Sziasztok!

Jelentem, a beígért filozofálás elmarad. Remélhetőleg a következő blogbejegyzésben be fogom pótolni, de most nincs erőm komoly beírásra, csak egy kis szokott "gyorsjelentésre".

Megy a hajtás, ahogy szokott - ha ma bejutok az ingatlanügynökhöz, akkor lehet, hogy holnap vagy holnap után tudunk menni lakást nézni. Hogy a pénzt honnan fogom elővadászni rá, az még nem teljesen tiszta... de Kitti fizetése után látni fogjuk a lehetőségeinket. Ha szerencsénk van, szeptember közepén költözünk... ha nincs, októberben, de akkor már 100%. 6 hónapos szerződés, valószínűleg bőven elég lesz.

Újra bekeményítettem életvitel tekintetében. Most, hogy megszoktam a munkahelyem, ismét lett időm tanulni. Kivettem két könyvet a könyvtárból, feltöltöttem a lejátszómra az új hanganyagot, hogy még az a /$ß÷¤÷$;%"!"'"% 45 perc séta is hasznosan teljen legalább, megszabadultam egy-két káros szokástól, és visszaálltam a nassolásként gyümölcsevésre. Jelentem, mostantól újra kontroll alatt tartom az életem.További szabadidőmben angol szókincset fejlesztek, nyelvtanozok (társalgást gyakorlom eleget)... aztán ha az alapszókincs megvan, megyek business angolra. Jah, és Clash of Kings-t olvasok, még mindig k*rvajó.

A munkahelyen már most látszik, hogy vége az olimpiának: beindult az élet. Hetek óta a többszöröse a forgalom, bőven van mit csinálnunk. Hétvégéken már eljutottunk odáig, hogy kevesen vagyunk, lassan fel kéne venni még egy embert. És hétköznap is egyre többször kell segítséget kérnünk lentről.
A nagyfőnök továbbra is gyakran keresztbe tesz nekünk odalentről... szombaton olyan totális káoszt csinált nekünk egy hülye húzással, hogy a kisfőnök bejelentette: készüljek, mert még egy ilyen, és lelép, aztán én leszek a bármanager. Remélem, ez nem fog bekövetkezni. Ha üzleti szemszögből készen is állok rá, de szakmailag, mint bártender tuti nem. Legalább egy fél évre szükségem van... a kisfőnököt meg nagyon birom, el ne menjen, iszonyúan hiányozna. Kitti is gyakran jön velünk együtt haza munkából, meg bejár beszélgetni - a kisfőnök imád dumálni vele, meg persze szivatni egy kicsit. Jó angolgyakorlás, és legalább ő is vigyorog kicsit.
Túl vagyok a hülye húzások miatt egy pár tíz órás műszakon... mint említettem, a főnök hülyeségei miatt. Sebaj, plusz óra, plusz pénz. Tudom hová tenni. Lényeg, hogy eljegyzési buli volt az alsó szinten... engem négyre hívtak, a kisfőnök háromtól benn volt, négytől nyitottuk volna a bárt. Amikor odaértem három órára, már láttam kívülről, hogy mennek fel a vendégek a csigalépcsőn. Még jó hogy ott voltam időben... berongyoltam megmenteni a kisfőnököt. A nagyfőnök jó ötletnek tartotta felengedni a népeket egy órával hamarabb, és szólt a kisfőnöknek: oké, nyiss most. Páff. Bárnyitási feladatok? Nem érdekel. Jég? Mi a francnak. Készlet? Feltöltés? Egyéb előkészületek? Minek. 45 percbe telt nyitni, addig felkészültségi szintünk szerint legfeljebb pohár vizeket tudunk kiadni. A nagyfőnök legalább két teljes környi ital profitját bukta ezen az idétlen döntésén, 30 emberre.

Tanulság: az étterem és a bár mentalitás nem férnek össze. Az étteremben a vendég azt csinál, amit akar... mindig neki van igaza, és mindent megengednek. Ha azt kéri, hogy ugorjunk a kútba, egy étteremben egy válasz megengedett: fejes, szaltó, vagy segges legyen? A bárban ezzel szemben néha tudnunk kell azt mondani: fuck off. Ha belemegyünk egy ember hülyeségébe, öt másikat bosszantunk fel. És hiába lesz az egy vendég elégedett (hurrá, kaptunk egy problémás törzsvendéget, aki szivat máskor is), de öt rendes lesz kiakadva, és tűnik el az üzletből. Marhajó mentalitás. A másik húzás a kedvenc "espresso martini"nkhez kapcsolódik. Minden este bepróbálja valaki. Szombaton már gyakorlottan mondtam: "nem, neharagudjon, nincs espresso gépünk". A figura húzta a száját, leült a teraszra, rendelt más. Erre öt perccel később jön egy idős házaspár az étteremből, mogorva fejjel. Mosolyogva adom a menüt, erre úgy néz rám, mint egy idiótára, és rámmordul, hogy ő már rendelt. Mondom oké, fair enough, te tudod. Mire a bárpulthoz értem, már jött a nagyfőnök, bűnbánó fejjel, espressoval a kezében, hogy csináljunk belőle martinit (FUUU). Az öregfiú és öreglány természetesen az előző csapat mellé ült le, akiknek tíz perccel azelőtt mondtam, hogy _nincs_ espresso gépünk. Következetesség, foooo!

Kezdek kevesen lenni hét közben is... néha kell a segítség. Sok a rohanás, és a legnehezebb, hogy bármilyen gyors is vagyok... nem tudok egyszerre két helyen lenni. Öt ember bejön, megáll a világ. Tuti, hogy amikor nekiállok az italaiknak, akkor jön fizetni mindenki. Szétszakadni nem tudok sajnos... és ez hétvégén fokozottan így van. Olyankor kevesen vagyunk ketten. De ez valahol jó: nő a forgalom, megy az üzlet, biztos a meló. Még jó, hogy más terveim vannak.

Végezetül, egy kis 9gag gyanús folyamatábra egy átlagos vendég kiszolgálásának folyamatáról, amelyet egy facebook bejegyzésemben írtam... gondoltam, itt is megosztom.

Le me derping behind the bar. Bejön a hat vendég, bartender néz - mother of guests... mennyien vannak. ezután rendelnek - like a sir. (Could I get a French Martini please...) Nekiállunk a dolognak - challange accepted. Building, stirring, shaking like a boss! A vendégek isznak, és arcot vágnak - egy szivárvány, négy "me gusta". Bártender örül: Fuckyeah. Majd a vendég pulthoz megy, kéri a számlát - like a sir. Fizetnek hatan, természetesen egyesével (bártender poker face), ha lehet öt különböző bankkártyával, és kpvel, pennyre pontosan. bártender: FUUUUU.
Fizetés letudva, vendégek távoznak. És csak egy kérdés marad:

Y U NO GIVE ME TIPS?!
True Story.

Köszönöm.