Végre jó idő!

Sziasztok!

Nyakig ültem a munkában és egyéb elfoglaltságokban, úgyhogy mindenre volt időm, csak blogot írni nem. Na jó, másra sem volt időm. A munkatársam megint három nap szabin volt - lassan összeszedi magát. Most viszont nekem fog jól jönni a két nap szünet, hogy én szedjem össze magam. Kicsit sok volt az utóbbi pár nap, abból leginkább a három egyedül, pláne, hogy nehezített terepen dolgoztam.

Végre úgy csinál az idő, mintha nyár lenne - ez már egy szép, helyi, júniusi időjárás. Ezerágra süt a nap, alig van szél, sehol egy felhő (legfeljebb a kis fehér bárányfelhők)... így sokkal érdekesebb a város, mert az ember nem csak a következő ereszt vagy esernyőárust keresi... több részlet feltűnik, sokkal több érdekes ember van a városban is. A tenger meg pláne sokkal szebb. Természetesen ilyenkor a vendégek is előjönnek, főleg hétvégén. Tegnap a szokott forgalom dupláját megcsináltam, bár ahogy ez szokott lenni, mindenki egyszerre jött megint. Minden nap egy csomót takarítottam - vasárnap a szombati maradványokat, aztán hétfőn és kedden a főnökék villanyt szereltek, és szétbombázták a teljes bárt.Úgy nézett ki, mint egy csatatér. Aztán a nagyfőnök engem cseszett le, hogy nem volt időm mindenre egy óra alatt, és három perccel később nyitottam. Páff. Az nem tűnik fel, hogy amikor csak azt kell eltakarítani, amit megszoktam, akkor negyed órával hamarabb nyitok... csak az, amikor három perccel később, mert szétba... szóval, összepiszkolták a bárt, átrendezték a teljes backbart, és kezdhettem újramosogatni a teljes setupot, mert nem hiszem, hogy a vendég örül, ha forgácsos van a martinijében. De egy séfnek ezt magyarázhatom... szegény Neil, egész pénteken ezért fog bocsánatot kérni. Még jó, hogy a közvetlen felettesem pontosan tisztában van mindennel.

Úgyhogy a napom türelemjátékkal és idegre való gyúrással kezdődött, majd jöttek az első vendégek - a nagyfőnök betessékelt egy bandát - 10 olaszt és egy japánt. Együtt 11 ember. A tizenegy emberről annyit, hogy 6 felett már Neil is káromkodik, 8 felett meg ordít a főnökkel. Én meg vigyorgok, mert ő írja alá a fizetési csekkem. Úgyhogy azonnal ment a bárban az olaszos mutogatás és kajabálás, keresztberendelés, és így tovább... aztán megmenekültem. Az életben nem örültem még így öt bellininek. A legunalmasabb és legszürkébb ital az itallapunkon, gyakorlatilag csak barackízű pezsgő... de pofon egyszerű összerakni, úgyhogy ilyen esetekben életmentő. Vicces volt egyébként, ahogy olaszul megtárgyaltak mindent... amit véletlenül értettem, annyira hasonlít a spanyolra. Keresték a Negronit az itallapon... és fel is ajánlottam volna, ha nincsenek ezren. Ilyenkor öngyilkosság menün kívüli italokat ajánlani.

Szóval túléltem... jött a nap többi része. Nem tudom, miért van ez, de az emberek mindig egyszerre jönnek. És mindig a legnagyobb idióták jönnek egyszerre. Pillanatokon belül jött egy hat, egy négy, és két kétfős asztal... és a hatosok borítanak fel mindent, még ha ketten vagyunk is, annyira belassítják a folyamatot. Egyszerűen nem értik meg, hogy ha gyors italt akarnak, akkor csapoltasson egy pint sört a szomszéd pubban, vagy kérjen egy rumos kólát, mert a koktélok időbe telnek. Kiszolgáltam három asztalt, a többi pont akkor akart kijönni fizetni... a hatos csoportból meg rendeltek, természetesen a két legbonyolultabb italt. Gyors vagyok, de két komoly hiányosságom is van. Az egyik:
1) Csak két kezem van. Egyszerre csak két italt tudok rázni.
2) Egyszerre csak egy helyen tudok lenni.

Úgyhogy mire elkészültem, és midnenkit kiszolgáltam (tíz perc), ők már mégse kérték - kifizették a többit, aztán leléptek. Mit csinál ilyenkor az értelmes bártender?  Vigyorog. Legszivesebben a fejükre borítottam volna, de inkább odaadtam két kedves, negyvenes hölgynek a szomszéd asztalnál, akik nagyon örültek neki. Felírtam a veszteségekhez a listára, és inkább odaadtam másnak, mint kiöntöttem volna. Csak tőlük öt fontot kaptam zsebbe. Úgyhogy majd Neillel megbeszélem a dolgot. Soha nem fizetteti ki, vagy vonja le az ilyeneket, de ha mégis, ez az öt font fedezné a hozzávalók árát, bőven. Probléma megoldva.


Ezen kívül rendes emberek jöttek egyébként. Minden estére jut egy-két nagyon kedves pár, meg jófej ember, akikkel lehet beszélgetni, és díjazzák, amit csinálunk. Egyértelműen érdemes csinálni, jó, amit csinálunk.


A következő lépés a felújítás lesz - okos volt a nagyfőnöktől, hogy megvárta a jó időt a szereléssel - így most egyszerre szakadunk meg a vendégekkel, és a takarítással is. De legalább megvan a villanyszerelés. Neil valószinűleg továbbra is be fog hívni minden héten egyel több napra, ő meg addig festeget. Azt mondta, nem egy bárt festett már ki normálisra, és kifejezetten szeret festegetni. Aztán ha ez megvan, még egy kis felújítás... és a végén még olyan dolgokkal foglalkozhat majd, amivel szeret, és fel tudjuk pörgetni egy kicsit a helyet.


Most viszont nagyon jól fog esni egy kis szünet, pláne, hogy végre nem vagyok bezárva a lakásba a szabadnapon. Szép idő, nyugi... a hétvégi diliház előtt. Most egyelőre ennyi - majd írok még blogot egyéb dolgokról, amik velünk történtek (szerintem holnap), de minél előbb indítani szeretném ma a napom - és foglalkozni egy kicsit magammal is. Sziasztok!