Kedves bártender ismerőseim: ez a bejegyzés ismét szakmai jellegű lesz... a többiek lehet, vagy halálra unják és megköveznek... de reméljük azért nektek is érdekes lesz. Úgyhogy volt csoporttársaim, ez a ti körötök.
Egyre növekszik a forgalmunk, és egyre többet tanulok. Már csak a zúzós időszakokban nyomja Neil egyedül, a többi esetben én szoktam csinálni a rendelések egy elég nagy részét. A féláras koktélokat (első két oldal) már elég jól vágom, kisujjból megy a legtöbb... már csak gyorsítani kell. Mivel asztalhoz megyünk, és visszük a kész italokat, így minden rendelésnek egyszerre kell megérkeznie egy adott asztalhoz, egy azon hőmérsékleten, lehetőleg úgy, hogy ne olvadjon szét minden... épp ezért jól meg kell szervezni az adott rendeléseket. Mint a baristák, csak ők ugyanezt nyomják pepitában. Nekik mindennek forrónak kell lennie, és nem összeesettnek.
Pár tipp, hogy ideát mi hogy gyorsítjuk az italrendelést. Gyakorlott bártender ismerőseimnek ezek egyáltalán nem lesznek újak, de azért hátha valakinek még segít.
1) Több tint elő, és szépen töltögessük fel egyesével az összetevőkkel... ha három féle italunk van, akkor három shaker van előttem, és csak rázás előtt adok hozzá jeget. Addig eláll az magában, senkit nem zavar. Lényeg, hogy ne kutyuljak össze semmit, ami nem való egybe, és félreteszem, ami kész van. Jég nélkül úgysem hígul fel.
2) Több azonos rendelés esetén simán lehet kettesével a shakerbe pakolni a dolgokat... ha kapok két Tommy's Margaritát és két French Martinit, akkor két shaker pont elég.
3) És ha már két shakerem van, miért ne ráznám egyszerre? Jó alaposan össze kell csapni, aztán két kézzel lehet zúzni őket. Csak figyelni kell a shakelés idejére, hogy a dupla italokat rázzuk tovább, mint amiben csak egy van. Így mindkettő pont annyit hígul, amennyit kell. Iható lesz, nem tépi le szegény vendég arcát az alkohol, de nem is vízízű izét kap.
4) Ha összeráztuk, akkor már mindenképp szűrjük is le, hogy ne híguljon tovább... ha long drink, akkor a hosszú pohárban már megint tök jól elállnak az italok jég nélkül, amíg mással szöszölünk. Majd feltöltjük őket jéggel, ha mindennel kész vagyunk.
5) Kóstoló! Mindent meg kell kóstolni, főleg azokat, amiben el kell találni az édes-savanyú arányt, vagy fűszer van benne. Amiben meg nincs, azt meg azért, hogy kellően felhígult-e, vagy szegény vendég szörnyet hal az első kortynál. Tudom, sokan útállják a szívószálas megoldást, de szükség van rá.
Egyre nő a forgalmunk... hétvégén rohanunk ezerrel, és már hétköznapi is kezelhető mennyiségű a profitunk. Már egyedül is egész jó pénzt szedtem hétfőn, és most vasárnap, hétfőn is egyedül tartok majd nyitva. A legtöbb vendég rendes és jó fej, de vannak azért vicces dolgok. Tegnap például három lány együtt 19(!!) Bellinit ittak. A változatosság gyönyörködtet. Szerintem észre se vették volna, ha kapnak két üveg barackos gyerekpezsgőt pár kör után. De még ez is jó... ezt szeretik, ez van. Az a mi hibánk, hogy olcsó is ;)
Viszont volt például egy hetes csapat barom, akik ordibáltak, hangoskodtak, összetörtek egy poharat, bunkók voltak velem, rendeltek kétszer két félét és visszaküldték a felét, aztán rendeltek egy nagy mennyiségű piát... majd elszivárogtak. Az utolsó, harmincas öltönyös fickó meg elrohant a nyolcvan fontos számlával. Neil majdnem elkapta, de eltűnt a tömegben a rohadék. Sebaj. Neil emlékszik az arcára, ha összefutnak az utcán, akkor bizony a számla tízszeresét költi majd plasztikai sebészre. Annyira tudom sajnálni az ilyen embereket. Mi viszi erre rá őket? Hogy lehetnek ezek nevelve? Szóval egy szó mint száz - itt is vannak idióták, ráadásul szabadlábon.
Már van néhány visszatérő vendégünk, gyakran jönnek. A baj általában csak a nagy csoportokkal van... így hat fő felett be sem engedünk senkit az üzletbe. A fogason is lóghatnak emberek, ha kis csapatokban vannak... de ha bejön 7-8 ember, akkor az kemény. Tegnap egy 18 fős csoport akart bejönni... De csak szeretett volna.
Ma is megyek vissza dolgozni, szintén hosszú műszak lesz... nem aludtam ki magam teljesen, de majd bepótolom. Most egyelőre van dolgom rendesen... szabadnap legközelebb kedden és szerdán. Majd előkerülök, bye mindenki!
2012. június 30., szombat
2012. június 27., szerda
Helyzetjelentés
Üdvözlet emberek!
Bocsánat mindenkitől az eltűnedezéstért - nagyon hosszú múlt és ehetem volt, rengeteg történéssel. Megpróbálok mindent összeszedni, hogy semmiről se maradjatok le.
Először is, szombat: a hétvége kemény volt. Brutális szombat esti műszakom volt, az alsó, étterem szint felforgatta az egész koktélbárunk életét egy-két fura rendeléssel... úgyhogy a feje tetején állt a bár reggelre, azt se tudtuk, hol vagyunk. Ronda volt, majd egyszer a tűz mellett elmesélem.
Egy tíz és fél órás műszak után sz*rrá áztam az egyetlen nagy esőben, mióta itt vagyok - azóta sem esett rendesen, csak egy csöpögés volt egyszer. Úgyhogy félhullán kimentem Kittiért a reptérre... hazahoztam, minden oké. Most már teljesen boldog vagyok, itt van velem. Berendezkedtünk a nagyszobába, Niki a kicsibe... szegénynek most épp nincs ágya. Hárman le akartunk laptoppal az ágyára, és beszakadt alattunk. Úgyhogy most csak a matracon alszik. Puff nekünk.
Hétfőn megvolt az első nyitvatartásom - tök egyedül vezettem a bárt. Bár hétfői nap, és azok lazák, de nagyon jól ment. Ez az első igazán komoly lépésem volt a szakmában. Túléltem, jól ment, ügyes voltam, bőven megtermeltem a munkabérem... és megint majdnem tizenöt font jattot tettem zsebre. Pedig hétfő volt. Volt egy pár nagy forma, köztük egy lengyel pár, akik alig beszéltek angolul... többek közt belőlük is törzsvendégek lesznek, annyira jól érezték magukat. Műszak végén egyedül feltakarítottam, mindent rendbetettem, lezártam a bárt, elszámoltam a kasszával, lerendeztem a széfet, megcsináltam a jelentéseket... mindenki meg volt velem elégedve, ma meg amikor a bár környékén jártam (szabadnapos voltam), mindkét főnököm (a nagy is meg kicsi is) nagyon megdícsért. Múltkor leadtam a biztosítási és adószámom, letudtuk a papírokat, és kiderült a fizetésem is... hát... már most másfélszer annyit fogok keresni, mint múltkor a Marriottban, és azt mondta a főnök, hogy amint tudom fejből a koktélokat, és mindent jól nyomok, akkor már jövő hónapban emel. Aztán ha felfut a bár, és nagyobb lesz a forgalom, akkor mindkettőnk fizetése követni fogja azt valamelyest - kellenek neki a jó emberek.
Ma állásvadászat volt a lányoknak - reggel indultunk, nemrég értünk haza. Voltunk a kikötőben, ping-pongoztunk a parkban... nyomtattunk egy rakat önéletrajzot, és mindenki szórta mindenhol. Kittire annyira büszke vagyok. Ide jött egy idegen országba, egy olyan nyelvet beszélve, amit fél éve tanul, és pont úgy ment be önéletrajzzal mindenhová, mint mi. Nagyon ügyes volt... és bátor.
Délelőtt felhívott egy olasz srác... a fejemben azonnal kigyulladt a zöld "Opportunity" (lehetőség) villogó, úgyhogy megpróbáltam a maximumot kihozni a helyzetből... a Lucky Voice karaoke bár koktélbárjába keresett bártendert. Mondtam neki, hogy már dolgozom, köszi, és imádom a munkahelyem.... aztán belendültem. Említettem, hogy véletlenül pont most jött a barátnőm is az országba, kb három napja, szintén bártender, és szintén beszél japánul... ha érdekli az önéletrajza, beszaladnánk személyesen. Mondta hogy oké, hatra ott lesz.
Jó húzásnak bizonyult... nem kellett bedobni az önéletrajzot, találkoztunk személyesen. Rögtön, sutyiban interjú is lett belőle - Kittit azonnal bedobta a mélyvízbe, még a free pourját is . Szegény köpni nyelni nem tudott, de nagyon jól kezelte a helyzetet, és ügyes volt. Kap majd egy rakás koktélt, öt napja lesz megtanulni, át kell állnia a brit mércékre, és a brit free pourra... úgyhogy holnap kérek Neiltől egy pár üres üveget, meg egy pár tanácsot, hogy hogy a viharban kell huszonöt milit tölteni free pourban... aztán mivel nem kell önéletrajzot osztani... holnap kezdődik a kiképzés. Letanítom Kittinek a teljes bárszókincset angolul, italismeretet angolul, átadok mindent, amit eddig itt tanultam... és fel tud készülni profin a próbanapjára, jövő hétre. A manager egy nagyon kedves, türelmes, de profi olasz fickó, szerencsére nagyon jó angollal... pont ideális hely kezdésre, és még japános vonatkozású is. Rögtön a tengerparton. Nagyon szurkoljatok, de én bízom benne.
Következő projekt Nikike elhelyezése - ami késik, nem múlik. Bízom benne is, nagyon ügyes lesz... csak ki kell várni a visszajelzéseket, de minden rendben lesz vele is. Nem szabad feladni, még csak most indultunk.
További random tények: ettünk curryt egy japán kajáldában. Az ASDA-ban 75 penny a pocky (csokis japán ropi). A lányok viccesek, ha hintáznak. Ledumáltam a lakbérünket heti 20 fonttal (az összesen 80 font spórolást jelent havonta). Az Oki bár terasza alá egyik nap beállt egy Gypsy Jazz (cigányjazz) banda két akkusztikus gitárral, meg egy bőgővel, iszonyúan jó volt. Kegyetlen hangulatot csináltak... kinyitottam az ajtót, és lehalkítottam a saját zenénk.
Mára ennyi, a továbbiakban részletesebben, rendeszeresebben próbálkozom. Köszöntem!
Bocsánat mindenkitől az eltűnedezéstért - nagyon hosszú múlt és ehetem volt, rengeteg történéssel. Megpróbálok mindent összeszedni, hogy semmiről se maradjatok le.
Először is, szombat: a hétvége kemény volt. Brutális szombat esti műszakom volt, az alsó, étterem szint felforgatta az egész koktélbárunk életét egy-két fura rendeléssel... úgyhogy a feje tetején állt a bár reggelre, azt se tudtuk, hol vagyunk. Ronda volt, majd egyszer a tűz mellett elmesélem.
Egy tíz és fél órás műszak után sz*rrá áztam az egyetlen nagy esőben, mióta itt vagyok - azóta sem esett rendesen, csak egy csöpögés volt egyszer. Úgyhogy félhullán kimentem Kittiért a reptérre... hazahoztam, minden oké. Most már teljesen boldog vagyok, itt van velem. Berendezkedtünk a nagyszobába, Niki a kicsibe... szegénynek most épp nincs ágya. Hárman le akartunk laptoppal az ágyára, és beszakadt alattunk. Úgyhogy most csak a matracon alszik. Puff nekünk.
Hétfőn megvolt az első nyitvatartásom - tök egyedül vezettem a bárt. Bár hétfői nap, és azok lazák, de nagyon jól ment. Ez az első igazán komoly lépésem volt a szakmában. Túléltem, jól ment, ügyes voltam, bőven megtermeltem a munkabérem... és megint majdnem tizenöt font jattot tettem zsebre. Pedig hétfő volt. Volt egy pár nagy forma, köztük egy lengyel pár, akik alig beszéltek angolul... többek közt belőlük is törzsvendégek lesznek, annyira jól érezték magukat. Műszak végén egyedül feltakarítottam, mindent rendbetettem, lezártam a bárt, elszámoltam a kasszával, lerendeztem a széfet, megcsináltam a jelentéseket... mindenki meg volt velem elégedve, ma meg amikor a bár környékén jártam (szabadnapos voltam), mindkét főnököm (a nagy is meg kicsi is) nagyon megdícsért. Múltkor leadtam a biztosítási és adószámom, letudtuk a papírokat, és kiderült a fizetésem is... hát... már most másfélszer annyit fogok keresni, mint múltkor a Marriottban, és azt mondta a főnök, hogy amint tudom fejből a koktélokat, és mindent jól nyomok, akkor már jövő hónapban emel. Aztán ha felfut a bár, és nagyobb lesz a forgalom, akkor mindkettőnk fizetése követni fogja azt valamelyest - kellenek neki a jó emberek.
Ma állásvadászat volt a lányoknak - reggel indultunk, nemrég értünk haza. Voltunk a kikötőben, ping-pongoztunk a parkban... nyomtattunk egy rakat önéletrajzot, és mindenki szórta mindenhol. Kittire annyira büszke vagyok. Ide jött egy idegen országba, egy olyan nyelvet beszélve, amit fél éve tanul, és pont úgy ment be önéletrajzzal mindenhová, mint mi. Nagyon ügyes volt... és bátor.
Délelőtt felhívott egy olasz srác... a fejemben azonnal kigyulladt a zöld "Opportunity" (lehetőség) villogó, úgyhogy megpróbáltam a maximumot kihozni a helyzetből... a Lucky Voice karaoke bár koktélbárjába keresett bártendert. Mondtam neki, hogy már dolgozom, köszi, és imádom a munkahelyem.... aztán belendültem. Említettem, hogy véletlenül pont most jött a barátnőm is az országba, kb három napja, szintén bártender, és szintén beszél japánul... ha érdekli az önéletrajza, beszaladnánk személyesen. Mondta hogy oké, hatra ott lesz.
Jó húzásnak bizonyult... nem kellett bedobni az önéletrajzot, találkoztunk személyesen. Rögtön, sutyiban interjú is lett belőle - Kittit azonnal bedobta a mélyvízbe, még a free pourját is . Szegény köpni nyelni nem tudott, de nagyon jól kezelte a helyzetet, és ügyes volt. Kap majd egy rakás koktélt, öt napja lesz megtanulni, át kell állnia a brit mércékre, és a brit free pourra... úgyhogy holnap kérek Neiltől egy pár üres üveget, meg egy pár tanácsot, hogy hogy a viharban kell huszonöt milit tölteni free pourban... aztán mivel nem kell önéletrajzot osztani... holnap kezdődik a kiképzés. Letanítom Kittinek a teljes bárszókincset angolul, italismeretet angolul, átadok mindent, amit eddig itt tanultam... és fel tud készülni profin a próbanapjára, jövő hétre. A manager egy nagyon kedves, türelmes, de profi olasz fickó, szerencsére nagyon jó angollal... pont ideális hely kezdésre, és még japános vonatkozású is. Rögtön a tengerparton. Nagyon szurkoljatok, de én bízom benne.
Következő projekt Nikike elhelyezése - ami késik, nem múlik. Bízom benne is, nagyon ügyes lesz... csak ki kell várni a visszajelzéseket, de minden rendben lesz vele is. Nem szabad feladni, még csak most indultunk.
További random tények: ettünk curryt egy japán kajáldában. Az ASDA-ban 75 penny a pocky (csokis japán ropi). A lányok viccesek, ha hintáznak. Ledumáltam a lakbérünket heti 20 fonttal (az összesen 80 font spórolást jelent havonta). Az Oki bár terasza alá egyik nap beállt egy Gypsy Jazz (cigányjazz) banda két akkusztikus gitárral, meg egy bőgővel, iszonyúan jó volt. Kegyetlen hangulatot csináltak... kinyitottam az ajtót, és lehalkítottam a saját zenénk.
Mára ennyi, a továbbiakban részletesebben, rendeszeresebben próbálkozom. Köszöntem!
2012. június 21., csütörtök
Nehézségekről - egy kis motivációs beszéd...
Szépjóreggelt mindenkinek,
Most egy kicsit a nehézségekről fogok beszélni. A bejegyzést a lányoknak szánom: mármint a mieinknek. Névszerint egyetlen Kittimnek, aki még indulás előtt van.. kedvenc kishúgomnak, Nikinek, aki már nyakig ül az egészben, és Anyának, aki otthon hős, és tartja a frontot.
Szóval, mi is történik most velünk? Valószínűleg nagyon sok minden, mert úgy látszik, hogy rajtam kívül mindenki fél. Helyesbítek: én is félek, csak nincs időm ilyen dolgokkal foglalkozni, és én már jobban beleszoktam a nagy változásokba. Erről írtam korábban is. A félelem természetes dolog, és az lenne a fura, ha valaki nem félne. Sőt, gyakorlatilag a félelem teljes hiánya az őrület egy jele. Így örülünk neki, ha félünk.
A félelem egy védekező mechanizmus, ami az evolúció során nagyon jó szolgálatot tett nekünk, de sajnos egy kicsit túl van kalibrálva. Megvéd minket a szélsőségektől, akár akarjuk, akár nem. Tűzzel-vassal (félelemmel, rettegéssel, bizonytalansággal) próbál minket rávenni a saját agyunk, hogy térjünk vissza a járt útra a járatlan ösvényről, és üljünk vissza a kényelembe, még ha ez minden előrehaladásunkat meg is torpedózza. Az agyunknak nem az a célja, hogy sikeresek legyünk, hanem az, hogy túléljünk. Mindegy milyen minőségben.
Mi döntöttünk, hogy többet akarunk, és messzebbre akarunk jutni mint az átlagos emberek, és már akkor megmondtam: nem lesz könnyű. Nagyon nem lesz könnyű. k***szottul és q***ra nem lesz könnyű, sőt, baromi nehéz lesz. A legtöbb ember sikerről álmodik, és sokkal többről, mint ami neki van. De bármit is akarnak, általában ezek csak vágyálmok. Nem célok, nem lesznek soha eredmények. Miért? Mert nem teszik azt, amit mi. Még ha ki is tűzik a céljaikat, egy valami gyakran elmarad: nem hajlandók megfizetni az árát.
A dolgoknak ára van. Ha tíz év múlva visszanézünk erre a pillanatra, és tíz év múlva elolvassuk ezt a blogbejegyzést, sok minden más lesz. Eredményeink lesznek, méghozzá olyanok, amelyekről mások akkor még mindig csak álmodozni fognak. Mi persze szerencsések voltunk, jókor voltunk jó helyen, és minden az ölünkbe pottyant. Sokan fogják ezt mondani rólunk. De nem ez a lényeg. A lényeg, hogy mi előre fizetünk, és megfizetjük a siker árát. Képesek vagyunk kilépni a kényelmi zónánkból, túllépünk azokon a határokon, amelyek közt eddig nagyon jól ellébecoltunk, és belevetettük magunkat az ismeretlenbe. Mi már itt vagyunk, ti is itt lesztek, és nektek se lesz egyszerű. De ahogy ezt többször is mondtam: mi most meghoztuk a döntést, megtettük, amire elszántuk magunkat, és előre, tömbösítve tudjuk le a szívást... mi gyorsan túl vagyunk rajta, miközben mások húsz év múlva is egy helyben állnak, mert soha nem hozták meg a döntést, hogy előrébb lépnek. Lehet, hogy szívás lesz az akcentus, lehet, hogy egy idegen környezetben, idegenek közt kell máshogy viselkednünk, de ez az eleje. Amíg az ember nem teszi ki magát neki 24/7, addig nem fogja megtanulni. Most kell lépni. Egyetlen pillanatban lehet lépni: most. A holnap valahogy mindig holnap lesz.
Ahogy Brian Tracy szokta mondani: az élet egy büfé. Az emberek nagy többsége ott rontja el, hogy étteremnek nézi. Utólag akar fizetni, miután bezabált. De az élet egy büfé. Beállunk a sorba, kifizetjük, és aztán ehetünk. Nem fordítva, és asztalszervíz sincs. Nekünk kell elmenni a vacsoráért. Először a vetés, és aztán az aratás. Rengeteg energiánk van benne, már most. Olyan nincs, hogy ez nem fog kifizetődni. Higyjetek magatokban.
Természetesen nem kávézóból, vagy bártenderkedésből szándékozunk tovább lépni hosszú távon - ezt csak a többi olvasónak mondom. Több szintű tervünk van, évekkel előre, és az első fázissal már nagyon jól állunk. Kemény menet lesz.
Úgyhogy lányok, azt tudom mondani, kitartás. Lépni kell, és csinálni. Menni előre. Könnyebb lesz, ha már együtt vagyunk, meg nem is, mert rengeteg más dolgunk is lesz. De legalább együtt leszünk. Tudom, hogy mindenki fél, de ez normális. Csak csináljátok tovább, annak ellenére, hogy féltek. Akkor is, ha kényelmetlen, akkor is ha nem könnyű. Ez csak belső, pszichés játszma, tiszta kémia és biosz. A saját elménk, önfenntartó rendszerünk akar kiütni a játékból és nyugalomra inteni, mindössze azért, mert olyat csinálunk, amit eddig nem. Ne hagyjuk magunkat. Mi irányítunk. Félelmetes, de át kell vennünk az irányítást. Sok munka áll előttünk, aminek nagyon nagy része fejben dől el. És azt hiszem, ezt már írtam: tedd, amitől félsz, és a félelem halála bizonyos. Csináld, és a bátorság majd követ. Vagy ahogy Gergely idézett a jó öreg Syrio Forelltől - A félelem jobban vág, mint a penge.
Egy szó mint száz: kitartás, és legyetek erősek, szeretlek titeket. Először Neked, Niki. Te már itt vagy, találkoztál az első problémáiddal. Csak annyi, hogy ne add fel. Megszokod az akcentust nagyon gyorsan, és megállíthatatlan leszel. Munka is lesz gyorsan, csak ne állj meg.
Kitti, neked csak az önbizalmadra kell gyúrni... minden más meg van. Hidd el végre, hogy nagyon jó és értékes vagy. Nem véletlen imád mindenki. Okos vagy, ügyes, szép és kedves... amiről meg még így is azt gondolod, hogy nem vagy, azzá simán válhatsz. Nagyon hálás vagyok, hogy vagy nekem, és lövésem sincs, mit kezdenék nélküled. Te vagy az egyik ok, amiért mindezt bevállaltam, szeretlek!
Anya, kitartás. Ahogy eddig alakult az életed, az a múlt. Mi most megváltoztatjuk. Amit az utóbbi években tettél értünk... az a minimum, hogy rendbe tesszük az életed. Csak addig tarts ki, már nincs sok.
A lányokon túl még egy mondat öcsihez: csak így tovább.
A többi olvasómnak: ez a blogbejegyzés nem igazán rólatok szólt. De aki egy kicsit elgondolkodik, és magába néz... arról lehet, hogy szólt egy kicsit. És akkor megérte publikusan leírnom ezt az egészet.
Ennyi voltam mára, sziasztok. Este meló, majd jelentkezem.
Most egy kicsit a nehézségekről fogok beszélni. A bejegyzést a lányoknak szánom: mármint a mieinknek. Névszerint egyetlen Kittimnek, aki még indulás előtt van.. kedvenc kishúgomnak, Nikinek, aki már nyakig ül az egészben, és Anyának, aki otthon hős, és tartja a frontot.
Szóval, mi is történik most velünk? Valószínűleg nagyon sok minden, mert úgy látszik, hogy rajtam kívül mindenki fél. Helyesbítek: én is félek, csak nincs időm ilyen dolgokkal foglalkozni, és én már jobban beleszoktam a nagy változásokba. Erről írtam korábban is. A félelem természetes dolog, és az lenne a fura, ha valaki nem félne. Sőt, gyakorlatilag a félelem teljes hiánya az őrület egy jele. Így örülünk neki, ha félünk.
A félelem egy védekező mechanizmus, ami az evolúció során nagyon jó szolgálatot tett nekünk, de sajnos egy kicsit túl van kalibrálva. Megvéd minket a szélsőségektől, akár akarjuk, akár nem. Tűzzel-vassal (félelemmel, rettegéssel, bizonytalansággal) próbál minket rávenni a saját agyunk, hogy térjünk vissza a járt útra a járatlan ösvényről, és üljünk vissza a kényelembe, még ha ez minden előrehaladásunkat meg is torpedózza. Az agyunknak nem az a célja, hogy sikeresek legyünk, hanem az, hogy túléljünk. Mindegy milyen minőségben.
Mi döntöttünk, hogy többet akarunk, és messzebbre akarunk jutni mint az átlagos emberek, és már akkor megmondtam: nem lesz könnyű. Nagyon nem lesz könnyű. k***szottul és q***ra nem lesz könnyű, sőt, baromi nehéz lesz. A legtöbb ember sikerről álmodik, és sokkal többről, mint ami neki van. De bármit is akarnak, általában ezek csak vágyálmok. Nem célok, nem lesznek soha eredmények. Miért? Mert nem teszik azt, amit mi. Még ha ki is tűzik a céljaikat, egy valami gyakran elmarad: nem hajlandók megfizetni az árát.
A dolgoknak ára van. Ha tíz év múlva visszanézünk erre a pillanatra, és tíz év múlva elolvassuk ezt a blogbejegyzést, sok minden más lesz. Eredményeink lesznek, méghozzá olyanok, amelyekről mások akkor még mindig csak álmodozni fognak. Mi persze szerencsések voltunk, jókor voltunk jó helyen, és minden az ölünkbe pottyant. Sokan fogják ezt mondani rólunk. De nem ez a lényeg. A lényeg, hogy mi előre fizetünk, és megfizetjük a siker árát. Képesek vagyunk kilépni a kényelmi zónánkból, túllépünk azokon a határokon, amelyek közt eddig nagyon jól ellébecoltunk, és belevetettük magunkat az ismeretlenbe. Mi már itt vagyunk, ti is itt lesztek, és nektek se lesz egyszerű. De ahogy ezt többször is mondtam: mi most meghoztuk a döntést, megtettük, amire elszántuk magunkat, és előre, tömbösítve tudjuk le a szívást... mi gyorsan túl vagyunk rajta, miközben mások húsz év múlva is egy helyben állnak, mert soha nem hozták meg a döntést, hogy előrébb lépnek. Lehet, hogy szívás lesz az akcentus, lehet, hogy egy idegen környezetben, idegenek közt kell máshogy viselkednünk, de ez az eleje. Amíg az ember nem teszi ki magát neki 24/7, addig nem fogja megtanulni. Most kell lépni. Egyetlen pillanatban lehet lépni: most. A holnap valahogy mindig holnap lesz.
Ahogy Brian Tracy szokta mondani: az élet egy büfé. Az emberek nagy többsége ott rontja el, hogy étteremnek nézi. Utólag akar fizetni, miután bezabált. De az élet egy büfé. Beállunk a sorba, kifizetjük, és aztán ehetünk. Nem fordítva, és asztalszervíz sincs. Nekünk kell elmenni a vacsoráért. Először a vetés, és aztán az aratás. Rengeteg energiánk van benne, már most. Olyan nincs, hogy ez nem fog kifizetődni. Higyjetek magatokban.
Természetesen nem kávézóból, vagy bártenderkedésből szándékozunk tovább lépni hosszú távon - ezt csak a többi olvasónak mondom. Több szintű tervünk van, évekkel előre, és az első fázissal már nagyon jól állunk. Kemény menet lesz.
Úgyhogy lányok, azt tudom mondani, kitartás. Lépni kell, és csinálni. Menni előre. Könnyebb lesz, ha már együtt vagyunk, meg nem is, mert rengeteg más dolgunk is lesz. De legalább együtt leszünk. Tudom, hogy mindenki fél, de ez normális. Csak csináljátok tovább, annak ellenére, hogy féltek. Akkor is, ha kényelmetlen, akkor is ha nem könnyű. Ez csak belső, pszichés játszma, tiszta kémia és biosz. A saját elménk, önfenntartó rendszerünk akar kiütni a játékból és nyugalomra inteni, mindössze azért, mert olyat csinálunk, amit eddig nem. Ne hagyjuk magunkat. Mi irányítunk. Félelmetes, de át kell vennünk az irányítást. Sok munka áll előttünk, aminek nagyon nagy része fejben dől el. És azt hiszem, ezt már írtam: tedd, amitől félsz, és a félelem halála bizonyos. Csináld, és a bátorság majd követ. Vagy ahogy Gergely idézett a jó öreg Syrio Forelltől - A félelem jobban vág, mint a penge.
Egy szó mint száz: kitartás, és legyetek erősek, szeretlek titeket. Először Neked, Niki. Te már itt vagy, találkoztál az első problémáiddal. Csak annyi, hogy ne add fel. Megszokod az akcentust nagyon gyorsan, és megállíthatatlan leszel. Munka is lesz gyorsan, csak ne állj meg.
Kitti, neked csak az önbizalmadra kell gyúrni... minden más meg van. Hidd el végre, hogy nagyon jó és értékes vagy. Nem véletlen imád mindenki. Okos vagy, ügyes, szép és kedves... amiről meg még így is azt gondolod, hogy nem vagy, azzá simán válhatsz. Nagyon hálás vagyok, hogy vagy nekem, és lövésem sincs, mit kezdenék nélküled. Te vagy az egyik ok, amiért mindezt bevállaltam, szeretlek!
Anya, kitartás. Ahogy eddig alakult az életed, az a múlt. Mi most megváltoztatjuk. Amit az utóbbi években tettél értünk... az a minimum, hogy rendbe tesszük az életed. Csak addig tarts ki, már nincs sok.
A lányokon túl még egy mondat öcsihez: csak így tovább.
A többi olvasómnak: ez a blogbejegyzés nem igazán rólatok szólt. De aki egy kicsit elgondolkodik, és magába néz... arról lehet, hogy szólt egy kicsit. És akkor megérte publikusan leírnom ezt az egészet.
Ennyi voltam mára, sziasztok. Este meló, majd jelentkezem.
2012. június 17., vasárnap
Gyorsjelentés
Szia mindenki!
Egy korai műszak után jelentkezem - ma is négyre értem haza, hajnalban. Még csak most kezdünk neki a főzésnek, aztán valószínűleg lesz program délutánra is.
Péntek volt meg szombat - a szombat mindig idegbeteg, de ezen a héten sokkal jobban bírtam már, mint múltkor. A szombat a legrosszabb időpont a tanításra és a gyakorlásra, úgyhogy múltkor ezért volt gáz, de most már jól bírtuk a gyűrődést. Volt egy pár betorlódott időszak, és mivel minden ital egyszerre megy ki egy asztalhoz, így elég csúnya vége van, ha jön három-négy ötfős asztal egyszerre. Mindenesetre klasszisokkal jobban mozgok már az étteremben, megszoktam a kasszát, jól mennek a rendelések, és viszonylag kevés hibát követek el.. komolyat meg már nem nagyon. Tegnap már volt időm játszani az agyam a vendégeknek, ahogy ma is... egyre jobban élvezem. Már hiányzott ez a fele is. Már nem érzem úgy,hogy állandóan ki akar esni a kezemből minden, ismerem a menüt, és hála az otthoni képzéseknek, simán tudok beszélgetni a vendégekkel, meg segíteni a klasszikus italokkal is. Az biztos, hogy minden bajom lenne, ha tapasztalat nélkül jöttem volna ide, minden második körben rohannom kéne a pulthoz.
Lassan de biztosan megszokom a kínálatot, és elkezdtem beseggelni a koktélokat - az első húsz már megy, a maradék tíz már keményebb dió egy picit... de csütörtökön dolgozom legközelebb (meg talán szerdán), addig meg fejen állva is megtanulom. A tervek szerint hétfő délutánra tudni fogom őket, utána meg már csak pontosítok, biztosítom, meg beállítom rá az agyam. Emellett kaptam egy nagyon jó könyvet is kölcsön Neiltől: "The Joy of Mixology", nagyon jó szakmai könyv... pont erre volt szükségem. Lelkes hogy lelkes vagyok, adja sorban a könyveket, szakmai folyóiratokat... és amint az alapokat megerősítettem, és értem az elméletet, jönnek a klasszikusok. Jerry Thomas, El Floridita, és így tovább... nagyon tetszik.
Kezdek jól kijönni a kollégákkal is. Neil nagyon jó arc, és haláli figura, jól tudunk együtt dolgozni. A nagyfőnök, Mike (félig japán) még játssza az agyát, de úgy tűnik, már meggyőztem. Tegnap már készítettem neki két italt, meg volt elégedve. Nagyon érdekes jellem, de simán ki fogom ismerni. Összebarátkoztam egy izlandi párral is, akik pincérek odalenn - nagyon érdekes az ő sztorijuk is. Jó személyiségek jöttek össze, jó lesz itt dolgozni. Fél kettőig dolgoztam tegnap, aztán még háromnegyed háromig benn maradtunk, és dumáltunk a teraszon négyesben (Neil, az izlandiak meg én), és néztük a szokásos szombat hajnali romokat. Szombat éjjel, mindig durva. Képzeljétek, láttam Navii-kat, az Avatarból. Elsétált kora este egy csapat tökkék, fonott meg raszta hajú Navii leányzó a terasz alatt, autentikus szerelésben... azt mondták, látnak engem. Valószinűleg leánybúcsúra mentek.
Elkezdtem begyűjteni az első jattokat is... úgy döntöttem, hogy minden nekem járó jattot későbbi befektetéseimhez, üzleteimhez teszem félre az erre kijelölt, normál mennyiségen felül... így én magam, saját teljesítménnyel dolgozom meg azért, amit a későbbiekben el fogok érni. Elszórhatnám marhaságokra, de így sokkal jobban fogok járni hosszú távon. Először forogjon a pénz. Ahogy számoltam, még átlagos teljesítménnyel is nagyon nagy lökést fog adni a terveimnek. Bár először a tanulás, továbbképzés, majd egy ötlet kell. A hosszútávú tervek még ráérnek, most még csak berendezkedem.
Niki rendben van, csak kicsit el van még veszve szegény... de már egyre jobban bírja, úgy látom. Most épp főzi a tonhalas rizst... úgyhogy mindjárt kaja. Nyamm. De jó dolgom van.
Egy pár napig pihi, úgyhogy szerintem többet fogok írni. Ennyi volt mára, köszöntem!
Egy korai műszak után jelentkezem - ma is négyre értem haza, hajnalban. Még csak most kezdünk neki a főzésnek, aztán valószínűleg lesz program délutánra is.
Péntek volt meg szombat - a szombat mindig idegbeteg, de ezen a héten sokkal jobban bírtam már, mint múltkor. A szombat a legrosszabb időpont a tanításra és a gyakorlásra, úgyhogy múltkor ezért volt gáz, de most már jól bírtuk a gyűrődést. Volt egy pár betorlódott időszak, és mivel minden ital egyszerre megy ki egy asztalhoz, így elég csúnya vége van, ha jön három-négy ötfős asztal egyszerre. Mindenesetre klasszisokkal jobban mozgok már az étteremben, megszoktam a kasszát, jól mennek a rendelések, és viszonylag kevés hibát követek el.. komolyat meg már nem nagyon. Tegnap már volt időm játszani az agyam a vendégeknek, ahogy ma is... egyre jobban élvezem. Már hiányzott ez a fele is. Már nem érzem úgy,hogy állandóan ki akar esni a kezemből minden, ismerem a menüt, és hála az otthoni képzéseknek, simán tudok beszélgetni a vendégekkel, meg segíteni a klasszikus italokkal is. Az biztos, hogy minden bajom lenne, ha tapasztalat nélkül jöttem volna ide, minden második körben rohannom kéne a pulthoz.
Lassan de biztosan megszokom a kínálatot, és elkezdtem beseggelni a koktélokat - az első húsz már megy, a maradék tíz már keményebb dió egy picit... de csütörtökön dolgozom legközelebb (meg talán szerdán), addig meg fejen állva is megtanulom. A tervek szerint hétfő délutánra tudni fogom őket, utána meg már csak pontosítok, biztosítom, meg beállítom rá az agyam. Emellett kaptam egy nagyon jó könyvet is kölcsön Neiltől: "The Joy of Mixology", nagyon jó szakmai könyv... pont erre volt szükségem. Lelkes hogy lelkes vagyok, adja sorban a könyveket, szakmai folyóiratokat... és amint az alapokat megerősítettem, és értem az elméletet, jönnek a klasszikusok. Jerry Thomas, El Floridita, és így tovább... nagyon tetszik.
Kezdek jól kijönni a kollégákkal is. Neil nagyon jó arc, és haláli figura, jól tudunk együtt dolgozni. A nagyfőnök, Mike (félig japán) még játssza az agyát, de úgy tűnik, már meggyőztem. Tegnap már készítettem neki két italt, meg volt elégedve. Nagyon érdekes jellem, de simán ki fogom ismerni. Összebarátkoztam egy izlandi párral is, akik pincérek odalenn - nagyon érdekes az ő sztorijuk is. Jó személyiségek jöttek össze, jó lesz itt dolgozni. Fél kettőig dolgoztam tegnap, aztán még háromnegyed háromig benn maradtunk, és dumáltunk a teraszon négyesben (Neil, az izlandiak meg én), és néztük a szokásos szombat hajnali romokat. Szombat éjjel, mindig durva. Képzeljétek, láttam Navii-kat, az Avatarból. Elsétált kora este egy csapat tökkék, fonott meg raszta hajú Navii leányzó a terasz alatt, autentikus szerelésben... azt mondták, látnak engem. Valószinűleg leánybúcsúra mentek.
Elkezdtem begyűjteni az első jattokat is... úgy döntöttem, hogy minden nekem járó jattot későbbi befektetéseimhez, üzleteimhez teszem félre az erre kijelölt, normál mennyiségen felül... így én magam, saját teljesítménnyel dolgozom meg azért, amit a későbbiekben el fogok érni. Elszórhatnám marhaságokra, de így sokkal jobban fogok járni hosszú távon. Először forogjon a pénz. Ahogy számoltam, még átlagos teljesítménnyel is nagyon nagy lökést fog adni a terveimnek. Bár először a tanulás, továbbképzés, majd egy ötlet kell. A hosszútávú tervek még ráérnek, most még csak berendezkedem.
Niki rendben van, csak kicsit el van még veszve szegény... de már egyre jobban bírja, úgy látom. Most épp főzi a tonhalas rizst... úgyhogy mindjárt kaja. Nyamm. De jó dolgom van.
Egy pár napig pihi, úgyhogy szerintem többet fogok írni. Ennyi volt mára, köszöntem!
2012. június 13., szerda
Újra tanulás - végre!
Tanulni, de rengeteget. Imádom, és ez pörget fel igazán, erre már rájöttem. Részben erről fog szólni a blogbejegyzés, meg persze az ide tartozó apró finomságokról. Lesz majd egy bejegyzésem a tanulásról, mint olyanról, de az még kicsit arrébb van. Most még maradok a napi dolgaimnál, meg hogy mi is van velem. Filozofálásba majd legközelebb megyek bele... vagy a bejegyzés végén, ahogy szoktam.
Apropó, bejegyzésvégi filozofálások. Nem mindnél én vagyok ám az okos... csak eszméletlenül sokat foglalkoztam, és foglalkozom továbbra is a pszichológiával, emberi teljesítményekkel, célkitűzésekkel, eredményekkel és az elérésével... és azokról írok ilyenkor, amelyeket különösen hasznosnak tartok saját tapasztalatom alapján is. Ahol szó szerint idézek valakit, ott természetesen kiírom (csak ha a királynő lovaggá üt, vagy miniszter leszek, el ne vegyék a nem létező diplomám utólag ;))
Az utóbbi napokban lazítás és készülődés volt - várom Nikikét, aztán neki készítem elő a terepet. Emellett készülök a munkára, mind fizikálisan, pszichésen, és technikailag is. Tudásban, mindenben. Perfekcionista vagyok, a tökéletességre törekszem... és ezt próbálom egészségesen csinálni. Ahogy egy remek audióprogramban magyarázták szellemesen(By Harv Eker), a tökéletességet kereső emberek igazából tökéletlenségeket keresnek, és a hibáikra koncentrálnak. Soha nem lesznek elég jók maguknak. Kitekeri az elvet, de tökéletesen igaza van, ott a pont. Úgy kell a profi munkára törekedni, hogy közben ismerjük el az eredményeket, örüljünk annak, ami sikerül, ne ostorozzuk magunkat, és tanuljunk mindenből. Egyre jobbak lesznek az eredmények.
Na de, hogy is készülök pontosan? Fizikálisan meglepően sokat tettem. Vágattam magamnak egy új frizurát az első véletlenszerű borbéllyal, aki meglehetősen szép munkát végzet... hozott anyaghoz képest jó lett a végeredmény. Öcsivel sokat beszéltünk a tükröző neuronokról az emberi agyban - eszméletlenül fontos, hogy az emberek mindenkit és mindent utánoznak mint majmok. Remek manipulációs, kommunikációs technikák is épülnek erre, egyszer majd írok erről is... félelmetes. A rövid haj egy kicsit kevésbé agresszíven jön elő. Egyszerűen, az emberek sokkal könnyebben azonosulnak, és alakítanak ki jó kapcsolatot olyanokkal, akik hasonlóak hozzájuk, vagy az elfogadott képek szerint közelebb állnak a konvenciókhoz. A szakmámban (és nem csak a bárban, de továbbiakban az üzletben, értékesítésben) a férfiak nagy többsége rövid hajat visel, a vendégek nagy többsége rövid hajú (férfiak, persze), a nők is ezt várják... kevésbé billennek ki a komfortzónából ez által. Megemeljük a kalapunk a tükrözőneuronoknak. Kitérő vége.
Ezen kívül sok pihenéssel... ki kellett aludnom magam alaposan, normálisan enni-inni, helyreállítani az életritmust, átállni az új, több éjszakázást magába foglaló életvitelre... és néhány egyszerű apróságra. Például észrevettem, hogy nem tudom szépen elválasztani egymástól a tojás fehérjét és sárgáját... megoldottam annyival, hogy a reggeli tükörtojásom készítésénél először a fehérjét borítom külön, majd utána dobom rá a sárgáját. Voilá. Egy reggelivel letudtam négy Whiskey Sour-ra elegendő gyakorlást. A bárban sima ügy lesz.
Pszichésen... kérdezné az ember, mi a francot kell csinálni pszichésen. Agyban, lelkileg is fel kell készülni néha. A szombati teljesítmény a bár minden tagja számára kisiklott, egy nagyon hosszú hét nagyon hosszú zárása volt, de több ilyet nem szeretnénk. Ennél már csak könnyebb lesz. Úgyhogy kellett egy kis lazítás, szépen meg kell bocsátanunk magunknak az elkövetett hülyeségeket. Na, ez elég hülyén hangzott. De példával tudom alátámasztani, hogy magunknak is meg kell bocsátani. A Marriottban anno elkövettem egy -két apró hibát... amiért adtam magamnak egy-két lelki tockost, ami egy pár újabb hibához vezetett... és amíg kapaszkodtam bele, addig hibát hibára halmoztam, és még a főnökömmel is összezörrentünk a végén. Itt ellenben utólag átgondoltam a fő hibáim szombatról, lejátszottam fejben újra, kerestem rá egy-két lehetséges megoldást, és megbocsátottam a ballépést. Mehet tovább. Agyban fel kell készülni a következő menetre... jövő szombat se lesz egyszerű.
Technikailag, rengeteg koktélreceptet kell memorizálnom - nem annyit mint a Koba-ban kellett volna, de eleget. Nagyon sokat kell tanulnom, és rengeteg készülni való van. Ma voltam benn egy rövidke, három órás műszakon - vendég alig volt, a nagyja tanulással ment. Nagyon jól jött. Átnéztünk és átbeszéltünk mindent, amit a pénteki-szombati káoszban nem sikerült, már sokkal biztosabban kezelek jópár dolgot a kasszán is - már csak gyakorlás. Szembenéztem a mumusommal, és büszkén jelentem: Igen, nyertem. Én győztem. Emberek: képes vagyok kitépni a számlát a bankkártya olvasó terminálból. Beakadás nélkül. Igen. Egyedül. El nem tudjátok képzelni, hogy a pénteki öt egymás utáni beszakadás után ma mekkora elégtétel volt szépen leszakítani a cuccot. Csak meg kellett kérni a főnököt, hogy mutassa meg a tépés folyamatát hülye-kompatibilisen is. Tearing reciepts for dummies. Már nincs terminál, ami megállítson. Jöjjön csak nekem, úgy kitépem... Ha lenne kinn hó, tuti kihívnám rá.
Neil sokkal jobb hangulatban volt - volt két pihenőnapja, nagyon jól kipihente magát. Bocsánatot kért a pénteki-szombati kiállhatatlanságáért (megjegyzés: nem lesz semmi gáz, ha olyan idegbetegen, amilyen a hétvégén volt... nekem kezelhetőnek tűnt), és most nagyon képben volt. Békés, nyugodt, laza. Rengeteget tanultam tőle... nagyon sokat segít. Igazából nagyon jó tanulni tőle, nagyon profi, és jól magyaráz, átfogóan.
Érdekes, hogy egyre beljebb kerülök szakmailag is. Azt mondta, az alapok rendben vannak - jó erősen kell rázni, de már az is megy. Szépen, habosra. Úgyhogy a hozott anyag állítólag jó. Belementünk az italokba, és átnyálaztuk az összes menüben szereplő receptúrát... _alaposan_
Ezt hiányoltam eddigi tanulmányaim közül, és többek közt ez is egy olyan dolog, ami különbséget tesz a "mixer" és a bártender-mixológus között. Imádom, ahogy tanít, és ez hiányzott, amit mond. Nem felsorolja a receptúrához tartozó összetevőket, aztán csak csináld... megvannak a korrekt mennyiségek, amivel készíteni kell, de gyönyörűen elmagyarázza, miért van úgy. Mi az ötlet az ital hátterében? Miért úgy van? Miért azok az összetevők, miért nem mások? Milyen apróságok teszik ezt? Mire kell nagyon odafigyelni? Olyan apróságok és nüanszok néhol, hogy simán elsiklana felette az ember, de néha ezek választják el egymástól a kegyetlenül jó italokat az elmegytől, vagy az ihatatlantól. Szépen beleépítettük az alapvető koktélok összetételét, elméletét... átbeszéltünk elég sok mindent, és már most rengeteget tanultam. Amit nem tudtam hova tenni, azt megmutatta, segített, kóstoltatott... végigkóstolgattam néhány féle likőrt, meg három vermouthot, csak hogy lássam a különbséget. Igen, van bőven, jó hogy látom végre ;) Így egyre inkább értem, miért olyan az ital, amilyen, és hogy kell összeállnia a fejemben, hogy játszom rá az előnyeire... nagyon jó. Egyre jobban élvezem. Ha ezt már kicsit jobban átlátom, innen indul majd a kreativitás. Viszont kollégák: italismeret. Háromszor, pirossal aláhúzva. Ha nem seggeltem volna be a Bols-os, Mojito-s italismereti anyagot, nem néztem volna árgus szemekkel, mit csinálnak a Boutiq-os srácok, és ha nem olvasok utána a dolognak, akkor most a mai kiképzés esetében valószínűleg csak hallgattam volna mint sz*r a gazban. Az italok ismerete itt olyan, mint egy nyelv esetén a betűk, vagy szavak. Italismeret nélkül olyan, mintha japán nyelvtant akarnék tanítani anélkül, hogy szókincs lenne, és írásjegyek. Így viszont tudtam az alapokat, és nem csak hogy értettem, miről van szó, azonnal átláttam az ötletet, gondolatot az ital mögött, éreztem, mi a trükk, és még a saját helyem is erősítettem - okos kérdésekkel, értelmes érdeklődéssel tudtam kicsit bizonyítani, hogy tényleg ki vagyok képezve. Erre nagyon jók voltak a tanfolyamaim: egyáltalán nem érzem magam hülyének, és a gyakorlat is meglesz. Neil emellett ajánlott egy-két nagyon jó könyvet a témában, amit alapműnek tart (Amazonon 3 font körüli ára van), és beajánlott a Brightoni bartender közösségbe... állítólag elég jó ingyenes tréningeket, kóstolásokat szoktak tartani, csak le kell csapni rájuk Facebookon.
Úgyhogy átvettük az italokat, holnap elkezdem őket beseggelni, elkészítek párat fejben, aztán holnap már tudok gyakorolni. A menü változtatva lesz lassan, úgyhogy megint lesz mit megvizsgálnom utána... meg mivel japán étterem felett vagyunk, készülni fog egy pár tradícionális japán italt tartalmazó koktél is - sake, umeshuu, shouchuu, midori... kíváncsi leszek.
Számlázás jó lesz, a tálcázáshoz kezdek hozzászokni, látom a bárt belülről... mondjuk júliusban két-három napra be lesz zárva, és át lesz építve - kapunk végre egy italraktárat, raktárat, jó néhány polcot, italtartót, ledózerolják végre a csigalépcsőt, és átépítik a belteret... aztán a tervek szerint megdobjuk a hangulatot. Brighton állítólag mérföldekkel le van maradva London mögött koktélok és bárok terén... hosszútávú cél, hogy Londoni viszonylatban is jók legyünk. Jól fogunk együttműködni, a srác profi, én tanulok, mindketten jól állunk a dologhoz... menni fog. Nagyon sok tanulás, rengeteg gyakorlás. És mostmár úgy érzem, jövök egy telefonnal Daddynek. Még jó, hogy elhoztam a számát, és van 3 euróm a skype számlámon. Szólnom kell neki, hol kapja meg az ingyen italát, ha eljön érte, és jövök neki egy nagy adag köszönettel. Ha nem ő kezd el tanítani, tuti, hogy nem esek bele ennyire a témába.
Egyébként ma végre laza, nyugis hangulat volt - kevés, de nyugodt ember, egy-két törzsvendég, kellemes jazz... imádni fogom a hétköznapokat. Mondjuk ennél azért több ember jöhetne (és fog is, csak bank holiday után vagyunk, mindenki elköltötte a pénzét) de ez lenne a hangulat, amit a hely céloz. A leánybúcsúkat meg szervezzék az arra való helyekre. Azok is jó helyek, csak mások, más célközönséggel.
Majdnem kimaradt: beszámoló a Kundalini Yoga óráról. Szóval, nagyon jó volt, érdekes, és jól esett... igazán kellemes élmény volt. Vissza nem hiszem, hogy megyek, mert amire nekem kellett volna (meditációt akarok tanulni főleg, meg a spirituális része érdekelt volna igazán), arra annyira nem fektetnek nagy hangsúlyt, úgyhogy a céljaim nem szolgálja... de kellemes volt, mindenképp pozitív élmény. Legközelebb azt hiszem, a Wing Tsun kung-fut fogom kipróbálni... ha rendeződtek a dolgaink, és sok szabadidőm lesz.
Egyéb mai sikerélmény: odaégetés nélkül képes voltam megfőzni magamnak a rizst, és sütöttem hozzá rántott halat. Az élet apró örömei. Holnap meg jön Niki... én már tudom is, mit fog kapni vacsira Annietől. =) Összeszedem kora délután, aztán megyek dolgozni. Aztán majd jelentkezem. Cheers!
Apropó, bejegyzésvégi filozofálások. Nem mindnél én vagyok ám az okos... csak eszméletlenül sokat foglalkoztam, és foglalkozom továbbra is a pszichológiával, emberi teljesítményekkel, célkitűzésekkel, eredményekkel és az elérésével... és azokról írok ilyenkor, amelyeket különösen hasznosnak tartok saját tapasztalatom alapján is. Ahol szó szerint idézek valakit, ott természetesen kiírom (csak ha a királynő lovaggá üt, vagy miniszter leszek, el ne vegyék a nem létező diplomám utólag ;))
Az utóbbi napokban lazítás és készülődés volt - várom Nikikét, aztán neki készítem elő a terepet. Emellett készülök a munkára, mind fizikálisan, pszichésen, és technikailag is. Tudásban, mindenben. Perfekcionista vagyok, a tökéletességre törekszem... és ezt próbálom egészségesen csinálni. Ahogy egy remek audióprogramban magyarázták szellemesen(By Harv Eker), a tökéletességet kereső emberek igazából tökéletlenségeket keresnek, és a hibáikra koncentrálnak. Soha nem lesznek elég jók maguknak. Kitekeri az elvet, de tökéletesen igaza van, ott a pont. Úgy kell a profi munkára törekedni, hogy közben ismerjük el az eredményeket, örüljünk annak, ami sikerül, ne ostorozzuk magunkat, és tanuljunk mindenből. Egyre jobbak lesznek az eredmények.
Na de, hogy is készülök pontosan? Fizikálisan meglepően sokat tettem. Vágattam magamnak egy új frizurát az első véletlenszerű borbéllyal, aki meglehetősen szép munkát végzet... hozott anyaghoz képest jó lett a végeredmény. Öcsivel sokat beszéltünk a tükröző neuronokról az emberi agyban - eszméletlenül fontos, hogy az emberek mindenkit és mindent utánoznak mint majmok. Remek manipulációs, kommunikációs technikák is épülnek erre, egyszer majd írok erről is... félelmetes. A rövid haj egy kicsit kevésbé agresszíven jön elő. Egyszerűen, az emberek sokkal könnyebben azonosulnak, és alakítanak ki jó kapcsolatot olyanokkal, akik hasonlóak hozzájuk, vagy az elfogadott képek szerint közelebb állnak a konvenciókhoz. A szakmámban (és nem csak a bárban, de továbbiakban az üzletben, értékesítésben) a férfiak nagy többsége rövid hajat visel, a vendégek nagy többsége rövid hajú (férfiak, persze), a nők is ezt várják... kevésbé billennek ki a komfortzónából ez által. Megemeljük a kalapunk a tükrözőneuronoknak. Kitérő vége.
Ezen kívül sok pihenéssel... ki kellett aludnom magam alaposan, normálisan enni-inni, helyreállítani az életritmust, átállni az új, több éjszakázást magába foglaló életvitelre... és néhány egyszerű apróságra. Például észrevettem, hogy nem tudom szépen elválasztani egymástól a tojás fehérjét és sárgáját... megoldottam annyival, hogy a reggeli tükörtojásom készítésénél először a fehérjét borítom külön, majd utána dobom rá a sárgáját. Voilá. Egy reggelivel letudtam négy Whiskey Sour-ra elegendő gyakorlást. A bárban sima ügy lesz.
Pszichésen... kérdezné az ember, mi a francot kell csinálni pszichésen. Agyban, lelkileg is fel kell készülni néha. A szombati teljesítmény a bár minden tagja számára kisiklott, egy nagyon hosszú hét nagyon hosszú zárása volt, de több ilyet nem szeretnénk. Ennél már csak könnyebb lesz. Úgyhogy kellett egy kis lazítás, szépen meg kell bocsátanunk magunknak az elkövetett hülyeségeket. Na, ez elég hülyén hangzott. De példával tudom alátámasztani, hogy magunknak is meg kell bocsátani. A Marriottban anno elkövettem egy -két apró hibát... amiért adtam magamnak egy-két lelki tockost, ami egy pár újabb hibához vezetett... és amíg kapaszkodtam bele, addig hibát hibára halmoztam, és még a főnökömmel is összezörrentünk a végén. Itt ellenben utólag átgondoltam a fő hibáim szombatról, lejátszottam fejben újra, kerestem rá egy-két lehetséges megoldást, és megbocsátottam a ballépést. Mehet tovább. Agyban fel kell készülni a következő menetre... jövő szombat se lesz egyszerű.
Technikailag, rengeteg koktélreceptet kell memorizálnom - nem annyit mint a Koba-ban kellett volna, de eleget. Nagyon sokat kell tanulnom, és rengeteg készülni való van. Ma voltam benn egy rövidke, három órás műszakon - vendég alig volt, a nagyja tanulással ment. Nagyon jól jött. Átnéztünk és átbeszéltünk mindent, amit a pénteki-szombati káoszban nem sikerült, már sokkal biztosabban kezelek jópár dolgot a kasszán is - már csak gyakorlás. Szembenéztem a mumusommal, és büszkén jelentem: Igen, nyertem. Én győztem. Emberek: képes vagyok kitépni a számlát a bankkártya olvasó terminálból. Beakadás nélkül. Igen. Egyedül. El nem tudjátok képzelni, hogy a pénteki öt egymás utáni beszakadás után ma mekkora elégtétel volt szépen leszakítani a cuccot. Csak meg kellett kérni a főnököt, hogy mutassa meg a tépés folyamatát hülye-kompatibilisen is. Tearing reciepts for dummies. Már nincs terminál, ami megállítson. Jöjjön csak nekem, úgy kitépem... Ha lenne kinn hó, tuti kihívnám rá.
Neil sokkal jobb hangulatban volt - volt két pihenőnapja, nagyon jól kipihente magát. Bocsánatot kért a pénteki-szombati kiállhatatlanságáért (megjegyzés: nem lesz semmi gáz, ha olyan idegbetegen, amilyen a hétvégén volt... nekem kezelhetőnek tűnt), és most nagyon képben volt. Békés, nyugodt, laza. Rengeteget tanultam tőle... nagyon sokat segít. Igazából nagyon jó tanulni tőle, nagyon profi, és jól magyaráz, átfogóan.
Érdekes, hogy egyre beljebb kerülök szakmailag is. Azt mondta, az alapok rendben vannak - jó erősen kell rázni, de már az is megy. Szépen, habosra. Úgyhogy a hozott anyag állítólag jó. Belementünk az italokba, és átnyálaztuk az összes menüben szereplő receptúrát... _alaposan_
Ezt hiányoltam eddigi tanulmányaim közül, és többek közt ez is egy olyan dolog, ami különbséget tesz a "mixer" és a bártender-mixológus között. Imádom, ahogy tanít, és ez hiányzott, amit mond. Nem felsorolja a receptúrához tartozó összetevőket, aztán csak csináld... megvannak a korrekt mennyiségek, amivel készíteni kell, de gyönyörűen elmagyarázza, miért van úgy. Mi az ötlet az ital hátterében? Miért úgy van? Miért azok az összetevők, miért nem mások? Milyen apróságok teszik ezt? Mire kell nagyon odafigyelni? Olyan apróságok és nüanszok néhol, hogy simán elsiklana felette az ember, de néha ezek választják el egymástól a kegyetlenül jó italokat az elmegytől, vagy az ihatatlantól. Szépen beleépítettük az alapvető koktélok összetételét, elméletét... átbeszéltünk elég sok mindent, és már most rengeteget tanultam. Amit nem tudtam hova tenni, azt megmutatta, segített, kóstoltatott... végigkóstolgattam néhány féle likőrt, meg három vermouthot, csak hogy lássam a különbséget. Igen, van bőven, jó hogy látom végre ;) Így egyre inkább értem, miért olyan az ital, amilyen, és hogy kell összeállnia a fejemben, hogy játszom rá az előnyeire... nagyon jó. Egyre jobban élvezem. Ha ezt már kicsit jobban átlátom, innen indul majd a kreativitás. Viszont kollégák: italismeret. Háromszor, pirossal aláhúzva. Ha nem seggeltem volna be a Bols-os, Mojito-s italismereti anyagot, nem néztem volna árgus szemekkel, mit csinálnak a Boutiq-os srácok, és ha nem olvasok utána a dolognak, akkor most a mai kiképzés esetében valószínűleg csak hallgattam volna mint sz*r a gazban. Az italok ismerete itt olyan, mint egy nyelv esetén a betűk, vagy szavak. Italismeret nélkül olyan, mintha japán nyelvtant akarnék tanítani anélkül, hogy szókincs lenne, és írásjegyek. Így viszont tudtam az alapokat, és nem csak hogy értettem, miről van szó, azonnal átláttam az ötletet, gondolatot az ital mögött, éreztem, mi a trükk, és még a saját helyem is erősítettem - okos kérdésekkel, értelmes érdeklődéssel tudtam kicsit bizonyítani, hogy tényleg ki vagyok képezve. Erre nagyon jók voltak a tanfolyamaim: egyáltalán nem érzem magam hülyének, és a gyakorlat is meglesz. Neil emellett ajánlott egy-két nagyon jó könyvet a témában, amit alapműnek tart (Amazonon 3 font körüli ára van), és beajánlott a Brightoni bartender közösségbe... állítólag elég jó ingyenes tréningeket, kóstolásokat szoktak tartani, csak le kell csapni rájuk Facebookon.
Úgyhogy átvettük az italokat, holnap elkezdem őket beseggelni, elkészítek párat fejben, aztán holnap már tudok gyakorolni. A menü változtatva lesz lassan, úgyhogy megint lesz mit megvizsgálnom utána... meg mivel japán étterem felett vagyunk, készülni fog egy pár tradícionális japán italt tartalmazó koktél is - sake, umeshuu, shouchuu, midori... kíváncsi leszek.
Számlázás jó lesz, a tálcázáshoz kezdek hozzászokni, látom a bárt belülről... mondjuk júliusban két-három napra be lesz zárva, és át lesz építve - kapunk végre egy italraktárat, raktárat, jó néhány polcot, italtartót, ledózerolják végre a csigalépcsőt, és átépítik a belteret... aztán a tervek szerint megdobjuk a hangulatot. Brighton állítólag mérföldekkel le van maradva London mögött koktélok és bárok terén... hosszútávú cél, hogy Londoni viszonylatban is jók legyünk. Jól fogunk együttműködni, a srác profi, én tanulok, mindketten jól állunk a dologhoz... menni fog. Nagyon sok tanulás, rengeteg gyakorlás. És mostmár úgy érzem, jövök egy telefonnal Daddynek. Még jó, hogy elhoztam a számát, és van 3 euróm a skype számlámon. Szólnom kell neki, hol kapja meg az ingyen italát, ha eljön érte, és jövök neki egy nagy adag köszönettel. Ha nem ő kezd el tanítani, tuti, hogy nem esek bele ennyire a témába.
Egyébként ma végre laza, nyugis hangulat volt - kevés, de nyugodt ember, egy-két törzsvendég, kellemes jazz... imádni fogom a hétköznapokat. Mondjuk ennél azért több ember jöhetne (és fog is, csak bank holiday után vagyunk, mindenki elköltötte a pénzét) de ez lenne a hangulat, amit a hely céloz. A leánybúcsúkat meg szervezzék az arra való helyekre. Azok is jó helyek, csak mások, más célközönséggel.
Majdnem kimaradt: beszámoló a Kundalini Yoga óráról. Szóval, nagyon jó volt, érdekes, és jól esett... igazán kellemes élmény volt. Vissza nem hiszem, hogy megyek, mert amire nekem kellett volna (meditációt akarok tanulni főleg, meg a spirituális része érdekelt volna igazán), arra annyira nem fektetnek nagy hangsúlyt, úgyhogy a céljaim nem szolgálja... de kellemes volt, mindenképp pozitív élmény. Legközelebb azt hiszem, a Wing Tsun kung-fut fogom kipróbálni... ha rendeződtek a dolgaink, és sok szabadidőm lesz.
Egyéb mai sikerélmény: odaégetés nélkül képes voltam megfőzni magamnak a rizst, és sütöttem hozzá rántott halat. Az élet apró örömei. Holnap meg jön Niki... én már tudom is, mit fog kapni vacsira Annietől. =) Összeszedem kora délután, aztán megyek dolgozni. Aztán majd jelentkezem. Cheers!
2012. június 11., hétfő
Az első nap élesben - Szombat esti diliház
Szépjóreggelt! Kihevertem a szombat estét...igen, hétfőre ;)
Megvolt az első szombati napom... a vendéglátásban bármikor kezd dolgozni az ember, utána mindig a hétvége az első sokk. Nekem már nem, mert emlékszem a Marriottra, ahol 140 fős étteremben szolgáltunk ki 500 embert... úgyhogy mondhatni, hozzá vagyok szokva magához a sürgősség érzetéhez. Amihez még nem vagyok hozzászokva, az a jelenlegi munkaköröm, de az két nap után teljesen természetes.
Laza kis estének indult... Az Oki bár maga egyébként leginkább hangulat-koktélbár, ahol az italok minőségére, szépségére, ízére, pontosságára, és a kultúrára nyomunk rá... lehetőleg relaxálós, nyugis hangulattal. Kellemes, instrumentál jazz zene volt szombaton, meg egyébként is valami laza lounge zene szokott menni, ami tök jó... de ez nem a hely az idegbeteg bulizásra...márpedig itt a Szombat általában arról szól. A bár kicsi, én még nem tudom az italokat (azaz nem mindet), és csak ketten vagyunk... úgyhogy ha bejön egy hat főnél nagyobb csoport, akkor csak nemes egyszerűséggel megdöglünk. Egyszerű matek. 6+1=halál. 6+2 meg mágikus szám, de az se ment meg minket. (Olvasnom kéne már egy kis Terry Pratchett-et... na majd a Game of Thrones után)
Hat ember, alsó hangon hat ital, és nekem meg pörögni kellett, mint a búgócsiga, felvenni a rendeléseket, nyugtatni az embereket, hogy hol az italuk... úgyhogy ilyenkor kb csak a túlélésre tudunk játszani, kevésbé a formaságokra. Ha hat italt meg kell csinálnia szerencsétlennek egy asztalhoz, és utána jönnek sorban a rendelések, kettesével mondjuk, akkor szegény pár, akik tényleg csak rendeltetésszerűen használják ki a helyet, és be akarnak ülni koktélozni nyugiban, azoknak van, hogy fél órát kell várniuk az italukra. És a legszomorúbb az egészben, hogy ők a legkedvesebbek és legmegértőbbek, akik tökéletesen megértik a helyzetet, és pont ők jönnek utóljára. Volt két nő, akik cikket írnak Brighton nyugis koktélbárjairól, és úgy hallották, ez az... rá is kérdeztek a diliház közepette. Kimentettem a boltot, és megmondtam, hogy ez nem az Oki bár, hanem a szombat. Látjuk őket szívesen hét közben is.
Neil, a bármanager srác, akivel dolgozom, körülbelül 60 embert zavart el az este folyamán, be sem engedte őket... köztük egy tízfős csoportot, és két komplett leánybúcsút. Tudom, nagy pénz, de Neilnek igaza van. Ha bejön tíz ember, az másik húsz ember minőségi kiszolgálását teszi lehetetlenné, és akkor senki sem örül. Úgyhogy ügyes, ügyes... csak aztán jött az üzletvezető, Mike (félig japán), és a majdnem rádumálta Neilt 12 törzsvendég kiszolgálására.. nem hagyta magát, úgyhogy parancsba adta. Tizenkét csaj, a hangosabb (és hisztisebb) fajtából, úgyhogy a srácnak igaza lett, és az egész koktélbár a feje tetejére állt.
Azt meg ő nem szereti. Pont olyan a hozzáállása mint nekem, iszonyúan jó lesz tőle tanulni. Pontos, precíz, igényes, végletekig tiszta munkaterületen dolgozik rendezetten, és imádja amit csinál. Az ideális koktélbár neki ugyanúgy néz ki, mint nekem kb... és ő is szereti a klasszikus dolgokat. Nagyon jó, hogy amikor van időnk rá, akkor nem kell foglalkozni a menüvel... mindegy mit kérnek, megkeverjük. Két képzet bártender van a pult mögött, ki a francot érdekel, hogy nincs Amaretto Sour a menün. Nem egy nehéz ital. De még ha valami alig ismert specialitást akar is, van két koktélrecept könyv a pult mögött, akár az orra előtt is felüthetjük, és megnézzük, tetszik-e neki. A back bar profi, sok mindenre képesek vagyunk.
Úgyhogy lement a diliház, közepes veszteségekkel (és néhány pofátlanul, fizetés nélkül meglógó asztallal - már értem, miért akarják eltüntetni azt a csigalépcsőt a sarokból azon kívül, hogy járhatatlan tőle a bár), aztán egy nagy, alapos takarítás... vacsi, és kifújtuk magunkat. Volt még egy kínai leányzó is fenn segíteni... ő általában az étteremben van, ott profi, de fenn csak poharakat szed, meg mosogat. Tényleg bártenderek kellenek ide, egyedül a rendelést se tudja felvenni igazán sajnos... nem az ő szakmája, nem ismeri az italokat és az összetevőket, én meg körülbelül minden asztalnál újra vizsgázom az italismeret elméleti anyagból. Mi az a vermouth, mi a frász az a chartreuse likőr, mi van a ginben... van epres Daiquiri? Milyen bourbonök vannak házon belül (érdekesség: a pubok nagy részében még mindig bourbonnek nézik a Jack Danielst...) A leányzó nagyon sokat segített, mert pl mosogatni, meg mindent összeszedni már nem maradt időm. Úgyhogy rengeteget tanultunk a dologból. Kicsit az első pár Marriottos hetem idézte, amikor tanultam a munkaköröm. Neil meg volt elégedve... tisztában van ezzel, úgyhogy tudja, ha most így ment, és ennyi veszteséggel/pofáraeséssel megúsztuk a második napomon, akkor egy hónap múlva kis szerencsével még túl is élhetünk egy ilyet, a többi nap meg sima ügy lesz. Aztán ha átépítették a bárt ősszel, akkor lesz értelme felvenni egy bárpincért is akár, hogy mi csak az italokkal tudjunk foglalkozni.
Lényeg a lényeg, jó volt. Adrenalinsokk, hiányzott már. Sokkal jobban fogom szeretni a lazulós napokat, de ez se volt rossz. Fél hatkor kezdtem, fél háromig dolgoztam, négyre értem haza. Előtte még kiültünk Neillel a teraszra éjjel, zárt bárban, megittunk egy-egy Asahi sört (és rájöttem, hogy még mindig nem vagyok sörpárti), meg dumáltunk egy kicsit civilben. A sétálóutcán a szombat éjszaka maradványai, és a diliház utolsó hullámai. Egy részeg huszonéves a padon pofával lefelé, egy részeg egyetemista gördeszkán szörfözik, és huzatja magát egy kiskutyával (a vakarcs meg élvezi), amíg a blöki neki nem húzza egy fának a parkban... a sirályok meg már nekiláttak a közeli éttermek szemeteszsákjainak módszeres szétszereléséhez.
Kis pihenés, a következő műszak szerdán. Ezen a héten még nem dolgozom öt napot, mert nem tudok egyedül kinyitni... addig kell még egy kis gyakorlás. Szerdán viszek NI számot, bankszámlaszámot, és aláírjuk a szerződésem... kapok egy kis tűzvédelmi oktatást, és egy nyugisabb nap keretében tanulok tovább.
Ezen kívül mi történt? Tegnap egy kis pihenés, ma pedig visszavetem magam a stratégiai tervezésbe, meg az ügyintézésbe. Megtervezem a továbbtanulást, kitűzöm a következő heti célokat, és elkezdek készülni egy kicsit Niki fogadására. Nem szabad most megállni, nem lehet elkényelmesedni csak azért, mert van munkám. A momentum kiemelkedően fontos. Mint a fizika. Ami mozgásban van eleve, az sokkal könnyebben mozgásban marad, mint ha nyugalomból kéne kimozdítani. A célok elérésében a legjobb a folyamatos előretörés, úgy magától jön minden. A legtöbb ember minden lépés után azonnal megáll... és aztán csodálkozik hogy szenved az előrejutással, mert újra ki kell törni a frissen kialakult komfortzónából. Egyszerűbb ha az ember nem áll meg. Hallottam egy nagyon okosat, amit tapasztalataim alapján feltétlenül igaznak, és ide tartozónak tekintek: ami nem fejlődik, az pusztul. Ami nem javul, az romlik. A természetben, és a világban nincs stagnálás hosszútávon. Aki kételkedik, az hagyja abba a viráglocsolást, és számoljon be az eredményről.
Úgyhogy egy kis kaja most, aztán lehet hogy a bankba is benézek... van pár elintéznivalóm, de előbb neten utánanézek. Szerintem be fogok iktatni a egy borbélyt is (kopasztás, de legalább hajvágás lesz - hospitalityben és üzletben nem lehet megtartani a hosszú hajat. Fontos pszichológiai jelentősége van mindkét téren, később elmagyarázom), holnapi szabadnapomon meg este elnézek egy helyi jógacsoportba. Nem akarom elhanyagolni a spirituális fejlődést és az egészséget sem, és úgyis régóta szeretnék megtanulni normálisan meditálni. Egy barátom otthon azt mondta, hogy a Kundalini Jóga az jó és működik tapasztalatai alapján, kipróbálom azt. Éljenek az Egyesült Királyságba bevándorlók - itt igazi indiai jógi van.
Szép napot mindenkinek!
Megvolt az első szombati napom... a vendéglátásban bármikor kezd dolgozni az ember, utána mindig a hétvége az első sokk. Nekem már nem, mert emlékszem a Marriottra, ahol 140 fős étteremben szolgáltunk ki 500 embert... úgyhogy mondhatni, hozzá vagyok szokva magához a sürgősség érzetéhez. Amihez még nem vagyok hozzászokva, az a jelenlegi munkaköröm, de az két nap után teljesen természetes.
Laza kis estének indult... Az Oki bár maga egyébként leginkább hangulat-koktélbár, ahol az italok minőségére, szépségére, ízére, pontosságára, és a kultúrára nyomunk rá... lehetőleg relaxálós, nyugis hangulattal. Kellemes, instrumentál jazz zene volt szombaton, meg egyébként is valami laza lounge zene szokott menni, ami tök jó... de ez nem a hely az idegbeteg bulizásra...márpedig itt a Szombat általában arról szól. A bár kicsi, én még nem tudom az italokat (azaz nem mindet), és csak ketten vagyunk... úgyhogy ha bejön egy hat főnél nagyobb csoport, akkor csak nemes egyszerűséggel megdöglünk. Egyszerű matek. 6+1=halál. 6+2 meg mágikus szám, de az se ment meg minket. (Olvasnom kéne már egy kis Terry Pratchett-et... na majd a Game of Thrones után)
Hat ember, alsó hangon hat ital, és nekem meg pörögni kellett, mint a búgócsiga, felvenni a rendeléseket, nyugtatni az embereket, hogy hol az italuk... úgyhogy ilyenkor kb csak a túlélésre tudunk játszani, kevésbé a formaságokra. Ha hat italt meg kell csinálnia szerencsétlennek egy asztalhoz, és utána jönnek sorban a rendelések, kettesével mondjuk, akkor szegény pár, akik tényleg csak rendeltetésszerűen használják ki a helyet, és be akarnak ülni koktélozni nyugiban, azoknak van, hogy fél órát kell várniuk az italukra. És a legszomorúbb az egészben, hogy ők a legkedvesebbek és legmegértőbbek, akik tökéletesen megértik a helyzetet, és pont ők jönnek utóljára. Volt két nő, akik cikket írnak Brighton nyugis koktélbárjairól, és úgy hallották, ez az... rá is kérdeztek a diliház közepette. Kimentettem a boltot, és megmondtam, hogy ez nem az Oki bár, hanem a szombat. Látjuk őket szívesen hét közben is.
Neil, a bármanager srác, akivel dolgozom, körülbelül 60 embert zavart el az este folyamán, be sem engedte őket... köztük egy tízfős csoportot, és két komplett leánybúcsút. Tudom, nagy pénz, de Neilnek igaza van. Ha bejön tíz ember, az másik húsz ember minőségi kiszolgálását teszi lehetetlenné, és akkor senki sem örül. Úgyhogy ügyes, ügyes... csak aztán jött az üzletvezető, Mike (félig japán), és a majdnem rádumálta Neilt 12 törzsvendég kiszolgálására.. nem hagyta magát, úgyhogy parancsba adta. Tizenkét csaj, a hangosabb (és hisztisebb) fajtából, úgyhogy a srácnak igaza lett, és az egész koktélbár a feje tetejére állt.
Azt meg ő nem szereti. Pont olyan a hozzáállása mint nekem, iszonyúan jó lesz tőle tanulni. Pontos, precíz, igényes, végletekig tiszta munkaterületen dolgozik rendezetten, és imádja amit csinál. Az ideális koktélbár neki ugyanúgy néz ki, mint nekem kb... és ő is szereti a klasszikus dolgokat. Nagyon jó, hogy amikor van időnk rá, akkor nem kell foglalkozni a menüvel... mindegy mit kérnek, megkeverjük. Két képzet bártender van a pult mögött, ki a francot érdekel, hogy nincs Amaretto Sour a menün. Nem egy nehéz ital. De még ha valami alig ismert specialitást akar is, van két koktélrecept könyv a pult mögött, akár az orra előtt is felüthetjük, és megnézzük, tetszik-e neki. A back bar profi, sok mindenre képesek vagyunk.
Úgyhogy lement a diliház, közepes veszteségekkel (és néhány pofátlanul, fizetés nélkül meglógó asztallal - már értem, miért akarják eltüntetni azt a csigalépcsőt a sarokból azon kívül, hogy járhatatlan tőle a bár), aztán egy nagy, alapos takarítás... vacsi, és kifújtuk magunkat. Volt még egy kínai leányzó is fenn segíteni... ő általában az étteremben van, ott profi, de fenn csak poharakat szed, meg mosogat. Tényleg bártenderek kellenek ide, egyedül a rendelést se tudja felvenni igazán sajnos... nem az ő szakmája, nem ismeri az italokat és az összetevőket, én meg körülbelül minden asztalnál újra vizsgázom az italismeret elméleti anyagból. Mi az a vermouth, mi a frász az a chartreuse likőr, mi van a ginben... van epres Daiquiri? Milyen bourbonök vannak házon belül (érdekesség: a pubok nagy részében még mindig bourbonnek nézik a Jack Danielst...) A leányzó nagyon sokat segített, mert pl mosogatni, meg mindent összeszedni már nem maradt időm. Úgyhogy rengeteget tanultunk a dologból. Kicsit az első pár Marriottos hetem idézte, amikor tanultam a munkaköröm. Neil meg volt elégedve... tisztában van ezzel, úgyhogy tudja, ha most így ment, és ennyi veszteséggel/pofáraeséssel megúsztuk a második napomon, akkor egy hónap múlva kis szerencsével még túl is élhetünk egy ilyet, a többi nap meg sima ügy lesz. Aztán ha átépítették a bárt ősszel, akkor lesz értelme felvenni egy bárpincért is akár, hogy mi csak az italokkal tudjunk foglalkozni.
Lényeg a lényeg, jó volt. Adrenalinsokk, hiányzott már. Sokkal jobban fogom szeretni a lazulós napokat, de ez se volt rossz. Fél hatkor kezdtem, fél háromig dolgoztam, négyre értem haza. Előtte még kiültünk Neillel a teraszra éjjel, zárt bárban, megittunk egy-egy Asahi sört (és rájöttem, hogy még mindig nem vagyok sörpárti), meg dumáltunk egy kicsit civilben. A sétálóutcán a szombat éjszaka maradványai, és a diliház utolsó hullámai. Egy részeg huszonéves a padon pofával lefelé, egy részeg egyetemista gördeszkán szörfözik, és huzatja magát egy kiskutyával (a vakarcs meg élvezi), amíg a blöki neki nem húzza egy fának a parkban... a sirályok meg már nekiláttak a közeli éttermek szemeteszsákjainak módszeres szétszereléséhez.
Kis pihenés, a következő műszak szerdán. Ezen a héten még nem dolgozom öt napot, mert nem tudok egyedül kinyitni... addig kell még egy kis gyakorlás. Szerdán viszek NI számot, bankszámlaszámot, és aláírjuk a szerződésem... kapok egy kis tűzvédelmi oktatást, és egy nyugisabb nap keretében tanulok tovább.
Ezen kívül mi történt? Tegnap egy kis pihenés, ma pedig visszavetem magam a stratégiai tervezésbe, meg az ügyintézésbe. Megtervezem a továbbtanulást, kitűzöm a következő heti célokat, és elkezdek készülni egy kicsit Niki fogadására. Nem szabad most megállni, nem lehet elkényelmesedni csak azért, mert van munkám. A momentum kiemelkedően fontos. Mint a fizika. Ami mozgásban van eleve, az sokkal könnyebben mozgásban marad, mint ha nyugalomból kéne kimozdítani. A célok elérésében a legjobb a folyamatos előretörés, úgy magától jön minden. A legtöbb ember minden lépés után azonnal megáll... és aztán csodálkozik hogy szenved az előrejutással, mert újra ki kell törni a frissen kialakult komfortzónából. Egyszerűbb ha az ember nem áll meg. Hallottam egy nagyon okosat, amit tapasztalataim alapján feltétlenül igaznak, és ide tartozónak tekintek: ami nem fejlődik, az pusztul. Ami nem javul, az romlik. A természetben, és a világban nincs stagnálás hosszútávon. Aki kételkedik, az hagyja abba a viráglocsolást, és számoljon be az eredményről.
Úgyhogy egy kis kaja most, aztán lehet hogy a bankba is benézek... van pár elintéznivalóm, de előbb neten utánanézek. Szerintem be fogok iktatni a egy borbélyt is (kopasztás, de legalább hajvágás lesz - hospitalityben és üzletben nem lehet megtartani a hosszú hajat. Fontos pszichológiai jelentősége van mindkét téren, később elmagyarázom), holnapi szabadnapomon meg este elnézek egy helyi jógacsoportba. Nem akarom elhanyagolni a spirituális fejlődést és az egészséget sem, és úgyis régóta szeretnék megtanulni normálisan meditálni. Egy barátom otthon azt mondta, hogy a Kundalini Jóga az jó és működik tapasztalatai alapján, kipróbálom azt. Éljenek az Egyesült Királyságba bevándorlók - itt igazi indiai jógi van.
Szép napot mindenkinek!
2012. június 8., péntek
Jött a hullám - és magával vitt ;)
Szép estét, kora hajnalt, azaz inkább kellemes holnap reggelt! Tök mindegy, aki amikor olvassa, csak helyettesítse be az adott napszakot.
A helyzet: dolgozni voltam. Konkrétabban: holnap is megyek. Még konkrétabban - megvan a három hónapos próbaidős szerződésem. Ez volt a cél, ez már teljes munkaidős állás. Heti 40-50 órában leszek, és már a próbanapom is fizetve lesz... a fizetés havonta jön, asszem 26.-án, vagy valahogy úgy. Úgyhogy a papírokat majd jövő héten rendezzük le hét közben, amikor kevesebben vannak, és van időnk papírokat tologatni ;)
Szép, már otthon érzem magam. Az elején sajnáltam egy kicsit a Koba-t, sok ott a profi, akitől sokat tanulhatok... aztán elmúlt. Nagyon profi a srác. Harminc éves azt hiszem, nyolc éve nyomja (volt Kobás is - szerinte vicces hely)... Nagyon tud, rengeteget fogok tanulni tőle... és rengeteget tanultam már ma is... főleg praktikai dolgokat.
Hogy kerültem oda? Érdekes sztori. Ezt a helyet már Magyarországon kinéztem magamnak.. már akkor is kerestek oda új embert, el is küldtem a jelentkezésem. Felvettek mást - természetesen Magyarországról (meg úgy általában külföldről) nem vettek komolyan. Amikor ideértem, már itt dolgozott a srác, akit felvettek helyettem... a kezébe adtam egy önéletrajzot, hogy hátha. Állítólag múlt héten lelépett, és nagyon nagy sz*rban hagyta a bármanagerünket a négy napos hétvégén, amikor a Britiknek négy napjuk is volt költeni a pénzük. Kellemetlen. Szóval, megláttam a gumtreen újra a hirdetést, hogy embert keresnek... Aztán azt mondtam, fuck off, küldözget netre megint a nyavaja, aztán várhatok megint... fogtam szépen az önéletrajzom, rákanyarítottam kézzel a hátlapjára a referenciáim, aztán uccu neki, bedobom személyesen... és eltökélt célom volt, hogy egyenesen a bármanager kezébe adom. Végül is a tulaj kezébe adtam - fair enough. Ő nagyon gyorsan bedumált a próbanapra (utáll kisegíteni az emeleten - én legalább képesítve vagyok rá), a többi meg már rajtam múlik.
A bár teljesen jó. Egy japán étterem tetőteréről és teraszáról van szó... kilátás a Royal Pavilon Gardenre és egy szép, mozgalmas sétálóutcára, remek. Az étterem nagyon jó... isteni sült lazacot kaptam tőlük vacsorára. A másik vicc, hogy a sushit is mi kapjuk odafenn - zárás után mindent kidobnának, ami nem lesz friss másnapra, úgyhogy inkább együk meg mi. Japán kaja letudva. Állítólag profi és színvonalas hely...mint étterem, nagyon ismert állítólag. A nagyfőnök/séf vicces fazon... Mike, félig japán. Tizennyolc éve vezeti az éttermét, nem egyszerű. Ő szurkol értem, azt mondta... bejött neki, nagyon jól sikerült a próbanap. Egy újabb lépés afelé, hogy igazán profi legyek. Rajta kívül még két japán dolgozik az étteremben: Kazuki pincér, meg van még egy srác a konyhán. Yuusuke talán? Váááh, a névmemória. Koktélok memorizálása mellett előbb-utóbb futja majd nevekre is ;)
A bár meg nagyon kellemes. Igazi, oldott hangulatú lounge... pici beltér, pici terasz, kis bárpult... de oltárian megpakolva piákkal. Kalap le a backbar előtt, nagyon hardcore. Még át se látom teljesen. Olyan dolgok vannak azon is, hogy huhuhhh... szóval szép, na. Kellemes, laza lounge zene... mondjuk a szomszédban buli van, úgyhogy a teraszon néha hangzavar van... de odabenn kellemes, nyugodt és csendes. Egy-két alacsony asztal, egy-két magas.... a teraszra is ki lehet ülni szépen (a terasz egyetlen hátulütője, hogy nekem kell felvakarni róla a sirálysz*rt), nézni az embereket. A koktélmenü szép és nagyon kreatív... tartalmaz egy-két klasszikust... némelyik alaposan megbolondítva. Americano, Whiskey Sour (tojásfehérjével, úgyhogy silver), Bronx, meg még egy-kettő ismerős... rengeteg helyi specialitás, de kezelhető. És persze amit a vendég kér, azt meg tudjuk csinálni, nem kell nekünk menü hozzá. A koktélpult kezelhető, praktikus, a munkatárs nagyon jól rendszerezte, praktikus... (állítólag káosz volt, mielőtt idejött) A soda-gun hiánya az egyetlen kényelmetlenség, úgyhogy újra nyitogatni kell az üvegeket. De szó ami szó, nem is a Mojitora, Cuba Librére és a Gin-Tonicra épít a bár.
A vendégek sokfélék - az étterem vendégei, errejárok, koktélozni vágyok... a szomszédban színház és stand-up comedy van, úgyhogy amikor sokan vannak, akkor előadás előtt vagyunk.. ha meg eltűnik a bár fele egy gyors ital után, akkor elkezdődött a műsor.
Tanultam sok új okosságot - és jónéhány koktélt hagyott is, hogy csináljak. A Bellinibe, French Martinibe és a Whiskey Sour-be alaposan beletanultam... még jó hogy Sommelier alapon megtanítottak pezsgőt bontani. Asztalnál vesszük fel a rendelést és visszük is ki a kész italokat... (table service van), úgyhogy nincs sorbanállás, mindenki szépen leül beszélgetni, aztán várja az italát. Ma megismerkedtem a bárpult innenső oldalával, holnap az onnansó lesz a soros. Ma is nyomtam már table servicet, vettem fel meg vittem is ki rendeléseket, de holnap állítólag sokan lesznek, leginkább futkosnom kell majd, és tartani a frontot elől. Kapok majd egy jó kis kiképzést a koktéljainkból, hogy tudjak ajánlani is már holnap, ha valaki kér. Megkaptam a receptúrákat - holnapra lemásolom őket, Neil kijavítja (az előző bartender a felét elírta), aztán utána kezdem el memorizálni őket. A logika már megvan, a többi meg alakul... amit csinálhattam, azt már meg is jegyeztem. Boston helyett speedtinnel nyomjuk - kényelmes, és rendesen rázzuk őket, nem amerikaiban (bár a srác mellettem már dualban nyomja)
Szóval, jó buli volt. A kisfőnök, Neil nagyon rendes: profi, nagyon tud, rengeteget fogok tanulni tőle, türelmes (és én se csináltam nagy hülyeségeket)... fogunk tudni együttműködni, úgy érzem. A bár nemrég nyitott, ő is csak három hónapja van itt (szintén próbaidős szerződéssel, mint én leszek =D), és ő kezdte el rendbetenni a helyet - azt mondta, előtte katasztrófális volt a helyzet a bárban. Ő szereltette be a jégládákat, a speedrack-et, intézett jéggépet, meg félrepakolta a mosogatót... így már teljesen használható a cucc. A közeljövőbeli tervek szerint a belső csigalépcsőt eltakarítják, kapunk egy új ajtót, a maradék helyre vendégtér kerül, átépítik a berendezést, alakítanak a hangulaton, és kapunk egy pár széket a bárpulthoz is. Jól hangzik. Heti öt napot kell majd dolgozni... és csak ketten leszünk bárban. Jelenleg a bár heti két napon szünetel (hétfő-kedd, két leglazább nap), de a cél az, hogy ezeket a napokat egyedül tudjam vinni. Úgyhogy kiképeznek, és amikor jó vagyok (úgy kb 2-3 héten belül), megy minden, megszoktam a melót, akkor a hét két leglazább napján enyém a nyitvatartás, nyitás-zárás/kasszazárás is. Az negyven-ötven óra szép, és csak a próbanapom ment minimálbéren. Két laza nap az enyém, két viszonylag laza nap Neilnél, a zúzósakat meg nyomjuk ketten. Örülök még ennek is. Örülök, hogy egy kialakuló, felfutó (bár működéshez jelenleg is kellően profitképes) bár beindításában-felvirágoztatásában segíthetek. Imádom az ilyen kreatív melókat.
Úgyhogy holnap megyek vissza, aztán hét eleje pihi... közepe-vége felé fogok dolgozni, aztán jövő héttől meg már normál műszakot kapok. Megoldottam nekik a személyzeti problémát az egyenest bele a közepébe módszeremmel... szerintem ők se hitték, hogy feladják a hirdetést, és másnapra lesz emberük.
Szóval emberek, tanulság: Semmi pánik! Nincs értelme. Megdolgoztam ezért az állásért, és lógtam a levegőben egy pár napig... de ez része a játéknak. Ahogy mondani szokták: ugorj, aztán a háló majd ott lesz alattad. Attól hogy nem látjuk az eredményeket, még alakulnak... és a legtöbben sajnos pont akkor adják fel, amikor az eredmény már kitörni készül... csak még nem látszik. Higgadtan, tiszta fejjel, szisztematikusan, elejétől végéig, végig kell csinálni... és igen, mindig vannak bizonytalan pontok. De azok inkább próbára tesznek minket, mint megállítanak. Igen, az ember hülyén érzi magát, fél és kényelmetlen... nem tud mibe kapaszkodni. Ez teljesen normális, ez van. Kilépünk a komfortzónából, és az van kedves jelezni, hogy olyat csinálok, amit még eddig nem tettem. Ez minden. Mindez azért jelentkezik félelemként, mert ez rávette az ősembert arra, hogy ne másszon le az ösvényről, mert különben felzabálja a kardfogú tigris. Úgyhogy hálásak lehetünk, köszönjük hogy van, de ha eredményeket és sikereket akarunk, akkor igenis, meg kell tenni, ki kell bírni, és végig kell csinálni azt ami kellemetlen, kényelmetlen, félelmetes, és azt is, ami bizonytalan. A bátorság is egy döntés. Először a félelem van, aztán meg a döntés, hogy mégis megteszem. Az a bátorság, nem a félelem hiánya. Ahogy ezt egy nagyon okos embertől hallottam: Do what you fear, and the death of fear is certain. (tedd, amitől félsz, és a félelem halála bizonyos.)
Mai motivációs beszéd lezárva... bízom mindenkiben, és csak keményen. Sokan jönnek utánam, és szükségük lesz erre. Nektek szól leginkább.
Most az első heteim következnek: sok tanulás, ismét. Bele kell szoknom a helyzetbe, meg kell szoknom a helyet... az első törzsvendégem már meg is van, aki bár nem tudta hogy új vagyok, de úgy köszönt el - viszlát holnap! Rendes fickó. Vagy a hozzáállásom volt jó, vagy a Whiskey Sour, amit kapott tőlem.
A helyzet: dolgozni voltam. Konkrétabban: holnap is megyek. Még konkrétabban - megvan a három hónapos próbaidős szerződésem. Ez volt a cél, ez már teljes munkaidős állás. Heti 40-50 órában leszek, és már a próbanapom is fizetve lesz... a fizetés havonta jön, asszem 26.-án, vagy valahogy úgy. Úgyhogy a papírokat majd jövő héten rendezzük le hét közben, amikor kevesebben vannak, és van időnk papírokat tologatni ;)
Szép, már otthon érzem magam. Az elején sajnáltam egy kicsit a Koba-t, sok ott a profi, akitől sokat tanulhatok... aztán elmúlt. Nagyon profi a srác. Harminc éves azt hiszem, nyolc éve nyomja (volt Kobás is - szerinte vicces hely)... Nagyon tud, rengeteget fogok tanulni tőle... és rengeteget tanultam már ma is... főleg praktikai dolgokat.
Hogy kerültem oda? Érdekes sztori. Ezt a helyet már Magyarországon kinéztem magamnak.. már akkor is kerestek oda új embert, el is küldtem a jelentkezésem. Felvettek mást - természetesen Magyarországról (meg úgy általában külföldről) nem vettek komolyan. Amikor ideértem, már itt dolgozott a srác, akit felvettek helyettem... a kezébe adtam egy önéletrajzot, hogy hátha. Állítólag múlt héten lelépett, és nagyon nagy sz*rban hagyta a bármanagerünket a négy napos hétvégén, amikor a Britiknek négy napjuk is volt költeni a pénzük. Kellemetlen. Szóval, megláttam a gumtreen újra a hirdetést, hogy embert keresnek... Aztán azt mondtam, fuck off, küldözget netre megint a nyavaja, aztán várhatok megint... fogtam szépen az önéletrajzom, rákanyarítottam kézzel a hátlapjára a referenciáim, aztán uccu neki, bedobom személyesen... és eltökélt célom volt, hogy egyenesen a bármanager kezébe adom. Végül is a tulaj kezébe adtam - fair enough. Ő nagyon gyorsan bedumált a próbanapra (utáll kisegíteni az emeleten - én legalább képesítve vagyok rá), a többi meg már rajtam múlik.
A bár teljesen jó. Egy japán étterem tetőteréről és teraszáról van szó... kilátás a Royal Pavilon Gardenre és egy szép, mozgalmas sétálóutcára, remek. Az étterem nagyon jó... isteni sült lazacot kaptam tőlük vacsorára. A másik vicc, hogy a sushit is mi kapjuk odafenn - zárás után mindent kidobnának, ami nem lesz friss másnapra, úgyhogy inkább együk meg mi. Japán kaja letudva. Állítólag profi és színvonalas hely...mint étterem, nagyon ismert állítólag. A nagyfőnök/séf vicces fazon... Mike, félig japán. Tizennyolc éve vezeti az éttermét, nem egyszerű. Ő szurkol értem, azt mondta... bejött neki, nagyon jól sikerült a próbanap. Egy újabb lépés afelé, hogy igazán profi legyek. Rajta kívül még két japán dolgozik az étteremben: Kazuki pincér, meg van még egy srác a konyhán. Yuusuke talán? Váááh, a névmemória. Koktélok memorizálása mellett előbb-utóbb futja majd nevekre is ;)
A bár meg nagyon kellemes. Igazi, oldott hangulatú lounge... pici beltér, pici terasz, kis bárpult... de oltárian megpakolva piákkal. Kalap le a backbar előtt, nagyon hardcore. Még át se látom teljesen. Olyan dolgok vannak azon is, hogy huhuhhh... szóval szép, na. Kellemes, laza lounge zene... mondjuk a szomszédban buli van, úgyhogy a teraszon néha hangzavar van... de odabenn kellemes, nyugodt és csendes. Egy-két alacsony asztal, egy-két magas.... a teraszra is ki lehet ülni szépen (a terasz egyetlen hátulütője, hogy nekem kell felvakarni róla a sirálysz*rt), nézni az embereket. A koktélmenü szép és nagyon kreatív... tartalmaz egy-két klasszikust... némelyik alaposan megbolondítva. Americano, Whiskey Sour (tojásfehérjével, úgyhogy silver), Bronx, meg még egy-kettő ismerős... rengeteg helyi specialitás, de kezelhető. És persze amit a vendég kér, azt meg tudjuk csinálni, nem kell nekünk menü hozzá. A koktélpult kezelhető, praktikus, a munkatárs nagyon jól rendszerezte, praktikus... (állítólag káosz volt, mielőtt idejött) A soda-gun hiánya az egyetlen kényelmetlenség, úgyhogy újra nyitogatni kell az üvegeket. De szó ami szó, nem is a Mojitora, Cuba Librére és a Gin-Tonicra épít a bár.
A vendégek sokfélék - az étterem vendégei, errejárok, koktélozni vágyok... a szomszédban színház és stand-up comedy van, úgyhogy amikor sokan vannak, akkor előadás előtt vagyunk.. ha meg eltűnik a bár fele egy gyors ital után, akkor elkezdődött a műsor.
Tanultam sok új okosságot - és jónéhány koktélt hagyott is, hogy csináljak. A Bellinibe, French Martinibe és a Whiskey Sour-be alaposan beletanultam... még jó hogy Sommelier alapon megtanítottak pezsgőt bontani. Asztalnál vesszük fel a rendelést és visszük is ki a kész italokat... (table service van), úgyhogy nincs sorbanállás, mindenki szépen leül beszélgetni, aztán várja az italát. Ma megismerkedtem a bárpult innenső oldalával, holnap az onnansó lesz a soros. Ma is nyomtam már table servicet, vettem fel meg vittem is ki rendeléseket, de holnap állítólag sokan lesznek, leginkább futkosnom kell majd, és tartani a frontot elől. Kapok majd egy jó kis kiképzést a koktéljainkból, hogy tudjak ajánlani is már holnap, ha valaki kér. Megkaptam a receptúrákat - holnapra lemásolom őket, Neil kijavítja (az előző bartender a felét elírta), aztán utána kezdem el memorizálni őket. A logika már megvan, a többi meg alakul... amit csinálhattam, azt már meg is jegyeztem. Boston helyett speedtinnel nyomjuk - kényelmes, és rendesen rázzuk őket, nem amerikaiban (bár a srác mellettem már dualban nyomja)
Szóval, jó buli volt. A kisfőnök, Neil nagyon rendes: profi, nagyon tud, rengeteget fogok tanulni tőle, türelmes (és én se csináltam nagy hülyeségeket)... fogunk tudni együttműködni, úgy érzem. A bár nemrég nyitott, ő is csak három hónapja van itt (szintén próbaidős szerződéssel, mint én leszek =D), és ő kezdte el rendbetenni a helyet - azt mondta, előtte katasztrófális volt a helyzet a bárban. Ő szereltette be a jégládákat, a speedrack-et, intézett jéggépet, meg félrepakolta a mosogatót... így már teljesen használható a cucc. A közeljövőbeli tervek szerint a belső csigalépcsőt eltakarítják, kapunk egy új ajtót, a maradék helyre vendégtér kerül, átépítik a berendezést, alakítanak a hangulaton, és kapunk egy pár széket a bárpulthoz is. Jól hangzik. Heti öt napot kell majd dolgozni... és csak ketten leszünk bárban. Jelenleg a bár heti két napon szünetel (hétfő-kedd, két leglazább nap), de a cél az, hogy ezeket a napokat egyedül tudjam vinni. Úgyhogy kiképeznek, és amikor jó vagyok (úgy kb 2-3 héten belül), megy minden, megszoktam a melót, akkor a hét két leglazább napján enyém a nyitvatartás, nyitás-zárás/kasszazárás is. Az negyven-ötven óra szép, és csak a próbanapom ment minimálbéren. Két laza nap az enyém, két viszonylag laza nap Neilnél, a zúzósakat meg nyomjuk ketten. Örülök még ennek is. Örülök, hogy egy kialakuló, felfutó (bár működéshez jelenleg is kellően profitképes) bár beindításában-felvirágoztatásában segíthetek. Imádom az ilyen kreatív melókat.
Úgyhogy holnap megyek vissza, aztán hét eleje pihi... közepe-vége felé fogok dolgozni, aztán jövő héttől meg már normál műszakot kapok. Megoldottam nekik a személyzeti problémát az egyenest bele a közepébe módszeremmel... szerintem ők se hitték, hogy feladják a hirdetést, és másnapra lesz emberük.
Szóval emberek, tanulság: Semmi pánik! Nincs értelme. Megdolgoztam ezért az állásért, és lógtam a levegőben egy pár napig... de ez része a játéknak. Ahogy mondani szokták: ugorj, aztán a háló majd ott lesz alattad. Attól hogy nem látjuk az eredményeket, még alakulnak... és a legtöbben sajnos pont akkor adják fel, amikor az eredmény már kitörni készül... csak még nem látszik. Higgadtan, tiszta fejjel, szisztematikusan, elejétől végéig, végig kell csinálni... és igen, mindig vannak bizonytalan pontok. De azok inkább próbára tesznek minket, mint megállítanak. Igen, az ember hülyén érzi magát, fél és kényelmetlen... nem tud mibe kapaszkodni. Ez teljesen normális, ez van. Kilépünk a komfortzónából, és az van kedves jelezni, hogy olyat csinálok, amit még eddig nem tettem. Ez minden. Mindez azért jelentkezik félelemként, mert ez rávette az ősembert arra, hogy ne másszon le az ösvényről, mert különben felzabálja a kardfogú tigris. Úgyhogy hálásak lehetünk, köszönjük hogy van, de ha eredményeket és sikereket akarunk, akkor igenis, meg kell tenni, ki kell bírni, és végig kell csinálni azt ami kellemetlen, kényelmetlen, félelmetes, és azt is, ami bizonytalan. A bátorság is egy döntés. Először a félelem van, aztán meg a döntés, hogy mégis megteszem. Az a bátorság, nem a félelem hiánya. Ahogy ezt egy nagyon okos embertől hallottam: Do what you fear, and the death of fear is certain. (tedd, amitől félsz, és a félelem halála bizonyos.)
Mai motivációs beszéd lezárva... bízom mindenkiben, és csak keményen. Sokan jönnek utánam, és szükségük lesz erre. Nektek szól leginkább.
Most az első heteim következnek: sok tanulás, ismét. Bele kell szoknom a helyzetbe, meg kell szoknom a helyet... az első törzsvendégem már meg is van, aki bár nem tudta hogy új vagyok, de úgy köszönt el - viszlát holnap! Rendes fickó. Vagy a hozzáállásom volt jó, vagy a Whiskey Sour, amit kapott tőlem.
Helyzetjelentés - Jön a hullám!
Egy rövidke bejegyzés erejéig megtöröm a a digitális csendet...
Megyek próbanapra, ma 16:30-ra, úgyhogy egészpályás szurkolást kérnék szépen minden kedves olvasómtól, hogy továbbra is megörvendeztethesselek titeket efféle jó hírekkel.
Reggel böngésztem a Gumtree-t... (apróhirdetéses portál) és nem coctail bartendert keres az Oki-nami japán étterem? De. Több se kellett, mint akit puskából lőttek ki, indultam is. Oda is értem nyitás előtt. Még jó... ugyanis a Koba is felhívott, hogy bemehetek az első próbanapom fizetéséért. 22 font, három óráért... teljesen jó. Beszéltem Deevel egy kicsit, azt mondta, perpill nincs még full time pozíciója... viszont adott pár tippet, hova tudok menni,és még Nikinek is kértem egy pár ajánlást, mint Barista. Kaptam is egy rövidke listát, még egy-két nevet is.
Ezután irány az Oki-nami (nyílt tengeri nagy hullám): pont a főnök söprögetett a bolt előtt. Úgyhogy odamentem hozzá szépen, hogy koktélos vagyok, meg japános... passionate emberkéket keresnek a pozícióra, ez meg nekem rögtön két passion (koktél és japán). Megnézegette az önéletrajzom, beszélgettünk kicsit... felhívta a bármanagerét (alatta van egyébként), és azt beszélték meg, hogy ma délután 16:30kor megyek hozzájuk próbanapra. Piához valószinűleg még nem nyúlhatok, és állítólag elég kemény gyerek a bármanagere... de az kell nekem. Egy jó kemény főnök, aki alaposan megnevel, és olyan profit farag belőlem, amilyet Daddy kezdett meg anno. Kemény menet lesz állítólag, de nagyon szurkoljatok, szeretném ezt az állást. Heti 40-50 órás meló lenne, szép pénzért. Első napomra csak minimum órabért kapok, de ha egyszer bedolgozom magam, akkor itt jó irányba tudok elindulni.
Gyorsjelentés vége, szurkolást kérek!
Megyek próbanapra, ma 16:30-ra, úgyhogy egészpályás szurkolást kérnék szépen minden kedves olvasómtól, hogy továbbra is megörvendeztethesselek titeket efféle jó hírekkel.
Reggel böngésztem a Gumtree-t... (apróhirdetéses portál) és nem coctail bartendert keres az Oki-nami japán étterem? De. Több se kellett, mint akit puskából lőttek ki, indultam is. Oda is értem nyitás előtt. Még jó... ugyanis a Koba is felhívott, hogy bemehetek az első próbanapom fizetéséért. 22 font, három óráért... teljesen jó. Beszéltem Deevel egy kicsit, azt mondta, perpill nincs még full time pozíciója... viszont adott pár tippet, hova tudok menni,és még Nikinek is kértem egy pár ajánlást, mint Barista. Kaptam is egy rövidke listát, még egy-két nevet is.
Ezután irány az Oki-nami (nyílt tengeri nagy hullám): pont a főnök söprögetett a bolt előtt. Úgyhogy odamentem hozzá szépen, hogy koktélos vagyok, meg japános... passionate emberkéket keresnek a pozícióra, ez meg nekem rögtön két passion (koktél és japán). Megnézegette az önéletrajzom, beszélgettünk kicsit... felhívta a bármanagerét (alatta van egyébként), és azt beszélték meg, hogy ma délután 16:30kor megyek hozzájuk próbanapra. Piához valószinűleg még nem nyúlhatok, és állítólag elég kemény gyerek a bármanagere... de az kell nekem. Egy jó kemény főnök, aki alaposan megnevel, és olyan profit farag belőlem, amilyet Daddy kezdett meg anno. Kemény menet lesz állítólag, de nagyon szurkoljatok, szeretném ezt az állást. Heti 40-50 órás meló lenne, szép pénzért. Első napomra csak minimum órabért kapok, de ha egyszer bedolgozom magam, akkor itt jó irányba tudok elindulni.
Gyorsjelentés vége, szurkolást kérek!
2012. június 7., csütörtök
Kötél idegzet - csak semmi pánik ;)
Üdvözlet!
Az utóbbi napokban nem vittem túlzásba az írást... azaz igazából semmibe nem vittem, nem is írtam, mint látszik... de nem igazán volt mit írni, úgyhogy megvártam, hogy felhalmozódjon kicsit. Most viszont van egy pár történés, azokról tudok írni kicsit.
A munka helyzete továbbra is bizonytalan... ez most a leghülyébb stádium, amikor igazából nem tud mit csinálni az ember. Kedvenc koktélbárom sajnos nagyon csúnyán fel van túrva... ott vár a helyem, erre ütvefúróval szerelik szét a padlót. Nem volt szép látvány, de ez van. Mire kinyit, addigra tuti kiesnek azok az emberek, akiknek a helyére menni fogok... úgy volt, hogy júliusig maradnak. Úgyhogy nekem, még lehet, hogy a kezemre is játszik ez a kis dugulás Látjátok, emberek? Így lehet sz*rból várat építeni. Szó szerint.
A japános koktélbár szintén jegelve addig, amíg elkészül - abban maradtam az étterem tulajával, hogy mi a rákot keresek én ott egy bár nélküli étteremben, sétáltassa a homárokat az, aki erre van kiképezve. Így nem tudok más éttermében dolgozni nyitásig, de a kb 100 fős tervezett koktélbárjában szükség lesz bártenderekre, akik még japánul is beszélnek. Challange accepted, ha csak a Koba el nem happol előlük. További két koktélbárban voltam, ahol azt mondták, hogy 2-3 héten belül keresnek, mert emberre lesz szükségük... egynek meg részmunkaidőben. Az is valami. Poénból bedobáltam az önéletrajzom pár kávézóba is (természetesen lebutítva, nehogy túlképzett legyek)... nem szeretnék igazán baristaként dolgozni (szeretném csinálni, de a koktélkeverés jobban vonz), de ha az van addig, akkor az van. Mivel valamiből meg kell élni út közben is, természetesen osztom az önéletrajzaim továbbra is. A használható koktélbárok nagy részében már adtam le papírt, még néhányat meg kell látogatnom ma Hove-ban... (szomszéd város) Úgyhogy ha eláll az eső, sétálok egyet ma is. Továbbá, mivel csak ideiglenes helyet keresek, szerintem be fogom adni a jelentkezésem pár darálóba is - éjszakai bulihelyek, ahol díjazzák, hogyha american style tudom nyomatni a dolgokat gyorsban. Aztán lelépek, ha jön jobb. Most még van tíz önéletrajz kézben, azoktól szeretnék ma megszabadulni. Mostmár kifinomultabban kell keresgélnem... internetről vadászom le a helyeket, meg Google maps-ről, FourSquare-ről... egész jókat találok így is. Bár néha csalóka, a feléről ki szokott derülni, hogy már vagy nem létezik, vagy rég máshogy hívják. De mindenképp megéri próbálkozni.
Emellett mit csinálok a szabadidőmben? Tanulok, első körben. Nyomom továbbra is az értékesítési tananyagokat, hogy ha eljutok odáig, tudjak vállalni Sales melót is...ha saját vállalkozást akaruk a jövőben, meg kell tanulnom eladni. Úgyhogy mellékállásban legalább, de ilyen munkát is vállalnom kell majd, ha már ott tartunk, hogy rend van. Van néhány nagyon jó üzleti és vállalkozási anyagom is, dvd-k, hanganyagok, könyvek... körülbelül fél évre előre be vagyok táblázva velük.
Délelőttönként, meg amikor szabad vagyok, foglalkozom továbbá devizakereskedelemmel - örömmel tapasztaltam, hogy a Forex ideát adómentes. Úgyhogy pici pozíciókkal ugyan, de elkereskedek itt, amikor épp időm van - délelőtt úgysem tudok munkát keresni, semmi nincs nyitva. Ez meg ha nem is hoz számottevő pénzmennyiséget, de javítja az önfegyelmet,edzi az idegeim, és gyakorlom az elemzést, stratégiák szisztematikus követését... mire meg tudom emelni a befektetendő pénzmennyiségem, már egész hatékony eszközöm lesz remélhetőleg a kezelésére.
A többi türelemjáték. A csalit bedobtam, a horgok a vízben, már csak várom a kapást. Jah, és közben egy másik boton fárasztok kettőt, megnézzük, melyik jön be. Tartalékok meg még vannak, bőven. Mindenkinek azt tudom mondani: nyugi. Én nem vagyok ideges, miért pont ti lennétek azok otthon?
További érdekesség: Nikike jön utánam... úgyhogy jövő héten ilyenkor már lesz hugim. Úgy döntöttünk, időhúzás neki odahaza szórakozni, inkább jöjjön utánam friss barista diplomával, és rabolja le a kávézós állásokat, amíg lehet. Van elég állítólag. Ha csak Costába dobálna is önéletrajzokat, tuti hogy ellenne két napig az önéletrajzokkal. Most meg még úgyis van időm foglalkozni vele, meg segíteni neki egy kicsit elindulni... hacsak nem kapok melót addig. De asszem délelőtt úgyis megoldom.
Úgyhogy egyelőre lazulás... ma már ebédeltem, kimostam, kiteregettem (a teraszra, eresz alá, mielőtt valaki megkérdezi) és várom, hogy elmúljon, vagy gyengüljön az eső. Este meg azt hiszem, megyek, osztok egy kis önéletrajzot. Miért ne alapon, úgy megszoktam már.
Mára hirtelenjében ennyi, örültem. =)
Az utóbbi napokban nem vittem túlzásba az írást... azaz igazából semmibe nem vittem, nem is írtam, mint látszik... de nem igazán volt mit írni, úgyhogy megvártam, hogy felhalmozódjon kicsit. Most viszont van egy pár történés, azokról tudok írni kicsit.
A munka helyzete továbbra is bizonytalan... ez most a leghülyébb stádium, amikor igazából nem tud mit csinálni az ember. Kedvenc koktélbárom sajnos nagyon csúnyán fel van túrva... ott vár a helyem, erre ütvefúróval szerelik szét a padlót. Nem volt szép látvány, de ez van. Mire kinyit, addigra tuti kiesnek azok az emberek, akiknek a helyére menni fogok... úgy volt, hogy júliusig maradnak. Úgyhogy nekem, még lehet, hogy a kezemre is játszik ez a kis dugulás Látjátok, emberek? Így lehet sz*rból várat építeni. Szó szerint.
A japános koktélbár szintén jegelve addig, amíg elkészül - abban maradtam az étterem tulajával, hogy mi a rákot keresek én ott egy bár nélküli étteremben, sétáltassa a homárokat az, aki erre van kiképezve. Így nem tudok más éttermében dolgozni nyitásig, de a kb 100 fős tervezett koktélbárjában szükség lesz bártenderekre, akik még japánul is beszélnek. Challange accepted, ha csak a Koba el nem happol előlük. További két koktélbárban voltam, ahol azt mondták, hogy 2-3 héten belül keresnek, mert emberre lesz szükségük... egynek meg részmunkaidőben. Az is valami. Poénból bedobáltam az önéletrajzom pár kávézóba is (természetesen lebutítva, nehogy túlképzett legyek)... nem szeretnék igazán baristaként dolgozni (szeretném csinálni, de a koktélkeverés jobban vonz), de ha az van addig, akkor az van. Mivel valamiből meg kell élni út közben is, természetesen osztom az önéletrajzaim továbbra is. A használható koktélbárok nagy részében már adtam le papírt, még néhányat meg kell látogatnom ma Hove-ban... (szomszéd város) Úgyhogy ha eláll az eső, sétálok egyet ma is. Továbbá, mivel csak ideiglenes helyet keresek, szerintem be fogom adni a jelentkezésem pár darálóba is - éjszakai bulihelyek, ahol díjazzák, hogyha american style tudom nyomatni a dolgokat gyorsban. Aztán lelépek, ha jön jobb. Most még van tíz önéletrajz kézben, azoktól szeretnék ma megszabadulni. Mostmár kifinomultabban kell keresgélnem... internetről vadászom le a helyeket, meg Google maps-ről, FourSquare-ről... egész jókat találok így is. Bár néha csalóka, a feléről ki szokott derülni, hogy már vagy nem létezik, vagy rég máshogy hívják. De mindenképp megéri próbálkozni.
Emellett mit csinálok a szabadidőmben? Tanulok, első körben. Nyomom továbbra is az értékesítési tananyagokat, hogy ha eljutok odáig, tudjak vállalni Sales melót is...ha saját vállalkozást akaruk a jövőben, meg kell tanulnom eladni. Úgyhogy mellékállásban legalább, de ilyen munkát is vállalnom kell majd, ha már ott tartunk, hogy rend van. Van néhány nagyon jó üzleti és vállalkozási anyagom is, dvd-k, hanganyagok, könyvek... körülbelül fél évre előre be vagyok táblázva velük.
Délelőttönként, meg amikor szabad vagyok, foglalkozom továbbá devizakereskedelemmel - örömmel tapasztaltam, hogy a Forex ideát adómentes. Úgyhogy pici pozíciókkal ugyan, de elkereskedek itt, amikor épp időm van - délelőtt úgysem tudok munkát keresni, semmi nincs nyitva. Ez meg ha nem is hoz számottevő pénzmennyiséget, de javítja az önfegyelmet,edzi az idegeim, és gyakorlom az elemzést, stratégiák szisztematikus követését... mire meg tudom emelni a befektetendő pénzmennyiségem, már egész hatékony eszközöm lesz remélhetőleg a kezelésére.
A többi türelemjáték. A csalit bedobtam, a horgok a vízben, már csak várom a kapást. Jah, és közben egy másik boton fárasztok kettőt, megnézzük, melyik jön be. Tartalékok meg még vannak, bőven. Mindenkinek azt tudom mondani: nyugi. Én nem vagyok ideges, miért pont ti lennétek azok otthon?
További érdekesség: Nikike jön utánam... úgyhogy jövő héten ilyenkor már lesz hugim. Úgy döntöttünk, időhúzás neki odahaza szórakozni, inkább jöjjön utánam friss barista diplomával, és rabolja le a kávézós állásokat, amíg lehet. Van elég állítólag. Ha csak Costába dobálna is önéletrajzokat, tuti hogy ellenne két napig az önéletrajzokkal. Most meg még úgyis van időm foglalkozni vele, meg segíteni neki egy kicsit elindulni... hacsak nem kapok melót addig. De asszem délelőtt úgyis megoldom.
Úgyhogy egyelőre lazulás... ma már ebédeltem, kimostam, kiteregettem (a teraszra, eresz alá, mielőtt valaki megkérdezi) és várom, hogy elmúljon, vagy gyengüljön az eső. Este meg azt hiszem, megyek, osztok egy kis önéletrajzot. Miért ne alapon, úgy megszoktam már.
Mára hirtelenjében ennyi, örültem. =)
2012. június 2., szombat
Egy váratlan szituáció
Kedves olvasóimnak alázattal jelentem, nyakig ülünk a sz*rban.
Természetesen csak szó szerint. Egy pár órája kaptam egy sms-t a Kobás manageremtől, hogy komoly probléma áll fenn... mégpedig, hogy eldugultak az étterem földszinti csatornái, így a WC-kben minden felfelé jön, aminek egyébként lefele kéne menni... úgyhogy a jómunkásemberek már ott vannak, és szerelik szét ripityára a bárt, ami alatt a csövek mennek, hogy megtalálják a dugulást. Így ennek fényében én is lehúzhatom a vasárnapi műszakom... azaz lehúzni pont nem... de tény, hogy elúszott. Na, azt igen.
Úgyhogy enyhe pánik és riadalom megy az étteremben, az egész helyet lezárták... ejnye. Ettől függetlenül látnak szívesen, amint kinyit újra. Az egyetlen kellemetlenség a kimaradt műszak (és egyéb kimaradt műszakok), valamint, hogy addig se tudok részmunkaidőben gyakorolni. A management valószínűleg imádja, hogy ez pont a négynapos hosszú hétvégén történt.
Lényeg a lényeg - érdekes helyzet, úgyhogy meg kell tennem a szükséges ellenintézkedéseket. Egy gyors roham keretében kiszórtam a maradék önéletrajzaim... el is kapott az eső (az első, mióta itt vagyok), de a csomagok célba jutottak. Holnap japán után megyek is tovább, kiszórok még egy adagot, most kelet felé. Arra óvatosabban kell mennem - a bárok egy elég jelentős részében kicsit más lukra játszanak, amivel nekem személy szerint semmi bajom nincs... de azért mégsem dolgoznék ott szívesen, nah. Mindenesetre most mentem egy kört, kiszórtam ami maradt (kifogytam az önéletrajzokból, holnap nyomtatok újat)... nagyot néztek, amikor kiderült, hogy a Kobából van ajánlásom. Úgy tűnik, van hírneve a helynek.
Közben hazaértem, most egy kis lepihenés... holnap megyek tovább. Csak semmi pánik, minden a tervek szerint halad tovább - annyival kiegészülve, hogy egy kis plusz kereset után kell néznem a következő hetekben. Tartalékaim vannak... azért tanítottam az utóbbi fél évben mint a félőrült, hogy az ilyen meglepetések ne érjenek nagyon kellemetlenül. A sikerek pedig egyébként is nehézségeknek és kudarcnak álcázva érkeznek... úgyhogy otthoniaknak üzenem: semmi pánik, és csak keményen továbbra is.
És egyébként is, mint mondtam.... múltkor túlélni, most meg győzni jöttem. Óriási a különbség.
Természetesen csak szó szerint. Egy pár órája kaptam egy sms-t a Kobás manageremtől, hogy komoly probléma áll fenn... mégpedig, hogy eldugultak az étterem földszinti csatornái, így a WC-kben minden felfelé jön, aminek egyébként lefele kéne menni... úgyhogy a jómunkásemberek már ott vannak, és szerelik szét ripityára a bárt, ami alatt a csövek mennek, hogy megtalálják a dugulást. Így ennek fényében én is lehúzhatom a vasárnapi műszakom... azaz lehúzni pont nem... de tény, hogy elúszott. Na, azt igen.
Úgyhogy enyhe pánik és riadalom megy az étteremben, az egész helyet lezárták... ejnye. Ettől függetlenül látnak szívesen, amint kinyit újra. Az egyetlen kellemetlenség a kimaradt műszak (és egyéb kimaradt műszakok), valamint, hogy addig se tudok részmunkaidőben gyakorolni. A management valószínűleg imádja, hogy ez pont a négynapos hosszú hétvégén történt.
Lényeg a lényeg - érdekes helyzet, úgyhogy meg kell tennem a szükséges ellenintézkedéseket. Egy gyors roham keretében kiszórtam a maradék önéletrajzaim... el is kapott az eső (az első, mióta itt vagyok), de a csomagok célba jutottak. Holnap japán után megyek is tovább, kiszórok még egy adagot, most kelet felé. Arra óvatosabban kell mennem - a bárok egy elég jelentős részében kicsit más lukra játszanak, amivel nekem személy szerint semmi bajom nincs... de azért mégsem dolgoznék ott szívesen, nah. Mindenesetre most mentem egy kört, kiszórtam ami maradt (kifogytam az önéletrajzokból, holnap nyomtatok újat)... nagyot néztek, amikor kiderült, hogy a Kobából van ajánlásom. Úgy tűnik, van hírneve a helynek.
Közben hazaértem, most egy kis lepihenés... holnap megyek tovább. Csak semmi pánik, minden a tervek szerint halad tovább - annyival kiegészülve, hogy egy kis plusz kereset után kell néznem a következő hetekben. Tartalékaim vannak... azért tanítottam az utóbbi fél évben mint a félőrült, hogy az ilyen meglepetések ne érjenek nagyon kellemetlenül. A sikerek pedig egyébként is nehézségeknek és kudarcnak álcázva érkeznek... úgyhogy otthoniaknak üzenem: semmi pánik, és csak keményen továbbra is.
És egyébként is, mint mondtam.... múltkor túlélni, most meg győzni jöttem. Óriási a különbség.
Kis készülődés, bevásárlás...
Jelen!
Jelentem, vásárolni voltam... úgy gondoltam, bölcs döntés felszerelni magam a vasárnapi munkára, úgyhogy úgy döntöttem: így fogok eljárni.
Eddig ugye vasalt nadrágban, fekete bőrcipőben dolgoztam, meg fekete ingben... aminek voltak hátrányai, bőven. A fekete ing tökjó, azt megtartottam... az egész banda fekete ingben dolgozik. Ennek amellett, hogy teljesen jól néz ki, és egyértelművé teszi, ki a munkaerő az üzlethelyiségben, praktikai okai is vannak... még pedig az, hogy a fehér ingen marhára nem mutat jól sem az áfonyalé, sem az angostura (Megj: Trinidad szigetéről származó keserű, leginkább a whisky alapú koktélokba szoktak beletenni pár cseppet az íz lekerekítése érdekében... és a gyömbérsörnek is jót tesz. De lényeg a lényeg, természetes festéknek használták az őshazájában ;) Ezért volt eleve gyanús fehérben menni tegnap, mert ha arra rácsöppentem a Midori dinnyelikőrt (nagyon zöld), majd passzírozok rá mudlerrel (törőfa) egy adag málnát, akkor bizony inkább nézek ki utána avantgárd festménynek, mint bártendernek.
Úgyhogy hurrá, fekete ingem van, rövid meg hosszú ujjú is, ennyi munkanapra bőven elég... majd veszek még párat, amint full time-os vagyok. Viszont amivel gondom akadt, az a nadrág... jellegzetesen: vasalgassa, akinek két anyja van. Arról nem is beszélve, hogy a csapat fele eleve farmerban és rövidgatyában nyomja... még túl is voltam öltözve. Úgyhogy ennek örömére vettem egy fekete farmert, amelyet rögtön ki is egészítettem egy fekete vászoncipővel melóra... ezt a vásárlást szintén munkatársaim ihlették. A fekete bőrcipő marha elegánsan tud kinézni... az viszont nem, ha Mojito mentájának módszeres bárkanállal való ripityára zúzása közben felszabaduló daráltjég maradékán kecses ívben hanyattvágódok. Márpedig menekülő jégdarabok mindig vannak (még ha szépen szalvétával le is takarom felkeverés közben, hogy Daddy atyánk tanította), ha meg nincs, akkor is kicsöpög a mosogatógépből, és én a múltkori műszak alatt is háromszor estem pofára (és kétszer hanyatt) majdnem... amit az koronáz meg, hogy ez a parkettás, mosogatós rész rögtön a lépcső mellett van. Úgyhogy úgy döntöttem, veszek egy nem csúszós, kényelmes cipőt. Jah, igen, kényelem. A lábamra is szükségem van még, úgyhogy a kényelem és a lábfeltörés elkerülése sem utolsó szempont.
A próbafülkére való sorbanállással együtt 45 percet töltöttem a Primarkban, és vettem magamnak egy pár vászoncipőt, egy fekete farmert, egy táskába dugható összecsukható esernyőt, és a kényelem jegyében négy pár zoknit. A végeredmény összesen 20 font volt (A szomszédos outletben a 60%-os kedvezménnyel árusított farmerok és cipők voltak darabonként 25 font körül...). Melóhoz tökéletesen megfelel.
Hazafele séta, Iceland... betáraztam fagyasztott kajából a jövő hétre... meg vettem két liter 100%-os üdítőt (egy trópusi, mangó-ananász-alma-passion, valamint egy narancslét) összesen 2 fontért (egy átlagos helyi capucchino áráért), úgyhogy egy pár napig meg is van a reggeli italom. A város tele van lovasrendőrökkel, meg úgy rendőrökkel általában... a hétvége és a hétfő-kedd négy napos szünet, most uralkodik 60 éve Erzsébet királynő (ahogy kedves tanítványom modta, a Bözsi), úgyhogy elég nagy a felhajtás. Ezért lesz műszakom vasárnap, egészen hétfő hajnalig.
Most egy kis készülődés, tanulás... megkaptam Deetől e-mailben a bár teljes koktélkínálatának részletes receptjét és elkészítését, a felét beAnkiztam (szótanító program, de koktélreceptek memorizálására is különösen hatékonynak tartom) a negyedét már meg is tanultam... úgyhogy jön a többi. Emellett kihasználom az alkalmat, hogy továbbképezzem magam hely többi termékéből, házi borok, ciderek, sörök irányában is... és persze a tekintélyes barback márkáit sem ártana úgy ismernem, mint a tenyerem. Komolyan gondoltam, hogy ott szeretnék dolgozni, és bejutni teljes munkaidőben, amilyen gyorsan csak lehet... és bár ez leginkább a kilépőkön múlik, nem rajtam, de én is mindent meg fogok tenni, hogy meggyőzzem a vezetőséget - jól döntöttek, amikor engem hívtak. Tanulni is jöttem amellett, hogy pénzt keresek, és profi leszek záros határidőn belül... hogy aztán profiként tanulhassak tovább. Sok tanulás és gyakorlás áll előttem, de egyelőre az előbb leírtak azok, amelyeket ebben a pillanatban, egyedül is el tudok kezdeni. Mindig egy lépéssel előrébb.
Tanuláson kívül még egy kis takarítás lesz... meg olvasok Trónok harcát, mert egy kis pihenés is kijár. Jah, és kis kényeztetésként Chai tea, tejszínnel. Hm. (Apropó: mióta itt vagyok, nem iszom kávét reggelente. Sőt, a két hét alatt összesen 3 kávét ittam, abból egyre tegnap hívtak meg... és olyan szép rozetta volt rajta, hogy csak na...)
Oké, közléskényszer felfüggesztve, további szép szombatot mindenkinek!
Jelentem, vásárolni voltam... úgy gondoltam, bölcs döntés felszerelni magam a vasárnapi munkára, úgyhogy úgy döntöttem: így fogok eljárni.
Eddig ugye vasalt nadrágban, fekete bőrcipőben dolgoztam, meg fekete ingben... aminek voltak hátrányai, bőven. A fekete ing tökjó, azt megtartottam... az egész banda fekete ingben dolgozik. Ennek amellett, hogy teljesen jól néz ki, és egyértelművé teszi, ki a munkaerő az üzlethelyiségben, praktikai okai is vannak... még pedig az, hogy a fehér ingen marhára nem mutat jól sem az áfonyalé, sem az angostura (Megj: Trinidad szigetéről származó keserű, leginkább a whisky alapú koktélokba szoktak beletenni pár cseppet az íz lekerekítése érdekében... és a gyömbérsörnek is jót tesz. De lényeg a lényeg, természetes festéknek használták az őshazájában ;) Ezért volt eleve gyanús fehérben menni tegnap, mert ha arra rácsöppentem a Midori dinnyelikőrt (nagyon zöld), majd passzírozok rá mudlerrel (törőfa) egy adag málnát, akkor bizony inkább nézek ki utána avantgárd festménynek, mint bártendernek.
Úgyhogy hurrá, fekete ingem van, rövid meg hosszú ujjú is, ennyi munkanapra bőven elég... majd veszek még párat, amint full time-os vagyok. Viszont amivel gondom akadt, az a nadrág... jellegzetesen: vasalgassa, akinek két anyja van. Arról nem is beszélve, hogy a csapat fele eleve farmerban és rövidgatyában nyomja... még túl is voltam öltözve. Úgyhogy ennek örömére vettem egy fekete farmert, amelyet rögtön ki is egészítettem egy fekete vászoncipővel melóra... ezt a vásárlást szintén munkatársaim ihlették. A fekete bőrcipő marha elegánsan tud kinézni... az viszont nem, ha Mojito mentájának módszeres bárkanállal való ripityára zúzása közben felszabaduló daráltjég maradékán kecses ívben hanyattvágódok. Márpedig menekülő jégdarabok mindig vannak (még ha szépen szalvétával le is takarom felkeverés közben, hogy Daddy atyánk tanította), ha meg nincs, akkor is kicsöpög a mosogatógépből, és én a múltkori műszak alatt is háromszor estem pofára (és kétszer hanyatt) majdnem... amit az koronáz meg, hogy ez a parkettás, mosogatós rész rögtön a lépcső mellett van. Úgyhogy úgy döntöttem, veszek egy nem csúszós, kényelmes cipőt. Jah, igen, kényelem. A lábamra is szükségem van még, úgyhogy a kényelem és a lábfeltörés elkerülése sem utolsó szempont.
A próbafülkére való sorbanállással együtt 45 percet töltöttem a Primarkban, és vettem magamnak egy pár vászoncipőt, egy fekete farmert, egy táskába dugható összecsukható esernyőt, és a kényelem jegyében négy pár zoknit. A végeredmény összesen 20 font volt (A szomszédos outletben a 60%-os kedvezménnyel árusított farmerok és cipők voltak darabonként 25 font körül...). Melóhoz tökéletesen megfelel.
Hazafele séta, Iceland... betáraztam fagyasztott kajából a jövő hétre... meg vettem két liter 100%-os üdítőt (egy trópusi, mangó-ananász-alma-passion, valamint egy narancslét) összesen 2 fontért (egy átlagos helyi capucchino áráért), úgyhogy egy pár napig meg is van a reggeli italom. A város tele van lovasrendőrökkel, meg úgy rendőrökkel általában... a hétvége és a hétfő-kedd négy napos szünet, most uralkodik 60 éve Erzsébet királynő (ahogy kedves tanítványom modta, a Bözsi), úgyhogy elég nagy a felhajtás. Ezért lesz műszakom vasárnap, egészen hétfő hajnalig.
Most egy kis készülődés, tanulás... megkaptam Deetől e-mailben a bár teljes koktélkínálatának részletes receptjét és elkészítését, a felét beAnkiztam (szótanító program, de koktélreceptek memorizálására is különösen hatékonynak tartom) a negyedét már meg is tanultam... úgyhogy jön a többi. Emellett kihasználom az alkalmat, hogy továbbképezzem magam hely többi termékéből, házi borok, ciderek, sörök irányában is... és persze a tekintélyes barback márkáit sem ártana úgy ismernem, mint a tenyerem. Komolyan gondoltam, hogy ott szeretnék dolgozni, és bejutni teljes munkaidőben, amilyen gyorsan csak lehet... és bár ez leginkább a kilépőkön múlik, nem rajtam, de én is mindent meg fogok tenni, hogy meggyőzzem a vezetőséget - jól döntöttek, amikor engem hívtak. Tanulni is jöttem amellett, hogy pénzt keresek, és profi leszek záros határidőn belül... hogy aztán profiként tanulhassak tovább. Sok tanulás és gyakorlás áll előttem, de egyelőre az előbb leírtak azok, amelyeket ebben a pillanatban, egyedül is el tudok kezdeni. Mindig egy lépéssel előrébb.
Tanuláson kívül még egy kis takarítás lesz... meg olvasok Trónok harcát, mert egy kis pihenés is kijár. Jah, és kis kényeztetésként Chai tea, tejszínnel. Hm. (Apropó: mióta itt vagyok, nem iszom kávét reggelente. Sőt, a két hét alatt összesen 3 kávét ittam, abból egyre tegnap hívtak meg... és olyan szép rozetta volt rajta, hogy csak na...)
Oké, közléskényszer felfüggesztve, további szép szombatot mindenkinek!
2012. június 1., péntek
Majom a köszörűkövön - avagy bártenderből hogy lesz pincér (súgógép: sehogy)
Túl vagyok a következő próbanapon... nos, ez is vicces volt. Nagyon vicces.
Időre kész voltam, felöltöztem... ahogy Robi barátom fogalmazna, talpig ludasmatyiban indultam dolgozni (fekete nadrág, fehér ing), és meg is találtam a kis tengerparti éttermet.
Azonnal megismerkedtem a manager sráccal... harmincas fickó, nagyon rendes és jófej figura... (Öcsi: már a száján látszott, hogy imád beszélni), majd elkezdett kiosztani a próbanapos feladataimmal. Elmondta, hova kell mennem, mi hol van, honnan szerzek kötényt, hogy vannak az asztalok... tíz perces kiselőadást tartott, majd miután végigmesélte a PINCÉRNEK szóló munkaköri leírást, kézfenntartással jelentkeztem.
- Öhm... bártender volnék. Koktél bártender, ráadásul.
Nos, akkor a fickó nagyot nézett. Nagyon nagyot. Egy nővel beszéltem telefonon, aki mondta, hogy csak menjek oda be, és dumáljak egy sort velük... az infó, hogy nem vagyok pincér, hanem japános bártender vagyok, már nem jutott el. Zavar a csatornában, vagy hiba a vektorban, fene tudja. Lényeg, hogy kis fejvakargatás után vállvonogatás jött, majd csináltam a dolgom.
Pincérkedés, nos igen. Semmi bajom a pincérekkel, sőt, bírom őket. Becsülöm, ahogy a profi séfeket is, de ahogy mondani szokták ideát... that's just not my cup of tea. Nagyon nem az én világom. Ha előre tudom, hogy ma fél homárokkal fogok zsonglőrködni a vodkásüveg helyett, lehet hogy inkább önéletrajzot szórni megyek. De ettől függetlenül iszonyúan jó tanulásnak bizonyult.
Nagyon jó volt főleg a manager, kommunikációs szempontból... ráadásul egyértelműen rájöttem milyen az, amikor olyat csinálok, amit NEM szeretek csinálni... és egyre erősebb az érzés, hogy a Koba koktélbárját egyszerűen imádom. Na oda majd visszatérünk. Szóval, két óra bohóckodás és egy törött borospohár után abban maradtunk, hogy én bizony bártender vagyok, és nem csak hogy nem akarok pincér lenni, nem is leszek. A fickó attól függetlenül örülne, ha a bárjában dolgoznék... ugyanis ahol nyitnak, egy japán étterem lesz, vagy száz fős koktélbárral... egy hónap múlva kb. Azt mondta, pár napon belül visszajelez, hogy megmutathassam, mit is tudok egy bárpult mögött (Itt ugyanis az se volt...).
Összegzés: nagyon jó fejek, de a probléma mégis az... hogy imádom a másik helyet, ahol dolgozom, már most. Vasárnap megyek vissza egy viszonylag hosszú műszakra, ismét a bulis bárba, és már alig várom. Megkaptam a kb 80 italból álló teljes koktéllapot, amit senki nem vár el tőlem, hogy megtanuljak, és többek közt pont ezért fogom megtanulni minél gyorsabban. Nagyon kell az az állás, és nem a pénz miatt. Dobálom tovább az önéletrajzaim, de én ott fogok dolgozni, ezt eldöntöttem. Mire elmegy onnan az a pár ember, aki bejelentette a távozását, el fogom intézni, hogy mindenki tudja, engem kell felvenni. Részmunkaidőben pont tudok azzal foglalkozni, hogy profit faragjak magamból azon a konkrét helyen is... és mindent bele fogok adni. Ha adnak valami más pozíciót máshol, természetesen menni fogok... de ha nem lesz valami iszonyúan nagy durranás, akkor ki fogom itt várni a full time melót. Szakmailag is iszonyúan jó lenne.
Úgyhogy mára ennyi... kicsit zsúfolt lesz az este, úgyhogy a haditervet, és a további érdekességeket holnap írom meg - ez csak egy kis gyors tájékoztató. Köszöntem!
Időre kész voltam, felöltöztem... ahogy Robi barátom fogalmazna, talpig ludasmatyiban indultam dolgozni (fekete nadrág, fehér ing), és meg is találtam a kis tengerparti éttermet.
Azonnal megismerkedtem a manager sráccal... harmincas fickó, nagyon rendes és jófej figura... (Öcsi: már a száján látszott, hogy imád beszélni), majd elkezdett kiosztani a próbanapos feladataimmal. Elmondta, hova kell mennem, mi hol van, honnan szerzek kötényt, hogy vannak az asztalok... tíz perces kiselőadást tartott, majd miután végigmesélte a PINCÉRNEK szóló munkaköri leírást, kézfenntartással jelentkeztem.
- Öhm... bártender volnék. Koktél bártender, ráadásul.
Nos, akkor a fickó nagyot nézett. Nagyon nagyot. Egy nővel beszéltem telefonon, aki mondta, hogy csak menjek oda be, és dumáljak egy sort velük... az infó, hogy nem vagyok pincér, hanem japános bártender vagyok, már nem jutott el. Zavar a csatornában, vagy hiba a vektorban, fene tudja. Lényeg, hogy kis fejvakargatás után vállvonogatás jött, majd csináltam a dolgom.
Pincérkedés, nos igen. Semmi bajom a pincérekkel, sőt, bírom őket. Becsülöm, ahogy a profi séfeket is, de ahogy mondani szokták ideát... that's just not my cup of tea. Nagyon nem az én világom. Ha előre tudom, hogy ma fél homárokkal fogok zsonglőrködni a vodkásüveg helyett, lehet hogy inkább önéletrajzot szórni megyek. De ettől függetlenül iszonyúan jó tanulásnak bizonyult.
Nagyon jó volt főleg a manager, kommunikációs szempontból... ráadásul egyértelműen rájöttem milyen az, amikor olyat csinálok, amit NEM szeretek csinálni... és egyre erősebb az érzés, hogy a Koba koktélbárját egyszerűen imádom. Na oda majd visszatérünk. Szóval, két óra bohóckodás és egy törött borospohár után abban maradtunk, hogy én bizony bártender vagyok, és nem csak hogy nem akarok pincér lenni, nem is leszek. A fickó attól függetlenül örülne, ha a bárjában dolgoznék... ugyanis ahol nyitnak, egy japán étterem lesz, vagy száz fős koktélbárral... egy hónap múlva kb. Azt mondta, pár napon belül visszajelez, hogy megmutathassam, mit is tudok egy bárpult mögött (Itt ugyanis az se volt...).
Összegzés: nagyon jó fejek, de a probléma mégis az... hogy imádom a másik helyet, ahol dolgozom, már most. Vasárnap megyek vissza egy viszonylag hosszú műszakra, ismét a bulis bárba, és már alig várom. Megkaptam a kb 80 italból álló teljes koktéllapot, amit senki nem vár el tőlem, hogy megtanuljak, és többek közt pont ezért fogom megtanulni minél gyorsabban. Nagyon kell az az állás, és nem a pénz miatt. Dobálom tovább az önéletrajzaim, de én ott fogok dolgozni, ezt eldöntöttem. Mire elmegy onnan az a pár ember, aki bejelentette a távozását, el fogom intézni, hogy mindenki tudja, engem kell felvenni. Részmunkaidőben pont tudok azzal foglalkozni, hogy profit faragjak magamból azon a konkrét helyen is... és mindent bele fogok adni. Ha adnak valami más pozíciót máshol, természetesen menni fogok... de ha nem lesz valami iszonyúan nagy durranás, akkor ki fogom itt várni a full time melót. Szakmailag is iszonyúan jó lenne.
Úgyhogy mára ennyi... kicsit zsúfolt lesz az este, úgyhogy a haditervet, és a további érdekességeket holnap írom meg - ez csak egy kis gyors tájékoztató. Köszöntem!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)