Ismét dolgozni voltam - újra a Koba-ban, csak ezúttal a galériában és koktélbárban... mindkettő nagyon jó tapasztalat volt, rengeteget tanultam ma is. Találkoztam végre az étteremmanagerrel, Dee-vel is, akivel eddig sms-eztem... Jó fej és segítőkész, ráadásul még korrekt is. Elmondta, hogy jelenleg csak részmunkaidős állása van, és heti 1-3 alkalommal... (úgyhogy vasárnap bemegyek fél nyolctól a hajnali zárásig rendezvényezni) viszont már tud két emberről, aki elmegy júni-júliusban, és a helyükre kell majd teljes munkaidős ember. Azt mondta, hogy akkor valószinűleg fel tud majd venni, de tudja, hogy kell a munka meg a pénz, úgyhogy keressek csak tovább helyet nyugodtan, és szóljak neki, ha úgy tűnik, bejön valami - tud adni referenciát, szívesen ír ajánlólevelet, és egyébként is tapasztalatból tudja, Brightonban melyikek a lehúzós helyek.
Ők úgy tűnik, korrekten fognak fizetni - elkérték a National Insurance számomat, úgyhogy úgy néz ki, be is vagyok jelentve. Kapok majd egy alap normális órabért (számokról nem beszéltünk, de azt tudom hogy készpénzben fizet) ezen kívül van szervízdíj, amit felosztanak köztünk, és ki van rakva tálka jattnak is, amit szintén megosztanak általában műszak után. Kezdetnek jó - holnap meg megyek is körülnézni a másik helyre, ahol meg eleve full time állást ajánlottak. Ha oda felvesznek, ide még simán vissza lehet járni egy-két napon egy héten, az is plusz pénz... arról nem is beszélve, hogy ha a másik esetleg nem tetszene, akkor az pont kiderül, mire itt felszabadul egy hely. Imádom, ha jó helyzetben vagyok.
Egy böszmenagy rozettás capuccinoval fogadtak, ami be kell valljam, marha jól esett... aztán mentem raktárt pakolni. Teljesen jó, tudtam ismerkedni egy kicsit az italokkal. Aztán ismerkedtem kicsit - William, az egyik bártender srác, már most japánul akar tőlem tanulni, és nagyon jól eldumáltunk. Rajta kívül bemutattak a nagyfőnöknek, a fél konyhának (atyaég, hetekbe fog telni mire ennyi nevet megjegyzek... előbb fogom tudni a teljes koktéllapot mililiterre pontosan, pohárral dísszel minthogy a nevek meglesznek..), majd közelebbi barátságot kötöttem a dugóhúzóval és a sörcsappal is. Régen csináltam már, de trükkös. Úgy az ötödik sikerült is. Megtanítottak soda gunt hackelni is... azaz egyszerűen csak cserélni benne az üdítőt. Informatív.
Odalenn Johnnal, az ír sráccal dolgoztam megint... vele már kezdünk összerázódni, vasárnap is vele fogjuk nyomni. Szerzett magának egy nonfiguratív tetkót... aztán dumáltunk egy jót. Ott leginkább sört csapoltunk, bort mértünk, meg ilyenek... de ezt is meg kell tanulni, úgyhogy jól állok. Csak szépen lépésenként, de úgy tűnik, sikerül beleszokni a dologba. A kasszát és az érintőképernyős progit már ismerősként üdvözöltem.
Valami charitys rendezvény volt, úgyhogy utána felhajtottak a koktélbárba - na az a nekem való hely. Kellemes, beülős emeleti hely, óriási ablakokkal, szép nagy, kétállásos koktélpulttal, meg olyan backbárral, hogy huhhh... Majd megkönnyeztem meghatottságomban. Jah, nem azt, hanem az extracsípős bloody maryt, amivel nyitottam. De a backbart is megkönnyezhettem volna, olyan szépen felszerelt. Ahogy mondani szokás, nem sz*rral gurigáznak.
Egy litván bartender gyerek volt benn egyedül, ő kezdett el tanítgatni... a hírnevem meg már alakul. Állítólag mindenki kerek szemekkel pislog azon, hogy már most megtanultam az emeleti recepteket, és memorizáltam mindent... nem értem igazán, mi ezen a vicces, csak 12 receptről volt szó. Ezen kívül azonnal elkapott, hogy szabadidőnkben tanítsam már egy kis Flairre... itt a házon belül nem ért hozzá senki. Úgy tűnik, én vagyok az egyetlen a tető alatt, aki nem csak fel tudja dobni az üvegeket, hanem viszonylag jó eséllyel el is tudom kapni. Megmondtam neki, hogy műszak után nagyon szívesen... a bárban viszont ilyenekkel nem kísérletezünk. Ahogy Chris Delpech mindig mondja: Practice at home, perform behind the bar. (Gyakorolni otthon, előadni a bárpult mögött)... nem is beszélve a flair egyik alapszabályáról, amit Newton óta ismerünk. Ami felmegy, az előbb utóbb le is jön... és mivel nincs gumiszőnyeg a padlón, csúnya vége lenne. A gravitáció az gravitáció, az ember az meg ember... úgyhogy már csak a nagy számok törvénye szerint is leesik előbb utóbb az, amit feldobtál. Úgyhogy ha tényleg érdekli, majd kiviszem a parkba dobálni. ;)
Nade, most egyelőre én vagyok az, akinek sokkal de sokkal többet kell tanulnia, úgyhogy eképpen fogok eljárni. Meg jártam el most is. Attól, hogy az emeleti koktélokat megtanultam, csak egy picit lettem beljebb - pont annyival, hogy egy pár koktélt már tudtam a happy hour választékából. Mázlim volt egyébként, egészen sok olyat kértek, amit tudok... úgyhogy azonnal megtanítottak pár hasznos fogásra. Megtanultam, hogy hogy kell korrektül díszíteni a szóban forgó italcsodákat, és megmutatták, hogy készítsek egyszerre három italt anélkül, hogy felhíguljon bármelyik is, és mégis egyszerre kerüljenek ki. Eljátszottam pár típushibát a kiszolgálásnál... de végre elővehettem a jó öreg bohócálarcom, ami félre volt dobva a Marritott óta, és megint játszhattam, ami nincs. Úgy tűnik, ez itt is bejön, a típushibákat meg majd kinövöm. Elkezdtem tanulni az új koktélokat is... megtanultam, hogy mindent meg kell kóstolni kiszolgálás előtt, hogy jó-e, néhány házi trükköt és specialitást, pár standardet... aztán kaptunk egy koktélos pincérlányt is, aki szintén új. Spanyol leányzó, vigyori meg jó fej, jól ki fogunk jönni. Még nem tudja, hogy tudok valamennyire spanyolul... na de majd megtudja, aztán majd egy pár szót gyakorlásképp.
Ezután leadtam a szükséges adataim, hogy be tudjanak jelenteni... vasárnapra megyek vissza, éjjel kettőig nyomjuk majd az ír sráccal megint, az emeleten. Elkértem e-mailben a koktélrecepteket just in case... vicces lenne, ha legközelebbre már tudnám mindet. A hírnevem fenn kell tartani, vagy mi a szösz. A srácok-lányok rendesnek és jófejnek tűnnek, mindenki laza, eddig akit kérdeztem, az azt mondta, szeret itt dolgozni, és tényleg megfelelően szervezett a dolog... úgy látszik, még saját pincérlányunk is lesz, hogy nekünk csak az italokkal kelljen foglalatoskodni. Nagyon szívesen dolgoznék itt én is... még ha kapok is teljes munkaidőt máshol, simán megpróbálok visszajárni ide is.
Szóval, haditerv!
Drukkoljatok nekem holnap (azaz ma, aki már csak pénteken olvassa), mert este hétre megyek egy újabb interjú-próbanapra... ahol full time munkát ajánlottak. Szeretném, ha jó hely lenne, ahol szívesen dolgozom, és akkor pénzt is keresek, meg ki is derül, hol fogok kikötni végül. Szeretném már végre felhívni Daddyt, hogy meg tudjam mondani neki, hol hívhatom meg egy ingyen italra, ha épp Brightonban jár. A drukkért cserébe megírom majd ide, mi volt a helyzet - hatkor kezdek, jöttömre nem tudom mikor számítsatok.
Cheers!
2012. május 31., csütörtök
2012. május 30., szerda
Néhány laza nap...
Az utolsó pár napban lazítottam - viszonylag nehezen viseltem, nagyon bennem van a mehetnék.. de most a legjobb amit tehetek, az hogy várok. Méghozzá kettőre egyszerre... úgyhogy egy újabb ajánlat után már úgy meg lennék zavarodva, mint vasorrú bába a mágneses viharban. De most kettőt még simán elintézek. Sokkal jobb két állás közt vacilálni, mint egyet se kapni, úgyhogy ígérem, nem leszek hálátlan, és 100%-ig kihasználom a helyzetet.
A helyzet az, hogy bejött egy másik állás is, és tisztázódott az előző... Ahol próba napon voltam, oda holnap megyek vissza megbeszélni a részleteket - kíváncsi vagyok, hogy akarnak felvenni. A másik helyre pénteken hívtak próbanapra: az egy kicsit viccesebb. Állítólag valami japán éttermet akarnak nyitni négy héten belül, és annak a koktélbárjába keresnek jópár embert, lehetőleg japánul beszélőt. Nah, japánul beszélő bártendert nem sokat találnak erre... azaz rajtam kívül maximum egyet, de azt is csak két és fél héten belül ;) Addig meg állítólag el tudnak helyezni egyéb éttermekben.
A haditerv a következő: elmegyek csütörtökön megnézni, hogy akarnak felvenni oda, ahol már voltam eleve... tetszene a hely, ha full time felvesznek, elfogadom. Ha csak part time, akkor is, csak legfeljebb elkezdek ügyeskedni a második hellyel. Ott eleve full time állást ajánlottak. Tartok itt egy kis hangos (azaz látványos) gondolkodást:
Van pro és kontra is elég.
- A Koba egyetlen kontrája eddig, hogy lehet, hogy részmunkaidő. Ha igen, az ideiglenes megoldásnak elég. De ha full time felvesznek korrekt szerződéssel, elégedett lehetek. Lesz előrelépési lehetőségem azon a helyen, rengeteget tudok tanulni, és ha mégsem jutnék előrébb anyagilag, teljesen jó referencia lenne más helyre is.
- A másikban full time munkát ajánlanak... és japános a hely. Ez egyszerre pro és kontra. Pro, mert egy plusz dolog amihez értek, és jó, ha jobban megfizetik. Kontra, mert igazából én minél távolabb szeretnék kerülni a japános hatástól. A komolyabb kérdés az, hogy újonnan nyíló hely, nincsenek törzsvendégek, balhés, valószínűleg nem egyszerű a kezdet... és ki tudja, túléli-e az első hullámot. Mindenesetre próbának tökéletes, ha az első hely nem jönne be teljesen. Kreatív vagyok, szeretem a kihívásokat, és tuti nagy élmény lenne felfuttatni egy éttermet, és annak koktélbárját. A dologból tuti jól jövök ki.
Egyébként csak lazulás van meg volt. Jah, meg tanítás. Ma is három óra, pénteken is annyi.. tökjó, mert megy vele az idő, és pénzt keresek. Azon kívül... séta volt, bevásárlás, teázás, tervezgetés... tanultam is kicsit, meg közben úgy döntöttem, szabadidős tevékenységet is kiutalok magamnak... elkezdtem olvasni a Game of Thronest végre. Természetesen angolul, így még simán szánhatok is rá időt, megéri. Még mindig kegyetlenül jól van megírva, és nagyon szépen. Van egy pár archaikus kifejezés benne, de legfeljebb kiröhögnek.
Ezen kívül főzőcske volt... Egyik nap saláta, ma meg mexikóit főztünk... valamilyen csípős lasagne félét, gyroshoz hasonló tekercsben... nagyon finomra sikerült. Aztán mára meg lazulás maradt... de mostmár tényleg. Holnap meg interjú. Szurkoljatok a teljes munkaidőért, jó lenne, ha elsőre összejönne.
UPDATE:
Egy kis anekdotával zárnám: érdekes eset, ma történt velem.
Megyek az Icelandben, kis kosaramban a gyümölcslémmel és pizzámmal, megyek a kasszához fizetni. Lepakolom szépen mosolyogva a cuccaim a futószalaghoz, aztán meg le akartam tenni a kosaram a földre a többihez... erre jön mögöttem két kissé mogorva csaj, teljes fapofával, és egyenest odab*szta elém a kosarát, bele a többibe, tele a cuccaival. Kerek szemekkel nézek, ő meg unottam rám néz, hogy "szori", aztán felveszi. Én le tudtam rakni a kosarat, mentem is fizetni.. egy pillanatra azt hittem, hogy eltévedtem, és egy másik országban járok... erre az egyik csaj elkezdett beszélni a másikhoz - magyarul.
ba dumm ts.
Mondani sem kell, elrejtettem, hogy OTP-s a kártyám, fel ne ismerjék. Köszönöm a figyelmet!
A helyzet az, hogy bejött egy másik állás is, és tisztázódott az előző... Ahol próba napon voltam, oda holnap megyek vissza megbeszélni a részleteket - kíváncsi vagyok, hogy akarnak felvenni. A másik helyre pénteken hívtak próbanapra: az egy kicsit viccesebb. Állítólag valami japán éttermet akarnak nyitni négy héten belül, és annak a koktélbárjába keresnek jópár embert, lehetőleg japánul beszélőt. Nah, japánul beszélő bártendert nem sokat találnak erre... azaz rajtam kívül maximum egyet, de azt is csak két és fél héten belül ;) Addig meg állítólag el tudnak helyezni egyéb éttermekben.
A haditerv a következő: elmegyek csütörtökön megnézni, hogy akarnak felvenni oda, ahol már voltam eleve... tetszene a hely, ha full time felvesznek, elfogadom. Ha csak part time, akkor is, csak legfeljebb elkezdek ügyeskedni a második hellyel. Ott eleve full time állást ajánlottak. Tartok itt egy kis hangos (azaz látványos) gondolkodást:
Van pro és kontra is elég.
- A Koba egyetlen kontrája eddig, hogy lehet, hogy részmunkaidő. Ha igen, az ideiglenes megoldásnak elég. De ha full time felvesznek korrekt szerződéssel, elégedett lehetek. Lesz előrelépési lehetőségem azon a helyen, rengeteget tudok tanulni, és ha mégsem jutnék előrébb anyagilag, teljesen jó referencia lenne más helyre is.
- A másikban full time munkát ajánlanak... és japános a hely. Ez egyszerre pro és kontra. Pro, mert egy plusz dolog amihez értek, és jó, ha jobban megfizetik. Kontra, mert igazából én minél távolabb szeretnék kerülni a japános hatástól. A komolyabb kérdés az, hogy újonnan nyíló hely, nincsenek törzsvendégek, balhés, valószínűleg nem egyszerű a kezdet... és ki tudja, túléli-e az első hullámot. Mindenesetre próbának tökéletes, ha az első hely nem jönne be teljesen. Kreatív vagyok, szeretem a kihívásokat, és tuti nagy élmény lenne felfuttatni egy éttermet, és annak koktélbárját. A dologból tuti jól jövök ki.
Egyébként csak lazulás van meg volt. Jah, meg tanítás. Ma is három óra, pénteken is annyi.. tökjó, mert megy vele az idő, és pénzt keresek. Azon kívül... séta volt, bevásárlás, teázás, tervezgetés... tanultam is kicsit, meg közben úgy döntöttem, szabadidős tevékenységet is kiutalok magamnak... elkezdtem olvasni a Game of Thronest végre. Természetesen angolul, így még simán szánhatok is rá időt, megéri. Még mindig kegyetlenül jól van megírva, és nagyon szépen. Van egy pár archaikus kifejezés benne, de legfeljebb kiröhögnek.
Ezen kívül főzőcske volt... Egyik nap saláta, ma meg mexikóit főztünk... valamilyen csípős lasagne félét, gyroshoz hasonló tekercsben... nagyon finomra sikerült. Aztán mára meg lazulás maradt... de mostmár tényleg. Holnap meg interjú. Szurkoljatok a teljes munkaidőért, jó lenne, ha elsőre összejönne.
UPDATE:
Egy kis anekdotával zárnám: érdekes eset, ma történt velem.
Megyek az Icelandben, kis kosaramban a gyümölcslémmel és pizzámmal, megyek a kasszához fizetni. Lepakolom szépen mosolyogva a cuccaim a futószalaghoz, aztán meg le akartam tenni a kosaram a földre a többihez... erre jön mögöttem két kissé mogorva csaj, teljes fapofával, és egyenest odab*szta elém a kosarát, bele a többibe, tele a cuccaival. Kerek szemekkel nézek, ő meg unottam rám néz, hogy "szori", aztán felveszi. Én le tudtam rakni a kosarat, mentem is fizetni.. egy pillanatra azt hittem, hogy eltévedtem, és egy másik országban járok... erre az egyik csaj elkezdett beszélni a másikhoz - magyarul.
ba dumm ts.
Mondani sem kell, elrejtettem, hogy OTP-s a kártyám, fel ne ismerjék. Köszönöm a figyelmet!
2012. május 27., vasárnap
Az első próbanapom - Mojito dögivel, ráadásul háromféle...
Túl vagyok a próbanapomon - kb négy órára állítottak be a pult mögé, és eszméletlenül élveztem.
A helyet Koba Café-nak hívják, és nagyon ott van, így első ránézésre... nagyon jól néz ki. Kívülről kávézónak nézett ki, de amikor belül végigsétáltam... nos, az ütött. Elöl kis terasz, aztán ha bemegyek, alul van egy bár/kávézó rész... azt hittem, ott fogok dolgozni. Aztán rájöttem, hogy befelé étteremben és belső udvarban folytatódik, az emeleten van egy külön koktélbár, és a harmadik-negyedik szinten még két bérelhető helyiség, szépen berendezve, általában bulihoz. Én a legfelső részen dolgoztam, a buli kellős közepén. Az egészről interaktív térképet láthattok a honlapján, a térképre kattintva meg lehet nézni a helyeket ;)
Katt ide: http://www.kobauk.com/plan.html
Egy Jack nevű srácot kellett keresnem - ő a fő bartender itt, meg azt hiszem a bármanager is, tőle kaptam eligazítást. Fiatal, bajszos srác, nagyon rendes fickó. Olyan szépen dolgozik... legutóbb a Boutiqban láttam ilyen munkastílust. Egen... ez kell nekem, ezt akarom tanulni. Profizmust. Lepakoltam a cuccom, aztán felmentem az emeletre... egy John nevű ír sráccal dolgoztam egy pult mögött, nagyon jól kijöttünk. Csináltam amit mond, segítettem ahogy tudtam... úgy tűnik, jól tudunk együtt dolgozni, alaposan meggyorsítottam a munkáját néhol. A koktélokhoz nem igazán tudtam hozzászólni, mivel házi, saját receptúráik vannak, meg kell még tanulnom - de nem is várta el senki,hogy tudjam őket. Kaptam egy lapot a receptúrákkal, aztán próbálkozzak. Itt a buliban összesen tizenkét féle koktélt készítünk, abból három féle Mojito. Nagyon örülök, hogy ide kerültem, nem a lenti koktélbárba... tökéletes bevezetés. Szeretem egységes egészként átlátni a dolgokat, és úgy tanulni, hogy az egészre rálátásom van... és odalent elsőre sok lett volna. Itt viszont pont annyival tágította a látószögem, hogy nagyjából átlátom, mi folyik ott, rengeteget tanultam, és nem véreztem el. Pár alkalom után megszokom, aztán ráállok a profizmusra, és el tudok kezdeni majd tovább tanulni házon belül. Sokkal jobban tetszik ez a fokozatosság, mint hogy azonnal shift supervisort csináljanak belőlem úgy, hogy lövésem sincs, mi történik.
Közelebbi ismeretséget kötöttem a soda gunnal és a POS systemmel (érintőképernyős számlázó program, ahová a rendeléseket visszük be), elkezdtem gyakorolni a kártyagép használatát, és végre megtanultam igazán profi mojitot készíteni. Huhh, ezeknek olyan íze volt... három éves Havana Clubbal már eleve nem lehet rossz, és még mutattak egy pár plusz trükköt, ami nagyon megdobta a dolgot. Csináltunk még Jamaicai mojitot kókuszos rumból, meg Lengyel mojitot Zubrowkával és almalével... mindkettő isteni. A többi receptet meg alaposan meg kell tanulnom. Nem sok esélyem volt, hogy ott nyomták a kezembe először, de nem volt gáz. Most viszont beseggelem alaposan.
Szakmai kitérő:
Figyelem minden bártender olvasómnak, aki az Egyesült Királyságban gondolkodik, fontos: Itt 50 és 25 milis mennyiségekkel mérnek mindent, a 2-4 centes mércéket el lehet felejteni. Az hogy mindent miliben mérnek, az nem zavar senkit, az viszont annál nagyobb szívás, hogy 25-ös a másik. Mércével nem gáz... de én például egész tegnap este mércézgethettem, mert sose tanultam meg 2,5 centet free pourban. Simán nyomtam volna mérce nélkül, nem gáz, 1, 2, 3, 4, 5 centet teljesen jól töltök... de most ki kell gyakorolnom a köztes mennyiséget is. Úgyhogy aki itt akar dolgozni, az nagyon feküdjön rá a 25 és 50 milis mennyiségek szabad töltésére. Lehet mércézni, de ha gyorsítani akartok, ez sokat segít. Ezen kívül: egész Brightonban körülbelül 3 helyen alkalmaznak Flair bartendereket, errefelé nem divat annyira. Itt a klasszikus módszert jobban szeretik. Szakmai kitérő vége.
Úgyhogy volt minden. Adogattam ki bort is, pohárban, üvegesen... nagyon sok üveges sör ment ki, úgyhogy megtanultam sört nyitni bárkanállal... rengeteg cider, meg ilyenek. De vitték a koktélokat is rendesen... mint mondtam, eszméletlen mennyiségű Mojito és Caipirinha ment ki. Itt azonnal bebizonyosodott, hogy nagyon jól jön az elméleti tréning - simán rákérdezett egy vendég, hogy mi a frász az a cachaca, hogy készül, meg egyébként is... és teljesen hátast dobott, amikor elmagyaráztam neki. És imádta. Úgyhogy emberek, gyakorlat nélkül elvérzünk az tény, de igenis, legyetek szívesek megtanulni profin az elméletet! Ezért vagyunk többek közt bártenderek, és nem pultosok, mixerek, és tejet habosítani, vagy koktélt keverni tudó kollégák. Az elmélet is fontos. Ez is egy szakmai kitérő volt. Ooops.
Amikor a hajtás lement, 11 körül szélnek eresztettek - asszem nem fizetett gyakorlat volt, úgyhogy nem is dolgoztattak végig. A srác, akivel dolgoztam, meg volt elégedve... és ő figyelt, ez a lényeg. A managerrel beszéltem - elképzelhető, hogy most csak részmunkaidős pozíciója van, de kezdetnek az se rossz... pár héten belül lesz neki teljes munkaidős is valószinűleg. Ha meg nem, akkor jön az olimpia, és a fogason is vendégek lógnak majd. Egyébként Brightonban rengeteg a vendéglátóhely, és még így is élével állnak a népek, mint a heringek. Ha meg valaki adni akar közben egy full time melót, akkor bevállalom azt, és nyomom ezt mellette. Kiderül. Mindenesetre szurkoljatok, itt szívesen dolgoznék. Nagyon jó kezdet, alulról indul, és van fejlődési lehetőség, bőven.
UPDATE: A manager (a nagyfőnök, akivel nem is találkoztam) reggelre írt egy sms-t, hogy köszöni, holnap jelentkezik.
Köszöntem! Mára ennyi voltam...
A helyet Koba Café-nak hívják, és nagyon ott van, így első ránézésre... nagyon jól néz ki. Kívülről kávézónak nézett ki, de amikor belül végigsétáltam... nos, az ütött. Elöl kis terasz, aztán ha bemegyek, alul van egy bár/kávézó rész... azt hittem, ott fogok dolgozni. Aztán rájöttem, hogy befelé étteremben és belső udvarban folytatódik, az emeleten van egy külön koktélbár, és a harmadik-negyedik szinten még két bérelhető helyiség, szépen berendezve, általában bulihoz. Én a legfelső részen dolgoztam, a buli kellős közepén. Az egészről interaktív térképet láthattok a honlapján, a térképre kattintva meg lehet nézni a helyeket ;)
Katt ide: http://www.kobauk.com/plan.html
Egy Jack nevű srácot kellett keresnem - ő a fő bartender itt, meg azt hiszem a bármanager is, tőle kaptam eligazítást. Fiatal, bajszos srác, nagyon rendes fickó. Olyan szépen dolgozik... legutóbb a Boutiqban láttam ilyen munkastílust. Egen... ez kell nekem, ezt akarom tanulni. Profizmust. Lepakoltam a cuccom, aztán felmentem az emeletre... egy John nevű ír sráccal dolgoztam egy pult mögött, nagyon jól kijöttünk. Csináltam amit mond, segítettem ahogy tudtam... úgy tűnik, jól tudunk együtt dolgozni, alaposan meggyorsítottam a munkáját néhol. A koktélokhoz nem igazán tudtam hozzászólni, mivel házi, saját receptúráik vannak, meg kell még tanulnom - de nem is várta el senki,hogy tudjam őket. Kaptam egy lapot a receptúrákkal, aztán próbálkozzak. Itt a buliban összesen tizenkét féle koktélt készítünk, abból három féle Mojito. Nagyon örülök, hogy ide kerültem, nem a lenti koktélbárba... tökéletes bevezetés. Szeretem egységes egészként átlátni a dolgokat, és úgy tanulni, hogy az egészre rálátásom van... és odalent elsőre sok lett volna. Itt viszont pont annyival tágította a látószögem, hogy nagyjából átlátom, mi folyik ott, rengeteget tanultam, és nem véreztem el. Pár alkalom után megszokom, aztán ráállok a profizmusra, és el tudok kezdeni majd tovább tanulni házon belül. Sokkal jobban tetszik ez a fokozatosság, mint hogy azonnal shift supervisort csináljanak belőlem úgy, hogy lövésem sincs, mi történik.
Közelebbi ismeretséget kötöttem a soda gunnal és a POS systemmel (érintőképernyős számlázó program, ahová a rendeléseket visszük be), elkezdtem gyakorolni a kártyagép használatát, és végre megtanultam igazán profi mojitot készíteni. Huhh, ezeknek olyan íze volt... három éves Havana Clubbal már eleve nem lehet rossz, és még mutattak egy pár plusz trükköt, ami nagyon megdobta a dolgot. Csináltunk még Jamaicai mojitot kókuszos rumból, meg Lengyel mojitot Zubrowkával és almalével... mindkettő isteni. A többi receptet meg alaposan meg kell tanulnom. Nem sok esélyem volt, hogy ott nyomták a kezembe először, de nem volt gáz. Most viszont beseggelem alaposan.
Szakmai kitérő:
Figyelem minden bártender olvasómnak, aki az Egyesült Királyságban gondolkodik, fontos: Itt 50 és 25 milis mennyiségekkel mérnek mindent, a 2-4 centes mércéket el lehet felejteni. Az hogy mindent miliben mérnek, az nem zavar senkit, az viszont annál nagyobb szívás, hogy 25-ös a másik. Mércével nem gáz... de én például egész tegnap este mércézgethettem, mert sose tanultam meg 2,5 centet free pourban. Simán nyomtam volna mérce nélkül, nem gáz, 1, 2, 3, 4, 5 centet teljesen jól töltök... de most ki kell gyakorolnom a köztes mennyiséget is. Úgyhogy aki itt akar dolgozni, az nagyon feküdjön rá a 25 és 50 milis mennyiségek szabad töltésére. Lehet mércézni, de ha gyorsítani akartok, ez sokat segít. Ezen kívül: egész Brightonban körülbelül 3 helyen alkalmaznak Flair bartendereket, errefelé nem divat annyira. Itt a klasszikus módszert jobban szeretik. Szakmai kitérő vége.
Úgyhogy volt minden. Adogattam ki bort is, pohárban, üvegesen... nagyon sok üveges sör ment ki, úgyhogy megtanultam sört nyitni bárkanállal... rengeteg cider, meg ilyenek. De vitték a koktélokat is rendesen... mint mondtam, eszméletlen mennyiségű Mojito és Caipirinha ment ki. Itt azonnal bebizonyosodott, hogy nagyon jól jön az elméleti tréning - simán rákérdezett egy vendég, hogy mi a frász az a cachaca, hogy készül, meg egyébként is... és teljesen hátast dobott, amikor elmagyaráztam neki. És imádta. Úgyhogy emberek, gyakorlat nélkül elvérzünk az tény, de igenis, legyetek szívesek megtanulni profin az elméletet! Ezért vagyunk többek közt bártenderek, és nem pultosok, mixerek, és tejet habosítani, vagy koktélt keverni tudó kollégák. Az elmélet is fontos. Ez is egy szakmai kitérő volt. Ooops.
Amikor a hajtás lement, 11 körül szélnek eresztettek - asszem nem fizetett gyakorlat volt, úgyhogy nem is dolgoztattak végig. A srác, akivel dolgoztam, meg volt elégedve... és ő figyelt, ez a lényeg. A managerrel beszéltem - elképzelhető, hogy most csak részmunkaidős pozíciója van, de kezdetnek az se rossz... pár héten belül lesz neki teljes munkaidős is valószinűleg. Ha meg nem, akkor jön az olimpia, és a fogason is vendégek lógnak majd. Egyébként Brightonban rengeteg a vendéglátóhely, és még így is élével állnak a népek, mint a heringek. Ha meg valaki adni akar közben egy full time melót, akkor bevállalom azt, és nyomom ezt mellette. Kiderül. Mindenesetre szurkoljatok, itt szívesen dolgoznék. Nagyon jó kezdet, alulról indul, és van fejlődési lehetőség, bőven.
UPDATE: A manager (a nagyfőnök, akivel nem is találkoztam) reggelre írt egy sms-t, hogy köszöni, holnap jelentkezik.
Köszöntem! Mára ennyi voltam...
2012. május 25., péntek
Jobhunt Vol2
[előző bejegyzés folytatása]
Huhh, na ez kemény menet volt, de imádtam. Nagyon élveztem. Az az érzés, amikor úgy elkap a lendület, hogy megállítani sem lehet. Csak megyek előre, vigyorgok, és csinálom amit kell.
Leadott önéletrajzom száma: 21.
Nos, a Cube nem jött be, mégse fogok bekockulni. Visszahívott a srác, hogy nagyon sajnálja, de a supervisori pozícióhoz hiányzik egy papírom. Igazából egy napos kurzus az alkohol körüli törvényekről, és kb másnapra meglenne az engedélyem, de a következő alkalom jövő hónap közepén lesz, neki meg jövő hétre kell ember. Sima bartender pozíciója meg éppen nincs, de ha lesz véletlenül, én leszek az első. Egyébként valahol örülök is neki... sőt, kifejezetten jól jött több szempontból is. Először is azért, mert minimális tapasztalattal felelős pozícióba kerülni nem biztos hogy jó lett volna... először lendületet kéne venni felszállás előtt, mielőtt orral zúgok le a felszállópálya legelején. Másrészt meg ez a kis közjáték kiütötte a biztosítékot, és azóta pörgök mint a búgócsiga. Úgy fel vagyok tüzelve, hogy még mindig simán mennék, ha tudnám, hogy van ideje foglalkozni velem az embereknek a pult mögött.
Ez mondjuk jól esik... az önéletrajzom megnézi mindenki... azt hallom vissza, hogy jó lesz. Igazából ki kell várnom, hogy valaki kiessen valahonnan, és komolyan lehet esélyem vele. Bementem pl egy latin koktélbárba, ott a fickó azt mondta, éppen pont elég embere van.. aztán átfutotta az önéletrajzot, és elgondolkodott. Vicces, őt például a Flair fogta meg... úgyhogy még el is kezdett gondolkodni, hogy lehet, hogy megoldja valahogy, mert egy embere se ért hozzá, őt viszont nagyon érdekelné. Igyekszem sokszínű lenni... ahogy Daddy tanította, a bárt a bártendere teszi... minden nagy nevű bár a profi bártendereitől lett jó és híres. Cél, hogy ezek közé tartozzak. Láttam ma már mindent (ahogy az angol mondaná, bars in all shapes and sizes), latin, brazil, japán koktélbártól kezdve az alternatívon át a standard bulihelyig...
Benéztem az Oki-Namiba... japán koktélbár. Az arculata annyira nem tetszik, de a tartalma és a fekvése nagyon jó... ráadásul pont keresnek embert ott is, azt hiszem. Ott a japántudásom nézték meg. Kíváncsi vagyok, mi lesz, ha továbbítják a jelentkezésem. Érdekes... elsőre nem keresnek embert. Aztán amikor szóba kerülnek az iskoláim, mindjárt más lesz a helyzet. Valami biztos hogy lesz.
Egyhuzamban kiszórtam tizeniksz önéletrajzot, de holnap délután ezt folytatnom kell. Trükkös, mert a koktélbár az egy nagyon fura, rejtőzködő létforma... délelőtt úgy csinál, mint aki nincs. Aztán mint az estike, kinyílik, ha lemegy a nap. Na jó, már délután kinyílik. De a helyzeten nem változtat, hogy kb két órám van este, amíg nyitva van ugye a bár, de még nem úsznak a munkában a tömegtől. Amellett, hogy kiszórtam az önéletrajzaim, még egy csomó helyet kinéztem magamnak holnap... és a félelmetes az egészben az, hogy még csak egy irányba adtam le az önéletrajzaim, meg a központ egy kis részében. És itt is csak azokra a helyekre, amelyek tetszenek, a nagyobb bulihelyekre, meg a darálós clubokba nem is. Majd azok is szépen sorjában. Úgyis csak egyszerre egy helyen lehetek, elsőbbséget adok azoknak, ami tetszik... aztán majd szórom a maradékot, ha már nincs jobb dolgom.
További vicces momentumok:
- Önéletrajzok elkészítésében némi probléma merült fel: beragadt a tűzőgépem. Nekiestem egy tollal, szétfeszegettem, megcsapkodtam, és mindjárt működik. Előtte meg rendes volt az arab netcafés gyerek, használhattam az övét.
- Leszakadt a laptoptáskám csatja. Nem kiakadt, nem elhajlott, leszakadt. Úgyhogy kézben vittem. Gyúrunk kicsit karra is.
Nah, holnapra kialszom magam, reggel embert csinálok magamból, mert most úgy nézek ki, mint akit a sárkány szájából húztak ki, aztán holnap újult erővel vetem vissza magam a keresésbe. Mint mondtam, a kitartás a fő, és az a legfontosabb... kritikus pont. Ha eleget hibázok, és elégszer esek pofára, egy idő után jobb leszek. Most kaptam egy jobbhorgot a bordáim közé, de jelentem, talpon vagyok, vigyorgok, és megyek tovább. A problémáknak meg üzenem: Fuck off, én vagyok az erősebb.
Huhh, na ez kemény menet volt, de imádtam. Nagyon élveztem. Az az érzés, amikor úgy elkap a lendület, hogy megállítani sem lehet. Csak megyek előre, vigyorgok, és csinálom amit kell.
Leadott önéletrajzom száma: 21.
Nos, a Cube nem jött be, mégse fogok bekockulni. Visszahívott a srác, hogy nagyon sajnálja, de a supervisori pozícióhoz hiányzik egy papírom. Igazából egy napos kurzus az alkohol körüli törvényekről, és kb másnapra meglenne az engedélyem, de a következő alkalom jövő hónap közepén lesz, neki meg jövő hétre kell ember. Sima bartender pozíciója meg éppen nincs, de ha lesz véletlenül, én leszek az első. Egyébként valahol örülök is neki... sőt, kifejezetten jól jött több szempontból is. Először is azért, mert minimális tapasztalattal felelős pozícióba kerülni nem biztos hogy jó lett volna... először lendületet kéne venni felszállás előtt, mielőtt orral zúgok le a felszállópálya legelején. Másrészt meg ez a kis közjáték kiütötte a biztosítékot, és azóta pörgök mint a búgócsiga. Úgy fel vagyok tüzelve, hogy még mindig simán mennék, ha tudnám, hogy van ideje foglalkozni velem az embereknek a pult mögött.
Ez mondjuk jól esik... az önéletrajzom megnézi mindenki... azt hallom vissza, hogy jó lesz. Igazából ki kell várnom, hogy valaki kiessen valahonnan, és komolyan lehet esélyem vele. Bementem pl egy latin koktélbárba, ott a fickó azt mondta, éppen pont elég embere van.. aztán átfutotta az önéletrajzot, és elgondolkodott. Vicces, őt például a Flair fogta meg... úgyhogy még el is kezdett gondolkodni, hogy lehet, hogy megoldja valahogy, mert egy embere se ért hozzá, őt viszont nagyon érdekelné. Igyekszem sokszínű lenni... ahogy Daddy tanította, a bárt a bártendere teszi... minden nagy nevű bár a profi bártendereitől lett jó és híres. Cél, hogy ezek közé tartozzak. Láttam ma már mindent (ahogy az angol mondaná, bars in all shapes and sizes), latin, brazil, japán koktélbártól kezdve az alternatívon át a standard bulihelyig...
Benéztem az Oki-Namiba... japán koktélbár. Az arculata annyira nem tetszik, de a tartalma és a fekvése nagyon jó... ráadásul pont keresnek embert ott is, azt hiszem. Ott a japántudásom nézték meg. Kíváncsi vagyok, mi lesz, ha továbbítják a jelentkezésem. Érdekes... elsőre nem keresnek embert. Aztán amikor szóba kerülnek az iskoláim, mindjárt más lesz a helyzet. Valami biztos hogy lesz.
Egyhuzamban kiszórtam tizeniksz önéletrajzot, de holnap délután ezt folytatnom kell. Trükkös, mert a koktélbár az egy nagyon fura, rejtőzködő létforma... délelőtt úgy csinál, mint aki nincs. Aztán mint az estike, kinyílik, ha lemegy a nap. Na jó, már délután kinyílik. De a helyzeten nem változtat, hogy kb két órám van este, amíg nyitva van ugye a bár, de még nem úsznak a munkában a tömegtől. Amellett, hogy kiszórtam az önéletrajzaim, még egy csomó helyet kinéztem magamnak holnap... és a félelmetes az egészben az, hogy még csak egy irányba adtam le az önéletrajzaim, meg a központ egy kis részében. És itt is csak azokra a helyekre, amelyek tetszenek, a nagyobb bulihelyekre, meg a darálós clubokba nem is. Majd azok is szépen sorjában. Úgyis csak egyszerre egy helyen lehetek, elsőbbséget adok azoknak, ami tetszik... aztán majd szórom a maradékot, ha már nincs jobb dolgom.
További vicces momentumok:
- Önéletrajzok elkészítésében némi probléma merült fel: beragadt a tűzőgépem. Nekiestem egy tollal, szétfeszegettem, megcsapkodtam, és mindjárt működik. Előtte meg rendes volt az arab netcafés gyerek, használhattam az övét.
- Leszakadt a laptoptáskám csatja. Nem kiakadt, nem elhajlott, leszakadt. Úgyhogy kézben vittem. Gyúrunk kicsit karra is.
Nah, holnapra kialszom magam, reggel embert csinálok magamból, mert most úgy nézek ki, mint akit a sárkány szájából húztak ki, aztán holnap újult erővel vetem vissza magam a keresésbe. Mint mondtam, a kitartás a fő, és az a legfontosabb... kritikus pont. Ha eleget hibázok, és elégszer esek pofára, egy idő után jobb leszek. Most kaptam egy jobbhorgot a bordáim közé, de jelentem, talpon vagyok, vigyorgok, és megyek tovább. A problémáknak meg üzenem: Fuck off, én vagyok az erősebb.
Jobhunt - avagy nyakamba vettem a várost
Üdv mindenki!
Produktív napon vagyok túl... azaz van túl a fene, a kellős közepén vagyok, de kis szerencsével a nehezén már túl is vagyok.
Visszahívtak állásinterjúra, egy "The Cube" nevű koktélbárba... ütős helynek tűnik. Viszonylag kicsi, de annál jobban néz ki... leginkább dubstep, jobb d&b és underground megy... aztán jókor sétáltam be, pont felmondott az egyik alkalmazott. Átadtam az önéletrajzot, a manager meg vissza is hívott ma egy kis elbeszélgetésre.
Rendesnek tűnik a tag, és háklis a minőségre, ez jó jel. A meglepő az egészben, hogy
bártendernek jelentkeztem, és shift supervisornak (műszakvezetőnek) szeretne alkalmazni. Jól hangzik, még ha kicsit fel is kell nőnöm a feladathoz... de legalább van mi motiváljon. Úgy tűnik, mégis kifizetődik a Bols bármanager tanfolyam? Kemény meló lesz, de nem én vagyok a manager, csak alatta fogok dolgozni... de nem alulról indítottam. Valószínűleg el kell végeznem egy gyors tanfolyamot az alkoholhoz kapcsolódó jogi ügyekből, de egyáltalán nem árt. Fejlődni akarok, vagy mi a szösz, és megteszem akár saját pénzen is.
Egyébként jópofa a koktéllap, klasszikusan készítik a koktélokat, úgyhogy nincs dobálás, nincs flair, nincs free pouring... ami valahol jó, mert én is jobban szeretek inkább az ízre és a látványra koncentrálni. Van pörgés állítólag rendesen, úgyhogy egy kis sebességet sem árt majd magamra kapni. Gyors vagyok, de még jobban bekeményítek.
Az interjú egész jól ment... azt mondta a srác, hogy tetszett neki, hét körül visszahív, mi lesz a műszakaimmal. Negyven óra egyébként egy héten kb, hétköznap háromtól éjfélig, hétvégén hajnali négyig. Úgyhogy tessék drukkolni, várom a visszajelzést, elég profi hely ahhoz, hogy tényleg oda akarjak menni.
Viszont cserébe írok még egy kicsit a napomról, ha már ilyen rendesek vagytok, hogy drukkoltok ;)
Elindultam egy alapos városnézésre és önéletrajz szórásra... mivel válogatok, csak szolid mennyiségben szórtam ki, és szinte csak koktélbárokba.. olyan 7-8at adtam le ma is, és kinéztem estére is legalább hét-nyolc helyet, ahová szeretnék bedobni egy párat, ha kinyit. De úgy néz ki, ha minden jól alakul, erre már nem is lesz szükség.
Egészen Hove-ig elsétáltam... azaz annak legalább a közepéig. Gyönyörű város mindkettő, már most imádom őket. Brighton és Hove, közigazgatásilag egyesítve... egyik szebb mint a másik. Iszonyúan élénkek a bevásárlóutcák, a fele legalább szórakozónegyed, és dugig van bulihelyekkel, koktélbárokkal... Pubból még kétszer annyi, kávézó meg annyi, hogy számolni se lehet. Csak Costából és Starbucksból vagy tizet láttam, itt utcasarkonként van egy, több mint otthon Pesten McDonalds. És akkor még szóba se kerültek az egyéni kávézók, amiből még sokkal több van, és legalább olyan jó minőségiek. Most épp egy Caffé Neroban ülök. Itt az elvitelre gyúrnak rá, úgyhogy ittam már sokkal jobb kávét is, pláne itt, de van WiFi, tök ingyen. A kávé meg ígyse volt rossz, de az tuti, hogy Nikikével azért simán ízekre szednénk.
Úgyhogy Kitti, Nikike: fejjel fel, és nyugi... annyi itt a kávézó, hogy már csak a nagy számok törvénye miatt is kaptok munkát, és itt adnak a minőségre. Nem az a toborzó duma, hogy "Fiatal, csinos tejet habosítani tudó kolléganőt keresnek", hanem vendéglátókat keresnek. Az hogy ti még fiatalok és gyönyörűek is vagytok mellé, az már csak egy erős pluszpont. Érdekes, bartenderek a koktélbárokban itt leginkább férfiak... a kávézókban meg fele-fele dolgoznak kábé férfiak és nők. A pubokban is rengeteg nő dolgozik, de azok már egy kicsit keményebb diónak számítanak szerintem.
Eszméletlen sok koktélos hely van... némelyik tanfolyamokat is tart. Ezek általában nem komolyak, leginkább ilyen egy napos ismertetők és bevezetések... de úgy tűnik, rendesen nyomják felfelé a koktélkultúrát, mert itt van bőven. Közel van London, az meg a bartending egyik fővárosa.
Ajtótól ajtóig, állás reményében... megvan egyébként a varázsa. Fülemben az MP3 lejátszó, rajta Brian Tracy célkitűzéses programja (Ultimate Goals Program), amelynek utolsó fejezetében a bátorságról és állhatatosságról tanít... jobbat nem is választhattam mára. Foursquare-en és Google mapsen folyamatosan kerestem a közeli helyeket és véleményeket róluk... hova menjek legközelebb. Volt, aminek megláttam a barbackjét, és már nem mentem be. Tudom, nincs mire dumálnom két nap tapasztalattal álláskeresésben, de eddig ami hasznos dolog összejött, azt leírom szívesen. Már csak hogy én is rendszerezzem magamban. Egyszer lehet, hogy összegzem majd.
1) Bátorság! Be kell menni mindenhová próbálkozni, nem csak keresni a kirakott táblákat, hogy embert keresnek. Bemenni oda is, ahol nem keresnek senkit. Nekem többször mondták ma, hogy valószínűleg nem ártana ember.
2) Ha nem kell ember is azt mondják, hogy hagyjam ott az önéletrajzom, mert bármikor kereshetnek embereket.
3a) Ez is Sales. Csak épp egy remek terméket, önmagunkat értékesítjük. A fő buktató ugyanaz: a kudarctól, és legfőképpen a visszautasítástól való félelem. Nagyon komoly pszichológiai gát, de ha leegyszerűsíted, nevetséges: az ember nem mer bemenni, mert attól fél, hogy esetleg azt hallja: Nem. Mennyi esély van ha bemegy? 50-50. Igen vagy nem. És ha nem is megy be kérdezni ? Akkor csak nem lehet a végeredmény. Az egyetlen, amit ezzel a tudatalatti kierőszakol, hogy ne kelljen megbírkózni az elutasítással. Úgyhogy agyban erősebbnek kell lenni, és lenyomni azt a kilincset.
3b) Senki nem volt velem bunkó. Mindenki mosolyogva fogadott, örült nekem, megdícsérte az önéletrajzom, kérdezősködött, és örült, hogy segített. Az önéletrajzom is csak egy ember nem fogadta el, de az eleve manager volt, aki elmesélte, hogy egy csomó embert vett fel éppen most, jó darabig nem kell ember: de azonnal ajánlott másik helyet, ami szerinte nagyon jó szakmailag, próbáljam meg.
Észrevétel Swanseahoz, és a múltkori álláskereséshez képest: pár dolog óriási előnyt biztosít most.
a) A képzettségem és a jobb önéletrajz. Simán érdeklődnek irántam, és inkább tűnik úgy, hogy van kereslet. Ezért érdemes meggondolni: nulla képzettséggel itt sem egyszerű elindulni. El lehet, de egyszerűbbnek tűnik most.
b) Legyenek kitűzött és leírt célok. Motivál, ha tudom, mit csinálok, és nem csak két napra előre gondolkodom, mint múltkor.
c) Legyünk tisztában a pszichés buktatókkal, készüljünk fel rá, és ha jön a félelem, vagy az önbizalomhiány, köpjük képen. Mi vagyunk az erősebbek. Ahogy pont ma hallottam elmésen - a bátorság nem a félelem hiánya, hanem a kontrollja. Csak akkor múlik el, ha cselekszem, és azt teszem, amitől félek. Mindenki fél, csak az őrültek nem. A bátor azért bátor, mert azt teszi, amitől fél. Bátorság csak félelemmel együtt létezik.
Az interjú után elmentem egy pubba, ettem egy finom mozarellás fishcake-et, nagy adag salátával és krumplival, isteni volt. Pubos kaja, de nagyon jól esett. Most meg itt ülök egy kávézóban, fülemben a chillout zenével, és blogot írok. Tényleg szurkoljon mindenki. A városról kicsit később írok... a képeket meg épp most töltöm fel, ha fenn vannak, linkelem. Válogatni nincs most időm, csak feldobtam, aztán látjátok majd, ahogy leesik... de legalább fenn lesznek.
Cheers!
Produktív napon vagyok túl... azaz van túl a fene, a kellős közepén vagyok, de kis szerencsével a nehezén már túl is vagyok.
Visszahívtak állásinterjúra, egy "The Cube" nevű koktélbárba... ütős helynek tűnik. Viszonylag kicsi, de annál jobban néz ki... leginkább dubstep, jobb d&b és underground megy... aztán jókor sétáltam be, pont felmondott az egyik alkalmazott. Átadtam az önéletrajzot, a manager meg vissza is hívott ma egy kis elbeszélgetésre.
Rendesnek tűnik a tag, és háklis a minőségre, ez jó jel. A meglepő az egészben, hogy
bártendernek jelentkeztem, és shift supervisornak (műszakvezetőnek) szeretne alkalmazni. Jól hangzik, még ha kicsit fel is kell nőnöm a feladathoz... de legalább van mi motiváljon. Úgy tűnik, mégis kifizetődik a Bols bármanager tanfolyam? Kemény meló lesz, de nem én vagyok a manager, csak alatta fogok dolgozni... de nem alulról indítottam. Valószínűleg el kell végeznem egy gyors tanfolyamot az alkoholhoz kapcsolódó jogi ügyekből, de egyáltalán nem árt. Fejlődni akarok, vagy mi a szösz, és megteszem akár saját pénzen is.
Egyébként jópofa a koktéllap, klasszikusan készítik a koktélokat, úgyhogy nincs dobálás, nincs flair, nincs free pouring... ami valahol jó, mert én is jobban szeretek inkább az ízre és a látványra koncentrálni. Van pörgés állítólag rendesen, úgyhogy egy kis sebességet sem árt majd magamra kapni. Gyors vagyok, de még jobban bekeményítek.
Az interjú egész jól ment... azt mondta a srác, hogy tetszett neki, hét körül visszahív, mi lesz a műszakaimmal. Negyven óra egyébként egy héten kb, hétköznap háromtól éjfélig, hétvégén hajnali négyig. Úgyhogy tessék drukkolni, várom a visszajelzést, elég profi hely ahhoz, hogy tényleg oda akarjak menni.
Viszont cserébe írok még egy kicsit a napomról, ha már ilyen rendesek vagytok, hogy drukkoltok ;)
Elindultam egy alapos városnézésre és önéletrajz szórásra... mivel válogatok, csak szolid mennyiségben szórtam ki, és szinte csak koktélbárokba.. olyan 7-8at adtam le ma is, és kinéztem estére is legalább hét-nyolc helyet, ahová szeretnék bedobni egy párat, ha kinyit. De úgy néz ki, ha minden jól alakul, erre már nem is lesz szükség.
Egészen Hove-ig elsétáltam... azaz annak legalább a közepéig. Gyönyörű város mindkettő, már most imádom őket. Brighton és Hove, közigazgatásilag egyesítve... egyik szebb mint a másik. Iszonyúan élénkek a bevásárlóutcák, a fele legalább szórakozónegyed, és dugig van bulihelyekkel, koktélbárokkal... Pubból még kétszer annyi, kávézó meg annyi, hogy számolni se lehet. Csak Costából és Starbucksból vagy tizet láttam, itt utcasarkonként van egy, több mint otthon Pesten McDonalds. És akkor még szóba se kerültek az egyéni kávézók, amiből még sokkal több van, és legalább olyan jó minőségiek. Most épp egy Caffé Neroban ülök. Itt az elvitelre gyúrnak rá, úgyhogy ittam már sokkal jobb kávét is, pláne itt, de van WiFi, tök ingyen. A kávé meg ígyse volt rossz, de az tuti, hogy Nikikével azért simán ízekre szednénk.
Úgyhogy Kitti, Nikike: fejjel fel, és nyugi... annyi itt a kávézó, hogy már csak a nagy számok törvénye miatt is kaptok munkát, és itt adnak a minőségre. Nem az a toborzó duma, hogy "Fiatal, csinos tejet habosítani tudó kolléganőt keresnek", hanem vendéglátókat keresnek. Az hogy ti még fiatalok és gyönyörűek is vagytok mellé, az már csak egy erős pluszpont. Érdekes, bartenderek a koktélbárokban itt leginkább férfiak... a kávézókban meg fele-fele dolgoznak kábé férfiak és nők. A pubokban is rengeteg nő dolgozik, de azok már egy kicsit keményebb diónak számítanak szerintem.
Eszméletlen sok koktélos hely van... némelyik tanfolyamokat is tart. Ezek általában nem komolyak, leginkább ilyen egy napos ismertetők és bevezetések... de úgy tűnik, rendesen nyomják felfelé a koktélkultúrát, mert itt van bőven. Közel van London, az meg a bartending egyik fővárosa.
Ajtótól ajtóig, állás reményében... megvan egyébként a varázsa. Fülemben az MP3 lejátszó, rajta Brian Tracy célkitűzéses programja (Ultimate Goals Program), amelynek utolsó fejezetében a bátorságról és állhatatosságról tanít... jobbat nem is választhattam mára. Foursquare-en és Google mapsen folyamatosan kerestem a közeli helyeket és véleményeket róluk... hova menjek legközelebb. Volt, aminek megláttam a barbackjét, és már nem mentem be. Tudom, nincs mire dumálnom két nap tapasztalattal álláskeresésben, de eddig ami hasznos dolog összejött, azt leírom szívesen. Már csak hogy én is rendszerezzem magamban. Egyszer lehet, hogy összegzem majd.
1) Bátorság! Be kell menni mindenhová próbálkozni, nem csak keresni a kirakott táblákat, hogy embert keresnek. Bemenni oda is, ahol nem keresnek senkit. Nekem többször mondták ma, hogy valószínűleg nem ártana ember.
2) Ha nem kell ember is azt mondják, hogy hagyjam ott az önéletrajzom, mert bármikor kereshetnek embereket.
3a) Ez is Sales. Csak épp egy remek terméket, önmagunkat értékesítjük. A fő buktató ugyanaz: a kudarctól, és legfőképpen a visszautasítástól való félelem. Nagyon komoly pszichológiai gát, de ha leegyszerűsíted, nevetséges: az ember nem mer bemenni, mert attól fél, hogy esetleg azt hallja: Nem. Mennyi esély van ha bemegy? 50-50. Igen vagy nem. És ha nem is megy be kérdezni ? Akkor csak nem lehet a végeredmény. Az egyetlen, amit ezzel a tudatalatti kierőszakol, hogy ne kelljen megbírkózni az elutasítással. Úgyhogy agyban erősebbnek kell lenni, és lenyomni azt a kilincset.
3b) Senki nem volt velem bunkó. Mindenki mosolyogva fogadott, örült nekem, megdícsérte az önéletrajzom, kérdezősködött, és örült, hogy segített. Az önéletrajzom is csak egy ember nem fogadta el, de az eleve manager volt, aki elmesélte, hogy egy csomó embert vett fel éppen most, jó darabig nem kell ember: de azonnal ajánlott másik helyet, ami szerinte nagyon jó szakmailag, próbáljam meg.
a) A képzettségem és a jobb önéletrajz. Simán érdeklődnek irántam, és inkább tűnik úgy, hogy van kereslet. Ezért érdemes meggondolni: nulla képzettséggel itt sem egyszerű elindulni. El lehet, de egyszerűbbnek tűnik most.
b) Legyenek kitűzött és leírt célok. Motivál, ha tudom, mit csinálok, és nem csak két napra előre gondolkodom, mint múltkor.
c) Legyünk tisztában a pszichés buktatókkal, készüljünk fel rá, és ha jön a félelem, vagy az önbizalomhiány, köpjük képen. Mi vagyunk az erősebbek. Ahogy pont ma hallottam elmésen - a bátorság nem a félelem hiánya, hanem a kontrollja. Csak akkor múlik el, ha cselekszem, és azt teszem, amitől félek. Mindenki fél, csak az őrültek nem. A bátor azért bátor, mert azt teszi, amitől fél. Bátorság csak félelemmel együtt létezik.
Az interjú után elmentem egy pubba, ettem egy finom mozarellás fishcake-et, nagy adag salátával és krumplival, isteni volt. Pubos kaja, de nagyon jól esett. Most meg itt ülök egy kávézóban, fülemben a chillout zenével, és blogot írok. Tényleg szurkoljon mindenki. A városról kicsit később írok... a képeket meg épp most töltöm fel, ha fenn vannak, linkelem. Válogatni nincs most időm, csak feldobtam, aztán látjátok majd, ahogy leesik... de legalább fenn lesznek.
Cheers!
2012. május 24., csütörtök
Brighton
Aki bújt, aki nem, jövök! Azaz megyek, aludni. De még előtte megpróbálok megírni egy bejegyzést. Simán előfordulhat, hogy belealszom... az előbb már háromszor elaludtam tévénézés közben.
Szóval, Brighton. Ma sétáltam benne egy jót... azaz három jót sétáltam, hála a közeli netcafé személyzetének. Oda-vissza. Nos, ez úgy kezdődött, hogy elvittem a telefonom kikódoltatni... azt mondta a srác (azonosítatlan nemzetiség, ránézésre arab vagy indiai, de mindkettőre rácáfol a Szűzmária portré a falon), hogy egy óra és kész. Nade, ez már később volt.
Éjfélkor feküdtem le tegnap, és reggel ötkor keltem. Magamtól. Hiba az időzónában, előfordul. Csak egy óra, de az is elég. Gyors öltözködés, majd séta... elgyalogoltam a közeli bevásárlóutcába, ahol találtam egy egyfontos boltot... azaz 99 pennyset. Mert mint tudjuk, minden kicsi számít. Vettem végre fogkefét, fogkrémet, dezodort, meg ilyeneket... nem ártott embert csinálni magamból, mielőtt bemegyek a városba. Úgyhogy ezzel kezdtem. Ezután séta haza - be kell valjam, pacal vagyok. Vagy a ház van magasan. De marha melegem volt, mire felértem. Brighton nem egy nagy város... de nagyon dombos. Hosszú, gyönyörű tengerpart, onnan pedig befelé menet egyre jobban emelkedik a földszint, és végül olyan dimbes-dombos a végeredmény, hogy biciklis legyen a nyeregben, aki megbírkózik vele. Nade, leadtam a telefonom, felmentem, megfürödtem, fogat mostam, eltávolítottam a neander-völgyihez méltó dús-férfias arcszőrzetem, majd elindultam a városba.
A telefonom kikódolását még csak akkor kezdték... tíz perc, és kész. Aztán tíz perc múlva kiderült, hogy mégse... nem elég a szoftver, a telenor alaposan megkutyulta a dolgokat. A srác azt mondta, hogy majd holnap menjek vissza érte... de hagyjak telefonszámot, hol hívjon fel. Mármint... a mobilom ott van nála, kikódolni, és adjak számot, értitek... Najó, nem leszek gonosz, pont volt nálam egy régi telefon, úgyhogy tökjó. Ha meg már beugrottam hozzá, nyomtattam pár önéletrajzot is.
Körbejártam a belvárost, alaposan... azaz dehogy alaposan, ez még csak egy előzetes gyors terepszemle volt, hogy kialakuljanak az irányok, meg tudjak mit mihez viszonyítani. Gyönyörű város. Bár az igazán szép parkjait nem láttam még, de a terek gyönyörűek, a sétálóutcák olyanok, hogy órákig el lehetne keringeni rajtuk... rengeteg érdekes bolt, néhány kevésbé érdekes, eszméletlen sok pub és bár... no meg annyi kávézó, hogy Nikike mind a tíz ujját megnyalná, ráadásul a húrelmélet szerinti mind a 14 extradimenzió felől. Olyan kávézók, huhuhhh... ha a Bartender buli nem jönne be, akkor írok egy új önéletrajzot, és leadom baristának.
A tengerpart nagyon szép, bár még ma se jutottam le. A tengerpart végig kavicsos, ami kicsit kiábrándító ha az ember homokos tengerpartra számít... aztán meg bánja, hogy megszólalt, mert azonnal meg is kapja. A stégtől keletre ugyanis meglehetősen homokos a tengerpart... meg egy kicsit melegebb is. Olyan szivárványos zászlók lengedeznek a La Manche csatorna langyi szellőcskéjében, hogy első körben jobbnak láttam nem közelebb menni. Igazából semmi problémám nincs a melegebb éghajlattal, amíg nem kevernek bele a dologba... simán toleráns vagyok, egyáltalán nem zavar, feltéve, hogy nem én leszek a meglepetés. Úgyhogy önéletrajzot arrafelé nem adok le szerintem, és mindenkinek egyszerűbb lesz. Egyébként előre tudtam a dologról, említették sokan, hogy Brightonban lényegesen magasabb az egy főre jutó társadalmi nem szerinti átlaghőmérséklet, úgyhogy nem érintett mélyen. Najó, hagyjuk.
Az ellenkező irányban viszont, ha már arra jártam, bedobáltam pár önéletrajzot is. Egy tengerparti koktélbár... ott nem keresnek embert, de elvitték az önéletrajzom, mondták, hogy simán jól jöhet. Egy kicsit beljebb levő pub, erős koktélkínálattal... ott is leadtam az önéletrajzom. A srác örült, hogy leadtam, mivel pont embert keres... de csak ha értek a koktélokhoz. Háhá, Bitch please! Kezébe nyomtam az önéletrajzom, jól meg is dicsérte, azt mondta szép munka... kíváncsi vagyok, visszahív-e. Kellemes hely volt, ebből még simán lehet valami... az igazi dicséret az lenne, ha engem választ. Volt ott még egy Dél-Amerikai étterem koktélbárja... kevésbé volt érdekes a kínálat, de nagyon hangulatos hely volt, simán megér egy próbát. Embert ott se keresnek, de önéletrajznak mindig örülnek. A főnöke állítólag mindig keres embereket.
A következő nagyon vicces volt... egy The Cube nevű koktélbár és club... elég ütősnek tűnt. Remek, menjünk be. Kinn ki volt rakva egy tábla akciós párlat+feltöltéses longdrinkről, ott tuti örülnek az american bartendingnek... soda-gun pourral (mérce nélkül tölteni miközben italpisztolyból nyomjuk bele az üdítőt) lehet nyomni az ipart kellő gyorsasággal. Úgyhogy adtam neki egy próbát.
Kiderült, hogy egy elég profi és nagyon durván felkapott koktélbár, ténylegesen a kedvemre való, első körben. A zene leginkább House, d&b és dubstep, de mindent meg tudok szokni... úgyhogy mentem vigyorogni a bártender legényre, hogy én bizony önéletrajzot hoztam. Hát, a srác telibe kiröhögött, hogy pajtás, ennél szebben nem is időzíthettél volna... ugyanis aznap adta be a felmondását, és két hét múlva lép az üzletből. A főnök holnaptól pont embert fog keresni, de akkor nagyon szívesen leadja neki az önéletrajzom még ma. Úgyhogy emberek, kéretik nagyon szurkolni, ez nagyon tetszene. Mondjuk sokáig van nyitva, de tuti komoly hely.
Nap közben megajándékoztam magam egy ebéddel - találtam egy japán éttermet. Kínaiak üzemeltetik a nyelv alapján, és jók az árai... 4.50-ért Japán curryt ettem rántott csirkével, és a Don-ok is ilyesmi áron voltak. Jól esett, vissza fogok még menni oda is.
Ettől függetlenül azért holnap újra nekimegyek a városnak, és kiszórok még egy csomó önéletrajzot az elsődleges prioritású helyekre... rangsoroltam, hol akarok dolgozni, és hullámokban osztok. Aztán aki először hív, az megnyert.
Hazafelé megkaptam a telefonom... és működik, úgyhogy mostmár végre lesznek fényképek, lesz twitter és facebook menet közben, és Kittim őszinte örömére addig fogom csekkolni össze-vissza a várost foursquaren, amíg bírja a GPS aksival. Még a bankban és az NInál is jelenésem lesz, de azt talán jobb lesz online.
Este volt egy kis relax - leültem Annieékkel tévézni egy finom tejes chai tea és némi keksz társaságában. Érdekes műsor ment, egészen elszoktam tőle. Egy fickót mutattak, ahogy építi magának az önfenntartó, tiszta energiával működő házát. Kár, hogy hulla fáradt voltam/vagyok, és a felét átaludtam...
Mára ennyi írás, ez is erőmön felül volt kicsit... aztán irány alvás. Jóccakát!
Szóval, Brighton. Ma sétáltam benne egy jót... azaz három jót sétáltam, hála a közeli netcafé személyzetének. Oda-vissza. Nos, ez úgy kezdődött, hogy elvittem a telefonom kikódoltatni... azt mondta a srác (azonosítatlan nemzetiség, ránézésre arab vagy indiai, de mindkettőre rácáfol a Szűzmária portré a falon), hogy egy óra és kész. Nade, ez már később volt.
Éjfélkor feküdtem le tegnap, és reggel ötkor keltem. Magamtól. Hiba az időzónában, előfordul. Csak egy óra, de az is elég. Gyors öltözködés, majd séta... elgyalogoltam a közeli bevásárlóutcába, ahol találtam egy egyfontos boltot... azaz 99 pennyset. Mert mint tudjuk, minden kicsi számít. Vettem végre fogkefét, fogkrémet, dezodort, meg ilyeneket... nem ártott embert csinálni magamból, mielőtt bemegyek a városba. Úgyhogy ezzel kezdtem. Ezután séta haza - be kell valjam, pacal vagyok. Vagy a ház van magasan. De marha melegem volt, mire felértem. Brighton nem egy nagy város... de nagyon dombos. Hosszú, gyönyörű tengerpart, onnan pedig befelé menet egyre jobban emelkedik a földszint, és végül olyan dimbes-dombos a végeredmény, hogy biciklis legyen a nyeregben, aki megbírkózik vele. Nade, leadtam a telefonom, felmentem, megfürödtem, fogat mostam, eltávolítottam a neander-völgyihez méltó dús-férfias arcszőrzetem, majd elindultam a városba.
A telefonom kikódolását még csak akkor kezdték... tíz perc, és kész. Aztán tíz perc múlva kiderült, hogy mégse... nem elég a szoftver, a telenor alaposan megkutyulta a dolgokat. A srác azt mondta, hogy majd holnap menjek vissza érte... de hagyjak telefonszámot, hol hívjon fel. Mármint... a mobilom ott van nála, kikódolni, és adjak számot, értitek... Najó, nem leszek gonosz, pont volt nálam egy régi telefon, úgyhogy tökjó. Ha meg már beugrottam hozzá, nyomtattam pár önéletrajzot is.
Körbejártam a belvárost, alaposan... azaz dehogy alaposan, ez még csak egy előzetes gyors terepszemle volt, hogy kialakuljanak az irányok, meg tudjak mit mihez viszonyítani. Gyönyörű város. Bár az igazán szép parkjait nem láttam még, de a terek gyönyörűek, a sétálóutcák olyanok, hogy órákig el lehetne keringeni rajtuk... rengeteg érdekes bolt, néhány kevésbé érdekes, eszméletlen sok pub és bár... no meg annyi kávézó, hogy Nikike mind a tíz ujját megnyalná, ráadásul a húrelmélet szerinti mind a 14 extradimenzió felől. Olyan kávézók, huhuhhh... ha a Bartender buli nem jönne be, akkor írok egy új önéletrajzot, és leadom baristának.
A tengerpart nagyon szép, bár még ma se jutottam le. A tengerpart végig kavicsos, ami kicsit kiábrándító ha az ember homokos tengerpartra számít... aztán meg bánja, hogy megszólalt, mert azonnal meg is kapja. A stégtől keletre ugyanis meglehetősen homokos a tengerpart... meg egy kicsit melegebb is. Olyan szivárványos zászlók lengedeznek a La Manche csatorna langyi szellőcskéjében, hogy első körben jobbnak láttam nem közelebb menni. Igazából semmi problémám nincs a melegebb éghajlattal, amíg nem kevernek bele a dologba... simán toleráns vagyok, egyáltalán nem zavar, feltéve, hogy nem én leszek a meglepetés. Úgyhogy önéletrajzot arrafelé nem adok le szerintem, és mindenkinek egyszerűbb lesz. Egyébként előre tudtam a dologról, említették sokan, hogy Brightonban lényegesen magasabb az egy főre jutó társadalmi nem szerinti átlaghőmérséklet, úgyhogy nem érintett mélyen. Najó, hagyjuk.
Az ellenkező irányban viszont, ha már arra jártam, bedobáltam pár önéletrajzot is. Egy tengerparti koktélbár... ott nem keresnek embert, de elvitték az önéletrajzom, mondták, hogy simán jól jöhet. Egy kicsit beljebb levő pub, erős koktélkínálattal... ott is leadtam az önéletrajzom. A srác örült, hogy leadtam, mivel pont embert keres... de csak ha értek a koktélokhoz. Háhá, Bitch please! Kezébe nyomtam az önéletrajzom, jól meg is dicsérte, azt mondta szép munka... kíváncsi vagyok, visszahív-e. Kellemes hely volt, ebből még simán lehet valami... az igazi dicséret az lenne, ha engem választ. Volt ott még egy Dél-Amerikai étterem koktélbárja... kevésbé volt érdekes a kínálat, de nagyon hangulatos hely volt, simán megér egy próbát. Embert ott se keresnek, de önéletrajznak mindig örülnek. A főnöke állítólag mindig keres embereket.
A következő nagyon vicces volt... egy The Cube nevű koktélbár és club... elég ütősnek tűnt. Remek, menjünk be. Kinn ki volt rakva egy tábla akciós párlat+feltöltéses longdrinkről, ott tuti örülnek az american bartendingnek... soda-gun pourral (mérce nélkül tölteni miközben italpisztolyból nyomjuk bele az üdítőt) lehet nyomni az ipart kellő gyorsasággal. Úgyhogy adtam neki egy próbát.
Kiderült, hogy egy elég profi és nagyon durván felkapott koktélbár, ténylegesen a kedvemre való, első körben. A zene leginkább House, d&b és dubstep, de mindent meg tudok szokni... úgyhogy mentem vigyorogni a bártender legényre, hogy én bizony önéletrajzot hoztam. Hát, a srác telibe kiröhögött, hogy pajtás, ennél szebben nem is időzíthettél volna... ugyanis aznap adta be a felmondását, és két hét múlva lép az üzletből. A főnök holnaptól pont embert fog keresni, de akkor nagyon szívesen leadja neki az önéletrajzom még ma. Úgyhogy emberek, kéretik nagyon szurkolni, ez nagyon tetszene. Mondjuk sokáig van nyitva, de tuti komoly hely.
Nap közben megajándékoztam magam egy ebéddel - találtam egy japán éttermet. Kínaiak üzemeltetik a nyelv alapján, és jók az árai... 4.50-ért Japán curryt ettem rántott csirkével, és a Don-ok is ilyesmi áron voltak. Jól esett, vissza fogok még menni oda is.
Ettől függetlenül azért holnap újra nekimegyek a városnak, és kiszórok még egy csomó önéletrajzot az elsődleges prioritású helyekre... rangsoroltam, hol akarok dolgozni, és hullámokban osztok. Aztán aki először hív, az megnyert.
Hazafelé megkaptam a telefonom... és működik, úgyhogy mostmár végre lesznek fényképek, lesz twitter és facebook menet közben, és Kittim őszinte örömére addig fogom csekkolni össze-vissza a várost foursquaren, amíg bírja a GPS aksival. Még a bankban és az NInál is jelenésem lesz, de azt talán jobb lesz online.
Este volt egy kis relax - leültem Annieékkel tévézni egy finom tejes chai tea és némi keksz társaságában. Érdekes műsor ment, egészen elszoktam tőle. Egy fickót mutattak, ahogy építi magának az önfenntartó, tiszta energiával működő házát. Kár, hogy hulla fáradt voltam/vagyok, és a felét átaludtam...
Mára ennyi írás, ez is erőmön felül volt kicsit... aztán irány alvás. Jóccakát!
2012. május 23., szerda
What the heck am I doing again? =P
Nos, itt vagyok. Brightoni szobámból írok, laptopról... naná hogy onnan, hülye lennék telefonról blogolni. Ennyire tuti nem vagyok mazochista.
Szóval, könnymentes búcsúzkodás a reptéren, aztán irány a terminál... viszonylag gyorsan feljutottam a Ryanair nekem szóló járatára. Ügyesen sikerült az ablak mellé helyezkedni... nagyon jó hír, gyönyörű volt. Két magyar lánnyal utaztam: az egyikük Birminghamban él, a másik kertészeti kiállításra ment Londonba. A Birminghami leányzó előadta a történetét... nulla angoltudással kezdett ő is dolgozni idekinn, és már jól megélnek. Szeretem hallgatni, hogy összejönnek a dolgok másoknak is. Jót beszélgettünk, nézelődtünk kifelé az ablakon... valahol a La Manche csatorna felett esett le, hogy mit is művelek már megint. Onnan kezdve már csak vigyorogtam. Ez mindig felpörget.
Leszálltam a Stansteden... egy apró sérüléssel megúsztam a repülőutat. Az egyik utastárs leányzó megkért, hogy segítsek kihúzni a csomagját a fej feletti tárolóból.. aztán ugye jó cserkész, ott segít ahol tud, vagy mi a szösz. Jó nehéz bőrönd volt, olyan maga után húzós cucc... úgyhogy súlyához mérten alaposan meg is rántottam, de rendesen. Arra nem számítottam viszont, hogy leérnek a kerekei... úgyhogy pont ugyanazzal a slunggal vágott fültövön a bőrönd, amivel kihúztam. Szép... épp hogy kidugult a fülem leszállás után, már csengett, mert fejbevertem magam. Komolyan, magamban tudok a legtöbb kárt tenni.
Aztán kifelé... öt perc alatt átjutottam a határon, összeszedtem a csomagjaim, amin szerencsére rajta volt a nevem: a matricán, amit ráragasztottak. Na, arról teljesen megfeledkeztem, hogy jelölni kéne. Úgyhogy Kittim, feladat: matricát a poggyászra.
Kimásztam a terminálba... volt egy kis időm szöszölni. Bementem az első sparba, ahol vettem egy sim kártyát magamnak a telefonomba... mármint a régibe, amit még innen hoztam. Az otthonit még ki kell kódoltatni. Aztán beültem egy jó kávéra... hogy az mennyire jól esett.
Komolyan. Leszállok, bemegyek az első üzletbe, és jó kávét kapok. Lavazzából, de jó kávét kapok. Szakmailag helyén van, finom, jó a habja, és kakaót is csak azért kaptam rá, mert úgy kértem. Az utolsó pennyig megérte, már csak az érzés. Végre!
Érdekes, egyáltalán nem érzem magam annyira elveszettnek, mint múltkor. A kultúrsokkot múltkor letudtam, most minden annyira kellemesen ismerős. Boci minden út mentén, mező az egyetlen fával a közepén, a fekete buszsofőrök, az indiai kasszások... és a nyelv is úgy tűnik, sokkal jobban megy már. Elmélyült egy kicsit, egyáltalán nem érzem úgy, hogy bármit is nem értenék. Engem is elsőre megért mindenki, és nem zavarnak az akcentusok. Annyira. Egész nap nem volt semmi nyelvi félreértés.
Busszal indultam London felé - volt rajta WiFi, úgyhogy csekkolgatás ezerrel. Végignéztem belülről Londont... aztán a Victoria Stationön átszálltam a Brightoni buszra. Volt egy tök vicces, japánoknak szóló túrista információ, rögtön az angol mellett... megfordult a fejemben,hogy bemegyek trollkodni. Hülye európai bemegy és japánul eligazítást kér Londonban. De visszafogtam magam, kell hagyni valami brahit legközelebbre is. Viszont a buszjegyemet már nem tudtam kinyomtatni otthon, úgyhogy a Victoria Station közelében kellett kinyomtatnom egy netcaféban... nos, a pofám leszakad. Úgy lehúztak 1 font 50-el, hogy azt tanítani kellene. Már az ötven pennyt is sokalltam egy fekete-fehér oldalért, amikor máshol tíz pennyért nyomtattam, de amikor a srác visszaszólt, hogy 1.50... na, akkor majdnem kijöttem a béketűrésemből. Viszont siettem, úgyhogy kifizettem. Drága nyomtatás volt, arányaiban.
Következőleg Brightonba jöttem... a busz rögtön a tengerpart mellett tett le. Egy óra múlva ideért kb a lakás tulaja, akinél lakni fogok... Anne-nek hívják, nagyon rendes, jó kis család. A város egyik legmagasabb pontján élnek kamasz fiával, már nagyon bírom őket. Sokat segítettek, elmagyaráznak mindent, örülnek nekem, és még el is vittek egy körre kocsival a város körül, hogy kicsit átlássam, mi hol van. Megvannak az első impresszióim a városról, de ezt majd holnap teszem közzé, vagy legalábbis a következő bejegyzésben. Ahogy a családról is később fogok írni.
Holnap akklimatizálódok, bevásárlok mindent, amire ma nem volt időm, lerendezem a címátjelentést a banknál, kikódoltatom a mobilom... és a legfontosabb: kialszom magam. Képek is lesznek holnap, nyugi.
Addigis bye mindenki!
Szóval, könnymentes búcsúzkodás a reptéren, aztán irány a terminál... viszonylag gyorsan feljutottam a Ryanair nekem szóló járatára. Ügyesen sikerült az ablak mellé helyezkedni... nagyon jó hír, gyönyörű volt. Két magyar lánnyal utaztam: az egyikük Birminghamban él, a másik kertészeti kiállításra ment Londonba. A Birminghami leányzó előadta a történetét... nulla angoltudással kezdett ő is dolgozni idekinn, és már jól megélnek. Szeretem hallgatni, hogy összejönnek a dolgok másoknak is. Jót beszélgettünk, nézelődtünk kifelé az ablakon... valahol a La Manche csatorna felett esett le, hogy mit is művelek már megint. Onnan kezdve már csak vigyorogtam. Ez mindig felpörget.
Leszálltam a Stansteden... egy apró sérüléssel megúsztam a repülőutat. Az egyik utastárs leányzó megkért, hogy segítsek kihúzni a csomagját a fej feletti tárolóból.. aztán ugye jó cserkész, ott segít ahol tud, vagy mi a szösz. Jó nehéz bőrönd volt, olyan maga után húzós cucc... úgyhogy súlyához mérten alaposan meg is rántottam, de rendesen. Arra nem számítottam viszont, hogy leérnek a kerekei... úgyhogy pont ugyanazzal a slunggal vágott fültövön a bőrönd, amivel kihúztam. Szép... épp hogy kidugult a fülem leszállás után, már csengett, mert fejbevertem magam. Komolyan, magamban tudok a legtöbb kárt tenni.
Aztán kifelé... öt perc alatt átjutottam a határon, összeszedtem a csomagjaim, amin szerencsére rajta volt a nevem: a matricán, amit ráragasztottak. Na, arról teljesen megfeledkeztem, hogy jelölni kéne. Úgyhogy Kittim, feladat: matricát a poggyászra.
Kimásztam a terminálba... volt egy kis időm szöszölni. Bementem az első sparba, ahol vettem egy sim kártyát magamnak a telefonomba... mármint a régibe, amit még innen hoztam. Az otthonit még ki kell kódoltatni. Aztán beültem egy jó kávéra... hogy az mennyire jól esett.
Komolyan. Leszállok, bemegyek az első üzletbe, és jó kávét kapok. Lavazzából, de jó kávét kapok. Szakmailag helyén van, finom, jó a habja, és kakaót is csak azért kaptam rá, mert úgy kértem. Az utolsó pennyig megérte, már csak az érzés. Végre!
Érdekes, egyáltalán nem érzem magam annyira elveszettnek, mint múltkor. A kultúrsokkot múltkor letudtam, most minden annyira kellemesen ismerős. Boci minden út mentén, mező az egyetlen fával a közepén, a fekete buszsofőrök, az indiai kasszások... és a nyelv is úgy tűnik, sokkal jobban megy már. Elmélyült egy kicsit, egyáltalán nem érzem úgy, hogy bármit is nem értenék. Engem is elsőre megért mindenki, és nem zavarnak az akcentusok. Annyira. Egész nap nem volt semmi nyelvi félreértés.
Busszal indultam London felé - volt rajta WiFi, úgyhogy csekkolgatás ezerrel. Végignéztem belülről Londont... aztán a Victoria Stationön átszálltam a Brightoni buszra. Volt egy tök vicces, japánoknak szóló túrista információ, rögtön az angol mellett... megfordult a fejemben,hogy bemegyek trollkodni. Hülye európai bemegy és japánul eligazítást kér Londonban. De visszafogtam magam, kell hagyni valami brahit legközelebbre is. Viszont a buszjegyemet már nem tudtam kinyomtatni otthon, úgyhogy a Victoria Station közelében kellett kinyomtatnom egy netcaféban... nos, a pofám leszakad. Úgy lehúztak 1 font 50-el, hogy azt tanítani kellene. Már az ötven pennyt is sokalltam egy fekete-fehér oldalért, amikor máshol tíz pennyért nyomtattam, de amikor a srác visszaszólt, hogy 1.50... na, akkor majdnem kijöttem a béketűrésemből. Viszont siettem, úgyhogy kifizettem. Drága nyomtatás volt, arányaiban.
Következőleg Brightonba jöttem... a busz rögtön a tengerpart mellett tett le. Egy óra múlva ideért kb a lakás tulaja, akinél lakni fogok... Anne-nek hívják, nagyon rendes, jó kis család. A város egyik legmagasabb pontján élnek kamasz fiával, már nagyon bírom őket. Sokat segítettek, elmagyaráznak mindent, örülnek nekem, és még el is vittek egy körre kocsival a város körül, hogy kicsit átlássam, mi hol van. Megvannak az első impresszióim a városról, de ezt majd holnap teszem közzé, vagy legalábbis a következő bejegyzésben. Ahogy a családról is később fogok írni.
Holnap akklimatizálódok, bevásárlok mindent, amire ma nem volt időm, lerendezem a címátjelentést a banknál, kikódoltatom a mobilom... és a legfontosabb: kialszom magam. Képek is lesznek holnap, nyugi.
Addigis bye mindenki!
2012. május 22., kedd
Utolsó nap
Indulásra kész vagyok. Ülünk itthon, várjuk az utolsó pizzánk... =) És már mindennel kész vagyok.
Immár sokadszorra pakoltam be az életem egy bőröndbe és egy laptoptáskába.. bár a prioritások mások egy kicsit. Sok dolgot nem viszek, amit régebben vittem... leginkább emlékeket. Azok mind megvannak a fejemben. Régebben még hurcoltam magammal a régi emlékeim, képeslapjaim japánból.. de azokat majd egyszerűen utánam küldik, ha kész vagyok mindennel, és tudok hol berendezkedni.
A repülő 6:45kor indul. Lefoglaltam a buszjegyem Stanstedről Londonba, Londonból Brightonba... aztán majd lesz valami. Hatig ki kell húznom valahogy a csomagjaimmal, aztán jönnek értem.
Szereztem magamnak szobát... 75 font/hét, Brightoni viszonylatban nekem nevetségesen olcsónak tűnik. Egy ötvenes évei körüli ír nő adja ki az egyik szobáját, aki a tizennégy éves fiával élnek ott, és kell nekik a pénz... de megszokták a bérlőket, és nagyon rendesnek tűnnek. Jól kikédezett e-mailben, hogy ki vagyok, meg honnan, úgy tűnik nem mindegy nekik, kivel laknak együtt... meg meséltek sok mindent magukról is. Már érdekelnek, várom hogy találkozzunk.
A tanítás Skype-on megy tovább... de a lényegi része a következő időszaknak az álláskeresés lesz. Nyomtatok vagy ötven önéletrajzot, aztán lesz ami lesz. Csak kapok valamit.
Megírtam a részletes terveket, hogy mit és hogy fogok csinálni... mint tudjuk, "Failing to plan is planning to fail", úgyhogy én inkább a tervezés mellett maradok. Az első nap nem nagyon fogok tudni mit csinálni annyi cuccal, de csütörtökön már el tudom intézni a papírjaim, rendszerezni egyéb dolgaim, és menni állást keresni.
Innen kezdve bekeményítek kicsit. Legfeljebb egy kis reverz kultúrsokkra számítok, másra nem igazán. Jól fog menni, és most tervem, céljaim is vannak. Innen kezdve menni fog.
Legközelebb azt hiszem, kintről fogok jelentkezni...
Bye!
Immár sokadszorra pakoltam be az életem egy bőröndbe és egy laptoptáskába.. bár a prioritások mások egy kicsit. Sok dolgot nem viszek, amit régebben vittem... leginkább emlékeket. Azok mind megvannak a fejemben. Régebben még hurcoltam magammal a régi emlékeim, képeslapjaim japánból.. de azokat majd egyszerűen utánam küldik, ha kész vagyok mindennel, és tudok hol berendezkedni.
A repülő 6:45kor indul. Lefoglaltam a buszjegyem Stanstedről Londonba, Londonból Brightonba... aztán majd lesz valami. Hatig ki kell húznom valahogy a csomagjaimmal, aztán jönnek értem.
Szereztem magamnak szobát... 75 font/hét, Brightoni viszonylatban nekem nevetségesen olcsónak tűnik. Egy ötvenes évei körüli ír nő adja ki az egyik szobáját, aki a tizennégy éves fiával élnek ott, és kell nekik a pénz... de megszokták a bérlőket, és nagyon rendesnek tűnnek. Jól kikédezett e-mailben, hogy ki vagyok, meg honnan, úgy tűnik nem mindegy nekik, kivel laknak együtt... meg meséltek sok mindent magukról is. Már érdekelnek, várom hogy találkozzunk.
A tanítás Skype-on megy tovább... de a lényegi része a következő időszaknak az álláskeresés lesz. Nyomtatok vagy ötven önéletrajzot, aztán lesz ami lesz. Csak kapok valamit.
Megírtam a részletes terveket, hogy mit és hogy fogok csinálni... mint tudjuk, "Failing to plan is planning to fail", úgyhogy én inkább a tervezés mellett maradok. Az első nap nem nagyon fogok tudni mit csinálni annyi cuccal, de csütörtökön már el tudom intézni a papírjaim, rendszerezni egyéb dolgaim, és menni állást keresni.
Innen kezdve bekeményítek kicsit. Legfeljebb egy kis reverz kultúrsokkra számítok, másra nem igazán. Jól fog menni, és most tervem, céljaim is vannak. Innen kezdve menni fog.
Legközelebb azt hiszem, kintről fogok jelentkezni...
Bye!
2012. május 13., vasárnap
Utolsó hetek
Ismét összeszedtem magam egy blogbejegyzésre, hello mindenki.
Az utolsó hetek a szokott fejetlenségben telnek - ilyenkor mindig nagyon összesűrűsödnek a dolgok. Elsőre megviseli az embert, bár én már simán megszoktam már. Na jó, majdnem. Néha még én is nehezen viselem, nah.
Harmadszorra csinálom végig... és végigdolgozom a hetet, ahogy szoktam. Nagyon jól esett volna, ha van időm egy kicsit rendezkedni... de elég nehéz lesz. Még a múlt hétről is helyzeték át órát mostanra... úgyhogy természetesen még annyi időm se lesz a héten, mint egyébként szokott lenni... ez most kifejezetten rosszul esett, de a cél érdekében... ez is belefér. Ezért utálom a kiszolgáltatottságot. Itt és most leteszem a nagyesküt mindenki előtt: záros határidőn belül el fogom érni, hogy ne kelljen aprópénzre váltanom az időmet. Sok meló lesz benne, rengeteget kell fejlődnöm, és olyan dolgokat is meg kell majd próbálnom, amitől a legtöbb ember fél, de menni fog. Most itt állok, az utolsó héten, ezernyi fontos teendővel, és tovább kell tanítanom, mert minden fillérre szükségem van a költözéshez. Azért jó lett volna, ha ezt az időt felkészüléssel tölthetem.
Ezután még jönnek az elköszönések is: a tanítás miatt erre se lesz idő. Nagyon szomorú, de rengeteg fontos ismerősömtől nem lesz időm elköszönni. De sajnos a cél érdekében áldozatokat kell hozni. Úgyhogy meló, meló meló... de a nagy többséggel ellentétben mi legalább küzdünk valamiért.
Érdekes egyébként... rólam már szinte lepereg az egész. Legutóbb még voltak helyek, ahová újra el akartam menni, még utoljára megnézni... már nem érdekelnek. Egyszerűen semmi megbánás nincs bennem, és jól tudom, hogy nem fog hiányozni semmi. Emberekre ezt nem mondom: néhányan nagyon hiányozni fognak. De az én világképem egy kicsit már más. Én abban hiszek, hogy a világ kitágult, és a távolságok összementek... azok a barátságok meg, amelyek megérik, biztosan túl fogják élni. A mi generációnk már nem szorulhat határok közé. Az országhatár szerintem egy régi paradigma, és hülyeség ahogy van. Egy nyamvadt piros vonal a térképen, ami csak balhéra ad okot, és megnehezíti az igazi kérdések, igazi problémák megoldását. Európában élünk, és szerintem már ez is csak egy földrajzi fogalom. Tudom, hallgatom én is eleget... magyar vagyok, vagy mi a szösz, nekem Magyarországon kell maradnom. Ez a kijelentés egyeseknek fájni fog, de... én Ember vagyok, a Föld nevű bolygóról. És mint ilyen, teljesen mindegy, hogy hol vagyok. Tisztelem az őseim, tisztelem azt, amiért harcoltak anno... és akkor releváns volt. Most már nem releváns. Globális problémáink és komolyabb kérdéseink vannak annál, hogy hol húzódik a piros vonal, kinek a kezében van a föld, milyen nyelvet beszélünk éppen, és ki van megválasztva vezetőnek. Elnézést mindenkitől, akinek ezzel fájdalmat okoztam, de ilyen idejétmúlt ideológiai kérdések engem már nem fognak visszatartani, hogy elhagyjam ezt az országot.
Hopp, eltévedtem. Kicsit mást írtam, mint eleve akartam.. a lényeg az, hogy bárki is marad itt a világ most már kicsi - könnyű találkozni bárkivel. A repülőjegyem olcsóbb volt Angliába, mint elvonatozni vidékről Budapestre... és a kommunikáció is kellően fejlett ahhoz, hogy bárkivel kapcsolatot tartsak. Az erős barátságok túlélik ezt.
Most kicsit visszatérek akkor a konkrét kérdésekhez. Lassan kezdődhet a pakolás... egy bőröndnyi cucc elég ahhoz, hogy újrakezdjem az életem, többre nem lesz szükségem. Elkezdhetek lakhelyet keresni: azért nem árt, ha meg tudom húzni magam valahol, amint Brightonba értem. Aztán kezdődik majd az igazi móka: munkát keresni. Aztán szép lassan folytatódik majd a terv... lépésenként.
Most sajnos indulnom kell... ennyi idő volt mára. Majd innen folytatom, asszem legközelebb egy kicsit szakmaibb kérdésekkel.
Az utolsó hetek a szokott fejetlenségben telnek - ilyenkor mindig nagyon összesűrűsödnek a dolgok. Elsőre megviseli az embert, bár én már simán megszoktam már. Na jó, majdnem. Néha még én is nehezen viselem, nah.
Harmadszorra csinálom végig... és végigdolgozom a hetet, ahogy szoktam. Nagyon jól esett volna, ha van időm egy kicsit rendezkedni... de elég nehéz lesz. Még a múlt hétről is helyzeték át órát mostanra... úgyhogy természetesen még annyi időm se lesz a héten, mint egyébként szokott lenni... ez most kifejezetten rosszul esett, de a cél érdekében... ez is belefér. Ezért utálom a kiszolgáltatottságot. Itt és most leteszem a nagyesküt mindenki előtt: záros határidőn belül el fogom érni, hogy ne kelljen aprópénzre váltanom az időmet. Sok meló lesz benne, rengeteget kell fejlődnöm, és olyan dolgokat is meg kell majd próbálnom, amitől a legtöbb ember fél, de menni fog. Most itt állok, az utolsó héten, ezernyi fontos teendővel, és tovább kell tanítanom, mert minden fillérre szükségem van a költözéshez. Azért jó lett volna, ha ezt az időt felkészüléssel tölthetem.
Ezután még jönnek az elköszönések is: a tanítás miatt erre se lesz idő. Nagyon szomorú, de rengeteg fontos ismerősömtől nem lesz időm elköszönni. De sajnos a cél érdekében áldozatokat kell hozni. Úgyhogy meló, meló meló... de a nagy többséggel ellentétben mi legalább küzdünk valamiért.
Érdekes egyébként... rólam már szinte lepereg az egész. Legutóbb még voltak helyek, ahová újra el akartam menni, még utoljára megnézni... már nem érdekelnek. Egyszerűen semmi megbánás nincs bennem, és jól tudom, hogy nem fog hiányozni semmi. Emberekre ezt nem mondom: néhányan nagyon hiányozni fognak. De az én világképem egy kicsit már más. Én abban hiszek, hogy a világ kitágult, és a távolságok összementek... azok a barátságok meg, amelyek megérik, biztosan túl fogják élni. A mi generációnk már nem szorulhat határok közé. Az országhatár szerintem egy régi paradigma, és hülyeség ahogy van. Egy nyamvadt piros vonal a térképen, ami csak balhéra ad okot, és megnehezíti az igazi kérdések, igazi problémák megoldását. Európában élünk, és szerintem már ez is csak egy földrajzi fogalom. Tudom, hallgatom én is eleget... magyar vagyok, vagy mi a szösz, nekem Magyarországon kell maradnom. Ez a kijelentés egyeseknek fájni fog, de... én Ember vagyok, a Föld nevű bolygóról. És mint ilyen, teljesen mindegy, hogy hol vagyok. Tisztelem az őseim, tisztelem azt, amiért harcoltak anno... és akkor releváns volt. Most már nem releváns. Globális problémáink és komolyabb kérdéseink vannak annál, hogy hol húzódik a piros vonal, kinek a kezében van a föld, milyen nyelvet beszélünk éppen, és ki van megválasztva vezetőnek. Elnézést mindenkitől, akinek ezzel fájdalmat okoztam, de ilyen idejétmúlt ideológiai kérdések engem már nem fognak visszatartani, hogy elhagyjam ezt az országot.
Hopp, eltévedtem. Kicsit mást írtam, mint eleve akartam.. a lényeg az, hogy bárki is marad itt a világ most már kicsi - könnyű találkozni bárkivel. A repülőjegyem olcsóbb volt Angliába, mint elvonatozni vidékről Budapestre... és a kommunikáció is kellően fejlett ahhoz, hogy bárkivel kapcsolatot tartsak. Az erős barátságok túlélik ezt.
Most kicsit visszatérek akkor a konkrét kérdésekhez. Lassan kezdődhet a pakolás... egy bőröndnyi cucc elég ahhoz, hogy újrakezdjem az életem, többre nem lesz szükségem. Elkezdhetek lakhelyet keresni: azért nem árt, ha meg tudom húzni magam valahol, amint Brightonba értem. Aztán kezdődik majd az igazi móka: munkát keresni. Aztán szép lassan folytatódik majd a terv... lépésenként.
Most sajnos indulnom kell... ennyi idő volt mára. Majd innen folytatom, asszem legközelebb egy kicsit szakmaibb kérdésekkel.
2012. május 7., hétfő
Takarítás - avagy kihajítjuk az elmúlt 23 évet...
Már csak pár hét van hátra, úgyhogy ideje megkezdeni a nagytakarítást... fogalmazhatok úgy is, hogy most elkezdtem felszámolni az eddigi életem. Amikor legutóbb mentem, nem pakoltunk ki, nem kukáztam ki a dolgokat, itt maradt minden a szekrényemben.. most viszont komolyan eldöntöttem, hogy nekem annyi cuccom marad, amennyi egy bőröndbe elfér. Abból majd építek magamnak egy új életet. Amire szükségem van, az úgyis a fejemben van... ami meg kiegészíti az a laptopomon.
Amire könyvre szükségem van, azt majd esetleg utánam küldik.. amire meg nem, az egy héten belül megy az antikváriumba. Mindenből pénzt kell csinálnom, amiből lehet... az elején kell ügyesnek lenni, onnan kezdve meg már simán megoldom. Szükségem van körülbelül 6-8 ingre maximum, elegendő váltás zoknira, gatyára, néhány farmerra, egy rövid gatyára, maximum két felsőre... meg veszek még kifelé menet egy zakót, amit apa szponzorált. Talán még egy új, normálisan kinéző cipő is belefér, ha már melót keresek. Bár a bárpult mögött cipő terén azt hiszem a Daddy féle elméletet fogom követni: a pult mögött deréktól felfelé marhajól kell kinézni, de deréktól lefelé.. a vendég felől akár kentaur is állhat a bárpult mögött, észre se veszik. Úgyhogy inkább kényelmesnek kell majd lennie... de munkakeresésre, egyéb alkalmakra egyébként is szükség lesz egy normálisra. Elektronikai cikkek közül csak az egyik laptopom, meg a szótárgépem viszem... ha azt is el nem adom félúton. A mobilom kikódoltatom, aztán majd kinn veszek öt fontért egy sim kártyát bele az első supermarketben. Azon olvasni is tudok, ha akarok, és van működő GPS, ami nem hiszi azt, hogy párizsban vagyok, mint a régi Omniám. Jah, meg az mp3 lejátszóm, ami Japán óta szakadatlanul szolgál. Elégedett vagyok vele, jó vásár volt.
Először gyerekkori játékainkat söpörtük ki a szekrényből - évek óta ki se nyitottuk a szekrényajtót, de ezen is túl kellett esni. Régiek már, de van a közelben egy anyaotthon, ott a gyerekek nagyon fognak neki örülni... azt mondták, 0-16 éves korig mindennek örülnek. Most három zsákkal fognak kapni. Ugyanígy három zsák ruha is összejött... ami teljesen jó minőségű, csak már kinőttük, nem hordjuk, vagy valami ilyesmi. Anya és öcsi is kipakolta a szekrényét... mindenki rendet kezdett rakni a lakásban. Érdekes egyébként. Sokan mondják, hogy ahhoz, hogy az ember új dolgokat kapjon az életébe, először meg kell szabadulni a régiektől. Le kell mondani mindenről, amire nincs szükség, más még használhatja. Belemennék a filozofálásba is ezek után - mennyi kacat állhat az emberek szekrényeiben. =P
Lényeg a lényeg, ennyi dolog kihajigálása után már azt hiszem, kész leszek befogadni az újat.
A nagyobb értékű dolgaimból most pénzt kéne csinálni: értékesebb könyveim, banjom, és egy erősítőm is el kéne adni... van egy jó kis reflexíj is... csoda, hogy mik nem kerülnek elő a szekrényekből. A legnehezebb megszabadulni egyébként egy teljes könyvespolcnyi mangától lesz... ötletem sincs,hogy fogom megoldani. Még nem döntöttem el teljesen, de azt hiszem, hogy még a szótárgépemtől is meg fogok válni. Japán ide, szótár oda, de azért akkor is egy fél havi lakbér, ha korrekt áron elviszik. Majd kiderül még, eladom-e, vagy viszi-e valaki... Mindenesetre olvasóim közül is bárkinek kéne bármi ezek közül a cuccok közül, nyugodtan jelentkezhet.
Hét vége felé van az utolsó vizsgám... utána már ténylegesen számolhatom a napokat visszafelé. Elkezdtem önéletrajzokat küldözgetni - innen egyébként elég nehéz munkát találni - de azért miért ne. Teljes pályás letámadás, hátha bejön. Még egy kicsit pofozgatom azért az önéletrajzot... de kíváncsi leszek a végére.
Mára csak ez a kis rövid bejegyzés lesz: megyek vissza angolt és spanyolt tanulni, meg még egy kicsit tölteni is kéne. Dobálni most nem tudok odakinn, mert esik az eső... de most ilyen kis nyugis, beltéri programokat keresek. Lehet, hogy még olvasok egy kis befektetést is. Még eldöntöm...
Most az első lépés mégis: tejbegríz. Mert anya főz nekem =P
Örültem, viszlát mindenki!
Amire könyvre szükségem van, azt majd esetleg utánam küldik.. amire meg nem, az egy héten belül megy az antikváriumba. Mindenből pénzt kell csinálnom, amiből lehet... az elején kell ügyesnek lenni, onnan kezdve meg már simán megoldom. Szükségem van körülbelül 6-8 ingre maximum, elegendő váltás zoknira, gatyára, néhány farmerra, egy rövid gatyára, maximum két felsőre... meg veszek még kifelé menet egy zakót, amit apa szponzorált. Talán még egy új, normálisan kinéző cipő is belefér, ha már melót keresek. Bár a bárpult mögött cipő terén azt hiszem a Daddy féle elméletet fogom követni: a pult mögött deréktól felfelé marhajól kell kinézni, de deréktól lefelé.. a vendég felől akár kentaur is állhat a bárpult mögött, észre se veszik. Úgyhogy inkább kényelmesnek kell majd lennie... de munkakeresésre, egyéb alkalmakra egyébként is szükség lesz egy normálisra. Elektronikai cikkek közül csak az egyik laptopom, meg a szótárgépem viszem... ha azt is el nem adom félúton. A mobilom kikódoltatom, aztán majd kinn veszek öt fontért egy sim kártyát bele az első supermarketben. Azon olvasni is tudok, ha akarok, és van működő GPS, ami nem hiszi azt, hogy párizsban vagyok, mint a régi Omniám. Jah, meg az mp3 lejátszóm, ami Japán óta szakadatlanul szolgál. Elégedett vagyok vele, jó vásár volt.
Először gyerekkori játékainkat söpörtük ki a szekrényből - évek óta ki se nyitottuk a szekrényajtót, de ezen is túl kellett esni. Régiek már, de van a közelben egy anyaotthon, ott a gyerekek nagyon fognak neki örülni... azt mondták, 0-16 éves korig mindennek örülnek. Most három zsákkal fognak kapni. Ugyanígy három zsák ruha is összejött... ami teljesen jó minőségű, csak már kinőttük, nem hordjuk, vagy valami ilyesmi. Anya és öcsi is kipakolta a szekrényét... mindenki rendet kezdett rakni a lakásban. Érdekes egyébként. Sokan mondják, hogy ahhoz, hogy az ember új dolgokat kapjon az életébe, először meg kell szabadulni a régiektől. Le kell mondani mindenről, amire nincs szükség, más még használhatja. Belemennék a filozofálásba is ezek után - mennyi kacat állhat az emberek szekrényeiben. =P
Lényeg a lényeg, ennyi dolog kihajigálása után már azt hiszem, kész leszek befogadni az újat.
A nagyobb értékű dolgaimból most pénzt kéne csinálni: értékesebb könyveim, banjom, és egy erősítőm is el kéne adni... van egy jó kis reflexíj is... csoda, hogy mik nem kerülnek elő a szekrényekből. A legnehezebb megszabadulni egyébként egy teljes könyvespolcnyi mangától lesz... ötletem sincs,hogy fogom megoldani. Még nem döntöttem el teljesen, de azt hiszem, hogy még a szótárgépemtől is meg fogok válni. Japán ide, szótár oda, de azért akkor is egy fél havi lakbér, ha korrekt áron elviszik. Majd kiderül még, eladom-e, vagy viszi-e valaki... Mindenesetre olvasóim közül is bárkinek kéne bármi ezek közül a cuccok közül, nyugodtan jelentkezhet.
Hét vége felé van az utolsó vizsgám... utána már ténylegesen számolhatom a napokat visszafelé. Elkezdtem önéletrajzokat küldözgetni - innen egyébként elég nehéz munkát találni - de azért miért ne. Teljes pályás letámadás, hátha bejön. Még egy kicsit pofozgatom azért az önéletrajzot... de kíváncsi leszek a végére.
Mára csak ez a kis rövid bejegyzés lesz: megyek vissza angolt és spanyolt tanulni, meg még egy kicsit tölteni is kéne. Dobálni most nem tudok odakinn, mert esik az eső... de most ilyen kis nyugis, beltéri programokat keresek. Lehet, hogy még olvasok egy kis befektetést is. Még eldöntöm...
Most az első lépés mégis: tejbegríz. Mert anya főz nekem =P
Örültem, viszlát mindenki!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)