Helyzetjelentés - nyuszi ül a hóban ideát is

Sziasztok!

Ned Stark megmondta. Itt a tél. A gáz, hogy már a tavasznak kéne jönnie. A nyúl befagyott az üregébe (itt élnek szabadon nyulak egyébként a nagyobb parkokban, de tuti beléjük fagy a nyúlbogyó is), a mókusoknak ha van egy kis esze, akkor visszabújnak még egy körre, meghosszabbítani a téli álmot. Tudja valaki, hogy a mókusok alszanak-e téli álmot? Oké, a google biztos tudja, majd megnézem. Anyával filóztunk rajta egyik nap. Ha alszanak, akkor valószinűleg vekkerórára ébrednek, nem időjárásra, mert már kint rohangálnak a parkban. Anya továbbra is felfedezi a környéket... állítólag talált egy arab boltot végre. Jövő héten megnézem, kíváncsi vagyok rá. Egy jó arab élelmiszerbolt már hiányzik. Imádok mászkálni meg nézelődni bennük, nagyon sok érdekes dolgot árulnak Nagyon jók a gyümölcseik, sok érdekes kaja, meg legalább annyi érdekességet találok a munkához is. A tavasz közeledtével (ha lenne szíves közeledni) belevetném magam egy kicsit a szezonális mixológiába is (évszakhoz kötődő alapanyagok, szezonális gyümölcsök, fűszerek, ízek használata), de ez sokfelé határterület... úgyhogy alaposan fel kell fedeznem. Lényeg, hogy az arab boltok ebből a szempontból kincset érnek.

Ha jön már végre a normális idő, akkor lassan összeszerelem a bicikliket is - egy kisebb vagyont spórolunk a buszjegyeken, egészségesebben élünk (plusz mozgás 8-10 óra állás után, felbecsülhetetlen), és még haza is jutunk. A busz odafelé marha kényelmes, azzal nincs is gond, de általában az utolsó busz után végzünk... és biciklizni mégiscsak gyorsabb, mint sétálni. Mint említettem, a város egyetlen töksík bicikliútja tőlünk a belvárosig vezet, úgyhogy jó lesz. Brightonban ez nem működött volna sajnos... ott túl sz*r az idő ehhez.

A következő napirendi pont a TV beszerelése lesz. Nem emlékszem, leírtam-e, hogy jártunk.. de lényeg, hogy ránkverték a TV adót, mert volt egy tv készülék az épületben. Ez egy érdekes képződmény ideát... egy fix, kb 160 font körüli éves adó, amit akkor kell fizetni, ha bármiféle TV élő megjelenítésére vagy felvételére alkalmas eszköz van a házban (beleértve a laptopokat, számítógépeket, videó, tv, stb...), és ebből tartják fenn a BBC-t. A vicc a dologban az egészben, hogy ezt alapértelmezetten fizetni kell, és nekünk kell bizonyítani, ha nincs semmi ilyenünk. Egyszerűen senki sem feltételezi, hogy nem akarunk tévét nézni, és nem érdekel az intézményesített népbutítás. Nagyon rég óta nem nézek tévét... bár ideát annyira nem gáz, a magyar tévénél még így is sokkal jobb a minőség... normális műsorok is vannak, még főműsoridőben, és alapvetően nem érzem úgy, hogy a bekötött csatorna alatt szennyvízelvezetőt ért a szolgáltató, annyi mocsok folyik belőle. Végül úgy beszéltük, hogy beköttetjük a kábeltévét, ha már egy kisebb vagyont fizettünk ki arra, mert egy légtérben tartózkodunk egy zajládával (a garázsba nem vihetjük ki, mert ha bejelentjük, hogy nem akarunk fizetni, házkutatást tartanak, és megtalálják ott is - laptop meg van és kész), és egyébként sem árt, ha angolul beszélnek a háttérben, ha anya alapzajt akar. Felirat is van a tévén, jó nyelvgyakorlás. Úgyhogy a kompromisszum úgy szól, hogy szerzünk tévét, viszont ha magyar csatornát látok bekötve, én magam húzom ki a falból és hajítom ki. Aki még a magyar tévétől se tud elszakadni, az általában a büdös életben nem tanul meg angolul, de beilleszkedni tuti nem fog.

Viszont a beszerelés folyamata annyira nem egyszerű. Bementem a szolgáltatóhoz, akiknél internetünk is van, hogy megkérdezzem, milyen ajánlataik vannak. A kiváló ügyfélszolgálatáról híres cég helyi embere olyan hangnemet ütött meg, hogy fogtam magam, és kisétáltam az üzletből, hagytam a francba. Még én éreztem magam hülyén, hogy zavarom a kora délutáni sziesztájában. Tisztán látszott, hogy a háta közepére nem hiányzom. Interneten is megnéztem, és sokkal jobb ajánlatokat kaptam (ugyanattól a cégtől, csak online, mert adatbázis van és nem lusta értékesítő, aki rámverné az ár dupláját, mert lusta utánanézni, hogy meglévő ügyfél vagyok), bár egy ötven fontos beszerelési díjra még így is rá kéne vennem magam. Nem egyszerű rádumálni magam, ha a televízió intézményét alapvetően feleslegesnek tartom. Bár meg tudom győzni magam, hogy vannak előnyei, legalább a nyelvtanulásban. Passzív nyelvtudás, nah. A legkisebb kábeltévé csomagot rendejük (az értelmesebb csatornák, mint az ezerféle NatGeo és Discovery úgyis csak a legdrágább csomagban vannak, de az alapvető normálisak mint a BBC már a legolcsóbban is), és megpróbálom elintézni, hogy ne sózzanak a nyakamba egy felvevős boxot, amivel nemhogy a régi műsorokba, de tuti még a jövőbe is belelátok. =P Úgyhogy erőt kell vennem magamon, nah.

A meló kezd normalizálódni. Szerződés aláírva, az óráim eddig normálisak (kopp-kopp-kopp), a fizetésem felér egy sértéssel, de jobb perpill nincs, a meló kicsit unalmas, de arra a fél évre pont tökéletes, amíg elérem a következő céljaim, és könnyebben lelépjek valami normális helyre. Tanulni tudok rengeteget, és van egy pár plusz készség, amit ki tudok fejleszteni, amíg itt vagyok, viszonylag kevés nyomással. Arról nem is beszélve, hogy óriási szabadságom van, és olyan szerződésem, hogy akkor pattanok meg, amikor nem szégyellek. Elszórakoztatom magam addig latte arttal, és gyúrok kicsit a freepourra is. Ha meg unatkozom, mobilról végigolvasom a Feast of Crowst és a Dance of Dragonst végre (együtt olvasom a kettőt - Kindle yeey.)

Bejelentkeztem egy online teaklubba, hogy mindenféle finomságokat kóstolhassak... heti 5 font, cserébe minden héten kapunk postán kóstolót egy-egy kínai (néha indiai) teából, készítési útmutatóval, történettel, tasting notes, meg ilyenekkel... elvileg ma érkezik az első, már nagyon várom. Öcsi felhívta rá a figyelmem, hogy a gaiwan szettje is nálam van, meg is találtam a szekrényben. Ez Kittivel hétvégi program lesz. Kész felüdülés lesz a filteres tea után.

Nah, irány fürdeni szép lassan... ha lesz mit, majd írok. Byeee!

Filozofáljunk egy kicsit - így kora délután...

Sziasztok! Mivel jövő hétre ígérték a szerződést, és az első műszakjaim, így most még marhára ráérek. Írok egy kicsit a tegnapról, aztán azt hiszem, átcsapok egy kicsit filozofálásba, mert miért ne.

Sétáltunk egy jót tegnap... anyát körberángattam a fél világon, kutyával együtt. Átmentünk a szomszéd városrészbe, Armleyba... örülök, hogy inkább bevállaltuk azt a kb 100-150 fontot havonta, amennyivel drágább errefelé a lakhatás. Nem mondanám, hogy kifejezetten rossz, de lényegesen putrisabb, több a ronda épület (panelek és régi sorházak), több a szemét... ott is vannak jobb környékek, de azért nem igazán tetszik. Régi munkásnegyed, ahová az alacsonyabb árak miatt javarészt a bevándorlók lakják... bár Leedsben sokkal több az angol még arányaiban, de ebben a városrészben rengeteg a külföldi. Hírneve szerint tele van kelet európaiakkal, főleg lengyelekkel. Ami engem igazából nem zavar, nekem inkább a lepukkant környék nem tetszik.

A lényeg, amiért átmentünk, mert van egy nagyon szép parkja (igen, volt mókus), és meg akartuk nézni, hogy vannak-e külföldi boltok... nagyon hiányoznak az arab-indiai boltok Brightonból... meg úgy általában a World Food. Organic cuccok vannak, de abból se annyi. Még bőven fel kell fedeznünk a környéket... hátha itt is van valami. Chapel Allertonban van például, azt tudom (ott él a város afro-karibi és muszlim populációjának elég jó része), és Holbecket, Beestont is érdemes lenne átnézni (soksok ázsiai), de odáig még nem jutottunk el. Ha végre kitavaszodik, van egy pár park északon, amit mindenképp megnéznék.

Apropó tavasz. Itt is szakad a hó. Lehet, hogy lassan borul a bili... fura dolog ez a klímaváltozás. Nem lehet, hogy már elkezdtek eltolódni az évszakok? Pár év ilyen, és szerintem kijelenthetjük, hogy december még ősz, március meg még téli hónap lesz. Még jó, hogy itt viszonylag nehezen fogunk elsüllyedni, ha megemelkedne a vízszint. Ez sajnos nem vicc, és most látszik, hogy kezd reális lenni. Egyébként meg fene tudja... lehet hogy csak nem ismertük még ki az időjárást. De az,hogy Magyarországon is ez megy... elgondolkodtató. Amerikában meg már bepereltek egy mormotát, hogy rosszul jelezte a tavaszt. Szerencsétlen állat előbújik, és pert kap a nyakába, hogy nem ilyedt meg a saját árnyékától. ( http://index.hu/kulfold/2013/03/22/halalbuntetest_kertek_az_idojos_mormotara/ ) Szegény pára...

Most meg asszem filózok egy kicsit. Egy barátommal beszélgettünk, azt hiszem múlt héten... az ihlette a témát, és komolyan elgondolkodtam rajta. Relevánsnak tartom, mert manapság elég sokat írok a munkámról: ez sokaknak furcsa lehet. Az oka egyszerű... nagyon szeretem csinálni, és hobbi lett belőle amellett, hogy jelenleg ez a fő bevételi forrásom. Sokan szerintem elképzelni se tudják, hogy miért hoz lázba ez az egész, mások meg egyenesen azt hiszik, a mai világban már nincs élet diploma nélkül. Azt meg végképp senki nem tudja elképzelni, hogy magamtól, nem kényszerből választottam ezt a pályát, és hogy tényleg szívesen csinálom. Aki meg mégis elhiszi, az meghatódik.

Szerintem ennek az egésznek igazából a másik oldala nagyon szomorú. A legtöbb ember nem hogy nem szeret beszélni a munkájáról, de egyenesen gyűlöli. Manapság a munkára a legtöbben úgy néznek, mint valami kötelező rossz, amit meg kell tenni azért, hogy ne dögöljünk éhen, és azért dolgozzuk le a napunk harmadát (jobb esetben - rosszabb esetben a felét), hogy a maradékban szabadok legyünk, és azt csináljuk, amit akarunk. Ezt társadalmilag elfogadottan az ember öregkoráig csinálja, ahol aztán megkapja a kiérdemelt szabadságát - körülbelül annyi pénzzel, amennyiből nem fog éhen halni. De mindenképp a szegénységre készül. Már ha nem omlik össze a francba a nyugdíjrendszer a demográfiai folyamatok miatt (nagyon esélyes - én nem is számolok nyugdíjjal, szerintem tíz éven belül nem fog létezni ez az intézmény). Mert akkor aztán hiába szívtunk egész életünkön keresztül, pont a megérdemelt pihenést húzhatjuk le a klotyón. Ez mondjuk egy más téma. A lényeg az, hogy szerintem ehhez az egészhez az emberi élet nagyon rövid, és jelenlegi tudásunk szerint (vallási spekulációkat kifelejtve a képből) csak egy van belőle... így szerintem egyenesen baromság így leélni, és az emberi faj szegénységi bizonyítványa, hogy ez társadalmilag elfogadott, sőt, elvárt. Amikor azt mondom, hogy nem akarok életem végéig dolgozni, se nyugdíjba menni, se pedig egyáltalán nyugdíjat kapni, mindenki úgy néz rám, mint aki káromkodik. És ezek után az egészet még azzal is össze kell egyeztetni, hogy szeretem a munkám. Na mindegy, a végére kitisztul.

Szóval, az élet rövid, ezt tudjuk... ahhoz meg, hogy az ember teljes munkaidőben azt csinálja, amit útáll, pláne. Oké, valahogy meg kell élni, de a legtöbb emberben még a törekvés sincs meg arra, hogy tovább jusson, és valami jobbat építsen maga körül. Sokan nem is jók abban, amit csinálnak... nem hogy a maximumot, a minimumot se teszik le az asztalra, csak kiülik az órabérüket, és megteszik azt, amire szükség van, hogy ne rúgják ki őket. Ahogy egy magyar előadásán Brian Tracy fogalmazott, sokan még felnőttként is azt hiszik, iskolában vannak - bemennek időre, és ott játszanak a barátaikkal. Ez a probléma gyakran a rossz pályaválasztással kezdődik szerintem - és beletörődéssel folytatódik. Magyarországon a "közgazdás" egy tipikus példája volt ennek pár évvel ezelőtt. Az érettségizőnek lövése sincs, mit akar, csak úgy hallotta, hogy a közgazdászok jól keresnek. Ikszeljük be. Hogy dunsztja sincs, mit csinál egy közgazdász? Nembaj, jól keres. Itt Angliában a design szakok nagyon menők. A diák meglátja, hogy nincsenek jó jegyei, csak rajzból... úgyhogy megy graphic design szakra.

Vegyük például a japán szakot, nekem. Felvételiztem, felvettek. Egy vagyont fizettem érte, és még jó is voltam benne. Megtanultam egy olyan nyelvet, amibe sokan belegondolni se mernek, és bár nem beszélem olyan szinten, mint szerettem volna, de nem vagyok rossz. Élveztem, szerettem tanulni, és örülök hogy eljutottam Japánba - de mint pályaválasztás, totális kudarc, és véget kellett vetni neki. Én, irodában, vagy autógyárban fordítsak használati utasításokat? Vagy ha kicsit izgalmasabb, kövessek embereket, és ismételgessem őket egy másik nyelven? Kizárt, ez nem én vagyok, utálnám minden percét, és feleslegesnek érezném magam. Benyalhattam volna magam a külügyhöz... de túl sok gerincem van a politikához. Japánban esélyem sincs, mert nem tudok nekik mit adni. Bár viszonylag tudok japánul, de japánban élnek 125 millióan, akik sokkal jobban beszélnek nálam, és még szakmájuk is van, amit fel tudnak ajánlani. Nem hiszem, hogy sok hasznom vennék odakinn. Tanítani szerettem, sőt, kifejezetten imádtam. Nagyon jól éreztem magam közben, de arra is rájöttem, hogy ez nem a japán nyelv iránti elkötelezettségemből fakad. Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, élveztem az időt, amit a tanítványaimmal tölthettem, foglalkozhattam a személyiségükkel, megismerhettem őket, segíthettem, és adhattam nekik valamit. A munka technikai részében meg azt szerettem, hogy taníthattam fantáziából, kreatívan... de a lényeg az emberek között volt, és tudtam, hogy emberekkel kell foglalkoznom.

Ideát, a munkaadók általában azzal kezdik az álláshirdetéseket, hogy "passionate" emberkéket keresnek, akik szeretik, amit csinálnak. És tökéletesen megértem őket, amint én leszek munkaadó egyszer, ugyanígy fogok tenni. Ahogy mindenhol, a munkaerő piacon is hatalmas a verseny... rengeteg ember jut minden területre, és úgy érzem, a középszerűeknek nem igazán van jövője. Egyszerűen minden téren akadnak olyanok, akik imádják, amit csinálnak, és éppen ezért verhetetlenek a területükön. Az is lehet, hogy csak valami apróságban jók, de abban annyira, hogy ez emeli ki őket a tömegből. Szerintem nem éri meg középszerűnek lenni, és ez egy jó választással kezdődik. Valami olyat kell csinálni, amit az ember tud igazán szeretni, szívesen foglalkozik vele, és el tudja kötelezni magát, hogy a tőle telhető legjobb lesz benne. Ez sokszor nem is elkötelezettség kérdése, mivel ha szereti, magától csinálja. Nem is tudom, kitől hallottam, de ide vág: nagy szerencse, ha valaki megtalálja azt, amit szeret, mert többet nem kell dolgoznia. Nem tűnik munkának. Én például kifejezetten nehezen viseltem, hogy kizártak a pult mögül, és nincs hol dolgoznom. Nem azért, mert munkanélküli vagyok, vagy mert nincs pénzem... hanem mer kérem vissza a shakerem és a mellényem meg a nyakkendőm, meg a vendégeim. Most már van munkám, lesz szerződésem, és pénzt fogok kapni azért, amit csinálok... de engem még idegesít, hogy nem tökéletes a jég, amit a jéggép dobál ki, hát hogy a fenébe fogok én így normális Martinit keverni, ha valaki kérni fog? Sz*rt nem adunk ki. És többek között ez is jelzi, hogy szeretem, amit csinálok, hogy ez egyáltalán érdekel. Senki nem kérné rajtam számon, de engem érdekel. Mert mint írtam, szeretem az embereket, és adni akarok nekik valamit. Összeönthetem én a vermutot és a gint, felhigíthatom a legjobb forrásvízzel, és lefagyaszthatom -4 fokra és ezt egy gép is megcsinálhatja helyettem, de az akkor se lesz olyan, mintha normálisan csinálnám. Én nem azért megyek be a munkahelyemre, hogy túléljem a műszakot, és kihúzhassak még egy munkanapot a szabadnap előtt... hanem mert szeretem csinálni. És akkor is fogom csinálni, amikor már nem kell, és nem feltétlenül fizetnek érte.

Éppen ezért, szerintem ez a kulcs ahhoz, hogy az ember ne érezze úgy, hogy feleslegesen ment el a fél élete. Olyat találni, amit szeret csinálni, és jó lehet benne. Így nem utolsó lesz valamiben, amit még utál is, hanem jó abban, amivel szívesen foglalkozik. Ideiglenesen persze, szükség lehet átmeneti megoldásokra - elvégre manapság pénzből élünk, vagy mi. De ez nem jelenti azt, hogy le kell ragadni valahol, ahol az ember nem elégedett, és hogy nem próbálkozhat mással. Én a jelenlegi szakmámra saját magam gyűjtöttem össze a pénzt, és japántanítás közben tanultam meg... aztán nulláról elkezdtem, amikor az első munkahelyemre bedumáltam magam. Még most se volt könnyű új melót találni, és még mindig sehol sem vagyok az igazán jókhoz képest. Ez sem a legjobb, de ebben is megtalálom azt, ahol fejlődni tudok, és közelebb jutni a hosszú távú célomhoz. Bőven elég lehetőségem van. És biztosan tudom, hogy ezzel az elszántsággal, kitartással és lelkesedéssel a legjobbak között leszek, ha eljön az ideje. Csak meg kell csinálnom a házi feladatot előbb, és nem tehetek kerülutakat.

Ezzel szerintem mindenki így van. Bárki,bármennyire is nem szereti azt, amit csinál, biztos talál olyat, amivel szívesen foglalkozik. Mindenki más, és lehet ez bármi. Meg kell fizetni az árát, de szerintem meg lehet találni. Ha érték van benne, meg is fogja azt valaki fizetni. Ezt se tudom már, ki mondta: Isten nem teremt szemetet. Valamire mindenki jó, és mindenkiben van valamilyen tehetség (Távol álljon tőlem a vallásosság, de a lényeggel nagyon is egyetértek).

Ezek után a végső találós kérdés: ezek után, ha ennyire szeretem a munkám, miért is akarok mégis vállalkozó lenni hosszú távon, és miért akarom abbahagyni a munkát még harmincéves korom előtt?

Egyszerűen azért, mert érzem, hogy ennél is többre vagyok még képes. Képes vagyok még egy szinttel feljebb lépni, és vállalkozóként képes leszek még több értéket adni, még több embernek... ezzel kiválthatom saját, személyes munkaerőm. Segíthetek másoknak, olyan munkát adhatok az embereknek, amit szívesen csinálnak, úgy érzik magukat majd benne, mint én az enyémben most, taníthatok valamit. Mutathatok példát, adhatok lehetőséget, és csinálhatok valami értékeset, ami addig nem létezett. És ha szerencsém lesz, akkor is létezni fog, ha mi már nem. Amit most csinálok kicsiben, azt egyszer csinálhatom majd nagyban. Többet adhatok, és a megtérülése is nagyobb lesz. Aminek aztán újabb értelmes célokat lehet kitűzni.

Remélem, ezzel a kis betekintéssel megint jobban látható lett, hogy is gondolkodom a dolgokról, hogy jár az agyam ebben a témában. Talán lesz is értelme egyeseknek. Végül, bár ez már specifikusan szakmai dolog, de civilek számára is nagyon érdekes lehet... linkelek néhány videót, igazi profiktól. Ezeket megnézve azt hiszem az is látható lesz, hogy mennyire más dolgokkal foglalkozom a munkámban, mint az emberek hiszik. Mennyivel több szépség van benne, mennyi apróságra lehet odafigyelni. Néhány ember, akik igazán jól csinálják, amit csinálnak. (A videók egy Moszkvai koktélbárból vannak, ahová meghívnak embereket előadni, dolgozni... ott csinálták ezeket, promóvideónak)

Némelyik elég elborult, a stílusuk elég különböző néhol, de mivel igazából pont ez a lényeg, szórakoztató, és van benne munka, meg kreativitás bőven Akit érdekel, az nézze meg ;)




Régivágású ital, de ismét divatos - a blazerek családjába tartozik, látható okokból...

Egy kis látványos füstölés - a legnagyobb zúzásban ilyenre nincs idő, de ha ezt eljátszod meló közben, az nem semmi...
 
Ázsiai bártender ázsiai koktélja. Szerintem kreatív, és minden érzéket megmozgat... =)

Még egy próbanap... új kihívások

Sziasztok!

Megvolt a próbanapom az új helyen, jövő héten a papírjaimmal, meg szerződést aláírni, ilyenek. A kisfőnök elégedett volt, állítólag jó voltam. Vicces tapasztalat volt, mesélek is. A számításaim picit át kell kalibrálni, de egyelőre simán jól fogok járni ezzel a hellyel.

Rég nem dolgoztam hotelben, úgyhogy elszoktam a hangulattól... de jó volt. Négyre mentem be, elvileg készülődni, megcsinálni az előkészületeket, meg ilyenek...úgyhogy időre ott voltam, mellény, nyakkendő. Már hiányzott. Alapfelszerelés, barblade, öngyújtó... igazából nem tudtam, mire számítsak. Azt mondták, halálra fogjuk unni magunkat, mert senki sem lesz... de ahhoz képest, mivel ma nyílik az új bevásárlóközpont, mégis sokan voltak.

A kisfőnököm hatalmas arc itt is, jó buli vele dolgozni. Laza, nyugodt, segítőkész... nagyon jól és profin bánik a vendégekkel, és szakmailag is ügyes. A színvonal tekintetében nem teszi olyan magasra a lécet, mint én (remélem velem se tetteti lejjebb), de más területeken (például mérce nélküli töltés) simán jobb mint én... úgyhogy van mit tanulnom is tőle. Ami a probléma vele, hogy iszonyúan szétszórt és rendetlen... úgyhogy a feladatom nagy része az lesz, hogy őt összeszedjem egy kicsit, és valamiféle rendet varázsoljak abból a totális káoszból, ami az ottani bárpult mögött uralkodik.
A bárt illetően az alapanyag nem rossz - a pult berendezésén lenne mit csiszolni, hogy minden kézre essen, és folyamatosan rend legyen, de igazából csak néhány otthonos apróságra lenne szükség, és tartható is lenne. A takarítási feladatokat is komolyabban kéne venni egy kicsit, és akkor valószínűleg senki sem ragadna oda sehová. Amikor a főnök elindult megkeresni a kulcsát, amit elhagyott valahol, én el is kezdtem kitakarítani egy kicsit a pultot... találtam ott mindent, eldobott blokkoktól kezdve a széthagyott poharakon át mumufikálódott kardfogú tigrisig... azt hiszem volt valahol egy döglött velociraptor is. Igazából csak ránézésre gáz annyira, mint mondom, egyébként körülbelül 20 font befektetéssel rendbetehető az egész, és mindjárt nem lenne káosz, ha kicsit több a vendég.

A backbar (italkínálat) oké, minőségi alapanyagok, érdekes dolgok.. amit nagyon hiányolok, azok egyes klasszikus hozzávalók, amiket megszoktam (maraschino, Old Tom gin, megnyugtató mennyiségű bitter, keserűlikőrök, olasz-francia aperitifek, érdekesebb vermutok), más területeken (brandyk, whiskey, stb) viszont elég erős a bár. Juice és trópusi gyümölcs is annyi van, mint egy karib-tengeri szigeten, friss passion fruittól a mangón át az egyszerű erdei gyümölcsökig minden van. A jéggel majd valamit csinálnom kell, mert botrányos a minősége - amihez használják, ahhoz tökjó, de az elegánsabb italokhoz teljesen alkalmatlan, ha az ember profin akarja csinálni.

Megismerkedtem a Micros rendszerrel - a dolog nem teljesen új. Már az Okiban is volt érintőképernyős kassza, meg belső rendszer, simán jó volt... a Mavenben teljesen más rendszer volt, de ott el se magyarázták... öt perc alatt rájöttem, hogy működik, és nem volt gond. Itt kicsit bonyolultabb, mert ugye a rendszer egy egész hotelt kezel... de legalább kaptam időt rendesen, a végére már egész jól ment. Már csak az kell, hogy kényelmes is legyen.

Elég nagy rohanás volt, úgyhogy koktélokkal nem igazán foglalkoztam... de egyébként jól éreztem magam. A munkatársak rendesek, a csapat egész jól működik, a kisfőnök meg mint mondtam, nagyon jófej - nem lesz vele gáz. A régi fizetésem meg fogom kapni itt is (ahhoz képest hogy minimálbérrel vesznek fel mindenkit, egész szép eredmény), és ha a lenti bárban is kapok órákat, akkor simán fogok keresni eleget. A terveim is megvannak, hogy mit és hogy fogok tanulni. A főnököm nagyon béketűrő és tök laza, simán tolerálja, ha játszom az agyam, és gyakorlok, tanulgatok. A terv pedig a következő:

- Borokból alaposan ki tudom művelni magam, és végre be tudom foltozni ezt a hiányt. Terveim szerint mire tovább megyek, már a papírom is meglesz róla, és biztonsággal mozgok majd ezen a téren is. Még tanfolyamra is lesz pénzem... itt meg bőven foglalkozhatok is vele.
- További termékismeret, és néhány olyan dolog, ami eddig kimaradt az életemből - sörcsap, hordócsere, soda-gun, ilyesmik. Azok a dolgok, amiket elvileg már az előtt meg kellett volna tanulnom, hogy megcsináltam életem első Manhattenjét. 
- Az itteni koktélok igazából nem erőltetnek meg (ejtsd: egyszerűek, mint egy faék), úgyhogy tudok koncentrálni egy kicsit a halálpontos mérce nélküli töltésre, stílusra, ilyenekre. Sok helyen kérik, úgyhogy nem árt alaposan felkészülni rá. Emellett alkalmam lesz kreatívnak is lenni: a receptúrák itt irányelvek, azt csinálok az italokkal, amit akarok, amíg a vendég örül. A készletkezelés marha rugalmas.
- Customer service! Hogy kell bánni a vendégekkel. Ezt nagyon el fogom tanulni.
- Hogy kell rendet tartani. Úgy tűnik, ebben a bárban rajtam kívül erre senki sem képes, úgyhogy nekem kell aktivizálni magam. Nem fogom hagyni előző főnököm örökségét, a színvonalat csak felfelé hagyom menni. Kérdés, hogy csak én fogok-e rendet rakni, vagy a főnököt is meg tudom nevelni - majd szép lassan.
- A másik bárban játszhatom a baristát, szórakozhatok a kávékkal, és állítólag nagyon jól jattolnak odalenn. Mert azért végül mégiscsak pénzt kéne keresni, ugye.

És mindemellett meg kell őriznem az eddigi színvonalat. Ez egy nagyon jól hely arra, hogy büntetlenül befoltozzam a lyukakat, hiányosságokat, amit eddig nem sikerült... kíváncsi leszek, mi lesz a vége, és meddig fogom bírni ép ésszel. Alapvetően egyébként NAGYON laza, mindenki nyugodt, nem túl stresszes... kellemes hangulat van. Ha még fizetnek is érte, akkor teljesen jó. Ha meg lesz jobb, akkor majd lesz jobb. Az idő most nekem dolgozik... van itt bőven jó hely, ahová lehet majd menni később.

További tervek mára: anyával átsétálunk a szomszédba, megnézzük, mi van a folyó másik oldalán, aztán jövök haza tanulni egy kicsit. Akartam filozofálni is egy kicsit, ami által ez a bejegyzésem érthetőbb lett volna... de azt hiszem, ezt megejtem később. Mára ennyi voltam, azt hiszem. Bocsánat a sok szakmázásért, dehát imádom, nah. Sziasztok!

Csontkovács - csak hogy ne unatkozzunk hétfőn se...

Ma tevékeny napunk volt. Kitti ügyes volt munkahelyén múlt héten - a nagy bárépítésben megemelte a derekát, és valami úgy kikattant neki, hogy nem igazán tudott csinálni semmit... úgy döntöttünk, el kéne menni orvoshoz. Aztán belegondoltunk az orvosi hatékonyságba az országban, utánanéztem egy kicsit a dolognak... állítólag itt csak fájdalomcsillapítót adnak, és elküldik pihenni. Igazából érezhető volt, hogy kiugrott valami... úgyhogy inkább valami hatékonyabb segítség utánnéztünk.

Így a mai program a csontkovács volt. Most már tudjuk angolul is: osteopath. A szót nem ismertem, úgyhogy neten rákerestem, mit lehet csinálni vele... aztán ott ajánlotta. Kicsit utánaolvasva kb ugyanazt jelenti... a szótár meg megerősítette. Kerestem egyet neten, aki már húsz éve a városban praktizál... rossz akkor már tuti nem lehet. Reggel nyitásra ott voltunk - nem volt benn. Később, amikor fél óra múlva visszamentünk, kiderült hogy, késett a csontkovácsnéni vonata... és még az áram is elment. De azért, mivel a dolog sürgős volt, azt mondta, négy körülre vissza tudunk menni, megoldja.

Hazamentünk, aztán elszaladtam anyával bankkártyát intézni - most már neki is van. Az első bankkártya egyike az ide költözők mumusainak... mivel külföldinek elég nehezen szoktak adni elsőre. Itt nincs személyi igazolvány, nincs lakcímkártya, úgyhogy egy meglevő ügyfélnek kell bemutatnia, és igazolni a lakcímét. Ezzel nem volt gáz, vagy három éve náluk bankolok, úgyhogy anya simán kapott számlát. Jövő hétre kártyája is lesz.

Aztán délután csontkovács - egy nagyon aranyos, kb 150 centis néni volt, max 50 éves... kedves, aranyos, és érti a dolgát. Alaposan megvizsgálta a hátát, jól kikérdezte... gyorsan rájött a problémára, és még azt is meg tudta mondani, mikor történt a baj. Valószinűleg amikor az okosok kitalálták, hogy a borokat láncban kéne egymásnak adogatni, akkor kattintotta ki. Lényeg, hogy még ma el lett intézve, és szépen visszakattintották neki. Kis masszírozás, izomlazítás, ilyenek.. egy kicsi nyújtogatás, aztán orvul visszakattintotta, de úgy, hogy visszhangzott a roppanás. Kitti már vigyorogva jött ki, és már jól is van. Még egy pár napig vigyáznia kell magára, de úgy néz ki, hogy rendben lesz.

Ezen kívül plusz hír nincs. Elvileg a héten lesz próbanapom, többet nem tudok. Majd meglátjuk, ténylegesen mi lesz, és mikor. Mára csak ennyi voltam. Majd jövök.

Már megint új munka - és a hülye véletlenek.

Szépjóreggelt mindenkinek, így délben.

Most nem teszek megjegyzést a blogom várható hosszára... majd kiderül, mennyi lesz belőle. Az utóbbi időszak tevékenyen telt, de írni azt megint nem tudtam. Najó, tudtam volna, csak győzött a lustaság, és persze nem is ide figyeltem. Úgyhogy ismét egy kis összefoglaló következik.

Az utóbbi hetek tételmondata: lakberendezés és álláskeresés, ismételten. A berendezkedés megvolt, az összes bútor megérkezett, és otthonosak is vagyunk... köszönjük szépen, a lakás nagyon jó. Az életritmus eddig még nem állt be, mert tuti, hogy nem úgy fog kinézni, mint eddig... Kitti délelőtt van melóban, holott főleg este lesz (meg azért lesz délelőtti shift is, bőven), én meg egyelőre itthon... úgyhogy végeredményében itt még sehol sem tartunk. Az időm nagy része olvasással és tanulással telt nap közben (amíg nem lehet állást keresni, mert minden zárva van)... és nagyjából készen van a terv a továbbiakra, hogy merre és hogyan fejlődök tovább.

Mint azt a Boutiq-os srácoktól anno megtanultam, a báros szakma nagyon komplex. Az oké, hogy tudok koktélokat rázni meg keverni, de ez egy nagyon kis része csak a szakmának. Egy bártendernek egyszemélyben kell lennie vendéglátónak, mixológusnak(koktélos, a jobbik fajtából, túl a mojito-n), baristának (kávés szakember), sommeliernek (borszakértő), pincérnek és pszichológusnak... úgyhogy bőven van még mire gyúrni. A koktél bártendingben már nagyon jó irányba haladok, gyorsan tanulok, tudom mit nem tudok, tudom mi érdekel, és ügyes vagyok, meg viszonylag gyors és tiszta... most már lesz belőlem valami előbb-utóbb. De a többi oldalt is meg kell erősítenem, és a neheze még csak most jön. Következő körben jön a barista tréning, újra... leporolom rejtett képességeim, elő a kötényt, és nézzük, mi lesz belőle. Bízom benne, hogy jelenleg is képes vagyok lehúzni egy majdnem normális espressot, és kis gyakorlás után tudok egy közel fogyasztható tejkrémet gőzölni, és még mindig csikorognak a fogaim, ha meglátok valakit tejhabot kanalazni... de még a hónapban beütemeztem egy alapszintű barista tréninget a közeli városban, és rögtön ráhúzok egy latte-art tanfolyamot is. Aki ismer, tudja, hogy szeretek biztosra menni, kitökölni a részleteket, és aprólékosan tökéletesre törekszem. Megnézzük, ez hogy fog menni. Most úgy tűnik, gyakorolni is lesz lehetőségem, bőven, és nem fog úgy kiesni, mint eddig. Aki még nem látott ilyet, annak egy kis rozettaöntés itt oldalt. Ez egy klasszikus forma a sokból.

A következő irány, amerre kicsit tovább kell mennem, az a bor. Most már jóval beljebb vagyok, mint anno voltam... bár az embereket ha meg akarom röhögtetni a bárban, csak simán elmesélem, hogy papának szőlőskertje és borospincéje van, de nekem személy szerint lövésem sincs a borokról. Mindig hatékony. Sztorizgatni tudtam a dologról, de azért ha valaki azt mondta, Cabernet Sauvignon, én tényleg azt hittem, franciául káromkodik. Mint mondtam, ennél már sokkal jobban állok, és az alapvető műveltség alakul.. de már kinéztem magamnak egy profi, nemzetközi szintű boros tanfolyamot (WSET level 2), ahol ki tudom művelni magam a témából. Sommelier nem leszek tőle, de bárhol is dolgozom, a borászok nem fognak komplett hülyének nézni, és elmondhatom majd, kb kóstoltam mindent, amiről érdemes beszélni. Az ízlelőbimbóimra és a szaglásomra is ráfér egy nagyon alapos tréning. A többi már csak gyakorlat, meg egy jópár év. Ide tartozik egyébként, hogy Kittit is borokból képzik most tovább a munkahelyén... neki annyira nem jön be.  Végigkóstoltatták vele az egész éttermet... és nem jött be. Továbbra is úgy tűnik, az erjesztett szőlőlé minden formáját utálja. A lényeg, hogy a vendégnek kell innia, nem nekünk.

Ugyanez a helyzet a sörökkel - ott is egyre érdekesebb a téma. Halvány lila dunsztom se volt róla, hogy mekkora felfedezetlen terület... de pont jó országban vagyok, hogy ezt ha nem is intézményesen, de majd Kittivel civilben felfedezzük egy kicsit. A sima üveges és csapolt lagerek továbbra is tökugyanolyanok nekem, de a craft beer és ale kérdés egyre érdekesebbnek tűnik. Asszem egy esélyt adok neki így is.

Egyébként nem tudom, látjátok-e a dologban az iróniát... elég mélyen beleástam magam a témába, de az alkoholhoz való hozzáállásom csak kicsit változott. Részeg továbbra se voltam még soha, és ez az oldala továbbra sem izgat a dolognak... de mint szakma, szerintem marhaérdekes, és elképesztő hagyománya, kultúrája van az egésznek. És a szép dolog az egészben, hogy ezzel párhuzamosan üzletileg is alaposan ki kell képeznem magam, mert amíg nem teszem... addig bármilyen jó is vagyok az egészben, másnak csinálom a pénzt. Ami rendben is van, amíg kiképeznek érte. Majd eljön annak is az ideje, hogy saját zsebre játszunk majd.

Egyelőre most munka. Úgy tűnik, találtam egyébként helyet... egy belvárosi hotel keres bártendert, lehetőleg koktélra fókuszálva... jövő héten megyek próbanapra. A kisfőnököt és a HRest is sikerült teljesen elvarázsolnom... Úgy néz ki, hogy a cég minimálbér policy-je ellenére még az előző fizetésem is megpróbálják kibulizni a nagyfőnöknél, hogy náluk dolgozzak. A hely teljesen kapóra jön egyébként... az időm egy részében egy pánázsiai koktélbárban leszünk (igen, már megint japán és kínai kaja... ki vél felfedezni egy érdekes motívumot az életemben?), és a latin fusionnak hála fél tonna friss gyümölcsből készül majd minden... A jelenlegi stílusomtól ez kicsit távol áll, de azt mondták, ne aggódjak, bőven lesz ott a klasszikus irányból is. Éjfélnél sose fogok később végezni állítólag, a vendégek kultúrált népek (itt sem a költséghatékony lerészegedés, hanem a minőség a lényeg)... délelőtt meg a lobby bárban kapok majd munkát, ahol kvázi játszhatom a part time baristát. Simán ki tudom gyakorolni a latte artot is, mert még a kávéházlánc rohanás sem jellemző a helyre. A HR-es szerint ha jó vagyok, akkor ők nagy cég, van esélyem a későbbiekben továbblépni is... és kezdetben minden oké lesz. Vannak még helyek, ahová mennék... bár a helynek jó neve van az országban, benne van az ország top10 pánázsiai éttermében, úgy a normál top50ben-is, kapott fél tonna díjat innen meg onnan, úgyhogy hírneve az van... és mostmár nem ártana az önéletrajzomnak, ha egy munkahelyen túlmennék az 9 hónap munkaviszonyon is.

A sztori legviccesebb része az, hogy hogy vettek fel. Na az szenzációs volt. Mentem hazafelé a belvárosból, épp szálltam volna fel a buszra a megállóban... erre csörög a telefon, ismeretlen szám. Hm. Meló lesz. Felvettem, egy fiatalnak tűnő srác beszélt... hogy szeretne behívni a Park Plaza-ba, interjúra. Mondtom tökjó, még mindig állást keresek, simán. Kérdi, mikor érnék rá? Hm. Intuitív rávágtam: öt perc múlva? A srác asszem nagyot nézett (telefonon keresztül nem láttam), azt mondta, hogy igazából... pont ráér, ha tényleg itt vagyok a sarkon, nyugodtan ugorjak be egy informális beszélgetésre. Így is tettem, természetesen. Mint tudjátok, nálam az alapvető öltözet olyan, mint amikor más kiöltözik, úgyhogy még megfelelően is voltam öltözve egy interjúhoz... (továbbra se szeretem a pulóvereket, és a zakó egyébként is kényelmes) itt meg aztán ha már ing van rajtad is azt hiszik, esküvőre mész.

Szóval benéztem, felmentem az emeletre (marhajól néz ki az étterem, de tényleg), találkoztam a sráccal - olyan igazi kisfőnök. Nem hiszem, hogy nálam igazán sokkal idősebb lenne, max pár évvel... ránézésre meg lehet mondani, hogy bártender volt (basszus, de hiányzik nekem is a mellényem... mellényt és nyakkendőt akarok! - meg megtanulni nyakkendőt kötni. A mostani kettőt Kitti kötötte meg, a kék csíkosat meg még nagyapám, a szalagavatóm előtt.). Azonnal lepacsiztunk, és dumáltunk egy informálisat... azt mondta, ez nem lehet interjú, mert a HRes néni nem ért rá, úgyhogy majd vissza kell jönnöm, de azért beszélgessünk. Kérdezte, hol dolgoztam, mit csináltam... milyen koktélokat készítettünk? Itt bejött a képbe én meg a felkészültségem... kezébe nyomtam az Okinamis menüt. Oda volt meg vissza. Aztán beszélgettünk.

A dolog itt kezdett félelmetes lenni. Hobbik, zenei ízlés, minden egyezik... Nézte, hogy gitároztam, imádja a progresszív metalt, és amikor mondtam, hogy banjoval is próbálkoztam, már a fejét fogta. Ő bluegrasst játszik. A kaput az tette be, hogy a barátnője a szomszéd koktélbárban dolgozik - és Kitti kisfőnöke. Puff. Mindjárt megvolt az összhang, alaposan. Ő itt főnök, a barátnője meg az Angelicában. Imádom az ilyen véletleneket. A HR-es csak kerek szemekkel nézett, ő erre már csak annyit mondott, hogy Spooky. Az külön vicces interjú volt. A HRes néni teljesen oda volt az önképzési mániámért, mindketten imádták az eddigi élettörténetem, felfogásom... és bevallom, sokkal viccesebb volt egy interjún az Opethről és a száraz gin martini - személyiség összefüggéseiről dumálni, mint végighadarni az összes sablonkérdést, amit egy ötven feletti HRmanager ki tud találni. A legviccesebb momentum mégis az volt, hogy mindketten felkészültünk:
- És, hogy van Kitty?
- Jól, köszi!És Lucy?
- Ő is...  (mi vigyorogtunk, a HR manager meg hallgatott, mint sz*r a gazban)

Mindenesetre már most látom, hogy nagyon rendes emberek, és szívesen dolgozom velük. Mint mondtam, mindig a lehető legváratlanabb helyről szoktak jönni a munkalehetőségek, és ennél nagyobb meglepetésekkel nem is jöhettek volna.

Küldök egy gyors linket a helyről, hogy meg tudjátok nézni. Érdekes hely, kíváncsi leszek. Első ránézésre nem tetszett egyébként az ázsiai-latin fusion, de belülről úgy tűnik, pont működik. Kíváncsi leszek, fura koncepció.

http://www.chinolatino.eu/leeds

Az italok nem tűnnek túl komplexnek, bár a backbar korrekt és érdekes... a minőség jó, bár a húszezerféle trópusi gyümölcsöt hirtelenjében nem tudom hova tenni. De asszem hagyni fognak kibontakozni, ha ki akarok, egyrészt... másrészt meg nem nekem kell kibontakozni, hanem a vendégnek jól érezni magát. Egy neten talált kisvideó tanulsága szerint meg elképzelhető, hogy egy pici Flair is lesz a dologban. Nem vagyok híve az eszelős dobálózásnak, de egy-egy rejtett, flashy mozdulatban még benne vagyok.


Mára egyelőre ennyi... igen, majd jelentkezem. Örültem!

Új lakás, új bárpult

Tekintve, hogy mikor írtam utóljára... ez egy kilométeres bejegyzés lesz. Viszont a köztes idő legalább tevékenyen telt... már a vadonatúj kis tanulós/dolgozószobámban ülök a mi kis íróasztalunknál, amit én magam legóztam össze. Csavarbehajtó gép híján kissé vízhólyagosan (tudom Apa, te megmondtad, de nem volt gáz, és egész jó poén volt így is.), de minden kész. A bejegyzésben terveim szerint lesz minden, anyától a házépítésen és a kutyán keresztül egészen a szakmázgatásig, aztán akinek lesz energiája, majd elolvassa.

Szóval, ötletem sincs, mi volt az utolsó bejegyzésem, visszanézni meg lusta vagyok... úgyhogy kezdem ahol érem. Szóval az Alchemist egyelőre füstbe ment: jó sok szárazjég és egyéb füstbe... meg mindenbe, amit ott használnak. Az interjú tök jól ment, nagyon jól éreztem magam, és nagyon korrekt volt, csak egyszerűen kétszázból nem könnyű benne lenni a hat legjobban, alig egy éves szakmai gyakorlattal. Lehetek bármilyen jó személyiség, ennyiből mindig van valaki, aki van ilyen jó, csak mondjuk ötször ennyi tapasztalattal. Az Angelica ügyében is megnyugodtam... Kitti már ismeri a bártendereket ott, harminc alatt ott senki sincs, csak a barbackek. Ott meg azért 5-6 évig még nem tartok. Sebaj, leszek én profi máshol is. Kimászom én a huszonkettes csapdájából, mint ahogy már nagyon sokszor megtettem.

Az új ház megvan... nagyon szép, nagyon jó, nagyon élvezzük. Közben anya is megérkezett: eddig nagyon élvezi az egészet. Ez a kultúrsokk görbének még csak a legeleje (a sokat emlegetett nászút periódus), úgyhogy néhány hétig még pár centivel a föld fölött lebeg... aztán majd jön a sokk szépen lassan. Azon is túl lesz, aztán rend lesz. A kutya kezdi kiheverni az utazást... csak azt bírja nehezen, ha anya elmegy valahová nélküle. Szegény ebnek per pillanat ő az egyetlen biztos pont az életében... de amikor tegnap elment a boltba nélküle, már csak várta, nem vonyított. Rendes tőle.
A szomszédok rendesek... jobbra egy arab, balra egy indiai, következő ajtónál meg így kínai család él... megvan azért a kulturális sokszínűség azért itt is, de a bevándorlók aránya még így is töredékének látszik a Brightonihoz képest. Sokkal több az angol. Komolyan, de itt még egy McDonaldsban is többségében angolok dolgoznak. Ez Londonban, vagy valahol délen teljesen elképzelhetetlen lehet. Indiaiak és arabok vannak, jórészt már elbritesedve, északon viszonylag sok az afrokaribi, délen állítólag van kínai negyed, és keleten megvan a kötelező lengyel, kelet-európai kolónia is... de lényegesen kevesebb a külföldi, mint délen. Hogy ez jó-e, vagy nem, majd kb fél év múlva látni fogjuk. Lehet, hogy itt még nincs tele az emberek töke a sok bevándorlóval, de lehet, hogy kevésbé is tolerálják őket. Fene tudja, majd meglátjuk.

Szóval, vissza a lakáshoz. Szinte teljesen üres volt, amikor jöttünk.. hűtő volt, de úgy körülbelül annyi. Meg egy kanapé, és kávézóasztal, és néhány beépített szekrény. Úgyhogy felmentünk szépen egy naaagy, online cuccrendelős áruházba (Argos - van neki boltja is, de ott is csak érintőképernyőket lát az ember... aztán megrendel mindent, és átveheti), és kiszállíttattuk magunknak a fél házat. Rendeltünk két fiókos szekrényt, egy nagy kétajtós szekrényt anyának, egy ebédlőasztalt (hétvégén jön), egy mosógépet... takarító kütyüket, hiányzó konyhai cuccokat, mikrót... könyvespolcot, ilyeneket. Úgyhogy napok óta mást se csinálok, csak bútorokat szerelek össze, vicces, majdnem IKEA-s leírásokból. Soook-soook csavarozás. A végeredmény kezd egész jól kinézni. Lassan már rendet is lehet rakni. A nappali és anya szobája szép, kész van, a könyha szintén. A mi szobánkban már csak rendet kell rakni... amint Kittinek is van ideje, megcsináljuk. De mostmár bőven van hely legalább tanulni. Mióta Brightonba értem, azóta várok egy íróasztalra, hogy tanulni tudjak... én sajnos nem vagyok képes ágyon, vagy földön tanulni, nekem szükségem van a normális testtartásra, ha oda is akarok figyelni arra, amit csinálok. A következő kérdés már csak az, hogy hogy kerülnek majd a parafa táblák a falra anélkül, hogy összeszögelnék mindent... azt itt bérlakásokban nem szeretik. Mondjuk a házinénit már megismertük, nagyon rendes. Jött kerítést festegetni, és kimentem bemutatkozni neki. Egy kb anya korú német nő, nagyon rendes. Valahol az egyetemen dolgozik. Nagyon kedves és segítőkész, legalábbis elsőre úgy tűnik. Pénteken elvileg jön vissza befejezni, majd akkor beszélek vele még egy kicsit. A kutyát imádta. Ja, a kutyát még a szomszéd indiai kislány is imádja. Egyik nap átjött megdögönyözni, aztán el is kérte anyától, hogy elvihesse sétálni. Én nem voltam itthon, de állítólag teljesen ki lett ütve a kutya, annyit játszottak. Anya meg egész jól megérti, amit mond... lehet, hogy a szomszéd kislánytól fog megtanulni angolul?

A melókeresés projektet szerintem ma fogom újraindítani... most bőven kitöltötte a napjaim a sok pakolászás. Rengeteg önéletrajzot szórtam ki, mindenhol van már, ahová megérné elmennem dolgozni... amelyik a legjobban bejön, az körülbelül jövő hónap elején lesz esedékes... ott már barátkozom a főnökkel. Nagyon jó kis hely, érdekes menüvel, tetszik. Pont az én stílusom. Ezen kívül beugró emberként dolgoztam egy hétvégét a Mavenben is... ( http://www.themavenbar.com/index2.php )  az első bár, ahol ebben a városban voltam. Hétvégi, bulis műszak volt, nem vagyok teljesen hozzászokva a dologhoz... de jól ment. Tetszett. Nagyon jó kis hely, dolgoznék azért ott is hosszú távon... bár nem tartom valószínűnek, hogy ténylegesen szükségük van plusz emberre, szerintem csak poénból hívtak be. Mindenesetre, már nagyon hiányzott. Iszonyúan hiányzik a bárpult, meg hogy dolgozhassak. Komolyan úgy éreztem magam az utóbbi pár hétben, mint szegény Mollykutya érezheti, amikor lezavarják a kanapéról. De egy kis munka meg pörgés helyretette a lelkivilágom. Kaptam egy menüt, meg öt percet, hogy tanuljam meg a koktélokat róla... aztán irány a mélyvíz. Elég kaotikus volt a pultjuk, nem volt túl sok rendszer... és amiben rendszer volt, azt is ki kellett tapasztalni. Azért a legnagyobb rohanás nem a legjobb alkalom erre, de úgy kb sikerült kiismernem a bárpultjuk főbb defektjeit, és sikerült normálisan dolgozni. Rengeteg minden hiányzik (kezdve a fémshakerektől, de még olyan apróságok is, mint egy rongy, vagy kéztörlő...), de azért kezelhető. Ha hosszú távon kéne ott dolgoznom, lehet hogy megpróbálnék valami rendszert vinni a dologba... vagy gyorsan becsavarodnék. A munkatárs srácok jó fejek voltak, még barbackünk is volt... először dolgoztam barback-el életemben. A free-pourtól (mérce nélküli töltés) teljesen elszoktam, de majd kigyakorlom újra. Érdekes felfedezés volt, de ebben a városban szinte mindenki mérce nélkül nyomja. Eddig két helyet láttam, akik nem, abból egyben már dolgoztam, a másikban csak szeretnék. De az utóbbiban opcionális, töltenek sokat mérce nélkül is. Az a hely mondjuk kissé jobban vonz, de meglátjuk, hogy hol kötök ki. Ha most hétvégén is lenne egy kis beurgás, jól esne... főleg, hogy mostmár tudom a koktéljaik nagy részét, és nem lennék annyira elveszve a pult mögött, mint múltkor az első 15 percben voltam. Most talán még jobban élvezném.

A többit majd meglátjuk. A bejegyzés talán nem lett olyan hosszú, mint vártam... remélem, emészthet mennyiség. Ma még azt hiszem, beszaladok kicsit a városba, talán Kittit is megvárom, és jöhetünk együtt haza. Annyira ügyes, és olyan büszke vagyok rá.

Oké, ennyi, tényleg vége. Sziasztok!