What the heck am I doing again? =P

Nos, itt vagyok. Brightoni szobámból írok, laptopról... naná hogy onnan, hülye lennék telefonról blogolni. Ennyire tuti nem vagyok mazochista.

Szóval, könnymentes búcsúzkodás a reptéren, aztán irány a terminál... viszonylag gyorsan feljutottam a Ryanair nekem szóló járatára. Ügyesen sikerült az ablak mellé helyezkedni... nagyon jó hír, gyönyörű volt. Két magyar lánnyal utaztam: az egyikük Birminghamban él, a másik kertészeti kiállításra ment Londonba. A Birminghami leányzó előadta a történetét... nulla angoltudással kezdett ő is dolgozni idekinn, és már jól megélnek. Szeretem hallgatni, hogy összejönnek a dolgok másoknak is. Jót beszélgettünk, nézelődtünk kifelé az ablakon... valahol a La Manche csatorna felett esett le, hogy mit is művelek már megint. Onnan kezdve már csak vigyorogtam. Ez mindig felpörget.

Leszálltam a Stansteden... egy apró sérüléssel megúsztam a repülőutat. Az egyik utastárs leányzó megkért, hogy segítsek kihúzni a csomagját a fej feletti tárolóból.. aztán ugye jó cserkész, ott segít ahol tud, vagy mi a szösz. Jó nehéz bőrönd volt, olyan maga után húzós cucc... úgyhogy súlyához mérten alaposan meg is rántottam, de rendesen. Arra nem számítottam viszont, hogy leérnek a kerekei... úgyhogy pont ugyanazzal a slunggal vágott fültövön a bőrönd, amivel kihúztam. Szép... épp hogy kidugult a fülem leszállás után, már csengett, mert fejbevertem magam. Komolyan, magamban tudok a legtöbb kárt tenni.

Aztán kifelé... öt perc alatt átjutottam a határon, összeszedtem a csomagjaim, amin szerencsére rajta volt a nevem: a matricán, amit ráragasztottak. Na, arról teljesen megfeledkeztem, hogy jelölni kéne. Úgyhogy Kittim, feladat: matricát a poggyászra.

Kimásztam a terminálba... volt egy kis időm szöszölni. Bementem az első sparba, ahol vettem egy sim kártyát magamnak a telefonomba... mármint a régibe, amit még innen hoztam. Az otthonit még ki kell kódoltatni. Aztán beültem egy jó kávéra... hogy az mennyire jól esett.

Komolyan. Leszállok, bemegyek az első üzletbe, és jó kávét kapok. Lavazzából, de jó kávét kapok. Szakmailag helyén van, finom, jó a habja, és kakaót is csak azért kaptam rá, mert úgy kértem. Az utolsó pennyig megérte, már csak az érzés. Végre!

Érdekes, egyáltalán nem érzem magam annyira elveszettnek, mint múltkor. A kultúrsokkot múltkor letudtam, most minden annyira kellemesen ismerős. Boci minden út mentén, mező az egyetlen fával a közepén, a fekete buszsofőrök, az indiai kasszások... és a nyelv is úgy tűnik, sokkal jobban megy már. Elmélyült egy kicsit, egyáltalán nem érzem úgy, hogy bármit is nem értenék. Engem is elsőre megért mindenki, és nem zavarnak az akcentusok. Annyira. Egész nap nem volt semmi nyelvi félreértés.

Busszal indultam London felé - volt rajta WiFi, úgyhogy csekkolgatás ezerrel. Végignéztem belülről Londont... aztán a Victoria Stationön átszálltam a Brightoni buszra. Volt egy tök vicces, japánoknak szóló túrista információ, rögtön az angol mellett... megfordult a fejemben,hogy bemegyek trollkodni. Hülye európai bemegy és japánul eligazítást kér Londonban. De visszafogtam magam, kell hagyni valami brahit legközelebbre is. Viszont a buszjegyemet már nem tudtam kinyomtatni otthon, úgyhogy a Victoria Station közelében kellett kinyomtatnom egy netcaféban... nos, a pofám leszakad. Úgy lehúztak 1 font 50-el, hogy azt tanítani kellene. Már az ötven pennyt is sokalltam egy fekete-fehér oldalért, amikor máshol tíz pennyért nyomtattam, de amikor a srác visszaszólt, hogy 1.50... na, akkor majdnem kijöttem a béketűrésemből. Viszont siettem, úgyhogy kifizettem. Drága nyomtatás volt, arányaiban.

Következőleg Brightonba jöttem... a busz rögtön a tengerpart mellett tett le. Egy óra múlva ideért kb a lakás tulaja, akinél lakni fogok... Anne-nek hívják, nagyon rendes, jó kis család. A város egyik legmagasabb pontján élnek kamasz fiával, már nagyon bírom őket. Sokat segítettek, elmagyaráznak mindent, örülnek nekem, és még el is vittek egy körre kocsival a város körül, hogy kicsit átlássam, mi hol van. Megvannak az első impresszióim a városról, de ezt majd holnap teszem közzé, vagy legalábbis a következő bejegyzésben. Ahogy a családról is később fogok írni.

Holnap akklimatizálódok, bevásárlok mindent, amire ma nem volt időm, lerendezem a címátjelentést a banknál, kikódoltatom a mobilom... és a legfontosabb: kialszom magam. Képek is lesznek holnap, nyugi.
Addigis bye mindenki!