Filozofáljunk egy kicsit - így kora délután...

Sziasztok! Mivel jövő hétre ígérték a szerződést, és az első műszakjaim, így most még marhára ráérek. Írok egy kicsit a tegnapról, aztán azt hiszem, átcsapok egy kicsit filozofálásba, mert miért ne.

Sétáltunk egy jót tegnap... anyát körberángattam a fél világon, kutyával együtt. Átmentünk a szomszéd városrészbe, Armleyba... örülök, hogy inkább bevállaltuk azt a kb 100-150 fontot havonta, amennyivel drágább errefelé a lakhatás. Nem mondanám, hogy kifejezetten rossz, de lényegesen putrisabb, több a ronda épület (panelek és régi sorházak), több a szemét... ott is vannak jobb környékek, de azért nem igazán tetszik. Régi munkásnegyed, ahová az alacsonyabb árak miatt javarészt a bevándorlók lakják... bár Leedsben sokkal több az angol még arányaiban, de ebben a városrészben rengeteg a külföldi. Hírneve szerint tele van kelet európaiakkal, főleg lengyelekkel. Ami engem igazából nem zavar, nekem inkább a lepukkant környék nem tetszik.

A lényeg, amiért átmentünk, mert van egy nagyon szép parkja (igen, volt mókus), és meg akartuk nézni, hogy vannak-e külföldi boltok... nagyon hiányoznak az arab-indiai boltok Brightonból... meg úgy általában a World Food. Organic cuccok vannak, de abból se annyi. Még bőven fel kell fedeznünk a környéket... hátha itt is van valami. Chapel Allertonban van például, azt tudom (ott él a város afro-karibi és muszlim populációjának elég jó része), és Holbecket, Beestont is érdemes lenne átnézni (soksok ázsiai), de odáig még nem jutottunk el. Ha végre kitavaszodik, van egy pár park északon, amit mindenképp megnéznék.

Apropó tavasz. Itt is szakad a hó. Lehet, hogy lassan borul a bili... fura dolog ez a klímaváltozás. Nem lehet, hogy már elkezdtek eltolódni az évszakok? Pár év ilyen, és szerintem kijelenthetjük, hogy december még ősz, március meg még téli hónap lesz. Még jó, hogy itt viszonylag nehezen fogunk elsüllyedni, ha megemelkedne a vízszint. Ez sajnos nem vicc, és most látszik, hogy kezd reális lenni. Egyébként meg fene tudja... lehet hogy csak nem ismertük még ki az időjárást. De az,hogy Magyarországon is ez megy... elgondolkodtató. Amerikában meg már bepereltek egy mormotát, hogy rosszul jelezte a tavaszt. Szerencsétlen állat előbújik, és pert kap a nyakába, hogy nem ilyedt meg a saját árnyékától. ( http://index.hu/kulfold/2013/03/22/halalbuntetest_kertek_az_idojos_mormotara/ ) Szegény pára...

Most meg asszem filózok egy kicsit. Egy barátommal beszélgettünk, azt hiszem múlt héten... az ihlette a témát, és komolyan elgondolkodtam rajta. Relevánsnak tartom, mert manapság elég sokat írok a munkámról: ez sokaknak furcsa lehet. Az oka egyszerű... nagyon szeretem csinálni, és hobbi lett belőle amellett, hogy jelenleg ez a fő bevételi forrásom. Sokan szerintem elképzelni se tudják, hogy miért hoz lázba ez az egész, mások meg egyenesen azt hiszik, a mai világban már nincs élet diploma nélkül. Azt meg végképp senki nem tudja elképzelni, hogy magamtól, nem kényszerből választottam ezt a pályát, és hogy tényleg szívesen csinálom. Aki meg mégis elhiszi, az meghatódik.

Szerintem ennek az egésznek igazából a másik oldala nagyon szomorú. A legtöbb ember nem hogy nem szeret beszélni a munkájáról, de egyenesen gyűlöli. Manapság a munkára a legtöbben úgy néznek, mint valami kötelező rossz, amit meg kell tenni azért, hogy ne dögöljünk éhen, és azért dolgozzuk le a napunk harmadát (jobb esetben - rosszabb esetben a felét), hogy a maradékban szabadok legyünk, és azt csináljuk, amit akarunk. Ezt társadalmilag elfogadottan az ember öregkoráig csinálja, ahol aztán megkapja a kiérdemelt szabadságát - körülbelül annyi pénzzel, amennyiből nem fog éhen halni. De mindenképp a szegénységre készül. Már ha nem omlik össze a francba a nyugdíjrendszer a demográfiai folyamatok miatt (nagyon esélyes - én nem is számolok nyugdíjjal, szerintem tíz éven belül nem fog létezni ez az intézmény). Mert akkor aztán hiába szívtunk egész életünkön keresztül, pont a megérdemelt pihenést húzhatjuk le a klotyón. Ez mondjuk egy más téma. A lényeg az, hogy szerintem ehhez az egészhez az emberi élet nagyon rövid, és jelenlegi tudásunk szerint (vallási spekulációkat kifelejtve a képből) csak egy van belőle... így szerintem egyenesen baromság így leélni, és az emberi faj szegénységi bizonyítványa, hogy ez társadalmilag elfogadott, sőt, elvárt. Amikor azt mondom, hogy nem akarok életem végéig dolgozni, se nyugdíjba menni, se pedig egyáltalán nyugdíjat kapni, mindenki úgy néz rám, mint aki káromkodik. És ezek után az egészet még azzal is össze kell egyeztetni, hogy szeretem a munkám. Na mindegy, a végére kitisztul.

Szóval, az élet rövid, ezt tudjuk... ahhoz meg, hogy az ember teljes munkaidőben azt csinálja, amit útáll, pláne. Oké, valahogy meg kell élni, de a legtöbb emberben még a törekvés sincs meg arra, hogy tovább jusson, és valami jobbat építsen maga körül. Sokan nem is jók abban, amit csinálnak... nem hogy a maximumot, a minimumot se teszik le az asztalra, csak kiülik az órabérüket, és megteszik azt, amire szükség van, hogy ne rúgják ki őket. Ahogy egy magyar előadásán Brian Tracy fogalmazott, sokan még felnőttként is azt hiszik, iskolában vannak - bemennek időre, és ott játszanak a barátaikkal. Ez a probléma gyakran a rossz pályaválasztással kezdődik szerintem - és beletörődéssel folytatódik. Magyarországon a "közgazdás" egy tipikus példája volt ennek pár évvel ezelőtt. Az érettségizőnek lövése sincs, mit akar, csak úgy hallotta, hogy a közgazdászok jól keresnek. Ikszeljük be. Hogy dunsztja sincs, mit csinál egy közgazdász? Nembaj, jól keres. Itt Angliában a design szakok nagyon menők. A diák meglátja, hogy nincsenek jó jegyei, csak rajzból... úgyhogy megy graphic design szakra.

Vegyük például a japán szakot, nekem. Felvételiztem, felvettek. Egy vagyont fizettem érte, és még jó is voltam benne. Megtanultam egy olyan nyelvet, amibe sokan belegondolni se mernek, és bár nem beszélem olyan szinten, mint szerettem volna, de nem vagyok rossz. Élveztem, szerettem tanulni, és örülök hogy eljutottam Japánba - de mint pályaválasztás, totális kudarc, és véget kellett vetni neki. Én, irodában, vagy autógyárban fordítsak használati utasításokat? Vagy ha kicsit izgalmasabb, kövessek embereket, és ismételgessem őket egy másik nyelven? Kizárt, ez nem én vagyok, utálnám minden percét, és feleslegesnek érezném magam. Benyalhattam volna magam a külügyhöz... de túl sok gerincem van a politikához. Japánban esélyem sincs, mert nem tudok nekik mit adni. Bár viszonylag tudok japánul, de japánban élnek 125 millióan, akik sokkal jobban beszélnek nálam, és még szakmájuk is van, amit fel tudnak ajánlani. Nem hiszem, hogy sok hasznom vennék odakinn. Tanítani szerettem, sőt, kifejezetten imádtam. Nagyon jól éreztem magam közben, de arra is rájöttem, hogy ez nem a japán nyelv iránti elkötelezettségemből fakad. Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, élveztem az időt, amit a tanítványaimmal tölthettem, foglalkozhattam a személyiségükkel, megismerhettem őket, segíthettem, és adhattam nekik valamit. A munka technikai részében meg azt szerettem, hogy taníthattam fantáziából, kreatívan... de a lényeg az emberek között volt, és tudtam, hogy emberekkel kell foglalkoznom.

Ideát, a munkaadók általában azzal kezdik az álláshirdetéseket, hogy "passionate" emberkéket keresnek, akik szeretik, amit csinálnak. És tökéletesen megértem őket, amint én leszek munkaadó egyszer, ugyanígy fogok tenni. Ahogy mindenhol, a munkaerő piacon is hatalmas a verseny... rengeteg ember jut minden területre, és úgy érzem, a középszerűeknek nem igazán van jövője. Egyszerűen minden téren akadnak olyanok, akik imádják, amit csinálnak, és éppen ezért verhetetlenek a területükön. Az is lehet, hogy csak valami apróságban jók, de abban annyira, hogy ez emeli ki őket a tömegből. Szerintem nem éri meg középszerűnek lenni, és ez egy jó választással kezdődik. Valami olyat kell csinálni, amit az ember tud igazán szeretni, szívesen foglalkozik vele, és el tudja kötelezni magát, hogy a tőle telhető legjobb lesz benne. Ez sokszor nem is elkötelezettség kérdése, mivel ha szereti, magától csinálja. Nem is tudom, kitől hallottam, de ide vág: nagy szerencse, ha valaki megtalálja azt, amit szeret, mert többet nem kell dolgoznia. Nem tűnik munkának. Én például kifejezetten nehezen viseltem, hogy kizártak a pult mögül, és nincs hol dolgoznom. Nem azért, mert munkanélküli vagyok, vagy mert nincs pénzem... hanem mer kérem vissza a shakerem és a mellényem meg a nyakkendőm, meg a vendégeim. Most már van munkám, lesz szerződésem, és pénzt fogok kapni azért, amit csinálok... de engem még idegesít, hogy nem tökéletes a jég, amit a jéggép dobál ki, hát hogy a fenébe fogok én így normális Martinit keverni, ha valaki kérni fog? Sz*rt nem adunk ki. És többek között ez is jelzi, hogy szeretem, amit csinálok, hogy ez egyáltalán érdekel. Senki nem kérné rajtam számon, de engem érdekel. Mert mint írtam, szeretem az embereket, és adni akarok nekik valamit. Összeönthetem én a vermutot és a gint, felhigíthatom a legjobb forrásvízzel, és lefagyaszthatom -4 fokra és ezt egy gép is megcsinálhatja helyettem, de az akkor se lesz olyan, mintha normálisan csinálnám. Én nem azért megyek be a munkahelyemre, hogy túléljem a műszakot, és kihúzhassak még egy munkanapot a szabadnap előtt... hanem mert szeretem csinálni. És akkor is fogom csinálni, amikor már nem kell, és nem feltétlenül fizetnek érte.

Éppen ezért, szerintem ez a kulcs ahhoz, hogy az ember ne érezze úgy, hogy feleslegesen ment el a fél élete. Olyat találni, amit szeret csinálni, és jó lehet benne. Így nem utolsó lesz valamiben, amit még utál is, hanem jó abban, amivel szívesen foglalkozik. Ideiglenesen persze, szükség lehet átmeneti megoldásokra - elvégre manapság pénzből élünk, vagy mi. De ez nem jelenti azt, hogy le kell ragadni valahol, ahol az ember nem elégedett, és hogy nem próbálkozhat mással. Én a jelenlegi szakmámra saját magam gyűjtöttem össze a pénzt, és japántanítás közben tanultam meg... aztán nulláról elkezdtem, amikor az első munkahelyemre bedumáltam magam. Még most se volt könnyű új melót találni, és még mindig sehol sem vagyok az igazán jókhoz képest. Ez sem a legjobb, de ebben is megtalálom azt, ahol fejlődni tudok, és közelebb jutni a hosszú távú célomhoz. Bőven elég lehetőségem van. És biztosan tudom, hogy ezzel az elszántsággal, kitartással és lelkesedéssel a legjobbak között leszek, ha eljön az ideje. Csak meg kell csinálnom a házi feladatot előbb, és nem tehetek kerülutakat.

Ezzel szerintem mindenki így van. Bárki,bármennyire is nem szereti azt, amit csinál, biztos talál olyat, amivel szívesen foglalkozik. Mindenki más, és lehet ez bármi. Meg kell fizetni az árát, de szerintem meg lehet találni. Ha érték van benne, meg is fogja azt valaki fizetni. Ezt se tudom már, ki mondta: Isten nem teremt szemetet. Valamire mindenki jó, és mindenkiben van valamilyen tehetség (Távol álljon tőlem a vallásosság, de a lényeggel nagyon is egyetértek).

Ezek után a végső találós kérdés: ezek után, ha ennyire szeretem a munkám, miért is akarok mégis vállalkozó lenni hosszú távon, és miért akarom abbahagyni a munkát még harmincéves korom előtt?

Egyszerűen azért, mert érzem, hogy ennél is többre vagyok még képes. Képes vagyok még egy szinttel feljebb lépni, és vállalkozóként képes leszek még több értéket adni, még több embernek... ezzel kiválthatom saját, személyes munkaerőm. Segíthetek másoknak, olyan munkát adhatok az embereknek, amit szívesen csinálnak, úgy érzik magukat majd benne, mint én az enyémben most, taníthatok valamit. Mutathatok példát, adhatok lehetőséget, és csinálhatok valami értékeset, ami addig nem létezett. És ha szerencsém lesz, akkor is létezni fog, ha mi már nem. Amit most csinálok kicsiben, azt egyszer csinálhatom majd nagyban. Többet adhatok, és a megtérülése is nagyobb lesz. Aminek aztán újabb értelmes célokat lehet kitűzni.

Remélem, ezzel a kis betekintéssel megint jobban látható lett, hogy is gondolkodom a dolgokról, hogy jár az agyam ebben a témában. Talán lesz is értelme egyeseknek. Végül, bár ez már specifikusan szakmai dolog, de civilek számára is nagyon érdekes lehet... linkelek néhány videót, igazi profiktól. Ezeket megnézve azt hiszem az is látható lesz, hogy mennyire más dolgokkal foglalkozom a munkámban, mint az emberek hiszik. Mennyivel több szépség van benne, mennyi apróságra lehet odafigyelni. Néhány ember, akik igazán jól csinálják, amit csinálnak. (A videók egy Moszkvai koktélbárból vannak, ahová meghívnak embereket előadni, dolgozni... ott csinálták ezeket, promóvideónak)

Némelyik elég elborult, a stílusuk elég különböző néhol, de mivel igazából pont ez a lényeg, szórakoztató, és van benne munka, meg kreativitás bőven Akit érdekel, az nézze meg ;)




Régivágású ital, de ismét divatos - a blazerek családjába tartozik, látható okokból...

Egy kis látványos füstölés - a legnagyobb zúzásban ilyenre nincs idő, de ha ezt eljátszod meló közben, az nem semmi...
 
Ázsiai bártender ázsiai koktélja. Szerintem kreatív, és minden érzéket megmozgat... =)