2013. március 18., hétfő

Csontkovács - csak hogy ne unatkozzunk hétfőn se...

Ma tevékeny napunk volt. Kitti ügyes volt munkahelyén múlt héten - a nagy bárépítésben megemelte a derekát, és valami úgy kikattant neki, hogy nem igazán tudott csinálni semmit... úgy döntöttünk, el kéne menni orvoshoz. Aztán belegondoltunk az orvosi hatékonyságba az országban, utánanéztem egy kicsit a dolognak... állítólag itt csak fájdalomcsillapítót adnak, és elküldik pihenni. Igazából érezhető volt, hogy kiugrott valami... úgyhogy inkább valami hatékonyabb segítség utánnéztünk.

Így a mai program a csontkovács volt. Most már tudjuk angolul is: osteopath. A szót nem ismertem, úgyhogy neten rákerestem, mit lehet csinálni vele... aztán ott ajánlotta. Kicsit utánaolvasva kb ugyanazt jelenti... a szótár meg megerősítette. Kerestem egyet neten, aki már húsz éve a városban praktizál... rossz akkor már tuti nem lehet. Reggel nyitásra ott voltunk - nem volt benn. Később, amikor fél óra múlva visszamentünk, kiderült hogy, késett a csontkovácsnéni vonata... és még az áram is elment. De azért, mivel a dolog sürgős volt, azt mondta, négy körülre vissza tudunk menni, megoldja.

Hazamentünk, aztán elszaladtam anyával bankkártyát intézni - most már neki is van. Az első bankkártya egyike az ide költözők mumusainak... mivel külföldinek elég nehezen szoktak adni elsőre. Itt nincs személyi igazolvány, nincs lakcímkártya, úgyhogy egy meglevő ügyfélnek kell bemutatnia, és igazolni a lakcímét. Ezzel nem volt gáz, vagy három éve náluk bankolok, úgyhogy anya simán kapott számlát. Jövő hétre kártyája is lesz.

Aztán délután csontkovács - egy nagyon aranyos, kb 150 centis néni volt, max 50 éves... kedves, aranyos, és érti a dolgát. Alaposan megvizsgálta a hátát, jól kikérdezte... gyorsan rájött a problémára, és még azt is meg tudta mondani, mikor történt a baj. Valószinűleg amikor az okosok kitalálták, hogy a borokat láncban kéne egymásnak adogatni, akkor kattintotta ki. Lényeg, hogy még ma el lett intézve, és szépen visszakattintották neki. Kis masszírozás, izomlazítás, ilyenek.. egy kicsi nyújtogatás, aztán orvul visszakattintotta, de úgy, hogy visszhangzott a roppanás. Kitti már vigyorogva jött ki, és már jól is van. Még egy pár napig vigyáznia kell magára, de úgy néz ki, hogy rendben lesz.

Ezen kívül plusz hír nincs. Elvileg a héten lesz próbanapom, többet nem tudok. Majd meglátjuk, ténylegesen mi lesz, és mikor. Mára csak ennyi voltam. Majd jövök.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése