Szépjóreggelt! Good morning! Buenos días! Ohayou gozaimasu! (igen, latin betűvel, mert a hiraganától háromszor fagyott le a bloggerem tíz percen belül)
Ma ígéretem szerint a nyelvekről fogok mesélni. Azaz arról, hogy én hogy állok hozzá. Szóval, mint tudjátok, egész értelmesen beszélek angolul, és viszonylag tűrhetően eldumálgatok japánul is... nyelvvizsgám csak angolból van, de hasznát nem igazán fogom venni. Itt rögtön kifejteném a véleményem a nyelvvizsgákról: jó, hogy vannak, de én csak akkor szeretem megcsinálni őket, ha már tök mindegy. A japán nyelvvizsga effektíve nem mér semmit, csak azt, hogy mennyit bírsz a fenekeden ülni, az európai nyelvvizsgák viszont lényegesen életszagúbbak... némelyik. Lényeg, hogy japán nyelvvizsgára eddig csak simán lusta voltam, a többit meg majd akkor, ha már úgyis folyékonyan beszélek, és csak be kell menni brahiból. Soha sem szerettem a papírjaimmal villogni, a jövőben se fogok. Ha valakinek szüksége van a nyelvtudásomra, majd leméri... ha meg nem hiszi el, hogy beszélek valamennyit japánul, hívja fel a japán főnökét, majd én megbeszélem vele.
Első napirendi pontom, ami most ugye érdeklődésünk fókuszpontjában áll: az angol nyelv. Iszonyúan fontos. Nem megfelelő pont a kiemelkedésre, viszont teljesen alapvető és létfontosságú, úgyhogy természetesen elsődleges prioritás, nekem is. Tizenkét évig tanultam, azóta is aktívan beszélem, és napi szinten használom... szerencsére nem kell már odafigyelni. Már nem tudok nyelvtanban gondolkodni igazából, inkább csak beszélem, és szavakat tanulni se szoktam már... csak úgy, mint ennyi idő után szokták... hallom a szót, és megjegyzem. Eddig legalábbis így volt. A következő lépés számomra az, hogy a nyelvet még magasabb szintre fejlesszem, és ez évek munkája lesz. Amire szükségem lesz:
- Brutális szókincsre. Mindenre kiterjedő, széles skála. Néhány hétköznapi dolog is kimaradt még, úgyhogy azokat pótolni kell, aztán jöhet az üzleti szakszókincs... és a minél árnyaltabb kifejezésmód. Ezen felül az extrém szókincs. Például egy hete a ginről képeztem tovább magam, és olvasgattam az összetevőit... na koriandert, angyalgyökeret, édesgyökeret valaki? Olyan szavak voltak benne, hogy magyarul nem is léteznek.
- Miközben épül a szókincs, ki kell kristályosítani a stílusom angol nyelven is - magyarul már van egy, kell angolul is, természetesen a megfelelő kiigazításokkal. Emellett a kommunikációs és meggyőzési stratégiáim is finomhangolni kell majd egy kicsit. Magyarul kvázi bárkit bármiről megdumálok, anélkül hogy észrevenné, és ez marha hasznos lenne még további pár nyelven is.
- Jó nyelvhelyességre. Ezt egyébként odakint még az angolok is magasról sz....ják le, nem érdekel senkit, ez csak maximalizmus. Ott minden második embernek akcentusa van, vagy külföldi... de leginkább mindkettő. És a helyes nyelvtan se megszokott dolog. De szép nyelv, szép szókinccsel, illene megtanulni.
Megoldás: magától értetődő. A szakmai könyveim és egyéb okosságokat is eleve angolul olvasok... építi a szókincset rendesen... csak szótárazni kell. Kinn olvasok majd regényeket is... a szóbeli gyakorláshoz meg lesz ott elég anyanyelvi beszélő... meg persze külföldiek. Kíváncsi leszek.
Második napirendi pontom: Japán. Szép nyelv, tűrhetően megy, de rengeteg meló van vele. A jövőben még több lesz. Ami nekem még hátra van a japánból, arra jelenleg sajnálom az energiát. Majd odakinn, ha már minden rendben van, és van időm ilyenekkel szöszölni, és persze kihevertem a hosszú évek óta tartó japántúltengést az életemben, akkor nagyon jó kedvvel fogok nekiállni a dolognak. Ezt már úgyse felejtem el, félhullán is gondolkodás nélkül beszélek japánul, úgyhogy nem féltem. Japánban hosszú távon nem akarok már élni, Angliában meg egyelőre nem fogom túl sokat használni, úgy néz ki.
Harmadik napirendi pontom: Spanyol. Újra leültem spanyolozni az utóbbi időben. Gimnáziumban négy évig tanultam, mint azt sokan tudják, és ugyanazzal a lendülettel el is felejtettem... viszont most olyan gyorsan visszajön, hogy én is meglepődtem rajta. Ugyanazzal az energiabefektetéssel, amivel japánból észre se lehetne venni a különbséget, egy nagyon jó társalgási szintet meg tudok ütni spanyolul, és egész jó szintre tudom fejleszteni magam. A spanyol viszont nagyságrendekkel hasznosabb a világ minden pontján, szélesebb körben beszélt, és a japán után közel sem olyan ijesztő, mint gimnáziumban volt.
Itt az oktatási rendszer mellett magam is szidnám egy kicsit: elképesztően motiválatlan voltam akkoriban, és úgy elment mellettem a négy év spanyol, hogy belegondolni is szörnyű. Amivel régen erőlködtem, azt most logikusan megközelítve nagyon könnyen megtanulom, olyan dolgokat is, amit egyébként sose értettem. Elővettem a régi könyveim, szereztem pár újat, felújított változatot, és angol nyelvű cuccokat is kapok bőven. A legnagyobb segítség az Anki nevű kis szoftver, PC-re és Androidra. Flashcard rendszerű progi, ahová be tudom írni a megtanulandó szavakat, és minden reggel kikérdezi tőlem. A kikérdezett szavakat aszerint, hogy mennyire találtam nehéznek, csoportosítom, és később esedékessé teszi. Másnap az éppen esedékes szavakat kikérdezi, és belekeveri az új szavakat is. Van, akinek nem működik, de nekem nagyon hatékony. Szinkronizálja a haladást a számítógéppel, ahol begépelem az új szavakat, és haladok előre... kb két hete kezdtem és úgy 1300 szónál tartok. Meg a 9.-es tankönyvem felénél. A múlt időig kell eljutnom, és onnan kezdve tudok naplót írni. Szereztem pár hanganyagot is, úgyhogy mostanában már kezdem megérteni a városban császkáló spanyol turistákat is. Körvonalakban.
Majd jelentem, hogy haladok... mára kiszálltam, legyetek jók!
2012. április 23., hétfő
Egy kis reggeli kávé...
Szeretettel köszöntök minden egybegyűlt kávéfüggőt! Aki nem az, és mégis olvassa... az vagy gazdagabb lesz egy pár érdekes infóval, vagy halálra fogja unni a mai bejegyzésemet. Miért pont kávé? Mert egy nagyon kellemes kis reggeli program... és mivel Kitti elzavart blogot írni, hogy legyen ez is, elő kellett húzni valami témát. Ez meg akár érdekes is lehet.
Szóval, említettem, hogy elvégeztem egy barista tanfolyamot, aminek eredményét manapság itthon szoktam kamatoztatni. Aki esetleg nem ismerné a szakmát: a barista szó a kávéval professzionális keretek között foglalkozó személyeket jelöli. Mondhatni, jogsim van a kávéfőzésre. =P
Mondani szokták, hogy kávét főzni mindenki tud... készíteni viszont már egyáltalán nem egyszerű. Nagyon érdekes és szerteágazó szakma ez is. Bár van nagyon sok monoton és ismétlődő része is, és néhány alapvető, nagyon alaposan elsajátítandó technikára épül az egész, de nagyon szép, sokoldalú, és változatos is tud lenni a dolog. Professzionálisan nem hiszem, hogy fogok koncentrálni erre, és csak erre, de nagyon érdekel, szívesen foglalkozom vele, és egy profi bárban is mindig szükségem lesz rá. Egy étteremben lehet bármilyen jó a kávé, de ha az utolsó dolog, amire a vendég emlékszik egy helyről az, hogy sz*r a kávé, akkor ez elronthatja az egész élményt, és emléket is. A rossz kávé se fizikailag, sem üzletileg nem egészséges.
A barista tanfolyam után, öcsinek támadt egy ötlete: vegyünk itthonra egy viszonylag normális itthoni espresso gépet. Nem kell kávéházi monstrumra gondolni, csak egy egyszerű kis mini espressora, ami megfelelő nyomáson üzemel, és lehet vele habosítani. Olcsón, használtan szerzett is egyet... úgyhogy reggeli rutinunk részévé vált a kávékészítés, mindenki nagy örömére. A lányok mindig kapnak kávét valamelyikünktől, anya meg mindig felkel a gépzúgásra.
Azóta a kávévásárlás is kicsit másképp működik. A kotyogós korszakban csak simán darált kávét vettünk, beletettük valahogy, lefőztük... egyszer pórul is jártam, mert úgy letömörítettem, hogy majdnem felrobbant a kotyogós. Azóta már daráljuk a kávét inkább. Nagyon kényelmes megvenni a darált kávét, mert nem kell darálni... de van néhány nagyon komoly hátulütője a dolognak.
1) a darált kávé ízének már tíz percen belül sincs sok köze az eredetihez, minden perccel egyre rosszabb. Még a pörkölt kávébab se nagyon tartható el egy hónapnál tovább, de a darált kávé valószínűleg már a becsomagolás pillanatában se volt friss. Ennyi erővel fűrészport is lehetne inni...
2) apropó fűrészpor. Magyarországon nincs törvény arra, hogy a kávésdoboznak kávét kell tartalmaznia. Nem is tartalmaz általában. Az egyetlen dolog, amivel az ember biztosra megy, ha látja a kávébabokat.
Úgyhogy részünkről inkább darálunk. Nincs itthon normális daráló (úgy kb 15ezer forint környékén lehet szerezni állítható, kézi darálót, ami már nem rossz) úgyhogy találomra darálunk, és szinte soha nem találjuk el a normális finomságot, lefolyást... de még így is kenterbe verünk nagyon sok magyar vendéglátó egységet az itthoni kávénkkal, főleg a cappucchinoval. Van pár egyszerű trükk, amivel már otthon meg lehet verni a magyar kávézók 90%-át minőségben, még gyenge minőségű kávéval is. Frissen darálni, vizet leengedni főzés előtt... nem tart tovább tíz másodpercnél, viszont cserébe nem ég oda a kávé már akkor, amikor még el se kezdtem főzni. Sok pici apróság, semmivel nem nyújtja a munkafolyamatot, viszont iható a végtermék.
A héten beruháztunk egy doboz 100% arabica kávéra... olyan is az íze. Kis csomag, de kibontva gyönyörű. Nagyon szép mogyoróbarnára pörkölt, nem égették oda úgy, mint az olaszok szokták, egyenletes (nem pepita, mint általában szokott az alacsonyabb minőségűeknél), nagyon finom íze és illata van... nagyon jó cappuccinok készülnek belőle itthon mostanában. 250 gramm került belőle annyiba, mint másból egy kiló, de abszolút megérte. Érdemes vele próbálkozni.
Cappuccinoról jut eszembe. Viszonylag kevés helyen van magyarországon... nekem eddig igazi Cappuccinot csak a Costa Café-ban sikerült inni. Angol lánc, északi kávékultúra, adnak a minőségre. Itthon a dolog általában úgy néz ki, hogy fogják a tejet, benyomják a gőzkar alá, elkezdik rángatni úgy, hogy a szívem szakad meg, reménykednek hogy habos lesz, majd kiborítják a tejet, végül pedig rákanalazzák a kemény, buborékos habot, púposan. Múltkor külföldi vendégem nem is mertem bevinni máshová, csak Costába. A normális cappuccino tetején nem tejhab van, hanem tejkrém... és optimiális esetben a tej dominál, nem a buborék. Nah, mi ilyet szoktunk itthon. Öcsinek kb két nap alatt megtanítottam, azóta is olyanokat habol itthon a kisgéppel, mint amilyet a kávézókban nem is lát az ember.
SPOILER ALERT: Ha kedves olvasóim közül bárki azt látja egy kávézóban, hogy kanalazzák a habot a kávéjára, már tudhatja, hogy nincs jó helyen... sőt, ha előkerül a kanál, már rossz.
A következő lépésünk a Latte art lesz. Hogy öntsünk formákat a kávéba tejkrémmel. Falevél, szivecske, egyebek... nagyon fel lehet vele dobni az ember reggeli kávéját... pláne a másik emberét. Csak rengeteget kell gyakorolni. A szív egész jól megy már... viszonylag egyszerű, de még az se profi. Sőt. Nagyon messze van a normálistól is. De sok-sok gyakorlás... és hála az itthoniaknak, minden reggel gyakorlok. Megkaptam parancsnak, hogy legyen a kinti lakásban eszpresszó gép, mire Kitti kiér... úgyhogy keménynek kell lennem. Challange Accepted!
A következő bejegyzésem szerintem a nyelvtanulás szépségeiről fogom írni... főleg arról, hogyan tanulok mostanában spanyolul, egyedül. Valószinűleg már holnap megírom... rúgjatok fenéken, ha nem.
Szóval, említettem, hogy elvégeztem egy barista tanfolyamot, aminek eredményét manapság itthon szoktam kamatoztatni. Aki esetleg nem ismerné a szakmát: a barista szó a kávéval professzionális keretek között foglalkozó személyeket jelöli. Mondhatni, jogsim van a kávéfőzésre. =P
Mondani szokták, hogy kávét főzni mindenki tud... készíteni viszont már egyáltalán nem egyszerű. Nagyon érdekes és szerteágazó szakma ez is. Bár van nagyon sok monoton és ismétlődő része is, és néhány alapvető, nagyon alaposan elsajátítandó technikára épül az egész, de nagyon szép, sokoldalú, és változatos is tud lenni a dolog. Professzionálisan nem hiszem, hogy fogok koncentrálni erre, és csak erre, de nagyon érdekel, szívesen foglalkozom vele, és egy profi bárban is mindig szükségem lesz rá. Egy étteremben lehet bármilyen jó a kávé, de ha az utolsó dolog, amire a vendég emlékszik egy helyről az, hogy sz*r a kávé, akkor ez elronthatja az egész élményt, és emléket is. A rossz kávé se fizikailag, sem üzletileg nem egészséges.
A barista tanfolyam után, öcsinek támadt egy ötlete: vegyünk itthonra egy viszonylag normális itthoni espresso gépet. Nem kell kávéházi monstrumra gondolni, csak egy egyszerű kis mini espressora, ami megfelelő nyomáson üzemel, és lehet vele habosítani. Olcsón, használtan szerzett is egyet... úgyhogy reggeli rutinunk részévé vált a kávékészítés, mindenki nagy örömére. A lányok mindig kapnak kávét valamelyikünktől, anya meg mindig felkel a gépzúgásra.
Azóta a kávévásárlás is kicsit másképp működik. A kotyogós korszakban csak simán darált kávét vettünk, beletettük valahogy, lefőztük... egyszer pórul is jártam, mert úgy letömörítettem, hogy majdnem felrobbant a kotyogós. Azóta már daráljuk a kávét inkább. Nagyon kényelmes megvenni a darált kávét, mert nem kell darálni... de van néhány nagyon komoly hátulütője a dolognak.
1) a darált kávé ízének már tíz percen belül sincs sok köze az eredetihez, minden perccel egyre rosszabb. Még a pörkölt kávébab se nagyon tartható el egy hónapnál tovább, de a darált kávé valószínűleg már a becsomagolás pillanatában se volt friss. Ennyi erővel fűrészport is lehetne inni...
2) apropó fűrészpor. Magyarországon nincs törvény arra, hogy a kávésdoboznak kávét kell tartalmaznia. Nem is tartalmaz általában. Az egyetlen dolog, amivel az ember biztosra megy, ha látja a kávébabokat.
Úgyhogy részünkről inkább darálunk. Nincs itthon normális daráló (úgy kb 15ezer forint környékén lehet szerezni állítható, kézi darálót, ami már nem rossz) úgyhogy találomra darálunk, és szinte soha nem találjuk el a normális finomságot, lefolyást... de még így is kenterbe verünk nagyon sok magyar vendéglátó egységet az itthoni kávénkkal, főleg a cappucchinoval. Van pár egyszerű trükk, amivel már otthon meg lehet verni a magyar kávézók 90%-át minőségben, még gyenge minőségű kávéval is. Frissen darálni, vizet leengedni főzés előtt... nem tart tovább tíz másodpercnél, viszont cserébe nem ég oda a kávé már akkor, amikor még el se kezdtem főzni. Sok pici apróság, semmivel nem nyújtja a munkafolyamatot, viszont iható a végtermék.
A héten beruháztunk egy doboz 100% arabica kávéra... olyan is az íze. Kis csomag, de kibontva gyönyörű. Nagyon szép mogyoróbarnára pörkölt, nem égették oda úgy, mint az olaszok szokták, egyenletes (nem pepita, mint általában szokott az alacsonyabb minőségűeknél), nagyon finom íze és illata van... nagyon jó cappuccinok készülnek belőle itthon mostanában. 250 gramm került belőle annyiba, mint másból egy kiló, de abszolút megérte. Érdemes vele próbálkozni.
Cappuccinoról jut eszembe. Viszonylag kevés helyen van magyarországon... nekem eddig igazi Cappuccinot csak a Costa Café-ban sikerült inni. Angol lánc, északi kávékultúra, adnak a minőségre. Itthon a dolog általában úgy néz ki, hogy fogják a tejet, benyomják a gőzkar alá, elkezdik rángatni úgy, hogy a szívem szakad meg, reménykednek hogy habos lesz, majd kiborítják a tejet, végül pedig rákanalazzák a kemény, buborékos habot, púposan. Múltkor külföldi vendégem nem is mertem bevinni máshová, csak Costába. A normális cappuccino tetején nem tejhab van, hanem tejkrém... és optimiális esetben a tej dominál, nem a buborék. Nah, mi ilyet szoktunk itthon. Öcsinek kb két nap alatt megtanítottam, azóta is olyanokat habol itthon a kisgéppel, mint amilyet a kávézókban nem is lát az ember.
SPOILER ALERT: Ha kedves olvasóim közül bárki azt látja egy kávézóban, hogy kanalazzák a habot a kávéjára, már tudhatja, hogy nincs jó helyen... sőt, ha előkerül a kanál, már rossz.
A következő lépésünk a Latte art lesz. Hogy öntsünk formákat a kávéba tejkrémmel. Falevél, szivecske, egyebek... nagyon fel lehet vele dobni az ember reggeli kávéját... pláne a másik emberét. Csak rengeteget kell gyakorolni. A szív egész jól megy már... viszonylag egyszerű, de még az se profi. Sőt. Nagyon messze van a normálistól is. De sok-sok gyakorlás... és hála az itthoniaknak, minden reggel gyakorlok. Megkaptam parancsnak, hogy legyen a kinti lakásban eszpresszó gép, mire Kitti kiér... úgyhogy keménynek kell lennem. Challange Accepted!
A következő bejegyzésem szerintem a nyelvtanulás szépségeiről fogom írni... főleg arról, hogyan tanulok mostanában spanyolul, egyedül. Valószinűleg már holnap megírom... rúgjatok fenéken, ha nem.
Végezetül pedig egy videó minden kedves kávéfüggőnek (köszönjük a videót Práczki barátunknak)
Úgyhogy csak mértékkel ;)
2012. április 17., kedd
Fegyelmezett készülődés - avagy mivel telnek manapság napjaim?
Visszaszámlálás... csak szépen lassan, de biztosan közeledik az érkezés napja, én pedig megpróbálom olyan tevékenyen eltölteni a napjaim, amennyire csak lehet. Óriási különbségek vannak aközött, hogy hogyan készültem a lelépésre anno, és hogy készülök rá most. Néhány ezek közül:
1) Akkor menekültem, és kétségbeesett megoldást kerestem. Most azért megyünk, mert ott akarunk élni, egyelőre.
2) Akkor egyedül mentem, most ketten megyünk - ez sokkal több felelősség, de sokkal könnyebb is így. =)
3) Múltkor azért mentem, hogy ne veszítsek, túlélésre játszottam. Most nyerni akarok, és elérni a céljaim.
4) Apropó, célok - akkoriban nem voltak céljaim, most vannak.
5) Mivel akkor nem voltak céljaim, nem lehettek terveim: most terveim is vannak a megoldásra. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden tudok... de irány van, a finomhangolást meg majd elvégezzük.
Ezen kívül vannak ötleteim, terveim, vágyaim is, hogy és merre akarok fejlődni, és hogyan fogom mindezt megtanulni.
Most, hogy felvázoltam ezt a pár dolgot, már előttem is világos, miről fogom írni a bejegyzést (eddig nem volt) - a tanulásról, célokról és tervezésről.
Először is, tanulás. Nagyon hülyén csináltam anno, de ezen szerencsére tudok változtatni. Első napirendi pontom: Egyetem. Családom, ismerőseim körében ezen van jelenleg a legnagyobb vita. Rengeteget hallgattam, és hallgatom is. Úgyhogy jövök egy magyarázattal, annak reményében, hogy ezek után béke lesz.
Elkezdtem két egyetemet. Először a Károli Japán szakjának sorait gyengítettem, majd a Corvinus egyetem szociológiai karán folytattam pályafutásom... mindkét kör diploma nélkül végződött, és ezt egyesekkel ellentétben cseppet sem bánom. Az érveim egyszerűen összefoglalva:
- Az egyetemen nem azt tanulom, amire szükségem van. Elviszi az időm, energiám, és elvétve még a pénzem is. Sajnos ez a három dolog az, amiből most nincs egy csepp felesleg sem, egy plusz papírért egyiket sem áldozom fel. Gyakorlati tudást sehol nem kaptam (tisztelet egy-két kivételnek), tudományos fokozatra pedig nincs szükségem a céljaimhoz.
- Nem lesz belőlem soha se fordító, se tolmács. Nem azért, mert nem vagyok képes rá, hanem mert nem akarok ezzel foglalkozni. Nagyon szeretem a Japánokat, szeretem Japánt és a japán kultúrát, imádok tanítani is, de nem ez az életcélom. Megmarad nekem egy kellemes színfoltnak az életemben, és persze hobbinak.
- A magyar oktatási rendszer képtelen az értelmes képzésre. Ha azt tanulnám, ami nekem releváns, akkor se lennék vele beljebb. Nem is beszélve a röghöz kötésről: lövésem sincs, hogy működik, az se biztos, hogy egyáltalán vonatkozik rám, de nem kockáztatom meg. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen országtól köszönöm szépen, nem kérek diplomát.
- A szociológia érdekel, de szociológus nem leszek. A hozzáállásom miatt valószínű, hogy nem szeretne kifejezetten a szakma, és túl sok energiámba kerülne egy olyan szintre eljutni, ahol már arról kutathatok, ami ténylegesen érdekel. És azzal sem tudnék változtatni, mert ez ilyen.
Nem tudom, hallott-e valaki valamit a nulla alapú döntéshozatalról (nulla alapú gondolkodás, vagy nulla alapú könyvelés), de én rendszeresen alkalmazom. Az eljárás egyszerű:
Megnézem, milyen helyzetben vagyok, hogy kerültem bele. Két kérdést kell feltennem: ha amikor elkezdtem, tudtam volna, amit most tudok, ezen információk birtokában újra elkezdeném? Ha igen, akkor csak megoldható problémák vannak. Ha a válasz nem, akkor a következő kérdés az, hogy hogyan lépek ki a szituációból, és milyen gyorsan.
Nos, az egyetemi tanulmányaim áldozatul estek a nulla alapú döntéshozásnak. Ha valami nem vezet sehová, nem pazarlom vele az időt. Majd szerzek egyetemi diplomát, vagy egy MBA-t, ha az életem már sínen van. Erről, és az iskolai tanulmányok által szerzett munkáról, alkalmazotti viszonyról majd később írok. Egyszer, egy másik bejegyzésben.
Most viszont ténylegesen áttérek a tanulás kérdésére. Mint leírtam, nem hiszek az egyetemi oktatásban... azaz nem minden formájában. Tudom, hogy van értelme orvosokat és mérnököket képezni, meg jó szakembereket, de az én irányomban nem sok értelme van. Úgyhogy én azon kevesek közé szeretnék tartozni, akik maguktól tanulnak. Itt vannak a könyvtárak, szakirodalom, hozzáértő emberek egész sora, internet, hanganyagok és videók, komoly tanfolyamok egész sora (ahol én fizetek az információért, és nem az egyetem fizet a tanárok idejéért), amivel nem kell abbahagynom a tanulást.
Ennek jegyében eldöntöttem, hogy újra megtanulok spanyolul - és teljesen egyedül is egész jól haladok. Odakinn hasznos lesz, gyakrabban fogom tudni használni, mint a Japánt... amit mellesleg már nem fogok elfelejteni, ahhoz túl mélyen van. Ugyanígy az angolom is le kell porolni egy kicsit, valamit továbbszerkeszteni némi szakszókinccsel. Helyreteszem és kijavítom a nyelvtanom, aztán jöhet az üzleti angol. Foglalkozom emellett marketinggel, üzlettel, vállalkozással, befektetéssel, pénzügyekkel... olyan sorrendben, ahogy nekem szükségem van rá. Pszichológiával, kommunikációval... ezekre mindig szükség van. És persze folyamatosan fejlődök tovább szakmailag is. Ha valamiben elértem egy egész jó szintet, lépek a következőre, és megpróbálom valahol hasznosítani a tanultakat, hogy el ne felejtsem.
Éppen ezért, foglalkoznom kell tanulásmódszertannal is: óriási információmennyiség, egymástól viszonylag távol álló területekről is. Mostanában pont erről hallgattam/hallgatok egy jó kis hanganyagot, ami már most rengeteget segített abban, hogy megértsem a hatékony tanulás módszereit. Ha jó akarok lenni mindabban, amit leírtam, sok minden áll előttem, szükségem lesz minden módszerre, amivel megkönnyíthetem, és gyorsíthatom a saját dolgom.
Ezzel elérkezett a gondolatmenet a célkitűzéshez, fegyelemhez, és tervezéshez. Ahhoz, hogy ne zakkanjak bele ebbe az egészbe, mindháromra szükségem van. Ha nem tűzök ki célokat, tuti nem érek el semmit. Ez biztos. Ha viszont kitűzöm, akkor van mi motiváljon, tudom, mikor értem el. Nem lövöldözök vaktában, hanem megpróbálom kicsit uralni a helyzetet.
Ha van célom, ki kell találnom, hogy érem el - ez a tervezés része a dolognak. Nagyon sok napi rutint, szokást kell kialakítanom, hogy folyamatosan kézben tartsam az időm, beosszam ügyesen, mindig előre menjek, jó irányba. Szisztematikusan haladok, beosztom, mire van szükségem, hogy ne felesleges dolgokkal húzzam az időt, és a felsorolt sokból mindig a legfontosabbat tűzzem ki legközelebb, ami a legtöbb és legjobb eredménnyel jár. Itt lép be a fegyelem kérdése. Ezen a téren kell a legtöbbet fejlődnöm. Kéretik alaposan fenéken rúgni, ha elpuhulok.
Elsőre mindez félelmetesen hangzik... fel lehet tenni a kérdést, mikor van szabadidőm. =P Igazából, ha így csinálom, egyre több szabadidőm lesz. Ha hatékonyabban, gyorsabban tanulok, korábban kelek, előbb végzek mindennel, gyorsabban lesz időm másra. Alapvetően olyan dolgokkal foglalkozom, ami érdekel, úgyhogy mindez felfogható egy hasznosabb hobbinak is... Spanyolul például csak kedvtelésből tanulok. Ügyesen kombinálom a dolgokat. Ha nehezen megy a könyv felett görnyedés, és már nem bírom, kimegyek Flairt gyakorolni a kertbe, és dobálok egy kicsit... aztán megyek mást tanulni. Amit lehet, angolul olvasok, és közben szótárazok... a spanyol szavakat angollal párhuzamosan tanulom, így egyszerre több nyelven rögzül. Kihasználom a holt időket... például így hanganyagokkal a fülemben utazom, és lejátszóról is napi 1-3 órát tudok tanulni, amikor csak időt pocsékolnék az utazással. Az időbeosztási módszereimről majd írok, ha érdekel valakit. Lényeg a lényeg: nem kell sajnálni ezekért, én nagyon szeretem csinálni, és pontosan tudom, hogy ha el akarok érni valamit az életben, meg kell dolgoznom érte. Megdolgozom alaposan, és hiszem, hogy meglesz a jutalma.
Mára ennyi, kiszálltam. Megyek délután tanítani... kellemes kikapcsolódás az is. Pénzt keresek, és imádom is csinálni egyébként is. Gyakorlás, kikapcsol, és imádom a tanítványaim. Úgyhogy majd jövök. =P
Kommentelni szabad, és örülnék is neki, a blog nem titkos, lehet egymással megosztogatni, ha valakit valami érdekel, nyugodtan szóljatok, aztán arról írok. Ennyi voltam ;)
1) Akkor menekültem, és kétségbeesett megoldást kerestem. Most azért megyünk, mert ott akarunk élni, egyelőre.
2) Akkor egyedül mentem, most ketten megyünk - ez sokkal több felelősség, de sokkal könnyebb is így. =)
3) Múltkor azért mentem, hogy ne veszítsek, túlélésre játszottam. Most nyerni akarok, és elérni a céljaim.
4) Apropó, célok - akkoriban nem voltak céljaim, most vannak.
5) Mivel akkor nem voltak céljaim, nem lehettek terveim: most terveim is vannak a megoldásra. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden tudok... de irány van, a finomhangolást meg majd elvégezzük.
Ezen kívül vannak ötleteim, terveim, vágyaim is, hogy és merre akarok fejlődni, és hogyan fogom mindezt megtanulni.
Most, hogy felvázoltam ezt a pár dolgot, már előttem is világos, miről fogom írni a bejegyzést (eddig nem volt) - a tanulásról, célokról és tervezésről.
Először is, tanulás. Nagyon hülyén csináltam anno, de ezen szerencsére tudok változtatni. Első napirendi pontom: Egyetem. Családom, ismerőseim körében ezen van jelenleg a legnagyobb vita. Rengeteget hallgattam, és hallgatom is. Úgyhogy jövök egy magyarázattal, annak reményében, hogy ezek után béke lesz.
Elkezdtem két egyetemet. Először a Károli Japán szakjának sorait gyengítettem, majd a Corvinus egyetem szociológiai karán folytattam pályafutásom... mindkét kör diploma nélkül végződött, és ezt egyesekkel ellentétben cseppet sem bánom. Az érveim egyszerűen összefoglalva:
- Az egyetemen nem azt tanulom, amire szükségem van. Elviszi az időm, energiám, és elvétve még a pénzem is. Sajnos ez a három dolog az, amiből most nincs egy csepp felesleg sem, egy plusz papírért egyiket sem áldozom fel. Gyakorlati tudást sehol nem kaptam (tisztelet egy-két kivételnek), tudományos fokozatra pedig nincs szükségem a céljaimhoz.
- Nem lesz belőlem soha se fordító, se tolmács. Nem azért, mert nem vagyok képes rá, hanem mert nem akarok ezzel foglalkozni. Nagyon szeretem a Japánokat, szeretem Japánt és a japán kultúrát, imádok tanítani is, de nem ez az életcélom. Megmarad nekem egy kellemes színfoltnak az életemben, és persze hobbinak.
- A magyar oktatási rendszer képtelen az értelmes képzésre. Ha azt tanulnám, ami nekem releváns, akkor se lennék vele beljebb. Nem is beszélve a röghöz kötésről: lövésem sincs, hogy működik, az se biztos, hogy egyáltalán vonatkozik rám, de nem kockáztatom meg. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen országtól köszönöm szépen, nem kérek diplomát.
- A szociológia érdekel, de szociológus nem leszek. A hozzáállásom miatt valószínű, hogy nem szeretne kifejezetten a szakma, és túl sok energiámba kerülne egy olyan szintre eljutni, ahol már arról kutathatok, ami ténylegesen érdekel. És azzal sem tudnék változtatni, mert ez ilyen.
Nem tudom, hallott-e valaki valamit a nulla alapú döntéshozatalról (nulla alapú gondolkodás, vagy nulla alapú könyvelés), de én rendszeresen alkalmazom. Az eljárás egyszerű:
Megnézem, milyen helyzetben vagyok, hogy kerültem bele. Két kérdést kell feltennem: ha amikor elkezdtem, tudtam volna, amit most tudok, ezen információk birtokában újra elkezdeném? Ha igen, akkor csak megoldható problémák vannak. Ha a válasz nem, akkor a következő kérdés az, hogy hogyan lépek ki a szituációból, és milyen gyorsan.
Nos, az egyetemi tanulmányaim áldozatul estek a nulla alapú döntéshozásnak. Ha valami nem vezet sehová, nem pazarlom vele az időt. Majd szerzek egyetemi diplomát, vagy egy MBA-t, ha az életem már sínen van. Erről, és az iskolai tanulmányok által szerzett munkáról, alkalmazotti viszonyról majd később írok. Egyszer, egy másik bejegyzésben.
Most viszont ténylegesen áttérek a tanulás kérdésére. Mint leírtam, nem hiszek az egyetemi oktatásban... azaz nem minden formájában. Tudom, hogy van értelme orvosokat és mérnököket képezni, meg jó szakembereket, de az én irányomban nem sok értelme van. Úgyhogy én azon kevesek közé szeretnék tartozni, akik maguktól tanulnak. Itt vannak a könyvtárak, szakirodalom, hozzáértő emberek egész sora, internet, hanganyagok és videók, komoly tanfolyamok egész sora (ahol én fizetek az információért, és nem az egyetem fizet a tanárok idejéért), amivel nem kell abbahagynom a tanulást.
Ennek jegyében eldöntöttem, hogy újra megtanulok spanyolul - és teljesen egyedül is egész jól haladok. Odakinn hasznos lesz, gyakrabban fogom tudni használni, mint a Japánt... amit mellesleg már nem fogok elfelejteni, ahhoz túl mélyen van. Ugyanígy az angolom is le kell porolni egy kicsit, valamit továbbszerkeszteni némi szakszókinccsel. Helyreteszem és kijavítom a nyelvtanom, aztán jöhet az üzleti angol. Foglalkozom emellett marketinggel, üzlettel, vállalkozással, befektetéssel, pénzügyekkel... olyan sorrendben, ahogy nekem szükségem van rá. Pszichológiával, kommunikációval... ezekre mindig szükség van. És persze folyamatosan fejlődök tovább szakmailag is. Ha valamiben elértem egy egész jó szintet, lépek a következőre, és megpróbálom valahol hasznosítani a tanultakat, hogy el ne felejtsem.
Éppen ezért, foglalkoznom kell tanulásmódszertannal is: óriási információmennyiség, egymástól viszonylag távol álló területekről is. Mostanában pont erről hallgattam/hallgatok egy jó kis hanganyagot, ami már most rengeteget segített abban, hogy megértsem a hatékony tanulás módszereit. Ha jó akarok lenni mindabban, amit leírtam, sok minden áll előttem, szükségem lesz minden módszerre, amivel megkönnyíthetem, és gyorsíthatom a saját dolgom.
Ezzel elérkezett a gondolatmenet a célkitűzéshez, fegyelemhez, és tervezéshez. Ahhoz, hogy ne zakkanjak bele ebbe az egészbe, mindháromra szükségem van. Ha nem tűzök ki célokat, tuti nem érek el semmit. Ez biztos. Ha viszont kitűzöm, akkor van mi motiváljon, tudom, mikor értem el. Nem lövöldözök vaktában, hanem megpróbálom kicsit uralni a helyzetet.
Ha van célom, ki kell találnom, hogy érem el - ez a tervezés része a dolognak. Nagyon sok napi rutint, szokást kell kialakítanom, hogy folyamatosan kézben tartsam az időm, beosszam ügyesen, mindig előre menjek, jó irányba. Szisztematikusan haladok, beosztom, mire van szükségem, hogy ne felesleges dolgokkal húzzam az időt, és a felsorolt sokból mindig a legfontosabbat tűzzem ki legközelebb, ami a legtöbb és legjobb eredménnyel jár. Itt lép be a fegyelem kérdése. Ezen a téren kell a legtöbbet fejlődnöm. Kéretik alaposan fenéken rúgni, ha elpuhulok.
Elsőre mindez félelmetesen hangzik... fel lehet tenni a kérdést, mikor van szabadidőm. =P Igazából, ha így csinálom, egyre több szabadidőm lesz. Ha hatékonyabban, gyorsabban tanulok, korábban kelek, előbb végzek mindennel, gyorsabban lesz időm másra. Alapvetően olyan dolgokkal foglalkozom, ami érdekel, úgyhogy mindez felfogható egy hasznosabb hobbinak is... Spanyolul például csak kedvtelésből tanulok. Ügyesen kombinálom a dolgokat. Ha nehezen megy a könyv felett görnyedés, és már nem bírom, kimegyek Flairt gyakorolni a kertbe, és dobálok egy kicsit... aztán megyek mást tanulni. Amit lehet, angolul olvasok, és közben szótárazok... a spanyol szavakat angollal párhuzamosan tanulom, így egyszerre több nyelven rögzül. Kihasználom a holt időket... például így hanganyagokkal a fülemben utazom, és lejátszóról is napi 1-3 órát tudok tanulni, amikor csak időt pocsékolnék az utazással. Az időbeosztási módszereimről majd írok, ha érdekel valakit. Lényeg a lényeg: nem kell sajnálni ezekért, én nagyon szeretem csinálni, és pontosan tudom, hogy ha el akarok érni valamit az életben, meg kell dolgoznom érte. Megdolgozom alaposan, és hiszem, hogy meglesz a jutalma.
Mára ennyi, kiszálltam. Megyek délután tanítani... kellemes kikapcsolódás az is. Pénzt keresek, és imádom is csinálni egyébként is. Gyakorlás, kikapcsol, és imádom a tanítványaim. Úgyhogy majd jövök. =P
Kommentelni szabad, és örülnék is neki, a blog nem titkos, lehet egymással megosztogatni, ha valakit valami érdekel, nyugodtan szóljatok, aztán arról írok. Ennyi voltam ;)
2012. április 15., vasárnap
Antialkoholistából Bartender... ;)
Anya már visszaszámol... 38 nap az indulásig. Még egy kicsit arrébb van, de az addig fennmaradó időt megpróbálom igazán értelmesen és hasznosan eltölteni... az aktív pénzkeresés és tanítás mellett iszonyatos mennyiségű tanulással. Erről vélhetően következő blogbejegyzésem fog szólni... Most egy viccesebb, de számomra annál nagyobb horderejű témáról fogok írni - mégpedig arról, mi a frászt is fogok odakinn csinálni.
Amikor felmerült, hogy elhagyjuk az országot, azonnal jött vele együtt a kérdés is: mi a manóból fogunk odakinn megélni? A döntés, hogy lelépünk, gyorsan jött... tele lett a padlás, hócipő, és sok egyéb más is a magyar oktatási rendszerrel és helyzettel, marad a franc ebben a depressziós közegben... úgyhogy megyünk, oké. De mi legyen? Én imádom a vendéglátást, úgyhogy könnyen jött, hogy oda megyek vissza. Imádok emberekkel találkozni, beszélgetni, játszani nekik ami nincs... és állítólag tanárként is negyedrészt tanár, negyedrészt pszichológus, és félrészt stand-up komikus vagyok... úgyhogy a vendégeknél háromnegyed részt alapból sikerem van. Amivel bajom volt, az konkrétan a pincérkedés... hogy stílusos maradjak, nem az én asztalom. Sok tányér, sok hibalehetőség, és viszonylag kemény meló... ráadásul azzal nem vagyok képes olyan szinten azonosulni, mint egyéb témákkal a vendéglátásban...szeretek jókat enni, jól néz ki ahogy egy fine dining étteremben minél kevesebb kaját minél szebben helyeznek el, de nem ez ad a legtöbb lehetőséget a vendégekkel való interakcióra.
Viszont van valami, ami nekem nagyon bejött mindig is:a teák és a kávék. Mindig egy saját teázóra vágytam, és már a Marriottban is kacsintgattam a Tea Guild felé... és a Barista szakmát is szívesen megtanultam volna... amivel úgy hallottam, szépen meg lehet élni odakinn, úgyhogy elhatároztuk, hogy benevezünk egyre... ráadásul két külön iskolában, hogy összekapcsolhassuk és összehasonlíthassuk a tanultakat. Néztük is a tanfolyamokat... roppant vicces volt. A legtöbb árukapcsolással volt a "Mixer" képzésekkel... viszonylag olcsón meg lehetett oldani. Mixer? Én? Hehh. Egy sört se szívesen ittam meg korábban, de hát egy próbát megér ez is... szakma, szakma, nem?
Nos, ha azt amin ezek után keresztül mentem, valaki két éve mondja el nekem, na azt én nagyon csúnyán és kíméletlenül körberöhögöm, ujjal mutogatva, térdem csapkodva. Teljesen rákattantam a dologra, és imádom csinálni... bár megszereztem a barista papírom, és már gyönyörű cappucinokat gyártok itthon reggel a család legnagyobb örömére, de a fő irányvonalam a bartending lett. Már nem csak pénzkereseti lehetőségként, és főleg nem kényszerpályaként nézek rá, hanem ténylegesen szeretem, érdekel, tovább akarok fejlődni benne, és komoly erőfeszítéseket teszek az ügy érdekében.
Bartender vagy Mixer?
A mixer kifejezés a tökéletes bizonyíték arra, mennyire lenézett itthon ez a szakma, mennyire nincs presztizse, és hogy mennyire másképp kezelik az embert külföldön, mint itthon. Személy szerint a kocsmáros, pultos, és mixer szótól is hidegrázást kapok. A világ bármelyik pontján ha megkérdezed, mivel foglalkozik egy mixer, rávágják, hogy betonkeverővel. Nem italokkal. A bartending sokkal több, mint összeborítani random alkoholos piákat, majd felvakarni a pult alól a végeredményt... egy meglehetősen szerteágazó szakma, amit valószínűleg nagyon sokáig fogok tanulni, és még tovább fogok fejlődni benne. Rengeteg gyakorlás. Már most iszonyú mennyiségű anyag és teendő gyűlt össze, amivel foglalkoznom kell, ha jó akarok lenni, és a nyakam tenném rá, hogy egy csomó felett elsiklottam. Óriási italismeretre lesz szükségem, a világ minden pontjáról. Alaposan, pontosan, minden részletre kiterjedően. Ismernem kell majd a gyümölcsöket, fűszereket, alkoholmentes italokat. Az italkészítési technikákat már megtanultam, csak rengeteg rutin kell. Tovább kell képeznem magam a Flair terén... iszonyú mennyiségű gyakorlás. A kávék terén rendben vagyok egyelőre, de hosszútávon ott is fejlődnöm kell... erről majd külön írok. Bármennyire is távol áll tőlem, a borokat, pezsgőket is jól meg kell ismernem... ciki, ha a bartender nem tud bort ajánlani a vacsorához, úgyhogy sommelier alapképzés is kell majd idővel. Ugyanez a helyzet a sörökkel, ciderekkel, ale-ekkel... de ezekkel szívesebben foglalkozom. Ezután persze üzleti gazdálkodás, marketing, management... jó pár ezer oldal olvasmány, és legalább ennyi óra éles gyakorlat áll előttem, mire igazán jól fog menni. Úgyhogy lényeg a lényeg... Nem mixer, bartender.
És mégis, hogy jövök én ide? Hogy lehet engem egyáltalán egy lapon említeni ezzel az egésszel?
Aki ismer rég óta, nagyon jól tudja, mi a véleményem az alkoholról. Azaz azt hiszi, hogy nagyon jól tudja. Gimnázium alatt egy csepp alkoholt nem ittam meg, de tényleg. Azt hitte mindenki, hogy utálom az egészet, és teljesen hidegen hagy. Az igazságot azonban a következőképpen tudnám helyesen megfogalmazni:
Egész életemben gyűlöltem az értelmetlen, minőségtelen, és mértéktelen ivászatot, ami csak arról szól, hogy minél gyorsabban és olcsóbban igyuk le magunkat a sárga földig azért, hogy keményebbnek/érettebbnek tűnjünk/elfogadjanak a többiek/mindenki ezt csinálja, és így tovább. Ugyanez a véleményem arról, amikor valaki egész nap összeiszik minden sz*rt, aztán a körülötte élőknek kell elviselnie mindent, amit akaratán kívül csinál, mert elvesztette a kontrollt.
Viszont ez így nem jelenti az alkohol teljes elutasítását... a dolog mögött gyönyörű kultúra van. A történelem során tökélyre vitték az előállítási folyamatokat, az országok kultúrájának része, és ha valaki ésszel nyúl hozzá, finom. Leszámítva a minősíthetetlen, kommersz löttyöket, mindegyikben van valami szépség, egyediség. Ha pedig valaki hozzáértően keveri, isteni végeredmény születhet, ami már simán lehet tudomány, vagy akár művészet is. Úgyhogy nem, nem vagyok, és nem is voltam soha antialkoholista. Kitartok a felelős alkoholfogyasztás és értékesítés mellett is, de nem érzek abban problémát, ha valaki este jó társaságban megiszik egy jó whiskyt, cognacot, koktélt, vagy sörözik egy jót a haverjaival... sem azzal, ha végigbulizik egy éjszakát jó néhány körrel, amíg el nem veszti emberi méltóságát. Ez már mindenkinek a saját lelkiismeretére van bízva. Nem véletlen tiltott fiatal korban: meg kell érni rá. És hiszem, hogy emberek tudják jól érezni magukat akár egy forró tea társaságában is, nem kell lerészegedni ahhoz, hogy elviseljék egymást... ;)
Atyaég, micsoda hegyi beszédet hoztam össze... Nem egyszerű. Végülis csak arról nem írtam most, hogy mit is csinálok tulajdonképpen... fene, ez marad a következő bejegyzésre. De legalább bőven lesz mit írnom addig, amíg még itthon vagyok...
Legközelebb folytatom a hosszú lére eresztett bevezetőt, már csak azért is, hogy értsétek majd, mit is művelek én odakint... ;)
Amikor felmerült, hogy elhagyjuk az országot, azonnal jött vele együtt a kérdés is: mi a manóból fogunk odakinn megélni? A döntés, hogy lelépünk, gyorsan jött... tele lett a padlás, hócipő, és sok egyéb más is a magyar oktatási rendszerrel és helyzettel, marad a franc ebben a depressziós közegben... úgyhogy megyünk, oké. De mi legyen? Én imádom a vendéglátást, úgyhogy könnyen jött, hogy oda megyek vissza. Imádok emberekkel találkozni, beszélgetni, játszani nekik ami nincs... és állítólag tanárként is negyedrészt tanár, negyedrészt pszichológus, és félrészt stand-up komikus vagyok... úgyhogy a vendégeknél háromnegyed részt alapból sikerem van. Amivel bajom volt, az konkrétan a pincérkedés... hogy stílusos maradjak, nem az én asztalom. Sok tányér, sok hibalehetőség, és viszonylag kemény meló... ráadásul azzal nem vagyok képes olyan szinten azonosulni, mint egyéb témákkal a vendéglátásban...szeretek jókat enni, jól néz ki ahogy egy fine dining étteremben minél kevesebb kaját minél szebben helyeznek el, de nem ez ad a legtöbb lehetőséget a vendégekkel való interakcióra.
Viszont van valami, ami nekem nagyon bejött mindig is:a teák és a kávék. Mindig egy saját teázóra vágytam, és már a Marriottban is kacsintgattam a Tea Guild felé... és a Barista szakmát is szívesen megtanultam volna... amivel úgy hallottam, szépen meg lehet élni odakinn, úgyhogy elhatároztuk, hogy benevezünk egyre... ráadásul két külön iskolában, hogy összekapcsolhassuk és összehasonlíthassuk a tanultakat. Néztük is a tanfolyamokat... roppant vicces volt. A legtöbb árukapcsolással volt a "Mixer" képzésekkel... viszonylag olcsón meg lehetett oldani. Mixer? Én? Hehh. Egy sört se szívesen ittam meg korábban, de hát egy próbát megér ez is... szakma, szakma, nem?
Nos, ha azt amin ezek után keresztül mentem, valaki két éve mondja el nekem, na azt én nagyon csúnyán és kíméletlenül körberöhögöm, ujjal mutogatva, térdem csapkodva. Teljesen rákattantam a dologra, és imádom csinálni... bár megszereztem a barista papírom, és már gyönyörű cappucinokat gyártok itthon reggel a család legnagyobb örömére, de a fő irányvonalam a bartending lett. Már nem csak pénzkereseti lehetőségként, és főleg nem kényszerpályaként nézek rá, hanem ténylegesen szeretem, érdekel, tovább akarok fejlődni benne, és komoly erőfeszítéseket teszek az ügy érdekében.
A mixer kifejezés a tökéletes bizonyíték arra, mennyire lenézett itthon ez a szakma, mennyire nincs presztizse, és hogy mennyire másképp kezelik az embert külföldön, mint itthon. Személy szerint a kocsmáros, pultos, és mixer szótól is hidegrázást kapok. A világ bármelyik pontján ha megkérdezed, mivel foglalkozik egy mixer, rávágják, hogy betonkeverővel. Nem italokkal. A bartending sokkal több, mint összeborítani random alkoholos piákat, majd felvakarni a pult alól a végeredményt... egy meglehetősen szerteágazó szakma, amit valószínűleg nagyon sokáig fogok tanulni, és még tovább fogok fejlődni benne. Rengeteg gyakorlás. Már most iszonyú mennyiségű anyag és teendő gyűlt össze, amivel foglalkoznom kell, ha jó akarok lenni, és a nyakam tenném rá, hogy egy csomó felett elsiklottam. Óriási italismeretre lesz szükségem, a világ minden pontjáról. Alaposan, pontosan, minden részletre kiterjedően. Ismernem kell majd a gyümölcsöket, fűszereket, alkoholmentes italokat. Az italkészítési technikákat már megtanultam, csak rengeteg rutin kell. Tovább kell képeznem magam a Flair terén... iszonyú mennyiségű gyakorlás. A kávék terén rendben vagyok egyelőre, de hosszútávon ott is fejlődnöm kell... erről majd külön írok. Bármennyire is távol áll tőlem, a borokat, pezsgőket is jól meg kell ismernem... ciki, ha a bartender nem tud bort ajánlani a vacsorához, úgyhogy sommelier alapképzés is kell majd idővel. Ugyanez a helyzet a sörökkel, ciderekkel, ale-ekkel... de ezekkel szívesebben foglalkozom. Ezután persze üzleti gazdálkodás, marketing, management... jó pár ezer oldal olvasmány, és legalább ennyi óra éles gyakorlat áll előttem, mire igazán jól fog menni. Úgyhogy lényeg a lényeg... Nem mixer, bartender.
És mégis, hogy jövök én ide? Hogy lehet engem egyáltalán egy lapon említeni ezzel az egésszel?
Aki ismer rég óta, nagyon jól tudja, mi a véleményem az alkoholról. Azaz azt hiszi, hogy nagyon jól tudja. Gimnázium alatt egy csepp alkoholt nem ittam meg, de tényleg. Azt hitte mindenki, hogy utálom az egészet, és teljesen hidegen hagy. Az igazságot azonban a következőképpen tudnám helyesen megfogalmazni:
Egész életemben gyűlöltem az értelmetlen, minőségtelen, és mértéktelen ivászatot, ami csak arról szól, hogy minél gyorsabban és olcsóbban igyuk le magunkat a sárga földig azért, hogy keményebbnek/érettebbnek tűnjünk/elfogadjanak a többiek/mindenki ezt csinálja, és így tovább. Ugyanez a véleményem arról, amikor valaki egész nap összeiszik minden sz*rt, aztán a körülötte élőknek kell elviselnie mindent, amit akaratán kívül csinál, mert elvesztette a kontrollt.
Viszont ez így nem jelenti az alkohol teljes elutasítását... a dolog mögött gyönyörű kultúra van. A történelem során tökélyre vitték az előállítási folyamatokat, az országok kultúrájának része, és ha valaki ésszel nyúl hozzá, finom. Leszámítva a minősíthetetlen, kommersz löttyöket, mindegyikben van valami szépség, egyediség. Ha pedig valaki hozzáértően keveri, isteni végeredmény születhet, ami már simán lehet tudomány, vagy akár művészet is. Úgyhogy nem, nem vagyok, és nem is voltam soha antialkoholista. Kitartok a felelős alkoholfogyasztás és értékesítés mellett is, de nem érzek abban problémát, ha valaki este jó társaságban megiszik egy jó whiskyt, cognacot, koktélt, vagy sörözik egy jót a haverjaival... sem azzal, ha végigbulizik egy éjszakát jó néhány körrel, amíg el nem veszti emberi méltóságát. Ez már mindenkinek a saját lelkiismeretére van bízva. Nem véletlen tiltott fiatal korban: meg kell érni rá. És hiszem, hogy emberek tudják jól érezni magukat akár egy forró tea társaságában is, nem kell lerészegedni ahhoz, hogy elviseljék egymást... ;)
Atyaég, micsoda hegyi beszédet hoztam össze... Nem egyszerű. Végülis csak arról nem írtam most, hogy mit is csinálok tulajdonképpen... fene, ez marad a következő bejegyzésre. De legalább bőven lesz mit írnom addig, amíg még itthon vagyok...
Legközelebb folytatom a hosszú lére eresztett bevezetőt, már csak azért is, hogy értsétek majd, mit is művelek én odakint... ;)
2012. április 10., kedd
New Journey Begins... blah-blah-blah...
Üdvözlet!
Újra itt vagyok. Harmadszorra, egy harmadik blogban. Első alkalommal azért váltottam blogot, mert új életet akartam kezdeni, új olvasókkal... most az indok prózaibb: elfelejtettem a másik jelszavát. Nesze nekem. Na de, sebaj. Új élet, már megint.
Aki már ismer, jól tudja: nem vagyok képes megmaradni a hátsó felemen, pláne nem Magyarország határain belül. Jártam már japánban cserediákként, és költöztem már Walesbe hirtelen felindulásból. =) Akkor egyedül mentem, ifjabban, naivabban. Most is ifjú vagyok, most is naiv, de nagyon sokat fejlődtem, és kategóriákkal felkészültebben vágok neki a nagyvilágnak - jelen esetben nem is egyedül. ;) Nagyon más lesz ez, mint múltkor.
A cél újra az Egyesült Királyság. Hogy azon belül hol? Múltkor Swansea volt, most a jó ég tudja. A repülőgépem 2012 Május 23.-án, reggel 6:45 perckor száll fel a Fer...Liszt Ferenc repülőtérről (bah, már ez sem a régi...), és Londonban száll le. Ez minden, amit tudok... meg az, hogy ez csak az első lépés lesz. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy Angliában fogjuk leélni az életünket... de az biztos, hogy nem Magyarországon. Kittim majd egy hónap múlva jön utánam... addig rendet kell raknom odakint.
Engedtem a szelíd erőszaknak, és újra blogírásba fogtam, amely megörökíti kezdeti lépéseinket - majd később életünk folytatását. Ha úgy adja az élet, akkor további költözéseket... és így tovább, és így tovább. Ez a blog éppen ezért nem csak a költözésről, és a már jól bejáratott, idegen országba költözésről fog szólni, hanem későbbi életünkről, dolgainkról, munkánkról, céljainkról, és megoldásainkról is. Mindenkit szeretettel várok olvasóim között, akik eleve olvastak régen, ismernek valahonnan, vagy egyáltalán nem, csak szeretnek olvasni. Lassan beindul majd Angol nyelvű blogom is, aki érintett, azt is olvashatja majd nyugodtan... bár terveim szerint az szakmai jellegű lesz, és egy másik irányból mutatja majd be kezdeti szárnypróbálgatásaim. Kíváncsi leszek. Természetesen a dolog nem kizárólagos, és a két blogot _együtt_ fogom írni.. (egyébként odahaza nagyon csúnyán kikapnék...)
Régen nem írtam blogot, úgyhogy fel kell kapnom valahol a mese fonalát: meg is fogom tenni, a következő bejegyzésben. Összefoglalom majd röviden, mi a fene is ez az egész, miben sántikálunk megint, mi változott, és milyen lényegi különbségek vannak az előző kivonulásommal szemben...
Újra itt vagyok. Harmadszorra, egy harmadik blogban. Első alkalommal azért váltottam blogot, mert új életet akartam kezdeni, új olvasókkal... most az indok prózaibb: elfelejtettem a másik jelszavát. Nesze nekem. Na de, sebaj. Új élet, már megint.
Aki már ismer, jól tudja: nem vagyok képes megmaradni a hátsó felemen, pláne nem Magyarország határain belül. Jártam már japánban cserediákként, és költöztem már Walesbe hirtelen felindulásból. =) Akkor egyedül mentem, ifjabban, naivabban. Most is ifjú vagyok, most is naiv, de nagyon sokat fejlődtem, és kategóriákkal felkészültebben vágok neki a nagyvilágnak - jelen esetben nem is egyedül. ;) Nagyon más lesz ez, mint múltkor.
A cél újra az Egyesült Királyság. Hogy azon belül hol? Múltkor Swansea volt, most a jó ég tudja. A repülőgépem 2012 Május 23.-án, reggel 6:45 perckor száll fel a Fer...Liszt Ferenc repülőtérről (bah, már ez sem a régi...), és Londonban száll le. Ez minden, amit tudok... meg az, hogy ez csak az első lépés lesz. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy Angliában fogjuk leélni az életünket... de az biztos, hogy nem Magyarországon. Kittim majd egy hónap múlva jön utánam... addig rendet kell raknom odakint.
Engedtem a szelíd erőszaknak, és újra blogírásba fogtam, amely megörökíti kezdeti lépéseinket - majd később életünk folytatását. Ha úgy adja az élet, akkor további költözéseket... és így tovább, és így tovább. Ez a blog éppen ezért nem csak a költözésről, és a már jól bejáratott, idegen országba költözésről fog szólni, hanem későbbi életünkről, dolgainkról, munkánkról, céljainkról, és megoldásainkról is. Mindenkit szeretettel várok olvasóim között, akik eleve olvastak régen, ismernek valahonnan, vagy egyáltalán nem, csak szeretnek olvasni. Lassan beindul majd Angol nyelvű blogom is, aki érintett, azt is olvashatja majd nyugodtan... bár terveim szerint az szakmai jellegű lesz, és egy másik irányból mutatja majd be kezdeti szárnypróbálgatásaim. Kíváncsi leszek. Természetesen a dolog nem kizárólagos, és a két blogot _együtt_ fogom írni.. (egyébként odahaza nagyon csúnyán kikapnék...)
Régen nem írtam blogot, úgyhogy fel kell kapnom valahol a mese fonalát: meg is fogom tenni, a következő bejegyzésben. Összefoglalom majd röviden, mi a fene is ez az egész, miben sántikálunk megint, mi változott, és milyen lényegi különbségek vannak az előző kivonulásommal szemben...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)