A beígért filozofálás, és egy kis videóajánló...

Ihletet kaptam, vagy mi a szösz, úgyhogy úgy döntöttem, megörvendeztetem a jónépet egy újabb bejegyzéssel... csak hogy miért is ne. Viszont ez a bejegyzés most csak részben fog szólni a mi kis életünkről, inkább úgy általánosan filozofálok az Egyesült Királyságról, adok egy pár érdekes információt.

Indításként Szlanka Zsolt videójával kezdeném a bejegyzést. Aki nem ismerné az úriembert, de érdeklődik a UK téma, vagy külföldi munkavállalás/élet iránt, annak azonnal kötelező megnézni a videóit. Most csak ezt az egyet teszem ide ki, de ez már a negyedik videója... volt másik három.

 

A nélkülözhetetlen tanácsok nem véletlenül vannak nagybetűvel a címben, tényleg nagyon sok érdekes információval szolgál. És tényleg alapvetőek. Én szégyellem magam, hogy némelyikről még nekem is csak halvány képem volt, és bár itt élek, már most rengeteget segítettek a videói. Ezúttal is köszönöm neki, hogy feltöltötte őket. Az már csak slussz poén, hogy az autóvezetéssel kapcsolatos videói felbecsülhetetlen értékűek lesznek, amint összejön a pénzem a jogsi megszerzésére. De ez a bejegyzés most nem erről szól.

Nagyon sok fontos dolgot érint, és nem csak a tényszerű információkat kéretik nagyon komolyan venni, hanem a véleményét is az országról, emberekről. Az itt töltött időm töredéke sincs az övének, de eddig tökéletesen meg tudom erősíteni azt, amit mond. Egyébként amikor ezt a blogot elkezdtem, volt vele egy hasonló, segítő célom az utánam következőknek... de ettől a tervtől (talán sajnos) eléggé eltértem. Így ez a blogom leginkább ismerőseimnek, vagy bártender kollégáimnak értékes. Egyszer talán írni fogok én is valami konkrétan használható segédletet az itteni letelepedésre.. De egyelőre nem érzem magam annyira tapasztaltnak és biztosnak a témának, hogy megbízható forrásnak tartsam magam. Alakul, de azt hiszem, kell még egy kis hitelt építenem ehhez. Sokat kell látnom még. 

Ezek a videók nagyon jó gondolatébresztőként szolgáltak... úgyhogy most kifejteném a véleményem, hozzátenném a saját álláspontom néhány fontos témához, amit különösen fontosnak tartok. Elég cél és sikerorientált, tudatos embernek tartom magam... néha túlzottan is munkamániásnak tűnök emiatt, de ez más kérdés. A lényeg, hogy itt egy új gondolkodásmódról is szó van, nem csak bankszámlanyitásról, meg orvosi ellátásra való bejelentkezésről... és ezt jól hangsúlyozza. Én is erről szeretnék most írni.

Az emberek hagyják el Magyarországot, rohamléptekben, ez tény és való. Szélednek szét a világban, és kezdenek új életet.. hogy milyen körülmények közt, és hogyan, azt embere, helyzete válogatja. Az okok is különbözőek... de nagyon sokan fejben, lélekben, mentalitásban egyáltalán nincsenek erre felkészülve. A végeredmény ezért néha kétes értékű. Sajnos még mindig sokan érkeznek ide úgy, hogy aztán nem érzik jól magukat. Ez szerintem a mentalitásból, gondolkodásból, hozzáállásból fakad.Bevallom őszintén, bár nem szép tőlem: alapvetően én gyanakvó vagyok az itteni magyarok kapcsán, és alapvetően előítélettel indítok. A nagyobb magyar közösségektől konkrétan félek. Nem azért, mert bántanak, meg nem azért, mert félek, hogy lehúznak. Egyszerűen azért, mert ide nem ezért jöttem. Csak részben voltak anyagi és jogi okai, hogy idejöttem... a legfőbb ok, amit minden britnek, és egyéb nemzet gyermekének elmondok, ha megkérdezi, miért jöttem ide: eljöttem a magyar mentalitás elől. Mit értek ez alatt?

1) Sajnálom magam, és kesergek, mert az soha sem jó, ami van. Soha, semmi sem jó, csak tűrhető.

2) Dögöljön meg a szomszéd tehene is. Ha nincs nekem, másnak se legyen. Ha nekem rossz, szívjon más is.
3) Mindig a bűnösöket keresem, és hibáztatok mindenkit 50, 100, 500 évre visszamenőleg. Nem keresem magamban a hibát, és főleg nem törődök a jövővel.

Ez teljes mértékben ellentmond a gondolkodásmódommal. Alapvetően pozitív vagyok vagyok. Nem a dolog rózsaszín szemüveges optimista feléről, de próbálok minden helyzetet pozitívan felfogni. A legjobb végeredményre számítok, és felkészülök közben a rosszabbra is. De eddigi észrevételeim alapján minden szívásnak megvan a maga oka, maga haszna, és jó eredménye, ha helyesen állok hozzá. (Napoleon Hill szerint például minden nehézség egy magánál sokkal nagyobb jó magvát hordozza magával - és egyet tudok érteni). Szeretem a tisztánlátást, és a helyzet pontos felmérését, de hogy érjek el egy célt, ha alapból negatívan látom, károgok, és vakfoltokat építek magamnak azzal, hogy nem vagyok hajlandó megoldásokkal, pozitív végeredménnyel számolni?

Az irigységet alapvetően hülyeségnek tartom. Nekem az irigység mindössze egyetlen dolgot jelent. Az irigység az, ha kimondom, hogy nem vagyok képes arra, amire más már egyszer képes volt. Gyengének, érdemtelennek, kevésnek tartom magam ahhoz, hogy elérjem azt, amit más elért, vagy olyan legyek, mint más, aki több, vagy akinek több van. Ha irigy vagyok más nyelvtudására, azt mondom, hogy hülye vagyok ahhoz, hogy megtanuljam. Ha irigy vagyok más pénzére, értékeire, azt mondom, hogy én önerőből nem tudok meggazdagodni. Ha irigy vagyok más tudására, azt jelenti, hogy lusta vagyok tanulni. Ennyi. Az irigység értelmetlen. (Pszichológusok: Igen, belső kontroll.)

A hibáztatás pont ugyanez. Ha mást hibáztatok valamiért, magam korlátozom. Ha azt mondom, más sodort ebbe az anyagi helyzetbe, nem vállalom el a felelősséget. Csak értelmetlen harag marad, nulla konstruktív ötlet. A múlt megtörtént, változtatni kell a végeredményeken. Bekövetkezett, valaki hülye volt, valaki baromságot csinált, vagy valaki szemét volt, nem érdekel. Hol lehet megjavítani? Hibáztattam én már életet, helyzetet, bankárokat, családot, embereket akik elbántak velem, és soha nem volt eredménye. Soha nem is lesz. Ha én vállalom el a dolgokért a száz százalékos felelősséget, akkor elvállalom, hogy változtatni tudok rajta, és nem az események játszanak velem. Meg tudom oldani. Senkin nem tudok változtatni, csak magamon. A saját gondolataimon, saját cselekedeteimen, és majd azzal változnak a dolgok körülöttem. Kicsiben, nagyban. Magyarországon még mindig a hibáztatás megy. Ki tett, mit tett, miért tette, és ezzel mindenkit tönkretett. Mert a törökök, mert a habsburgok, mert a kommunisták, mert a, mert a... És mindeközben senki, semmi előremutatót nem tesz. Mindenki tudja, ki a hibás, de azt nem, hogy ki fog rendet rakni.

Egyszerűen úgy éreztem, hogy megfojt az a környezet. A héten bejött három magyar a bárba, és az első percekben konkrétan féltem. Aztán összebarátkoztam velük, utána lehangolódtam. Mióta itt vagyok, nem hallottam ennyi kesergést és elégedetlenséget, mint abban a tíz percben. A máskor "wonderful" meg "beautiful", és "very nice"  koktélok helyett csak "nem rossz", és "egész jó"-kat kaptam...  szinte láttam az életuntság lila negatív hullámait, komolyan. Máskor meg nagyon pozitívan csalódok emberekben, és szégyellem magam azért, mert félek a magyaroktól, és japánul kezdek el beszélni Kittihez, ha magyar szót hallok az utcán rajtunk kívül.

Így érkezünk el a beilleszkedés témájához: Az érdeklődők számára linkelek egy nagyon tanulságos cikket a témáról: http://hvg.hu/vilag/20120810_brighton_magyarok

Ha Winston Churchill tanácsán kívül bármit adhatnék (ez lenne a legfontosabb: Ne add fel. SOHA, SOHA NE add fel. Teljes mértékben egyetértek az öreggel) pluszban, az egy régi mondás lenne: Rómában tégy úgy, mint a rómaiak. Ez nagyon sok ember életét megkönnyítené. Egyszerű analógiával élnék: cigánykérdés. Hogy én mennyiszer hallottam otthon: mert a cigányságnak asszimilálódnia kell, és elfogadni a helyi szokásokat, helyi normákat. Mert úgy kell élni, mint mi, és akkor nincs gond.

Nos, akkor mi is a helyzet az itteni magyarokkal? Egy nagyon jó részével semmi gond nincs. Ők nagyon jól fognak élni, és élvezni fogják itt az életet. De mi van azzal a felével, aki angolul se hajlandó megtanulni, és komplett idiótának nézi a briteket? Hülyének tartja a szokásaikat, ehetetlennek az ételeiket, lustának és elkényeztetettnek az embereket. Most akkor ki nem asszimilálódik hová? Meg mint a cikkben írták: az angolok nem tisztálkodnak, koszosak? Az angolok kevesebbet érnek, mint a magyarok? Mi ez a hozáállás? Idézem a cikk címét: ha az angolok buták, minek jössz ide?

Teljesen más neveltetés, teljesen más kultúra és világszemlélet... ítélkezés helyett inkább ismerkedni kéne. Érdemes megismerni az embereket, és beszélgetni velük sztereotípiák helyett. Minden ember egyedi, és van benne valami érték... ha meg valakivel mégsem vagyunk jóban, akkor ne azért legyen idióta, mert brit... hanem azért, mert ilyen ember. Előfordulnak a tényleg hülye/szemét emberek, mint mindenhol. Előfordulnak ingyenélők, és megkeseredett emberek is, ahogy a sznobok is. De ezek emberek, nem egy népcsoport. Mondom én, aki fél a magyaroktól. Aki ide jön, ígérje meg: ne nézze látatlanban komplett idiótának az angolokat, és ne könyvelje el őket bunkónak sztereotípia szerint. Én megígérem, hogy pozitívabban fogok állni az itteni magyarokhoz. Nem azt mondom, hogy úgy kell élni mint a britek - van, ahol úgy tűnik, nekik nincs igazuk. Csak azt mondom, hogy gondolkodjunk, ne reagáljunk.

Ismerek itt magyarokat, akik nagyon jó emberek. Ugyanígy angolokat, akik nagyon jó fejek és kedvesek. Itt jön a másik ellenérv, amit otthon gyakran hallok: te itt csak bevándorló leszel. Bu-búúúú.. Téves. Egyetértek Zsolttal, itt az emberek azért ítélnek meg, aki vagy, nem azért, hogy honnan jössz. Nem azért, hogy milyen papírod van, és nem azért, mert audival jársz, vagy mert több pénzed van. Aki meg mégis úgy érzi, hogy úgy kezelik, mint a cselédeket, az vizsgálja meg az angol nyelvtudását (főleg a hozáállását), és gondolkodjon el. Egy zseniális Musicalből idézek (Avenue Q, mindenkinek ajánlom):
"Everyone makes judgement based on race! Not big judgements, like who to hire, or who to buy a newspaper from... Noo, just little judgements, like thinking that mexican boy should learn to speak goddamn english!!"  (Mindenki hoz ítéleteket rassz alapján... na nem nagy ítéleteket, mint hogy kit vegyünk fel, vagy kitől vegyünk újságot.. csak olyan piciket, mint hogy a mexikói buszsofőr srác megtanulhatná már beszélni azt az istenverte angolt!!

Adjuk meg nekik a tiszteletet, hogy megtanuljuk a nyelvüket, és észre fogjuk venni, hogy egyenlő partnerként kezelnek minket, és mindjárt nem néznek hülyének. Az se érdekli, honnan jöttünk. Némelyek összekevernek a csehekkel és a lengyelekkel, mások azt se tudják, hogy magyarok léteznek... a harmadik ember meg Budapesten nyaralt, és imádja a magyarokat. Az Izlandi barátaim meg kívülről tudják a Trianon sztorit, mert Budapesten a taxisofőrtől mást se hallottak, hogy milyen szemétládák bántak el Magyarországgal a történelem során, és ki más tehet még sanyarú sorsunkról rajtunk kívül. Szarkazmus kapcsoló aktív.

Úgyhogy aki idejön, nem árt, ha megszokja a sokszínűséget. A "faji" előítéleteknek itt nincs sok értelme. Oké, itt is vannak rasszisták (egy angol munkatársam a konyhán utálja például a spanyolajkúakat, amit a mellette, kitchen porterként dolgozó Uruguayi, mindenkit szerető, mindíg mosolygó srác egyszerűen nem ért). A kisfőnököm angol ugyan, de a nagyfőnök félig brit, félig japán... a felesége meg vagy Kazah, vagy Iráni, nem is tudom már. A szomszédban egy skót és egy ír dolgozik együtt... múlt héten meg egy Londoni fekete sráccal és egy hirtelenszőke svéd csajjal beszélgettem a tengervíz hőmérsékletéről zárás előtt fél órával. Bristolban a Church Road-on laktam... hat-hét régi keresztény templom állt sorban, amelyekből már csak egyetlen egyen volt kereszt. Az elsőn a szanszkrít "OM" felirat díszelgett... hindu templommá alakították át. A következőn az arab nyelvű "masjid" (mecset) felirat volt olvasható... és csak utána jöttek a baptista, evangélikus, anglikán, és hasonló keresztény felekezetek. Az arab boltokban mindent megkapsz a világ bármelyik pontjáról... és tudomásom szerint egyik sem terrorista. A számítástechnikai boltokat indiaiak, vagy arabok szokták vezetni, mert értenek hozzá...minden tele van indiai-kínai takeaway éttermekkel, a kebabosokról nem is beszélve. A Sainsburys polcaira pont ugyanúgy kiírják ünnep alatt, hogy "Ramadan Mubarak", mint hogy karácsonykor a "Merry Christmas"t, és Robi barátom elbeszélése szerint Swansea békeszerető lakossága tömegesen akadályozta meg a  maréknyi helyi nacionalista idegenellenes tüntetését. A középvezetők nagy része elég sok szektorban már nem törzsgyökeres angol, és sehol nincs megírva, hogy a bevándorlóknak az alja munkát kell végezni. Aki többet akar, tanuljon meg angolul, és képezze magát szakmailag kompetens szintre, megkapja a jó állást. Csak vállalja a felelősséget a saját életéért, és ne az angolokat hibáztassa, hogy nem adnak jó állást.

Következő, amit gyakran hallok: már rég diplomás tolmács lehetnék, erre bárpult mögött állok. A válasz: itt annyit érsz, amennyit teszel. Ha jól végzed a munkád, megbecsülnek... ha lusta vagy, segélyen élsz, nem. Van feszültség a bevándorlók és a britek között - a külföldiek lustának tartják a briteket. Ennek okára még nem jöttem rá, de szerintem a megoldás itt is személyekben és jellemekben keresendő. És köszönöm szépen, én szeretek bártender lenni, egyelőre legalábbis tuti. Hosszú távon tuti nem leszek, de nem azért, mert szégyellném, vagy mert nem lehet jó karriert befutni rajta. Csak egyszerűen egy remek állomás az életemben, ahol jól fizetnek, van időm tanulni és továbbképezni magam más területeken, tanulni és gyakorolni az angolt, anyanyelvi szintre fejleszteni, és mozdulok majd másfelé, ha elérkezik az a pillanat. A lányok se fognak örökké sushit tekerni, ez tuti. De ez az ár, amit meg kell fizetni, előre. Mint már írtam. Az élet nem étterem, hanem büfé. Előbb állunk sorba és fizetünk, aztán eszünk. Tolmács és fordító meg soha nem leszek... nem viselném el, ha egy gumiszagú autógyár irodájában nyugdíjas koromig szakmai leírásokat kéne fordítanom japánról magyarra.

Következő gyakran hallott indok: itt sincs kolbászból a kerítés. Válasz: tényleg nincs. De legalább hagynak élni. Ha valaha vállalkozni szeretnék, itt megtehetem majd anélkül, hogy lopnom, csalnom és hazudnom kelljen. Legálisan, ügyeskedés és stiklik nélkül, legális keretek között. Az már csak hab a tortán, hogy itt még fizetőképes(és nem csak képes: fizetni _hajlandó_) piac is van.

Ez még leginkább csak terv, de a megérzésem a következő: ismerkedni kell. Barátkozni, mindenhol, mindenkivel. Megismerni ugyanúgy az angolokot, walesieket, mint az indiaiakat és az arabokat. Az elfogadás valahol megértésen alapul. Neveltetéséből fakadóan mindenki más színű szemüvegen keresztül nézi a világot... ha felpróbáljuk azt a szemüveget, akkor fogjuk csak látni, hogy miért csinálja máshogy, amit csinál, és hirtelen logikus is lesz. A japánok esetében ezt már részben megtapasztaltam... de nem állítom, hogy értem őket. Sőt, mostanra a japán kultúrának több árnyoldalát látom, mint előnyét, de ez egy másik dolog. Most az angolszász vonal jön. Először a nyelv.

Apropó, nyelv. Az angol. Na igen. Hogy is álljunk hozzá az angolhoz? Jó kérdés, nem tudom, de ha tudom, se biztos hogy kompetens vagyok a témában. De itt is filozofálok egy kicsit.
Meg kell tanulni, ha itt van az ember, el kell kezdeni. Minden kezdet nehéz, de csinálni kell. Angol nélkül egyedül kijönni nagyon durva öngól.. Kittit azért mertem kihozni, mert gyorsan tanul, sokat készült, és itt vagyok, hogy segítsek. Nagyon gyorsan fejlődik, büszke vagyok rá. Már az első napjain többet értett, mi folyik körülöttünk, mint én, amikor Walesbe értem anno, tizenvalahány év angol tanulás után. De Zsoltnak tökéletesen igaza van - úgy ne jöjjön senki, hogy "nem tudok, angolul, de sebaj, majd mosogatok", mert ez nem a legjobb hozáállás. Készülni kell, tanulni angolul, már otthon, aztán itt majd csiszolódik. Otthonról hozunk egy teóriát, azt majd jól felrúgja a gyakorlat itt, és kapunk egy kisebb sokkot, de ez része a bulinak. Az emberi agy nagyon jól ki van találva, tanulékony. Viszont mint általában, a legtöbb akadályt itt is mi állítjuk magunk elé... így ha az ember megküzd saját maga korlátozásával, akkor sokkal egyszerűbb.

Hogy tanulunk legjobban? Ha folyamatosan ki vagyunk téve a dolognak. Tehát mi a legjobb megoldás? Minél többet angol nyelvű környezetben tölteni, és tanulni. Mit tesz az egyszeri nyelvtanuló? Bemegy az angolok közé, lenullázza az önbizalmát, aztán elzárja magát a kommunikációtól, kerüli a kapcsolatot, mert fél hogy nem érti.

Egy nagyon multimilliárdos amerikai vállalkozó azt mondta, hogy a sikerhez két dolog kell: célok kitűzésének képessége, és sziklaszilárd önbecsülés. Célok kitűzése, hogy tudjuk mit akarunk elérni, és hogyan... és mindehhez erős önbecsülés, hogy talpon tudjunk maradni a temérdek kudarc között, ami a megvalósításig vezet, és hogy képesek legyünk ép ésszel annyit hibázni, hogy közben megtanuljuk, hogy kell elérni a céljainkat. Ugyanez működik a nyelvtanulásnál is, mint bárhol máshol. Amikor Japánba érkeztem, három hétig mindenkivel angolul beszéltem japán helyett... aztán úgy döntöttem, nem érdekel hogy hülyének néznek, úgyhogy hibát-hibára halmoztam, de beszéltem. Aztán megtanultam átlagos szinten, de jól japánul, utána meg tanítani kezdtem. Itt ugyanez van. Néha hülyeségeket beszélek, néha akadozom, de beszélek. A kiejtésem alapvetően Hungrish volt. Japánban össze voltam zárva amerikaiakkal és ausztrálokkal, németekkel és koreaiakkal... utána kikötöttem walesben, majd átköltöztem Bristolban. Ma az akcentusom miatt _mindenki_ franciának néz. Van a bárban a falon egy papírom, ahol húzom a rovádkákat, hogy hány ember kérdezi meg, francia vagyok-e. Majd lesz nekem is jó kiejtésem. Japánul is van akcentusom, Kyuushuui. Az se volt semmi meló. De angolul is meg fogok tanulni, igazán jól. Angolul olvasom a szakirodalmat, angolul tanulom a befektetést, munkába menet angolul hallgatom az önképző hanganyagokat. Angol szókincsfejlesztő tankönyvet tanulok, nyelvtant gyakorlok, beszélek amennyit tudok... még a Song of Ice and Fire sorozatot is angolul olvasom, pedig megvan magyarul pdf-ben. A feldolgozandó tankönyveim már angolul jegyzetelem.
Egyszerűbb, ha az ember felfogja: itt az angol a szűk keresztmetszet. Az a képesség, ami minimum a továbblépéshez, és hogy más területen az ember bármennyire jó, csak olyan magasra jut, amennyire az angolja engedi. És senkit nem érdekel, hogy nem szereti, itt ez a minimum. Az emberek meg általában nem néznek hülyének a hibákért, segítenek. Ha látják a hozáállásodon, hogy akarod, segítenek... ha azt látják, hogy a pokolba kívánod az egészet, és lenézed őket, akkor tényleg hülyeként kezelnek, és nincs min meglepődni. Van néhány ember, akit idegesít: velük nem kell foglalkozni, csak nem toleránsak. Az ilyen eseteken túl kell lépni. Nekem is volt a bárban, hogy hülyének néztek egy nyelvtani hiba miatt.. aztán a brit munkatársam megnyugtatott, hogy semmi baj. Az ő meglátása szerint az anyanyelvemen kívül még jó szinten beszélem az ő anyanyelvét is, nem beszélve a japánról, plusz egyéb nyelvi tapasztalataimról.. amíg az itt élők nagy része jó, ha angolul normálisan beszél. Tanulni és tapasztalni kell, a többi már csak kitartás és fegyelem kérdése.

Nos, hosszúra nyúlt filozofálás lett belőle... bocsánat a kisregény méretű szövegért. Aki átrágta magát rajta, annak kíváncsi vagyok a véleményére... ha valamit nem érintettem, és mégis érdekel valakit, az írja meg, majd érintem a következő több oldalas olvasmányomban. Mára ennyi, azt hiszem, pihi lesz. Holnap meg péntek, és idegbaj a melóhelyen... ;)

Újra szabadnap!

'reggelt mindenkinek!

Ismét egy gyönyörű szabadnap... gyönyörű idővel. Nagyon szép idő van megint, már hetek óta. Mindig olyan fáradt vagyok az utolsó munkanapom után éjjel, hogy azt hiszem, meg se mozdulok a következőkön... aztán másnap pörgök megint. Nem tudok egyszerűen négy fal közt maradni, tanulni kimegyek a teraszra, amíg nincsenek itthon a háziak. Ha itthon vannak, akkor vagy lelépünk, vagy bezárkózunk, az a legegyszerűbb. Valami baja van most megint a házinéninek, szerencsére nem velünk. De elég feszült a hangulat odalenn mostanság. Ennek örömére most a munkahelyen is kitört a szappanopera - részleteket nem írok, de lényeg, hogy én nem vagyok érintett az ügyben. Csak meglehetősen feszült a munkahely mostanában. Egy pár héten belül feloldódik.

Tegnap mászkáltunk a városban... leginkább lakásnézőben. Jártunk egy-két ügynökségnél, és megnéztünk egy házat élesben is. Amint kinyitották az ajtót, már tudtuk, hogy ezért nem adunk pénzt. Igazából az egyetlen pozitívum, amit el tudok mondani róla, az a belvároshoz való közelsége... de még azon belül is ronda helyen van, ráadásul dombtetőn. A dombtető volt benne az egyetlen magaslat... egyébként az egész lakás, a konyhát és a nappalit leszámítva pinceszintben volt, a föld alatt, lyuknyi ablakkal. Az egész egy dohos barlang érzetét keltette, és még az apró ablakokat is teledobálták szeméttel a járókelők. Bútorozatlan (ami alapból nem baj, de ez még tovább súlyosbítja a helyzetet), és ezer fontot elkérnek érte havonta, plusz egyéb költségek. Brutálisan drága egész Brighton, de ezért a lakásért helyi viszonylatban sem adtam volna 600 fontot havonta. Más városban egy itteni két szobás lakás bérleti díjáért bárhol máshol 3-4 szobát kapok. Házvásárlás pedig pláne hülyeség errefelé, egy itteni kertesház árért egy pubot, 3 felszerelt bárt, vagy egy skót hotelt kapok. De lényeg a lényeg, ezért az árért ez az ingatlan egyenesen nevetséges volt. Egyetlen esetben használható a lakás: zombie apokalipszis esetén. Vastag falak, lőrésszerű ablakok, földalatti elhelyezkedés, város magaslatán... csak az ablakokat kell bedeszkázni, és tökéletesen védhető, megfelelő kajamennyiséggel hetekig. De akkor már inkább elkötök egy lakóhajót a Marináról, a zombik úgyse tudnak úszni.

Úgyhogy jövő hét szerdán újabb házat nézünk: 900 fontért, belváros, és 6 helyett csak 5 hét deposit. Már beljebb vagyunk, ha jó. A council tax-et még mindig mi fizetjük, de sebaj, nem gáz. Az belefér, és nem is azonnali kiadás beköltözéskor.

Tegnap séta közben találtunk egy nagyon jó arab boltot - el is felejtettem, mennyire szeretem az arab boltokat. Swansea-ban imádtam őket. Egyszerűen minden van. Óriási választék, mindenféle különleges és keleti kajákból, rengeteg nagyon jó gyümölcs, specialitások, fűszerek... már nézelődni is nagyon jó. Kittivel szinte szivárványt hánytunk odabenn, annyira tetszett. És még nem is drága. Az ilyen helyek miatt szoktam azt mondani, hogy tök mindegy, mit akar az ember, itt megtalálja. Lesz hely, ahol talál.


Mára leginkább tanulás marad. Angolozok, meg tanulom tovább a könyvtárból szerzett tankönyvem... Financial Times befektetői kézikönyv, teljes egészében átveszi a papír alapú befektetéseket, részvénytől opciókon át a derivatívákig, főleg fundamentális alapokon. Mint befektető, nem mint spekuláns. Úgyhogy ez valószínűleg elég lesz, hogy megalapozza a pénzügyi szókincsem. Aztán megyek más irányba megint. Ma ha jól számolom, még olvasni is lesz időm, meg leszaladni egy kicsit a boltig - levegőzni.

A lányok dolgoznak, nemsoká váltják egymást - Niki jön a Yo!sushiból, Kitti megy a Yo!Sushiba. Mint azt sokan már tudják, Kitti most két helyen dolgozik egyszerre - hétvégéken a Luckyban koktélozik továbbra is, hét közben, és hétvégén délelőttönként meg sushit teker a Yo!-ban. A műszakok nagyjából összeegyeztethetők, szabadnapja van így is bőven, viszont kicsit feltőkésíti a családi kasszát, és már megint egy lépéssel előrébb vagyunk. Úgyis kell majd itt osztani-szorozni, ha szeptemberben költözni akarunk. Fizetés után meglátjuk. Rövidke bejegyzésem végetért - mars vissza tanulni. Megküzdök az angol nyelvi mumusaimmal - verb patterns. Nem nehezek, de mivel gimnáziumban lusta voltam rendesen beseggelni, máig kísértenek, és még mindig pontatlan. Most megteszem, amit évekkel ezelőtt meg kellett volna tennem.

Gyerekek: tanuljatok. Rendesen. Elhagytátok az iskolát? Lediplomáztatok? Remek. Tanuljatok még jobban. Sokkal nagyobb szükség van tanulásra az életben, mint az iskolában. Ne nézzetek hülyének, mert szabadnapomon tanulok.
Ezt megerősítendő: egy idézettel zárnám a bejegyzést.

"In times of change, learners inherit the earth, while the learned find themselves beautifully equipped to deal with a world that no longer exists."
(Eric Hoffer)

"A változások idejében a tanulók öröklik a földet, miközben a tanultak azt veszik észre, hogy gyönyörűen felkészültek egy világra, amely többé már nem is létezik..."

A hullámok haragja - avagy hogy fogjunk idiótát?

A mai bejegyzésem a tegnapi sztoriknak szentelem - nem ez volt a terv, de ezt muszáj leírnom.

Elmentem az ingatlanügynökséghez, lebeszéltem holnapra a lakásnézést... aztán elmentem a melóhelyre, felkészülni a műszakomra. Az Izlandiak kinn cigiztek az épület előtt, és elmesélték: kirabolták az éttermet reggel. Egy helyi csöves. Nem tudom, pontosan mi történt, de bement az étterembe, csinált valami balhét, és amíg a bentiek megpróbálták megoldani, dobbantott a kassza felével. Nem tudom hogy nyitotta ki, ne kérdezzétek. Munkatársam még kifelé menet belerúgott, de el nem sikerült kapni. Helyi csöves, ott sörözget általában az étterem előtt. Hülye napot választott... kedd reggel alig volt valami a kasszában... majdnem csak a váltópénz. Én személy szerint minden nap széfbe rakom a bevételt, de odalenn most pechesek voltak. Na meg egyedül, és úgy nehéz megoldani az ilyen helyzeteket. Szóval hívtak rendőröket, felvették a jegyzőkönyvet, aztán nyitottunk délután.

Egész jó kis forgalmunk volt egész héten, így most is... nem unatkoztam délután. Még a szomszéd bárból is átjött egy figura... vicces volt. Álltam a teraszon fél perc szünetemben, és szívtam a friss levegőt...amikor egy elégedetlen vevő kijön a szomszéd teraszra, whiskey sour-el a kezében... és magyarázza a a feleségének, hogy oké-oké, na de old fashioned. Meglát talpig feketében, le is szólít: elnézést, te ott dolgozol? Mondom jah. Kérdezi, csinálok Old Fashioned-et? azon az oldalon a srác nem volt hajlandó csinálni neki, mert nem ér rá. Mondom naná, az egyik kedvenc italom. Mondta, hogy fél óra múlva találkozunk. Át is jött, megcsináltam neki.

Az Old Fashioned lényege, hogy elég pepecsmunka... zúzós időszakban én se tudnám megcsinálni. Szombat éjjel nem lenne egyszerű. De most pont volt időm 7-10 percet tölteni egy koktéllal, úgyhogy oké. Whiskys pohár, angosturában áztatott barnacukor, és addig keverem jégkockával, amíg annak az olvadt jégvizében teljesen simára el nem keveredik, szemcsék nélkül. Ezután egy kis narancshéjjal tovább keverjük, adunk hozzá valami igazán ütős Bourbon Whiskeyt (én Woodford Reserve-el szeretem, azzal csináltam tegnap), és szépen, nyugodtan kevergetjük jégkockával, amíg iható szintre (de még mindig picit túl erősre) nem hígul. Aztán narancshéjjal illatosítjuk és kiadjuk.

Megcsináltam az elsőt, szép pénzt kértem érte... amikor kivittem a teraszra, a kirabolt izlandi munkatársam a teraszon cigizett. És akkor mit láttak szemeink? A hülye tettes visszajött, és leült a szokott padjára az étterem elé, dumálni a többi csövessel. Értitek. Kirabol egy éttermet, és este visszajön elé sörözni. Ez olyan címeres ökörség, mintha kirabolnék egy bankot, és másnap igényelnék tőlük egy hitelkártyát. Úgyhogy adtam munkatársam kezébe egy telefont, felhívta a rendőrséget. Én elmentem, és csináltam még egy Old Fashionedet, mert a vendég imádta.

Mire a barnacukor feloldódott a jégvízben, már kinn volt az Audi, meg a három civil ruhás rendőr, a tettest meg már bilincsbe verték. Amikor a Whiskeyt hozzáadtam, már rendőrautó is volt... mire kiadtam az italt, a munkatársam már azonosította is az illetőt, és betuszkolták a rendőrautóba. A vendégek meg borultak a röhögéstől, hogy valaki egyszerűen ennyire hogy lehet hülye. A baromság definíciója... vagy elkeseredés. Ha ezt otthon a januári mínusz húszban megcsinálja egy hajléktalan, azt megértem. A börtönben meleg van. Na de itt... ezt nem tudtuk mire vélni. Sebaj. Napon belül elkapták az illetőt, javítottunk a rendőrségi statisztikán. És tényleg nem volt fegyver a rendőröknél.

Ma a továbbiakban lakásnézést a program... Niki megy dolgozni este, Kitti majd holnap. Én meg két szabadnapon vagyok. Készülök a hétvégi hajtásra, meg foglalkozom egy kicsit magammal is.

Sziasztok!

Jelentem, a beígért filozofálás elmarad. Remélhetőleg a következő blogbejegyzésben be fogom pótolni, de most nincs erőm komoly beírásra, csak egy kis szokott "gyorsjelentésre".

Megy a hajtás, ahogy szokott - ha ma bejutok az ingatlanügynökhöz, akkor lehet, hogy holnap vagy holnap után tudunk menni lakást nézni. Hogy a pénzt honnan fogom elővadászni rá, az még nem teljesen tiszta... de Kitti fizetése után látni fogjuk a lehetőségeinket. Ha szerencsénk van, szeptember közepén költözünk... ha nincs, októberben, de akkor már 100%. 6 hónapos szerződés, valószínűleg bőven elég lesz.

Újra bekeményítettem életvitel tekintetében. Most, hogy megszoktam a munkahelyem, ismét lett időm tanulni. Kivettem két könyvet a könyvtárból, feltöltöttem a lejátszómra az új hanganyagot, hogy még az a /$ß÷¤÷$;%"!"'"% 45 perc séta is hasznosan teljen legalább, megszabadultam egy-két káros szokástól, és visszaálltam a nassolásként gyümölcsevésre. Jelentem, mostantól újra kontroll alatt tartom az életem.További szabadidőmben angol szókincset fejlesztek, nyelvtanozok (társalgást gyakorlom eleget)... aztán ha az alapszókincs megvan, megyek business angolra. Jah, és Clash of Kings-t olvasok, még mindig k*rvajó.

A munkahelyen már most látszik, hogy vége az olimpiának: beindult az élet. Hetek óta a többszöröse a forgalom, bőven van mit csinálnunk. Hétvégéken már eljutottunk odáig, hogy kevesen vagyunk, lassan fel kéne venni még egy embert. És hétköznap is egyre többször kell segítséget kérnünk lentről.
A nagyfőnök továbbra is gyakran keresztbe tesz nekünk odalentről... szombaton olyan totális káoszt csinált nekünk egy hülye húzással, hogy a kisfőnök bejelentette: készüljek, mert még egy ilyen, és lelép, aztán én leszek a bármanager. Remélem, ez nem fog bekövetkezni. Ha üzleti szemszögből készen is állok rá, de szakmailag, mint bártender tuti nem. Legalább egy fél évre szükségem van... a kisfőnököt meg nagyon birom, el ne menjen, iszonyúan hiányozna. Kitti is gyakran jön velünk együtt haza munkából, meg bejár beszélgetni - a kisfőnök imád dumálni vele, meg persze szivatni egy kicsit. Jó angolgyakorlás, és legalább ő is vigyorog kicsit.
Túl vagyok a hülye húzások miatt egy pár tíz órás műszakon... mint említettem, a főnök hülyeségei miatt. Sebaj, plusz óra, plusz pénz. Tudom hová tenni. Lényeg, hogy eljegyzési buli volt az alsó szinten... engem négyre hívtak, a kisfőnök háromtól benn volt, négytől nyitottuk volna a bárt. Amikor odaértem három órára, már láttam kívülről, hogy mennek fel a vendégek a csigalépcsőn. Még jó hogy ott voltam időben... berongyoltam megmenteni a kisfőnököt. A nagyfőnök jó ötletnek tartotta felengedni a népeket egy órával hamarabb, és szólt a kisfőnöknek: oké, nyiss most. Páff. Bárnyitási feladatok? Nem érdekel. Jég? Mi a francnak. Készlet? Feltöltés? Egyéb előkészületek? Minek. 45 percbe telt nyitni, addig felkészültségi szintünk szerint legfeljebb pohár vizeket tudunk kiadni. A nagyfőnök legalább két teljes környi ital profitját bukta ezen az idétlen döntésén, 30 emberre.

Tanulság: az étterem és a bár mentalitás nem férnek össze. Az étteremben a vendég azt csinál, amit akar... mindig neki van igaza, és mindent megengednek. Ha azt kéri, hogy ugorjunk a kútba, egy étteremben egy válasz megengedett: fejes, szaltó, vagy segges legyen? A bárban ezzel szemben néha tudnunk kell azt mondani: fuck off. Ha belemegyünk egy ember hülyeségébe, öt másikat bosszantunk fel. És hiába lesz az egy vendég elégedett (hurrá, kaptunk egy problémás törzsvendéget, aki szivat máskor is), de öt rendes lesz kiakadva, és tűnik el az üzletből. Marhajó mentalitás. A másik húzás a kedvenc "espresso martini"nkhez kapcsolódik. Minden este bepróbálja valaki. Szombaton már gyakorlottan mondtam: "nem, neharagudjon, nincs espresso gépünk". A figura húzta a száját, leült a teraszra, rendelt más. Erre öt perccel később jön egy idős házaspár az étteremből, mogorva fejjel. Mosolyogva adom a menüt, erre úgy néz rám, mint egy idiótára, és rámmordul, hogy ő már rendelt. Mondom oké, fair enough, te tudod. Mire a bárpulthoz értem, már jött a nagyfőnök, bűnbánó fejjel, espressoval a kezében, hogy csináljunk belőle martinit (FUUU). Az öregfiú és öreglány természetesen az előző csapat mellé ült le, akiknek tíz perccel azelőtt mondtam, hogy _nincs_ espresso gépünk. Következetesség, foooo!

Kezdek kevesen lenni hét közben is... néha kell a segítség. Sok a rohanás, és a legnehezebb, hogy bármilyen gyors is vagyok... nem tudok egyszerre két helyen lenni. Öt ember bejön, megáll a világ. Tuti, hogy amikor nekiállok az italaiknak, akkor jön fizetni mindenki. Szétszakadni nem tudok sajnos... és ez hétvégén fokozottan így van. Olyankor kevesen vagyunk ketten. De ez valahol jó: nő a forgalom, megy az üzlet, biztos a meló. Még jó, hogy más terveim vannak.

Végezetül, egy kis 9gag gyanús folyamatábra egy átlagos vendég kiszolgálásának folyamatáról, amelyet egy facebook bejegyzésemben írtam... gondoltam, itt is megosztom.

Le me derping behind the bar. Bejön a hat vendég, bartender néz - mother of guests... mennyien vannak. ezután rendelnek - like a sir. (Could I get a French Martini please...) Nekiállunk a dolognak - challange accepted. Building, stirring, shaking like a boss! A vendégek isznak, és arcot vágnak - egy szivárvány, négy "me gusta". Bártender örül: Fuckyeah. Majd a vendég pulthoz megy, kéri a számlát - like a sir. Fizetnek hatan, természetesen egyesével (bártender poker face), ha lehet öt különböző bankkártyával, és kpvel, pennyre pontosan. bártender: FUUUUU.
Fizetés letudva, vendégek távoznak. És csak egy kérdés marad:

Y U NO GIVE ME TIPS?!
True Story.

Köszönöm.

...

Szakadozik a vétel... elmaradt egy pár bejegyzés, szimpla időhiány miatt. Meg úgy igazán nincs is nagyon mit írni hirtelen, de azért alkotok itt nektek valamit. Először egy kis munkahelyi életkép, majd egy kis filozofálás a helyi életről.

Örömhír: vége az olimpiának. Innen kezdve végre magához tér az ország. Eddig, amíg az Olimpia ment, a fű se nőtt. A túristák elkerülték Londont, senki nem mert az ország közelébe se jönni az árak miatt, aki meg itt lakik, az a tévéből nézte az egészet. Tegnap volt a záró ceremónia... másfél órával hamarabb kellett bezárnom a bárt. Laza, kellemes nap volt egyébként, nem túl sok, de nagyon jól fizető vendéggel, úgyhogy elvoltunk. Ki kellett pihenni a szombatot. A kisfőnök megint magába zuhant tegnap... Egy pár idióta vendég felküldte az agyát megint... a kaput meg az tette be, hogy valaki ellopta a szappant a wc-ből. Itt elszakadt a cérna. Melyik beteg elme lop szappant, mondjátok meg nekem?! Nagyon remélem, hogy leejtette valahol a Kemptowni buzinegyedben, és jól megkapta a magáét. Bár folyékony szappan volt... inkább nem asszociálok tovább. Lényeg, hogy azt megszoktuk, hogy a hamutálainkat lopják, és alkalmazkodtunk a helyzethez (a jó kis fém hamutálainkat undorító, átlátszó-rózsaszín izékre cseréltünk, ami elég hülyén néz ki ahhoz, hogy ne akarja ellopni senki) Azután már csak csendesen füstölgött, amíg el nem kezdett valaki panaszkodni az itala erőssége miatt... hogy alkoholos. Nos, emberek, körkérdés: az ital Hendricks gint, Dubonnet (fortified wine, vermutszerű), fehér kakaólikőrt, abszintot tartalmaz, és keverőpohárban készül, picit higítva. Klasszikus ital... ki számít még arra, hogy Pina Colada, vagy narancslé íze lesz, négy tiszta spiritből?! Úgyhogy vagy olvasni kell megtanulni a menüről, vagy gondolkodni. Lényeg, hogy szegény srác teljesen kiakadt, és ücsörgött megint egy kicsit.... én meg vittem a bárt, aztán bezártunk gyorsan. És még azt hittük, az lesz a vicces, amikor a szülei beállítottak műszak elején. Akkor még jó kedve volt.

Tegnap laza volt... az egyetlen gáz az volt, hogy nem volt kulcsom a szobámhoz - Nikinél volt. Úgyhogy hazaértek két órával hamarabb, mint a lányok, és kiültem a teraszra Clash of Kingst olvasni.

Brighton kegyetlenül drága, és elég gazdag imidzse van. Kezdünk rájönni, így lakást keresve. Nézegetem a hirdetéseket, és kb minden jó helyen levő kétszobás lakásajánlatra írok érdeklődő levelet... jelenleg a jól ismert légvédelmi mottó szerint járok el a válogatással.

"Lőjétek le mindet, majd a földön szétválogatjuk"

Elég drágák, és ha már szeptemberben költözni akarunk, akkor valamit nagyon ki kell találni. Szerdán úgy tervezzük, hogy végigjárunk egy pár ügynökséget t, megnézegetjük az ügynökségi díjakat, és amelyik a legkevesebb felesleges kiadást veri ránk, azzal tárgyalunk, és keresünk egy lakást. Egy-másfél havi deposittal dolgozik a legtöbbje... ha kifogjuk az egyhavit, akkor már van esélyünk költözni. Összedobjuk a fizetést, letesszük a pénzt, és dobbantunk amilyen gyorsan csak lehet, mert 8-12 órás műszak után 45 percet sétálni hazafelé marhára nem vicces. Komolyan fárasztóbb mint maga a meló. A másik érdekes dolgot meg a kisfőnöknek magyaráztam - kiröhögött, de értette, miről beszélek. Nem saját bérelt lakásunk van, laknak benne még ketten... nem teljesen nyugodt környezet, nem érezzük otthon magunkat. Az embernek vissza kell vonulnia valahová feltöltődni, hogy kipihenje magát... és érdekes módon, nekem a kettő megfordult. A munkahelyemen pihenem ki magam és lazulok le általában. Még ha rohanás van, azt is élvezem. Néhány idiótát leszámítva, de azok mindig voltak, mindig lesznek.

Csak költözzünk már végre... és átléphetünk a terv harmadik fázisába. Ez viccesen hangzott. Amint elköltöztünk, nyugtunk lesz, kevesebbet kell ingázni, több időnk, és legfőképpen több energiánk marad mindenre, és nem költözésre, hanem a további céljainkra gyűjthetjük majd a pénzt. Fontosabb dolgokra. Lesz időm tanulni, a lányoknak (és nekem se) kell még két embert kerülgetni a konyhában, és végre rendet tudunk majd rakni (mert lesz hová tenni a cuccaink...) És talán a város belsőbb részeiben Niki is megszabadul a pókoktól. Jah, meg lesz ágya végre. Bár lehet, hogy azt is nekünk kell venni. Érdekes egyébként az állatvilág... a város szélén simán lehet üregi nyulakat látni (édesek, ahogy ugrálnak), néha elmászik itt is egy-egy süni, és hazafelé néha látok egy-egy rókát is.  Nade, lényeg a lényeg, lányoknak lesz pénz fejleszteni az angolt, és én is neki tudok menni végre a jogsinak. És végre tanulhatok, már hiányzik. Majd valamelyik charity shopból kukázunk egy kis íróasztalt.

Idő hiányában a filozofálás elmarad... legközelebb bepótolom, egyben egy kis videókommentárral... Szlanka Zsolt videóiról lesz szó, és a hozzáfűzött gondolataimról, eddigi tapasztalataimról. Simán megér egy új, teljes bejegyzést. Addig is ajánlom őket mindenkinek, akit érdekel az Angliába költözős téma.

Ráadás blog

Egy hosszú éjszaka után szépjóreggelt!

A lányok a konyhában ügyeskednek, készül a kínai sült tészta... én meg idefenn írom szerény kis naplóm mai bejegyzését. Annyira nem lesz érdekes, de a sok meló miatt az utóbbi hetekben kicsit elhanyagoltam... most pótolunk egy kicsit.

Az idő kicsit szürke, de teljesen tűrhető. Ha ilyen marad, nagy baj nem lesz... ha meg kicsit kisüt a nap, egyenesen szép lesz. Kíváncsi leszek, milyen lesz este, természetesen dolgozom. Megkaptam tegnap a fizetésem maradékát csekken, hétfőn leadom, jövő hét végére meg is lesz. Ennek örömére elkezdtünk házakat nézni, és találtunk pár nagyon szépet...úgyhogy még érdeklődtem is egy ügynökségnél az általános feltételeik, és a pénzügyek iránt. Nem árt tudni, hogy milyen számokkal dolgozik egy ügynökség, milyen kikötéseik vannak, és úgy egyáltalán mennyi pénzre van szükség. Vannak előnyei és hátrányai a dolognak, amelyeket költözés után természetesen sokkal tisztábban fogunk látni, de egyelőre az első benyomásaim:
- Sokkal drágább, de ez eleve egyértelmű volt. Nem a lakbér drágább sokkal, inkább az egyéb költségek az elején.
- Kissé rugalmatlan... de rendszer szerint dolgoznak, vagy mi a szösz.
- Nincs csontvázveszély... nem fogunk hullákat találni a szekrényben, nem valószínű, hogy kiderül, hogy nincs fűtés például.
- Több lakáshoz férnek hozzá, gyorsabban találnak lakást.

Letétnek másfél havi kaúciót (utálom ezt a szót, hülyén hangzik, úgyhogy mostantól deposit-ot írok helyette) kérnek, ami szerintem mindkét fél szemszögéből korrekt. Nem hagyom ott az éves fizetésem, és ők is biztonságban vannak. Elkölteni meg nem tudják, mert le kell tenniük egy állami deposit kasszába, ha jól tudom. Úgyhogy elkezdtek körvonalazódni a költözéshez szükséges számadatok... legközelebb magánúton, privát lakástulajoktól kezdek el érdeklődni, ahol sokkal több terem van tárgyalni, és nem kell mindenféle előzetes költség címén ott hagyni még egy havi bérleti díjat. Szerintem megint fel fogok adni egy hirdetést, kiszűröm az átveréseket és trükköket, aztán megnézzük, mi marad.

A költözésen kívül Kittivel új projektünk az angol szókincsépítés... mindketten elkezdünk szavakat tanulni pluszban, csak más szinten. Teljesen másképp nem érti a dolgokat, mint én anno, amikor idejöttem. Én azok közé tartoztam, akik azt hiszik, tudnak angolul. Értettem és tudtam a szavakat, de nem értettem, amit hallok, mert nem szoktam meg az akcentust. Kitti jobb helyzetben van egy fokkal - ő érti nagyon jól, mit hall, csak nem tudja, mit jelent a szó, mert most kezdett angolul tanulni. Úgyhogy egy kis intenzív szókincsépítés és a való élet kombinálásával nagyon gyorsan fog fejlődni. Nekem meg mivel a való életbeli társalgás már egész jól megy, már csak pontosítani kell, választékosabbá tenni a szókincsem, meg tovább csiszolni. Innen kezdődik az igazán kemény meló. Úgyhogy elvileg mától-holnaptól mindketten nyomjuk.

Niki jövő hétre már öt munkanapot is kapott, úgyhogy úgy néz ki, beindult neki is a dolog... már hivatalosan is fel van véve, le van minden papírozva. Más műszakokban dolgozik, mint mi, de dolgozik, ráadásul olyan helyen, ami úgy tűnik, tetszik neki. Örülünk az örömének, megérte kivárni. Mint mondtam emberek: tessék kivárni, amíg beérnek a dolgok, és el kell fogadni a pofáraeséseket menet közben. Előbb-utóbb megtérülnek, és utólag mindig teljesen világos, mi miért történt.

Tegnap laza kis péntekünk volt odabenn... az eleje annyira laza volt, hogy a főnökkel szabályosan unatkoztunk. Először unalmában shakereket, üvegeket kezdett dobálni... egy kis unaloműző flair. Aztán mivel ez végeredményében túl hangos volt (=P), inkább párbajozni kezdtünk... shakerek a pultra, vizesüveg betölt, és Free-pour teszt párbajt nyomtunk. Ki tölt szemre pontosabban kiöntődugóval. Mivel én még nem vagyok hozzászokva az itteni mértékegységek szemre töltéséhez (12,5ml, 25ml, 37,5ml, 50ml), természetesen úgy laposra vert, hogy csak úgy füstöltem, de majd begyakorlom, aztán jön ő még az én utcámba. Amikor ezt is meguntuk, leküldött az étterembe kávét készíteni... az a kávégép katasztrófa. Olyan alacsonyan van, hogy gyakorlatilag féltérden haboltam. Tisztelet ama nagy kávégépnek... térdre ereszkedtem nagysága előtt. Volt egy pár sokkom, mindben egyetértettünk. Gyorstömörítő a darálón, az a fentről lógatós borzalom... azzal mindent lehet, csak tömöríteni nem. Beprogramozott dupla espressos gomb, meg ilyenek.. na meg a mélynövésű haboló. Csodálom, hogy némi püfölés után, de viszonylag buborékmentes, vállalható tejhab született a Cappuccionk tetejére. Neilnek izlett. Ahhoz képest, hogy kávégéphez utóljára Magyarországon nyúltam, és az is házi espresso volt.. bár azzal leütés nélkül olyan tejkrémet nyomtam akkor, hogy majd lemászott a kávéról. Sebaj, a személyzeti kávé 50p, begyakorlom majd. És nem csak azért lesz jó a kávé, mert térdenállva könyörgök a habolónak (Kívülről úgy nézett ki...)

Az emeleten szerepcsere volt - a főnök kiment bárpincérnek, én meg beálltam a pult mögé, és én nyomtam egész este az italokat. Mondtam neki, hogy menjen ki, szerezzen egy kis jattot. este 11-ig egy fontot sikerült összevakarnia, úgyhogy nagyon röhögtünk. Úgyhogy legközelebb megint engem fog küldeni szerintem, hátha jobb lesz a végeredmény (Megj: a valóság annyi, hogy a jól fizető egyének este tizenegy után szoktak jönni...) Izlandi munkatárs leányzóék a barátnőjével shotot kértek tőlünk... shotot koktélbárban. Ez bizony úgy éreztük, feljogosít minket egy kis trollkodásra... úgyhogy trollface felöltve, és amíg munkatársam gondolkodott, milyen shotot adjon neki, felvetettem az ötletet: Bloody Brain. Azonnal lezsenizett, és osztani kezdte az arckifejezésem... egy kis igazi oldschool szivatás. Itt ezt az italt már a kilencvenes évek óta nem isszák, sokan már el is felejtették... Neil se csinált egyet se évek óta. Nos, a leányzó amikor meglátta... hát az arckifejezése megérte. Trolling like a bartender. (mondjuk az igazi trollkodásunk az az Armchair Sailor nevű italunk volt: madeira bor, violalikőr és zeller keserű feltöltve száraz pezsgővel, citromspirállal díszítve - na azokat az arcokat tényleg látni kell...)

A hecc kedvéért, az említett "véres agy" nevű ital így néz ki:

Az elkészítése pofon egyszerű: az áttetsző baracklikőrre ír krémlikőrt (baileys vagy carolans, amelyik kéznél van) rétegezünk, majd a tetejére grenadin szirupot csöpögtetünk, ami a sűrűsége miatt lesüllyed, és létrehozza ezt a meglehetősen érdekes és meglepő kompozíciót.(Figyelmeztetés: az állaga roppant vicces, és olyan édes, hogy a segge is beragad szegény földi halandónak, aki lehúzza)
Tanulság: az újszülöttnek minden vicc új, ősrégi, lejárt koktélon is nagyon jókat lehet röhögni, ha az ember jókor süti el. Két hülye bártender, úgy vihogtunk, mint két részeg egyetemista.

Este újra meló... most egy kis lazítás, majd angol. És ma is bepróbálkozok szerinte megy új cappuchinoval. =P

a beígért...

Most pedig jöjjön a beígért esti mese

Az utóbbi hét is meglehetősen elfoglalt volt, mint írtam... szerencsére kapok elég órát. Mivel az idő is jó, pénzt is csináltam rendesen... végre elkezdett alakulni a forgalom. A szomszéd épület színház, így előadás előtt és után általában majd megdöglök, annyian jönnek be egyszerre. Ügyes vagyok, gyors, és egyre profibb, de ha mindenki egyszerre akar mindent, beleértve a rendelésfelvételt, jópofizást, és fizetést is, akkor bizony valaki nem örül.

Kaptam egy kis előrehozott fizetést, pici előleget - úgyhogy a lakbér ki lesz fizetve, és minden oké. Ezen kívül jól éreztem magam... a japán grilles cheffel, Youskevel már nagyon jókat baromkodunk, a többi munkatársammal is jól elvagyunk, és egy-két olyannal is sikerült a héten beszélni, akivel eddig még nem. Az előbb említett japán sráccal bunyóztunk egy jót egyik este... ő is Aikidozott anno, én is aztán felelevenítettük a dolgokat. Elég kemény a srác, nagyon jól nyomja... érezni a kontrollt, meg mindent, simán laposra verne, ha akarna. Nagyon röhögtem, amikor kiderült, hogy utóljára tíz évesen Aikidozott. A japánok azért tudnak valamit.

A hét örömhíre: Niki talált munkát, és nagyon tetszik neki. A Yo!Sushi nevű sushi étteremlánc helyi éttermébe vették fel, kettő percre az én munkahelyemtől, és úgy tűnik teljesen ideális munkahely neki. Úgy néz ki, teljes munkaidőben fog dolgozni, van magyar a csapatban, aki tud neki segíteni tanulni, sushikat gyárthat, finom kajákkal tömik, a főszakács meg Koreai - simán tud vele gyakorolni, meg beszélgetni. Állítólag a főnök még élvezi is, hogy van egy koreais a bandában. Az meg a slussz poén, hogy a jelek szerint ő a döntéshozó, úgyhogy Nikinek sima ügye van. Az egyenruháját, tanulnivalóját már haza is hozta, nemsoká mehet is a következő műszakjára. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb szeptemberben költözünk.

Összevakarjuk hárman a pénzt, félreteszünk kicsit kaúcióra, aztán megyünk házakat keresni, nézni... így már tudunk majd tárgyalni. Mindhárman egymástól maximum 5 percre dolgozunk a belvárosban, így ha a közelben nézünk valamit, tuti, hogy alig kell majd gyalogolni. Kezdi felőrölni az energiáinkat ez a rengeteg mászkálás. Az is lehet, hogy bútorozatlan lakást nézünk majd, ki tudja... az ár különbözetéből valószinűleg egy hónapon belül fel is szereljük. A legjobb egy félbútorozott lenne - ahol benn vannak a háztartási gépek, csak a bútorok kellenek. Az megoldható normálisan. Aztán ha a lakás ügy megoldódott, és leléptünk innen, jöhet a jogsi, és a további tervek. Kitti az angolra fog ráhúzni, Nikinek meg mostmár van legális alibije koreaizni... idáig is eljutottunk ;)

Ma elsétáltunk, vettünk neki egy dolgozós vászoncipőt... aztán jövő hónapban nekem is kell, mert elég ramaty állapotban van... jövő hónapra kissé vállalhatatlan állapotban lesz. Mivel bőrcipő, ez kevésbé lesz olcsó, mint Niki ügye. De sebaj, így hogy mindenki dolgozik, már belefér. Fizetést egyébként jövő héten kapok, ha minden igaz... most már normális összeget.

Cipővásárlás után a kikötőben voltunk... a hajókra néző teraszon Curryt vacsoráztunk. Nagyon finomra sikerült, és jó csípősre... nagyon-nagyon jól esett. Hogy egy kis kikapcsolódás is legyen. Jól esett kisétálni, meg nosztalgikus is volt... utóljára Swansea-ban ettem ilyen Curry Clubos pub kaját. És még az időnk is jó volt. A finom kaják egyébként is megvannak. Tegnap, meg ma is rakott krumpli volt by lányok, meg saláta hozzá. Ügyesek voltak tegnap, ma már főzőcskézni se kellett. És ráadásul házinéniék leléptek valamerre a gyerekkel, úgyhogy miénk a vár egész nap. Már amikor itthon voltunk.

Holnap újra meló - a szokott pénteki idegbaj. A péntekeket, szombatokat jobban szeretem egyébként munka szempontjából... sokkal egyszerűbb, a nagy forgalom rengeteg zavaró apróságot elhárít. Ketten vagyunk, így nem kell szétszakadnunk, sok, és nagyobb csapatokat is bírunk... mivel kellően felgyorsultam, így ha kapunk lentről pincért erősítésnek, már a legnagyobb rohamokat is bírni szoktuk. Arról nem is beszélve,hogy ilyenkor van előre zúzott jegünk, és előre facsart citromunk, lime-unk.. simán megfelezi némelyik ital elkészítési idejét. Arról nem is beszélve, hoyg pörgésben jobban megy az idő, ha meg nem, akkor munkatársammal simán elbaromkodjuk. Az egyetlen, aki keresztbe tud tenni, az a nagyfőnök a lökött ötleteivel az étteremből - például hogy felküld tizenöt embert bulizni. Na olyankor kisfőnök munkatársam az agyát eldobja. Egy másik srác figyelmeztetett egyébként, hogy legyek résen, és készüljek lelkileg, mert a kisfőnök eddig háromszor mondott fel, és ha végleg besokall, akkor enyém a bár, lelkileg legyek készen, hogy átvegyem. Úgyhogy minimum meg kell  kettőznöm a tanulási sebességet, mert ha jelenleg a nyakamba szakadna a manageri meló, még kemény lenne. Túlélném, de kőkemény lenne. Szerencsére mióta itt vagyok, sokkal jobban viseli a dolgokat... és tervei vannak a bárral, úgyhogy szerintem 3-5 hónapom biztos van. Ha jól mennek a dolgok, nagyon sokáig együtt fogunk még dolgozni, és rengeteget tudok tanulni tőle. A fizetésem meg enélkül is emelni fogja, ha nő a forgalmunk.

Végezetül egy pár kérdés: elkezdem összegyűjteni a leghülyébb kérdéseket, amelyeket feltesznek nekünk odabenn.
1) A vermut vegetáriánus? (A kérdésre azonnal elképzeltem, amint beleáldoznak a fűszerezendő borba egy fél kecskét, blenderelve)
2) Melyik italban van a legkevesebb kalória? (A munkatársammal ugyanazt a választ adtuk, külön: a vízben)


Most pihenés... egy kis esti chill Niki szobájában, blogolgatás, lazulás... holnap meló előtt még olvasok szerintem egy kis Game of Thronest, talán mostmár az első könyv végére érek, és kezdhetem a következőt. Aztán lakásokat is el kéne kezdeni lassan nézegetni. A következő kirándulásunk jövő héten lesz - ha az idő engedi, most nem a kikötő, hanem az ellenkező irányba, Hove felé indulunk majd. Van ott egy lagúna állítólag, vagy mi a szösz. Legalábbis a tábla szerint. Kíváncsi leszek.

Teaser Trailer

Sziasztok újra!

Tudom, belassultak a bejegyzések. De csak azért, mert az élet meg felgyorsult, alaposan. Ma, meg tegnap szabadnapos vagyok/voltam, (ez meg magyarra sikerült nagyon) úgyhogy most fogjuk magunkat a lányokkal, és lemegyünk ismét a kikötőbe. A terv, hogy veszünk Nikinek dolgozós cipőt (mert tegnap estétől már ő is belépett a dolgos emberek sorába), majd eszünk egy jó Curryt a kikötői pubban (a tengerre néző teraszán), aztán hazajövünk, és folytatom a blogbejegyzést. Este jövünk! Remélhetőleg előtte még ping-pongozni is tudunk egy sort.

Szurkoljatok, hogy tűrhető maradjon az idő. Egyelőre ennyi, este bővített kiadással jelentkezik a krónikás ;)