Egy kis reggeli kávé...

Szeretettel köszöntök minden egybegyűlt kávéfüggőt! Aki nem az, és mégis olvassa... az vagy gazdagabb lesz egy pár érdekes infóval, vagy halálra fogja unni a mai bejegyzésemet. Miért pont kávé? Mert egy nagyon kellemes kis reggeli program... és mivel Kitti elzavart blogot írni, hogy legyen ez is, elő kellett húzni valami témát. Ez meg akár érdekes is lehet.

Szóval, említettem, hogy elvégeztem egy barista tanfolyamot, aminek eredményét manapság itthon szoktam kamatoztatni. Aki esetleg nem ismerné a szakmát: a barista szó a kávéval professzionális keretek között foglalkozó személyeket jelöli. Mondhatni, jogsim van a kávéfőzésre. =P

Mondani szokták, hogy kávét főzni mindenki tud... készíteni viszont már egyáltalán nem egyszerű. Nagyon érdekes és szerteágazó szakma ez is. Bár van nagyon sok monoton és ismétlődő része is, és néhány alapvető, nagyon alaposan elsajátítandó technikára épül az egész, de nagyon szép, sokoldalú, és változatos is tud lenni a dolog. Professzionálisan nem hiszem, hogy fogok koncentrálni erre, és csak erre, de nagyon érdekel, szívesen foglalkozom vele, és egy profi bárban is mindig szükségem lesz rá. Egy étteremben lehet bármilyen jó a kávé, de ha az utolsó dolog, amire a vendég emlékszik egy helyről az, hogy sz*r a kávé, akkor ez elronthatja az egész élményt, és emléket is. A rossz kávé se fizikailag, sem üzletileg nem egészséges.

A barista tanfolyam után, öcsinek támadt egy ötlete: vegyünk itthonra egy viszonylag normális itthoni espresso gépet. Nem kell kávéházi monstrumra gondolni, csak egy egyszerű kis mini espressora, ami megfelelő nyomáson üzemel, és lehet vele habosítani. Olcsón, használtan szerzett is egyet... úgyhogy reggeli rutinunk részévé vált a kávékészítés, mindenki nagy örömére. A lányok mindig kapnak kávét valamelyikünktől, anya meg mindig felkel a gépzúgásra.

Azóta a kávévásárlás is kicsit másképp működik. A kotyogós korszakban csak simán darált kávét vettünk, beletettük valahogy, lefőztük... egyszer pórul is jártam, mert úgy letömörítettem, hogy majdnem felrobbant a kotyogós. Azóta már daráljuk a kávét inkább. Nagyon kényelmes megvenni a darált kávét, mert nem kell darálni... de van néhány nagyon komoly hátulütője a dolognak.

1) a darált kávé ízének már tíz percen belül sincs sok köze az eredetihez, minden perccel egyre rosszabb. Még a pörkölt kávébab se nagyon tartható el egy hónapnál tovább, de a darált kávé valószínűleg már a becsomagolás pillanatában se volt friss. Ennyi erővel fűrészport is lehetne inni...
2) apropó fűrészpor. Magyarországon nincs törvény arra, hogy a kávésdoboznak kávét kell tartalmaznia. Nem is tartalmaz általában. Az egyetlen dolog, amivel az ember biztosra megy, ha látja a kávébabokat.

Úgyhogy részünkről inkább darálunk. Nincs itthon normális daráló (úgy kb 15ezer forint környékén lehet szerezni állítható, kézi darálót, ami már nem rossz) úgyhogy találomra darálunk, és szinte soha nem találjuk el a normális finomságot, lefolyást... de még így is kenterbe verünk nagyon sok magyar vendéglátó egységet az itthoni kávénkkal, főleg a cappucchinoval. Van pár egyszerű trükk, amivel már otthon meg lehet verni a magyar kávézók 90%-át minőségben, még gyenge minőségű kávéval is. Frissen darálni, vizet leengedni főzés előtt... nem tart tovább tíz másodpercnél, viszont cserébe nem ég oda a kávé már akkor, amikor még el se kezdtem főzni. Sok pici apróság, semmivel nem nyújtja a munkafolyamatot, viszont iható a végtermék.

A héten beruháztunk egy doboz 100% arabica kávéra... olyan is az íze. Kis csomag, de kibontva gyönyörű. Nagyon szép mogyoróbarnára pörkölt, nem égették oda úgy, mint az olaszok szokták, egyenletes (nem pepita, mint általában szokott az alacsonyabb minőségűeknél), nagyon finom íze és illata van... nagyon jó cappuccinok készülnek belőle itthon mostanában. 250 gramm került belőle annyiba, mint másból egy kiló, de abszolút megérte. Érdemes vele próbálkozni.

Cappuccinoról jut eszembe. Viszonylag kevés helyen van magyarországon... nekem eddig igazi Cappuccinot csak a Costa Café-ban sikerült inni. Angol lánc, északi kávékultúra, adnak a minőségre. Itthon a dolog általában úgy néz ki, hogy fogják a tejet, benyomják a gőzkar alá, elkezdik rángatni úgy, hogy a szívem szakad meg, reménykednek hogy habos lesz, majd kiborítják a tejet, végül pedig rákanalazzák a kemény, buborékos habot, púposan. Múltkor külföldi vendégem nem is mertem bevinni máshová, csak Costába. A normális cappuccino tetején nem tejhab van, hanem tejkrém... és optimiális esetben a tej dominál, nem a buborék. Nah, mi ilyet szoktunk itthon. Öcsinek kb két nap alatt megtanítottam, azóta is olyanokat habol itthon a kisgéppel, mint amilyet a kávézókban nem is lát az ember.

SPOILER ALERT:  Ha kedves olvasóim közül bárki azt látja egy kávézóban, hogy kanalazzák a habot a kávéjára, már tudhatja, hogy nincs jó helyen... sőt, ha előkerül a kanál, már rossz.


A következő lépésünk a Latte art lesz. Hogy öntsünk formákat a kávéba tejkrémmel. Falevél, szivecske, egyebek... nagyon fel lehet vele dobni az ember reggeli kávéját... pláne a másik emberét. Csak rengeteget kell gyakorolni. A szív egész jól megy már... viszonylag egyszerű, de még az se profi. Sőt. Nagyon messze van a normálistól is. De sok-sok gyakorlás... és hála az itthoniaknak, minden reggel gyakorlok. Megkaptam parancsnak, hogy legyen a kinti lakásban eszpresszó gép, mire Kitti kiér... úgyhogy keménynek kell lennem. Challange Accepted!

A következő bejegyzésem szerintem a nyelvtanulás szépségeiről fogom írni... főleg arról, hogyan tanulok mostanában spanyolul, egyedül. Valószinűleg már holnap megírom... rúgjatok fenéken, ha nem.

Végezetül pedig egy videó minden kedves kávéfüggőnek (köszönjük a videót Práczki barátunknak)

Úgyhogy csak mértékkel ;)