Bye-bye Brighton!

Ez a nap is eljött. Már megint. Néha eljön az életemben az a nap, amikor fogom magam, és magam mögött hagyok mindent. Már megszoktam, hogy ködös a jövő, és lövésem sincs, hol fogok kikötni. Megpróbáltam összeszámolni, hanyadszorra csinálom, de nem jött össze. Háromszor? Swansea, Bristol... Japán beleszámít? Magyarország beleszámít? Brighton tuti... szóval többször. Most megint. A különbség az, hogy most másodszorra, nem egyedül csinálom, és nem csak magamért. Újra én megyek előre, és megint építek egy jövőt a semmiből. A nehezét megcsinálom előbb, aztán a többiek hozzáteszik a magukét. Onnan már csapatmunka. Sőt, ez is csapatmunka, csak munkamegosztás. Amennyire én megyek előre, az ismeretlenbe, úgy a többiek máshol teszik a dolgokat. Kitti lezárja Brightont, lerendezi a maradék ügyeket, és dolgozik még kicsit... anya meg otthon az egész volt életét zárja le. Nem hiszem, hogy nekem lenne a legnehezebb dolgom. Csak én szoktam hozzá a legjobban az ismeretlen érzéséhez.

Kérdezik sokan, nem félek-e. Hiszen nem is jártam még Leedsbe, hogyhogy odaköltözünk. Igazából Swanseaban se jártam, mielőtt odaköltöztem, aztán az a kétszer pár óra, amit Bristolban töltöttem se volt sok. Egy látogatással nem lehet képet alkotni valamiről. Ha meg Leeds nem működik, úgyis költözünk máshová. Bazinagy ez az ország azért, a világ meg még nagyobb. A kárpát medencébe nem, azon kívül előttünk az egész világ. A félelemre visszatérve meg... igen, miért ne félnék. Hülye lennék, ha nem félnék. De mint azt írtam anno: a bátorság nem a félelem hiánya, hanem az, hogy a félelem ellenére is teszem, amit tennem kell... és mégis csinálom.

Elköszöntem mindenkitől. Kisfőnökék nagyon szép búcsúajándékot vettek nekem... profi kis mixológiáról szóló könyvecskét... főnök azóta magának is akar venni egy olyat. Nagyon szép, érdekes, és pont arról szól, amiből most sokat kéne tanulnom. Aláírták, mindenki egy kis üzenettel... japán kollégák japánul. Nagyon rendes volt tőlük, alaposan meghatódtam. Igazából a nagyfőnökékre se haragszom. Nem szemetek, csak simán hülyék. Az meg nem bűn, csak kár. De próbálok emlékezni a jobb pillanataikra, és nem haragudni. Itt és most ünnepélyesen megbocsátok minden hülyeségükért.
Bezártam a boltot tegnap, azóta pedig hivatalosan is munkakereső vagyok. Holnap már lakcímem se lesz. Hiányozni fognak a srácok a melóhelyről. Kitti azt mondta, hogy engem sajnál csak, mert én szerettem a helyet, ahol dolgoztam. De áldozatokat mindenkinek hoznia kell... És reméljük végre mindenki találni fog olyan munkát, amit szeret. És egyébként is. Jól ment, sokat tanultam, szerettem, a munkatársaim imádom... de megtanultam mindent, amit meg tudtam, innen kezdve már kényelmes volt. Épp itt volt az ideje, hogy elővegyem a jó öreg ütvefúrót, és módszeresen ripityára zúzzam a komfortzónám. Elpuhultam kicsit... holnaptól újra, komolyan bekeményítek. Mindenki bízik bennem, az a minimum, hogy megszolgálom. Újra fejest ugrok a majdnem semmibe, és várom a hálót.

...egyébként már lehet, hogy meg is van. Mára kiderült, hogy nem is megyek annyira bizonytalanba. Visszahívtak minket állásinterjúra. Egy Londoni cégről van szó, aminek mellékesen vannak éttermei Párizsban és Tokyoban is, megnyitja az első éttermét északon - egy koktélbárral egyetemben. Beadtuk a jelentkezésünk: Kitti barbacknek (bártender-segéd, marhajó tanulópozíció), én bártendernek. Mindkettőnket visszahívtak csütörtökre, úgyhogy jelenésünk van. Kíváncsi leszek. Kiderítek egy pár dolgot a cégről, felkészülök lelkileg... aztán megnézzük. Mindig imádtam az állásinterjúkat, eddig az összeset nagyon élveztem. Ez is tuti jó lesz. Újonnan nyíló étterem és bár egyébként, úgyhogy most a nyitó csapatba keresnek embereket. A cégről olvasott infók alapján, tökéletesen szolgálná még a hosszútávú céljainkat is. Kíváncsi leszek. Ha meg nem jön be, akkor még mindig mehetek önéletrajzot nyomtatni. Úgyhogy kéretik szurkolni, nem ártana, ha megspórolnám a nyomtatás költségét.

Az első és legfontosabb feladat egyébként a lakás lesz... és kissé trükkös a kutya miatt. De úgysem árt egy kicsit gyakorolnom az angol nyelvű tárgyalást, úgyhogy még gyakorlásnak is megteszi. Az első pár napban felderítem a várost, és alaposan körbebuszozom, hogy legyen egy általános képem az egészről... felveszem a kapcsolatot az ügynökökkel, és figyelem, ki reagál a hirdetéseimre. Már kaptam ajánlatot egy-két helyről, elég komoly árkülönbségekkel... valószinűleg a környéket tükrözik. 2 vagy 3 szoba, kiderül. Csak a környék legyen jó, és lehetőleg sétatávolságban a belvárostól. Na meg a kutya. Úgyhogy most osztok és szorzok, számolgatom, mik a kilátások a rezsire, hogy lássuk, mit engedhetünk meg magunknak.

Egyébként szépen megágyaztunk magunknak, minden alapunk megvan. Van tapasztalatunk, Kitti megtanult szépen angolul... Simán elboldogul már, aztán költözés után csiszolgatjuk tovább. Szeretnénk profi szintre fejleszteni mindketten, és simán menni fog idővel. Megteremtettük az anyagi hátteret, szakmai tapasztalatot... minden szempontból pozitív mérleggel jöttünk ki a dologból.

A Brighton Projectet sikeresnek nyilvánítom.

Holnap indítom a következőt. Kezdődik újra. Éljen! Már alig várom.