Készülődés - nem a karácsonyra

'reggelt, mindenki!

Szakad az eső... De csak mert itthon vagyok. Mint rájöttünk, az eső ellen én tehetek a legtöbbet. Nem szeretem cipelni az esernyőm, de ahányszor elviszem magammal, nincs eső... ezt a tudást kihasználva az utóbbi heteket simán megúsztuk szárazon. Nagyjából. Amikor elfelejtettem magammal vinni, természetesen sz*rrá is áztam. A lányok koncertre mentek, én meg itthon ülök egyedül melóig... bekészítek magamnak egy kis reggelit, bekapcsolok valami jó kis nyugis zenét, és úgy döntöttem, írok nektek egy pár sort, mi van velünk mostanában. A kimaradásért már nem is kérek elnézést, lassan megszokjátok, hogy ritkán írok, de hosszút.


Szóval, december. Múlt hónapban a fű se nőtt, csakis a kreativitásomon múlott, hogy nem untam magam halálra a munkahelyen. Még a Kindle, szakmai könyvek is segítettek, és persze a freepour pontosságomon is fejlesztettem kicsit. Nade a lényeg, hogy most viszont kezdenek bepörögni az események. Mindennapossá váltak a mikulássapkás egyének az utcán, néha elsétál előttünk egy-egy csapat nőstény rénszarvas... pláne este, némelyik vörös orral. Néhány buszsofőr teljesen télapójelmezbe öltözik, csak a hecc kedvéért. Karácsonyi akciók, végtelenített jingle bells és rudolph... sigh. Néha kicsit Grincsnek érzem magam. Nem mondom, hogy utállom a karácsonyt... de.
Nem a hangulatával, szellemével, de még nem is a csomagolásával van bajom, hanem azzal, ami lett belőle. Az elcsépelt ajándékmánia, és hogy a "szeressük egymást"szépen átalakult a "jól pörgessük meg a GDP-t így év végén"-be. Mi évek óta "megnemtámadási szerződést" kötünk, és családon belül nem veszünk egymásnak ajándékot... nagyon vicces, azóta komolyan kezdenek jók lenni a karácsonyok, és egymásról szól, nem az idegbajról. Fa van, dísz van, hangulat van, végtelenített karácsonyi dalok vannak... meg család van. És ez a lényeg. Szeretjük egymást és kész. Ezt a felét sajnálom a dolognak, hogy most nem lehetünk otthon a karácsonyi vacsinál/ebédnél... sőt, igazából dolgozni fogok. Valószinűleg ketten megyünk be kisfőnökkel, akit aztán kimentek, hogy az utolsó vonattal még hazajusson a szüleihez... én meg majd bezárok helyette. Nem számítunk túl sok vendégre, úgyhogy kis családias lesz. Most már csak azt remélem, hogy a háziak se rángatnak bele semmiféle karácsonyi ajándékcsatába, mert nem tudok vele mit csinálni. Úgy érzem magam tőle, mint az iskolai karácsonyi húzástól anno. Húzok egy nevet, aztán húzok a boltba venni valami ajándékot valakinek, akivel egy mondatot nem beszéltem az évek során. És aki ismer, tudja, hogy valahol itt van nálam elásva a Grincs kutyája... utálom a kényszeres elvárásokat. Nagyon szívesen okozok örömet a hozzám közel állóknak, de ha csak kényszer, társadalmi elvárás az egész? Azért, mert kell? Mert így szokás? Vágjunk hozzá kacatokat vadidegenekhez, mert működik tőle a gazdaság. És persze a szeretetet is le lehet tudni év végén, tömbösítve. Valószínűleg bennem van a hiba, de nálam az ajándék és a szeretet már nagyon régen nem függ össze, és nekem életem során mindig többet ártott, mint használt. Nagyon ritkán lett jó vége...  amikor meg nem volt, sokkal jobban jött ki minden. Semmit nem szeretek üresen se csinálni, se mondani. Minek dobjak ki Facebook üzenőfalra egy boldog szülinapot üzenetet? Igen, jól esik, de jobban esik, ha inkább írok egy pár sort személyesen, és tényleg érdekel, mi történik. Utálom az üres udvariaskodást... az igazi érzelmek meg úgyis átmennek. Na mindegy, karácsonyról, formaságokról ennyit. Idén remélhetőleg stresszmentes lesz a dolog.

Meg vannak számlálva a napjaink Brightonban. Anya eladta a házat, Március 1.-én költözik ki... addigra nekünk másik városban kell laknunk. Közös megegyezéssel a célpont mostantól hivatalosan Leeds. Nagy, tökéletesen megfelelő a későbbi terveinknek, van piac, bőven van munkalehetőség, mindannyiunk szakmai céljainak is tökéletesen megfelel. Az első két hely, amin gondolkoztunk, Birmingham és Manchester volt, de mindkettőnek elég rossz híre van, az összeszedett infók se nyugtattak meg, úgyhogy két szék közül a pad alá: fuckit, megyünk Leedsbe inkább. Januárban indul az önéletrajz osztás, lakáskeresés, és nagyon valószínű, hogy megint előre kell majd mennem egy-két héttel, hogy rendet csináljak, mire a lányok jönnek. Meg az se árt, ha helyben vagyok, és tuduk rohangálni állásinterjúra/ingatlanügynökhöz. Azért négy szobás lakást keríteni egy kutyával és dohányzóval... na az nem semmi. De az egy komoly adu a kezünkben, hogy előre fizetünk hat hónapot. Ez már egy jó kis tárgyalási pozíció, úgyis tanulnom kell még a tárgyalást. Jó gyakorlás lesz.

Már a munkahelyemen is visszaszámolunk.. a kisfőnöknek szóltam, hogy februárban északra megyünk. Jól reagált, minden oké. Teljesen megérti az indokaim, csak még ki kell találnia, mi a fenét csinál nélkülem. Az étteremben van egy srác, aki szeretne feljutni a koktélbárba, úgyhogy most lehet esélye. Profin megtanulhatja, ha kivárja a februárt. Ha nem, új embert kell keresni. Kisfőnök azt mondta, van esélyem Leedsben bőven... a Brightoni bártendereknek jó híre van, és odafenn is nagyon jók. Rengeteg jó bár van a városban, azonnal mondta, hogy érdemes lenne oda menni, mielőtt még egyáltalán én kimondtam volna. Magától felhozta, hogy menjetek Leedsbe vagy Manchesterbe. Ez még egy megerősítés, valahol megnyugtat. Még az önéletrajzomat is segít kicsit kipofozni, hogy manager és HR kompatibilis legyen... ő bármanager szemmel látja, ami elég nagy segítség. Már csak tényleg egy jó, színvonalban passzoló helyre lesz szükség. Kitti próbálkozhat majd áthelyezéssel az ottani Lucky Voice-ba, hátha ott forgalmasabb a hely... aztán ha nem jó, még mindig keresgélhet tovább. A nagyfőnöknek még nem szóltam egyébként, hogy lelépek... ő ráér megtudni januárban. szerettem volna adni egy kis lépéselőnyt a kisfőnöknek, hogy úgy szervezze a továbbiakat, ahogy ő akarja. Hálás érte, azt mondta, bőven időben szóltam. Ennyivel hamarabb ritkán szólnak.

De addig meg megy tovább a meló. Új menü, karácsonyi időszak... egy darabig nem fogunk unatkozni megint. A nagyfőnök volt kedves visszaszerelni a CCTV-t (térfigyelő kamera), úgyhogy a pult mögötti baromkodásnak, unalmunkban freepour versenynek, és az elhasznált, meghámozott, használhatatlan narancsok elpusztításának végleg befellegzett (igen, a nagyfőnök azt a kb 20 pennyt is sajnálja narancsonként...), de fogunk találni mást. És remélhetőleg elég zúzós időszak jön ahhoz, hogy ne unatkozzunk. Tegnap például egyedül voltam, és fél 11 helyett éjfélkor zártam, fél kettőre jutottam ki a bárból. De legalább kerestem pénzt, bőven, elvégre azért vagyok ott. Karácsonykor mint mondtam, nem valószínű, hogy lesz bármi, úgyhogy majd csak családias beszélgetés lesz... szilveszterkor meg a pult mögött bulizunk. Én leszek a pia felőli oldalon, a részegek meg a másikon. Már csak azt kéne kitalálni, hogy Kittit hogy juttatom be belépődíj nélkül, ha már nem dolgozik. Azt hiszem, jókat fogunk röhögni szilveszter este.

Ha csak a világ addig véget nem ér. Olyan jót fogok röhögni December 22.-én... még lehet, hogy egy-két világvégés dokumentumfilmet is végigröhögök majd. A mayák évezredre szóló trollkodása. Vagy az Anonymus szivárogtat valami vicceset, és összeomlik a pénzügyi rendszer... vagy tényleg vége lesz a világnak, de akkor meg azon röhögünk.

Egyébként, mi volt még... most hogy lelépünk Brightonból, elkezdtük végigjárni. Kittivel elmegyünk néha vacsizni, megnézni helyeket, beülünk ide-oda... voltunk már egy Thai étteremben (huhh, az isteni volt..) egy Indiaiban (na az meg kiábrándító), egy forrócsokizóban (oda még el kell mennünk párszor... shut up and take my money!), és egy éjszakai kávézóban is... ott van még mit lecsekkolni. Legutóbb hárman mentünk egy Kínai (Hunan konyha) étterembe... a 9-fontért-addig-eszünk-ameddig látunk büfére fizettünk be, a tradícionális a-la-carte menühöz nem voltunk elég bátrak (Rántott béka, egész kacsa fejestül-csőröstül, és egyebek). Mert ahogy kínai tanárom mondta volt: A kínaiak mindent megesznek, aminek négy lába van, de nem asztal, és szárnya van, de nem sárkány. Azon se lennék meglepve, ha kilógna a levesből egy fél aligátor. Na majd máskor. A büfé viszont nagyon finom volt, volt hozzá ingyen gyümölcs, fagyi, és még a külön rendelt kínai teáskannám is újratöltötték. Tuti megyünk még vissza... és legközelebb hotpot-ot fogunk kérni. Mint a japán sukiyaki... nem kész kaját hoznak, hanem nyers húst, zöldségeket, stb, meg egy sütőt az asztalunkra, és mi dobáljuk bele pálcikával, amit meg akarunk enni. Legutóbb még Nagoyában (Okazaki volt a város neve...?) ettem ilyet, Chihiroéknál. Tuti elviszem a lányokat egyre. Hosszú a lista még, hogy hová akarunk menni, csak győzzük végigjárni. Jövő hétre egy arab éttermet néztünk ki.

Oké, most azt hiszem kiírtam magam egy kis időre... remélhetőleg gyorsabban jelentkezem - vagy nem. Sziasztok!

Khm.

Nos, igen. Ismét eltűntem. Sokadszorra. Talán már nem meglepő ;)

Most megígérném, hogy megpróbálok gyakran írni... de ha egyszer nem olyan könnyű betartani, akkor hogy..? Na mindegy, lényeg, hogy most írok.

Az élet megy tovább - dolgozunk, tanulunk, minden a terv szerint halad. A pénz szépen gyűlik, a szakmai gyakorlat ugyanúgy... és simán van időnk tanulni is. Lassan közelébe érünk a következő lépcsőnek: a költözésnek. Jó döntésnek bizonyult, hogy itt maradtunk, simán össze fogjuk tudni gyűjteni a pénzt arra, hogy ha másik városba költözünk, akkor előre ki tudjuk fizetni a lakbért akár hat hónapra is. Akkor aztán az ingatlanügynök is csendben maradhat a kockázatával együtt. Ha nincs lakbérkiadás, úgyis pillanatok alatt visszakeressük, a következő adag lakbérnél meg már remélhetőleg elég biztonságosnak tekintenek minket. A költözés valószínűleg Március környékén várható. A célpont vagy Sheffield, vagy Bristol lesz... úgy néz ki, januárban fogjuk megnézni őket, hogy melyik tetszik jobban, hova akarunk menni. Nekem Bristol már olyan lenne, mintha haza mennék, úgyhogy nagyon húzok arra felé, de Sheffieldnek sem árt adni egy esélyt, lehet, hogy sokkal jobb. Megnézzük, aztán majd blogbejegyzésben a tárgyilagosság érdekében mindkét várost külön-külön kielemzem.  Kíváncsi leszek, mit sikerül kibogoznom a dologból. A döntés az alábbi szempontok alapján fog megszületni:
- Hogy tetszik a város? Hangulat, építészet (utállom a kockaházakat és a paneldzsungelt), időjárás
- Helyi kultúra és lehetőségek
- Álláslehetőségek (Profi koktélbárok és hotelek - pubhoz brutálisan túlképzettek vagyunk)
- Ingatlan és lakbér árak
- Üzleti lehetőségek, piac a későbbi vállalkozásunknak

Az átköltözés is egy többszintes terv, amit majd szerintem részletezni is fogok a későbbiekben, de nem ebben a bejegyzésben. Most inkább vissza a jelenbe egy kicsit.

Az időnk nagy része munkával, tanulással telik. Nikivel rákaptunk a könyvtárra - rengeteg minden van bent, amire szükségünk van, ami meg nincs... egy-két könyv minden szükséges témáról van, amiről meg nincs, azt megvesszük.  A hatékonyság érdekében vettünk Kittivel egy Kindle Fire-t (HD)... kicsit egyszerűbb rajta tanulni. Beépített szótár kattintásra, szövegkiemelés. a szókincsemen sokat dob. A könyvek sokkal olcsóbbak rá, elég jók az appok (kresz oktató progit, kérdésgyakorlót, meg a Highway Code-ot letudtam 35 font helyett 4 fontból... és egész jól megy), mindig kéznél van, és hasznos. Érdekes dolog ez a tablet... annyira könnyű rákattanni, hogy vennünk kell belőle még egyet. Hogy Kittinek is legyen, ne kelljen osztozni. Simán hozzám nőtt. Szórakozásra is elég jó... már a Trónok Harca 3. köteténél tartok. Egyre elvetemültebb, és nehezen letehető... tetszik. Szókincs, ismételten. Az egyetlen hátulütője a ketyerének, hogy az ember viszonylag könnyen kapja magát azon, hogy már megint napraforgókat és borsót ültet, hogy a zombik ne zabálják fel az agyát. Vagy dühös madarakat hajigál a fura fatákolmányokban gyanúsan röfögő sertésekre. Ne aggódjatok, a gyümölcskaszabolásig még nem süllyedtem. =P

Amivel még nagyon jól elvagyok mostanában reggelenként az a Lumosity. Érdekes kis játékos oldal a neten, célja az agytréning. A lényege, hogy minden nap kiválaszt hat játékot, amivel különféle  folyamatokat erősít... figyelem, memória, gyorsaság, rugalmasság, problémamegoldás... pontoz, és grafikonon ábrázolja a fejlődést. Ügyes kis üzleti modell, a játékok szórakoztatóak, és látom eredményét. Érdekes, hogy ezeket a területeket külön pontozza, és a munkámból adódóan az első játéknál már látszott, hogy mik voltak az erős oldalaim. Periférikus látás, figyelni, memória (észben tartani a rendeléseket), meg ilyenek... már egy hónapja nyomom, és érezhető a változás. A fejszámolásom nagyon sokat fejlődött, a memóriám is egyre jobb... úgy tűnik, működik. Mellékesen meg tök szórakoztató kis játékok.

Apropó, szórakoztató... találtunk egy másik jó játékot. Ultimate időtöltés a városban, 1 fontból, bármikor ha van az embernek tíz szabad perce. Hozzávalók: 1 zacskó teszkós földimogyoró (1 font), egy park, meg egy rakat mókus. Tök viccesek a kis fickók, ha mogyit adsz nekik, még rád is felmásznak. Lehet mókust dögönyözni, bemászik az öledbe, felmászik a lábadon, ilyesmi. Csak vigyázni kell a galambokkal, mert pofátlanok.

A meló továbbra is megy... továbbra is élvezem. Ugyanúgy rengeteg újat tanulok, csak egyre magasabb szinten, egyre aprólékosabban, és egyre kreatívabb dolgokat. Az új menü azóta se készült még el, de már nagyjából tudjuk, mi lesz rajta. Kemény meló. A következő lépés meg az lesz, hogy összeszedek egy rakat egyéb kérdést, amit feltehetek kisfőnökömnek, és tanulok még többet. Érdekes a helyzet, mert elég egyenlőtlen a tudásom... koktélok, kevert italok terén eléggé kigyúrtam magam, viszont például a borokhoz, sörökhöz síkhülye vagyok. Ezeket előbb-utóbb szintre kell majd hoznom, ez egy elég komplex szakma. A barista képzésem is le kéne porolni valamikor... simán kiesett a nagyja. Mindenesetre 50p -ért tudok magamnak kávét készíteni az étteremben, úgyhogy lassan azt is begyakorlom megint. (Nem is mondtam: már hajlandóak vagyunk megcsinálni az espresso martinit) Mondjuk a kávégépünk katasztrófális, és még a tömörítő is siralmas, de inkább szóvá se teszem. A nagyfőnök esetében a disznó szabályt alkalmazom: "ne tanítsd énekelni a disznót. A disznót felidegesíted, és egyébként is csak az időd fecsérled". Ismert ez úgy is, mint hogy "ne akarj zoknit adni a vizilóra. A vizilovat feldühíted, téged meg laposra taposnak =P" Így járunk el egyébként odafenn is. Már meg se próbáljuk rendbetenni a bárt, nem a mi felelősségünk. Az meg a nagyfőnök hülyesége, hogy ennyire szétverte mindkettőnk motivációját. Úgyhogy itt már csak tanulni vagyok, meg építeni a szakmai gyakorlatom. Jah, és pénzt keresni. De kevesebb órával most ez is nehezebb.

Most egyelőre ennyi, majd innen folytatom. Köszöntem, sziasztok!

Összefoglaló

Szia mindenki,

Újra itt. Tudom, már megint nem írtam, elnézést kérek szépen mindenkitől, kicsit húzós időszak volt. Na de melyik nem az? Megy az élet, haladunk előre, és természetesen mindez elég sok időt vesz igénybe... úgyhogy viszonylag sok kihívás elé állít az írás. Mikor írjak? Miről? Aztán amikor van miről is, meg van mikor is, akkor már azért nem, mert annyi mindent írnom kéne, hogy nem tudok dönteni. Kinyír a bőség zavara, mint most is. Ezer dolog jár a fejemben, aztán mire leülök írni, már arra sem emlékszem, mit csinálok. Úgyhogy ha a mai írásom kusza lesz, bocsánat.

Tehát az élet megy tovább, és egyáltalán nem unatkozunk. Itt az ősz, közeledik az esős évszak... már jóval többet esik, mint eddig, de még mindig nincs olyan takony idő, amivel Angliát szokták megbélyegezni. Oké, még jégeső is volt, de részletkérdés. Azért általában tűrhető az idő, és egyébként is, van már esernyőnk. Három is. Egyre korábban sötétedik itt is... régen két-három órába telt a munkahelyemen, mire meggyújthatom a gyertyákat, mostanában meg nyitás után az az első dolgom. Érdekes, de én imádom a sötétet is, meg az őszies időjárást is. Elég nosztalgikus hangulatba hoz... teljesen Bristolt juttatja eszembe állandóan. Egy kis hangulatzene a fülembe, és lehet sétálni hazafelé. Hűvös levegő, kis szél, éjszakai fények... a részegeket, meg a betépett egyetemistákat meg nem nézzük, azok felett átsiklunk. Most, hogy elkezdődött az egyetem, elég sok van belőlük a környéken... már kezdtem elszokni a nálam fiatalabb, viccesre festett hajú random figuráktól, Zsé kategóriás üveg vodkával mászkáló alakoktól. Ettől az őszies időtől megjött a hangulatom egyébként a környékbeli kiránduláshoz... majd elcsípem a lányokat, és kimegyünk kicsit a városból valamerre egy szabadnapon. Meg egy Londoni kiruccanást is tervezünk, november közepe felé.

Jön egy pár érdekes ünnep is... mind ad a hangulatnak. Először jön a Halloween - itt mint egyéb angolszász területeken is, megy a jelmezesdi, meg az, hogy a kisgyerekek házról házra járnak édességért. A kicsik beöltöznek, aztán megy a Trick or Treat. A nagy gyerekek meg beöltöznek zombienak, és játsszák az utcán, ami nincs. ;) Kíváncsi leszek, mókás egy nap lesz. A másik a Bonfire Night lesz.. egy érdekes figura árulásának emlékére (Guy Fawkes), aki megkísérelte felrobbantani az angol parlamentet, lövésem sincs, mikor. Nem jött össze neki, de ettől függetlenül a jelenkori britek előszeretettel robbantanak fel mindent az utcákon ezen a napon. Máglyák, tüzijáték, stb-stb. Így lesz egy eleve vallási-politikai ügyből újabb alkalom a rendbontásra. Kívácsi leszek, mi lesz belőle, tuti érdekes-látványos... legutóbb Bristolban végigdolgoztam, úgyhogy nem láttam belőle semmit. Nincsenek illúzióim, idén is végig fogom dolgozni... de legalább teraszról nézhetem végig, ahogy ökörködnek odalenn a tűz körül. Csak B52-t meg Lángoló Zombie 101-et ne kérjen senki. Mondjuk összedobhatnánk valami Wray&Nephew overproof fűtötte Guy Fawkes koktélt, de aztán megint rohanhatnánk le az elsőre kikapcsolni a tűzriasztót. Néha magától is bekapcsol, aztán a vendégek kérdezik, hogy most fussanak-e, vagy ne.

Belelendültünk a tanulásba - beruháztunk egy adag angoltankönyvbe, amivel szókincset tágítunk, meg végre dolgozom a kiejtésemen is... Kitti nagyon jól halad, büszke vagyok rá. Én is haladok, próbálom lehetőleg rendszeresen csinálni. Amíg nem érzem úgy, hogy megütöm az általam kitűzött szintet, és nem lesz sokkal szebb-biztosabb-természetesebb az angolom, addig még nem nagyon fogok a további tanulással foglalkozni, legfeljebb egyszerű szakmai irányú olvasgatással... kivételt ez alól a Highway Code-al (Kresz) és a jogsi megszerzésével fogok tenni... amire jövő hónapban meglesz a pénz.

Mint mondtam, a költözést jegeltük egyelőre... erről többek közt a jég is tehet, ugyanis itt nem mi fizetjük a fűtést. Egyelőre egyébként elég jó döntésnek tűnik, néhány zökkenő után dűlőre jutottunk a háziakkal, és most egyelőre kölcsönösen előnyös és nyugodt az együttélés. Leginkább félreértések vannak, komoly probléma nem igazán. De egyelőre nem feszegetjük a húrt tovább, és egy darabig nagyon jól elvagyunk itt. A sétát úgyis megszoktuk, aztán maximum fogyunk még egy kicsit pluszban. Testedzés, yaaay. Karra meg gyúrok shakerrel. Vagy ahogy a Savoy Hotel koktélbárjának könyve írja: "Keményen rázd a shakert, ne csak ringasd... fel akarod ébreszteni, nem elküldeni aludni!". Úgyhogy a fizikai tréning is megvan, csak a lábamnak sok néha, azt pihentetni kell. Viszont vettem egy kényelmes, új bőrcipőt (a másik már kezdett szétesni... és ahogy apukám tanította, a cipőre adni kell...), amiben már tudok dolgozni normálisan. Borbélynál is voltam megint (már hetekkel ezelőtt), és most sem okozott komoly károkat.

A költözés jegelésével a pénzügyek is rendbe, egyensúlyba kerültek - amellett, hogy a konkretizálódott tervekre bőven tudunk félretenni, most már normálisan is élünk mellette, és a lakbér is időben van fizetve. Munkahelyen meg nagyrészt etetnek minket (a lányokat ingyen, engem meg olcsón), szerencsére normális kajával, így ez is rendben van. A házinéni múltkor meg is kérdezte, hogy félünk-e tőle, hogy sose főzünk. Mondtam neki, hogy vagy megfőzünk délután, vagy etetnek melóhelyen. Idehaza meg leginkább csak aludni járunk. Lényeg, hogy a kaja és anyagiak mellé is pipát tehetünk.

Najó, az egyik pipa kicsit szépséghibás - ugyanis veszítettem egy napot a munkahelyemről. Oké, legyünk inkább optimisták: nyertem még egy szabadnapot. A kisfőnöknek elfogytak a szabadnapjai, így több órát már nem tud nekem átjátszani fusiban... így csak heti négy napot dolgozok. A Salary-Hourly Wage paradoxon ütött be. A kisfőnök havi fix béren van, én meg órabéren.. így a nagyfőnöknek a legjövedelmezőbb az, ha kisfőnök kidolgozza a belét (mert nem kell túlórát fizetni), nekem meg minél kevesebbet kelljen benn lenni (mert nekem órára fizet). Ennek a csúnya paradoxonnak alapvetően két hibája van, így kapásból. Mindenki kinyiffan: a havi fixes a munkába fullad bele, az órabéres meg éhendöglik. Arról nem is beszélve, hogy ha fixbéresünk a bár irányítása és tervezés, hasznos feladatok helyett azt a shakert rázza fapofával, amit órabéresünknek kéne vigyorogva, akkor rengeteg manageri feladat nem kerül elvégzésre... a nagyvezér meg csak azt látja, hogy valahol folyik ki a profit. Kiyosaki erre szokta mondani: jó kiadás. A jó üzletembernek tudnia kell normálisan pénzt költeni is, nem csak kuporgatni. Ha hajlandó lett volna kifizetni a plusz órabért azért, hogy a managere elvégezze a papírmunkáját, akkor az órabérnek közel kétszerese bent maradt volna a zsebében mint nettó profit... mert a kisfőnök nem múlt héten jött volna rá, hogy legjobban futó italaink kőkeményen alulárazottak, és pont ott nem marad zsebben a pénz, ahol a legjobban folyik. Tanulság: nem minden kiadás rossz kiadás. Majd egyszer ő is rájön. Mindenesetre kisfőnökkel osztottunk, szoroztunk, és úgy átszerveztük a műszakainkat, hogy a keményebb-hosszabb napokat én kapjam, így a vesztett óráim egy részét visszajátszottuk az én timesheetemre, meg a zsebembe az órabért. Most már szombaton is én nyitom a bárt korábban, még egy pár órával többért. Ő cserébe könnyű és unalmas napokat kapott, ahol van ideje a pult mögött papírmunkát végeznie a laptopján, és olyan csip-csup ügyekkel foglalkozni, mint például pénzt csinálni a nagyfőnöknek. Ez utóbbit egyébként egész jól nyomjuk... ahhoz képest, hogy most van a pangás, jobban keresünk hétvégenként, mint valaha. Ezért nem érti azt se, rajtam miért garasoskodik. Fizetne meg inkább jobban, hogy eszembe ne jusson lelépni.

Szóval végeredményében, lehet hogy még kevesebb napért fogok ugyanannyi pénzt kapni, és hatékonyabban ki tudom használni az időm. Egyébként a melót még mindig élvezem, sőt, egyre jobban. Volt egy kis hullámvölgy egyébként: pár hete volt egy péntek-szombatom, ahol nekem kellett managelnem a kócerájt. Kisfőnök beállította egy barátját dolgozni (nagyon rendes gyerek, öröm volt dolgozni vele), de úgy elsőre sokkoló volt nekem terelgetni a sok idiótát szombaton. Najó, azzal nem is volt baj... a baj azzal van, amikor beütnek a problémák, amivel nehéz mit csinálni, mert nem a mi hibánk, és természetesen ismét pénzéhségből fakad. Egy átlag szombati napon simán 30-50%-ot tudnánk húzni a bevételen felfelé, ha hajlandóak lennének fizetni nekünk egy bárpincért, aki csak eladással és terelgetéssel foglalkozna, mi meg az italokkal. Jobb lenne a customer service, a vendégek boldogabbak lennének, az italok szinten maradnának, többet tudnánk eladni (rengeteg pénzt bukunk azon, hogy nem tudunk többet adni az egyébként elégedett vendégeknek, mert az újonnan érkezőket is alig tudjuk kiszolgálni... ), és nem kellene senkit elzavarnunk azért, mert nincs időnk rájuk. Azt meg mindenki értékelné, ha nem kéne öt perccel többet várni az italokra azért, mert négy diáklány egyesével akar fizetni, pennyre pontosan. Nekem meg hagyják, hogy végezzem a dolgom ahelyett, hogy három poszton dolgozom. Szóval egyedül ezt az egészet koordiálni úgy elég nehéz volt, hogy konkrétan az irányítás nem volt a kezemben - szívás, amikor az ember úgy van felelős pozícióban, hogy a megoldás meg a hatáskörén kívül áll. Ezt hívják úgy, hogy sz*rból várat építeni... és tudom tisztelni a kisfőnököt, hogy képes erre. Az mondjuk már biztos, hogy ebben a bárban, ez alatt a tulajdonos alatt nem fogok bármanager pozíciót vállalni. Mint beosztott, jó dolgom van, de ennél feljebb ezen a helyen már több visszaélésnek lennék kitéve, mint amennyi előnyöm származna belőlem. Rongyos évi öt-nyolcezer fontot ez nem éri meg, pláne, hogy hosszú távon a magam üzletével akarok majd törődni.

Viszont ettől függetlenül nagyon buli az egész. Ha éppen az étterem nem cseszi szét a helyzetet, akkor nagyon élvezem, iszonyúan sokat tanulok mind nyelvben, mind szakmailag, és a mixológia részébe is egyre mélyebben jutok, egyre jobban élvezem. Folytatom tovább a bár teljes végigkóstolását, és gyakorlatban is egyre többet fejlődök. Szereztem egy pár nagyon jó és tanulságos könyvet, rengeteget magyaráz a kisfőnököm, és igyekszem eltanulni tőle mindent, amiben jó. Most már kifejezetten érdekel, hogy milyen új italokat létrehozni, profin összerakni őket, és díjazom a szakmai részét a dolognak... van annyira érdekes és kifinomult a dolog, hogy feloldja a fennálló "én + alkohol = ? " paradoxont. Vicces az olyan bártender, aki még az életben nem volt részeg, és nem is tervezi. Lényeg, hogy ami most megy, az nagyon érdekes. Most készülünk lecserélni a fél menüt - a héten úgy néz ki, összeütünk egy pár új érdekességet, és felteszünk egy csomó új italt azok helyére, ami vagy nem hozza jól a pénzt, vagy hülyére unjuk már. A szívás, hogy van 4-5 annyira népszerű cucc, hogy simán forradalom lenne belőle, ha leszednénk, viszont technikailag halálra unjuk, és még szivatás is. Lényeg, hogy ha éppen nincs jobb dolgom, és Kitti is dolgozik, van, hogy szabadnapomon is benézek tanulni egy kicsit. Későbbi terveink egy átvezető szakaszának szempontjából fontos, hogy könnyen tudjak szakmán belül munkát találni, ha kell. Az meg csak úgy lesz egyszerű, ha ránézésre, és ténylegesen is profi vagyok.

A hideg idő beköszöntöttével a teázásra is visszaszoktam - lehet, hogy csinálok is magamnak egyet mindjárt, így éjfél után. Már csak valami teamentes herbal infusiont, az íz kedvéért. Úgyhogy magamról most ennyit, remélem legközelebb belátható időn belül is lesz mit írnom... ;)

byeee!

Civilben bártender, otthon ninja

'Reggelt megint...

A tegnapi az egy nagyon érdekes nap volt. A dolog ott kezdődött, hogy bejelentettek egy húsz fős bulit a bárba... úgyhogy ketten kellett benn lennünk, kisfőnökkel. Az este viccesen kezdődött... egy lengyel csaj (a.k.a ünnepelt) sétált be, mint főszervező, és kaptunk tőle egy kis feladatot: dekoráljuk ki a bárt. Hozott műanyag tányérokat, beszórta az asztalokat chipssel, ropival, keksszel, majd amíg mi a lufikat fújtuk, felöltözött nyúlnak. Nem teljes alakosnak, csak ugye nyuszifülek, pamacsfarok, ilyenek. Egy helyi nagy hotel bárjában dolgozott, és az összes vendég hoteles volt... ők jöttek elbúcsúzni nyuszilányunktól, aki két év után munkahelyet vált. Még egy magyar lány is volt a bandában, vele is megismerkedtünk. Szóval lufik, kaptunk mi is rágcsálni valót a pult alá... majd szépen lassan szivárogni kezdtek az emberek. Tényleg lassan. Voltak átlagos vendégek is - simán beengedtük őket, még a chipsből is kaptak. A buli meglehetősen lassan indult be, de azért nem volt rossz... csak marha unalmas. Senki nem kért koktélt, körülbelül vodka-lime-soda, whiskey kóla, gin-tonic vonalon mozogtunk végig... én szinte végig kasszáztam, szinte kockásra untam a fejem, és fel-le hordtam az üdítőket egész este, mert abból mindig kifogytunk. Tudtunk volna azért mire használni egy soda gunt.

Szóval alaposan bekajáltunk, leléptünk, kisfőnök ma majd kitakarítja a bárt - nem lesz egyszerű, nem irigylem. Az egész napot benn fogja tölteni körülbelül. Hétvégén meg enyém a bár: spanyolországba megy esküvőre, úgyhogy én viszem a boltot a hétvégén. Küldi egy barátját, aki segít (bár a saját koktélokat nem nagyon ismeri), aztán megnézzük, mi lesz belőle. A cél egyelőre a túlélés. ;)

Aztán hazamentünk... Kitti megvárt, úgyhogy együtt. Az este legviccesebb része még hátra volt: a házinéni véletlenül kizárt minket. Nálunk meg nem volt kulcs. Egyikünknél se. Hát jó, hívjuk fel Nikit... nade lemerült a feltöltőkártyám. Kitti? Neki az aksi merült le. Jött a klasszikus: dobáljuk kövekkel az ablakot.
kopp. kopp. kopp. kopp-kopp-kopp... nem nyert. -sigh-

Egy arra járó srác kisegített minket - megkérdezte, hogy mi a baj... mi elmeséltük, hogy itt lakunk, csak kizártak. És nincs telefon. Felajánlotta az övét, úgyhogy azzal felhívtuk Nikit... de mivel idegen szám, nem vette fel. Az ablakot meg dobálhattuk. A srác adott egy elvetemült tippet, amely végül bejött: másszunk be Niki emeleti ablakához. A bejárati ajtó előtt van egy kis eresz, arra kellett felmászni... hát ha ninja, legyen ninja. A srác akart menni, de szóltam, hogy nem jó ötlet... Niki visított volna, ha egy idegen kopog az emeleti ablakán. Úgyhogy én mentem, bekopogtam... még így is frászt kapott szerintem, de legalább beengedett.

További hírek: feladtuk a lakáskeresést, úgy döntöttünk, hogy anyagilag és egyéb okokból kifolyólag is jobban járunk, ha egy fél évet még itt maradunk. A mai lakásnézés lefújva (hívott az ügynök, elvitték a lakást délelőtt), és a rövid munkaidőnk miatt egyébként se lett volna sok esélyünk... de itt legalább elvagyunk, nem kell bebútorozni egy új lakást, nem mi fizetjük a rezsit.. ez egy télen, gázszámlával nem utolsó dolog. Már csekkek nélkül is 300 fontot spórolunk havonta, csak a lakbéren. A zúzós műszakok után meg engedélyeztük Kittinek a taxit. A pénzügyiekben hirdetett "szükségállapotot" visszavontuk, visszaállunk a racionálisabb takarékoskodásra, és folytatjuk a tervezést. Én részemről megnyugodtam.

Ennyi voltam, sziasztok ;)

Ősz, őszi esők, és egy pár blogbejegyzés, amit elvitt a víz...

Szépjóreggelt mindenkinek.

Igen, kéretik lekeverni nekem egy pár taslit minden elmaradt bejegyzés után, szégyellem magam össze-vissza. Elég zúzós időszakunk volt.
Az első komoly probléma: visszagondolni arra, mit írtam utoljára, olyan rég volt.  A második: visszaemlékezni minden apró részletre, mert olyan gyorsan történt. Ezért kéne blogot írni, vagy mi a szösz... hátha akkor nem felejteném el. Szóval, igen, zsebreteszem a lecseszéseket, és ismét itt vagyok, hogy elárasszalak titeket kis életünk minden részletével. Ha nem is minden részletével, de bőven eléggel ahhoz, hogy megnyugodjon a lelketek. ;)

Az utóbbi két-négy nap a hangulatunkat tükrözi: szakad az eső, de úgy, hogy az elképesztő. Oké, hogy ősz, de amíg Bristolban voltam, egy egész ősz-tél alatt nem esett le ennyi víz, mint itt vasárnap óta. Ez valószínűleg összefüggésben állhat a kivételesen sz*r nyárral... vagy csak Brighton ilyen hely.

Mi történt azóta? Ment a meló, mindhárman dolgozunk, mint a kisangyal... szorgosan, mint a hangyák, hordjuk össze a pénzt, és egy egész takaros kis kupac összegyűlt már. Annyi, hogy ebből már költözni is tudunk. Erről kicsit később írok majd, de csak óvatosan olvasni - füstölni a fog a bejegyzés a méregtől, és jó lecke lesz azoknak, akik a jövőben ideköltözésre adják a fejüket.

Körülbelül két hete antibiotikumon élek - begyulladt az arcom, és egyik napról a másikra kétszer akkorára nőtt az egyik, mint a másik. Nem volt igazán szép látvány... most már nem csak úgy viselkedtem a bárpult mögött, mint egy troll, hanem úgy is néztem ki. Úgyhogy jártam orvosnál is, kétszer... az első doki antibiotikumot írt fel, a második doki másikat - most már kezdek emberként kinézni. Szerencsére az első pár nap után javult annyit a dolog, hogy simán tudok dolgozni, és a vendégek nem is nagyon veszik észre, úgyhogy most már alakul a dolog... és így a következő levél közepén már határozottan javul a tendencia. A komoly nehézséget az okozza, hogy antibiotikumra nem igazán szabadna alkoholt fogyasztani... ez remek tréning. Aki ismer, az tudja, hogy bártender létemre egyáltalán nem vagyok nagy alkoholpárti, részeg nem is voltam életemben azóta se, és bár imádom a finom koktélokat, főleg a komolyan vehető dolgokat, de az életritmusomon az nem változtat, hogy nem ihatok, egyszerűen kizárt, hogy hiányozzon. A probléma abból fakad, hogy nekem munka közben néha kóstolgatnom kell. A shakelt italokat, meg a pohárban összeborított dolgok nem igazán érdekelnek... erre van a mérce, pontos az állandóan. Egyedül az előre facsart lime/citrom savanyúságának fokozatos vesztesége lehetne problémás, de igazából elenyésző rövid távon. A gondot a keverőpoharas, klasszikus italok okozzák (Martini, Manhattan, Old Fashioned), amiket keverés közben folyamatosan kóstolgatni kell, hogy ellenőrizzem, eléggé hígul-e a jég... Ha erős marad, letépi a vendég arcát, és teljesen élvezhetetlen az alkoholtól, ha túlvizesedik, akkor meg ihatna hideg vizet is. Úgyhogy ez egy marha jó tréning volt... már szemre látom, mikor jó valami. Nagyon durva, mintha elveszítettem volna egy érzékszervet. Igazából még kóstolás után kiköphettem volna a dolgokat, nade kérem.. hogy fest egy köpködő bártender a pult mögött, főleg, ha a te italodon dolgozik? Én nem számítanék sok jóra.

Munkahelyen minden oké. Lecsillapodtak a kedélyek, kisfőnök és nagyfőnök zöldágra vergődtek, a kicsi azt csinálja, amit a nagy szeretne, és béke van, meg nyugalom. Két munkatársam is távozik a héten... egyik Vietnamba, másik Izlandra megy haza. Főleg az izlandi srác, nagyon hiányozni fog. Jó gyerek. A hét felét továbbra is egyedül viszem, a forgalom alakul... mostanában simán a háromszorosát hozom a bevételnek, mint az első hetekben. Épül a törzsvendég kör, már egy pár névre is emlékszem... továbbra is nagyon élvezem. Kivéve, amikor az időjárás miatt egy teremtett lélek nincs az épületben, mert az nagyon unalmas. Mostanában már lenn tartom a táskám a pult alatt, és ha már senki nincs benn, elfogyott a munka (minden üveg és a teljes backbar csillog-villog, hűtők kitakarítva, stb), akkor előkerülnek az angol tankönyveim, és tanulok a pult alatt. Nyelvanozgatok, építem a szókincsem, és így tovább. Szereztem egyébként egy zseniális tankönyvet, két cd-s hanganyaggal... a címe: szabadulj meg az akcentusodtól. Külföldi diákoknak, és akcentusos anyanyelvűeknek (skótoknak-walesieknek, new castle-ieknek =P) készítették a könyvet, akik munkájukhoz szüksége van az RP kiejtésre (BBC english. =P), és egy teljes kiejtési, hangképzési tréning, Londoni színész sulik programjai alapján. Egyesével a teljes angol fonetika, hangonként tanít, gyakoroltat, különbségeket mutat be... eddig iszonyúan hatékonynak találtam, és minden leckében újra és újra megvilágosodom. Pedig azt hittem, ezt nehéz könyvből tanulni. Kíváncsi leszek 5-8 hónap múlva, milyen eredménye lesz.
Mi mást lehet még csinálni? Tegnap előtt például unalmamban saját gyümölcstea elkészítésébe kezdtem... szépen lassan, forró vízzel kísérletezem ki a fűszerek hatását, citrushéjakkal próbálkozom, meg ilyenek... ha már egyszer ráérek.

A hétvégék is egyre keményebbek... körülbelül másfélszeresére emeltük a hétvégi profitot is. Sajnos az általános neveletlenségből fakadóan a tip ezzel nem mindig korrelál, de még mindíg nem kellett kajára költenünk fizetésből, mióta itt vagyunk, elélünk nagyon szépen csak a plusz adómentes jövedelemkiegészítésből is. Köszönöm szépen minden kedves, jólnevelt vendégemnek. Vannak viszont nem kedves, és nem jólnevelt vendégek is, mint például a múlt szombati húszfős leánybúcsú... a nagyfőnök nyomására, mire üres volt a bár, beengedtük őket. Azonnal megitták Cosmopolitan formájában az egyetlen üveg maradék triple-secünket, majd egy üveg Kahlúa kávélikőrt is, B52 formájában... 400 fontot hagytak nálunk egy penny tip nélkül, visítoztak, szétszedték a bárt, f*sz alakú vízipisztolyból vodkát lövöldöztek, a többi vendégünk egy kanál abszintban képes lett volna megfojtani az összeset, én meg nagyon szívesen adtam volna egy egész pohárral annak, aki kért volna erre a célra. 400 font ide vagy oda, még a nagyfőnök is szinte térden állva könyörgött, hogy zavarjuk már ki a bárból azokat a hülye q*rvákat, ajtón kívül akarja látni őket. A végén elég hulla hangulat volt... mindketten harapósak voltunk a kisfőnökkel... amíg egy pumuklihajú vendégsrácnak ki nem gyulladt a haja egy gyertyától, mert miután kifüstölögte magát, vagy fél órán keresztül szakadtunk a röhögéstől a pult alatt. Lényeg, hogy utállom a leánybúcsúkat, és észrevételeim szerint, ha a férfiak nagy többsége tudná, mi történik egy ilyen helyen, úgy kiábrándulna a női nemből, hogy kihalna az emberiség. Ott álltunk, és szörnyülködtünk, nézve a kulturáltnak még józanon se nevezhető nőstényegyedeken, hogy atya ég, ezek közül egy nemsoká megházasodik, szaporodni fog... és egyébként is. Uff. Sokkoló. Az ember sok mindent lát a pult másik oldaláról.

A lányok is jól elvannak - kicsit unják a sushitekergetést, de ez se fog örökké tartani. Viszont néha meló után kapnak maradék sushit... Ilyenkor szépen kiülünk a műfűre a Jubilee Square-en, és rúdból harapom a sushit. Piknik. Egy ilyen alkalommal körülbelül egy heti fizetésünket esszük meg sushi formátumban, és annyi a kaja, hogy prioritásokat kell felállítani. A romlandót (sült kacsa, lazac, tonhal) esszük meg először, a zöldséges dolgok meg mennek a hűtőbe, és reggelinél megesszük a jövőheti fizetés értékét is, ingyen. Csak én élvezem, hogy a lányok sushibárban dolgoznak?

Lassan vége van az ínséges időknek - óriási pénzmennyiséget teremtettünk elő két hónap alatt, lakásra. Jövő hét után félretesszük a költözésre szánt összeget, és visszaáll a normális családi pénzmanagement. A lányokra, és az eddig tanúsított önuralmukra is nagyon büszke vagyok. Végre ők is vásárolgathatnak majd egy kicsit ezek után, megérdemlik bőven.

A feketeleves a végére maradt. Lakáskeresés. Egyáltalán nem egyszerű. Sőt. Az előre egy hónap lakbért és másfél hónap depositot előre könnyebb volt előteremteni az ügynökségi díjakkal együtt, mint zöldágra vergődni egy ügynökséggel. Most már értem, hogy miért gyűlöli itt minden lakáskereső teljes szívéből az ügynökségeket, és miért akar mindenki privát landlordtól bérelni. Egyszerűen nem lehet velük tárgyalni. Az még hagyján, hogy a nagyja csak akkor áll szóba veled, ha legalább hat hónapja dolgozom ugyanazon a helyen... Ami nekem természetesen nincs meg. Sebaj, beszéltem a főnökkel... azt mondta, hogy hülyeségeket beszélek, már Március óta náluk dolgozom, miért mondom, hogy nincs meg a hat hónap. Mondom oké, már csak a lányok főnökével kell beszélni. Erre visszaírt nekem egy másik ügynökség, hogy 12 hónap munkaviszony, vagy előre kell fizetni hat hónapot. Vagy kezes. Erre nagyon csúnyán elkáromkodtam magam. Van ebben az országban bárki is, aki 12 hónapot egy helyben ledolgozik?! És költözni is akar. Atya ég. Komolyan, most tényleg. Aki nem dolgozik még 12 hónapja, az dolgozzon tizenkét hónapot a viadukt alulról, kartondobozból, hogy aztán majd költözhet? Ez legalább olyan idióta hozáállás, mint hogy csak tapasztalattal keresnek embereket. Igen, értem, hogy szűrni akarják a fizetésképtelen embereket, és csökkenteni a kockázatot, ez rendben is van. Ingatlanbefektetőként én is így gondolkodnék. Azt mondom, legyen full time munkája a bérlőknek, vagy hozzon kezest, igen. Legyen nyugodtan három hónap munkaviszonya. De utána? Pont olyan egyszerű kirúgni valakit három hónap után, mint 3 és fél év után. Vagy pont annyira nem egyszerű, ahonnan nézzük. Egyszerűen felesleges és bosszantó. Arról nem is beszélve, hogy nincs joguk erről papírt kérni, a főnököm meg azt mond, amit akar. Még jó, hogy az én főnököm felől én már jó ideje ott dolgozhatok... jól végzem a munkám, szeretnek a vendégek, és a saját munkaóráim/órabérem árán is védem a főnök profitját, és ezt nagyon jól tudja. Meg is van az eredménye. Remélem, fogunk találni tárgyalóképes ügynökséget, vagy hat hónapot csinálunk a munkaviszonyunkból. Legrosszabb esetben meg itt maradunk még egy darabig, a nagyon sok sétát leszámítva nem is rossz.

Na, mára ennyi voltam... a végén egy kicsit felhúztam magam, de nyugalom van most már. Mély levegő, és ezt is meg fogom oldani, mint mindent. Csak keményen és optimistán.

khm. khm.

Szépjóreggelt mindenkinek!

Magyarázom a bizonyítványom... igen, valóban nem írtam egy ideje. Tényleg nem. Ennek több oka is volt. Az első és legnyilvánvalóbb: az, hogy nem nagyon értem rá. Mostanában sokkal inkább vagyok elfoglalva a terveink konkrét kivitelezésével, mint arról, hogy írjak róluk, úgyhogy eléggé el vagyok foglalva. Nagyon sokat tanulok, leginkább munkaidőn kívül... visszavezettem a minden reggeli 30-60perc olvasást, és nap közben is tanulok, ha tudok. Több területen képzem magam tovább, plusz az angolom fejlesztem... erről majd mindjárt írok. A másik oka, hogy nem írtam... az, hogy bár rengeteg minden történt, amit leírhattam volna, de úgy döntöttem, nem fogom. A munkahelyemen elkezdtek borulni a dolgok, és a problémák nagy része nem engem, hanem másokat érintenek... és ha nem az én magánügyem, akkor nem írom ki. Brutális két-három hetem volt, de mostanra úgy néz ki, normalizálódik a helyzet. Lényeg, hogy velünk, meg velem sincs semmi gáz, csak rajtunk kívül mindenki mással.

Várunk a költözésre: még olyan 4-500 font híja van a dolognak, októberre megvan. Mivel bútoroznunk is kell, így inkább meg se próbáljuk hamarabb kiköhögni, mert aztán alszunk a parkettán. Viszont mostmár eljutottunk odáig, hogy ha legközelebb lakást nézni megyünk, már lesz értelme nézni, és ha valami tetszik, el tudjuk magunkat kötelezni egy lakás mellett, akár letét fejében is. Ezek után már csak az kell, hogy az itteni házinéni normálisan engedjen el minket, és ne pánikoljonbe, ha rajtunk keresztül elesik elkölthető jövedelme egy igen jelentős részétől. Nem hiszem, hogy keresztbe tenne nekünk, de majd kiderül.

Mint mondtam, sok tanulás: falom a könyvtári könyveket, még jó, hogy közvetlenül a munkahelyem mellett van... még messzire se kell menni. A másik az angol. Eddig is meg akartam tanulni, de most elborult az agyam. Tegnap a nagyfőnököm megint felidegesített. Erről a többi munkatársamtól is hallottam: a fickó teljesen idiótának néz mindenkit, aki nem angol anyanyelvű. Mindenkivel nagyon jól el tudunk beszélgetni, és mindent megoldok... a skót vendégeimnek sincs egy szavuk se, még őket is megértem. De a főnök... a lehető legérthetetlenebbül próbál beszélni, és állandóan játssza, hogy nem érti, amit mondok. Konkrétan szórakozik velem néha. Megoldás? Itt és most megfogadom, hogy úgy megtanulok angolul, hogy többet a büdös életben meg nem mondják rólam, hogy nem az anyanyelvem. Időbe fog telni, de meg fogom csinálni. Én még ráérek röhögni egy pár év múlva is.

Rövid, de mára ennyi volt - mostantól próbálom folytatni a blogot, ha lesz időm. Sziasztok!

A beígért filozofálás, és egy kis videóajánló...

Ihletet kaptam, vagy mi a szösz, úgyhogy úgy döntöttem, megörvendeztetem a jónépet egy újabb bejegyzéssel... csak hogy miért is ne. Viszont ez a bejegyzés most csak részben fog szólni a mi kis életünkről, inkább úgy általánosan filozofálok az Egyesült Királyságról, adok egy pár érdekes információt.

Indításként Szlanka Zsolt videójával kezdeném a bejegyzést. Aki nem ismerné az úriembert, de érdeklődik a UK téma, vagy külföldi munkavállalás/élet iránt, annak azonnal kötelező megnézni a videóit. Most csak ezt az egyet teszem ide ki, de ez már a negyedik videója... volt másik három.

 

A nélkülözhetetlen tanácsok nem véletlenül vannak nagybetűvel a címben, tényleg nagyon sok érdekes információval szolgál. És tényleg alapvetőek. Én szégyellem magam, hogy némelyikről még nekem is csak halvány képem volt, és bár itt élek, már most rengeteget segítettek a videói. Ezúttal is köszönöm neki, hogy feltöltötte őket. Az már csak slussz poén, hogy az autóvezetéssel kapcsolatos videói felbecsülhetetlen értékűek lesznek, amint összejön a pénzem a jogsi megszerzésére. De ez a bejegyzés most nem erről szól.

Nagyon sok fontos dolgot érint, és nem csak a tényszerű információkat kéretik nagyon komolyan venni, hanem a véleményét is az országról, emberekről. Az itt töltött időm töredéke sincs az övének, de eddig tökéletesen meg tudom erősíteni azt, amit mond. Egyébként amikor ezt a blogot elkezdtem, volt vele egy hasonló, segítő célom az utánam következőknek... de ettől a tervtől (talán sajnos) eléggé eltértem. Így ez a blogom leginkább ismerőseimnek, vagy bártender kollégáimnak értékes. Egyszer talán írni fogok én is valami konkrétan használható segédletet az itteni letelepedésre.. De egyelőre nem érzem magam annyira tapasztaltnak és biztosnak a témának, hogy megbízható forrásnak tartsam magam. Alakul, de azt hiszem, kell még egy kis hitelt építenem ehhez. Sokat kell látnom még. 

Ezek a videók nagyon jó gondolatébresztőként szolgáltak... úgyhogy most kifejteném a véleményem, hozzátenném a saját álláspontom néhány fontos témához, amit különösen fontosnak tartok. Elég cél és sikerorientált, tudatos embernek tartom magam... néha túlzottan is munkamániásnak tűnök emiatt, de ez más kérdés. A lényeg, hogy itt egy új gondolkodásmódról is szó van, nem csak bankszámlanyitásról, meg orvosi ellátásra való bejelentkezésről... és ezt jól hangsúlyozza. Én is erről szeretnék most írni.

Az emberek hagyják el Magyarországot, rohamléptekben, ez tény és való. Szélednek szét a világban, és kezdenek új életet.. hogy milyen körülmények közt, és hogyan, azt embere, helyzete válogatja. Az okok is különbözőek... de nagyon sokan fejben, lélekben, mentalitásban egyáltalán nincsenek erre felkészülve. A végeredmény ezért néha kétes értékű. Sajnos még mindig sokan érkeznek ide úgy, hogy aztán nem érzik jól magukat. Ez szerintem a mentalitásból, gondolkodásból, hozzáállásból fakad.Bevallom őszintén, bár nem szép tőlem: alapvetően én gyanakvó vagyok az itteni magyarok kapcsán, és alapvetően előítélettel indítok. A nagyobb magyar közösségektől konkrétan félek. Nem azért, mert bántanak, meg nem azért, mert félek, hogy lehúznak. Egyszerűen azért, mert ide nem ezért jöttem. Csak részben voltak anyagi és jogi okai, hogy idejöttem... a legfőbb ok, amit minden britnek, és egyéb nemzet gyermekének elmondok, ha megkérdezi, miért jöttem ide: eljöttem a magyar mentalitás elől. Mit értek ez alatt?

1) Sajnálom magam, és kesergek, mert az soha sem jó, ami van. Soha, semmi sem jó, csak tűrhető.

2) Dögöljön meg a szomszéd tehene is. Ha nincs nekem, másnak se legyen. Ha nekem rossz, szívjon más is.
3) Mindig a bűnösöket keresem, és hibáztatok mindenkit 50, 100, 500 évre visszamenőleg. Nem keresem magamban a hibát, és főleg nem törődök a jövővel.

Ez teljes mértékben ellentmond a gondolkodásmódommal. Alapvetően pozitív vagyok vagyok. Nem a dolog rózsaszín szemüveges optimista feléről, de próbálok minden helyzetet pozitívan felfogni. A legjobb végeredményre számítok, és felkészülök közben a rosszabbra is. De eddigi észrevételeim alapján minden szívásnak megvan a maga oka, maga haszna, és jó eredménye, ha helyesen állok hozzá. (Napoleon Hill szerint például minden nehézség egy magánál sokkal nagyobb jó magvát hordozza magával - és egyet tudok érteni). Szeretem a tisztánlátást, és a helyzet pontos felmérését, de hogy érjek el egy célt, ha alapból negatívan látom, károgok, és vakfoltokat építek magamnak azzal, hogy nem vagyok hajlandó megoldásokkal, pozitív végeredménnyel számolni?

Az irigységet alapvetően hülyeségnek tartom. Nekem az irigység mindössze egyetlen dolgot jelent. Az irigység az, ha kimondom, hogy nem vagyok képes arra, amire más már egyszer képes volt. Gyengének, érdemtelennek, kevésnek tartom magam ahhoz, hogy elérjem azt, amit más elért, vagy olyan legyek, mint más, aki több, vagy akinek több van. Ha irigy vagyok más nyelvtudására, azt mondom, hogy hülye vagyok ahhoz, hogy megtanuljam. Ha irigy vagyok más pénzére, értékeire, azt mondom, hogy én önerőből nem tudok meggazdagodni. Ha irigy vagyok más tudására, azt jelenti, hogy lusta vagyok tanulni. Ennyi. Az irigység értelmetlen. (Pszichológusok: Igen, belső kontroll.)

A hibáztatás pont ugyanez. Ha mást hibáztatok valamiért, magam korlátozom. Ha azt mondom, más sodort ebbe az anyagi helyzetbe, nem vállalom el a felelősséget. Csak értelmetlen harag marad, nulla konstruktív ötlet. A múlt megtörtént, változtatni kell a végeredményeken. Bekövetkezett, valaki hülye volt, valaki baromságot csinált, vagy valaki szemét volt, nem érdekel. Hol lehet megjavítani? Hibáztattam én már életet, helyzetet, bankárokat, családot, embereket akik elbántak velem, és soha nem volt eredménye. Soha nem is lesz. Ha én vállalom el a dolgokért a száz százalékos felelősséget, akkor elvállalom, hogy változtatni tudok rajta, és nem az események játszanak velem. Meg tudom oldani. Senkin nem tudok változtatni, csak magamon. A saját gondolataimon, saját cselekedeteimen, és majd azzal változnak a dolgok körülöttem. Kicsiben, nagyban. Magyarországon még mindig a hibáztatás megy. Ki tett, mit tett, miért tette, és ezzel mindenkit tönkretett. Mert a törökök, mert a habsburgok, mert a kommunisták, mert a, mert a... És mindeközben senki, semmi előremutatót nem tesz. Mindenki tudja, ki a hibás, de azt nem, hogy ki fog rendet rakni.

Egyszerűen úgy éreztem, hogy megfojt az a környezet. A héten bejött három magyar a bárba, és az első percekben konkrétan féltem. Aztán összebarátkoztam velük, utána lehangolódtam. Mióta itt vagyok, nem hallottam ennyi kesergést és elégedetlenséget, mint abban a tíz percben. A máskor "wonderful" meg "beautiful", és "very nice"  koktélok helyett csak "nem rossz", és "egész jó"-kat kaptam...  szinte láttam az életuntság lila negatív hullámait, komolyan. Máskor meg nagyon pozitívan csalódok emberekben, és szégyellem magam azért, mert félek a magyaroktól, és japánul kezdek el beszélni Kittihez, ha magyar szót hallok az utcán rajtunk kívül.

Így érkezünk el a beilleszkedés témájához: Az érdeklődők számára linkelek egy nagyon tanulságos cikket a témáról: http://hvg.hu/vilag/20120810_brighton_magyarok

Ha Winston Churchill tanácsán kívül bármit adhatnék (ez lenne a legfontosabb: Ne add fel. SOHA, SOHA NE add fel. Teljes mértékben egyetértek az öreggel) pluszban, az egy régi mondás lenne: Rómában tégy úgy, mint a rómaiak. Ez nagyon sok ember életét megkönnyítené. Egyszerű analógiával élnék: cigánykérdés. Hogy én mennyiszer hallottam otthon: mert a cigányságnak asszimilálódnia kell, és elfogadni a helyi szokásokat, helyi normákat. Mert úgy kell élni, mint mi, és akkor nincs gond.

Nos, akkor mi is a helyzet az itteni magyarokkal? Egy nagyon jó részével semmi gond nincs. Ők nagyon jól fognak élni, és élvezni fogják itt az életet. De mi van azzal a felével, aki angolul se hajlandó megtanulni, és komplett idiótának nézi a briteket? Hülyének tartja a szokásaikat, ehetetlennek az ételeiket, lustának és elkényeztetettnek az embereket. Most akkor ki nem asszimilálódik hová? Meg mint a cikkben írták: az angolok nem tisztálkodnak, koszosak? Az angolok kevesebbet érnek, mint a magyarok? Mi ez a hozáállás? Idézem a cikk címét: ha az angolok buták, minek jössz ide?

Teljesen más neveltetés, teljesen más kultúra és világszemlélet... ítélkezés helyett inkább ismerkedni kéne. Érdemes megismerni az embereket, és beszélgetni velük sztereotípiák helyett. Minden ember egyedi, és van benne valami érték... ha meg valakivel mégsem vagyunk jóban, akkor ne azért legyen idióta, mert brit... hanem azért, mert ilyen ember. Előfordulnak a tényleg hülye/szemét emberek, mint mindenhol. Előfordulnak ingyenélők, és megkeseredett emberek is, ahogy a sznobok is. De ezek emberek, nem egy népcsoport. Mondom én, aki fél a magyaroktól. Aki ide jön, ígérje meg: ne nézze látatlanban komplett idiótának az angolokat, és ne könyvelje el őket bunkónak sztereotípia szerint. Én megígérem, hogy pozitívabban fogok állni az itteni magyarokhoz. Nem azt mondom, hogy úgy kell élni mint a britek - van, ahol úgy tűnik, nekik nincs igazuk. Csak azt mondom, hogy gondolkodjunk, ne reagáljunk.

Ismerek itt magyarokat, akik nagyon jó emberek. Ugyanígy angolokat, akik nagyon jó fejek és kedvesek. Itt jön a másik ellenérv, amit otthon gyakran hallok: te itt csak bevándorló leszel. Bu-búúúú.. Téves. Egyetértek Zsolttal, itt az emberek azért ítélnek meg, aki vagy, nem azért, hogy honnan jössz. Nem azért, hogy milyen papírod van, és nem azért, mert audival jársz, vagy mert több pénzed van. Aki meg mégis úgy érzi, hogy úgy kezelik, mint a cselédeket, az vizsgálja meg az angol nyelvtudását (főleg a hozáállását), és gondolkodjon el. Egy zseniális Musicalből idézek (Avenue Q, mindenkinek ajánlom):
"Everyone makes judgement based on race! Not big judgements, like who to hire, or who to buy a newspaper from... Noo, just little judgements, like thinking that mexican boy should learn to speak goddamn english!!"  (Mindenki hoz ítéleteket rassz alapján... na nem nagy ítéleteket, mint hogy kit vegyünk fel, vagy kitől vegyünk újságot.. csak olyan piciket, mint hogy a mexikói buszsofőr srác megtanulhatná már beszélni azt az istenverte angolt!!

Adjuk meg nekik a tiszteletet, hogy megtanuljuk a nyelvüket, és észre fogjuk venni, hogy egyenlő partnerként kezelnek minket, és mindjárt nem néznek hülyének. Az se érdekli, honnan jöttünk. Némelyek összekevernek a csehekkel és a lengyelekkel, mások azt se tudják, hogy magyarok léteznek... a harmadik ember meg Budapesten nyaralt, és imádja a magyarokat. Az Izlandi barátaim meg kívülről tudják a Trianon sztorit, mert Budapesten a taxisofőrtől mást se hallottak, hogy milyen szemétládák bántak el Magyarországgal a történelem során, és ki más tehet még sanyarú sorsunkról rajtunk kívül. Szarkazmus kapcsoló aktív.

Úgyhogy aki idejön, nem árt, ha megszokja a sokszínűséget. A "faji" előítéleteknek itt nincs sok értelme. Oké, itt is vannak rasszisták (egy angol munkatársam a konyhán utálja például a spanyolajkúakat, amit a mellette, kitchen porterként dolgozó Uruguayi, mindenkit szerető, mindíg mosolygó srác egyszerűen nem ért). A kisfőnököm angol ugyan, de a nagyfőnök félig brit, félig japán... a felesége meg vagy Kazah, vagy Iráni, nem is tudom már. A szomszédban egy skót és egy ír dolgozik együtt... múlt héten meg egy Londoni fekete sráccal és egy hirtelenszőke svéd csajjal beszélgettem a tengervíz hőmérsékletéről zárás előtt fél órával. Bristolban a Church Road-on laktam... hat-hét régi keresztény templom állt sorban, amelyekből már csak egyetlen egyen volt kereszt. Az elsőn a szanszkrít "OM" felirat díszelgett... hindu templommá alakították át. A következőn az arab nyelvű "masjid" (mecset) felirat volt olvasható... és csak utána jöttek a baptista, evangélikus, anglikán, és hasonló keresztény felekezetek. Az arab boltokban mindent megkapsz a világ bármelyik pontjáról... és tudomásom szerint egyik sem terrorista. A számítástechnikai boltokat indiaiak, vagy arabok szokták vezetni, mert értenek hozzá...minden tele van indiai-kínai takeaway éttermekkel, a kebabosokról nem is beszélve. A Sainsburys polcaira pont ugyanúgy kiírják ünnep alatt, hogy "Ramadan Mubarak", mint hogy karácsonykor a "Merry Christmas"t, és Robi barátom elbeszélése szerint Swansea békeszerető lakossága tömegesen akadályozta meg a  maréknyi helyi nacionalista idegenellenes tüntetését. A középvezetők nagy része elég sok szektorban már nem törzsgyökeres angol, és sehol nincs megírva, hogy a bevándorlóknak az alja munkát kell végezni. Aki többet akar, tanuljon meg angolul, és képezze magát szakmailag kompetens szintre, megkapja a jó állást. Csak vállalja a felelősséget a saját életéért, és ne az angolokat hibáztassa, hogy nem adnak jó állást.

Következő, amit gyakran hallok: már rég diplomás tolmács lehetnék, erre bárpult mögött állok. A válasz: itt annyit érsz, amennyit teszel. Ha jól végzed a munkád, megbecsülnek... ha lusta vagy, segélyen élsz, nem. Van feszültség a bevándorlók és a britek között - a külföldiek lustának tartják a briteket. Ennek okára még nem jöttem rá, de szerintem a megoldás itt is személyekben és jellemekben keresendő. És köszönöm szépen, én szeretek bártender lenni, egyelőre legalábbis tuti. Hosszú távon tuti nem leszek, de nem azért, mert szégyellném, vagy mert nem lehet jó karriert befutni rajta. Csak egyszerűen egy remek állomás az életemben, ahol jól fizetnek, van időm tanulni és továbbképezni magam más területeken, tanulni és gyakorolni az angolt, anyanyelvi szintre fejleszteni, és mozdulok majd másfelé, ha elérkezik az a pillanat. A lányok se fognak örökké sushit tekerni, ez tuti. De ez az ár, amit meg kell fizetni, előre. Mint már írtam. Az élet nem étterem, hanem büfé. Előbb állunk sorba és fizetünk, aztán eszünk. Tolmács és fordító meg soha nem leszek... nem viselném el, ha egy gumiszagú autógyár irodájában nyugdíjas koromig szakmai leírásokat kéne fordítanom japánról magyarra.

Következő gyakran hallott indok: itt sincs kolbászból a kerítés. Válasz: tényleg nincs. De legalább hagynak élni. Ha valaha vállalkozni szeretnék, itt megtehetem majd anélkül, hogy lopnom, csalnom és hazudnom kelljen. Legálisan, ügyeskedés és stiklik nélkül, legális keretek között. Az már csak hab a tortán, hogy itt még fizetőképes(és nem csak képes: fizetni _hajlandó_) piac is van.

Ez még leginkább csak terv, de a megérzésem a következő: ismerkedni kell. Barátkozni, mindenhol, mindenkivel. Megismerni ugyanúgy az angolokot, walesieket, mint az indiaiakat és az arabokat. Az elfogadás valahol megértésen alapul. Neveltetéséből fakadóan mindenki más színű szemüvegen keresztül nézi a világot... ha felpróbáljuk azt a szemüveget, akkor fogjuk csak látni, hogy miért csinálja máshogy, amit csinál, és hirtelen logikus is lesz. A japánok esetében ezt már részben megtapasztaltam... de nem állítom, hogy értem őket. Sőt, mostanra a japán kultúrának több árnyoldalát látom, mint előnyét, de ez egy másik dolog. Most az angolszász vonal jön. Először a nyelv.

Apropó, nyelv. Az angol. Na igen. Hogy is álljunk hozzá az angolhoz? Jó kérdés, nem tudom, de ha tudom, se biztos hogy kompetens vagyok a témában. De itt is filozofálok egy kicsit.
Meg kell tanulni, ha itt van az ember, el kell kezdeni. Minden kezdet nehéz, de csinálni kell. Angol nélkül egyedül kijönni nagyon durva öngól.. Kittit azért mertem kihozni, mert gyorsan tanul, sokat készült, és itt vagyok, hogy segítsek. Nagyon gyorsan fejlődik, büszke vagyok rá. Már az első napjain többet értett, mi folyik körülöttünk, mint én, amikor Walesbe értem anno, tizenvalahány év angol tanulás után. De Zsoltnak tökéletesen igaza van - úgy ne jöjjön senki, hogy "nem tudok, angolul, de sebaj, majd mosogatok", mert ez nem a legjobb hozáállás. Készülni kell, tanulni angolul, már otthon, aztán itt majd csiszolódik. Otthonról hozunk egy teóriát, azt majd jól felrúgja a gyakorlat itt, és kapunk egy kisebb sokkot, de ez része a bulinak. Az emberi agy nagyon jól ki van találva, tanulékony. Viszont mint általában, a legtöbb akadályt itt is mi állítjuk magunk elé... így ha az ember megküzd saját maga korlátozásával, akkor sokkal egyszerűbb.

Hogy tanulunk legjobban? Ha folyamatosan ki vagyunk téve a dolognak. Tehát mi a legjobb megoldás? Minél többet angol nyelvű környezetben tölteni, és tanulni. Mit tesz az egyszeri nyelvtanuló? Bemegy az angolok közé, lenullázza az önbizalmát, aztán elzárja magát a kommunikációtól, kerüli a kapcsolatot, mert fél hogy nem érti.

Egy nagyon multimilliárdos amerikai vállalkozó azt mondta, hogy a sikerhez két dolog kell: célok kitűzésének képessége, és sziklaszilárd önbecsülés. Célok kitűzése, hogy tudjuk mit akarunk elérni, és hogyan... és mindehhez erős önbecsülés, hogy talpon tudjunk maradni a temérdek kudarc között, ami a megvalósításig vezet, és hogy képesek legyünk ép ésszel annyit hibázni, hogy közben megtanuljuk, hogy kell elérni a céljainkat. Ugyanez működik a nyelvtanulásnál is, mint bárhol máshol. Amikor Japánba érkeztem, három hétig mindenkivel angolul beszéltem japán helyett... aztán úgy döntöttem, nem érdekel hogy hülyének néznek, úgyhogy hibát-hibára halmoztam, de beszéltem. Aztán megtanultam átlagos szinten, de jól japánul, utána meg tanítani kezdtem. Itt ugyanez van. Néha hülyeségeket beszélek, néha akadozom, de beszélek. A kiejtésem alapvetően Hungrish volt. Japánban össze voltam zárva amerikaiakkal és ausztrálokkal, németekkel és koreaiakkal... utána kikötöttem walesben, majd átköltöztem Bristolban. Ma az akcentusom miatt _mindenki_ franciának néz. Van a bárban a falon egy papírom, ahol húzom a rovádkákat, hogy hány ember kérdezi meg, francia vagyok-e. Majd lesz nekem is jó kiejtésem. Japánul is van akcentusom, Kyuushuui. Az se volt semmi meló. De angolul is meg fogok tanulni, igazán jól. Angolul olvasom a szakirodalmat, angolul tanulom a befektetést, munkába menet angolul hallgatom az önképző hanganyagokat. Angol szókincsfejlesztő tankönyvet tanulok, nyelvtant gyakorlok, beszélek amennyit tudok... még a Song of Ice and Fire sorozatot is angolul olvasom, pedig megvan magyarul pdf-ben. A feldolgozandó tankönyveim már angolul jegyzetelem.
Egyszerűbb, ha az ember felfogja: itt az angol a szűk keresztmetszet. Az a képesség, ami minimum a továbblépéshez, és hogy más területen az ember bármennyire jó, csak olyan magasra jut, amennyire az angolja engedi. És senkit nem érdekel, hogy nem szereti, itt ez a minimum. Az emberek meg általában nem néznek hülyének a hibákért, segítenek. Ha látják a hozáállásodon, hogy akarod, segítenek... ha azt látják, hogy a pokolba kívánod az egészet, és lenézed őket, akkor tényleg hülyeként kezelnek, és nincs min meglepődni. Van néhány ember, akit idegesít: velük nem kell foglalkozni, csak nem toleránsak. Az ilyen eseteken túl kell lépni. Nekem is volt a bárban, hogy hülyének néztek egy nyelvtani hiba miatt.. aztán a brit munkatársam megnyugtatott, hogy semmi baj. Az ő meglátása szerint az anyanyelvemen kívül még jó szinten beszélem az ő anyanyelvét is, nem beszélve a japánról, plusz egyéb nyelvi tapasztalataimról.. amíg az itt élők nagy része jó, ha angolul normálisan beszél. Tanulni és tapasztalni kell, a többi már csak kitartás és fegyelem kérdése.

Nos, hosszúra nyúlt filozofálás lett belőle... bocsánat a kisregény méretű szövegért. Aki átrágta magát rajta, annak kíváncsi vagyok a véleményére... ha valamit nem érintettem, és mégis érdekel valakit, az írja meg, majd érintem a következő több oldalas olvasmányomban. Mára ennyi, azt hiszem, pihi lesz. Holnap meg péntek, és idegbaj a melóhelyen... ;)

Újra szabadnap!

'reggelt mindenkinek!

Ismét egy gyönyörű szabadnap... gyönyörű idővel. Nagyon szép idő van megint, már hetek óta. Mindig olyan fáradt vagyok az utolsó munkanapom után éjjel, hogy azt hiszem, meg se mozdulok a következőkön... aztán másnap pörgök megint. Nem tudok egyszerűen négy fal közt maradni, tanulni kimegyek a teraszra, amíg nincsenek itthon a háziak. Ha itthon vannak, akkor vagy lelépünk, vagy bezárkózunk, az a legegyszerűbb. Valami baja van most megint a házinéninek, szerencsére nem velünk. De elég feszült a hangulat odalenn mostanság. Ennek örömére most a munkahelyen is kitört a szappanopera - részleteket nem írok, de lényeg, hogy én nem vagyok érintett az ügyben. Csak meglehetősen feszült a munkahely mostanában. Egy pár héten belül feloldódik.

Tegnap mászkáltunk a városban... leginkább lakásnézőben. Jártunk egy-két ügynökségnél, és megnéztünk egy házat élesben is. Amint kinyitották az ajtót, már tudtuk, hogy ezért nem adunk pénzt. Igazából az egyetlen pozitívum, amit el tudok mondani róla, az a belvároshoz való közelsége... de még azon belül is ronda helyen van, ráadásul dombtetőn. A dombtető volt benne az egyetlen magaslat... egyébként az egész lakás, a konyhát és a nappalit leszámítva pinceszintben volt, a föld alatt, lyuknyi ablakkal. Az egész egy dohos barlang érzetét keltette, és még az apró ablakokat is teledobálták szeméttel a járókelők. Bútorozatlan (ami alapból nem baj, de ez még tovább súlyosbítja a helyzetet), és ezer fontot elkérnek érte havonta, plusz egyéb költségek. Brutálisan drága egész Brighton, de ezért a lakásért helyi viszonylatban sem adtam volna 600 fontot havonta. Más városban egy itteni két szobás lakás bérleti díjáért bárhol máshol 3-4 szobát kapok. Házvásárlás pedig pláne hülyeség errefelé, egy itteni kertesház árért egy pubot, 3 felszerelt bárt, vagy egy skót hotelt kapok. De lényeg a lényeg, ezért az árért ez az ingatlan egyenesen nevetséges volt. Egyetlen esetben használható a lakás: zombie apokalipszis esetén. Vastag falak, lőrésszerű ablakok, földalatti elhelyezkedés, város magaslatán... csak az ablakokat kell bedeszkázni, és tökéletesen védhető, megfelelő kajamennyiséggel hetekig. De akkor már inkább elkötök egy lakóhajót a Marináról, a zombik úgyse tudnak úszni.

Úgyhogy jövő hét szerdán újabb házat nézünk: 900 fontért, belváros, és 6 helyett csak 5 hét deposit. Már beljebb vagyunk, ha jó. A council tax-et még mindig mi fizetjük, de sebaj, nem gáz. Az belefér, és nem is azonnali kiadás beköltözéskor.

Tegnap séta közben találtunk egy nagyon jó arab boltot - el is felejtettem, mennyire szeretem az arab boltokat. Swansea-ban imádtam őket. Egyszerűen minden van. Óriási választék, mindenféle különleges és keleti kajákból, rengeteg nagyon jó gyümölcs, specialitások, fűszerek... már nézelődni is nagyon jó. Kittivel szinte szivárványt hánytunk odabenn, annyira tetszett. És még nem is drága. Az ilyen helyek miatt szoktam azt mondani, hogy tök mindegy, mit akar az ember, itt megtalálja. Lesz hely, ahol talál.


Mára leginkább tanulás marad. Angolozok, meg tanulom tovább a könyvtárból szerzett tankönyvem... Financial Times befektetői kézikönyv, teljes egészében átveszi a papír alapú befektetéseket, részvénytől opciókon át a derivatívákig, főleg fundamentális alapokon. Mint befektető, nem mint spekuláns. Úgyhogy ez valószínűleg elég lesz, hogy megalapozza a pénzügyi szókincsem. Aztán megyek más irányba megint. Ma ha jól számolom, még olvasni is lesz időm, meg leszaladni egy kicsit a boltig - levegőzni.

A lányok dolgoznak, nemsoká váltják egymást - Niki jön a Yo!sushiból, Kitti megy a Yo!Sushiba. Mint azt sokan már tudják, Kitti most két helyen dolgozik egyszerre - hétvégéken a Luckyban koktélozik továbbra is, hét közben, és hétvégén délelőttönként meg sushit teker a Yo!-ban. A műszakok nagyjából összeegyeztethetők, szabadnapja van így is bőven, viszont kicsit feltőkésíti a családi kasszát, és már megint egy lépéssel előrébb vagyunk. Úgyis kell majd itt osztani-szorozni, ha szeptemberben költözni akarunk. Fizetés után meglátjuk. Rövidke bejegyzésem végetért - mars vissza tanulni. Megküzdök az angol nyelvi mumusaimmal - verb patterns. Nem nehezek, de mivel gimnáziumban lusta voltam rendesen beseggelni, máig kísértenek, és még mindig pontatlan. Most megteszem, amit évekkel ezelőtt meg kellett volna tennem.

Gyerekek: tanuljatok. Rendesen. Elhagytátok az iskolát? Lediplomáztatok? Remek. Tanuljatok még jobban. Sokkal nagyobb szükség van tanulásra az életben, mint az iskolában. Ne nézzetek hülyének, mert szabadnapomon tanulok.
Ezt megerősítendő: egy idézettel zárnám a bejegyzést.

"In times of change, learners inherit the earth, while the learned find themselves beautifully equipped to deal with a world that no longer exists."
(Eric Hoffer)

"A változások idejében a tanulók öröklik a földet, miközben a tanultak azt veszik észre, hogy gyönyörűen felkészültek egy világra, amely többé már nem is létezik..."

A hullámok haragja - avagy hogy fogjunk idiótát?

A mai bejegyzésem a tegnapi sztoriknak szentelem - nem ez volt a terv, de ezt muszáj leírnom.

Elmentem az ingatlanügynökséghez, lebeszéltem holnapra a lakásnézést... aztán elmentem a melóhelyre, felkészülni a műszakomra. Az Izlandiak kinn cigiztek az épület előtt, és elmesélték: kirabolták az éttermet reggel. Egy helyi csöves. Nem tudom, pontosan mi történt, de bement az étterembe, csinált valami balhét, és amíg a bentiek megpróbálták megoldani, dobbantott a kassza felével. Nem tudom hogy nyitotta ki, ne kérdezzétek. Munkatársam még kifelé menet belerúgott, de el nem sikerült kapni. Helyi csöves, ott sörözget általában az étterem előtt. Hülye napot választott... kedd reggel alig volt valami a kasszában... majdnem csak a váltópénz. Én személy szerint minden nap széfbe rakom a bevételt, de odalenn most pechesek voltak. Na meg egyedül, és úgy nehéz megoldani az ilyen helyzeteket. Szóval hívtak rendőröket, felvették a jegyzőkönyvet, aztán nyitottunk délután.

Egész jó kis forgalmunk volt egész héten, így most is... nem unatkoztam délután. Még a szomszéd bárból is átjött egy figura... vicces volt. Álltam a teraszon fél perc szünetemben, és szívtam a friss levegőt...amikor egy elégedetlen vevő kijön a szomszéd teraszra, whiskey sour-el a kezében... és magyarázza a a feleségének, hogy oké-oké, na de old fashioned. Meglát talpig feketében, le is szólít: elnézést, te ott dolgozol? Mondom jah. Kérdezi, csinálok Old Fashioned-et? azon az oldalon a srác nem volt hajlandó csinálni neki, mert nem ér rá. Mondom naná, az egyik kedvenc italom. Mondta, hogy fél óra múlva találkozunk. Át is jött, megcsináltam neki.

Az Old Fashioned lényege, hogy elég pepecsmunka... zúzós időszakban én se tudnám megcsinálni. Szombat éjjel nem lenne egyszerű. De most pont volt időm 7-10 percet tölteni egy koktéllal, úgyhogy oké. Whiskys pohár, angosturában áztatott barnacukor, és addig keverem jégkockával, amíg annak az olvadt jégvizében teljesen simára el nem keveredik, szemcsék nélkül. Ezután egy kis narancshéjjal tovább keverjük, adunk hozzá valami igazán ütős Bourbon Whiskeyt (én Woodford Reserve-el szeretem, azzal csináltam tegnap), és szépen, nyugodtan kevergetjük jégkockával, amíg iható szintre (de még mindig picit túl erősre) nem hígul. Aztán narancshéjjal illatosítjuk és kiadjuk.

Megcsináltam az elsőt, szép pénzt kértem érte... amikor kivittem a teraszra, a kirabolt izlandi munkatársam a teraszon cigizett. És akkor mit láttak szemeink? A hülye tettes visszajött, és leült a szokott padjára az étterem elé, dumálni a többi csövessel. Értitek. Kirabol egy éttermet, és este visszajön elé sörözni. Ez olyan címeres ökörség, mintha kirabolnék egy bankot, és másnap igényelnék tőlük egy hitelkártyát. Úgyhogy adtam munkatársam kezébe egy telefont, felhívta a rendőrséget. Én elmentem, és csináltam még egy Old Fashionedet, mert a vendég imádta.

Mire a barnacukor feloldódott a jégvízben, már kinn volt az Audi, meg a három civil ruhás rendőr, a tettest meg már bilincsbe verték. Amikor a Whiskeyt hozzáadtam, már rendőrautó is volt... mire kiadtam az italt, a munkatársam már azonosította is az illetőt, és betuszkolták a rendőrautóba. A vendégek meg borultak a röhögéstől, hogy valaki egyszerűen ennyire hogy lehet hülye. A baromság definíciója... vagy elkeseredés. Ha ezt otthon a januári mínusz húszban megcsinálja egy hajléktalan, azt megértem. A börtönben meleg van. Na de itt... ezt nem tudtuk mire vélni. Sebaj. Napon belül elkapták az illetőt, javítottunk a rendőrségi statisztikán. És tényleg nem volt fegyver a rendőröknél.

Ma a továbbiakban lakásnézést a program... Niki megy dolgozni este, Kitti majd holnap. Én meg két szabadnapon vagyok. Készülök a hétvégi hajtásra, meg foglalkozom egy kicsit magammal is.

Sziasztok!

Jelentem, a beígért filozofálás elmarad. Remélhetőleg a következő blogbejegyzésben be fogom pótolni, de most nincs erőm komoly beírásra, csak egy kis szokott "gyorsjelentésre".

Megy a hajtás, ahogy szokott - ha ma bejutok az ingatlanügynökhöz, akkor lehet, hogy holnap vagy holnap után tudunk menni lakást nézni. Hogy a pénzt honnan fogom elővadászni rá, az még nem teljesen tiszta... de Kitti fizetése után látni fogjuk a lehetőségeinket. Ha szerencsénk van, szeptember közepén költözünk... ha nincs, októberben, de akkor már 100%. 6 hónapos szerződés, valószínűleg bőven elég lesz.

Újra bekeményítettem életvitel tekintetében. Most, hogy megszoktam a munkahelyem, ismét lett időm tanulni. Kivettem két könyvet a könyvtárból, feltöltöttem a lejátszómra az új hanganyagot, hogy még az a /$ß÷¤÷$;%"!"'"% 45 perc séta is hasznosan teljen legalább, megszabadultam egy-két káros szokástól, és visszaálltam a nassolásként gyümölcsevésre. Jelentem, mostantól újra kontroll alatt tartom az életem.További szabadidőmben angol szókincset fejlesztek, nyelvtanozok (társalgást gyakorlom eleget)... aztán ha az alapszókincs megvan, megyek business angolra. Jah, és Clash of Kings-t olvasok, még mindig k*rvajó.

A munkahelyen már most látszik, hogy vége az olimpiának: beindult az élet. Hetek óta a többszöröse a forgalom, bőven van mit csinálnunk. Hétvégéken már eljutottunk odáig, hogy kevesen vagyunk, lassan fel kéne venni még egy embert. És hétköznap is egyre többször kell segítséget kérnünk lentről.
A nagyfőnök továbbra is gyakran keresztbe tesz nekünk odalentről... szombaton olyan totális káoszt csinált nekünk egy hülye húzással, hogy a kisfőnök bejelentette: készüljek, mert még egy ilyen, és lelép, aztán én leszek a bármanager. Remélem, ez nem fog bekövetkezni. Ha üzleti szemszögből készen is állok rá, de szakmailag, mint bártender tuti nem. Legalább egy fél évre szükségem van... a kisfőnököt meg nagyon birom, el ne menjen, iszonyúan hiányozna. Kitti is gyakran jön velünk együtt haza munkából, meg bejár beszélgetni - a kisfőnök imád dumálni vele, meg persze szivatni egy kicsit. Jó angolgyakorlás, és legalább ő is vigyorog kicsit.
Túl vagyok a hülye húzások miatt egy pár tíz órás műszakon... mint említettem, a főnök hülyeségei miatt. Sebaj, plusz óra, plusz pénz. Tudom hová tenni. Lényeg, hogy eljegyzési buli volt az alsó szinten... engem négyre hívtak, a kisfőnök háromtól benn volt, négytől nyitottuk volna a bárt. Amikor odaértem három órára, már láttam kívülről, hogy mennek fel a vendégek a csigalépcsőn. Még jó hogy ott voltam időben... berongyoltam megmenteni a kisfőnököt. A nagyfőnök jó ötletnek tartotta felengedni a népeket egy órával hamarabb, és szólt a kisfőnöknek: oké, nyiss most. Páff. Bárnyitási feladatok? Nem érdekel. Jég? Mi a francnak. Készlet? Feltöltés? Egyéb előkészületek? Minek. 45 percbe telt nyitni, addig felkészültségi szintünk szerint legfeljebb pohár vizeket tudunk kiadni. A nagyfőnök legalább két teljes környi ital profitját bukta ezen az idétlen döntésén, 30 emberre.

Tanulság: az étterem és a bár mentalitás nem férnek össze. Az étteremben a vendég azt csinál, amit akar... mindig neki van igaza, és mindent megengednek. Ha azt kéri, hogy ugorjunk a kútba, egy étteremben egy válasz megengedett: fejes, szaltó, vagy segges legyen? A bárban ezzel szemben néha tudnunk kell azt mondani: fuck off. Ha belemegyünk egy ember hülyeségébe, öt másikat bosszantunk fel. És hiába lesz az egy vendég elégedett (hurrá, kaptunk egy problémás törzsvendéget, aki szivat máskor is), de öt rendes lesz kiakadva, és tűnik el az üzletből. Marhajó mentalitás. A másik húzás a kedvenc "espresso martini"nkhez kapcsolódik. Minden este bepróbálja valaki. Szombaton már gyakorlottan mondtam: "nem, neharagudjon, nincs espresso gépünk". A figura húzta a száját, leült a teraszra, rendelt más. Erre öt perccel később jön egy idős házaspár az étteremből, mogorva fejjel. Mosolyogva adom a menüt, erre úgy néz rám, mint egy idiótára, és rámmordul, hogy ő már rendelt. Mondom oké, fair enough, te tudod. Mire a bárpulthoz értem, már jött a nagyfőnök, bűnbánó fejjel, espressoval a kezében, hogy csináljunk belőle martinit (FUUU). Az öregfiú és öreglány természetesen az előző csapat mellé ült le, akiknek tíz perccel azelőtt mondtam, hogy _nincs_ espresso gépünk. Következetesség, foooo!

Kezdek kevesen lenni hét közben is... néha kell a segítség. Sok a rohanás, és a legnehezebb, hogy bármilyen gyors is vagyok... nem tudok egyszerre két helyen lenni. Öt ember bejön, megáll a világ. Tuti, hogy amikor nekiállok az italaiknak, akkor jön fizetni mindenki. Szétszakadni nem tudok sajnos... és ez hétvégén fokozottan így van. Olyankor kevesen vagyunk ketten. De ez valahol jó: nő a forgalom, megy az üzlet, biztos a meló. Még jó, hogy más terveim vannak.

Végezetül, egy kis 9gag gyanús folyamatábra egy átlagos vendég kiszolgálásának folyamatáról, amelyet egy facebook bejegyzésemben írtam... gondoltam, itt is megosztom.

Le me derping behind the bar. Bejön a hat vendég, bartender néz - mother of guests... mennyien vannak. ezután rendelnek - like a sir. (Could I get a French Martini please...) Nekiállunk a dolognak - challange accepted. Building, stirring, shaking like a boss! A vendégek isznak, és arcot vágnak - egy szivárvány, négy "me gusta". Bártender örül: Fuckyeah. Majd a vendég pulthoz megy, kéri a számlát - like a sir. Fizetnek hatan, természetesen egyesével (bártender poker face), ha lehet öt különböző bankkártyával, és kpvel, pennyre pontosan. bártender: FUUUUU.
Fizetés letudva, vendégek távoznak. És csak egy kérdés marad:

Y U NO GIVE ME TIPS?!
True Story.

Köszönöm.

...

Szakadozik a vétel... elmaradt egy pár bejegyzés, szimpla időhiány miatt. Meg úgy igazán nincs is nagyon mit írni hirtelen, de azért alkotok itt nektek valamit. Először egy kis munkahelyi életkép, majd egy kis filozofálás a helyi életről.

Örömhír: vége az olimpiának. Innen kezdve végre magához tér az ország. Eddig, amíg az Olimpia ment, a fű se nőtt. A túristák elkerülték Londont, senki nem mert az ország közelébe se jönni az árak miatt, aki meg itt lakik, az a tévéből nézte az egészet. Tegnap volt a záró ceremónia... másfél órával hamarabb kellett bezárnom a bárt. Laza, kellemes nap volt egyébként, nem túl sok, de nagyon jól fizető vendéggel, úgyhogy elvoltunk. Ki kellett pihenni a szombatot. A kisfőnök megint magába zuhant tegnap... Egy pár idióta vendég felküldte az agyát megint... a kaput meg az tette be, hogy valaki ellopta a szappant a wc-ből. Itt elszakadt a cérna. Melyik beteg elme lop szappant, mondjátok meg nekem?! Nagyon remélem, hogy leejtette valahol a Kemptowni buzinegyedben, és jól megkapta a magáét. Bár folyékony szappan volt... inkább nem asszociálok tovább. Lényeg, hogy azt megszoktuk, hogy a hamutálainkat lopják, és alkalmazkodtunk a helyzethez (a jó kis fém hamutálainkat undorító, átlátszó-rózsaszín izékre cseréltünk, ami elég hülyén néz ki ahhoz, hogy ne akarja ellopni senki) Azután már csak csendesen füstölgött, amíg el nem kezdett valaki panaszkodni az itala erőssége miatt... hogy alkoholos. Nos, emberek, körkérdés: az ital Hendricks gint, Dubonnet (fortified wine, vermutszerű), fehér kakaólikőrt, abszintot tartalmaz, és keverőpohárban készül, picit higítva. Klasszikus ital... ki számít még arra, hogy Pina Colada, vagy narancslé íze lesz, négy tiszta spiritből?! Úgyhogy vagy olvasni kell megtanulni a menüről, vagy gondolkodni. Lényeg, hogy szegény srác teljesen kiakadt, és ücsörgött megint egy kicsit.... én meg vittem a bárt, aztán bezártunk gyorsan. És még azt hittük, az lesz a vicces, amikor a szülei beállítottak műszak elején. Akkor még jó kedve volt.

Tegnap laza volt... az egyetlen gáz az volt, hogy nem volt kulcsom a szobámhoz - Nikinél volt. Úgyhogy hazaértek két órával hamarabb, mint a lányok, és kiültem a teraszra Clash of Kingst olvasni.

Brighton kegyetlenül drága, és elég gazdag imidzse van. Kezdünk rájönni, így lakást keresve. Nézegetem a hirdetéseket, és kb minden jó helyen levő kétszobás lakásajánlatra írok érdeklődő levelet... jelenleg a jól ismert légvédelmi mottó szerint járok el a válogatással.

"Lőjétek le mindet, majd a földön szétválogatjuk"

Elég drágák, és ha már szeptemberben költözni akarunk, akkor valamit nagyon ki kell találni. Szerdán úgy tervezzük, hogy végigjárunk egy pár ügynökséget t, megnézegetjük az ügynökségi díjakat, és amelyik a legkevesebb felesleges kiadást veri ránk, azzal tárgyalunk, és keresünk egy lakást. Egy-másfél havi deposittal dolgozik a legtöbbje... ha kifogjuk az egyhavit, akkor már van esélyünk költözni. Összedobjuk a fizetést, letesszük a pénzt, és dobbantunk amilyen gyorsan csak lehet, mert 8-12 órás műszak után 45 percet sétálni hazafelé marhára nem vicces. Komolyan fárasztóbb mint maga a meló. A másik érdekes dolgot meg a kisfőnöknek magyaráztam - kiröhögött, de értette, miről beszélek. Nem saját bérelt lakásunk van, laknak benne még ketten... nem teljesen nyugodt környezet, nem érezzük otthon magunkat. Az embernek vissza kell vonulnia valahová feltöltődni, hogy kipihenje magát... és érdekes módon, nekem a kettő megfordult. A munkahelyemen pihenem ki magam és lazulok le általában. Még ha rohanás van, azt is élvezem. Néhány idiótát leszámítva, de azok mindig voltak, mindig lesznek.

Csak költözzünk már végre... és átléphetünk a terv harmadik fázisába. Ez viccesen hangzott. Amint elköltöztünk, nyugtunk lesz, kevesebbet kell ingázni, több időnk, és legfőképpen több energiánk marad mindenre, és nem költözésre, hanem a további céljainkra gyűjthetjük majd a pénzt. Fontosabb dolgokra. Lesz időm tanulni, a lányoknak (és nekem se) kell még két embert kerülgetni a konyhában, és végre rendet tudunk majd rakni (mert lesz hová tenni a cuccaink...) És talán a város belsőbb részeiben Niki is megszabadul a pókoktól. Jah, meg lesz ágya végre. Bár lehet, hogy azt is nekünk kell venni. Érdekes egyébként az állatvilág... a város szélén simán lehet üregi nyulakat látni (édesek, ahogy ugrálnak), néha elmászik itt is egy-egy süni, és hazafelé néha látok egy-egy rókát is.  Nade, lényeg a lényeg, lányoknak lesz pénz fejleszteni az angolt, és én is neki tudok menni végre a jogsinak. És végre tanulhatok, már hiányzik. Majd valamelyik charity shopból kukázunk egy kis íróasztalt.

Idő hiányában a filozofálás elmarad... legközelebb bepótolom, egyben egy kis videókommentárral... Szlanka Zsolt videóiról lesz szó, és a hozzáfűzött gondolataimról, eddigi tapasztalataimról. Simán megér egy új, teljes bejegyzést. Addig is ajánlom őket mindenkinek, akit érdekel az Angliába költözős téma.

Ráadás blog

Egy hosszú éjszaka után szépjóreggelt!

A lányok a konyhában ügyeskednek, készül a kínai sült tészta... én meg idefenn írom szerény kis naplóm mai bejegyzését. Annyira nem lesz érdekes, de a sok meló miatt az utóbbi hetekben kicsit elhanyagoltam... most pótolunk egy kicsit.

Az idő kicsit szürke, de teljesen tűrhető. Ha ilyen marad, nagy baj nem lesz... ha meg kicsit kisüt a nap, egyenesen szép lesz. Kíváncsi leszek, milyen lesz este, természetesen dolgozom. Megkaptam tegnap a fizetésem maradékát csekken, hétfőn leadom, jövő hét végére meg is lesz. Ennek örömére elkezdtünk házakat nézni, és találtunk pár nagyon szépet...úgyhogy még érdeklődtem is egy ügynökségnél az általános feltételeik, és a pénzügyek iránt. Nem árt tudni, hogy milyen számokkal dolgozik egy ügynökség, milyen kikötéseik vannak, és úgy egyáltalán mennyi pénzre van szükség. Vannak előnyei és hátrányai a dolognak, amelyeket költözés után természetesen sokkal tisztábban fogunk látni, de egyelőre az első benyomásaim:
- Sokkal drágább, de ez eleve egyértelmű volt. Nem a lakbér drágább sokkal, inkább az egyéb költségek az elején.
- Kissé rugalmatlan... de rendszer szerint dolgoznak, vagy mi a szösz.
- Nincs csontvázveszély... nem fogunk hullákat találni a szekrényben, nem valószínű, hogy kiderül, hogy nincs fűtés például.
- Több lakáshoz férnek hozzá, gyorsabban találnak lakást.

Letétnek másfél havi kaúciót (utálom ezt a szót, hülyén hangzik, úgyhogy mostantól deposit-ot írok helyette) kérnek, ami szerintem mindkét fél szemszögéből korrekt. Nem hagyom ott az éves fizetésem, és ők is biztonságban vannak. Elkölteni meg nem tudják, mert le kell tenniük egy állami deposit kasszába, ha jól tudom. Úgyhogy elkezdtek körvonalazódni a költözéshez szükséges számadatok... legközelebb magánúton, privát lakástulajoktól kezdek el érdeklődni, ahol sokkal több terem van tárgyalni, és nem kell mindenféle előzetes költség címén ott hagyni még egy havi bérleti díjat. Szerintem megint fel fogok adni egy hirdetést, kiszűröm az átveréseket és trükköket, aztán megnézzük, mi marad.

A költözésen kívül Kittivel új projektünk az angol szókincsépítés... mindketten elkezdünk szavakat tanulni pluszban, csak más szinten. Teljesen másképp nem érti a dolgokat, mint én anno, amikor idejöttem. Én azok közé tartoztam, akik azt hiszik, tudnak angolul. Értettem és tudtam a szavakat, de nem értettem, amit hallok, mert nem szoktam meg az akcentust. Kitti jobb helyzetben van egy fokkal - ő érti nagyon jól, mit hall, csak nem tudja, mit jelent a szó, mert most kezdett angolul tanulni. Úgyhogy egy kis intenzív szókincsépítés és a való élet kombinálásával nagyon gyorsan fog fejlődni. Nekem meg mivel a való életbeli társalgás már egész jól megy, már csak pontosítani kell, választékosabbá tenni a szókincsem, meg tovább csiszolni. Innen kezdődik az igazán kemény meló. Úgyhogy elvileg mától-holnaptól mindketten nyomjuk.

Niki jövő hétre már öt munkanapot is kapott, úgyhogy úgy néz ki, beindult neki is a dolog... már hivatalosan is fel van véve, le van minden papírozva. Más műszakokban dolgozik, mint mi, de dolgozik, ráadásul olyan helyen, ami úgy tűnik, tetszik neki. Örülünk az örömének, megérte kivárni. Mint mondtam emberek: tessék kivárni, amíg beérnek a dolgok, és el kell fogadni a pofáraeséseket menet közben. Előbb-utóbb megtérülnek, és utólag mindig teljesen világos, mi miért történt.

Tegnap laza kis péntekünk volt odabenn... az eleje annyira laza volt, hogy a főnökkel szabályosan unatkoztunk. Először unalmában shakereket, üvegeket kezdett dobálni... egy kis unaloműző flair. Aztán mivel ez végeredményében túl hangos volt (=P), inkább párbajozni kezdtünk... shakerek a pultra, vizesüveg betölt, és Free-pour teszt párbajt nyomtunk. Ki tölt szemre pontosabban kiöntődugóval. Mivel én még nem vagyok hozzászokva az itteni mértékegységek szemre töltéséhez (12,5ml, 25ml, 37,5ml, 50ml), természetesen úgy laposra vert, hogy csak úgy füstöltem, de majd begyakorlom, aztán jön ő még az én utcámba. Amikor ezt is meguntuk, leküldött az étterembe kávét készíteni... az a kávégép katasztrófa. Olyan alacsonyan van, hogy gyakorlatilag féltérden haboltam. Tisztelet ama nagy kávégépnek... térdre ereszkedtem nagysága előtt. Volt egy pár sokkom, mindben egyetértettünk. Gyorstömörítő a darálón, az a fentről lógatós borzalom... azzal mindent lehet, csak tömöríteni nem. Beprogramozott dupla espressos gomb, meg ilyenek.. na meg a mélynövésű haboló. Csodálom, hogy némi püfölés után, de viszonylag buborékmentes, vállalható tejhab született a Cappuccionk tetejére. Neilnek izlett. Ahhoz képest, hogy kávégéphez utóljára Magyarországon nyúltam, és az is házi espresso volt.. bár azzal leütés nélkül olyan tejkrémet nyomtam akkor, hogy majd lemászott a kávéról. Sebaj, a személyzeti kávé 50p, begyakorlom majd. És nem csak azért lesz jó a kávé, mert térdenállva könyörgök a habolónak (Kívülről úgy nézett ki...)

Az emeleten szerepcsere volt - a főnök kiment bárpincérnek, én meg beálltam a pult mögé, és én nyomtam egész este az italokat. Mondtam neki, hogy menjen ki, szerezzen egy kis jattot. este 11-ig egy fontot sikerült összevakarnia, úgyhogy nagyon röhögtünk. Úgyhogy legközelebb megint engem fog küldeni szerintem, hátha jobb lesz a végeredmény (Megj: a valóság annyi, hogy a jól fizető egyének este tizenegy után szoktak jönni...) Izlandi munkatárs leányzóék a barátnőjével shotot kértek tőlünk... shotot koktélbárban. Ez bizony úgy éreztük, feljogosít minket egy kis trollkodásra... úgyhogy trollface felöltve, és amíg munkatársam gondolkodott, milyen shotot adjon neki, felvetettem az ötletet: Bloody Brain. Azonnal lezsenizett, és osztani kezdte az arckifejezésem... egy kis igazi oldschool szivatás. Itt ezt az italt már a kilencvenes évek óta nem isszák, sokan már el is felejtették... Neil se csinált egyet se évek óta. Nos, a leányzó amikor meglátta... hát az arckifejezése megérte. Trolling like a bartender. (mondjuk az igazi trollkodásunk az az Armchair Sailor nevű italunk volt: madeira bor, violalikőr és zeller keserű feltöltve száraz pezsgővel, citromspirállal díszítve - na azokat az arcokat tényleg látni kell...)

A hecc kedvéért, az említett "véres agy" nevű ital így néz ki:

Az elkészítése pofon egyszerű: az áttetsző baracklikőrre ír krémlikőrt (baileys vagy carolans, amelyik kéznél van) rétegezünk, majd a tetejére grenadin szirupot csöpögtetünk, ami a sűrűsége miatt lesüllyed, és létrehozza ezt a meglehetősen érdekes és meglepő kompozíciót.(Figyelmeztetés: az állaga roppant vicces, és olyan édes, hogy a segge is beragad szegény földi halandónak, aki lehúzza)
Tanulság: az újszülöttnek minden vicc új, ősrégi, lejárt koktélon is nagyon jókat lehet röhögni, ha az ember jókor süti el. Két hülye bártender, úgy vihogtunk, mint két részeg egyetemista.

Este újra meló... most egy kis lazítás, majd angol. És ma is bepróbálkozok szerinte megy új cappuchinoval. =P

a beígért...

Most pedig jöjjön a beígért esti mese

Az utóbbi hét is meglehetősen elfoglalt volt, mint írtam... szerencsére kapok elég órát. Mivel az idő is jó, pénzt is csináltam rendesen... végre elkezdett alakulni a forgalom. A szomszéd épület színház, így előadás előtt és után általában majd megdöglök, annyian jönnek be egyszerre. Ügyes vagyok, gyors, és egyre profibb, de ha mindenki egyszerre akar mindent, beleértve a rendelésfelvételt, jópofizást, és fizetést is, akkor bizony valaki nem örül.

Kaptam egy kis előrehozott fizetést, pici előleget - úgyhogy a lakbér ki lesz fizetve, és minden oké. Ezen kívül jól éreztem magam... a japán grilles cheffel, Youskevel már nagyon jókat baromkodunk, a többi munkatársammal is jól elvagyunk, és egy-két olyannal is sikerült a héten beszélni, akivel eddig még nem. Az előbb említett japán sráccal bunyóztunk egy jót egyik este... ő is Aikidozott anno, én is aztán felelevenítettük a dolgokat. Elég kemény a srác, nagyon jól nyomja... érezni a kontrollt, meg mindent, simán laposra verne, ha akarna. Nagyon röhögtem, amikor kiderült, hogy utóljára tíz évesen Aikidozott. A japánok azért tudnak valamit.

A hét örömhíre: Niki talált munkát, és nagyon tetszik neki. A Yo!Sushi nevű sushi étteremlánc helyi éttermébe vették fel, kettő percre az én munkahelyemtől, és úgy tűnik teljesen ideális munkahely neki. Úgy néz ki, teljes munkaidőben fog dolgozni, van magyar a csapatban, aki tud neki segíteni tanulni, sushikat gyárthat, finom kajákkal tömik, a főszakács meg Koreai - simán tud vele gyakorolni, meg beszélgetni. Állítólag a főnök még élvezi is, hogy van egy koreais a bandában. Az meg a slussz poén, hogy a jelek szerint ő a döntéshozó, úgyhogy Nikinek sima ügye van. Az egyenruháját, tanulnivalóját már haza is hozta, nemsoká mehet is a következő műszakjára. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb szeptemberben költözünk.

Összevakarjuk hárman a pénzt, félreteszünk kicsit kaúcióra, aztán megyünk házakat keresni, nézni... így már tudunk majd tárgyalni. Mindhárman egymástól maximum 5 percre dolgozunk a belvárosban, így ha a közelben nézünk valamit, tuti, hogy alig kell majd gyalogolni. Kezdi felőrölni az energiáinkat ez a rengeteg mászkálás. Az is lehet, hogy bútorozatlan lakást nézünk majd, ki tudja... az ár különbözetéből valószinűleg egy hónapon belül fel is szereljük. A legjobb egy félbútorozott lenne - ahol benn vannak a háztartási gépek, csak a bútorok kellenek. Az megoldható normálisan. Aztán ha a lakás ügy megoldódott, és leléptünk innen, jöhet a jogsi, és a további tervek. Kitti az angolra fog ráhúzni, Nikinek meg mostmár van legális alibije koreaizni... idáig is eljutottunk ;)

Ma elsétáltunk, vettünk neki egy dolgozós vászoncipőt... aztán jövő hónapban nekem is kell, mert elég ramaty állapotban van... jövő hónapra kissé vállalhatatlan állapotban lesz. Mivel bőrcipő, ez kevésbé lesz olcsó, mint Niki ügye. De sebaj, így hogy mindenki dolgozik, már belefér. Fizetést egyébként jövő héten kapok, ha minden igaz... most már normális összeget.

Cipővásárlás után a kikötőben voltunk... a hajókra néző teraszon Curryt vacsoráztunk. Nagyon finomra sikerült, és jó csípősre... nagyon-nagyon jól esett. Hogy egy kis kikapcsolódás is legyen. Jól esett kisétálni, meg nosztalgikus is volt... utóljára Swansea-ban ettem ilyen Curry Clubos pub kaját. És még az időnk is jó volt. A finom kaják egyébként is megvannak. Tegnap, meg ma is rakott krumpli volt by lányok, meg saláta hozzá. Ügyesek voltak tegnap, ma már főzőcskézni se kellett. És ráadásul házinéniék leléptek valamerre a gyerekkel, úgyhogy miénk a vár egész nap. Már amikor itthon voltunk.

Holnap újra meló - a szokott pénteki idegbaj. A péntekeket, szombatokat jobban szeretem egyébként munka szempontjából... sokkal egyszerűbb, a nagy forgalom rengeteg zavaró apróságot elhárít. Ketten vagyunk, így nem kell szétszakadnunk, sok, és nagyobb csapatokat is bírunk... mivel kellően felgyorsultam, így ha kapunk lentről pincért erősítésnek, már a legnagyobb rohamokat is bírni szoktuk. Arról nem is beszélve,hogy ilyenkor van előre zúzott jegünk, és előre facsart citromunk, lime-unk.. simán megfelezi némelyik ital elkészítési idejét. Arról nem is beszélve, hoyg pörgésben jobban megy az idő, ha meg nem, akkor munkatársammal simán elbaromkodjuk. Az egyetlen, aki keresztbe tud tenni, az a nagyfőnök a lökött ötleteivel az étteremből - például hogy felküld tizenöt embert bulizni. Na olyankor kisfőnök munkatársam az agyát eldobja. Egy másik srác figyelmeztetett egyébként, hogy legyek résen, és készüljek lelkileg, mert a kisfőnök eddig háromszor mondott fel, és ha végleg besokall, akkor enyém a bár, lelkileg legyek készen, hogy átvegyem. Úgyhogy minimum meg kell  kettőznöm a tanulási sebességet, mert ha jelenleg a nyakamba szakadna a manageri meló, még kemény lenne. Túlélném, de kőkemény lenne. Szerencsére mióta itt vagyok, sokkal jobban viseli a dolgokat... és tervei vannak a bárral, úgyhogy szerintem 3-5 hónapom biztos van. Ha jól mennek a dolgok, nagyon sokáig együtt fogunk még dolgozni, és rengeteget tudok tanulni tőle. A fizetésem meg enélkül is emelni fogja, ha nő a forgalmunk.

Végezetül egy pár kérdés: elkezdem összegyűjteni a leghülyébb kérdéseket, amelyeket feltesznek nekünk odabenn.
1) A vermut vegetáriánus? (A kérdésre azonnal elképzeltem, amint beleáldoznak a fűszerezendő borba egy fél kecskét, blenderelve)
2) Melyik italban van a legkevesebb kalória? (A munkatársammal ugyanazt a választ adtuk, külön: a vízben)


Most pihenés... egy kis esti chill Niki szobájában, blogolgatás, lazulás... holnap meló előtt még olvasok szerintem egy kis Game of Thronest, talán mostmár az első könyv végére érek, és kezdhetem a következőt. Aztán lakásokat is el kéne kezdeni lassan nézegetni. A következő kirándulásunk jövő héten lesz - ha az idő engedi, most nem a kikötő, hanem az ellenkező irányba, Hove felé indulunk majd. Van ott egy lagúna állítólag, vagy mi a szösz. Legalábbis a tábla szerint. Kíváncsi leszek.

Teaser Trailer

Sziasztok újra!

Tudom, belassultak a bejegyzések. De csak azért, mert az élet meg felgyorsult, alaposan. Ma, meg tegnap szabadnapos vagyok/voltam, (ez meg magyarra sikerült nagyon) úgyhogy most fogjuk magunkat a lányokkal, és lemegyünk ismét a kikötőbe. A terv, hogy veszünk Nikinek dolgozós cipőt (mert tegnap estétől már ő is belépett a dolgos emberek sorába), majd eszünk egy jó Curryt a kikötői pubban (a tengerre néző teraszán), aztán hazajövünk, és folytatom a blogbejegyzést. Este jövünk! Remélhetőleg előtte még ping-pongozni is tudunk egy sort.

Szurkoljatok, hogy tűrhető maradjon az idő. Egyelőre ennyi, este bővített kiadással jelentkezik a krónikás ;)

Szabadnapok és további tervek - gyorsjelentés megint

'reggelt mindenkinek!

Kipihentük magunkat a szabadnapomon, bár a végére fáradtabbak voltunk, mint az elején. Ez hülyén hangzott, ugye? Szerintem is, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy bár elfáradtunk, de végre kiélveztük kicsit Brightont.

Niki belevetette magát az önéletrajzosztásba, vasárnap meg próbára megy - kéretik drukkolni neki. Aztán séta volt a városban, meg a tengerparton. Elsétáltunk megint a kikötőbe pingpongozni, végigmezitlábaztuk a tengerpartot, meg úgy a várost általában, belemásztunk kicsit a tengerbe... sokkal érdekesebb a város jó időben. Szép, napfényes, rengeteg nagyon profi és igényes utcazenész. Vannak akkusztikus bandák, vannak akik erősítőkkel mennek ki... meg van, aki csak zenére jazzt énekel. De rossz utcazenészt nem nagyon láttam még. Itt valószínűleg nem a megélhetésért csinálják, hanem inkább gyakorlásnak, vagy buliból... és még egy kis pénz is van belőle. Szép kis summákat dobálnak be nekik általában, van hogy én is dobok.

Nagyon jó kis helyeket találtunk. Még mindig vannak olyan helyek, ahol nem jártunk, bár kezdem már elég jól ismerni a várost. Tegnap munka előtt Kittivel találtunk egy kis, eldugott teret, két delfines szökőkúttal, valahol a sikátorok mélyén - imádom az ilyeneket. Kitti fényképezett is, úgyhogy majd szépen nézünk rá, és lesz kép. Munkamegosztás - én vagyok a krónikás, ő a fényképész.

A következő nagy projektünk a költözködés lesz - a jelenlegi lakáshelyzet sajnos hosszú távon tarthatatlan. Nagyon messze van, fárasztóbb hazagyalogolni munka után a dombra, mint maga a műszak, valahol 30 és 45 perc között...meló után már nem jó. A másik komoly problémánk a privát szféra teljes hiánya -a házinéni és a gyerek bármennyire kedvesek is, hosszú távon azért idegesítőek tudnak lenni. Már zavar, hogy szekrények híján képtelenek vagyunk rendet rakni a szobában (szó szerint fizikai képtelenség - nincs hová rakni a dolgainkat) úgyhogy ülünk a kupi tetején, kezd zavaró lenni, hogy hullik szét a ház (elhúzom a függönyt és leszakad a karnis, beszakad a fal az ágy mögött, meg ilyenek)... még jó, hogy egy fillér kaúciót se tettünk le. Az itt lakókkal meg egyszerüen csak... hm. Zavaró, hogy benne vannak az auránkban, és bár nem mondják, de tuti, hogy nekik se kellemes. Rengeteg pénzt kapnak tőlünk, úgyhogy ez tuti kárpótolja őket... de nekem nem lesz lelkiismeret furdalásom, ha elköltözünk. A pénzt akár egyenesen a szelektív hulladékgyűjtőbe is dobhatnám igazából... a házinéni amint megkapja, azonnal elb*ssza az összeset mindenféle baromságra, felesleges kajára, ami két napon belül megromlik, és a kukában végzi. Múltkor egy tálca csokis sütit sütött, ettek belőle három kockát, és egy hét múlva, amint megszáradt, kidobták a kukába. Ez gyönyörűen példázza kedvenc pénzügyi trénerem kijelentését: attól nem oldódik meg egy probléma, ha pénzt dobálsz rá, csak megnő. A probléma: házinéninek nincs pénze. Megoldási javaslat szerinte: több bevételre van szüksége. Mit tesz az emberi psziché? Amint több pénzt kap, hozzáigazítja a kiadásokat, és ugyanúgy kidobálja, mint ha benn se lenne. Beállt nullára, vagy mínuszra a pénzügyi termosztát, és mint a fűtés a házban, azonnal korrigál, ha kibillen az egyensúly. +20 font be, irány a Tesco, 20 font ki. Szevasz. A probléma nem a bevétel hiányában keresendő, hanem a brutálisan sz*r készpénzáramlási modellben. A több pénz nem oldja meg a problémát... az okos kezelése oldaná meg. Úgyhogy én nem is rontok ezen már tovább sokáig - tanulja meg kezelni a kevesebbet, és ki fog mászni a gödörből. Vagy nem, de az már nem rajtam fog múlni. Felnőtt ember, anyuka, vállalja a felelősséget.


Úgyhogy most összevakarjuk a pénzt a költözésre, legalább egy havi lakbért és egy havi depositot... ha ügyesek vagyunk, azzal már el tudok kezdeni tárgyalni. Még a bútorozatlan lakás is jó - olcsóbb annyival, hogy be tudjuk rendezni viszonylag gyorsan. Úgyhogy kicsit megszorítjuk a pénzügyeket, aztán lesz valahogy. Itt se annyira gáz a helyzet, de most jött el az a pillanat, hogy már szívesebben laknánk máshol. Ma a kisfőnök ad kb 400 font előleget, amiből elvagyunk a következő három hétig, ami ezen felül jön pénz, azt már a költözésre fordítjuk majd. Most jönnek a hirdetések, keresgélés, és hasonlók... ez is vicces lesz. Valahogy tuti, hogy meg fogom oldani. Most már egyre jobban állunk.



Mára egyelőre ennyi - voltak vicces dolgok tegnap a munkahelyen is, de ha leírom, az már egy másik bejegyzés lesz. Majd kiderül.