Új lakás, új bárpult

Tekintve, hogy mikor írtam utóljára... ez egy kilométeres bejegyzés lesz. Viszont a köztes idő legalább tevékenyen telt... már a vadonatúj kis tanulós/dolgozószobámban ülök a mi kis íróasztalunknál, amit én magam legóztam össze. Csavarbehajtó gép híján kissé vízhólyagosan (tudom Apa, te megmondtad, de nem volt gáz, és egész jó poén volt így is.), de minden kész. A bejegyzésben terveim szerint lesz minden, anyától a házépítésen és a kutyán keresztül egészen a szakmázgatásig, aztán akinek lesz energiája, majd elolvassa.

Szóval, ötletem sincs, mi volt az utolsó bejegyzésem, visszanézni meg lusta vagyok... úgyhogy kezdem ahol érem. Szóval az Alchemist egyelőre füstbe ment: jó sok szárazjég és egyéb füstbe... meg mindenbe, amit ott használnak. Az interjú tök jól ment, nagyon jól éreztem magam, és nagyon korrekt volt, csak egyszerűen kétszázból nem könnyű benne lenni a hat legjobban, alig egy éves szakmai gyakorlattal. Lehetek bármilyen jó személyiség, ennyiből mindig van valaki, aki van ilyen jó, csak mondjuk ötször ennyi tapasztalattal. Az Angelica ügyében is megnyugodtam... Kitti már ismeri a bártendereket ott, harminc alatt ott senki sincs, csak a barbackek. Ott meg azért 5-6 évig még nem tartok. Sebaj, leszek én profi máshol is. Kimászom én a huszonkettes csapdájából, mint ahogy már nagyon sokszor megtettem.

Az új ház megvan... nagyon szép, nagyon jó, nagyon élvezzük. Közben anya is megérkezett: eddig nagyon élvezi az egészet. Ez a kultúrsokk görbének még csak a legeleje (a sokat emlegetett nászút periódus), úgyhogy néhány hétig még pár centivel a föld fölött lebeg... aztán majd jön a sokk szépen lassan. Azon is túl lesz, aztán rend lesz. A kutya kezdi kiheverni az utazást... csak azt bírja nehezen, ha anya elmegy valahová nélküle. Szegény ebnek per pillanat ő az egyetlen biztos pont az életében... de amikor tegnap elment a boltba nélküle, már csak várta, nem vonyított. Rendes tőle.
A szomszédok rendesek... jobbra egy arab, balra egy indiai, következő ajtónál meg így kínai család él... megvan azért a kulturális sokszínűség azért itt is, de a bevándorlók aránya még így is töredékének látszik a Brightonihoz képest. Sokkal több az angol. Komolyan, de itt még egy McDonaldsban is többségében angolok dolgoznak. Ez Londonban, vagy valahol délen teljesen elképzelhetetlen lehet. Indiaiak és arabok vannak, jórészt már elbritesedve, északon viszonylag sok az afrokaribi, délen állítólag van kínai negyed, és keleten megvan a kötelező lengyel, kelet-európai kolónia is... de lényegesen kevesebb a külföldi, mint délen. Hogy ez jó-e, vagy nem, majd kb fél év múlva látni fogjuk. Lehet, hogy itt még nincs tele az emberek töke a sok bevándorlóval, de lehet, hogy kevésbé is tolerálják őket. Fene tudja, majd meglátjuk.

Szóval, vissza a lakáshoz. Szinte teljesen üres volt, amikor jöttünk.. hűtő volt, de úgy körülbelül annyi. Meg egy kanapé, és kávézóasztal, és néhány beépített szekrény. Úgyhogy felmentünk szépen egy naaagy, online cuccrendelős áruházba (Argos - van neki boltja is, de ott is csak érintőképernyőket lát az ember... aztán megrendel mindent, és átveheti), és kiszállíttattuk magunknak a fél házat. Rendeltünk két fiókos szekrényt, egy nagy kétajtós szekrényt anyának, egy ebédlőasztalt (hétvégén jön), egy mosógépet... takarító kütyüket, hiányzó konyhai cuccokat, mikrót... könyvespolcot, ilyeneket. Úgyhogy napok óta mást se csinálok, csak bútorokat szerelek össze, vicces, majdnem IKEA-s leírásokból. Soook-soook csavarozás. A végeredmény kezd egész jól kinézni. Lassan már rendet is lehet rakni. A nappali és anya szobája szép, kész van, a könyha szintén. A mi szobánkban már csak rendet kell rakni... amint Kittinek is van ideje, megcsináljuk. De mostmár bőven van hely legalább tanulni. Mióta Brightonba értem, azóta várok egy íróasztalra, hogy tanulni tudjak... én sajnos nem vagyok képes ágyon, vagy földön tanulni, nekem szükségem van a normális testtartásra, ha oda is akarok figyelni arra, amit csinálok. A következő kérdés már csak az, hogy hogy kerülnek majd a parafa táblák a falra anélkül, hogy összeszögelnék mindent... azt itt bérlakásokban nem szeretik. Mondjuk a házinénit már megismertük, nagyon rendes. Jött kerítést festegetni, és kimentem bemutatkozni neki. Egy kb anya korú német nő, nagyon rendes. Valahol az egyetemen dolgozik. Nagyon kedves és segítőkész, legalábbis elsőre úgy tűnik. Pénteken elvileg jön vissza befejezni, majd akkor beszélek vele még egy kicsit. A kutyát imádta. Ja, a kutyát még a szomszéd indiai kislány is imádja. Egyik nap átjött megdögönyözni, aztán el is kérte anyától, hogy elvihesse sétálni. Én nem voltam itthon, de állítólag teljesen ki lett ütve a kutya, annyit játszottak. Anya meg egész jól megérti, amit mond... lehet, hogy a szomszéd kislánytól fog megtanulni angolul?

A melókeresés projektet szerintem ma fogom újraindítani... most bőven kitöltötte a napjaim a sok pakolászás. Rengeteg önéletrajzot szórtam ki, mindenhol van már, ahová megérné elmennem dolgozni... amelyik a legjobban bejön, az körülbelül jövő hónap elején lesz esedékes... ott már barátkozom a főnökkel. Nagyon jó kis hely, érdekes menüvel, tetszik. Pont az én stílusom. Ezen kívül beugró emberként dolgoztam egy hétvégét a Mavenben is... ( http://www.themavenbar.com/index2.php )  az első bár, ahol ebben a városban voltam. Hétvégi, bulis műszak volt, nem vagyok teljesen hozzászokva a dologhoz... de jól ment. Tetszett. Nagyon jó kis hely, dolgoznék azért ott is hosszú távon... bár nem tartom valószínűnek, hogy ténylegesen szükségük van plusz emberre, szerintem csak poénból hívtak be. Mindenesetre, már nagyon hiányzott. Iszonyúan hiányzik a bárpult, meg hogy dolgozhassak. Komolyan úgy éreztem magam az utóbbi pár hétben, mint szegény Mollykutya érezheti, amikor lezavarják a kanapéról. De egy kis munka meg pörgés helyretette a lelkivilágom. Kaptam egy menüt, meg öt percet, hogy tanuljam meg a koktélokat róla... aztán irány a mélyvíz. Elég kaotikus volt a pultjuk, nem volt túl sok rendszer... és amiben rendszer volt, azt is ki kellett tapasztalni. Azért a legnagyobb rohanás nem a legjobb alkalom erre, de úgy kb sikerült kiismernem a bárpultjuk főbb defektjeit, és sikerült normálisan dolgozni. Rengeteg minden hiányzik (kezdve a fémshakerektől, de még olyan apróságok is, mint egy rongy, vagy kéztörlő...), de azért kezelhető. Ha hosszú távon kéne ott dolgoznom, lehet hogy megpróbálnék valami rendszert vinni a dologba... vagy gyorsan becsavarodnék. A munkatárs srácok jó fejek voltak, még barbackünk is volt... először dolgoztam barback-el életemben. A free-pourtól (mérce nélküli töltés) teljesen elszoktam, de majd kigyakorlom újra. Érdekes felfedezés volt, de ebben a városban szinte mindenki mérce nélkül nyomja. Eddig két helyet láttam, akik nem, abból egyben már dolgoztam, a másikban csak szeretnék. De az utóbbiban opcionális, töltenek sokat mérce nélkül is. Az a hely mondjuk kissé jobban vonz, de meglátjuk, hogy hol kötök ki. Ha most hétvégén is lenne egy kis beurgás, jól esne... főleg, hogy mostmár tudom a koktéljaik nagy részét, és nem lennék annyira elveszve a pult mögött, mint múltkor az első 15 percben voltam. Most talán még jobban élvezném.

A többit majd meglátjuk. A bejegyzés talán nem lett olyan hosszú, mint vártam... remélem, emészthet mennyiség. Ma még azt hiszem, beszaladok kicsit a városba, talán Kittit is megvárom, és jöhetünk együtt haza. Annyira ügyes, és olyan büszke vagyok rá.

Oké, ennyi, tényleg vége. Sziasztok!