Utolsó hetek

Ismét összeszedtem magam egy blogbejegyzésre, hello mindenki.

Az utolsó hetek a szokott fejetlenségben telnek - ilyenkor mindig nagyon összesűrűsödnek a dolgok. Elsőre megviseli az embert, bár én már simán megszoktam már. Na jó, majdnem. Néha még én is nehezen viselem, nah.

Harmadszorra csinálom végig... és végigdolgozom a hetet, ahogy szoktam. Nagyon jól esett volna, ha van időm egy kicsit rendezkedni... de elég nehéz lesz. Még a múlt hétről is helyzeték át órát mostanra... úgyhogy természetesen még annyi időm se lesz a héten, mint egyébként szokott lenni... ez most kifejezetten rosszul esett, de a cél érdekében... ez is belefér. Ezért utálom a kiszolgáltatottságot. Itt és most leteszem a nagyesküt mindenki előtt: záros határidőn belül el fogom érni, hogy ne kelljen aprópénzre váltanom az időmet. Sok meló lesz benne, rengeteget kell fejlődnöm, és olyan dolgokat is meg kell majd próbálnom, amitől a legtöbb ember fél, de menni fog. Most itt állok, az utolsó héten, ezernyi fontos teendővel, és tovább kell tanítanom, mert minden fillérre szükségem van a költözéshez. Azért jó lett volna, ha ezt az időt felkészüléssel tölthetem.

Ezután még jönnek az elköszönések is: a tanítás miatt erre se lesz idő. Nagyon szomorú, de rengeteg fontos ismerősömtől nem lesz időm elköszönni. De sajnos a cél érdekében áldozatokat kell hozni. Úgyhogy meló, meló meló... de a nagy többséggel ellentétben mi legalább küzdünk valamiért.

Érdekes egyébként... rólam már szinte lepereg az egész. Legutóbb még voltak helyek, ahová újra el akartam menni, még utoljára megnézni... már nem érdekelnek. Egyszerűen semmi megbánás nincs bennem, és jól tudom, hogy nem fog hiányozni semmi. Emberekre ezt nem mondom: néhányan nagyon hiányozni fognak. De az én világképem egy kicsit már más. Én abban hiszek, hogy a világ kitágult, és a távolságok összementek... azok a barátságok meg, amelyek megérik, biztosan túl fogják élni. A mi generációnk már nem szorulhat határok közé. Az országhatár szerintem egy régi paradigma, és hülyeség ahogy van. Egy nyamvadt piros vonal a térképen, ami csak balhéra ad okot, és megnehezíti az igazi kérdések, igazi problémák megoldását. Európában élünk, és szerintem már ez is csak egy földrajzi fogalom. Tudom, hallgatom én is eleget... magyar vagyok, vagy mi a szösz, nekem Magyarországon kell maradnom. Ez a kijelentés egyeseknek fájni fog, de... én Ember vagyok, a Föld nevű bolygóról. És mint ilyen, teljesen mindegy, hogy hol vagyok. Tisztelem az őseim, tisztelem azt, amiért harcoltak anno... és akkor releváns volt. Most már nem releváns. Globális problémáink és komolyabb kérdéseink vannak annál, hogy hol húzódik a piros vonal, kinek a kezében van a föld, milyen nyelvet beszélünk éppen, és ki van megválasztva vezetőnek. Elnézést mindenkitől, akinek ezzel fájdalmat okoztam, de ilyen idejétmúlt ideológiai kérdések engem már nem fognak visszatartani, hogy elhagyjam ezt az országot.

Hopp, eltévedtem. Kicsit mást írtam, mint eleve akartam.. a lényeg az, hogy bárki is marad itt a világ most már kicsi - könnyű találkozni bárkivel. A repülőjegyem olcsóbb volt Angliába, mint elvonatozni vidékről Budapestre... és a kommunikáció is kellően fejlett ahhoz, hogy bárkivel kapcsolatot tartsak. Az erős barátságok túlélik ezt.

Most kicsit visszatérek akkor a konkrét kérdésekhez. Lassan kezdődhet a pakolás... egy bőröndnyi cucc elég ahhoz, hogy újrakezdjem az életem, többre nem lesz szükségem. Elkezdhetek lakhelyet keresni: azért nem árt, ha meg tudom húzni magam valahol, amint Brightonba értem. Aztán kezdődik majd az igazi móka: munkát keresni. Aztán szép lassan folytatódik majd a terv... lépésenként.

Most sajnos indulnom kell... ennyi idő volt mára. Majd innen folytatom, asszem legközelebb egy kicsit szakmaibb kérdésekkel.