Fegyelmezett készülődés - avagy mivel telnek manapság napjaim?

Visszaszámlálás... csak szépen lassan, de biztosan közeledik az érkezés napja, én pedig megpróbálom olyan tevékenyen eltölteni a napjaim, amennyire csak lehet. Óriási különbségek vannak aközött, hogy hogyan készültem a lelépésre anno, és hogy készülök rá most. Néhány ezek közül:

1) Akkor menekültem, és kétségbeesett megoldást kerestem. Most azért megyünk, mert ott akarunk élni, egyelőre.
2) Akkor egyedül mentem, most ketten megyünk - ez sokkal több felelősség, de sokkal könnyebb is így. =)
3) Múltkor azért mentem, hogy ne veszítsek, túlélésre játszottam. Most nyerni akarok, és elérni a céljaim.
4) Apropó, célok - akkoriban nem voltak céljaim, most vannak.
5) Mivel akkor nem voltak céljaim, nem lehettek terveim: most terveim is vannak a megoldásra. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden tudok... de irány van, a finomhangolást meg majd elvégezzük.

Ezen kívül vannak ötleteim, terveim, vágyaim is, hogy és merre akarok fejlődni, és hogyan fogom mindezt megtanulni.

Most, hogy felvázoltam ezt a pár dolgot, már előttem is világos, miről fogom írni a bejegyzést (eddig nem volt) - a tanulásról, célokról és tervezésről.

Először is, tanulás. Nagyon hülyén csináltam anno, de ezen szerencsére tudok változtatni. Első napirendi pontom: Egyetem. Családom, ismerőseim körében ezen van jelenleg a legnagyobb vita. Rengeteget hallgattam, és hallgatom is. Úgyhogy jövök egy magyarázattal, annak reményében, hogy ezek után béke lesz.

Elkezdtem két egyetemet. Először a Károli Japán szakjának sorait gyengítettem, majd a Corvinus egyetem szociológiai karán folytattam pályafutásom... mindkét kör diploma nélkül végződött, és ezt egyesekkel ellentétben cseppet sem bánom. Az érveim egyszerűen összefoglalva:
 - Az egyetemen nem azt tanulom, amire szükségem van. Elviszi az időm, energiám, és elvétve még a pénzem is. Sajnos ez a három dolog az, amiből most nincs egy csepp felesleg sem, egy plusz papírért egyiket sem áldozom fel. Gyakorlati tudást sehol nem kaptam (tisztelet egy-két kivételnek), tudományos fokozatra pedig nincs szükségem a céljaimhoz.
- Nem lesz belőlem soha se fordító, se tolmács. Nem azért, mert nem vagyok képes rá, hanem mert nem akarok ezzel foglalkozni. Nagyon szeretem a Japánokat, szeretem Japánt és a japán kultúrát, imádok tanítani is, de nem ez az életcélom. Megmarad nekem egy kellemes színfoltnak az életemben, és persze hobbinak.
- A magyar oktatási rendszer képtelen az értelmes képzésre. Ha azt tanulnám, ami nekem releváns, akkor se lennék vele beljebb. Nem is beszélve a röghöz kötésről: lövésem sincs, hogy működik, az se biztos, hogy egyáltalán vonatkozik rám, de nem kockáztatom meg. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen országtól köszönöm szépen, nem kérek diplomát.
- A szociológia érdekel, de szociológus nem leszek. A hozzáállásom miatt valószínű, hogy nem szeretne kifejezetten a szakma, és túl sok energiámba kerülne egy olyan szintre eljutni, ahol már arról kutathatok, ami ténylegesen érdekel. És azzal sem tudnék változtatni, mert ez ilyen.

Nem tudom, hallott-e valaki valamit a nulla alapú döntéshozatalról (nulla alapú gondolkodás, vagy nulla alapú könyvelés), de én rendszeresen alkalmazom. Az eljárás egyszerű:
Megnézem, milyen helyzetben vagyok, hogy kerültem bele. Két kérdést kell feltennem: ha amikor elkezdtem, tudtam volna, amit most tudok, ezen információk birtokában újra elkezdeném? Ha igen, akkor csak megoldható problémák vannak. Ha a válasz nem, akkor a következő kérdés az, hogy hogyan lépek ki a szituációból, és milyen gyorsan.

Nos, az egyetemi tanulmányaim áldozatul estek a nulla alapú döntéshozásnak. Ha valami nem vezet sehová, nem pazarlom vele az időt. Majd szerzek egyetemi diplomát, vagy egy MBA-t, ha az életem már sínen van. Erről, és az iskolai tanulmányok által szerzett munkáról, alkalmazotti viszonyról majd később írok. Egyszer, egy másik bejegyzésben.


Most viszont ténylegesen áttérek a tanulás kérdésére. Mint leírtam, nem hiszek az egyetemi oktatásban... azaz nem minden formájában. Tudom, hogy van értelme orvosokat és mérnököket képezni, meg jó szakembereket, de az én irányomban nem sok értelme van. Úgyhogy én azon kevesek közé szeretnék tartozni, akik maguktól tanulnak. Itt vannak a könyvtárak, szakirodalom, hozzáértő emberek egész sora, internet, hanganyagok és videók, komoly tanfolyamok egész sora (ahol én fizetek az információért, és nem az egyetem fizet a tanárok idejéért), amivel nem kell abbahagynom a tanulást.

Ennek jegyében eldöntöttem, hogy újra megtanulok spanyolul - és teljesen egyedül is egész jól haladok. Odakinn hasznos lesz, gyakrabban fogom tudni használni, mint a Japánt... amit mellesleg már nem fogok elfelejteni, ahhoz túl mélyen van. Ugyanígy az angolom is le kell porolni egy kicsit, valamit továbbszerkeszteni némi szakszókinccsel. Helyreteszem és kijavítom a nyelvtanom, aztán jöhet az üzleti angol. Foglalkozom emellett marketinggel, üzlettel, vállalkozással, befektetéssel, pénzügyekkel... olyan sorrendben, ahogy nekem szükségem van rá. Pszichológiával, kommunikációval... ezekre mindig szükség van. És persze folyamatosan fejlődök tovább szakmailag is. Ha valamiben elértem egy egész jó szintet, lépek a következőre, és megpróbálom valahol hasznosítani a tanultakat, hogy el ne felejtsem.

Éppen ezért, foglalkoznom kell tanulásmódszertannal is: óriási információmennyiség, egymástól viszonylag távol álló területekről is. Mostanában pont erről hallgattam/hallgatok egy jó kis hanganyagot, ami már most rengeteget segített abban, hogy megértsem a hatékony tanulás módszereit. Ha jó akarok lenni mindabban, amit leírtam, sok minden áll előttem, szükségem lesz minden módszerre, amivel megkönnyíthetem, és gyorsíthatom a saját dolgom.

Ezzel elérkezett a gondolatmenet a célkitűzéshez, fegyelemhez, és tervezéshez. Ahhoz, hogy ne zakkanjak bele ebbe az egészbe, mindháromra szükségem van. Ha nem tűzök ki célokat, tuti nem érek el semmit. Ez biztos. Ha viszont kitűzöm, akkor van mi motiváljon, tudom, mikor értem el. Nem lövöldözök vaktában, hanem megpróbálom kicsit uralni a helyzetet.
Ha van célom, ki kell találnom, hogy érem el - ez a tervezés része a dolognak. Nagyon sok napi rutint, szokást kell kialakítanom, hogy folyamatosan kézben tartsam az időm, beosszam ügyesen, mindig előre menjek, jó irányba. Szisztematikusan haladok, beosztom, mire van szükségem, hogy ne felesleges dolgokkal húzzam az időt, és a felsorolt sokból mindig a legfontosabbat tűzzem ki legközelebb, ami a legtöbb és legjobb eredménnyel jár. Itt lép be a fegyelem kérdése. Ezen a téren kell a legtöbbet fejlődnöm. Kéretik alaposan fenéken rúgni, ha elpuhulok.

Elsőre mindez félelmetesen hangzik... fel lehet tenni a kérdést, mikor van szabadidőm. =P Igazából, ha így csinálom, egyre több szabadidőm lesz. Ha hatékonyabban, gyorsabban tanulok, korábban kelek, előbb végzek mindennel, gyorsabban lesz időm másra. Alapvetően olyan dolgokkal foglalkozom, ami érdekel, úgyhogy mindez felfogható egy hasznosabb hobbinak is... Spanyolul például csak kedvtelésből tanulok. Ügyesen kombinálom a dolgokat. Ha nehezen megy a könyv felett görnyedés, és már nem bírom, kimegyek Flairt gyakorolni a kertbe, és dobálok egy kicsit... aztán megyek mást tanulni. Amit lehet, angolul olvasok, és közben szótárazok... a spanyol szavakat angollal párhuzamosan tanulom, így egyszerre több nyelven rögzül. Kihasználom a holt időket... például így hanganyagokkal a fülemben utazom, és lejátszóról is napi 1-3 órát tudok tanulni, amikor csak időt pocsékolnék az utazással. Az időbeosztási módszereimről majd írok, ha érdekel valakit. Lényeg a lényeg: nem kell sajnálni ezekért, én nagyon szeretem csinálni, és pontosan tudom, hogy ha el akarok érni valamit az életben, meg kell dolgoznom érte. Megdolgozom alaposan, és hiszem, hogy meglesz a jutalma.

Mára ennyi, kiszálltam. Megyek délután tanítani... kellemes kikapcsolódás az is. Pénzt keresek, és imádom is csinálni egyébként is. Gyakorlás, kikapcsol, és imádom a tanítványaim. Úgyhogy majd jövök. =P
Kommentelni szabad, és örülnék is neki, a blog nem titkos, lehet egymással megosztogatni, ha valakit valami érdekel, nyugodtan szóljatok, aztán arról írok. Ennyi voltam ;)