Bréking plusz képek...

Szi... -dirr-

*Megérkezik az első eldobott kő a késlekedő és/vagy elmaradt bejegyzések miatt, és kobakon kólintja hősünket*

Szóval sziasztok, jelentem élek, és új blogbejegyzéssel jelentkezem, mert van megint mit írni. -kopp- és igen, tudom, hogy soká tartott mint írtam, és -durr- tudom hogy sok embert az is érdekli, ha nem történik sem.. -bamm- ..mi, és hogy az is ér-puff-dekes... Nade most tényleg van miről írni, talán túl sok is. A bejegyzésem első fele az új fejleményekről és azok magyarázatáról szól, a második fele meg egy kis kikapcsolódás, és egy pár kép rólunk, már ha megtalálom. Papa is hiányolta a bejegyzéseim, úgyhogy tényleg esedékes már.

Nos, a hirtelen fejlemény: sikeresen kirúgattam magam a munkahelyemről. Elméletileg. Technikai K.O, a helyzet nem ilyen egyszerű... gyakorlatban én mondtam fel. Egyesek szerint bátor vagyok, anya szerint hülye, szerintem meg csak egyszerűen én. A saját elveimnek és értékeimnek megfelelően cselekedtem, amiért nagyon büszke vagyok magamra, és kifejezetten jól érzem magam.

Szóval igazából nincs kirúgás, felmondás van. Írásbeli, a részemről. Még nem adtam le, csak kérték. Először pontosan elmagyarázom a helyzetet, úgy érthető lesz.

Épp Yorkban sétálgattunk, és néztük a libákat (igen, libákat. Meg kislibákat. Majd nézzetek fényképeket. Aki tudja, milyen madár, az mondja meg, amíg nem, addig meg liba marad), és az ebédre hozott szendvicseinket majszoltuk (szalámis-sajtot, barna kenyér, egy kis paprikával - a részletek kedvelőinek, és a mamáknak, hogy tudják, igenis eszünk zöldséget), amikor felhívtak egy Leedsi koktélbárból, hogy be kéne menni interjúra, mert tetszik az önéletrajzom. Oké, sima ügy, kaptam időpontot két nap múlvára. Kicsit utánanéztem a bárnak - elég puccos Art Deco olasz étterem, 20-30-as évek hangulatából, elég profi koktélbárral. Pont úgy néz ki, mint ami az én stílusom, a menü is teljesen korrekt, egyszerű, de kellően érdekes. Elég forgamas, és gyakorlattól függően jó fizetést ígérnek.

El is mentem interjúra - a bármanager elég elborult figura. Igazi hipster pofaszakáll, teljesen úgy néz ki mint Jerry Thomas. (a szakma atyja, az ezernyolcszázas évek végéről) Elbeszélgettünk egy kicsit, előadta, hogy mit érdemes tudni a bárról, aztán körbevezetett. Netes hasonlattal élve tíz percen keresztül szivárványt hánytam, olyan a hely. Nagyon durva, hogy mit össze nem gyűjtöttek ott... minden van, amiért bártender lettem. Iszonyúan sokat tudnék ott tanulni. Az, hogy kézzel faragják a japán jéggömböket, az egy dolog, de marhanagy pénz is van az egész mögött. Mondhatni, nem sz*rral gurigáznak. Ha vannak ennyire jók is, mint látszik, és még kellek is nekik, akkor ez nekem szakmailag maga a mennyország.

Tetszettem nekik, szombaton megyek próbanapra. A probléma itt volt: szombaton a másik helyen is dolgoznom kellett volna (= én vagyok az egyetlen bártender jelenleg a hotelben, aki ért a koktélokhoz), úgyhogy meg kellett oldanom valahogy, hogy elmehessek. Jelenthettem volna beteget, vagy behazudhattam volna valami halaszthatatlan programot... de úgy döntöttem, csakis a szín tiszta igazat. Ilyen vagyok és kész. 24 és háromnegyed évet leéltem komolyabb hazugságok nélkül, és akármennyien, akármennyire is néznek hülyének emiatt a döntésem miatt, nem most fogom elkezdeni a hazudozást, és pláne nem azoknak, akik eddig segítettek nekem. Odamentem a főnökömhöz, és megmondtam neki, hogy szombaton próbanapra umegyek máshová, és ez el van döntve, és a következményeket meg vállalom. Megköszönte az őszinteségem, szólt a felettesünknek, úgyhogy péntek az utolsó napom. El vagyok engedve, de csak írott felmondás után. Úgyhogy péntekre jövök nekik egy felmondó levéllel, az lesz az utolsó napom. Próbanap szombaton hattól, aztán utánam a vízözön. Megnézzük, mi lesz belőle. Tudom, merész húzás, talán hülyeség is, de kismillió indokom van az előző hely ellen... az egyetlen mellette pedig az, hogy addig legalább keresek egy minimálbért. Ez túl jó lehetőség, hogy kihagyjam, és ehhez kockázatot kell vállalni... ha meg nem jön be, akkor áldozatot hozni, és lenyelni a bukót. Eshetek pofára, valóban, de legalább van tétje a dolognak. Nagyon jónak kell lennem szombaton. Rajtam kívül még körülbelül négyen-öten indulnak a pozícióért, úgyhogy egyszerű azért nem lesz - de innen szép nyerni, vagy pofára esni. Ha összejön, akkor értelmet nyert az utóbbi pár hónapom... ha meg nem, akkor önéletrajz leporol, és vissza az utcára tovább keresni egy olyan helyet, ahol semmi olyanra nem kényszerítenek munka címén, amiért legszivesebben leköpném magam. Nagyon csúnya dolgokat tudnék mesélni a hotelről, és már egyébként is kezdett sok lenni. Amit kellett, azt megtanultam ott, ami hiányosságom volt, azt bepótoltam, és most irány tovább. Ugrottam már egy párszor ejtőernyő nélkül, aztán még mindig élek. Majd kiderül.

És igen, tudom. Tényleg jelenthettem volna beteget, de az nem én lettem volna. Így legalább (volt) főnököm is kapott egy esélyt, hogy felvegyen valakit gyorsan a helyemre. Tompítottam az ő pofára esését is... így már nem koppan akkorát. Ha meg a hirtelen "betegségem" másnapján beadom a felmondásom, az kicsit átlátszó lett volna. Az hogy tükörbe nézni nem tudtam volna, az egy dolog, de a városon belül simán elvágtam volna magam szakmailag, mint megbízható ember. Úgyhogy ne haragudj anya, ez muszáj volt.

Szombaton tessék nekem drukkolni egy kicsit. Tudom hogy jó vagyok, csak ahhoz drukkoljatok, hogy a többinél is jobb legyek. És bármi is fog történni, tudom hogy jó vége lesz.


Oké, az újdonságokról ennyit. Voltunk kirándulni. Találtunk egy nagyon szép közeli parkot (Roundhay Park), ahová még egy párszor tuti visszamegyünk (pontos bejegyzés majd akkor lesz róla), a múlt héten meg Yorkba mentünk kirándulni. Gyönyörű egy város, érdemes volt megnézni. Részleteket majd erről is. Addig meg küldök egy kis anya által szerkesztett videót arról, amilyen képeket csináltunk. Zene nincs, de szép. Kommentár legközelebb. Asszem ez a lélektani határom blogbejegyzések hosszánál. Enjoy!