Készülődés - nem a karácsonyra

'reggelt, mindenki!

Szakad az eső... De csak mert itthon vagyok. Mint rájöttünk, az eső ellen én tehetek a legtöbbet. Nem szeretem cipelni az esernyőm, de ahányszor elviszem magammal, nincs eső... ezt a tudást kihasználva az utóbbi heteket simán megúsztuk szárazon. Nagyjából. Amikor elfelejtettem magammal vinni, természetesen sz*rrá is áztam. A lányok koncertre mentek, én meg itthon ülök egyedül melóig... bekészítek magamnak egy kis reggelit, bekapcsolok valami jó kis nyugis zenét, és úgy döntöttem, írok nektek egy pár sort, mi van velünk mostanában. A kimaradásért már nem is kérek elnézést, lassan megszokjátok, hogy ritkán írok, de hosszút.


Szóval, december. Múlt hónapban a fű se nőtt, csakis a kreativitásomon múlott, hogy nem untam magam halálra a munkahelyen. Még a Kindle, szakmai könyvek is segítettek, és persze a freepour pontosságomon is fejlesztettem kicsit. Nade a lényeg, hogy most viszont kezdenek bepörögni az események. Mindennapossá váltak a mikulássapkás egyének az utcán, néha elsétál előttünk egy-egy csapat nőstény rénszarvas... pláne este, némelyik vörös orral. Néhány buszsofőr teljesen télapójelmezbe öltözik, csak a hecc kedvéért. Karácsonyi akciók, végtelenített jingle bells és rudolph... sigh. Néha kicsit Grincsnek érzem magam. Nem mondom, hogy utállom a karácsonyt... de.
Nem a hangulatával, szellemével, de még nem is a csomagolásával van bajom, hanem azzal, ami lett belőle. Az elcsépelt ajándékmánia, és hogy a "szeressük egymást"szépen átalakult a "jól pörgessük meg a GDP-t így év végén"-be. Mi évek óta "megnemtámadási szerződést" kötünk, és családon belül nem veszünk egymásnak ajándékot... nagyon vicces, azóta komolyan kezdenek jók lenni a karácsonyok, és egymásról szól, nem az idegbajról. Fa van, dísz van, hangulat van, végtelenített karácsonyi dalok vannak... meg család van. És ez a lényeg. Szeretjük egymást és kész. Ezt a felét sajnálom a dolognak, hogy most nem lehetünk otthon a karácsonyi vacsinál/ebédnél... sőt, igazából dolgozni fogok. Valószinűleg ketten megyünk be kisfőnökkel, akit aztán kimentek, hogy az utolsó vonattal még hazajusson a szüleihez... én meg majd bezárok helyette. Nem számítunk túl sok vendégre, úgyhogy kis családias lesz. Most már csak azt remélem, hogy a háziak se rángatnak bele semmiféle karácsonyi ajándékcsatába, mert nem tudok vele mit csinálni. Úgy érzem magam tőle, mint az iskolai karácsonyi húzástól anno. Húzok egy nevet, aztán húzok a boltba venni valami ajándékot valakinek, akivel egy mondatot nem beszéltem az évek során. És aki ismer, tudja, hogy valahol itt van nálam elásva a Grincs kutyája... utálom a kényszeres elvárásokat. Nagyon szívesen okozok örömet a hozzám közel állóknak, de ha csak kényszer, társadalmi elvárás az egész? Azért, mert kell? Mert így szokás? Vágjunk hozzá kacatokat vadidegenekhez, mert működik tőle a gazdaság. És persze a szeretetet is le lehet tudni év végén, tömbösítve. Valószínűleg bennem van a hiba, de nálam az ajándék és a szeretet már nagyon régen nem függ össze, és nekem életem során mindig többet ártott, mint használt. Nagyon ritkán lett jó vége...  amikor meg nem volt, sokkal jobban jött ki minden. Semmit nem szeretek üresen se csinálni, se mondani. Minek dobjak ki Facebook üzenőfalra egy boldog szülinapot üzenetet? Igen, jól esik, de jobban esik, ha inkább írok egy pár sort személyesen, és tényleg érdekel, mi történik. Utálom az üres udvariaskodást... az igazi érzelmek meg úgyis átmennek. Na mindegy, karácsonyról, formaságokról ennyit. Idén remélhetőleg stresszmentes lesz a dolog.

Meg vannak számlálva a napjaink Brightonban. Anya eladta a házat, Március 1.-én költözik ki... addigra nekünk másik városban kell laknunk. Közös megegyezéssel a célpont mostantól hivatalosan Leeds. Nagy, tökéletesen megfelelő a későbbi terveinknek, van piac, bőven van munkalehetőség, mindannyiunk szakmai céljainak is tökéletesen megfelel. Az első két hely, amin gondolkoztunk, Birmingham és Manchester volt, de mindkettőnek elég rossz híre van, az összeszedett infók se nyugtattak meg, úgyhogy két szék közül a pad alá: fuckit, megyünk Leedsbe inkább. Januárban indul az önéletrajz osztás, lakáskeresés, és nagyon valószínű, hogy megint előre kell majd mennem egy-két héttel, hogy rendet csináljak, mire a lányok jönnek. Meg az se árt, ha helyben vagyok, és tuduk rohangálni állásinterjúra/ingatlanügynökhöz. Azért négy szobás lakást keríteni egy kutyával és dohányzóval... na az nem semmi. De az egy komoly adu a kezünkben, hogy előre fizetünk hat hónapot. Ez már egy jó kis tárgyalási pozíció, úgyis tanulnom kell még a tárgyalást. Jó gyakorlás lesz.

Már a munkahelyemen is visszaszámolunk.. a kisfőnöknek szóltam, hogy februárban északra megyünk. Jól reagált, minden oké. Teljesen megérti az indokaim, csak még ki kell találnia, mi a fenét csinál nélkülem. Az étteremben van egy srác, aki szeretne feljutni a koktélbárba, úgyhogy most lehet esélye. Profin megtanulhatja, ha kivárja a februárt. Ha nem, új embert kell keresni. Kisfőnök azt mondta, van esélyem Leedsben bőven... a Brightoni bártendereknek jó híre van, és odafenn is nagyon jók. Rengeteg jó bár van a városban, azonnal mondta, hogy érdemes lenne oda menni, mielőtt még egyáltalán én kimondtam volna. Magától felhozta, hogy menjetek Leedsbe vagy Manchesterbe. Ez még egy megerősítés, valahol megnyugtat. Még az önéletrajzomat is segít kicsit kipofozni, hogy manager és HR kompatibilis legyen... ő bármanager szemmel látja, ami elég nagy segítség. Már csak tényleg egy jó, színvonalban passzoló helyre lesz szükség. Kitti próbálkozhat majd áthelyezéssel az ottani Lucky Voice-ba, hátha ott forgalmasabb a hely... aztán ha nem jó, még mindig keresgélhet tovább. A nagyfőnöknek még nem szóltam egyébként, hogy lelépek... ő ráér megtudni januárban. szerettem volna adni egy kis lépéselőnyt a kisfőnöknek, hogy úgy szervezze a továbbiakat, ahogy ő akarja. Hálás érte, azt mondta, bőven időben szóltam. Ennyivel hamarabb ritkán szólnak.

De addig meg megy tovább a meló. Új menü, karácsonyi időszak... egy darabig nem fogunk unatkozni megint. A nagyfőnök volt kedves visszaszerelni a CCTV-t (térfigyelő kamera), úgyhogy a pult mögötti baromkodásnak, unalmunkban freepour versenynek, és az elhasznált, meghámozott, használhatatlan narancsok elpusztításának végleg befellegzett (igen, a nagyfőnök azt a kb 20 pennyt is sajnálja narancsonként...), de fogunk találni mást. És remélhetőleg elég zúzós időszak jön ahhoz, hogy ne unatkozzunk. Tegnap például egyedül voltam, és fél 11 helyett éjfélkor zártam, fél kettőre jutottam ki a bárból. De legalább kerestem pénzt, bőven, elvégre azért vagyok ott. Karácsonykor mint mondtam, nem valószínű, hogy lesz bármi, úgyhogy majd csak családias beszélgetés lesz... szilveszterkor meg a pult mögött bulizunk. Én leszek a pia felőli oldalon, a részegek meg a másikon. Már csak azt kéne kitalálni, hogy Kittit hogy juttatom be belépődíj nélkül, ha már nem dolgozik. Azt hiszem, jókat fogunk röhögni szilveszter este.

Ha csak a világ addig véget nem ér. Olyan jót fogok röhögni December 22.-én... még lehet, hogy egy-két világvégés dokumentumfilmet is végigröhögök majd. A mayák évezredre szóló trollkodása. Vagy az Anonymus szivárogtat valami vicceset, és összeomlik a pénzügyi rendszer... vagy tényleg vége lesz a világnak, de akkor meg azon röhögünk.

Egyébként, mi volt még... most hogy lelépünk Brightonból, elkezdtük végigjárni. Kittivel elmegyünk néha vacsizni, megnézni helyeket, beülünk ide-oda... voltunk már egy Thai étteremben (huhh, az isteni volt..) egy Indiaiban (na az meg kiábrándító), egy forrócsokizóban (oda még el kell mennünk párszor... shut up and take my money!), és egy éjszakai kávézóban is... ott van még mit lecsekkolni. Legutóbb hárman mentünk egy Kínai (Hunan konyha) étterembe... a 9-fontért-addig-eszünk-ameddig látunk büfére fizettünk be, a tradícionális a-la-carte menühöz nem voltunk elég bátrak (Rántott béka, egész kacsa fejestül-csőröstül, és egyebek). Mert ahogy kínai tanárom mondta volt: A kínaiak mindent megesznek, aminek négy lába van, de nem asztal, és szárnya van, de nem sárkány. Azon se lennék meglepve, ha kilógna a levesből egy fél aligátor. Na majd máskor. A büfé viszont nagyon finom volt, volt hozzá ingyen gyümölcs, fagyi, és még a külön rendelt kínai teáskannám is újratöltötték. Tuti megyünk még vissza... és legközelebb hotpot-ot fogunk kérni. Mint a japán sukiyaki... nem kész kaját hoznak, hanem nyers húst, zöldségeket, stb, meg egy sütőt az asztalunkra, és mi dobáljuk bele pálcikával, amit meg akarunk enni. Legutóbb még Nagoyában (Okazaki volt a város neve...?) ettem ilyet, Chihiroéknál. Tuti elviszem a lányokat egyre. Hosszú a lista még, hogy hová akarunk menni, csak győzzük végigjárni. Jövő hétre egy arab éttermet néztünk ki.

Oké, most azt hiszem kiírtam magam egy kis időre... remélhetőleg gyorsabban jelentkezem - vagy nem. Sziasztok!