Helyzetjelentés következik - kéretik elnézni, ha filozofálásba csap át. Ha egyszer én írom, simán előfordul.
Örömmel jelentem, alakulunk. A dolgok kvázi a terv szerint haladnak, minden a legnagyobb rendben van... már most sokkal jobban állunk a reméltnél. El nem kiabálom, de azért jók vagyunk.
Először is: megvan a ház, kifizettem az ügynökségi díjat... ami úgy kb a foglalónak felel meg. Nem volt egyszerű menet, de sikerült erőből átnyomni a dolgot, az előzetes tervezés + egy kis impró ismételten győzött. A harmadik házzal megtaláltam azt, amit kerestünk... és bár az út kissé kacskaringós volt, de meg lesz az eredménye.
Az első lakás, amit néztem, mint mondtam, egyáltalán nem tetszett. Se a környék, se a lakás. Úgyhogy szépen udvariasan megírtam a fickónak még aznap, hogy nagyon remélem, megtalálja az ideális lakókat. A második ügynökség nagyon rendes volt... mindkét ember, akivel tárgyaltam tőlük, nagyon jól végzi a munkáját, kedves és gondoskodó emberek, akik odafigyeltek rám, és próbálták megoldani a problémáim... simán ők nyertek volna egyébként, de sajnos az időhúzás miatt bukták az ügyet. Az egyetlen bajuk az volt, hogy nem tudtak normálisan időpontokat adni. Az első lakás, amit megmutattak, már félúton volt - a környék jó volt (kicsit messze, de jó volt), de a belseje... hát, voltak még benn lakók. Nagyon durva legénylakás... legalább három legény lakott benne. A helyszín egyébként inkább egy oroszlánbarlangra hasonlított... sok, hímnemű oroszlán, akik nem szeretnek rendet rakni, gyűjtik az üres üvegeket... és közeli rokonságban állnak egy másik, jóval kisebb és békésebb macskafélével - a porcicákkal. Egyébként eltekintve az üres vodkás-abszintos üvegektől, és az általános kuplerájtól, volt a lakásban potenciál... meg alapvető hibák, ami miatt egyébként se ment volna át. Még ott ledumáltam a figurával, hogy megmutat nekem még kettőt az első adandó alkalommal, néz nekem időpontot. Tökjó lett volna, de mi így is sokkal jobban jártunk.
A befutó egyébként ismét kissé váratlanul jött... kerülőúton, és nem is számítottam rá. Mint ez általában lenni szokott. Olyasmi volt, mint a teknős meg a nyúl versenye... a fentebb említett ügynökség marhajó volt... de a legközelebb jövő hét hétfőre (igen, mostantól számítva) kaptam időpontot, ami túl késő volt. Eközben viszont indulás előtt óta komótosan ellevelezgettem egy másik ingatlanügynökkel - az életben nem találkoztam vele. Csak felmentem a Rightmove-ra(erre visszatérek még), beírtam hogy "Headingley", mint környék ahol szeretnék lakni, lejött egy lista az ügynökségekről. Ráböktem az elsőre, amelyiknek szép zöld, ízléses volt a logója, és marhasok az ingatlanja, listáztam a Headingleyben és Burleyben található lakásait... ráböktem egy teljesen véletlenszerű háromszobás lakásra, aminek elfogadható volt az ára, megnéztem a térképen, hogy nincs-e túl messze, jól néztek ki a képek, aztán hasamra ütöttem, és írtam rá egy érdeklődést. A cél az volt, hogy felvegyem a kapcsolatot egy ügynökséggel, azt nem gondoltam volna, hogy pont ez a lakás fog bejönni. Tisztában voltam a helyzettel és a tárgyalási pozíciómmal, úgyhogy két dolgot kérdeztem a levélben:
- Ártatlanul megkérdeztem, fizethetünk-e előre, az megfelel-e a tulajnak. A kérdés hülyeség, mert persze hogy örül ha előre fizetünk, ki nem? A lényeg, hogy megágyazzak a kutyakérdésnek, és elintézzem, hogy legyen kedvük foglalkozni a problémával. Ha azzal kezdem, hogy kutyás család vagyunk, lepattintanak a fenébe, meg se hallgatják, hogy mik az előnyeink. Erre a kérdésre igazából nem vártam választ, az teljesen egyértelmű, de a második viccesebb volt.
- Van egy kedvesédesimádnivalóanaranyosan barátságos, rövidszőrűszobatiszta beagle kutyánk (csak szegénynek hangja sincs), lehet-e róla szó, hogy magunkkal hozzuk, mit szólna hozzá a tulaj, megkérdezné-e nekem. (A lényeg: a kérdés nem arra irányult, hogy tárgyal-e kutyás bérlőkkel, mert akkor minden bizonnyal elküld a fenébe, hanem azonnal menjen tárgyalni, mielőtt belegondol. Az értékesítők ezt a trükköt "closing on a minor point" trükknek hívják. Nem azt kérdi, vásárolsz-e, hanem azt, hogy kéket kérsz-e, vagy zöldet...)
Egyébként úgy számoltam, hogy a tulaj elutasítja, én meg vállat vonok, és megkérem az ügynököt, segítsen keresni egy rendeset (azt már tudja, hogy motiváltak vagyunk, és pénzük is van, nulla kockázattal)... de végül még be is jött.
Szóval visszaírt a nő, hogy hagyott egy üzenetet a tulajnak, mit szól.. egy pár nap múlva megírta, hogy nagyon örül az előre fizetésnek, és a kutyát is meggondolja... legfeljebb a kaúción húzunk egy kicsit felfelé. Mondtam hogy oké, nyugodtan, mi tudjuk hogy a mi kutyánk kedvesaranyostisztacsendesésnembántsenkit, úgyhogy ezt szivesen kifejezzük anyagiakkal is, ami az esetleges károkat fedezik. Ezután már csak a lakást kellett megnézni.
Megnéztem, nagyon szép. Kellemes, nyugodt, kertvárosi környék, két kisvárosi központ és nagyon közel van. Max 10 perc sétára van ASDA, Iceland, 1 fontos bolt, éttermek, bárok/pubok, pizzériák/kebabosok/bucizók tömkelege, orvosi rendelő, fogászat, posta... A másik irányba (dombnak fel) meg egy rakás bolt/kávézó/bár/pub, egy egyetemistáknak árazott környéken. A belvárostól körülbelül 45 perc séta, ami nem kevés, viszont az utca végén (pont hallótávolságon kívül) van egy városközpontba menő busz megállója, a másik irányban pár percre pedig a város szinte egyetlen olyan bicikliútja, ami a belvárosba vezet, és teljes hosszában dombmentes... töklapos. Erre a házra mint mondtam, teljesen véletlenül kattintottam.
Lényeg, hogy megnéztem, szép volt meg fényes, tiszta, pont megfelelő minden követelményünknek... rögtön elmentem az irodába, és letettem rá a foglalót. Az ügyintézés nem egyszerű, kb három helyen dőlt volna be, ha nem tudunk előre fizetni... de szerencsére tudunk, és ezért cserébe az ingatlanos sok mindent hajlandó lenyelni. Kockázatcsökkentő, nagyon fontos tényezők így egyszerű formaságokká gyengülnek. Várom már, hogy beköltözhessünk... ez az egész akkor biztos, ha már kifizettük, és a kezünkben a kulcsok... de most már viszonylag nehéz lenne kisiklatni az ügyet. Szurkoljatok azért, hogy minden simán menjen.
Kitti jön kedden, és rengeteg dolgunk lesz. Jelenleg a legnagyobb bajom, hogy halálra unom magam (ezt buszozással és a város körbejárásával, meg tanulással próbálom kiküszöbölni), és ez gyorsan meg fog oldódni. A ház félig bútorozott, úgyhogy sok mindent be kell szerezni... beköttetni az internetet, átiratni az összes létező szerződésünkön az adatokat, bankpapírok meg minden, szólni az NI-nak, hogy költöztünk, bejelentkezni a helyi körzeti orvosnál, fogorvosnál... felderíteni a környéket, összeírni anyának, mit hozzon, felkészíteni a lakást, beszerezni olyan dolgokat, amit nem hoznak... szóval szórakoztatva leszünk, az a lényeg.
A másik téma. Álláskeresés. Ez is sokkal jobban alakult a vártnál. Elmentünk az interjúra Kittivel, őt fel is vették. Gratulálok neki, és marha büszke vagyok rá. Amikor Brightonba érkezett, két nap alatt talált munkát. Most megdöntötte a saját rekordját, mégpedig minusz hét nappal. Még itt sincs, az előző helyen még le se járt a felmondási ideje, már tudja, hogy negyedikén kezd a város leendő legelegánsabb éttermének koktélbárjában. Ügyesen csinálta. Jó volt az interjún, jó pozícióra célzott... egyszerűen jó volt és kész. Egy munkahely kipipálva, aki szerint meg nem lehet munkát találni, annak toll a fülébe.
Engem egyébként nem vettek fel... amivel az egyetlen bajom az volt csak, hogy erről csak csütörtökön szóltak, addig hagytak lógva. De nézzük a pozitív oldalát: legalább szóltak. Mint korábban említettem, hogy ez lesz: nem bánom, hogy nem vettek fel. Ez általában jó jel... eddig életemben ahányszor nem vettek fel valahová, annyiszor kerültem sokkal jobb helyre, és alakult sokkal jobban az életem. Brightonban az első interjúm után nem vettek fel egy koktélbárba, mert nem volt personal license-em, de ha csak belegondolok is abba, hogy megkapom... az Oki-nami, és kisfőnök is simán kimaradt volna az életemből... a következményei beláthatalanok. Arról nem is beszélve, hogy azonnal egy supervisor pozícióban... nem hiszem, hogy bírtam volna. Hiszem, hogy így volt a legjobb, és továbbra is megbízom az életben, hogy arra sodor, amerre mennem kell. Meglesznek a komoly előnyei annak, ha nem együtt dolgozunk Kittivel, és tuti, hogy számomra sokkal jobb helyen fogok kikötni.
Ennek örömére felmentem az egyik álláskereső sitera, és találomra bedobtam az önéletrajzom egy pár nappal korábban feladott hirdetésre - ugyanabban az épületben, egy pár emelettel lejjebb. Étterem és koktélbár... azóta kiderült, hogy eszméletlenül jó. Manchesterben van egy, ami a város egyik legjobbja állítólag... a menüje marha érdekes. Rengeteg féle nagyon jó kaja, nagyon elborult koktélok (az Okiban volt egy koktélunk befőttesüvegben... bitch please. Itt van amit tejesüvegben adnak ki...), és még kávékkal, teákkal is foglalkozhatnék nap közben. Pont kellően elszállt, hogy jól érezzem magam benne. Szóval dobtam nekik egy önéletrajzot, tegnap vissza is hívtak, jövő csütörtökön megyek interjúra. The Alchemistnek hívják a helyet... úgyhogy lehet, hogy alkímista leszek. Szeretnék alkímista lenni. Kéretik szurkolni.
Ettől függetlenül azért még szétdobáltam egy pár önéletrajzot a városban. A körutat egy nagyon kellemes kis speakeasy-ben kezdtem (speakeasy: amerikai szesztilalom idejét imitáló, rejtett bárok. Leginkább profi koktélokkal foglalkoznak, és el vannak dugva. Csak az találja meg, aki keresi. Tök legális, de ad hangulathoz az tuti...), aminek még táblája se volt... csak egy jelöletlen ajtaja egy belvárosi tetoválószalon mellett, meg egy üres lépcsőház, egy koktélt tartó emberke csempemozaikjával.
Szóval a szokásos "looking for a job" duma helyett inkább beültem, és ittam egy füstös Tommy's-t (Tommy's Margarita, tequila helyett mezcalból... finom volt), és kifaggattam a srácokat, hogy mennek a dolgok az itteni bártender körökben. Az italom sokszorosan megérte az árát. Nagyjából felvázolták nekem a képet, hol értik a dolgukat a népek, kik jók, kik kevésbé jók... Melyik bár melyik kimondatlan lánchoz vagy testvériséghez tartozik, hova kell beadni a dolgaimat... nagyon sokat megtudtam. A bártender srácokkal összehaverkodtam, eldumáltunk kicsit a házi készítésű likőrökről és szirupokról, meg úgy mindenről... aztán persze önéletrajzot is kaptak. Olyan bár egyébként, amilyen az Oki-nami szeretne lenni egy ideális világban... simán dolgoznék ott. A srácok azt mondták ,hogy ha üresedés lesz, azonnal szólnak, addig meg megköszöntem a segítséget, és elkezdtem végigjárni a helyeket, amiket ajánlottak. Igazából asszem csak négy önéletrajzot adtam ki a kezemből, de olyan helyekre, amelyek városon belüli, kis láncok gócpontjai... így a főnök, akinek a kezébe kerül, általában 4-5 bárba keres embereket. Így elkerültem, hogy ötször kerüljön a kezébe az önéletrajzom, és spóroltam 16 pennyt önéletrajzonként. Valószinűleg tök felesleges volt, ha felvesznek az Alchemistbe, de ha meg nem, akkor benn van a papírom a többi helyen, ahová érdemes menni, és még mindig jöhetnek újabb hirdetések. Álláshirdetések vannak, csak én vagyok válogatós. Ismertek engem is, meg az alkoholhoz való hozzáállásom is... a pintcsapolást halálra unnám, és egy pubhoz egyébként is brutálisan túlképzett vagyok. Clubban, vagy bulihelyen vodka-mixereket, rumos kólákat és gin tonicokat marha gyorsan pumpálnám ki, de ha embereket akarnék kiütni... akkor maradtam volna a kung-funál. Csak olyan helyen vagyok hajlandó dolgozni, ahol jól érzem magam, jó lehetek abban, amit csinálok, fejlődhetek, tanulhatok, és értéket adhatok az emberek életéhez. Az egyetemista be tud b*szni nélkülem is Tesco's Value vodkával is, én meg olyat akarok adni az embereknek, amihez én kellek. Úgyhogy volt már egy pár bár, ahová ki volt írva, hogy embert keresnek... benéztem, megnéztem a bár felszereltségét, és hogy 2 fontért ajánlják a spirit + mixert, aztán úgy döntöttem, nem éri meg a 16 pennyt, amibe az önéletrajz került. Ilyen helyekre legfeljebb, ha már nincs mit enni. De addig lesz sokkal jobb. És ha a csütörtök összejön, akkor valószínűleg már jövő hónapban simán kezdhetek.
Az irány megvan, már csak össze kell hogy jöjjön.
2013. február 15., péntek
2013. február 9., szombat
Újra lakáskeresés, kutyával súlyosbítva
A tegnapi nap a lakáskeresés jegyében telt. Ez még sokáig lesz így... nem egy egyszerű menet, de ezért jöttem előre, hogy ezt lerendezzem. Már az eleje sem könnyű... de nem hogy nem könnyű, nem is egyszerű. Eddig általában magánemberektől béreltem házat, de most az egyszer ügynökségtől kell majd, a biztonság kedvéért. Reméljük, menni fog.
Először is a rendszer, hogy is működik ez. Ilyenkor három érdekes embercsoport ütközik és tárgyal, akik másképp gondolkodnak egy kicsit, mint az átlag ember.
Az első ilyen csoport a "háztulajdonos", aki a "befektető" mentalitásával bír... van egy ingatlana, amiből annak eladása nélkül bevételt akar csinálni, folyamatosan. Célja, hogy egy jól nevelt, megbízható mintapolgárnak adja ki befektetését/volt otthonát, aki időben fizet, nem bosszantja fel a szomszédokat, és nem csinál füstölgő romhalmazt kacsalábon forgó palotájából.
A második ilyen csoport az "ingatlanügynök", akit a "háztulajdonos" fizet havi szinten azért, hogy elfelejthesse az ingatlanját, mert ők szépen karban tartják, javítják, megkeresik a megfelelő lakókat, átvilágítják, kiválasztják, és ha az ég is úgy akarja, beköltöztetik a lakásba. Ha ez megtörténik, mindenki boldog. Így tehát az ügynöknek kettős feladata van: kiadni a lakást minél gyorsabban, hogy bevételhez jusson, és ne álljon üresen az ingatlan, másrészt nem mindegy, kinek adja ki, hogy ne legyen fennakadás... és persze mint mondtam, füstölgő romhalmaz. Alapvetően értékesítők, akiknek meg kell gondolni, kinek adnak el mit.
A harmadik csoport, a lakást kivenni kívánó "lakó", aki csak azt szeretné, hogy hagyják élni békében. Fizet, ígér, jól viselkedik... (ide nem számolom a problémás egyedeket), fizeti a lakbért, fizeti a kaúciót (deposit), amiből levonják, ha károkat okoz, fizeti a saját átvilágításának költségeit (igen, ki kell fizetni a nyomozót, hogy lenyomozzon - ez az ügynökségi díj), papírok, credit history, előélet... előzetes referenciák, referenciák a munkahelyről... fizetési kimutatás az utóbbi 2-3 hónapból, bizonyíték hat hónap foglalkoztatottságra... azt hiszem vércsoport, cipőméret és a nevetés zajszíntmérése nem kötelező.
Szóval íme a felek (harmadok), ezeknek kéne valahogy dűlőre jutni. Két aktív, és a tulajdonos egy passzív, akinek a közvetítő fél dolgozik... nem egyszerű. Innen kezdve nem kell ecsetelnem, hogy mennyi minden múlik egy jó ügynökségen, aki tárgyalóképes. Viszonylag ritka egyébként. Brightonnal kapcsolatban a legrosszabb élményem az ingatlanügynökök léte volt... szerintem a Brightoni ügynökök nem üzleti egyetemekről, és értékesítői háttérből, hanem egyenesen a pokolból származnak, de ez szubjektív vélemény. Az itteniekről eddig nagy általánosságban jobb véleménnyel vagyok. Brighton és Hove egy (két) tengerparti város, vonattal megközelíthető London, és persze az egész körbe van véve nemzeti parkokkal, úgyhogy terjeszkedni se képes. Az ingatlanárak az egekben vannak, és az ügynökségek letaroltak mindent, nem is lehet magánemberekkel tárgyalni. A feltételeik és a hozzáállásuk meg nagyon nem volt szimpatikus.
Nade, most itt állunk, és lakást kell találni. A szituáció nagyon komplex. következő pontokban tudnám összefoglalni:
- Adottak vagyunk hárman (Kitti, Anya meg én), akik be akarunk költözni egy három szobás lakásba. Egyelőre csak én vagyok itt, ami lehet, hogy még fog okozni fennakadásokat, de reméljük a legjobbakat. Nagyon fontos lenne egy jó ingatlanügynök, nehogy az ügyintézésen bukjunk.
- Jó környéket akarunk, ahol nem félünk éjszaka hazasétálni, ha kell. A városnak vannak elég kemény környékei (keleti és déli részek)... bár nekünk a Blaha és a Keleti után nem hiszem, hogy lehet újat mutatni, de simán elkerülhetőek. Északon és a gazdagabb környékeken próbálkozunk.
- Közel kell lennünk a városhoz. A közel relatív, egy brit engem hülyének néz, ha azt mondom, hogy a 45 perc séta közel van, de nekünk belefér, sétáltunk sokkal többet is. Biciklivel az is max 15, és nappal van busz, egész olcsón.
- Van egy kutyánk. Ajjaj. Ez a legproblémásabb az ügyben, enélkül pofon egyszerű lenne. Itt belép a képbe a perspektívák kérdése, ki mit lát - és itt is fontos, hogy nem a valóság, a tény a fontos, hanem hogy ki milyen szemüvegen át szemléli a világot. Anya az aranyos Mollykutyát látja, aki imádnivaló, és meg se mozdulna nélküle, a "háztulajdonos" pedig egy négy lábon járó katasztrófát lát, aki még a csontot is kirágja a palotája kacsalábából, és mire feleszmél, már meg is kapta a füstölgő romhalmazát. De mindenképp mocskot, ami után drága takarítani. Az ingatlanügynöknek ezért tárgyalási nehézséget jelent, így a lustábbak lepasszolják (remélem éhendöglenek mint rossz értékesítők - őket kéne csak jutalékos rendszerbe átdobni), nekem pedig egy komoly nehezítő körülmény. Én már nem is kutyát látok magam előtt, hanem a lehetőségek háromnegyedét elpuskázva. Aztán ha a tulaj meg is engedi, akkor is kérdés, hogy nekünk megfelel-e a ház, és nem lóg-e ki a kis hülye valamelyik lyukon. Ugyanis itt a kerítés nem szokás... ha mégis, én átlépem.
Szóval rengeteg körülménynek kell együttállnia, hogy meglegyen a lakás... úgyhogy tegnap el is mentem megnézni egyet. Egy arab fickóé, tulaj... nem ügynök. Volt anno egy Akita kutyája, úgyhogy ő hagyta volna a dogot... kár, hogy a lakás nem tetszett. Pont az egyik legrosszabb környék sarkán volt, tiszta kilátással a régi lepukkant council házakra... kelet-nyugati tájolással, ami abból a szempontból oké, hogy itt mindent kelet-nyugatra tájolnak (ahány ház mellett elmentem, mindet), a napot úgyis ritkán látjuk, tök mindegy merről süt... de kicsik voltak az ablakok, úgyhogy sötét. A nappali oké, a fürdőszoba szép... a szobák kicsik, a konyha randa. Nagyon kis terek, nem tetszett. A kerítés megoldható lett volna, de nagyon-nagyon sok nem volt abban a házban, úgyhogy szépen megmondtam a figurának, hogy a családdal döntünk otthon.. aztán ímélben megköszöntem a rám szánt idejét, és sok sikert kívántam neki a továbbiakkal, akik még aznap megnézik.
Ezután buszra szálltam , és egyenesen Headingleybe, az egyik kiszemelt terület központjába mentem, és eljátszani a régi "mindenhová bemegyek és kérdezősködök, hátha lehet valakivel tárgyalni" módszert. Nagyon kis szép és kényelmes környék, ott laknék. Tele is volt ügynökségekkel... hát hajrá.
A legelső már a kutya szónál elhajtott, hogy az ügynökségük nem foglalkozik állatokkal. A második jófej volt... sajnos csak megfelelő háza nem volt éppen, de felvette az adataim, megígérte, hogy küld lehetséges házakat, ha kap. Aztán egy nem tudott segíteni, a következő meg kihúzta a gyufát. A kutyáig se jutottam el. A párbeszéd:
- Jó napot kívánok, 2 vagy 3 szobás lakást keresek.
- Dolgozik most teljes munka időben?
- Most éppen nem, de tudok fizetni előre.
- Oké, az nem baj, de ha nincs munkája, otthon ülne állandóan...
Na itt kinyílt a bicska a zsebemben. Ahogy anno egy edzéstársam fogalmazott Aikidon, a talpam is ökölbe szorult. Komolyan csodálom, hogy egy értékesítésből élő ember ilyen hozzáállással még nem döglött éhen. Ilyenre nemhogy a kiadandó ingatlanom, de egy homokvárat se bíznék. Kezembe nyomott egy prospektust, hogy "jóvan fiam, olvassá", amit aztán még az üvegablaka előtt széttéptem, és kib*sztam a kukába. Nem volt normális a csaj. Lényeg, hogy aki eleve húzza a száját, azzal le se álltam tárgyalni. Régi bölcsesség: Ne taníts disznót énekelni. A disznót felbosszantod, és csak az időd fecsérled. Ez ismert egyébként zoknis-viziló szabályként is (Ne akarj zoknit adni a vizilóra: te megsérülsz, a vizilovat meg csak felidegesíted...) Mindenkinek ajánlom követésre, mint az élet egy fontos alapelve, rengeteg ősz hajszálat és kitépett hajcsomót meg lehet vele spórolni.
Na igen, itt lép be a képbe. Aki Angliába akar jönni, az itt most NAGYON figyeljen. Az ingatlanügynök első kérdése általában az, hogy van-e munkánk. Miért? Mert a befektető érdekeit védi, és a folyamatos, időben fizetést akar. Vagy ha nem, akkor csak minimális kockázatot.Éppen ezért, három lehetőség van:
a) Teljes munkaidős állásod van, legalább 3-6 hónapja, és bizonyítani is tudod. Simán kapsz lakást.
Ha nincs teljes munkaidős állásod, vagy nem elég ideje...
b) Szerezned kell egy országban élő, saját házát birtokló, fix fizetéssel rendelkező kezest (guarantor). Ha nem fizetsz, ő fizet helyetted. A gáz, hogy az ide érkező embereknek ilyenre esélye sincs.
c) Előre kifizeted a szerződés teljes időtartamát (minimum 6 hónap), és akkor a zsebében van a pénz, nincs kockázat. Mindenki boldog, és legfeljebb egy időgéppel rendelkező rabló vagy bérgyilkos jelent az üzletre kockázatot.
Úgyhogy aki Magyarországról jön, az bármennyire is nem szeretné, másokkal fog együtt lakni egy sokszobás lakás egy zárható szobájában, legalább addig, amíg nincs meg hat hónap munkaideje... és csak utána tud tovább költözni. Ott sokszor lehet hetente fizetni, kicsi a deposit (kaúció), ha van egyáltalán... legrosszabb esetben is csak egy hónapot kell előre kifizetni. De simán találni 50-100 fontból szobát hetente, Londonon kívül bárhol.
Szóval mi előre fogunk fizetni, ez a nagy előnyünk tárgyalásnál... és ezért tértem haza mégis eredményekkel tegnap este. A következő ügynök nagyon rendes volt - na ő értette a dolgát. Mosolygott, leültetett, érdekelte a helyzetem... figyelmesen végighallgatott, és azonnal elkezdett megoldásokat keresni. Azt mondta, hogy bár sok háztulaj fintorog a kutyára, de biztos egy csomó meg fogja engedni, pláne,ha előre akarok fizetni. Azonnal két házat is mutatott... mindkettő teljesen jónak tűnik. Kedden megnézzük az elsőt, és ha nem tetszik, akkor elvisz a másodikhoz is. Nagyon profi a figura... vicces volt az asztal másik oldaláról végignézni azokat az értékesítési technikákat, amiket én is tanultam már... igazán jól kivitelezve. És ez valahol meg is nyugtat egyébként... ugyanis én etikus forrásokból tanultam, és rajta is látszott, hogy az én érdekemben is javasol dolgokat. Nyer-nyer szituációra játszik. Úgyhogy körülnéztem a környéken, tetszik, a ház is megfelelő lehet... egy kicsit a kerítést ki kell pofozni, hogy a kis lökött ne kolbászoljon el Timbuktuig, de egyébként oké. Még a mai projekt, hogy felmérem, mennyi idő alatt lehet onnan bejutni a városba. Azon kívül egy másik tárgyalóképes ügynök is válaszolt e-mailben: talált nekem egy tulajt, aki hagyja a kutyát, ha a biztonság kedvéért megemeljük a depositot. Igazából jogos... a kutya nem tesz tönkre semmit, ha meg mégis, akkor megérdemeltük. Megnézzük azt is valamikor jövő héten, aztán meglátjuk, megéri-e.
A mai program továbbra is városnézés - most kihegyezve a Headingley, Burley és Hyde Park régióra, ahol lakni szeretnénk. Meglátogatom a szóban forgó házakat, és egy kicsit körbeszimatolok ügynökök nélkül is. Nem árt, ha sugalmazások nélkül, egyedül történik az első benyomás... ;)
Mára ennyi, majd jelentkezem!
Először is a rendszer, hogy is működik ez. Ilyenkor három érdekes embercsoport ütközik és tárgyal, akik másképp gondolkodnak egy kicsit, mint az átlag ember.
Az első ilyen csoport a "háztulajdonos", aki a "befektető" mentalitásával bír... van egy ingatlana, amiből annak eladása nélkül bevételt akar csinálni, folyamatosan. Célja, hogy egy jól nevelt, megbízható mintapolgárnak adja ki befektetését/volt otthonát, aki időben fizet, nem bosszantja fel a szomszédokat, és nem csinál füstölgő romhalmazt kacsalábon forgó palotájából.
A második ilyen csoport az "ingatlanügynök", akit a "háztulajdonos" fizet havi szinten azért, hogy elfelejthesse az ingatlanját, mert ők szépen karban tartják, javítják, megkeresik a megfelelő lakókat, átvilágítják, kiválasztják, és ha az ég is úgy akarja, beköltöztetik a lakásba. Ha ez megtörténik, mindenki boldog. Így tehát az ügynöknek kettős feladata van: kiadni a lakást minél gyorsabban, hogy bevételhez jusson, és ne álljon üresen az ingatlan, másrészt nem mindegy, kinek adja ki, hogy ne legyen fennakadás... és persze mint mondtam, füstölgő romhalmaz. Alapvetően értékesítők, akiknek meg kell gondolni, kinek adnak el mit.
A harmadik csoport, a lakást kivenni kívánó "lakó", aki csak azt szeretné, hogy hagyják élni békében. Fizet, ígér, jól viselkedik... (ide nem számolom a problémás egyedeket), fizeti a lakbért, fizeti a kaúciót (deposit), amiből levonják, ha károkat okoz, fizeti a saját átvilágításának költségeit (igen, ki kell fizetni a nyomozót, hogy lenyomozzon - ez az ügynökségi díj), papírok, credit history, előélet... előzetes referenciák, referenciák a munkahelyről... fizetési kimutatás az utóbbi 2-3 hónapból, bizonyíték hat hónap foglalkoztatottságra... azt hiszem vércsoport, cipőméret és a nevetés zajszíntmérése nem kötelező.
Szóval íme a felek (harmadok), ezeknek kéne valahogy dűlőre jutni. Két aktív, és a tulajdonos egy passzív, akinek a közvetítő fél dolgozik... nem egyszerű. Innen kezdve nem kell ecsetelnem, hogy mennyi minden múlik egy jó ügynökségen, aki tárgyalóképes. Viszonylag ritka egyébként. Brightonnal kapcsolatban a legrosszabb élményem az ingatlanügynökök léte volt... szerintem a Brightoni ügynökök nem üzleti egyetemekről, és értékesítői háttérből, hanem egyenesen a pokolból származnak, de ez szubjektív vélemény. Az itteniekről eddig nagy általánosságban jobb véleménnyel vagyok. Brighton és Hove egy (két) tengerparti város, vonattal megközelíthető London, és persze az egész körbe van véve nemzeti parkokkal, úgyhogy terjeszkedni se képes. Az ingatlanárak az egekben vannak, és az ügynökségek letaroltak mindent, nem is lehet magánemberekkel tárgyalni. A feltételeik és a hozzáállásuk meg nagyon nem volt szimpatikus.
Nade, most itt állunk, és lakást kell találni. A szituáció nagyon komplex. következő pontokban tudnám összefoglalni:
- Adottak vagyunk hárman (Kitti, Anya meg én), akik be akarunk költözni egy három szobás lakásba. Egyelőre csak én vagyok itt, ami lehet, hogy még fog okozni fennakadásokat, de reméljük a legjobbakat. Nagyon fontos lenne egy jó ingatlanügynök, nehogy az ügyintézésen bukjunk.
- Jó környéket akarunk, ahol nem félünk éjszaka hazasétálni, ha kell. A városnak vannak elég kemény környékei (keleti és déli részek)... bár nekünk a Blaha és a Keleti után nem hiszem, hogy lehet újat mutatni, de simán elkerülhetőek. Északon és a gazdagabb környékeken próbálkozunk.
- Közel kell lennünk a városhoz. A közel relatív, egy brit engem hülyének néz, ha azt mondom, hogy a 45 perc séta közel van, de nekünk belefér, sétáltunk sokkal többet is. Biciklivel az is max 15, és nappal van busz, egész olcsón.
- Van egy kutyánk. Ajjaj. Ez a legproblémásabb az ügyben, enélkül pofon egyszerű lenne. Itt belép a képbe a perspektívák kérdése, ki mit lát - és itt is fontos, hogy nem a valóság, a tény a fontos, hanem hogy ki milyen szemüvegen át szemléli a világot. Anya az aranyos Mollykutyát látja, aki imádnivaló, és meg se mozdulna nélküle, a "háztulajdonos" pedig egy négy lábon járó katasztrófát lát, aki még a csontot is kirágja a palotája kacsalábából, és mire feleszmél, már meg is kapta a füstölgő romhalmazát. De mindenképp mocskot, ami után drága takarítani. Az ingatlanügynöknek ezért tárgyalási nehézséget jelent, így a lustábbak lepasszolják (remélem éhendöglenek mint rossz értékesítők - őket kéne csak jutalékos rendszerbe átdobni), nekem pedig egy komoly nehezítő körülmény. Én már nem is kutyát látok magam előtt, hanem a lehetőségek háromnegyedét elpuskázva. Aztán ha a tulaj meg is engedi, akkor is kérdés, hogy nekünk megfelel-e a ház, és nem lóg-e ki a kis hülye valamelyik lyukon. Ugyanis itt a kerítés nem szokás... ha mégis, én átlépem.
Szóval rengeteg körülménynek kell együttállnia, hogy meglegyen a lakás... úgyhogy tegnap el is mentem megnézni egyet. Egy arab fickóé, tulaj... nem ügynök. Volt anno egy Akita kutyája, úgyhogy ő hagyta volna a dogot... kár, hogy a lakás nem tetszett. Pont az egyik legrosszabb környék sarkán volt, tiszta kilátással a régi lepukkant council házakra... kelet-nyugati tájolással, ami abból a szempontból oké, hogy itt mindent kelet-nyugatra tájolnak (ahány ház mellett elmentem, mindet), a napot úgyis ritkán látjuk, tök mindegy merről süt... de kicsik voltak az ablakok, úgyhogy sötét. A nappali oké, a fürdőszoba szép... a szobák kicsik, a konyha randa. Nagyon kis terek, nem tetszett. A kerítés megoldható lett volna, de nagyon-nagyon sok nem volt abban a házban, úgyhogy szépen megmondtam a figurának, hogy a családdal döntünk otthon.. aztán ímélben megköszöntem a rám szánt idejét, és sok sikert kívántam neki a továbbiakkal, akik még aznap megnézik.
Ezután buszra szálltam , és egyenesen Headingleybe, az egyik kiszemelt terület központjába mentem, és eljátszani a régi "mindenhová bemegyek és kérdezősködök, hátha lehet valakivel tárgyalni" módszert. Nagyon kis szép és kényelmes környék, ott laknék. Tele is volt ügynökségekkel... hát hajrá.
A legelső már a kutya szónál elhajtott, hogy az ügynökségük nem foglalkozik állatokkal. A második jófej volt... sajnos csak megfelelő háza nem volt éppen, de felvette az adataim, megígérte, hogy küld lehetséges házakat, ha kap. Aztán egy nem tudott segíteni, a következő meg kihúzta a gyufát. A kutyáig se jutottam el. A párbeszéd:
- Jó napot kívánok, 2 vagy 3 szobás lakást keresek.
- Dolgozik most teljes munka időben?
- Most éppen nem, de tudok fizetni előre.
- Oké, az nem baj, de ha nincs munkája, otthon ülne állandóan...
Na itt kinyílt a bicska a zsebemben. Ahogy anno egy edzéstársam fogalmazott Aikidon, a talpam is ökölbe szorult. Komolyan csodálom, hogy egy értékesítésből élő ember ilyen hozzáállással még nem döglött éhen. Ilyenre nemhogy a kiadandó ingatlanom, de egy homokvárat se bíznék. Kezembe nyomott egy prospektust, hogy "jóvan fiam, olvassá", amit aztán még az üvegablaka előtt széttéptem, és kib*sztam a kukába. Nem volt normális a csaj. Lényeg, hogy aki eleve húzza a száját, azzal le se álltam tárgyalni. Régi bölcsesség: Ne taníts disznót énekelni. A disznót felbosszantod, és csak az időd fecsérled. Ez ismert egyébként zoknis-viziló szabályként is (Ne akarj zoknit adni a vizilóra: te megsérülsz, a vizilovat meg csak felidegesíted...) Mindenkinek ajánlom követésre, mint az élet egy fontos alapelve, rengeteg ősz hajszálat és kitépett hajcsomót meg lehet vele spórolni.
Na igen, itt lép be a képbe. Aki Angliába akar jönni, az itt most NAGYON figyeljen. Az ingatlanügynök első kérdése általában az, hogy van-e munkánk. Miért? Mert a befektető érdekeit védi, és a folyamatos, időben fizetést akar. Vagy ha nem, akkor csak minimális kockázatot.Éppen ezért, három lehetőség van:
a) Teljes munkaidős állásod van, legalább 3-6 hónapja, és bizonyítani is tudod. Simán kapsz lakást.
Ha nincs teljes munkaidős állásod, vagy nem elég ideje...
b) Szerezned kell egy országban élő, saját házát birtokló, fix fizetéssel rendelkező kezest (guarantor). Ha nem fizetsz, ő fizet helyetted. A gáz, hogy az ide érkező embereknek ilyenre esélye sincs.
c) Előre kifizeted a szerződés teljes időtartamát (minimum 6 hónap), és akkor a zsebében van a pénz, nincs kockázat. Mindenki boldog, és legfeljebb egy időgéppel rendelkező rabló vagy bérgyilkos jelent az üzletre kockázatot.
Úgyhogy aki Magyarországról jön, az bármennyire is nem szeretné, másokkal fog együtt lakni egy sokszobás lakás egy zárható szobájában, legalább addig, amíg nincs meg hat hónap munkaideje... és csak utána tud tovább költözni. Ott sokszor lehet hetente fizetni, kicsi a deposit (kaúció), ha van egyáltalán... legrosszabb esetben is csak egy hónapot kell előre kifizetni. De simán találni 50-100 fontból szobát hetente, Londonon kívül bárhol.
Szóval mi előre fogunk fizetni, ez a nagy előnyünk tárgyalásnál... és ezért tértem haza mégis eredményekkel tegnap este. A következő ügynök nagyon rendes volt - na ő értette a dolgát. Mosolygott, leültetett, érdekelte a helyzetem... figyelmesen végighallgatott, és azonnal elkezdett megoldásokat keresni. Azt mondta, hogy bár sok háztulaj fintorog a kutyára, de biztos egy csomó meg fogja engedni, pláne,ha előre akarok fizetni. Azonnal két házat is mutatott... mindkettő teljesen jónak tűnik. Kedden megnézzük az elsőt, és ha nem tetszik, akkor elvisz a másodikhoz is. Nagyon profi a figura... vicces volt az asztal másik oldaláról végignézni azokat az értékesítési technikákat, amiket én is tanultam már... igazán jól kivitelezve. És ez valahol meg is nyugtat egyébként... ugyanis én etikus forrásokból tanultam, és rajta is látszott, hogy az én érdekemben is javasol dolgokat. Nyer-nyer szituációra játszik. Úgyhogy körülnéztem a környéken, tetszik, a ház is megfelelő lehet... egy kicsit a kerítést ki kell pofozni, hogy a kis lökött ne kolbászoljon el Timbuktuig, de egyébként oké. Még a mai projekt, hogy felmérem, mennyi idő alatt lehet onnan bejutni a városba. Azon kívül egy másik tárgyalóképes ügynök is válaszolt e-mailben: talált nekem egy tulajt, aki hagyja a kutyát, ha a biztonság kedvéért megemeljük a depositot. Igazából jogos... a kutya nem tesz tönkre semmit, ha meg mégis, akkor megérdemeltük. Megnézzük azt is valamikor jövő héten, aztán meglátjuk, megéri-e.
A mai program továbbra is városnézés - most kihegyezve a Headingley, Burley és Hyde Park régióra, ahol lakni szeretnénk. Meglátogatom a szóban forgó házakat, és egy kicsit körbeszimatolok ügynökök nélkül is. Nem árt, ha sugalmazások nélkül, egyedül történik az első benyomás... ;)
Mára ennyi, majd jelentkezem!
2013. február 8., péntek
Interjú - pipa
Sziasztok!
Rövid kis beszámoló a tegnapról, mert megígértem... =)
Szóval Kitti feljött Leedsbe körülnézni, meg interjúra... remélem tetszett neki, majd elmeséli valahogy. Megtaláltuk a városházát, ahol az interjút tartották, és minden rendben ment, túléltük. Én sajnos egy kőkemény HR managert fogtam ki beszélgetőpartnernek, úgyhogy személyiségről, meg ilyenekrl valószinűleg semmi sem derült ki... fapofával végigkérdezte a standard céges kérdéseket, aztán mindenki ment a dolgára. Remélem, hogy csak a kétséges dolgokról kérdezett, a többit már látta az önéletrajzomból. Mindenesetre meglátjuk, mi lesz, nekem az ilyen rövid és semmitmondó interjúk általában jól sültek el.
Kitti viszont szerencsére az étterem managerrel beszélgetett, és ugrálva jött ki az interjúról, olyan jól érezte magát. Állítólag tök jól elbeszélgettek, rendes volt a fickó... örömmel hallom, normális főnökünk lesz. Csak reméljük, a bártenderek nagy részét is a karót nyelt néni interjúztatja, mert akkor nem dönt a lelkesedés. Mindenesetre hétfő-keddre ígértek választ, akkor majd meglátjuk. Ha sikerül, tökjó, ha nem, akkor meg eszméletlenül sok jó koktélbárt láttam a városban, és legszívesebben osztódnék mint egy amőba, hogy egyszerre három-négyben is dolgozhassak. Viszont a legjobban azt szeretném, ahová felvételiztem... kíváncsi leszek. Drukkoljatok még azért, de egy dologban azért biztos vagyok...
...úgy is az fog történni, aminek történnie kell. Bármilyen hülye helyzet adódik, mindig jól jövök ki belőle.
Rövid kis beszámoló a tegnapról, mert megígértem... =)
Szóval Kitti feljött Leedsbe körülnézni, meg interjúra... remélem tetszett neki, majd elmeséli valahogy. Megtaláltuk a városházát, ahol az interjút tartották, és minden rendben ment, túléltük. Én sajnos egy kőkemény HR managert fogtam ki beszélgetőpartnernek, úgyhogy személyiségről, meg ilyenekrl valószinűleg semmi sem derült ki... fapofával végigkérdezte a standard céges kérdéseket, aztán mindenki ment a dolgára. Remélem, hogy csak a kétséges dolgokról kérdezett, a többit már látta az önéletrajzomból. Mindenesetre meglátjuk, mi lesz, nekem az ilyen rövid és semmitmondó interjúk általában jól sültek el.
Kitti viszont szerencsére az étterem managerrel beszélgetett, és ugrálva jött ki az interjúról, olyan jól érezte magát. Állítólag tök jól elbeszélgettek, rendes volt a fickó... örömmel hallom, normális főnökünk lesz. Csak reméljük, a bártenderek nagy részét is a karót nyelt néni interjúztatja, mert akkor nem dönt a lelkesedés. Mindenesetre hétfő-keddre ígértek választ, akkor majd meglátjuk. Ha sikerül, tökjó, ha nem, akkor meg eszméletlenül sok jó koktélbárt láttam a városban, és legszívesebben osztódnék mint egy amőba, hogy egyszerre három-négyben is dolgozhassak. Viszont a legjobban azt szeretném, ahová felvételiztem... kíváncsi leszek. Drukkoljatok még azért, de egy dologban azért biztos vagyok...
...úgy is az fog történni, aminek történnie kell. Bármilyen hülye helyzet adódik, mindig jól jövök ki belőle.
2013. február 7., csütörtök
Hello, Yorkshire!
Sziasztok!
Szóval, megérkeztem. Az utazás kellemesen és zökkenőmentesen telt, minden oké volt. Volt munkatársaimnak hála, bőven volt mit olvasnom a vonaton (zseniális az a könyv, olyan ötletek vannak benne...), bár az út második felében már inkább a tájat néztem. Nagyon szép ez az ország egyébként... gyönyörűek a tájak. Alig várom, hogy amint megkapjuk a munkánk, elvigyem Kittit ide-oda, körülnézni.
Körülbelül húsz perc késéssel, de megérkeztem Leedsbe - szebb, mint amire számítottam, azt kell mondjam. A belváros marhajól néz ki, és Brightonhoz képest rohadtnagy... majd videózunk nektek itt is. Marhanagy üvegfalak szemmagasságban, úgyhogy minden étterembe, kávézóba, bárba és kirakatba nagyon szépen be lehet látni, szemmagasság felett meg tiszta csúcsív és torony. Komolyan csak a vízköpők hiányoznak. Egyébként tiszta Ferenciek tere, megszakítva egy-egy váci utcával.. Az újépítésű része meg szintén elég jól néz ki. Ami különbség, hogy Pesthez képest huszadannyi a csöves, és negyedannyi a szemét. Ami érdekes, hogy a fánk effektus elég jól látszik... mint nyugaton sok helyen, úgy kell elképzelni a város lakosságát, mint a fánkot. A közepe lyukas, a belvárosban senki sem lakik... oda mindenki csak dolgozni meg szórakozni jár. Mindenki a külvárosban vagy az agglomerációban lakik.
A külvárosok meg... mind más. Vannak nagyon szép, zöld környékek, meg van olyan is, ahová ha fizetnének se mennék. Dél és kelet Leeds teljesen ki van zárva, arról nyilvánvaló, hogy nem a legjobb hely az életre (és nem is a legbiztonságosabb), észak nagyon szép, nyugat meg oké. Most észak, északnyugaton megy a lakáskeresés. Felültem egy buszra, és körbejártam a várost... hogy lássam, hova érdemes menni, és hova nem. A hova nem az ránézésre is nyilvánvaló volt. Érdekes, ami otthon a paneldzsungel, az itt a pirostéglás sorház... pont úgy utállják őket, mint én otthon a paneleket. Mondjuk inkább ez, mint a panelházak, nade azért mégis. A kormányzat egyébként már évtizedek óta, hullámokban törli el ezeket az épületeket, hogy újakat lehessen építeni helyettük. Ezek voltak az igazi viktoriánus bérházak.
Egyelőre még csak terepszemlére mentem, felderíteni, ingatlanossal még nem is beszéltem. Házat keríteni pofon egyszerű lenne, igazából csak a kutya léte keseríti meg a folyamatot. Itt még a kertes házak felének kerítése sincs, és a maradékban kéne olyat találni, aki kutyástul szóba áll velünk... és még a belvárostól sincs messze. Nem egyszerű. Egy arab fickóval beszéltem, az ő lakását meg is nézem pénteken... két szobás, kertes, kis sufnival, dupla szigeteléssel, tíz percre a várostól. Azt beszéltük, hogyha a ház lakható, akkor ki fogjuk venni, a semminél jobb. Per pillanat nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogassunk, és ha öcsiék jönnek, úgyis költözni kell. Ami a jó a dologban, hogy a fickó nem ügynökség... úgyhogy lehet, hogy hat hónapot se kell aláírni. Az megint jó lenne. Jah, és rábólintott a kutyára. Úgyhogy meglátjuk, holnap délután kettőkor.
Ma állásinterjú háromkor... tessék nekem szurkolni. Fél négykor meg Kittinek, ő akkor megy be. Én bártender, barback.. buli lenne. Gyorsan fog tanulni, az tuti. Ha meg már most megkapjuk a munkát, akkor nyert ügyünk van... és talán a lakáskeresés is egyszerűbb lesz. Bár lehet, hogy pénteken az is megoldódik. Állásinterjú előtt, de főleg után meg sétálunk egy kicsit a városban - megmutatom Kittinek, hogy is néz ki. Aztán majd írok este, vagy holnap, hogy mi volt. Viszlát addig is!
Szóval, megérkeztem. Az utazás kellemesen és zökkenőmentesen telt, minden oké volt. Volt munkatársaimnak hála, bőven volt mit olvasnom a vonaton (zseniális az a könyv, olyan ötletek vannak benne...), bár az út második felében már inkább a tájat néztem. Nagyon szép ez az ország egyébként... gyönyörűek a tájak. Alig várom, hogy amint megkapjuk a munkánk, elvigyem Kittit ide-oda, körülnézni.
Körülbelül húsz perc késéssel, de megérkeztem Leedsbe - szebb, mint amire számítottam, azt kell mondjam. A belváros marhajól néz ki, és Brightonhoz képest rohadtnagy... majd videózunk nektek itt is. Marhanagy üvegfalak szemmagasságban, úgyhogy minden étterembe, kávézóba, bárba és kirakatba nagyon szépen be lehet látni, szemmagasság felett meg tiszta csúcsív és torony. Komolyan csak a vízköpők hiányoznak. Egyébként tiszta Ferenciek tere, megszakítva egy-egy váci utcával.. Az újépítésű része meg szintén elég jól néz ki. Ami különbség, hogy Pesthez képest huszadannyi a csöves, és negyedannyi a szemét. Ami érdekes, hogy a fánk effektus elég jól látszik... mint nyugaton sok helyen, úgy kell elképzelni a város lakosságát, mint a fánkot. A közepe lyukas, a belvárosban senki sem lakik... oda mindenki csak dolgozni meg szórakozni jár. Mindenki a külvárosban vagy az agglomerációban lakik.
A külvárosok meg... mind más. Vannak nagyon szép, zöld környékek, meg van olyan is, ahová ha fizetnének se mennék. Dél és kelet Leeds teljesen ki van zárva, arról nyilvánvaló, hogy nem a legjobb hely az életre (és nem is a legbiztonságosabb), észak nagyon szép, nyugat meg oké. Most észak, északnyugaton megy a lakáskeresés. Felültem egy buszra, és körbejártam a várost... hogy lássam, hova érdemes menni, és hova nem. A hova nem az ránézésre is nyilvánvaló volt. Érdekes, ami otthon a paneldzsungel, az itt a pirostéglás sorház... pont úgy utállják őket, mint én otthon a paneleket. Mondjuk inkább ez, mint a panelházak, nade azért mégis. A kormányzat egyébként már évtizedek óta, hullámokban törli el ezeket az épületeket, hogy újakat lehessen építeni helyettük. Ezek voltak az igazi viktoriánus bérházak.
Egyelőre még csak terepszemlére mentem, felderíteni, ingatlanossal még nem is beszéltem. Házat keríteni pofon egyszerű lenne, igazából csak a kutya léte keseríti meg a folyamatot. Itt még a kertes házak felének kerítése sincs, és a maradékban kéne olyat találni, aki kutyástul szóba áll velünk... és még a belvárostól sincs messze. Nem egyszerű. Egy arab fickóval beszéltem, az ő lakását meg is nézem pénteken... két szobás, kertes, kis sufnival, dupla szigeteléssel, tíz percre a várostól. Azt beszéltük, hogyha a ház lakható, akkor ki fogjuk venni, a semminél jobb. Per pillanat nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogassunk, és ha öcsiék jönnek, úgyis költözni kell. Ami a jó a dologban, hogy a fickó nem ügynökség... úgyhogy lehet, hogy hat hónapot se kell aláírni. Az megint jó lenne. Jah, és rábólintott a kutyára. Úgyhogy meglátjuk, holnap délután kettőkor.
Ma állásinterjú háromkor... tessék nekem szurkolni. Fél négykor meg Kittinek, ő akkor megy be. Én bártender, barback.. buli lenne. Gyorsan fog tanulni, az tuti. Ha meg már most megkapjuk a munkát, akkor nyert ügyünk van... és talán a lakáskeresés is egyszerűbb lesz. Bár lehet, hogy pénteken az is megoldódik. Állásinterjú előtt, de főleg után meg sétálunk egy kicsit a városban - megmutatom Kittinek, hogy is néz ki. Aztán majd írok este, vagy holnap, hogy mi volt. Viszlát addig is!
2013. február 4., hétfő
Bye-bye Brighton!
Ez a nap is eljött. Már megint. Néha eljön az életemben az a nap, amikor fogom magam, és magam mögött hagyok mindent. Már megszoktam, hogy ködös a jövő, és lövésem sincs, hol fogok kikötni. Megpróbáltam összeszámolni, hanyadszorra csinálom, de nem jött össze. Háromszor? Swansea, Bristol... Japán beleszámít? Magyarország beleszámít? Brighton tuti... szóval többször. Most megint. A különbség az, hogy most másodszorra, nem egyedül csinálom, és nem csak magamért. Újra én megyek előre, és megint építek egy jövőt a semmiből. A nehezét megcsinálom előbb, aztán a többiek hozzáteszik a magukét. Onnan már csapatmunka. Sőt, ez is csapatmunka, csak munkamegosztás. Amennyire én megyek előre, az ismeretlenbe, úgy a többiek máshol teszik a dolgokat. Kitti lezárja Brightont, lerendezi a maradék ügyeket, és dolgozik még kicsit... anya meg otthon az egész volt életét zárja le. Nem hiszem, hogy nekem lenne a legnehezebb dolgom. Csak én szoktam hozzá a legjobban az ismeretlen érzéséhez.
Kérdezik sokan, nem félek-e. Hiszen nem is jártam még Leedsbe, hogyhogy odaköltözünk. Igazából Swanseaban se jártam, mielőtt odaköltöztem, aztán az a kétszer pár óra, amit Bristolban töltöttem se volt sok. Egy látogatással nem lehet képet alkotni valamiről. Ha meg Leeds nem működik, úgyis költözünk máshová. Bazinagy ez az ország azért, a világ meg még nagyobb. A kárpát medencébe nem, azon kívül előttünk az egész világ. A félelemre visszatérve meg... igen, miért ne félnék. Hülye lennék, ha nem félnék. De mint azt írtam anno: a bátorság nem a félelem hiánya, hanem az, hogy a félelem ellenére is teszem, amit tennem kell... és mégis csinálom.
Elköszöntem mindenkitől. Kisfőnökék nagyon szép búcsúajándékot vettek nekem... profi kis mixológiáról szóló könyvecskét... főnök azóta magának is akar venni egy olyat. Nagyon szép, érdekes, és pont arról szól, amiből most sokat kéne tanulnom. Aláírták, mindenki egy kis üzenettel... japán kollégák japánul. Nagyon rendes volt tőlük, alaposan meghatódtam. Igazából a nagyfőnökékre se haragszom. Nem szemetek, csak simán hülyék. Az meg nem bűn, csak kár. De próbálok emlékezni a jobb pillanataikra, és nem haragudni. Itt és most ünnepélyesen megbocsátok minden hülyeségükért.
Bezártam a boltot tegnap, azóta pedig hivatalosan is munkakereső vagyok. Holnap már lakcímem se lesz. Hiányozni fognak a srácok a melóhelyről. Kitti azt mondta, hogy engem sajnál csak, mert én szerettem a helyet, ahol dolgoztam. De áldozatokat mindenkinek hoznia kell... És reméljük végre mindenki találni fog olyan munkát, amit szeret. És egyébként is. Jól ment, sokat tanultam, szerettem, a munkatársaim imádom... de megtanultam mindent, amit meg tudtam, innen kezdve már kényelmes volt. Épp itt volt az ideje, hogy elővegyem a jó öreg ütvefúrót, és módszeresen ripityára zúzzam a komfortzónám. Elpuhultam kicsit... holnaptól újra, komolyan bekeményítek. Mindenki bízik bennem, az a minimum, hogy megszolgálom. Újra fejest ugrok a majdnem semmibe, és várom a hálót.
...egyébként már lehet, hogy meg is van. Mára kiderült, hogy nem is megyek annyira bizonytalanba. Visszahívtak minket állásinterjúra. Egy Londoni cégről van szó, aminek mellékesen vannak éttermei Párizsban és Tokyoban is, megnyitja az első éttermét északon - egy koktélbárral egyetemben. Beadtuk a jelentkezésünk: Kitti barbacknek (bártender-segéd, marhajó tanulópozíció), én bártendernek. Mindkettőnket visszahívtak csütörtökre, úgyhogy jelenésünk van. Kíváncsi leszek. Kiderítek egy pár dolgot a cégről, felkészülök lelkileg... aztán megnézzük. Mindig imádtam az állásinterjúkat, eddig az összeset nagyon élveztem. Ez is tuti jó lesz. Újonnan nyíló étterem és bár egyébként, úgyhogy most a nyitó csapatba keresnek embereket. A cégről olvasott infók alapján, tökéletesen szolgálná még a hosszútávú céljainkat is. Kíváncsi leszek. Ha meg nem jön be, akkor még mindig mehetek önéletrajzot nyomtatni. Úgyhogy kéretik szurkolni, nem ártana, ha megspórolnám a nyomtatás költségét.
Az első és legfontosabb feladat egyébként a lakás lesz... és kissé trükkös a kutya miatt. De úgysem árt egy kicsit gyakorolnom az angol nyelvű tárgyalást, úgyhogy még gyakorlásnak is megteszi. Az első pár napban felderítem a várost, és alaposan körbebuszozom, hogy legyen egy általános képem az egészről... felveszem a kapcsolatot az ügynökökkel, és figyelem, ki reagál a hirdetéseimre. Már kaptam ajánlatot egy-két helyről, elég komoly árkülönbségekkel... valószinűleg a környéket tükrözik. 2 vagy 3 szoba, kiderül. Csak a környék legyen jó, és lehetőleg sétatávolságban a belvárostól. Na meg a kutya. Úgyhogy most osztok és szorzok, számolgatom, mik a kilátások a rezsire, hogy lássuk, mit engedhetünk meg magunknak.
Egyébként szépen megágyaztunk magunknak, minden alapunk megvan. Van tapasztalatunk, Kitti megtanult szépen angolul... Simán elboldogul már, aztán költözés után csiszolgatjuk tovább. Szeretnénk profi szintre fejleszteni mindketten, és simán menni fog idővel. Megteremtettük az anyagi hátteret, szakmai tapasztalatot... minden szempontból pozitív mérleggel jöttünk ki a dologból.
A Brighton Projectet sikeresnek nyilvánítom.
Holnap indítom a következőt. Kezdődik újra. Éljen! Már alig várom.
Kérdezik sokan, nem félek-e. Hiszen nem is jártam még Leedsbe, hogyhogy odaköltözünk. Igazából Swanseaban se jártam, mielőtt odaköltöztem, aztán az a kétszer pár óra, amit Bristolban töltöttem se volt sok. Egy látogatással nem lehet képet alkotni valamiről. Ha meg Leeds nem működik, úgyis költözünk máshová. Bazinagy ez az ország azért, a világ meg még nagyobb. A kárpát medencébe nem, azon kívül előttünk az egész világ. A félelemre visszatérve meg... igen, miért ne félnék. Hülye lennék, ha nem félnék. De mint azt írtam anno: a bátorság nem a félelem hiánya, hanem az, hogy a félelem ellenére is teszem, amit tennem kell... és mégis csinálom.
Elköszöntem mindenkitől. Kisfőnökék nagyon szép búcsúajándékot vettek nekem... profi kis mixológiáról szóló könyvecskét... főnök azóta magának is akar venni egy olyat. Nagyon szép, érdekes, és pont arról szól, amiből most sokat kéne tanulnom. Aláírták, mindenki egy kis üzenettel... japán kollégák japánul. Nagyon rendes volt tőlük, alaposan meghatódtam. Igazából a nagyfőnökékre se haragszom. Nem szemetek, csak simán hülyék. Az meg nem bűn, csak kár. De próbálok emlékezni a jobb pillanataikra, és nem haragudni. Itt és most ünnepélyesen megbocsátok minden hülyeségükért.
Bezártam a boltot tegnap, azóta pedig hivatalosan is munkakereső vagyok. Holnap már lakcímem se lesz. Hiányozni fognak a srácok a melóhelyről. Kitti azt mondta, hogy engem sajnál csak, mert én szerettem a helyet, ahol dolgoztam. De áldozatokat mindenkinek hoznia kell... És reméljük végre mindenki találni fog olyan munkát, amit szeret. És egyébként is. Jól ment, sokat tanultam, szerettem, a munkatársaim imádom... de megtanultam mindent, amit meg tudtam, innen kezdve már kényelmes volt. Épp itt volt az ideje, hogy elővegyem a jó öreg ütvefúrót, és módszeresen ripityára zúzzam a komfortzónám. Elpuhultam kicsit... holnaptól újra, komolyan bekeményítek. Mindenki bízik bennem, az a minimum, hogy megszolgálom. Újra fejest ugrok a majdnem semmibe, és várom a hálót.
...egyébként már lehet, hogy meg is van. Mára kiderült, hogy nem is megyek annyira bizonytalanba. Visszahívtak minket állásinterjúra. Egy Londoni cégről van szó, aminek mellékesen vannak éttermei Párizsban és Tokyoban is, megnyitja az első éttermét északon - egy koktélbárral egyetemben. Beadtuk a jelentkezésünk: Kitti barbacknek (bártender-segéd, marhajó tanulópozíció), én bártendernek. Mindkettőnket visszahívtak csütörtökre, úgyhogy jelenésünk van. Kíváncsi leszek. Kiderítek egy pár dolgot a cégről, felkészülök lelkileg... aztán megnézzük. Mindig imádtam az állásinterjúkat, eddig az összeset nagyon élveztem. Ez is tuti jó lesz. Újonnan nyíló étterem és bár egyébként, úgyhogy most a nyitó csapatba keresnek embereket. A cégről olvasott infók alapján, tökéletesen szolgálná még a hosszútávú céljainkat is. Kíváncsi leszek. Ha meg nem jön be, akkor még mindig mehetek önéletrajzot nyomtatni. Úgyhogy kéretik szurkolni, nem ártana, ha megspórolnám a nyomtatás költségét.
Az első és legfontosabb feladat egyébként a lakás lesz... és kissé trükkös a kutya miatt. De úgysem árt egy kicsit gyakorolnom az angol nyelvű tárgyalást, úgyhogy még gyakorlásnak is megteszi. Az első pár napban felderítem a várost, és alaposan körbebuszozom, hogy legyen egy általános képem az egészről... felveszem a kapcsolatot az ügynökökkel, és figyelem, ki reagál a hirdetéseimre. Már kaptam ajánlatot egy-két helyről, elég komoly árkülönbségekkel... valószinűleg a környéket tükrözik. 2 vagy 3 szoba, kiderül. Csak a környék legyen jó, és lehetőleg sétatávolságban a belvárostól. Na meg a kutya. Úgyhogy most osztok és szorzok, számolgatom, mik a kilátások a rezsire, hogy lássuk, mit engedhetünk meg magunknak.
Egyébként szépen megágyaztunk magunknak, minden alapunk megvan. Van tapasztalatunk, Kitti megtanult szépen angolul... Simán elboldogul már, aztán költözés után csiszolgatjuk tovább. Szeretnénk profi szintre fejleszteni mindketten, és simán menni fog idővel. Megteremtettük az anyagi hátteret, szakmai tapasztalatot... minden szempontból pozitív mérleggel jöttünk ki a dologból.
A Brighton Projectet sikeresnek nyilvánítom.
Holnap indítom a következőt. Kezdődik újra. Éljen! Már alig várom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)