Nehézségekről - egy kis motivációs beszéd...

Szépjóreggelt mindenkinek,

Most egy kicsit a nehézségekről fogok beszélni. A bejegyzést a lányoknak szánom: mármint a mieinknek. Névszerint egyetlen Kittimnek, aki még indulás előtt van.. kedvenc kishúgomnak, Nikinek, aki már nyakig ül az egészben, és Anyának, aki otthon hős, és tartja a frontot.

Szóval, mi is történik most velünk? Valószínűleg nagyon sok minden, mert úgy látszik, hogy rajtam kívül mindenki fél. Helyesbítek: én is félek, csak nincs időm ilyen dolgokkal foglalkozni, és én már jobban beleszoktam a nagy változásokba. Erről írtam korábban is. A félelem természetes dolog, és az lenne a fura, ha valaki nem félne. Sőt, gyakorlatilag a félelem teljes hiánya az őrület egy jele. Így örülünk neki, ha félünk.

A félelem egy védekező mechanizmus, ami az evolúció során nagyon jó szolgálatot tett nekünk, de sajnos egy kicsit túl van kalibrálva. Megvéd minket a szélsőségektől, akár akarjuk, akár nem. Tűzzel-vassal (félelemmel, rettegéssel, bizonytalansággal) próbál minket rávenni a saját agyunk, hogy térjünk vissza a járt útra a járatlan ösvényről, és üljünk vissza a kényelembe, még ha ez minden előrehaladásunkat meg is torpedózza. Az agyunknak nem az a célja, hogy sikeresek legyünk, hanem az, hogy túléljünk. Mindegy milyen minőségben.

Mi döntöttünk, hogy többet akarunk, és messzebbre akarunk jutni mint az átlagos emberek, és már akkor megmondtam: nem lesz könnyű. Nagyon nem lesz könnyű. k***szottul és q***ra nem lesz könnyű, sőt, baromi nehéz lesz. A legtöbb ember sikerről álmodik, és sokkal többről, mint ami neki van. De bármit is akarnak, általában ezek csak vágyálmok. Nem célok, nem lesznek soha eredmények. Miért? Mert nem teszik azt, amit mi. Még ha ki is tűzik a céljaikat, egy valami gyakran elmarad: nem hajlandók megfizetni az árát.

A dolgoknak ára van. Ha tíz év múlva visszanézünk erre a pillanatra, és tíz év múlva elolvassuk ezt a blogbejegyzést, sok minden más lesz. Eredményeink lesznek, méghozzá olyanok, amelyekről mások akkor még mindig csak álmodozni fognak. Mi persze szerencsések voltunk, jókor voltunk jó helyen, és minden az ölünkbe pottyant. Sokan fogják ezt mondani rólunk. De nem ez a lényeg. A lényeg, hogy mi előre fizetünk, és megfizetjük a siker árát. Képesek vagyunk kilépni a kényelmi zónánkból, túllépünk azokon a határokon, amelyek közt eddig nagyon jól ellébecoltunk, és belevetettük magunkat az ismeretlenbe. Mi már itt vagyunk, ti is itt lesztek, és nektek se lesz egyszerű. De ahogy ezt többször is mondtam: mi most meghoztuk a döntést, megtettük, amire elszántuk magunkat, és előre, tömbösítve tudjuk le a szívást... mi gyorsan túl vagyunk rajta, miközben mások húsz év múlva is egy helyben állnak, mert soha nem hozták meg a döntést, hogy előrébb lépnek. Lehet, hogy szívás lesz az akcentus, lehet, hogy egy idegen környezetben, idegenek közt kell máshogy viselkednünk, de ez az eleje. Amíg az ember nem teszi ki magát neki 24/7, addig nem fogja megtanulni. Most kell lépni. Egyetlen pillanatban lehet lépni: most. A holnap valahogy mindig holnap lesz.

Ahogy Brian Tracy szokta mondani: az élet egy büfé. Az emberek nagy többsége ott rontja el, hogy étteremnek nézi. Utólag akar fizetni, miután bezabált. De az élet egy büfé. Beállunk a sorba, kifizetjük, és aztán ehetünk. Nem fordítva, és asztalszervíz sincs. Nekünk kell elmenni a vacsoráért. Először a vetés, és aztán az aratás. Rengeteg energiánk van benne, már most. Olyan nincs, hogy ez nem fog kifizetődni. Higyjetek magatokban.

Természetesen nem kávézóból, vagy bártenderkedésből szándékozunk tovább lépni hosszú távon - ezt csak a többi olvasónak mondom. Több szintű tervünk van, évekkel előre, és az első fázissal már nagyon jól állunk. Kemény menet lesz.

Úgyhogy lányok, azt tudom mondani, kitartás. Lépni kell, és csinálni. Menni előre. Könnyebb lesz, ha már együtt vagyunk, meg nem is, mert rengeteg más dolgunk is lesz. De legalább együtt leszünk. Tudom, hogy mindenki fél, de ez normális. Csak csináljátok tovább, annak ellenére, hogy féltek. Akkor is, ha kényelmetlen, akkor is ha nem könnyű. Ez csak belső, pszichés játszma, tiszta kémia és biosz. A saját elménk, önfenntartó rendszerünk akar kiütni a játékból és nyugalomra inteni, mindössze azért, mert olyat csinálunk, amit eddig nem. Ne hagyjuk magunkat. Mi irányítunk. Félelmetes, de át kell vennünk az irányítást. Sok munka áll előttünk, aminek nagyon nagy része fejben dől el. És azt hiszem, ezt már írtam: tedd, amitől félsz, és a félelem halála bizonyos. Csináld, és a bátorság majd követ. Vagy ahogy Gergely idézett a jó öreg Syrio Forelltől - A félelem jobban vág, mint a penge.

Egy szó mint száz: kitartás, és legyetek erősek, szeretlek titeket. Először Neked, Niki. Te már itt vagy, találkoztál az első problémáiddal. Csak annyi, hogy ne add fel. Megszokod az akcentust nagyon gyorsan, és megállíthatatlan leszel. Munka is lesz gyorsan, csak ne állj meg.

Kitti, neked csak az önbizalmadra kell gyúrni... minden más meg van. Hidd el végre, hogy nagyon jó és értékes vagy. Nem véletlen imád mindenki. Okos vagy, ügyes, szép és kedves... amiről meg még így is azt gondolod, hogy nem vagy, azzá simán válhatsz. Nagyon hálás vagyok, hogy vagy nekem, és lövésem sincs, mit kezdenék nélküled. Te vagy az egyik ok, amiért mindezt bevállaltam, szeretlek!

Anya, kitartás. Ahogy eddig alakult az életed, az a múlt. Mi most megváltoztatjuk. Amit az utóbbi években tettél értünk... az a minimum, hogy rendbe tesszük az életed. Csak addig tarts ki, már nincs sok.

A lányokon túl még egy mondat öcsihez: csak így tovább.

A többi olvasómnak: ez a blogbejegyzés nem igazán rólatok szólt. De aki egy kicsit elgondolkodik, és magába néz... arról lehet, hogy szólt egy kicsit. És akkor megérte publikusan leírnom ezt az egészet.
Ennyi voltam mára, sziasztok. Este meló, majd jelentkezem.