Hova tovább?

Ködös, de szép jó reggelt mindenkinek, így helyi idő szerint délután egy körül.

Örömmel(?) jelentem, hivatalosan is beadtam a felmondásom, még pénteken. Életemben először szépen, papíron, aláírva, mindenestül. Most már azt is tudom, hogy kell. A főnökeim nem kell mondani, marha nagyot néztek. Azt mondták, sajnálják, és hogy szomorúak, hogy elmegyek... ha visszajönnék, vagy meggondolom magam, várnak. Mondjuk ez nem akadályozta meg őket abban, hogy megvágják az óráim az utolsó hónapomban... a kisfőnök nagyon rendes volt, és korrekt műszakokat adott... kedvenc főnöknőm viszont heti 1-2 napot minden héten lecsípett a munkaidőmből. Kedves tőle, nem fogom neki elfelejteni. Az utolsó pár hetemben elérték végre, hogy a bizalmam, tiszteletem utolsó szilánkjait is elveszítsék. Megspóroltak nekem egy alapos lelkiismeret-furdalást, és legalább azt is tudom, hogy nem kell összetörnöm magam nekik a következő pár hétben. Egy 800-1000 fontot így is fogok keresni, ha minden jól megy, és a február végi fizetésemben még felmondásom után is lógnak vagy 4-500 fontnyi fizetett szabival. De ezt a könyvelő intézi... és a kisfőnök egyébként is azt mondta, hogy ő még itt lesz. Ha nem kapom meg, telefonáljak neki, kezeskedik róla. Vele is alaposan kiszúrtak egyébként... szépen, heti egy-két napban kivetették vele az összes maradék szabadnapját a hónapban, amíg még itt vagyok. Részben oké, részben nem... pihen egy kicsit a zúzda előtt, az oké.. és egy-két kevésbé kellemes feladatot is megkaptam helyette. Mondjuk nekem oké. Kitti még sajnált, hogy én vagyok itt az egyetlen, aki szerette a munkáját, és nekem is itt kell hagynom. De áldozatokat egyrészt hozni kell... másrészt meg kedvenc nagyfőnökeim tettek róla, hogy ne tűnjön többé áldozatnak.

Fogadalmam: ha saját üzletem és alkalmazottjaim lesznek, embernek fogom őket tekinteni, és úgy is fogom kezelni.

Első körben, nekem kell kiképeznem az utánpótlást - egy srác az étteremből, éveket dolgozott már bárban, csak a koktélbárra kell felkészíteni, meg az egyedül nyitva tartásra. Meg ugye klasszikus koktélok, alapok... a koktélos tudását innen-onnan szedte össze, úgyhogy vannak azért hibái itt-ott, bőven. A legtöbb csak praktikai, egy részét én is itt tanultam meg. Egyébként meg lehet, hogy jobban ért a dolgokhoz, mint én. Bizonyos dolgokhoz sokkal jobban. De megnézzük. Kaptam egy-két hétvégét is a kisfőnök nélkül - azokon a napokon én fogom vinni a bárt. Úgyis benne van az önéletrajzomban, hogy assistant manager vagyok... most egy kicsit meg is dolgozok érte, majdhogynem tét nélkül. Plusz leírhatom, hogy képeztem ki embereket... tiszta haszon. Felőlem oké.

Úgyhogy mint mondta, kellően felhúztam magam ahhoz, hogy tövig benyomjam a lesz*rom gombot, eddig voltam jó gyerek. a CCTV rendszer meg nem érdekel túlzottan. Annyira bíznak bennünk egyébként, hogy a pultra van állítva a térfigyelő rendszer, és még otthonról is tudja nézegetni a nagyfőnök, interneten keresztül. Az ilyen bizalommal nem lehet mit csinálni - meg kell hálálni. Tegnap még koccintottunk is az új sráccal odafenn, még a kamerának is emeltem a poharam, nehogy, azt higyjék, hogy elfelejtettem őket. Nagyon finom kis Daiquirit ráztam magamnak, a pulton található legdrágább rumból (12 éves El Dorado), frissen facsart limeléből, és Liquor 43 vanília likőrből cukorszirup helyett. Finom volt. Az új sráccal pedig tisztán oktatási és továbbképzési célból szintén ugyanabból a rumból csináltattam magának egy Anejo Old Fashioned-et, hogy megtanulja, hogy kell. Komoly ital, komolyan kell csinálni. Ha meg a főnök netalántán balhézna, akkor az orra alá dörgölöm a számlát, hogy egy kedves vendég hívott meg rá, aki mellesleg közel 180 fontot hagyott a bárban. Kedves volt tőle, még akkor is, ha céges hitelkártyáról nyomta. Csak egy daiquiri és egy old fashioned volt, semmi más... azt meg hogy miből csinálom, eldöntöm én, én vagyok a bártender, nem ő. Finom volt egyébként, mint mindig, a Daiquiri meg egyenesen isteni.

A délután további részét unalmamban takarítás helyett egy üveg vízzel és free-pouring (szabad, mérce nélküli pontos töltés) gyakorlásával töltöttem, ki tudja, mikor lesz rá szükségem. Le kell porolni eldugott képességeim. A 25 és az 50 milliliter már 1-2ml pontossággal megy szinte mindig (a nagyja cseppre pontos), a többit még újra ki kell gyakorolnom. Lesz időm bőven azt hiszem, nem lehet gáz nagyon. Kitti egyébként sokkal-sokkal jobb nálam ebben, ő nagyon jól nyomja. Továbbra sem bízom benne, hogy ez a technika sűrűbb, cukros likőrökkel is működik, de mint mondtam, még kellhet. Élesben kicsit más, ha tétje van, de ha kelleni fog, begyakorlom. A nagyfőnök meg még örülhet is, komolyan veszem a szakmát. Profi munkaerő, gyakorlással töltöm az időm. Takarítani meg már úgy sincs mit.

Akinek nem esett még le: a nagyfőnök tökélyre fejlesztette, hogy lehet valakinek ripityára zúzni a munkamorálját, lojalitását, motivációját. Mondjuk nem értem, miért csak most szállt el az agyam ennyire, már három hónapja megvágta az óráim... de ez a legutolsó lépése egy-két háromnapos munkahéttel, végleg betette a kaput.

Eközben a tervek egyre pontosabbak. Utolsó munkanapom február 3, terveim szerint 5.-én nekivágok Északnak, és egyedül megyek Leedsbe. Kerítek magamnak vagy egy szobát, vagy egy hostelt két hétre, aztán onnan folytatom a munka és lakáskeresést. Egyedül mozgékonyabb vagyok, kicsit rugalmasabb, és ha van két hetem megoldani mindent, valószínűleg csipkedni fogom magam. Mint mondtam, egy fizetést még februárban is kapok, azzal elvagyok. Kitti körülbelül két hétre rá követ (18.-a körül), mire van lakás... Niki valószinűleg hó végén jön utánunk. És persze ha a lakás már megvan, akkor anya jöhet bármikor. A kutyát vicces lesz kibulizni, de egy nagyobb városban ez is könnyebb. Majd a domborzatnak utána kell nézni egy kicsit - de biciklivel sokkal könnyebb lenne közlekedni odafenn, és úgy nem lenne gáz a város külső részein lakni sem.
A héten beszélünk házinénivel is, hogy tudjon mit kezdeni a szobáival... a kölyök meg örülhet, hogy eltűntünk innen. Remélem kap a helyünkre egy kellően hangos afrikai kompániát, akik leköltöznek a nappaliba tévét nézni minden délután, amikor játszani akar, és a végén leesik neki, mennyire jól járt velünk. Mi életjelet sem adtunk, ha itthon voltunk... de gyakrabban nem voltunk itthon, mint igen. Majd felnő, egyszer rendes ember lesz még belőle, bőven.

Már küldözgetem az önéletrajzaim és jelentkezéseim - eddig nincs sok válasz, de ez nem is meglepő. A legnagyobb dilemmám egyébként elég fura: annyi a jó hely, hogy legszívesebben mindenhol dolgoznék. Dugig van jobbnál jobb bárokkal a város. Jelentkeztem egy jobbféle Marriott koktélbárba is, a nosztalgia kedvéért - állítólag abban a hotelben dolgozik a leányzó, aki anno felvételiztetett Bristolban. Vicces lenne, ha megint ő felvételiztetne. Egy másik helyen vérprofi a koktélmenű, és saját rézlepárlójuk van a bárban - ott desztillálnak házi cuccokat, párlatokat, likőröket a bárnak. Egy-két láncba is jelentkeztem, meg érdekesebb bárokba - még sok helyre nem küldtem, de szépen lassan. Februárig úgyse tudok interjúra menni... úgyhogy van idő. A jobb helyeknél meg már ott van az önéletrajzom. Ha odaértem, megyek egy-két kört személyesen is, mert miért ne. A nagyja  úgyis csak akkor fog komolyan venni, ha személyesen vagyok ott. A lakbért hat hónapra előre fizetjük, amire a pénz már régen zsebben van, úgyhogy az se katasztrófa, ha egy-két hónapig meló nélkül maradunk. Kellemetlen, de nem katasztrófa. És kellően nagy város, hogy legyenek lehetőségeink.

Mi van még addig? Kittivel végigjárni pár érdekes helyet a városban, elmenni egy-két jó vacsira, néhány finom kávéra... én szeretném megszerezni legalább a Personal License papírom, és komolyan gondolkodom egy hivatalos online wine-spirit trainingen is, kóstolással összekötve. Nem tudom, hogy oldják meg, de része a kurzusnak. Ki kell pofoznom kicsit az angolom még, felkészülni egy kicsit a helyi nyelvezetre (West-Yorkshire, yeeeey)... aztán visszarázódni újra a normális életre. Lesz konyhánk, főzhetünk... végre azt ehetünk, amit akarunk, normálisan, amikor akarunk, amiből akarjuk, és senki nem fog beleszólni, hogy főzzük. Legfeljebb anya, de rá meg hallgatunk, mert ért hozzá. Vele úgyis jó buli főzni. Ha lesz időm, megpróbálom majd a Wing Tsun Kungfut is... régóta ki szeretném próbálni. Félek, hogy az időt nem fogom tudni összehozni rá, mivel az edzések nagy része este van... Kittitől meg nem szeretném elvenni az időt szabadnapjaimon, akkor inkább vele vagyok. Kerítenünk kell egy-két jó parkot, szigorúan mókusokkal... aztán ha minden rendben, akkor ráérünk a hova tovább kérdéssel foglalkozni. Csak lépésenként. Ahogy a blogot is, lépésenként.

A meglepetést nem felejtettem el - készül. Sziasztok!