Szépjóreggelt mindenkinek, nekem szebb már nem is lehetne. Hogy azonnal kinyírjam a spoilert, fel vagyok véve, szerdán kezdek. Úgyhogy most izgalom és feszültség nélkül elmesélem a történteket.
Ufff. Szóval.. ehhh... szóval.. az a helyzet, hogy tegnap elhagytam az állam valahol munka közben, azóta azt keresem. Ha valaki megtalálja, mindenképpen szóljon... szép az idő, szellőzik az állkapcsom, de azért mégis. Durva volt nagyon, amit láttam tegnap. Még most is próbálom feldolgozni a történteket. Ilyen jól hónapok óta nem éreztem magam munkahelyen.
Jól kipihentem magam, lazítottam egy kicsit, meg felkészültem az esti melóra... sétáltam egy kört a városban, és jelentkeztem a próbanapon fél órával hamarabb, hogy legyen időm felkészülni és megszokni a dolgokat. Megismerkedtem a hellyel, aztán hatkor körülbelül munkába is álltam.
A próbanap nagyon jól sikerült, a főnök teljesen oda volt. Azt mondta, minden tekintetben magasról vertem a többi jelentkezőt, jól vágok mindent, gyors voltam, jó megjelenésű, és kőkeményen dolgozom, úgyhogy bár személy szerint nem ígérhet semmit, mert a végső döntést nem ő hozza, de be fog dumálni. Azóta egyébként már felhívott, a főnök áldását adta, szerdán kezdek. A héten három napot fogok dolgozni, mert már megvan a beosztás, de jövő hét utántól heti öt napom lesz. A hétfő mindig fix szabadnap, mert zárva van a bár, a többi napon variálva lesz.
Először is az étteremről. Bibis Italianissimo étterem és koktél bár, 40 éve működik, és belülről nyilvánvaló volt, hogy miért. Belülről óriási, 350-400 embert játszva kiszolgál, és semmiből se sajnálják a pénzt, az is látszik. Van egy marhanagy étterem rész, egy nagy, szigetszerű bár, amit elvileg körbe lehet járni, a másik oldalán koktélbár résszel. Külön barista szekció van, ahol 2-3 ember nyomja folyamatosan a kávékat és forró italokat, úgyhogy ha kávézni akarunk, csak kérnünk kell. Szinte minden pincér olasz, a dolgok fele eleve olaszul is ki van írva, a konyhában sokan nem is nagyon beszélnek angolul. Még jó, hogy a spanyol után részben az olaszt is értem.. legalábbis van ötletem, hogy miről folyik a társalgás. A pincérek jól nyomják az angolt, úgyhogy nincs gond, kedves volt mindenki.
A bár legszebb álmaimból került elő, azt hiszem... egyszerűen csoda. Bocsánat, de most ki fogok írni magamból mindent, amit láttam, szakmai szempontból is... ez le kell írnom egyszer, hogy fel tudjam dolgozni rendesen. Még mindig nem hiszem el, amit láttam.
Gyönyörű és tiszta, tisztán is van tartva. Mindennek megvan a helye, és ott is tartják... fel is van címkézve minden, hogy minek hol a helye. Minden kézre esik, könnyen használható, viszonylag intuitív, sejthető, hogy hova kell nyúlni.. higiéniai szempontból is top... aminek a hűtőben a helye, azt oda is rakják. Semmi nincs útban, ha többen dolgozunk, egymást sem akadályozzuk, egy álom ott dolgozni. Bár itthon simán kiesnek a kezemből a dolgok, de bárpult mögött rendmániás vagyok. Mindent a helyére, mindent feltakarítani... ha kupi van, harapok. Itt nem kell, mert mindenki mindent rendben tart, zúzdában is. Rendben könnyebb dolgozni.
A felszerelés öt csillagos. Top minőségű japán fém shakerek (plusz néhány igazi klasszikus háromrészes), japán kristály keverőpoharak, mindenből több mint elég... jól kinéző poharak, stílusos cuccok. A bitterekért nem hogy könyörögni nem kell, de a felét házilag csinálják, és üveg bitteresüvegekben tárolják, hogy még pontosabb és szebb legyen. Már szinte ennyi elég lenne, hogy megvegyenek, de a legjobb részek még csak most jönnek. Az italkínálat azonnal fejbevert - olyan cuccokkal dolgozhatok majd, amiről álmodni se mertem soha. Csak whiskyből annyi van nekik, mint más bárokban egyéb italokból összesen (csak skótwhiskyből két sor), és már a belépő kategóriás dolgok is a jobbak közül vannak. Ugyanez elmondható a rumokról, ginekről, érdekesebb likőrökről... az amaretto eredeti, az aperitif és vermut kínálat még az Oki-nami után is fejbevert, pedig kisfőnök aztán imádta az ilyeneket... minden vodka a fagyasztóban. Ez az első hely a városban, ahol ezt látom.
A részletek zseniálisak. Házon belül csinálják a bitterek felét, és az összes szirupot - házi készítésű orgeat (édes és keserű mandulaszirup), falernum (karibi ízvilágú szirup), grenadine (igazi gránátalmából - amilyet sehol nem kapsz italnagykerben se...) házi készítésű, vodka alapú parfümök (például rebarbarás, earl grey-es) az italok plusz illatosítása kedvéért. Óriási spanyol olivabogyók a martinibe, eredeti amarena cseresznye (15 font/üveg), ehető virágok trópusi dísznek, legjobb minőségű gyümölcslevek és mixerek... ehh. A jég külön megér egy misét. Az általuk "sz*r jég"-ként emlegetett is jobb, mint amit eddig életemben fogtam, a jó jegük akkora kocka, hogy már a shaker is más hangot ad, az ütős whiskykhez meg kézzel faragják az öklömnyi jéggömböket, japán módra. Ezt is meg kell tanulnom, többek között. (Akinek a sok japánozásból még nem esett le - a japán bártending a modern szakma egyik nagyon fontos irányzata, és tömény profizmus)
Viszont még mindig a munkatársak ütöttek a legnagyobbat. Nagyon kedves és rendes volt mindenki, de enyhén sokkot kaptam. Najó, nem enyhén. Nagyon sokkot kaptam. Olyan szinten süt róluk a profizmus, hogy még mindig nem tértem magamhoz. Az egy dolog, hogy mindannyian az igazi keményvonalas "gentleman bartender" irányt erősítik, de ennyire jókat még soha nem láttam. Kisfőnököm délen ezt a stílust "over the top"-ként emlegette. A fele japánosan nyomja. Az egyik srác már el is kezdett tanítani a stílusra... huhh. Teljesen kiütött. Azokban a körökben, ahol eddig dolgoztam, én jól nyomtam. Ügyes vagyok, gyors, és viszonylag szépen dolgozom. De itt... komolyan, úgy éreztem magam, mint aki semmit nem tud. Komolyan, lomha mint egy viziló. Az olyan szintű kecsességnek és profizmusnak bennem még legfeljebb csak a halvány szikrája van meg (Még). Kicsit olyan érzésem volt, mintha versenyzőként betoltam volna nagyapám rozsdás kerti talicskáját a Monacoi Forma1-es nagydíjra. Ilyen sokk utóljára akkor ért, amikor a Bols után besétáltam a Boutiq bárba pesten (Na azok a srácok is nyomják ilyen szinten...) Úgyhogy most, hogy túl vagyok az első sokkon, a tanulásra fogok fókuszálni. A Parateo elv szerint minden szakmában a felső 20% viszi a dolgok 80%-át... itt az idő, hogy feltanuljam magam a top 20% közé. A litván srác már fel is ajánlotta, hogy tanít. Csak azt remélem, hogy fogom tudni viszonozni.
Szóval, nagyon jó estém volt. Haza se akartam jönni. A kisfőnök nagyon elégedett volt, külön kiemelt mindent, amit jól csináltam, és mint mondtam, ma reggel már hívott is, hogy megbeszéljük az első műszakjaim, meg hogy szerdán vigyem a bankszámlaszámom, adópapírokat, útlevelet, stb. Úgyhogy most jól is érzem magam.
A délután további részében bemegyek a városba Kittiért - sétálunk egy kicsit a jó időben, keresünk neki cipőt, meg valószínűleg beülünk egy mozira is. Reméljük, elcsípünk egy filmet. (Megj: nagyon szép idő van, jó lesz bebiciklizni...)
A mai írásbeli áradozást berekesztem, de azért a mai napra engedélyezem magamnak a rózsaszín ködöt. Jah, és hivatalosan is beadom a felmondásom a másik helyen. Végre.
Sziasztok!
2013. május 26., vasárnap
2013. május 22., szerda
Bréking plusz képek...
Szi... -dirr-
*Megérkezik az első eldobott kő a késlekedő és/vagy elmaradt bejegyzések miatt, és kobakon kólintja hősünket*
Szóval sziasztok, jelentem élek, és új blogbejegyzéssel jelentkezem, mert van megint mit írni. -kopp- és igen, tudom, hogy soká tartott mint írtam, és -durr- tudom hogy sok embert az is érdekli, ha nem történik sem.. -bamm- ..mi, és hogy az is ér-puff-dekes... Nade most tényleg van miről írni, talán túl sok is. A bejegyzésem első fele az új fejleményekről és azok magyarázatáról szól, a második fele meg egy kis kikapcsolódás, és egy pár kép rólunk, már ha megtalálom. Papa is hiányolta a bejegyzéseim, úgyhogy tényleg esedékes már.
Nos, a hirtelen fejlemény: sikeresen kirúgattam magam a munkahelyemről. Elméletileg. Technikai K.O, a helyzet nem ilyen egyszerű... gyakorlatban én mondtam fel. Egyesek szerint bátor vagyok, anya szerint hülye, szerintem meg csak egyszerűen én. A saját elveimnek és értékeimnek megfelelően cselekedtem, amiért nagyon büszke vagyok magamra, és kifejezetten jól érzem magam.
Szóval igazából nincs kirúgás, felmondás van. Írásbeli, a részemről. Még nem adtam le, csak kérték. Először pontosan elmagyarázom a helyzetet, úgy érthető lesz.
Épp Yorkban sétálgattunk, és néztük a libákat (igen, libákat. Meg kislibákat. Majd nézzetek fényképeket. Aki tudja, milyen madár, az mondja meg, amíg nem, addig meg liba marad), és az ebédre hozott szendvicseinket majszoltuk (szalámis-sajtot, barna kenyér, egy kis paprikával - a részletek kedvelőinek, és a mamáknak, hogy tudják, igenis eszünk zöldséget), amikor felhívtak egy Leedsi koktélbárból, hogy be kéne menni interjúra, mert tetszik az önéletrajzom. Oké, sima ügy, kaptam időpontot két nap múlvára. Kicsit utánanéztem a bárnak - elég puccos Art Deco olasz étterem, 20-30-as évek hangulatából, elég profi koktélbárral. Pont úgy néz ki, mint ami az én stílusom, a menü is teljesen korrekt, egyszerű, de kellően érdekes. Elég forgamas, és gyakorlattól függően jó fizetést ígérnek.
El is mentem interjúra - a bármanager elég elborult figura. Igazi hipster pofaszakáll, teljesen úgy néz ki mint Jerry Thomas. (a szakma atyja, az ezernyolcszázas évek végéről) Elbeszélgettünk egy kicsit, előadta, hogy mit érdemes tudni a bárról, aztán körbevezetett. Netes hasonlattal élve tíz percen keresztül szivárványt hánytam, olyan a hely. Nagyon durva, hogy mit össze nem gyűjtöttek ott... minden van, amiért bártender lettem. Iszonyúan sokat tudnék ott tanulni. Az, hogy kézzel faragják a japán jéggömböket, az egy dolog, de marhanagy pénz is van az egész mögött. Mondhatni, nem sz*rral gurigáznak. Ha vannak ennyire jók is, mint látszik, és még kellek is nekik, akkor ez nekem szakmailag maga a mennyország.
Tetszettem nekik, szombaton megyek próbanapra. A probléma itt volt: szombaton a másik helyen is dolgoznom kellett volna (= én vagyok az egyetlen bártender jelenleg a hotelben, aki ért a koktélokhoz), úgyhogy meg kellett oldanom valahogy, hogy elmehessek. Jelenthettem volna beteget, vagy behazudhattam volna valami halaszthatatlan programot... de úgy döntöttem, csakis a szín tiszta igazat. Ilyen vagyok és kész. 24 és háromnegyed évet leéltem komolyabb hazugságok nélkül, és akármennyien, akármennyire is néznek hülyének emiatt a döntésem miatt, nem most fogom elkezdeni a hazudozást, és pláne nem azoknak, akik eddig segítettek nekem. Odamentem a főnökömhöz, és megmondtam neki, hogy szombaton próbanapra umegyek máshová, és ez el van döntve, és a következményeket meg vállalom. Megköszönte az őszinteségem, szólt a felettesünknek, úgyhogy péntek az utolsó napom. El vagyok engedve, de csak írott felmondás után. Úgyhogy péntekre jövök nekik egy felmondó levéllel, az lesz az utolsó napom. Próbanap szombaton hattól, aztán utánam a vízözön. Megnézzük, mi lesz belőle. Tudom, merész húzás, talán hülyeség is, de kismillió indokom van az előző hely ellen... az egyetlen mellette pedig az, hogy addig legalább keresek egy minimálbért. Ez túl jó lehetőség, hogy kihagyjam, és ehhez kockázatot kell vállalni... ha meg nem jön be, akkor áldozatot hozni, és lenyelni a bukót. Eshetek pofára, valóban, de legalább van tétje a dolognak. Nagyon jónak kell lennem szombaton. Rajtam kívül még körülbelül négyen-öten indulnak a pozícióért, úgyhogy egyszerű azért nem lesz - de innen szép nyerni, vagy pofára esni. Ha összejön, akkor értelmet nyert az utóbbi pár hónapom... ha meg nem, akkor önéletrajz leporol, és vissza az utcára tovább keresni egy olyan helyet, ahol semmi olyanra nem kényszerítenek munka címén, amiért legszivesebben leköpném magam. Nagyon csúnya dolgokat tudnék mesélni a hotelről, és már egyébként is kezdett sok lenni. Amit kellett, azt megtanultam ott, ami hiányosságom volt, azt bepótoltam, és most irány tovább. Ugrottam már egy párszor ejtőernyő nélkül, aztán még mindig élek. Majd kiderül.
És igen, tudom. Tényleg jelenthettem volna beteget, de az nem én lettem volna. Így legalább (volt) főnököm is kapott egy esélyt, hogy felvegyen valakit gyorsan a helyemre. Tompítottam az ő pofára esését is... így már nem koppan akkorát. Ha meg a hirtelen "betegségem" másnapján beadom a felmondásom, az kicsit átlátszó lett volna. Az hogy tükörbe nézni nem tudtam volna, az egy dolog, de a városon belül simán elvágtam volna magam szakmailag, mint megbízható ember. Úgyhogy ne haragudj anya, ez muszáj volt.
Szombaton tessék nekem drukkolni egy kicsit. Tudom hogy jó vagyok, csak ahhoz drukkoljatok, hogy a többinél is jobb legyek. És bármi is fog történni, tudom hogy jó vége lesz.
Oké, az újdonságokról ennyit. Voltunk kirándulni. Találtunk egy nagyon szép közeli parkot (Roundhay Park), ahová még egy párszor tuti visszamegyünk (pontos bejegyzés majd akkor lesz róla), a múlt héten meg Yorkba mentünk kirándulni. Gyönyörű egy város, érdemes volt megnézni. Részleteket majd erről is. Addig meg küldök egy kis anya által szerkesztett videót arról, amilyen képeket csináltunk. Zene nincs, de szép. Kommentár legközelebb. Asszem ez a lélektani határom blogbejegyzések hosszánál. Enjoy!
*Megérkezik az első eldobott kő a késlekedő és/vagy elmaradt bejegyzések miatt, és kobakon kólintja hősünket*
Szóval sziasztok, jelentem élek, és új blogbejegyzéssel jelentkezem, mert van megint mit írni. -kopp- és igen, tudom, hogy soká tartott mint írtam, és -durr- tudom hogy sok embert az is érdekli, ha nem történik sem.. -bamm- ..mi, és hogy az is ér-puff-dekes... Nade most tényleg van miről írni, talán túl sok is. A bejegyzésem első fele az új fejleményekről és azok magyarázatáról szól, a második fele meg egy kis kikapcsolódás, és egy pár kép rólunk, már ha megtalálom. Papa is hiányolta a bejegyzéseim, úgyhogy tényleg esedékes már.
Nos, a hirtelen fejlemény: sikeresen kirúgattam magam a munkahelyemről. Elméletileg. Technikai K.O, a helyzet nem ilyen egyszerű... gyakorlatban én mondtam fel. Egyesek szerint bátor vagyok, anya szerint hülye, szerintem meg csak egyszerűen én. A saját elveimnek és értékeimnek megfelelően cselekedtem, amiért nagyon büszke vagyok magamra, és kifejezetten jól érzem magam.
Szóval igazából nincs kirúgás, felmondás van. Írásbeli, a részemről. Még nem adtam le, csak kérték. Először pontosan elmagyarázom a helyzetet, úgy érthető lesz.
Épp Yorkban sétálgattunk, és néztük a libákat (igen, libákat. Meg kislibákat. Majd nézzetek fényképeket. Aki tudja, milyen madár, az mondja meg, amíg nem, addig meg liba marad), és az ebédre hozott szendvicseinket majszoltuk (szalámis-sajtot, barna kenyér, egy kis paprikával - a részletek kedvelőinek, és a mamáknak, hogy tudják, igenis eszünk zöldséget), amikor felhívtak egy Leedsi koktélbárból, hogy be kéne menni interjúra, mert tetszik az önéletrajzom. Oké, sima ügy, kaptam időpontot két nap múlvára. Kicsit utánanéztem a bárnak - elég puccos Art Deco olasz étterem, 20-30-as évek hangulatából, elég profi koktélbárral. Pont úgy néz ki, mint ami az én stílusom, a menü is teljesen korrekt, egyszerű, de kellően érdekes. Elég forgamas, és gyakorlattól függően jó fizetést ígérnek.
El is mentem interjúra - a bármanager elég elborult figura. Igazi hipster pofaszakáll, teljesen úgy néz ki mint Jerry Thomas. (a szakma atyja, az ezernyolcszázas évek végéről) Elbeszélgettünk egy kicsit, előadta, hogy mit érdemes tudni a bárról, aztán körbevezetett. Netes hasonlattal élve tíz percen keresztül szivárványt hánytam, olyan a hely. Nagyon durva, hogy mit össze nem gyűjtöttek ott... minden van, amiért bártender lettem. Iszonyúan sokat tudnék ott tanulni. Az, hogy kézzel faragják a japán jéggömböket, az egy dolog, de marhanagy pénz is van az egész mögött. Mondhatni, nem sz*rral gurigáznak. Ha vannak ennyire jók is, mint látszik, és még kellek is nekik, akkor ez nekem szakmailag maga a mennyország.
Tetszettem nekik, szombaton megyek próbanapra. A probléma itt volt: szombaton a másik helyen is dolgoznom kellett volna (= én vagyok az egyetlen bártender jelenleg a hotelben, aki ért a koktélokhoz), úgyhogy meg kellett oldanom valahogy, hogy elmehessek. Jelenthettem volna beteget, vagy behazudhattam volna valami halaszthatatlan programot... de úgy döntöttem, csakis a szín tiszta igazat. Ilyen vagyok és kész. 24 és háromnegyed évet leéltem komolyabb hazugságok nélkül, és akármennyien, akármennyire is néznek hülyének emiatt a döntésem miatt, nem most fogom elkezdeni a hazudozást, és pláne nem azoknak, akik eddig segítettek nekem. Odamentem a főnökömhöz, és megmondtam neki, hogy szombaton próbanapra umegyek máshová, és ez el van döntve, és a következményeket meg vállalom. Megköszönte az őszinteségem, szólt a felettesünknek, úgyhogy péntek az utolsó napom. El vagyok engedve, de csak írott felmondás után. Úgyhogy péntekre jövök nekik egy felmondó levéllel, az lesz az utolsó napom. Próbanap szombaton hattól, aztán utánam a vízözön. Megnézzük, mi lesz belőle. Tudom, merész húzás, talán hülyeség is, de kismillió indokom van az előző hely ellen... az egyetlen mellette pedig az, hogy addig legalább keresek egy minimálbért. Ez túl jó lehetőség, hogy kihagyjam, és ehhez kockázatot kell vállalni... ha meg nem jön be, akkor áldozatot hozni, és lenyelni a bukót. Eshetek pofára, valóban, de legalább van tétje a dolognak. Nagyon jónak kell lennem szombaton. Rajtam kívül még körülbelül négyen-öten indulnak a pozícióért, úgyhogy egyszerű azért nem lesz - de innen szép nyerni, vagy pofára esni. Ha összejön, akkor értelmet nyert az utóbbi pár hónapom... ha meg nem, akkor önéletrajz leporol, és vissza az utcára tovább keresni egy olyan helyet, ahol semmi olyanra nem kényszerítenek munka címén, amiért legszivesebben leköpném magam. Nagyon csúnya dolgokat tudnék mesélni a hotelről, és már egyébként is kezdett sok lenni. Amit kellett, azt megtanultam ott, ami hiányosságom volt, azt bepótoltam, és most irány tovább. Ugrottam már egy párszor ejtőernyő nélkül, aztán még mindig élek. Majd kiderül.
És igen, tudom. Tényleg jelenthettem volna beteget, de az nem én lettem volna. Így legalább (volt) főnököm is kapott egy esélyt, hogy felvegyen valakit gyorsan a helyemre. Tompítottam az ő pofára esését is... így már nem koppan akkorát. Ha meg a hirtelen "betegségem" másnapján beadom a felmondásom, az kicsit átlátszó lett volna. Az hogy tükörbe nézni nem tudtam volna, az egy dolog, de a városon belül simán elvágtam volna magam szakmailag, mint megbízható ember. Úgyhogy ne haragudj anya, ez muszáj volt.
Szombaton tessék nekem drukkolni egy kicsit. Tudom hogy jó vagyok, csak ahhoz drukkoljatok, hogy a többinél is jobb legyek. És bármi is fog történni, tudom hogy jó vége lesz.
Oké, az újdonságokról ennyit. Voltunk kirándulni. Találtunk egy nagyon szép közeli parkot (Roundhay Park), ahová még egy párszor tuti visszamegyünk (pontos bejegyzés majd akkor lesz róla), a múlt héten meg Yorkba mentünk kirándulni. Gyönyörű egy város, érdemes volt megnézni. Részleteket majd erről is. Addig meg küldök egy kis anya által szerkesztett videót arról, amilyen képeket csináltunk. Zene nincs, de szép. Kommentár legközelebb. Asszem ez a lélektani határom blogbejegyzések hosszánál. Enjoy!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)