Azaz Christmas, inkább. Az jön. Karácsony, de nagyon.
Az utolsó pár napban olyan lusta voltam, amennyire csak lehet. Megígértem a főnökömnek, hogy semmi értelmeset nem csinálok itthon. Ő azt javasolta, hogy nézzek egész nap tévét, és zsibbasszam le az agyam. Azt hiszem, a zsibbasztásnak nagyrészt eleget tettem... bár még így is több agyi tevékenységet végeztem, mint a legtöbb ember általában. Elég sokat játszottam, lazítottam... néztünk Kittivel filmeket, játszottunk együtt... kereskedni (azaz még csak gyakorolni) sajnos nem tudtam (természetesen az egyetlen egész hetes szabadságomnak pont az amerikai hálaadás hetére kell esnie, amikor az amerikai kereskedők pulykatúladagolástól ájultan fetrengenek otthon, úgyhogy piaci tevékenységnek még akkor sincs nyoma se a héten, amikor véletlenül nyitva van a piac) úgyhogy ez mostmár januárra marad.
Kínaizni sikerült... ahányszor megyek valahová, mindig meghallgatok egy leckét, itthon meg úgy látom, reggel megy a legjobban. Amikor még csend van, és mindenki alszik, bevonulok a kis tanuló szobámba, és kiírkálom leckénként az írásjegyeket, gyakorlom kicsit a hangsúlyokat, és így tovább... jó lesz ez, nem sietek sehová.
Tegnap bementem a munkahelyemre a beosztásomért - megkaptam egész decemberre, és január első hetére. Az egyik kedvenc munkatársam így fogadott: "Rohanj, fuss, menekülj amíg tudsz, menj innen és vissza se gyere" Csak hogy a helyzetet illusztráljam. Karácsonyi hangulat, égők, fények, (szinte) minden nap élő zene, amikor igen, akkor napi kétszer, számítások szerint napi 1000+ vendég... hétfőn is nyitva leszünk, a legkorábbi műszak nem tízkor, hanem kilenckor kezdődik, és valószinűleg sokkal később is végzünk, mint általában. Az első héten 2, a többi csak heti 1 szabadnap. Ahogy számoltam, laza becsléssel 60+ órásra jön ki minden hét... (az első csak 50+ra), és lesz egy két hetes periódus, ahol 11 napot fogok dolgozni zsinórban, és ebbe a 24-25-26 is beleesik. Aztán meg lesz három szabadnapom, utána szilveszter, és még egy szabadnap. Az lesz a végső hajrá, amit izomból és idegből kell majd végigtolni. Egyébként örülök neki, mert ebben a szakmában a december a pénzkeresésről szól. Ettől függetlenül bőven karácsonytúladagolásom lesz, munkahelyen kívül szerintem az ünnep bármilyen jelére agresszívan fogok reagálni, és karácsonyi díszeket, pásztorbotokat és egyéb giccses cuccokat fogok mindenkinek a fejéhez vágni, aki csak emlékeztetni is próbál a karácsony létére, amikor nem muszáj. Alapvetően allergiás vagyok a karácsonyra, de ez rá fog tenni egy lapáttal. Itthon azt hiszem, inkább csendes tagadásba fogok temetkezni, a munkahelyen meg vigyorgok, mint a tejbetök. Azt hiszem szerezni fogok egy műsorlistát a melóhelyről, és úgy fogom kihuzigálni karácsonyig, mint egy adventi naptárat.
Kitti szerint már csak azért is kemény lesz, mert náluk már kezdenek előbújni az alsóbb, kevésbé intelligens rétegek is (kapucnis, tréninggatyás, leginkább állami juttatásból élő, kicsit nehezen érthető akcentusú figurák), a kevésbé intelligens, de annál hajmeresztőbb rendeléseikkel... ilyenkorra ők is összeszedik a pénzüket, és beülnek egy karácsonyi bulira az olcsó szórakozóhelyek helyett. Átlalában a minőségi dolgok helyett a mennyiségre mennek, és Kittit már tegnap őrületbe kergették (sztori: kér valami alja cuccot, aminek minőségi helyen a nevét sem ismerik, kiakad, rendel 20 shotot, aminek a nagyfőnöknél lealkudja 1/3-al az árát, mert az neki drága, és huszan vannak, a végén pedig leveteti az autómatikus szervízdíjat, mert ő a kiszolgálásért nem fizet... és szerintem a főnök hülye, hogy ilyennek engedményeket ad). Szóval vicces lesz, ebben majdnem biztos vagyok. Ezért jó egyébként a shaker többek közt... ha kicsit jobban felidegesítnek a kelleténél, akkor azonnal le tudom adni a fölös dühöt és energiát egy kicsit aggresszívabb rázással. Olyankor általában nem mernek hozzám szólni.
Ma még megnézzük a szünet előtti utolsó walking dead részt, lazítok este egy kicsit, holnaptól pedig karácsonyi zombie üzemmód. Januártól pedig visszatérek a normális emberek sorába, és megint csinálok valami kreatívat. Van már jó néhány tervem, de azokról majd akkor. Remélem, tudok majd azért egy kicsit új sztorikkal helyzetjelenteni decemberben - ha nem, akkor bocs. Mára megint ennyi, sziasztok!
2013. december 2., hétfő
2013. november 27., szerda
... (megint, jah)
Jólvanna, bocsi. Bocsánat, elnézést, sorry, ごめんなさい、lo siento, 对不起, mi dispiace... több nyelven nem tudom. Szóval már megint nem írtam, nah. De nézzétek a jó oldalát. Nem írtam június óta... ez személyes rekord, és még mindig visszajövök írni. Na jó, a jövök túlzás, Kitti úgy rúgdosott ide, hogy írjak már blogot végre. Már nem is merek visszamenni magyarországra, mert megesznek reggelire. Vagy ebédre, vagy vacsorára, napszaktól függően. Szóval itt vagyok, nah. És miről írjak? Fene tudja. Kitti szerint egyszerű, hónapok óta nem írtam, csak történt valami. Jah. Túl sok minden, azt már nehéz leírni. Blogolni rendszeresen jó, vagy sehogy. Lehet, hogy megint egy kisebb regényt kell írnom magunkról.
Szóval megvagyunk, jól vagyunk, éljük az életünk. Pont... Pont. Pont.
Najó, bővebben. Most éppen szabadságon vagyok... a főnök elzavart szabira, mert január végére az összeset el kell használnom, vagy elveszik. Ki nem fizetik egyébként, úgyhogy ki kell vennem. A másik felét januárban fogom kivenni szerintem... állítólag dögunalom lesz, úgyhogy nem is bánom. Valahova el is megyünk majd januárban... valószinűleg Londonba, mert fél napnál többet még nem töltöttünk ott. Azaz én múltkor majdnem töltöttem egy napot. Nagykövetségen (igazából Konzulátusan, de félig a nagykövetség is igaz) jártam, és bár viszonylag rendesek voltak, egy ideje megint elég Magyarországból, még a külképviseletén keresztül is. A sztori lényege, hogy lejárt az útlevelem, és el kellett mennem a konzulátusra, megújítani egy kisebb vagyonért. Az érzelmeim vegyesek - sajnálom az emlékbe eltett alig használt japán vízumom, és alig vártam már, hogy megszabaduljak életem _komolyan_ legrosszabb igazolványfényképétől... sajnos a kettő együtt jár. Lehet, hogy csak kitépem és elteszem a vízumot, a maradékot pedig rituálisan elégetem. Fene tudja. Most már van új útlevelem, még ha kalandosan is. Egy hónapos várólista volt, kértem időpontot, hétfőre... hétfőn sose dolgozom, zárva van az étterem, úgyhogy nyilvánvaló volt. Aha, persze. Egész évben soha nincs nyitva hétfőn az étterem, kivéve azon az egy napon - beszerveztek oda egy kötelező tréning napot, ahova mindenkinek mennie kellett. Puff. Kellemetlen. A főnök végül rábólintott, hogy menjek... elég hülye helyzet, és nem tehetek róla, aztán ők se szeretnének illegálisan foglalkoztatni senkit. Úgyhogy a papír az kellett. Elengedtek. 11:45-re volt időpontom Londonba (késés nem tolerált, ami fair - én se szeretem), és busszal indultam, hajnali fenetudja hánykor... és természetesen késett a busz, legalább egy órát. Még jó, hogy mindig bekalkulálom a késést (utállok késni, nem is szoktam)... de ennyit nem számoltam rá. 11:40-kor szálltam le. Victoria station, magyar konzulátus táv, Londonban, 5 perc alatt? Bitch please. Kezemben a GPS-el lefutottam, és alig másfél perc késéssel és egy ajtó tévesztéssel ott voltam. Marhanagy mázlim volt, hogy oda építették a nagykövetséget, nem valahová a külvárosba. Aztán már nyugi volt, körbesétáltam a belvárost, dögönyöztem mókust, megnéztem a Big Ben-t, Hyde-Parkot, és természetesen a kék kakast is (valamelyik lökött kitett egy marhanagy kék kakasszobrot a Trafalgar téri hiány zó lovasszobor helyére - szerintem nagyon vicces látvány), meg volt egy kis London hangulatom. Mindegy, ez már hónapokkal ezelőtt volt. Asszem valamikor októberben. Azóta már postán meg is érkezett az új útlevél... feltehetően az utolsó, a következő útlevelem a tervek szerint már brit lesz, nem magyar. Azzal egy kicsit könnyebb lesz utazgatni a nagyvilágban. Arra keleten is sokkal könnyebben adnak vízumot.
Szóval. Továbbra is Leeds, jó kis hely. Már jól ismerjük, megszoktuk... meg (még) nem untuk, jól elvagyunk. Szabadnapokon mászkálunk (nehezen viselem a bezártságot - ha két nap egymás után itthon vagyok, már el kell mennem sétálni valahová), sorban próbáljuk ki a helyi éttermeket (különös tekintettel a Thai étteremekre, a thai kajára nagyon rákattantunk), néha egy-egy mozi... már Kitti is érti a filmeket, úgyhogy tudunk menni, ha akarunk. Elég sok mindent beterveztünk. Szeretnénk az országon belül, és kívül is utazgatni (van egy fali térképünk, ahol csillagozgatjuk, hol jártunk - mert utazgatni jó), megnézni jó pár helyet... és életemben először ez már annyira nem is pénz, inkább szabadidő és szabadság kérdése. Erre kell majd még valamit kitalálni. Januártól Kitti jógázni szeretne, én meg kinéztem egy Wing Chun kung-fu klubot a közelben, azt már nagyon régen ki szerettem volna próbálni, és egy kis plusz mozgás is rám fér (bár melóban mozgok eleget). Arra is csak időt kell szakítanom valahogy, ez még megoldásra vár. Meg egyébként is.... annyi érdekes dolog van itt, amit ki akarunk próbálni, meg megtapasztalni... lesz mit csinálnunk, csak győzzük idővel. Ez általában a nehezebb.
Vendéglátásban dolgozva a szabadnapok nem egyszerűek... bőven van előnye és hátránya is a dolognak. A munkaidő nem 9-től 5-ig, hanem bármikortól bármeddig tart (bár éjjel egy után ritkán végzünk) és bármelyik nap... nekünk is van hétvégénk, csak az esetek 98,5%-ában ez nem szombat-vasárnapra esik. Nekem mondjuk jó a rendszer - hétfőn az étterem zárva, így ez fix szabadnap, és ezen kívül még vagy kapok egy véletlenszerű plusz napot, vagy egy-két hétre előre kérhetem , hogy melyiket szeretném. Ez marhajó, lenne, ha Kittinél is így működne. Így én csak egyszerűen ki szoktam kérni vagy a vasárnapot, vagy a hétfőt, hogy kettő legyen egymás után, és reménykedünk, hogy legalább egy egybe fog esni. De ettől függetlenül szerencsére a délelőttök nagy részén együtt vagyunk, sokszor együtt tudunk hazajönni, és az életritmusunk is teljesen más mint a normál munkaidőben dolgozóknak. Annak meg, hogy nincs hétköznapi értelemben vett hétvégénk (uhh, ez milyen egy elcseszett szerkezet lett, atyaég... csak azért is megtartom) kifejezetten örülök. Ha elmegyünk valahová, jobban szeretjük a békét is nyugalmat, és azt, ha nem lógnak a csilláron is emberek - az idegbajos tömegeket jobban szeretem a bárpult viccesebb oldaláról figyelni. Egy hétköznapi nyugodt, gyertyafényes vacsit jobban tudok értékelni... a városban hömpölygő hétvégi tömeggel meg sajnos nem tudok mit kezdeni - olyankor még a zárt tereket is kerülöm.
Hogy az agyam kicsit karban tartsam, elkezdtem megint nyelvet tanulni - a munkahelyemből fakadóan először az olaszt, de mivel nem volt elég kihívás, és annyira nagyon nem is érdekel, váltottam a kínaira. Úgyhogy most újrakezdtem a mandarint... és most, hogy érdekel, még megy is. Teljesen magamtól tanulom, ügyesen kihasználva a kevés szabadidőm - podcastokat hallgatok. ChinesePod, ha valaki ismeri... Shanghaiból készíti néhány amerikai srác és kínai lány, havi tagsági díjért cserébe korlát nélkül lehet letölteni a kb 15 perces, tematikus audió-leckéket, szószedettel, flashcardokkal, feladatokkal. Az adott szinteken belül (kezdő, alap, középhaladó, stb...) kötetlenül, sorrend nélkül lehet haladni, és eddig elég hatékonynak tűnik. A leckék viccesek, egy biciklút alatt (munkába menet) meg tudok hallgatni egy-két leckét ismétléssel együtt, és megjegyezhető mennyiség. Annyira nem hangos, hogy zavarjon a forgalomban, viszont az utcán száguldozva senkit nem zavar, hogy a biciklin ülve, fennhangon kínaiul karattyolva gyakorlom a hangsúlyokat. Kivéve ha kínai csoport mellett megyek el, mert akkor vagy abbahagyom, vagy viccesen néznek. A kezdő szinttel már jóban vagyok, most megyek tovább az alapra - az még nehéz, de a következő két-három napban, ha Kitti dolgozik, tartok egy pár intenzív tanulós-ismétlős napot, hogy könnyebb legyen az átállás, aztán idővel menni fog. Élvezem nagyon, jókat röhögök melóba menet, és valami teljesen újszerűt tanulok. Az, hogy tudok japánul, segít egy kicsit, de egyébként nagyon új, és nagyon más... nem igazán lehet úgy felfogni a tanulását, mint egy európai nyelvét. Nem feltétlenül nehezebb, csak más. De karban tartja az agyam.
A közlekedés mint írtam, továbbra is biciklivel történik - egyelőre. Bár egyre hidegebb az idő (ami nem gond, mert rétegesen öltözködünk =P), de ha leesik a hó, akkor vagy lecseréljük a bringát egy szánra és néhány huskyra, vagy muszáj lesz buszozni. Igazából az se probléma, mert ketten már a taxi is annyiba kerül, mintha buszoznánk, úgyhogy éjjel is könnyen hazajutunk. A biciklizést mondjuk sajnálom. Jól kiszellőzteti a fejem. Vettünk azóta új bicikliket, Kecskét nyugdíjaztuk (egyelőre a városban van lekötve), és fontolóra vettük, hogy örökbeadjuk valakinek, aki hazaviszi, megszereli és vigyáz rá... még kiderül.
A munkahelyek továbbra is viccesek. Kitti szerencsére már régen lelépett az Angelicából (atyaég, ilyen rég írtam? Már majdnem letelt a próbaideje is az új helyen...) helyette egy Brazil étteremben bártenderkedik (és pincérkedik nagyon elvétve)... marhajó hely, voltunk egyszer egy ingyen vacsin. Fix összeget fizetsz, ehetsz a salátabárból (igazi szuper-prémium salátabár - x féle sajt, füstölt lazac, stb... isteni cuccok), és brazil stílusban, nyárson hozzák neked a húst, és addig vágják a tányérodra, amíg beléd fér (ezt egy kis kör alakú kártyával jelzed: zöld oldalával felfelé hozzák a kaját, pirossal felfelé békén hagynak, küzdjél csak azzal, amid van). Nagyon jó étterem... csak nehéz mértékletesenek lenni. Lényeg, hogy ott jó helyen van, jól érzi magát, megbecsülik, stb... rendes csapat, végre.
Én továbbra is a Bibisben rázom a shakert (egyre kifinomultabban). Már nagyon rég óta nem én vagyok az új gyerek... azóta már a sokadik új srácot képezzük ki, és annyian léptek le, hogy már lassan a régiek közé tartozom. Nagyon sokat tanultam (már megint, és még mindig), még jobban belezúgtam a szakmába, és egyre jobban élvezem (még mindig), és még többet akarok tanulni. Munka tekintetében már nagyon jó vagyok, ami magához a szakmához kell... abban már elég nehéz megfogni. A következő lépés már ezek felett lesz. Mert ugye mindig van egy szinttel feljebb... és én el szeretnék jutni odáig. Egy pár hónapja nálunk rendezték meg az északi Diaego World Class workshopot, ahol az egyik legrangosabb világversenyre készülőket képzik - volt szerencsém részt venni, eszméletlenül sokat tanultam (és találkoztam az egyik kedvenc szakmai könyvem írójával is), és rájöttem, hogy az a következő szint, ahol még labdába se tudok rúgni per pillanat. Jövőre viszont szeretném megpróbálni, és legalább megközelíteni azt a szintet. Első lépésként megbeszéltem az új főnökömmel, hogy januártól szeretnék versenyekre is járni - azt mondta, fognak támogatni. Kíváncsi leszek. Karrier szempontból óriási ugrás lenne, csak meg kell szoknom. Állítólag vendégekkel szemben már most is nagyon hasonló stílussal dolgozom, mint egy verseny bártender (játszom az agyam állandóan, és imádom a vendégeim - kivéve a barmokat, de nekik meg vigyorgok), csak ugyanúgy meg kell szoknom a feszültséget, mint anno az egyetemi prezentációkkal. Azok is simán mentek egy idő után, ez is fog.
Jön a karácsony, úgyhogy idegbaj lesz. Előre tudjuk, hogy mostantól csak heti egy szabadnapunk lesz, és általános lesz a heti 50-70 óra munka is - minden nap körülbelül 1000-1500 emberre, és két élőzenés programra számítunk. Minden nap mindenki bent lesz, és minden állás fel lesz készítve. Ez egyrészt rengeteg munkát és stresszt, másrészt brutális pénzt is jelent. Úgyhogy részemről a karácsony idén elmarad, meló lesz helyette. Kittiék meg már most forgalmasabbak mint mi, úgyhogy náluk még durvább lesz a dolog. Csak ők még januárban is tele lesznek. Januártól nálunk meg elég nagy változások lesznek megint. Az egyik nagyfőnök (az eddigi bármanager) lelép és nyit egy új bárt, az öccse megy vele, még egy ember lelép... a mostani kisfőnököm megint előre lép. Kíváncsi leszek, mi lesz belőle. A lehetőségek adottak. Most mindenesetre full gázon meló lesz decemberben, rögtön a szabadságom után.
Nah, most egyelőre ennyi elég a szófo... szófolyamból, mára itt jobb ha megállok, az olvasóim egy része tippem szerint ezt se olvasta végig, mert túl hosszú. Igen, tudom, mindig megigérem, de megpróbálok írni még a decemberi hajtásból is. Jól esik ám írni, csak rászánni magam nem egyszerű. Szóval ennyi voltam, örvendek.
Mentés, közzététel, klikk.... megosztás.
Szóval megvagyunk, jól vagyunk, éljük az életünk. Pont... Pont. Pont.
Najó, bővebben. Most éppen szabadságon vagyok... a főnök elzavart szabira, mert január végére az összeset el kell használnom, vagy elveszik. Ki nem fizetik egyébként, úgyhogy ki kell vennem. A másik felét januárban fogom kivenni szerintem... állítólag dögunalom lesz, úgyhogy nem is bánom. Valahova el is megyünk majd januárban... valószinűleg Londonba, mert fél napnál többet még nem töltöttünk ott. Azaz én múltkor majdnem töltöttem egy napot. Nagykövetségen (igazából Konzulátusan, de félig a nagykövetség is igaz) jártam, és bár viszonylag rendesek voltak, egy ideje megint elég Magyarországból, még a külképviseletén keresztül is. A sztori lényege, hogy lejárt az útlevelem, és el kellett mennem a konzulátusra, megújítani egy kisebb vagyonért. Az érzelmeim vegyesek - sajnálom az emlékbe eltett alig használt japán vízumom, és alig vártam már, hogy megszabaduljak életem _komolyan_ legrosszabb igazolványfényképétől... sajnos a kettő együtt jár. Lehet, hogy csak kitépem és elteszem a vízumot, a maradékot pedig rituálisan elégetem. Fene tudja. Most már van új útlevelem, még ha kalandosan is. Egy hónapos várólista volt, kértem időpontot, hétfőre... hétfőn sose dolgozom, zárva van az étterem, úgyhogy nyilvánvaló volt. Aha, persze. Egész évben soha nincs nyitva hétfőn az étterem, kivéve azon az egy napon - beszerveztek oda egy kötelező tréning napot, ahova mindenkinek mennie kellett. Puff. Kellemetlen. A főnök végül rábólintott, hogy menjek... elég hülye helyzet, és nem tehetek róla, aztán ők se szeretnének illegálisan foglalkoztatni senkit. Úgyhogy a papír az kellett. Elengedtek. 11:45-re volt időpontom Londonba (késés nem tolerált, ami fair - én se szeretem), és busszal indultam, hajnali fenetudja hánykor... és természetesen késett a busz, legalább egy órát. Még jó, hogy mindig bekalkulálom a késést (utállok késni, nem is szoktam)... de ennyit nem számoltam rá. 11:40-kor szálltam le. Victoria station, magyar konzulátus táv, Londonban, 5 perc alatt? Bitch please. Kezemben a GPS-el lefutottam, és alig másfél perc késéssel és egy ajtó tévesztéssel ott voltam. Marhanagy mázlim volt, hogy oda építették a nagykövetséget, nem valahová a külvárosba. Aztán már nyugi volt, körbesétáltam a belvárost, dögönyöztem mókust, megnéztem a Big Ben-t, Hyde-Parkot, és természetesen a kék kakast is (valamelyik lökött kitett egy marhanagy kék kakasszobrot a Trafalgar téri hiány zó lovasszobor helyére - szerintem nagyon vicces látvány), meg volt egy kis London hangulatom. Mindegy, ez már hónapokkal ezelőtt volt. Asszem valamikor októberben. Azóta már postán meg is érkezett az új útlevél... feltehetően az utolsó, a következő útlevelem a tervek szerint már brit lesz, nem magyar. Azzal egy kicsit könnyebb lesz utazgatni a nagyvilágban. Arra keleten is sokkal könnyebben adnak vízumot.
Szóval. Továbbra is Leeds, jó kis hely. Már jól ismerjük, megszoktuk... meg (még) nem untuk, jól elvagyunk. Szabadnapokon mászkálunk (nehezen viselem a bezártságot - ha két nap egymás után itthon vagyok, már el kell mennem sétálni valahová), sorban próbáljuk ki a helyi éttermeket (különös tekintettel a Thai étteremekre, a thai kajára nagyon rákattantunk), néha egy-egy mozi... már Kitti is érti a filmeket, úgyhogy tudunk menni, ha akarunk. Elég sok mindent beterveztünk. Szeretnénk az országon belül, és kívül is utazgatni (van egy fali térképünk, ahol csillagozgatjuk, hol jártunk - mert utazgatni jó), megnézni jó pár helyet... és életemben először ez már annyira nem is pénz, inkább szabadidő és szabadság kérdése. Erre kell majd még valamit kitalálni. Januártól Kitti jógázni szeretne, én meg kinéztem egy Wing Chun kung-fu klubot a közelben, azt már nagyon régen ki szerettem volna próbálni, és egy kis plusz mozgás is rám fér (bár melóban mozgok eleget). Arra is csak időt kell szakítanom valahogy, ez még megoldásra vár. Meg egyébként is.... annyi érdekes dolog van itt, amit ki akarunk próbálni, meg megtapasztalni... lesz mit csinálnunk, csak győzzük idővel. Ez általában a nehezebb.
Vendéglátásban dolgozva a szabadnapok nem egyszerűek... bőven van előnye és hátránya is a dolognak. A munkaidő nem 9-től 5-ig, hanem bármikortól bármeddig tart (bár éjjel egy után ritkán végzünk) és bármelyik nap... nekünk is van hétvégénk, csak az esetek 98,5%-ában ez nem szombat-vasárnapra esik. Nekem mondjuk jó a rendszer - hétfőn az étterem zárva, így ez fix szabadnap, és ezen kívül még vagy kapok egy véletlenszerű plusz napot, vagy egy-két hétre előre kérhetem , hogy melyiket szeretném. Ez marhajó, lenne, ha Kittinél is így működne. Így én csak egyszerűen ki szoktam kérni vagy a vasárnapot, vagy a hétfőt, hogy kettő legyen egymás után, és reménykedünk, hogy legalább egy egybe fog esni. De ettől függetlenül szerencsére a délelőttök nagy részén együtt vagyunk, sokszor együtt tudunk hazajönni, és az életritmusunk is teljesen más mint a normál munkaidőben dolgozóknak. Annak meg, hogy nincs hétköznapi értelemben vett hétvégénk (uhh, ez milyen egy elcseszett szerkezet lett, atyaég... csak azért is megtartom) kifejezetten örülök. Ha elmegyünk valahová, jobban szeretjük a békét is nyugalmat, és azt, ha nem lógnak a csilláron is emberek - az idegbajos tömegeket jobban szeretem a bárpult viccesebb oldaláról figyelni. Egy hétköznapi nyugodt, gyertyafényes vacsit jobban tudok értékelni... a városban hömpölygő hétvégi tömeggel meg sajnos nem tudok mit kezdeni - olyankor még a zárt tereket is kerülöm.
Hogy az agyam kicsit karban tartsam, elkezdtem megint nyelvet tanulni - a munkahelyemből fakadóan először az olaszt, de mivel nem volt elég kihívás, és annyira nagyon nem is érdekel, váltottam a kínaira. Úgyhogy most újrakezdtem a mandarint... és most, hogy érdekel, még megy is. Teljesen magamtól tanulom, ügyesen kihasználva a kevés szabadidőm - podcastokat hallgatok. ChinesePod, ha valaki ismeri... Shanghaiból készíti néhány amerikai srác és kínai lány, havi tagsági díjért cserébe korlát nélkül lehet letölteni a kb 15 perces, tematikus audió-leckéket, szószedettel, flashcardokkal, feladatokkal. Az adott szinteken belül (kezdő, alap, középhaladó, stb...) kötetlenül, sorrend nélkül lehet haladni, és eddig elég hatékonynak tűnik. A leckék viccesek, egy biciklút alatt (munkába menet) meg tudok hallgatni egy-két leckét ismétléssel együtt, és megjegyezhető mennyiség. Annyira nem hangos, hogy zavarjon a forgalomban, viszont az utcán száguldozva senkit nem zavar, hogy a biciklin ülve, fennhangon kínaiul karattyolva gyakorlom a hangsúlyokat. Kivéve ha kínai csoport mellett megyek el, mert akkor vagy abbahagyom, vagy viccesen néznek. A kezdő szinttel már jóban vagyok, most megyek tovább az alapra - az még nehéz, de a következő két-három napban, ha Kitti dolgozik, tartok egy pár intenzív tanulós-ismétlős napot, hogy könnyebb legyen az átállás, aztán idővel menni fog. Élvezem nagyon, jókat röhögök melóba menet, és valami teljesen újszerűt tanulok. Az, hogy tudok japánul, segít egy kicsit, de egyébként nagyon új, és nagyon más... nem igazán lehet úgy felfogni a tanulását, mint egy európai nyelvét. Nem feltétlenül nehezebb, csak más. De karban tartja az agyam.
A közlekedés mint írtam, továbbra is biciklivel történik - egyelőre. Bár egyre hidegebb az idő (ami nem gond, mert rétegesen öltözködünk =P), de ha leesik a hó, akkor vagy lecseréljük a bringát egy szánra és néhány huskyra, vagy muszáj lesz buszozni. Igazából az se probléma, mert ketten már a taxi is annyiba kerül, mintha buszoznánk, úgyhogy éjjel is könnyen hazajutunk. A biciklizést mondjuk sajnálom. Jól kiszellőzteti a fejem. Vettünk azóta új bicikliket, Kecskét nyugdíjaztuk (egyelőre a városban van lekötve), és fontolóra vettük, hogy örökbeadjuk valakinek, aki hazaviszi, megszereli és vigyáz rá... még kiderül.
A munkahelyek továbbra is viccesek. Kitti szerencsére már régen lelépett az Angelicából (atyaég, ilyen rég írtam? Már majdnem letelt a próbaideje is az új helyen...) helyette egy Brazil étteremben bártenderkedik (és pincérkedik nagyon elvétve)... marhajó hely, voltunk egyszer egy ingyen vacsin. Fix összeget fizetsz, ehetsz a salátabárból (igazi szuper-prémium salátabár - x féle sajt, füstölt lazac, stb... isteni cuccok), és brazil stílusban, nyárson hozzák neked a húst, és addig vágják a tányérodra, amíg beléd fér (ezt egy kis kör alakú kártyával jelzed: zöld oldalával felfelé hozzák a kaját, pirossal felfelé békén hagynak, küzdjél csak azzal, amid van). Nagyon jó étterem... csak nehéz mértékletesenek lenni. Lényeg, hogy ott jó helyen van, jól érzi magát, megbecsülik, stb... rendes csapat, végre.
Én továbbra is a Bibisben rázom a shakert (egyre kifinomultabban). Már nagyon rég óta nem én vagyok az új gyerek... azóta már a sokadik új srácot képezzük ki, és annyian léptek le, hogy már lassan a régiek közé tartozom. Nagyon sokat tanultam (már megint, és még mindig), még jobban belezúgtam a szakmába, és egyre jobban élvezem (még mindig), és még többet akarok tanulni. Munka tekintetében már nagyon jó vagyok, ami magához a szakmához kell... abban már elég nehéz megfogni. A következő lépés már ezek felett lesz. Mert ugye mindig van egy szinttel feljebb... és én el szeretnék jutni odáig. Egy pár hónapja nálunk rendezték meg az északi Diaego World Class workshopot, ahol az egyik legrangosabb világversenyre készülőket képzik - volt szerencsém részt venni, eszméletlenül sokat tanultam (és találkoztam az egyik kedvenc szakmai könyvem írójával is), és rájöttem, hogy az a következő szint, ahol még labdába se tudok rúgni per pillanat. Jövőre viszont szeretném megpróbálni, és legalább megközelíteni azt a szintet. Első lépésként megbeszéltem az új főnökömmel, hogy januártól szeretnék versenyekre is járni - azt mondta, fognak támogatni. Kíváncsi leszek. Karrier szempontból óriási ugrás lenne, csak meg kell szoknom. Állítólag vendégekkel szemben már most is nagyon hasonló stílussal dolgozom, mint egy verseny bártender (játszom az agyam állandóan, és imádom a vendégeim - kivéve a barmokat, de nekik meg vigyorgok), csak ugyanúgy meg kell szoknom a feszültséget, mint anno az egyetemi prezentációkkal. Azok is simán mentek egy idő után, ez is fog.
Jön a karácsony, úgyhogy idegbaj lesz. Előre tudjuk, hogy mostantól csak heti egy szabadnapunk lesz, és általános lesz a heti 50-70 óra munka is - minden nap körülbelül 1000-1500 emberre, és két élőzenés programra számítunk. Minden nap mindenki bent lesz, és minden állás fel lesz készítve. Ez egyrészt rengeteg munkát és stresszt, másrészt brutális pénzt is jelent. Úgyhogy részemről a karácsony idén elmarad, meló lesz helyette. Kittiék meg már most forgalmasabbak mint mi, úgyhogy náluk még durvább lesz a dolog. Csak ők még januárban is tele lesznek. Januártól nálunk meg elég nagy változások lesznek megint. Az egyik nagyfőnök (az eddigi bármanager) lelép és nyit egy új bárt, az öccse megy vele, még egy ember lelép... a mostani kisfőnököm megint előre lép. Kíváncsi leszek, mi lesz belőle. A lehetőségek adottak. Most mindenesetre full gázon meló lesz decemberben, rögtön a szabadságom után.
Nah, most egyelőre ennyi elég a szófo... szófolyamból, mára itt jobb ha megállok, az olvasóim egy része tippem szerint ezt se olvasta végig, mert túl hosszú. Igen, tudom, mindig megigérem, de megpróbálok írni még a decemberi hajtásból is. Jól esik ám írni, csak rászánni magam nem egyszerű. Szóval ennyi voltam, örvendek.
Mentés, közzététel, klikk.... megosztás.
2013. június 29., szombat
...
Esedékes volt lassan egy új bejegyzés... Egy jó ideje. Úgyhogy itt is van.
Szóval minden oké. Csak mire leülök bejegyzést írni, addigra el is felejtem, mit akartam írni. Jah, meg ritkán írok, úgyhogy túl sok mindent szeretnék belepréselni egy bejegyzésbe. Aztán persze nem sikerül. Sebaj, megpróbáljuk. Most így két műszak közti szünetben ráérek egy kicsit.
Az élet megy tovább, dolgozgatunk, elvagyunk, meg úgy éljük az életünk. Az idő többnyire jó... érezni, hogy nyár van, de meg azért szerencsére nem döglünk a melegben. Az utóbbi időben azért sikerült szervezünk egy pár szabadtéri programot is, és ha öcsiék jönnek, akkor is simán lehet majd kinn lenni. Legutóbb bagolylesen voltunk. Kitti talált a könyvesboltban egy várostérképet, egy érdekes ötlettel. Leeds címerében két bagoly is van, és valahol a város jelképe is (azt hogy miért, nem tudom), ezért a városban itt-ott el van szórva egy-egy bagolyszobor, kép, freskó, ólomüveg... úgyhogy elmentünk megkeresni őket. Jó kis séta, be lehet járni vele a várost alaposan. Kitti blogjában van is fénykép róluk, lefényképeztük kettő kivételével az összeset. Most már a mókusok is előjöttek, azokat is lehet nézni bőven. Simogatni még nem sikerült, de majd legközelebb.
Apropó jó idő. Lefoglaltuk a nyaralást... augusztus második hetében megyünk Spanyolországba. Valami vicces szigetre gondoltunk először, de végülis elcsábultunk Katalónia felé... én már voltam ott sokszor, úgyhogy nekem tuti befutó, tudom hogy jó, mindig szerettem, és szép emlékeket fog felidézni... Kitti meg még sose volt tengerparton nyaralni, úgyhogy neki is tuti, hogy jól fog kezdődni a dolog. Aztán ennél fancybb helyekre majd akkor megyünk, ha már simán ki tudjuk fizetni. (például jövőre).
Lassan esedékes lesz a lakbér újratárgyalása is. A házinéni írt egyik nap, hogy szeretnénk-e maradni... mert ő nagyon szeret minket, megbízható bérlőknek tart minket, és nagyon szivesen köt velünk civilben szerződést, ügynökség nélkül, ha szeretnénk maradni... ami nagyon jó hír. Ha az ügynökéket kihagyjuk a buliból, sokkal egyszerűbb lesz tárgyalni... ő sok pénzt megtakarít mindenféle jutalékokon és plusz költségeken (lehet hogy még mi is), és sokkal rugalmasabban tudunk majd tárgyalni, és öcsiékkel is sokkal könnyebb lesz. Úgyhogy ez ismételten jó hír.
A melóhelyen kezdek egyre otthonosabban mozogni. Egyre gyorsabban dolgozom, egyre könnyebben mennek az dolgok. A tréningem tekintetében kicsit bekeményítettünk (a legszigorúbb srác tanít, jajj nekem ha valami mellécseppen véletlenül - olyan tisztán fogok dolgozni, hogy csak nah), és úgy körülbelül újratanulok mindent. Most például shakelni tanulok... mert még az se úgy megy, ahogy kéne. Nagyon vicces, hogy azt hittem, és mindenki azt mondta, nagyon jó vagyok... de igazából csak azért voltam kiemelkedően jó, mert rossz súlycsoportban játszottam. Most egy jópár kategóriával feljebb kerültem... itt alaposan fel kell kötnöm a gatyám meg a kötényem, de amint itt jó leszek... akkor tényleg nagyon jó leszek. A kétkezesség alakul, még egy taslit se kaptam (és nem azért mert nem vették észre hogy félkezezek, hanem mert tényleg ügyes voltam), most a balkezes csipeszezésre gyúrok. Mert ugye nagyon puccos helyeken még a lájmot és egyéb díszeket se fogjuk meg kézzel, csak ahogy Daddy mondta volt - Sziggorúúúan csipesszel. Jobb kézzel sima ügy. Éltem egy évet japánban bentón, a lazán pergős japán currys rizst szemenként bepálcikázom hamarabb, mielőtt egy japán kimondja hogy "kanál", de csakis jobb kézzel. Az a fránya bal kéz már megint. Úgyhogy amikor unatkozom, és nincs idő olvasni vagy mást gyakorolni, szépen fémcsipesszel rakosgatom a kockajeget (a nevével ellentétben kerek, úgyhogy nem egyszerű) az egyik jégvödörből a másikba. Mert ugye attól függően, hogy melyik álláson dolgozom, minden eszköz más kézre esik - így bármit, amit meg tudok csinálni, azt meg kell tudnom csinálni tükrözve is, a másik oldalról, lehetőleg ugyanolyan gyorsan (mert különben minek). A kasszázás alakul, a vigyor alakul... az első pár héten a kávégép "nem volt a barátom", de kiderült, hogy csak a kávé és a nyomás volt sz*r, azóta simán megy. Olyan szép tejet habolok, hogy szinte meg tudok fésülködni a csészében, tükör nélkül. Egy-egy rozetta kezdemény már alakul is. Mellékesen, nekünk nem kell kávéval foglalkozni, mi csak magunknak készítjük, szünetben, meg meló előtt.
További érdekes hír: túl vagyok életem első koktélversenyén. A főnököm nevezett be, kötelező jelleggel - a kiképzés része. Cégen belüli, belső verseny volt by Cointreau (francia narancslikőr), minden munkahelyi bártendernek kötelező volt nevezni (kb 6an voltunk), de elsőnek tökjó volt. Sikerült ráéreznem a dolog ízére, és életem első italát is összeraktam. A feladat az volt, hogy egy Cointreau Fizz nevű italt (Cointreau, limelé, szóda) kellett átalakítani, és csinálni belőle egy érdekesebb, nyárias, frissítő italt. Jó buli volt. Az italom jól sikerült, mindenki imádta (Cointreau,gyömbér likőr, falernum szirup, limelé, abszint és kardamom bitter, szóda), a versenyt leginkább a prezentáción buktam - ugyanis életem első versenye révén lövésem se volt, hogy kell az egészet előadni. Ezt mindenki tudta, no para, kapok rá kiképzést majd bőven, csak be akartak dobni a mélyvízbe, hogy mit csinálok. Megdícsértek, azt mondták, nagyon szép kezdet. Történetesen minden munkatársam vagy versenybártender, vagy az volt élete valamelyik szakaszában, ezért alaposan ki fognak kalapálni... aztán meglátjuk. Jó buli volt, nem tartom kizártnak, hogy induljak egy-két komolyabb versenyen is.
A blogbejegyzést hosszabbra terveztem, de mivel közben felhívtak, hogy mennem kéne dolgozni, muszáj így elküldenem - de legalább megvan. Úgyhogy sziasztok, mentem dolgozni!
Szóval minden oké. Csak mire leülök bejegyzést írni, addigra el is felejtem, mit akartam írni. Jah, meg ritkán írok, úgyhogy túl sok mindent szeretnék belepréselni egy bejegyzésbe. Aztán persze nem sikerül. Sebaj, megpróbáljuk. Most így két műszak közti szünetben ráérek egy kicsit.
Az élet megy tovább, dolgozgatunk, elvagyunk, meg úgy éljük az életünk. Az idő többnyire jó... érezni, hogy nyár van, de meg azért szerencsére nem döglünk a melegben. Az utóbbi időben azért sikerült szervezünk egy pár szabadtéri programot is, és ha öcsiék jönnek, akkor is simán lehet majd kinn lenni. Legutóbb bagolylesen voltunk. Kitti talált a könyvesboltban egy várostérképet, egy érdekes ötlettel. Leeds címerében két bagoly is van, és valahol a város jelképe is (azt hogy miért, nem tudom), ezért a városban itt-ott el van szórva egy-egy bagolyszobor, kép, freskó, ólomüveg... úgyhogy elmentünk megkeresni őket. Jó kis séta, be lehet járni vele a várost alaposan. Kitti blogjában van is fénykép róluk, lefényképeztük kettő kivételével az összeset. Most már a mókusok is előjöttek, azokat is lehet nézni bőven. Simogatni még nem sikerült, de majd legközelebb.
Apropó jó idő. Lefoglaltuk a nyaralást... augusztus második hetében megyünk Spanyolországba. Valami vicces szigetre gondoltunk először, de végülis elcsábultunk Katalónia felé... én már voltam ott sokszor, úgyhogy nekem tuti befutó, tudom hogy jó, mindig szerettem, és szép emlékeket fog felidézni... Kitti meg még sose volt tengerparton nyaralni, úgyhogy neki is tuti, hogy jól fog kezdődni a dolog. Aztán ennél fancybb helyekre majd akkor megyünk, ha már simán ki tudjuk fizetni. (például jövőre).
Lassan esedékes lesz a lakbér újratárgyalása is. A házinéni írt egyik nap, hogy szeretnénk-e maradni... mert ő nagyon szeret minket, megbízható bérlőknek tart minket, és nagyon szivesen köt velünk civilben szerződést, ügynökség nélkül, ha szeretnénk maradni... ami nagyon jó hír. Ha az ügynökéket kihagyjuk a buliból, sokkal egyszerűbb lesz tárgyalni... ő sok pénzt megtakarít mindenféle jutalékokon és plusz költségeken (lehet hogy még mi is), és sokkal rugalmasabban tudunk majd tárgyalni, és öcsiékkel is sokkal könnyebb lesz. Úgyhogy ez ismételten jó hír.
A melóhelyen kezdek egyre otthonosabban mozogni. Egyre gyorsabban dolgozom, egyre könnyebben mennek az dolgok. A tréningem tekintetében kicsit bekeményítettünk (a legszigorúbb srác tanít, jajj nekem ha valami mellécseppen véletlenül - olyan tisztán fogok dolgozni, hogy csak nah), és úgy körülbelül újratanulok mindent. Most például shakelni tanulok... mert még az se úgy megy, ahogy kéne. Nagyon vicces, hogy azt hittem, és mindenki azt mondta, nagyon jó vagyok... de igazából csak azért voltam kiemelkedően jó, mert rossz súlycsoportban játszottam. Most egy jópár kategóriával feljebb kerültem... itt alaposan fel kell kötnöm a gatyám meg a kötényem, de amint itt jó leszek... akkor tényleg nagyon jó leszek. A kétkezesség alakul, még egy taslit se kaptam (és nem azért mert nem vették észre hogy félkezezek, hanem mert tényleg ügyes voltam), most a balkezes csipeszezésre gyúrok. Mert ugye nagyon puccos helyeken még a lájmot és egyéb díszeket se fogjuk meg kézzel, csak ahogy Daddy mondta volt - Sziggorúúúan csipesszel. Jobb kézzel sima ügy. Éltem egy évet japánban bentón, a lazán pergős japán currys rizst szemenként bepálcikázom hamarabb, mielőtt egy japán kimondja hogy "kanál", de csakis jobb kézzel. Az a fránya bal kéz már megint. Úgyhogy amikor unatkozom, és nincs idő olvasni vagy mást gyakorolni, szépen fémcsipesszel rakosgatom a kockajeget (a nevével ellentétben kerek, úgyhogy nem egyszerű) az egyik jégvödörből a másikba. Mert ugye attól függően, hogy melyik álláson dolgozom, minden eszköz más kézre esik - így bármit, amit meg tudok csinálni, azt meg kell tudnom csinálni tükrözve is, a másik oldalról, lehetőleg ugyanolyan gyorsan (mert különben minek). A kasszázás alakul, a vigyor alakul... az első pár héten a kávégép "nem volt a barátom", de kiderült, hogy csak a kávé és a nyomás volt sz*r, azóta simán megy. Olyan szép tejet habolok, hogy szinte meg tudok fésülködni a csészében, tükör nélkül. Egy-egy rozetta kezdemény már alakul is. Mellékesen, nekünk nem kell kávéval foglalkozni, mi csak magunknak készítjük, szünetben, meg meló előtt.
További érdekes hír: túl vagyok életem első koktélversenyén. A főnököm nevezett be, kötelező jelleggel - a kiképzés része. Cégen belüli, belső verseny volt by Cointreau (francia narancslikőr), minden munkahelyi bártendernek kötelező volt nevezni (kb 6an voltunk), de elsőnek tökjó volt. Sikerült ráéreznem a dolog ízére, és életem első italát is összeraktam. A feladat az volt, hogy egy Cointreau Fizz nevű italt (Cointreau, limelé, szóda) kellett átalakítani, és csinálni belőle egy érdekesebb, nyárias, frissítő italt. Jó buli volt. Az italom jól sikerült, mindenki imádta (Cointreau,gyömbér likőr, falernum szirup, limelé, abszint és kardamom bitter, szóda), a versenyt leginkább a prezentáción buktam - ugyanis életem első versenye révén lövésem se volt, hogy kell az egészet előadni. Ezt mindenki tudta, no para, kapok rá kiképzést majd bőven, csak be akartak dobni a mélyvízbe, hogy mit csinálok. Megdícsértek, azt mondták, nagyon szép kezdet. Történetesen minden munkatársam vagy versenybártender, vagy az volt élete valamelyik szakaszában, ezért alaposan ki fognak kalapálni... aztán meglátjuk. Jó buli volt, nem tartom kizártnak, hogy induljak egy-két komolyabb versenyen is.
A blogbejegyzést hosszabbra terveztem, de mivel közben felhívtak, hogy mennem kéne dolgozni, muszáj így elküldenem - de legalább megvan. Úgyhogy sziasztok, mentem dolgozni!
2013. június 10., hétfő
Sokadik helyzetjelentés - állatkert, kiképzés, stb...
Sziasztok!
Leeds jó hely. Nagyon jó kis város, most már ki merem jelenteni, hogy szeretem. Kellően érdekes is... és mindig van mit csinálni. Hét elején volt három szabadnapunk, gyönyörű idővel... úgyhogy szerencsére sikerült a szabadban tölteni. A közelben találtunk egy kicsi állatkertet (azaz inkább wildlife park), úgyhogy elmentünk megnézni. Egy Doncaster nevű városban van (ami mellékesen egy bűnronda és unalmas város - a parkon kívül egy órát nem töltenék el benne), szerencsére eléggé kint... és nagyon szép, kis pici. Közel sincs akkora, mint egy állatkert, és nincs is benne annyiféle állat, de nagyon ügyesen meg van csinálva. Vannak tigrisek, oroszlánok... akkora kifutón, hogy öröm nézni. Be lehet sétálni a lemúrokhoz, dél afrikai azonosítatlan rágcsálókhoz, törpekengurukhoz (meg is lehet simogatni őket, nagyon jófejek), vannak szurikáták, meg mindenféle aranyos apróság. Leopárdok a tigrispolcon, egy-két zsiráf... nagyon kellemes kiruccanás volt, és gyönyörű idő volt. Megjegyzem, azóta is hétágra süt a nap, folyamatosan. Nesze nektek angol időjárás. Ha eső van is laza általában, és pár óránál nem tart tovább. Jah, és vannak évszakok.
Link a wildlife parkhoz: http://www.yorkshirewildlifepark.com/
Néztünk parkot is...van a városban egy pár nagyon szép. Roundhay park az egyik, Golden Acre a másik... nagyon kellemes kikapcsolódás elbuszozni oda, és sétálni egyet. Pláne ilyen szép időben. Tavak, erdők... még egyik parkot se sikerült rendesen bejárni, mert elég nagyok és kacskaringósak... simán el lehet fáradni. Egy-egy elszórt golfpálya, amire rá lehet sétálni... szeretem, hogy ebben az országban ilyen közel van a természet, és minden ilyen szép zöld. Nagyon ritka itt a kopár táj. És persze a rengeteg állat. Legelnek a bárányok a mezőn, lovagol a rendőr, ugrálnak a nyulak a golfpályán... Nyugtató.
Úgyhogy az első három napban jól feltőltődtük... aztán szerda óta dolgozom megállás nélkül. Olyan 45-50 órát dolgozom egy héten, elég vicces beosztásokban. Van, hogy 12 órázok, van hogy négy óra, aztán négy óra szünet, és még 6-7 óra... meg van hogy csak egy laza 8 órás műszak. Imádom. Annyira jól érzem magam végre... úgy hiányzott, hogy feltöltsön a munkám, ne lehúzzon. Ha Kitti amúgy is dolgozik, akkor egyáltalán nem zavar,hogy a munkahelyemen vagyok ahelyett, hogy itthon lógnék.. megint úgy érzem, hogy a szakmám a hobbim is. A csapat nagyon jó. A közvetlen munkatársaim a bárban pont olyan idióták, mint én, és még a zúzós időszakokat is végigröhögjük... ami meg a legszebb, hogy még így is profi munkát végez mindenki, és az első sokk után még mindig tartom magam ahhoz, hogy ők a legjobbak akiket eddig személyesen láttam.Szerencsére tanítanak is rendesen. Főleg egy indiai és egy dél-afrikai munkatársammal lettem nagyon jóban. Az éttermi csapat nagy része olasz (majdnem mindenki), és őket is nagyon bírom. Kedvesek, vidámak, meg úgy általában jó velük dolgozni. Az ebéd kollektív, amikor ebéd vagy vacsora van, lezárják az étterem egy részét, és megterítik a személyzetnek. Mi viszünk vizet a bárból, meg poharakat, a séfek megcsinálják a kaját, és amolyan nagycsaládosan egy hosszú asztalnál együtt eszünk. Bemutattak a "keresztapának" is - ő a don, a nagyfőnök, ősz, bajszos olasz bácsi, aki minden hétvégén délelőtt bejön átnézni a könyvelést, és szobahőmérsékletű ásványvizet iszik. Sokkal többet még nem tudok róla. Mindenesetre kellemes hallgatni az olaszt egész nap, ha nagyon ráérek, lehet hogy meg is tanulom majd. Egy barista és egy pincérlány már elkezdtek olaszul tanítani, mert miért ne. Elsőre angolnak néztek, csak amikor bemutatkoztam esett le nekik, hogy nem anyanyelvem az angol. Jejj. Olaszok esetében már tudom magam álcázni. Kittire meg marha büszke vagyok. Eljött velem egyik este a munkatársaimmal pubba beszélgetni... tökjól éreztük magunkat, pár nap múlva meg kiakasztottam angol anyanyelvű munkatársaim a ténnyel, hogy egy éve tanul csak. Nem hitték el, mert szerintük simán beszélte azt a szintet, amit én... és úgy tűnik, meg tad tanulni egy nyelvet egy év alatt. Most meg már ügyes, mert olvas is angolul, és azt mondja, élvezi. Úgyhogy nagyon ügyes
Szépen lassan megkezdődött a kiképzésem is. Minden téren sokat fogok fejlődni, alaposan rágyúrnak rengeteg olyan dologra, amiről azt hittem, rajtam kívül senki nem tart fontosnak. Például a stílusomon, a mozgékonyságon, folyamatosságon sokat kell dolgoznom. Az egyik srác szerint ezt hattyú teóriának hívják. Olyannak kell lenni a pult mögött, mint egy hattyú. Szép, kecses, elegáns, amit öröm nézni, ahogy siklik a tavon. A víz alatt a lábaival persze teper mint állat, de ezt nem látja senki. Úgyhogy külön dolgozunk arra, hogy egyre szebben és higgadtabban dolgozzak, és nagyon rá kell erősítenem a bal kezemre is, hogy ne legyek féloldalas. Megállapodtunk, hogy ha feltűnően nem használom a bal kezem, és észreveszi, kapok egy taslit. Hülyébb úgyse leszek, csak ügyesebb. Kaptam egy ütős szabadtöltés tréninget is... építettek nekem egy várat poharakból, és két kézzel kellett különböző mennyiségekkel teletöltenem az összeset, mérce nélkül, egy füst alatt. Kemény menet, de teher alatt nő a pálma.
Azt mondták, hogy a következő hónapokban a munkahelyen a dél-afrikai srác lesz az "apukám", ő fog megtanítani mindenre, és állandóan a sarkamban lesz. Örülök neki, mert ő az egyik legjobb. Világversenyeken döntős szokott lenni, nagyon profi minden tekintetben, és nagyon elborult agya van a dologhoz. Az én kiképzésem a következő projektje, úgyhogy kíváncsi leszek. Cserébe viszont én is hozzá tudom őt segíteni egyik nagy életcéljához - ami történetesen nem más, mint megtanulni japánul, és eljutni japánba. Micsoda véletlen, ebben pont tudok neki segíteni. Úgyhogy tökjó, rögtön meg is tudom hálálni.
Megkezdődött a whisky tréningem is... az agyam majd eldobtam. Kezdetnek csak 8-10 féle skótwhiskyt kóstoltunk és elemeztünk ki elég behatóan. Nagyon élveztem, és kezdem érteni is. Az ízérzékelésemen és szaglásomon nagyon sokat kell még javítani, a szókincsemen meg pláne. Rengeteg illatot érzek, amit nem is tudok elnevezni. Főleg malátawhiskyket kóstoltam, pár viszonylag alapvető dolgot, meg egy-két nagyon elszállt cuccot is. Az első egy 1907-es whisky rekonstrukciója, amit az antarktisz expedíciót vezető Ernest Shackleton antarktiszi kunyhójában találtak, kivonatoltak, és limitált verziónak újra kikeverték (marhajó)... a másik meg szó szerint "nem evilági", mivel a whisky összetevőit egy kísérlet keretében szó szerint fellőttek az űrbe, és föld körüli pályán érleltek egy évtizedig. Abból se készül több, és asszem úgy 700 font belőle egy üveg. Már ha beszerezhető. Lényeg, hogy még ezt is megkóstolhattam. Mmm.
Ezen kívül mi érdekes volt még...? Fesztivál van a városban, kajákról... úgyhogy az egyik 4 órás szünetemben felmentünk körülnézni egy kicsit. Ettem marhajó hamburgert, ismerkedtem kicsit az emberekkel, lógtam egy jót a munkatársakkal... és találkoztam a régiekkel. A Park Plaza is kirakodott, ők is árulták a sushit... úgyhogy beugrottam dumálni az emberekkel. Örültek nekem, nagyon örültek, hogy jól érzem magam az új helyemen... csak a hotel nagyfőnöke vette személyes sértésnek, hogy kiléptem, de neki meg lóf*... szóval, ha nem tetszik neki, hogy tömegével lépnek le az alkalmazottjai, akkor nem árt, ha átgondolja egy kicsit a hotel HR managementjét.
Ma élvezem a szabadnapom, lógatom a lábam, olvasok egy kicsit... és este megnézzük az utolsó Game of Thrones részt az új lapostévénken. Nagyon remélem, hogy ebben a részben már végre... ooops, nem spoilerezek. Hátha valaki nem olvasta. Jah, igen, meg a könyvet is folytatom majd egy kicsit.
Aki nem jött volna rá a bejegyzésemből, annak végszóként: marhajól érzem magam a bőrömben.
byeeee!
Leeds jó hely. Nagyon jó kis város, most már ki merem jelenteni, hogy szeretem. Kellően érdekes is... és mindig van mit csinálni. Hét elején volt három szabadnapunk, gyönyörű idővel... úgyhogy szerencsére sikerült a szabadban tölteni. A közelben találtunk egy kicsi állatkertet (azaz inkább wildlife park), úgyhogy elmentünk megnézni. Egy Doncaster nevű városban van (ami mellékesen egy bűnronda és unalmas város - a parkon kívül egy órát nem töltenék el benne), szerencsére eléggé kint... és nagyon szép, kis pici. Közel sincs akkora, mint egy állatkert, és nincs is benne annyiféle állat, de nagyon ügyesen meg van csinálva. Vannak tigrisek, oroszlánok... akkora kifutón, hogy öröm nézni. Be lehet sétálni a lemúrokhoz, dél afrikai azonosítatlan rágcsálókhoz, törpekengurukhoz (meg is lehet simogatni őket, nagyon jófejek), vannak szurikáták, meg mindenféle aranyos apróság. Leopárdok a tigrispolcon, egy-két zsiráf... nagyon kellemes kiruccanás volt, és gyönyörű idő volt. Megjegyzem, azóta is hétágra süt a nap, folyamatosan. Nesze nektek angol időjárás. Ha eső van is laza általában, és pár óránál nem tart tovább. Jah, és vannak évszakok.
Link a wildlife parkhoz: http://www.yorkshirewildlifepark.com/
Néztünk parkot is...van a városban egy pár nagyon szép. Roundhay park az egyik, Golden Acre a másik... nagyon kellemes kikapcsolódás elbuszozni oda, és sétálni egyet. Pláne ilyen szép időben. Tavak, erdők... még egyik parkot se sikerült rendesen bejárni, mert elég nagyok és kacskaringósak... simán el lehet fáradni. Egy-egy elszórt golfpálya, amire rá lehet sétálni... szeretem, hogy ebben az országban ilyen közel van a természet, és minden ilyen szép zöld. Nagyon ritka itt a kopár táj. És persze a rengeteg állat. Legelnek a bárányok a mezőn, lovagol a rendőr, ugrálnak a nyulak a golfpályán... Nyugtató.
Úgyhogy az első három napban jól feltőltődtük... aztán szerda óta dolgozom megállás nélkül. Olyan 45-50 órát dolgozom egy héten, elég vicces beosztásokban. Van, hogy 12 órázok, van hogy négy óra, aztán négy óra szünet, és még 6-7 óra... meg van hogy csak egy laza 8 órás műszak. Imádom. Annyira jól érzem magam végre... úgy hiányzott, hogy feltöltsön a munkám, ne lehúzzon. Ha Kitti amúgy is dolgozik, akkor egyáltalán nem zavar,hogy a munkahelyemen vagyok ahelyett, hogy itthon lógnék.. megint úgy érzem, hogy a szakmám a hobbim is. A csapat nagyon jó. A közvetlen munkatársaim a bárban pont olyan idióták, mint én, és még a zúzós időszakokat is végigröhögjük... ami meg a legszebb, hogy még így is profi munkát végez mindenki, és az első sokk után még mindig tartom magam ahhoz, hogy ők a legjobbak akiket eddig személyesen láttam.Szerencsére tanítanak is rendesen. Főleg egy indiai és egy dél-afrikai munkatársammal lettem nagyon jóban. Az éttermi csapat nagy része olasz (majdnem mindenki), és őket is nagyon bírom. Kedvesek, vidámak, meg úgy általában jó velük dolgozni. Az ebéd kollektív, amikor ebéd vagy vacsora van, lezárják az étterem egy részét, és megterítik a személyzetnek. Mi viszünk vizet a bárból, meg poharakat, a séfek megcsinálják a kaját, és amolyan nagycsaládosan egy hosszú asztalnál együtt eszünk. Bemutattak a "keresztapának" is - ő a don, a nagyfőnök, ősz, bajszos olasz bácsi, aki minden hétvégén délelőtt bejön átnézni a könyvelést, és szobahőmérsékletű ásványvizet iszik. Sokkal többet még nem tudok róla. Mindenesetre kellemes hallgatni az olaszt egész nap, ha nagyon ráérek, lehet hogy meg is tanulom majd. Egy barista és egy pincérlány már elkezdtek olaszul tanítani, mert miért ne. Elsőre angolnak néztek, csak amikor bemutatkoztam esett le nekik, hogy nem anyanyelvem az angol. Jejj. Olaszok esetében már tudom magam álcázni. Kittire meg marha büszke vagyok. Eljött velem egyik este a munkatársaimmal pubba beszélgetni... tökjól éreztük magunkat, pár nap múlva meg kiakasztottam angol anyanyelvű munkatársaim a ténnyel, hogy egy éve tanul csak. Nem hitték el, mert szerintük simán beszélte azt a szintet, amit én... és úgy tűnik, meg tad tanulni egy nyelvet egy év alatt. Most meg már ügyes, mert olvas is angolul, és azt mondja, élvezi. Úgyhogy nagyon ügyes
Szépen lassan megkezdődött a kiképzésem is. Minden téren sokat fogok fejlődni, alaposan rágyúrnak rengeteg olyan dologra, amiről azt hittem, rajtam kívül senki nem tart fontosnak. Például a stílusomon, a mozgékonyságon, folyamatosságon sokat kell dolgoznom. Az egyik srác szerint ezt hattyú teóriának hívják. Olyannak kell lenni a pult mögött, mint egy hattyú. Szép, kecses, elegáns, amit öröm nézni, ahogy siklik a tavon. A víz alatt a lábaival persze teper mint állat, de ezt nem látja senki. Úgyhogy külön dolgozunk arra, hogy egyre szebben és higgadtabban dolgozzak, és nagyon rá kell erősítenem a bal kezemre is, hogy ne legyek féloldalas. Megállapodtunk, hogy ha feltűnően nem használom a bal kezem, és észreveszi, kapok egy taslit. Hülyébb úgyse leszek, csak ügyesebb. Kaptam egy ütős szabadtöltés tréninget is... építettek nekem egy várat poharakból, és két kézzel kellett különböző mennyiségekkel teletöltenem az összeset, mérce nélkül, egy füst alatt. Kemény menet, de teher alatt nő a pálma.
Azt mondták, hogy a következő hónapokban a munkahelyen a dél-afrikai srác lesz az "apukám", ő fog megtanítani mindenre, és állandóan a sarkamban lesz. Örülök neki, mert ő az egyik legjobb. Világversenyeken döntős szokott lenni, nagyon profi minden tekintetben, és nagyon elborult agya van a dologhoz. Az én kiképzésem a következő projektje, úgyhogy kíváncsi leszek. Cserébe viszont én is hozzá tudom őt segíteni egyik nagy életcéljához - ami történetesen nem más, mint megtanulni japánul, és eljutni japánba. Micsoda véletlen, ebben pont tudok neki segíteni. Úgyhogy tökjó, rögtön meg is tudom hálálni.
Megkezdődött a whisky tréningem is... az agyam majd eldobtam. Kezdetnek csak 8-10 féle skótwhiskyt kóstoltunk és elemeztünk ki elég behatóan. Nagyon élveztem, és kezdem érteni is. Az ízérzékelésemen és szaglásomon nagyon sokat kell még javítani, a szókincsemen meg pláne. Rengeteg illatot érzek, amit nem is tudok elnevezni. Főleg malátawhiskyket kóstoltam, pár viszonylag alapvető dolgot, meg egy-két nagyon elszállt cuccot is. Az első egy 1907-es whisky rekonstrukciója, amit az antarktisz expedíciót vezető Ernest Shackleton antarktiszi kunyhójában találtak, kivonatoltak, és limitált verziónak újra kikeverték (marhajó)... a másik meg szó szerint "nem evilági", mivel a whisky összetevőit egy kísérlet keretében szó szerint fellőttek az űrbe, és föld körüli pályán érleltek egy évtizedig. Abból se készül több, és asszem úgy 700 font belőle egy üveg. Már ha beszerezhető. Lényeg, hogy még ezt is megkóstolhattam. Mmm.
Ezen kívül mi érdekes volt még...? Fesztivál van a városban, kajákról... úgyhogy az egyik 4 órás szünetemben felmentünk körülnézni egy kicsit. Ettem marhajó hamburgert, ismerkedtem kicsit az emberekkel, lógtam egy jót a munkatársakkal... és találkoztam a régiekkel. A Park Plaza is kirakodott, ők is árulták a sushit... úgyhogy beugrottam dumálni az emberekkel. Örültek nekem, nagyon örültek, hogy jól érzem magam az új helyemen... csak a hotel nagyfőnöke vette személyes sértésnek, hogy kiléptem, de neki meg lóf*... szóval, ha nem tetszik neki, hogy tömegével lépnek le az alkalmazottjai, akkor nem árt, ha átgondolja egy kicsit a hotel HR managementjét.
Ma élvezem a szabadnapom, lógatom a lábam, olvasok egy kicsit... és este megnézzük az utolsó Game of Thrones részt az új lapostévénken. Nagyon remélem, hogy ebben a részben már végre... ooops, nem spoilerezek. Hátha valaki nem olvasta. Jah, igen, meg a könyvet is folytatom majd egy kicsit.
Aki nem jött volna rá a bejegyzésemből, annak végszóként: marhajól érzem magam a bőrömben.
byeeee!
2013. május 26., vasárnap
Próbanap és végeredménye - A legjobb bár, ahol életemben dolgoztam...
Szépjóreggelt mindenkinek, nekem szebb már nem is lehetne. Hogy azonnal kinyírjam a spoilert, fel vagyok véve, szerdán kezdek. Úgyhogy most izgalom és feszültség nélkül elmesélem a történteket.
Ufff. Szóval.. ehhh... szóval.. az a helyzet, hogy tegnap elhagytam az állam valahol munka közben, azóta azt keresem. Ha valaki megtalálja, mindenképpen szóljon... szép az idő, szellőzik az állkapcsom, de azért mégis. Durva volt nagyon, amit láttam tegnap. Még most is próbálom feldolgozni a történteket. Ilyen jól hónapok óta nem éreztem magam munkahelyen.
Jól kipihentem magam, lazítottam egy kicsit, meg felkészültem az esti melóra... sétáltam egy kört a városban, és jelentkeztem a próbanapon fél órával hamarabb, hogy legyen időm felkészülni és megszokni a dolgokat. Megismerkedtem a hellyel, aztán hatkor körülbelül munkába is álltam.
A próbanap nagyon jól sikerült, a főnök teljesen oda volt. Azt mondta, minden tekintetben magasról vertem a többi jelentkezőt, jól vágok mindent, gyors voltam, jó megjelenésű, és kőkeményen dolgozom, úgyhogy bár személy szerint nem ígérhet semmit, mert a végső döntést nem ő hozza, de be fog dumálni. Azóta egyébként már felhívott, a főnök áldását adta, szerdán kezdek. A héten három napot fogok dolgozni, mert már megvan a beosztás, de jövő hét utántól heti öt napom lesz. A hétfő mindig fix szabadnap, mert zárva van a bár, a többi napon variálva lesz.
Először is az étteremről. Bibis Italianissimo étterem és koktél bár, 40 éve működik, és belülről nyilvánvaló volt, hogy miért. Belülről óriási, 350-400 embert játszva kiszolgál, és semmiből se sajnálják a pénzt, az is látszik. Van egy marhanagy étterem rész, egy nagy, szigetszerű bár, amit elvileg körbe lehet járni, a másik oldalán koktélbár résszel. Külön barista szekció van, ahol 2-3 ember nyomja folyamatosan a kávékat és forró italokat, úgyhogy ha kávézni akarunk, csak kérnünk kell. Szinte minden pincér olasz, a dolgok fele eleve olaszul is ki van írva, a konyhában sokan nem is nagyon beszélnek angolul. Még jó, hogy a spanyol után részben az olaszt is értem.. legalábbis van ötletem, hogy miről folyik a társalgás. A pincérek jól nyomják az angolt, úgyhogy nincs gond, kedves volt mindenki.
A bár legszebb álmaimból került elő, azt hiszem... egyszerűen csoda. Bocsánat, de most ki fogok írni magamból mindent, amit láttam, szakmai szempontból is... ez le kell írnom egyszer, hogy fel tudjam dolgozni rendesen. Még mindig nem hiszem el, amit láttam.
Gyönyörű és tiszta, tisztán is van tartva. Mindennek megvan a helye, és ott is tartják... fel is van címkézve minden, hogy minek hol a helye. Minden kézre esik, könnyen használható, viszonylag intuitív, sejthető, hogy hova kell nyúlni.. higiéniai szempontból is top... aminek a hűtőben a helye, azt oda is rakják. Semmi nincs útban, ha többen dolgozunk, egymást sem akadályozzuk, egy álom ott dolgozni. Bár itthon simán kiesnek a kezemből a dolgok, de bárpult mögött rendmániás vagyok. Mindent a helyére, mindent feltakarítani... ha kupi van, harapok. Itt nem kell, mert mindenki mindent rendben tart, zúzdában is. Rendben könnyebb dolgozni.
A felszerelés öt csillagos. Top minőségű japán fém shakerek (plusz néhány igazi klasszikus háromrészes), japán kristály keverőpoharak, mindenből több mint elég... jól kinéző poharak, stílusos cuccok. A bitterekért nem hogy könyörögni nem kell, de a felét házilag csinálják, és üveg bitteresüvegekben tárolják, hogy még pontosabb és szebb legyen. Már szinte ennyi elég lenne, hogy megvegyenek, de a legjobb részek még csak most jönnek. Az italkínálat azonnal fejbevert - olyan cuccokkal dolgozhatok majd, amiről álmodni se mertem soha. Csak whiskyből annyi van nekik, mint más bárokban egyéb italokból összesen (csak skótwhiskyből két sor), és már a belépő kategóriás dolgok is a jobbak közül vannak. Ugyanez elmondható a rumokról, ginekről, érdekesebb likőrökről... az amaretto eredeti, az aperitif és vermut kínálat még az Oki-nami után is fejbevert, pedig kisfőnök aztán imádta az ilyeneket... minden vodka a fagyasztóban. Ez az első hely a városban, ahol ezt látom.
A részletek zseniálisak. Házon belül csinálják a bitterek felét, és az összes szirupot - házi készítésű orgeat (édes és keserű mandulaszirup), falernum (karibi ízvilágú szirup), grenadine (igazi gránátalmából - amilyet sehol nem kapsz italnagykerben se...) házi készítésű, vodka alapú parfümök (például rebarbarás, earl grey-es) az italok plusz illatosítása kedvéért. Óriási spanyol olivabogyók a martinibe, eredeti amarena cseresznye (15 font/üveg), ehető virágok trópusi dísznek, legjobb minőségű gyümölcslevek és mixerek... ehh. A jég külön megér egy misét. Az általuk "sz*r jég"-ként emlegetett is jobb, mint amit eddig életemben fogtam, a jó jegük akkora kocka, hogy már a shaker is más hangot ad, az ütős whiskykhez meg kézzel faragják az öklömnyi jéggömböket, japán módra. Ezt is meg kell tanulnom, többek között. (Akinek a sok japánozásból még nem esett le - a japán bártending a modern szakma egyik nagyon fontos irányzata, és tömény profizmus)
Viszont még mindig a munkatársak ütöttek a legnagyobbat. Nagyon kedves és rendes volt mindenki, de enyhén sokkot kaptam. Najó, nem enyhén. Nagyon sokkot kaptam. Olyan szinten süt róluk a profizmus, hogy még mindig nem tértem magamhoz. Az egy dolog, hogy mindannyian az igazi keményvonalas "gentleman bartender" irányt erősítik, de ennyire jókat még soha nem láttam. Kisfőnököm délen ezt a stílust "over the top"-ként emlegette. A fele japánosan nyomja. Az egyik srác már el is kezdett tanítani a stílusra... huhh. Teljesen kiütött. Azokban a körökben, ahol eddig dolgoztam, én jól nyomtam. Ügyes vagyok, gyors, és viszonylag szépen dolgozom. De itt... komolyan, úgy éreztem magam, mint aki semmit nem tud. Komolyan, lomha mint egy viziló. Az olyan szintű kecsességnek és profizmusnak bennem még legfeljebb csak a halvány szikrája van meg (Még). Kicsit olyan érzésem volt, mintha versenyzőként betoltam volna nagyapám rozsdás kerti talicskáját a Monacoi Forma1-es nagydíjra. Ilyen sokk utóljára akkor ért, amikor a Bols után besétáltam a Boutiq bárba pesten (Na azok a srácok is nyomják ilyen szinten...) Úgyhogy most, hogy túl vagyok az első sokkon, a tanulásra fogok fókuszálni. A Parateo elv szerint minden szakmában a felső 20% viszi a dolgok 80%-át... itt az idő, hogy feltanuljam magam a top 20% közé. A litván srác már fel is ajánlotta, hogy tanít. Csak azt remélem, hogy fogom tudni viszonozni.
Szóval, nagyon jó estém volt. Haza se akartam jönni. A kisfőnök nagyon elégedett volt, külön kiemelt mindent, amit jól csináltam, és mint mondtam, ma reggel már hívott is, hogy megbeszéljük az első műszakjaim, meg hogy szerdán vigyem a bankszámlaszámom, adópapírokat, útlevelet, stb. Úgyhogy most jól is érzem magam.
A délután további részében bemegyek a városba Kittiért - sétálunk egy kicsit a jó időben, keresünk neki cipőt, meg valószínűleg beülünk egy mozira is. Reméljük, elcsípünk egy filmet. (Megj: nagyon szép idő van, jó lesz bebiciklizni...)
A mai írásbeli áradozást berekesztem, de azért a mai napra engedélyezem magamnak a rózsaszín ködöt. Jah, és hivatalosan is beadom a felmondásom a másik helyen. Végre.
Sziasztok!
Ufff. Szóval.. ehhh... szóval.. az a helyzet, hogy tegnap elhagytam az állam valahol munka közben, azóta azt keresem. Ha valaki megtalálja, mindenképpen szóljon... szép az idő, szellőzik az állkapcsom, de azért mégis. Durva volt nagyon, amit láttam tegnap. Még most is próbálom feldolgozni a történteket. Ilyen jól hónapok óta nem éreztem magam munkahelyen.
Jól kipihentem magam, lazítottam egy kicsit, meg felkészültem az esti melóra... sétáltam egy kört a városban, és jelentkeztem a próbanapon fél órával hamarabb, hogy legyen időm felkészülni és megszokni a dolgokat. Megismerkedtem a hellyel, aztán hatkor körülbelül munkába is álltam.
A próbanap nagyon jól sikerült, a főnök teljesen oda volt. Azt mondta, minden tekintetben magasról vertem a többi jelentkezőt, jól vágok mindent, gyors voltam, jó megjelenésű, és kőkeményen dolgozom, úgyhogy bár személy szerint nem ígérhet semmit, mert a végső döntést nem ő hozza, de be fog dumálni. Azóta egyébként már felhívott, a főnök áldását adta, szerdán kezdek. A héten három napot fogok dolgozni, mert már megvan a beosztás, de jövő hét utántól heti öt napom lesz. A hétfő mindig fix szabadnap, mert zárva van a bár, a többi napon variálva lesz.
Először is az étteremről. Bibis Italianissimo étterem és koktél bár, 40 éve működik, és belülről nyilvánvaló volt, hogy miért. Belülről óriási, 350-400 embert játszva kiszolgál, és semmiből se sajnálják a pénzt, az is látszik. Van egy marhanagy étterem rész, egy nagy, szigetszerű bár, amit elvileg körbe lehet járni, a másik oldalán koktélbár résszel. Külön barista szekció van, ahol 2-3 ember nyomja folyamatosan a kávékat és forró italokat, úgyhogy ha kávézni akarunk, csak kérnünk kell. Szinte minden pincér olasz, a dolgok fele eleve olaszul is ki van írva, a konyhában sokan nem is nagyon beszélnek angolul. Még jó, hogy a spanyol után részben az olaszt is értem.. legalábbis van ötletem, hogy miről folyik a társalgás. A pincérek jól nyomják az angolt, úgyhogy nincs gond, kedves volt mindenki.
A bár legszebb álmaimból került elő, azt hiszem... egyszerűen csoda. Bocsánat, de most ki fogok írni magamból mindent, amit láttam, szakmai szempontból is... ez le kell írnom egyszer, hogy fel tudjam dolgozni rendesen. Még mindig nem hiszem el, amit láttam.
Gyönyörű és tiszta, tisztán is van tartva. Mindennek megvan a helye, és ott is tartják... fel is van címkézve minden, hogy minek hol a helye. Minden kézre esik, könnyen használható, viszonylag intuitív, sejthető, hogy hova kell nyúlni.. higiéniai szempontból is top... aminek a hűtőben a helye, azt oda is rakják. Semmi nincs útban, ha többen dolgozunk, egymást sem akadályozzuk, egy álom ott dolgozni. Bár itthon simán kiesnek a kezemből a dolgok, de bárpult mögött rendmániás vagyok. Mindent a helyére, mindent feltakarítani... ha kupi van, harapok. Itt nem kell, mert mindenki mindent rendben tart, zúzdában is. Rendben könnyebb dolgozni.
A felszerelés öt csillagos. Top minőségű japán fém shakerek (plusz néhány igazi klasszikus háromrészes), japán kristály keverőpoharak, mindenből több mint elég... jól kinéző poharak, stílusos cuccok. A bitterekért nem hogy könyörögni nem kell, de a felét házilag csinálják, és üveg bitteresüvegekben tárolják, hogy még pontosabb és szebb legyen. Már szinte ennyi elég lenne, hogy megvegyenek, de a legjobb részek még csak most jönnek. Az italkínálat azonnal fejbevert - olyan cuccokkal dolgozhatok majd, amiről álmodni se mertem soha. Csak whiskyből annyi van nekik, mint más bárokban egyéb italokból összesen (csak skótwhiskyből két sor), és már a belépő kategóriás dolgok is a jobbak közül vannak. Ugyanez elmondható a rumokról, ginekről, érdekesebb likőrökről... az amaretto eredeti, az aperitif és vermut kínálat még az Oki-nami után is fejbevert, pedig kisfőnök aztán imádta az ilyeneket... minden vodka a fagyasztóban. Ez az első hely a városban, ahol ezt látom.
A részletek zseniálisak. Házon belül csinálják a bitterek felét, és az összes szirupot - házi készítésű orgeat (édes és keserű mandulaszirup), falernum (karibi ízvilágú szirup), grenadine (igazi gránátalmából - amilyet sehol nem kapsz italnagykerben se...) házi készítésű, vodka alapú parfümök (például rebarbarás, earl grey-es) az italok plusz illatosítása kedvéért. Óriási spanyol olivabogyók a martinibe, eredeti amarena cseresznye (15 font/üveg), ehető virágok trópusi dísznek, legjobb minőségű gyümölcslevek és mixerek... ehh. A jég külön megér egy misét. Az általuk "sz*r jég"-ként emlegetett is jobb, mint amit eddig életemben fogtam, a jó jegük akkora kocka, hogy már a shaker is más hangot ad, az ütős whiskykhez meg kézzel faragják az öklömnyi jéggömböket, japán módra. Ezt is meg kell tanulnom, többek között. (Akinek a sok japánozásból még nem esett le - a japán bártending a modern szakma egyik nagyon fontos irányzata, és tömény profizmus)
Viszont még mindig a munkatársak ütöttek a legnagyobbat. Nagyon kedves és rendes volt mindenki, de enyhén sokkot kaptam. Najó, nem enyhén. Nagyon sokkot kaptam. Olyan szinten süt róluk a profizmus, hogy még mindig nem tértem magamhoz. Az egy dolog, hogy mindannyian az igazi keményvonalas "gentleman bartender" irányt erősítik, de ennyire jókat még soha nem láttam. Kisfőnököm délen ezt a stílust "over the top"-ként emlegette. A fele japánosan nyomja. Az egyik srác már el is kezdett tanítani a stílusra... huhh. Teljesen kiütött. Azokban a körökben, ahol eddig dolgoztam, én jól nyomtam. Ügyes vagyok, gyors, és viszonylag szépen dolgozom. De itt... komolyan, úgy éreztem magam, mint aki semmit nem tud. Komolyan, lomha mint egy viziló. Az olyan szintű kecsességnek és profizmusnak bennem még legfeljebb csak a halvány szikrája van meg (Még). Kicsit olyan érzésem volt, mintha versenyzőként betoltam volna nagyapám rozsdás kerti talicskáját a Monacoi Forma1-es nagydíjra. Ilyen sokk utóljára akkor ért, amikor a Bols után besétáltam a Boutiq bárba pesten (Na azok a srácok is nyomják ilyen szinten...) Úgyhogy most, hogy túl vagyok az első sokkon, a tanulásra fogok fókuszálni. A Parateo elv szerint minden szakmában a felső 20% viszi a dolgok 80%-át... itt az idő, hogy feltanuljam magam a top 20% közé. A litván srác már fel is ajánlotta, hogy tanít. Csak azt remélem, hogy fogom tudni viszonozni.
Szóval, nagyon jó estém volt. Haza se akartam jönni. A kisfőnök nagyon elégedett volt, külön kiemelt mindent, amit jól csináltam, és mint mondtam, ma reggel már hívott is, hogy megbeszéljük az első műszakjaim, meg hogy szerdán vigyem a bankszámlaszámom, adópapírokat, útlevelet, stb. Úgyhogy most jól is érzem magam.
A délután további részében bemegyek a városba Kittiért - sétálunk egy kicsit a jó időben, keresünk neki cipőt, meg valószínűleg beülünk egy mozira is. Reméljük, elcsípünk egy filmet. (Megj: nagyon szép idő van, jó lesz bebiciklizni...)
A mai írásbeli áradozást berekesztem, de azért a mai napra engedélyezem magamnak a rózsaszín ködöt. Jah, és hivatalosan is beadom a felmondásom a másik helyen. Végre.
Sziasztok!
2013. május 22., szerda
Bréking plusz képek...
Szi... -dirr-
*Megérkezik az első eldobott kő a késlekedő és/vagy elmaradt bejegyzések miatt, és kobakon kólintja hősünket*
Szóval sziasztok, jelentem élek, és új blogbejegyzéssel jelentkezem, mert van megint mit írni. -kopp- és igen, tudom, hogy soká tartott mint írtam, és -durr- tudom hogy sok embert az is érdekli, ha nem történik sem.. -bamm- ..mi, és hogy az is ér-puff-dekes... Nade most tényleg van miről írni, talán túl sok is. A bejegyzésem első fele az új fejleményekről és azok magyarázatáról szól, a második fele meg egy kis kikapcsolódás, és egy pár kép rólunk, már ha megtalálom. Papa is hiányolta a bejegyzéseim, úgyhogy tényleg esedékes már.
Nos, a hirtelen fejlemény: sikeresen kirúgattam magam a munkahelyemről. Elméletileg. Technikai K.O, a helyzet nem ilyen egyszerű... gyakorlatban én mondtam fel. Egyesek szerint bátor vagyok, anya szerint hülye, szerintem meg csak egyszerűen én. A saját elveimnek és értékeimnek megfelelően cselekedtem, amiért nagyon büszke vagyok magamra, és kifejezetten jól érzem magam.
Szóval igazából nincs kirúgás, felmondás van. Írásbeli, a részemről. Még nem adtam le, csak kérték. Először pontosan elmagyarázom a helyzetet, úgy érthető lesz.
Épp Yorkban sétálgattunk, és néztük a libákat (igen, libákat. Meg kislibákat. Majd nézzetek fényképeket. Aki tudja, milyen madár, az mondja meg, amíg nem, addig meg liba marad), és az ebédre hozott szendvicseinket majszoltuk (szalámis-sajtot, barna kenyér, egy kis paprikával - a részletek kedvelőinek, és a mamáknak, hogy tudják, igenis eszünk zöldséget), amikor felhívtak egy Leedsi koktélbárból, hogy be kéne menni interjúra, mert tetszik az önéletrajzom. Oké, sima ügy, kaptam időpontot két nap múlvára. Kicsit utánanéztem a bárnak - elég puccos Art Deco olasz étterem, 20-30-as évek hangulatából, elég profi koktélbárral. Pont úgy néz ki, mint ami az én stílusom, a menü is teljesen korrekt, egyszerű, de kellően érdekes. Elég forgamas, és gyakorlattól függően jó fizetést ígérnek.
El is mentem interjúra - a bármanager elég elborult figura. Igazi hipster pofaszakáll, teljesen úgy néz ki mint Jerry Thomas. (a szakma atyja, az ezernyolcszázas évek végéről) Elbeszélgettünk egy kicsit, előadta, hogy mit érdemes tudni a bárról, aztán körbevezetett. Netes hasonlattal élve tíz percen keresztül szivárványt hánytam, olyan a hely. Nagyon durva, hogy mit össze nem gyűjtöttek ott... minden van, amiért bártender lettem. Iszonyúan sokat tudnék ott tanulni. Az, hogy kézzel faragják a japán jéggömböket, az egy dolog, de marhanagy pénz is van az egész mögött. Mondhatni, nem sz*rral gurigáznak. Ha vannak ennyire jók is, mint látszik, és még kellek is nekik, akkor ez nekem szakmailag maga a mennyország.
Tetszettem nekik, szombaton megyek próbanapra. A probléma itt volt: szombaton a másik helyen is dolgoznom kellett volna (= én vagyok az egyetlen bártender jelenleg a hotelben, aki ért a koktélokhoz), úgyhogy meg kellett oldanom valahogy, hogy elmehessek. Jelenthettem volna beteget, vagy behazudhattam volna valami halaszthatatlan programot... de úgy döntöttem, csakis a szín tiszta igazat. Ilyen vagyok és kész. 24 és háromnegyed évet leéltem komolyabb hazugságok nélkül, és akármennyien, akármennyire is néznek hülyének emiatt a döntésem miatt, nem most fogom elkezdeni a hazudozást, és pláne nem azoknak, akik eddig segítettek nekem. Odamentem a főnökömhöz, és megmondtam neki, hogy szombaton próbanapra umegyek máshová, és ez el van döntve, és a következményeket meg vállalom. Megköszönte az őszinteségem, szólt a felettesünknek, úgyhogy péntek az utolsó napom. El vagyok engedve, de csak írott felmondás után. Úgyhogy péntekre jövök nekik egy felmondó levéllel, az lesz az utolsó napom. Próbanap szombaton hattól, aztán utánam a vízözön. Megnézzük, mi lesz belőle. Tudom, merész húzás, talán hülyeség is, de kismillió indokom van az előző hely ellen... az egyetlen mellette pedig az, hogy addig legalább keresek egy minimálbért. Ez túl jó lehetőség, hogy kihagyjam, és ehhez kockázatot kell vállalni... ha meg nem jön be, akkor áldozatot hozni, és lenyelni a bukót. Eshetek pofára, valóban, de legalább van tétje a dolognak. Nagyon jónak kell lennem szombaton. Rajtam kívül még körülbelül négyen-öten indulnak a pozícióért, úgyhogy egyszerű azért nem lesz - de innen szép nyerni, vagy pofára esni. Ha összejön, akkor értelmet nyert az utóbbi pár hónapom... ha meg nem, akkor önéletrajz leporol, és vissza az utcára tovább keresni egy olyan helyet, ahol semmi olyanra nem kényszerítenek munka címén, amiért legszivesebben leköpném magam. Nagyon csúnya dolgokat tudnék mesélni a hotelről, és már egyébként is kezdett sok lenni. Amit kellett, azt megtanultam ott, ami hiányosságom volt, azt bepótoltam, és most irány tovább. Ugrottam már egy párszor ejtőernyő nélkül, aztán még mindig élek. Majd kiderül.
És igen, tudom. Tényleg jelenthettem volna beteget, de az nem én lettem volna. Így legalább (volt) főnököm is kapott egy esélyt, hogy felvegyen valakit gyorsan a helyemre. Tompítottam az ő pofára esését is... így már nem koppan akkorát. Ha meg a hirtelen "betegségem" másnapján beadom a felmondásom, az kicsit átlátszó lett volna. Az hogy tükörbe nézni nem tudtam volna, az egy dolog, de a városon belül simán elvágtam volna magam szakmailag, mint megbízható ember. Úgyhogy ne haragudj anya, ez muszáj volt.
Szombaton tessék nekem drukkolni egy kicsit. Tudom hogy jó vagyok, csak ahhoz drukkoljatok, hogy a többinél is jobb legyek. És bármi is fog történni, tudom hogy jó vége lesz.
Oké, az újdonságokról ennyit. Voltunk kirándulni. Találtunk egy nagyon szép közeli parkot (Roundhay Park), ahová még egy párszor tuti visszamegyünk (pontos bejegyzés majd akkor lesz róla), a múlt héten meg Yorkba mentünk kirándulni. Gyönyörű egy város, érdemes volt megnézni. Részleteket majd erről is. Addig meg küldök egy kis anya által szerkesztett videót arról, amilyen képeket csináltunk. Zene nincs, de szép. Kommentár legközelebb. Asszem ez a lélektani határom blogbejegyzések hosszánál. Enjoy!
*Megérkezik az első eldobott kő a késlekedő és/vagy elmaradt bejegyzések miatt, és kobakon kólintja hősünket*
Szóval sziasztok, jelentem élek, és új blogbejegyzéssel jelentkezem, mert van megint mit írni. -kopp- és igen, tudom, hogy soká tartott mint írtam, és -durr- tudom hogy sok embert az is érdekli, ha nem történik sem.. -bamm- ..mi, és hogy az is ér-puff-dekes... Nade most tényleg van miről írni, talán túl sok is. A bejegyzésem első fele az új fejleményekről és azok magyarázatáról szól, a második fele meg egy kis kikapcsolódás, és egy pár kép rólunk, már ha megtalálom. Papa is hiányolta a bejegyzéseim, úgyhogy tényleg esedékes már.
Nos, a hirtelen fejlemény: sikeresen kirúgattam magam a munkahelyemről. Elméletileg. Technikai K.O, a helyzet nem ilyen egyszerű... gyakorlatban én mondtam fel. Egyesek szerint bátor vagyok, anya szerint hülye, szerintem meg csak egyszerűen én. A saját elveimnek és értékeimnek megfelelően cselekedtem, amiért nagyon büszke vagyok magamra, és kifejezetten jól érzem magam.
Szóval igazából nincs kirúgás, felmondás van. Írásbeli, a részemről. Még nem adtam le, csak kérték. Először pontosan elmagyarázom a helyzetet, úgy érthető lesz.
Épp Yorkban sétálgattunk, és néztük a libákat (igen, libákat. Meg kislibákat. Majd nézzetek fényképeket. Aki tudja, milyen madár, az mondja meg, amíg nem, addig meg liba marad), és az ebédre hozott szendvicseinket majszoltuk (szalámis-sajtot, barna kenyér, egy kis paprikával - a részletek kedvelőinek, és a mamáknak, hogy tudják, igenis eszünk zöldséget), amikor felhívtak egy Leedsi koktélbárból, hogy be kéne menni interjúra, mert tetszik az önéletrajzom. Oké, sima ügy, kaptam időpontot két nap múlvára. Kicsit utánanéztem a bárnak - elég puccos Art Deco olasz étterem, 20-30-as évek hangulatából, elég profi koktélbárral. Pont úgy néz ki, mint ami az én stílusom, a menü is teljesen korrekt, egyszerű, de kellően érdekes. Elég forgamas, és gyakorlattól függően jó fizetést ígérnek.
El is mentem interjúra - a bármanager elég elborult figura. Igazi hipster pofaszakáll, teljesen úgy néz ki mint Jerry Thomas. (a szakma atyja, az ezernyolcszázas évek végéről) Elbeszélgettünk egy kicsit, előadta, hogy mit érdemes tudni a bárról, aztán körbevezetett. Netes hasonlattal élve tíz percen keresztül szivárványt hánytam, olyan a hely. Nagyon durva, hogy mit össze nem gyűjtöttek ott... minden van, amiért bártender lettem. Iszonyúan sokat tudnék ott tanulni. Az, hogy kézzel faragják a japán jéggömböket, az egy dolog, de marhanagy pénz is van az egész mögött. Mondhatni, nem sz*rral gurigáznak. Ha vannak ennyire jók is, mint látszik, és még kellek is nekik, akkor ez nekem szakmailag maga a mennyország.
Tetszettem nekik, szombaton megyek próbanapra. A probléma itt volt: szombaton a másik helyen is dolgoznom kellett volna (= én vagyok az egyetlen bártender jelenleg a hotelben, aki ért a koktélokhoz), úgyhogy meg kellett oldanom valahogy, hogy elmehessek. Jelenthettem volna beteget, vagy behazudhattam volna valami halaszthatatlan programot... de úgy döntöttem, csakis a szín tiszta igazat. Ilyen vagyok és kész. 24 és háromnegyed évet leéltem komolyabb hazugságok nélkül, és akármennyien, akármennyire is néznek hülyének emiatt a döntésem miatt, nem most fogom elkezdeni a hazudozást, és pláne nem azoknak, akik eddig segítettek nekem. Odamentem a főnökömhöz, és megmondtam neki, hogy szombaton próbanapra umegyek máshová, és ez el van döntve, és a következményeket meg vállalom. Megköszönte az őszinteségem, szólt a felettesünknek, úgyhogy péntek az utolsó napom. El vagyok engedve, de csak írott felmondás után. Úgyhogy péntekre jövök nekik egy felmondó levéllel, az lesz az utolsó napom. Próbanap szombaton hattól, aztán utánam a vízözön. Megnézzük, mi lesz belőle. Tudom, merész húzás, talán hülyeség is, de kismillió indokom van az előző hely ellen... az egyetlen mellette pedig az, hogy addig legalább keresek egy minimálbért. Ez túl jó lehetőség, hogy kihagyjam, és ehhez kockázatot kell vállalni... ha meg nem jön be, akkor áldozatot hozni, és lenyelni a bukót. Eshetek pofára, valóban, de legalább van tétje a dolognak. Nagyon jónak kell lennem szombaton. Rajtam kívül még körülbelül négyen-öten indulnak a pozícióért, úgyhogy egyszerű azért nem lesz - de innen szép nyerni, vagy pofára esni. Ha összejön, akkor értelmet nyert az utóbbi pár hónapom... ha meg nem, akkor önéletrajz leporol, és vissza az utcára tovább keresni egy olyan helyet, ahol semmi olyanra nem kényszerítenek munka címén, amiért legszivesebben leköpném magam. Nagyon csúnya dolgokat tudnék mesélni a hotelről, és már egyébként is kezdett sok lenni. Amit kellett, azt megtanultam ott, ami hiányosságom volt, azt bepótoltam, és most irány tovább. Ugrottam már egy párszor ejtőernyő nélkül, aztán még mindig élek. Majd kiderül.
És igen, tudom. Tényleg jelenthettem volna beteget, de az nem én lettem volna. Így legalább (volt) főnököm is kapott egy esélyt, hogy felvegyen valakit gyorsan a helyemre. Tompítottam az ő pofára esését is... így már nem koppan akkorát. Ha meg a hirtelen "betegségem" másnapján beadom a felmondásom, az kicsit átlátszó lett volna. Az hogy tükörbe nézni nem tudtam volna, az egy dolog, de a városon belül simán elvágtam volna magam szakmailag, mint megbízható ember. Úgyhogy ne haragudj anya, ez muszáj volt.
Szombaton tessék nekem drukkolni egy kicsit. Tudom hogy jó vagyok, csak ahhoz drukkoljatok, hogy a többinél is jobb legyek. És bármi is fog történni, tudom hogy jó vége lesz.
Oké, az újdonságokról ennyit. Voltunk kirándulni. Találtunk egy nagyon szép közeli parkot (Roundhay Park), ahová még egy párszor tuti visszamegyünk (pontos bejegyzés majd akkor lesz róla), a múlt héten meg Yorkba mentünk kirándulni. Gyönyörű egy város, érdemes volt megnézni. Részleteket majd erről is. Addig meg küldök egy kis anya által szerkesztett videót arról, amilyen képeket csináltunk. Zene nincs, de szép. Kommentár legközelebb. Asszem ez a lélektani határom blogbejegyzések hosszánál. Enjoy!
2013. április 18., csütörtök
Tegyük produktívabbá napjainkat! - egy hasznos kis eszköz, amit a héten találtam...
Az utóbbi hónapom tételmondata is lehetne: az, hogy az ember állandóan elfoglalt, nem jelenti azt, hogy értelmes dolgokat is csinál. Kötelező motivációs bejegyzésünk következik. Jah, és szeretnék ajánlani mindenkinek egy jó kis ingyenes szoftvert, hátha segít legalább annyit, mint nekem.
Mint mondtam, most úgy döntöttem, minden téren megregulázom magam, és fegyelmezetten fogom folytatni bokros teendőim. Mindezt persze azzal kell kezdeni, hogy betáblázzam magam bokros teendőkkel, és véghez is vigyem őket. Ehhez amihez leginkább szükségem van, azok a fegyelmezett, folyamatos célkitűzések, és a régről ismert állandó listázás, hogy az egész a kijelölt mederben haladjon, halogatás nélkül. És erre még egy kicsit rá tudok segíteni, ha jobban odafigyelek a pozitív gondolkodásra is.
Apropó pozitív gondolkodás: A munkahelyemmel igazából marha nagy szerencsém van. Ahogy higgadtan végigvettem az előnyeit és hátrányait, rájöttem, hogy ahogy Kitti is rámutatott, engem konkrétan probléma nélkül, minden erőfeszítést nélkülöző munkáért fizetnek, hogy körülbelül semmi megterhelőt nem csinálok. Emellett az alvásigényem kicsi (6 óra bőven elég általában), és eszméletlenül sok időm van tanulni, és a jövőben értelmes dolgokkal foglalkozni.
Amiről most írok, azok mind egyszerű dolgok. Egyszerű, de nagyon nem könnyű. Semmi bonyolult nincs bennük, de sok fegyelem kell hozzá, és végig kell csinálni. Az első a célkitűzés. A dolog pofon egyszerű: tudd, mit akarsz, és mikor. Írd le, mit akarsz elérni, mik a céljaid, rendszerezd magadban, aztán meg ne ülj ölbe tett kézzel, hanem találd ki, mit kell megtenni hozzá, hogy elérd. A dolgok sajnos viszonylag ritkán pottyannak az ember ölébe, tenni kell értük. Továbbá határidőkre is szükség van, hogy a dolgok tényleg el legyenek végezve.
Mint mondtam, nekem néha túl sok minden van a szemem előtt, és annyi mindenhez akarok kezdeni, hogy a végén nem csinálok semmit. Ezért nekem általában a listázás módszere nagyon jól működik. A módszert az időmenedzsment egy klasszikusából tanultam (Brian Tracy, Personal Effectiveness/Személyes hatékonyság), és marha egyszerű rendszer. ABCDE módszernek hívják. A dolog arról szól, hogy minden reggel vedd sorra, mit kell megtenned, írj róla egy listát, tedd őket fontossági sorrendbe, és a legfontosabbal kezdve haladj, és addig ne kezdj újba, amíg nem végeztél. Ez nekem elég jól működött, pici részekre bontja az előttünk álló nagy feladatokat, ami egészben ijesztő lenne, és lehet lépésenként haladni. Egy papír kell hozzá, meg ceruza. Viszont egy barátom erre ajánlott egy nagyon jó eszközt még hónapokkal ezelőtt, ami akkor úgy eltűnt valahol a linkek között, most viszont nagy eltökéltségemben előástam. Nagyon hatékony egy ketyere (Köszi Réka!).
Egy webes alkalmazásról van szó: www.todoist.com . Működik böngészőből, letölthető szoftverként, tabletről és okostelefonról... és annyira egyszerű kezelni, hogy egyáltalán nem zavar. Sok célkitűzéses progival az a baj, hogy olyan bonyolult, hogy a végén az ember nem látja a fától az erdőt - itt a dolog nagyon egyszerű.
Regisztrálsz, belépsz, és azonnal indíthatsz új projekteket - a projektek alá pedig konkrét feladatokat írhatsz be, csoportosítva, határidővel, fontossági sorrendben. Meg tudod nézni a napi teendőidet, és ahogy dolgozol rajta, egy klikkel ki lehet őket pipálni, amint elvégezted. A program szinkronizálja az összes cuccot, amiről használod... így bárhol vagy, legalább mobilon kéznél van a napi, esetleg holnapi checklist. Ha valaki tudja, hogy hajlamos elfeledkezni róla, még e-mail emlékeztetőt is kérhet reggelente a lista elemeiről.
A héten tesztelgettem kicsit a cuccot - _nagyon_ hatékony. Az utóbbi három napban több mindent csináltam, mint az előtte levő hónapban. Sokkal jobban haladtam a tanulásban, minden határidőt betartottam, és elkezdtem egy pár olyan dolgot, aminek már nagyon régen ideje volt. Ez volt az első benyomás a cuccról, megnézzük, egy hónap múlva mi lesz a véleményem, és marad-e a kezdeti lelkesedés. Addig viszont ajánlom mindenkinek tiszta szívvel, nagyon hasznos a fejetlenség és halogatás ellen. Főleg az olyanoknak mint én, akinek néha nem árt egy alapos fenéken billentés valakitől, hogy végre csináljon valamit. Ez egy nagyon jó, folyamatos, mesterséges fenékenbillentő gép.
Egy kis kétsoros gyorsjelentés, mielőtt lelépek munkába: túl vagyunk az első ellopott biciklinken Leedsben (emlékét megőrizzük), a lakásunk hátsó kertjét pedig pávatámadás érte. Még mindig jobb mint a velociraptor. Részleteket később. Sziasztok!
Mint mondtam, most úgy döntöttem, minden téren megregulázom magam, és fegyelmezetten fogom folytatni bokros teendőim. Mindezt persze azzal kell kezdeni, hogy betáblázzam magam bokros teendőkkel, és véghez is vigyem őket. Ehhez amihez leginkább szükségem van, azok a fegyelmezett, folyamatos célkitűzések, és a régről ismert állandó listázás, hogy az egész a kijelölt mederben haladjon, halogatás nélkül. És erre még egy kicsit rá tudok segíteni, ha jobban odafigyelek a pozitív gondolkodásra is.
Apropó pozitív gondolkodás: A munkahelyemmel igazából marha nagy szerencsém van. Ahogy higgadtan végigvettem az előnyeit és hátrányait, rájöttem, hogy ahogy Kitti is rámutatott, engem konkrétan probléma nélkül, minden erőfeszítést nélkülöző munkáért fizetnek, hogy körülbelül semmi megterhelőt nem csinálok. Emellett az alvásigényem kicsi (6 óra bőven elég általában), és eszméletlenül sok időm van tanulni, és a jövőben értelmes dolgokkal foglalkozni.
Amiről most írok, azok mind egyszerű dolgok. Egyszerű, de nagyon nem könnyű. Semmi bonyolult nincs bennük, de sok fegyelem kell hozzá, és végig kell csinálni. Az első a célkitűzés. A dolog pofon egyszerű: tudd, mit akarsz, és mikor. Írd le, mit akarsz elérni, mik a céljaid, rendszerezd magadban, aztán meg ne ülj ölbe tett kézzel, hanem találd ki, mit kell megtenni hozzá, hogy elérd. A dolgok sajnos viszonylag ritkán pottyannak az ember ölébe, tenni kell értük. Továbbá határidőkre is szükség van, hogy a dolgok tényleg el legyenek végezve.
Mint mondtam, nekem néha túl sok minden van a szemem előtt, és annyi mindenhez akarok kezdeni, hogy a végén nem csinálok semmit. Ezért nekem általában a listázás módszere nagyon jól működik. A módszert az időmenedzsment egy klasszikusából tanultam (Brian Tracy, Personal Effectiveness/Személyes hatékonyság), és marha egyszerű rendszer. ABCDE módszernek hívják. A dolog arról szól, hogy minden reggel vedd sorra, mit kell megtenned, írj róla egy listát, tedd őket fontossági sorrendbe, és a legfontosabbal kezdve haladj, és addig ne kezdj újba, amíg nem végeztél. Ez nekem elég jól működött, pici részekre bontja az előttünk álló nagy feladatokat, ami egészben ijesztő lenne, és lehet lépésenként haladni. Egy papír kell hozzá, meg ceruza. Viszont egy barátom erre ajánlott egy nagyon jó eszközt még hónapokkal ezelőtt, ami akkor úgy eltűnt valahol a linkek között, most viszont nagy eltökéltségemben előástam. Nagyon hatékony egy ketyere (Köszi Réka!).
Egy webes alkalmazásról van szó: www.todoist.com . Működik böngészőből, letölthető szoftverként, tabletről és okostelefonról... és annyira egyszerű kezelni, hogy egyáltalán nem zavar. Sok célkitűzéses progival az a baj, hogy olyan bonyolult, hogy a végén az ember nem látja a fától az erdőt - itt a dolog nagyon egyszerű.
Regisztrálsz, belépsz, és azonnal indíthatsz új projekteket - a projektek alá pedig konkrét feladatokat írhatsz be, csoportosítva, határidővel, fontossági sorrendben. Meg tudod nézni a napi teendőidet, és ahogy dolgozol rajta, egy klikkel ki lehet őket pipálni, amint elvégezted. A program szinkronizálja az összes cuccot, amiről használod... így bárhol vagy, legalább mobilon kéznél van a napi, esetleg holnapi checklist. Ha valaki tudja, hogy hajlamos elfeledkezni róla, még e-mail emlékeztetőt is kérhet reggelente a lista elemeiről.
A héten tesztelgettem kicsit a cuccot - _nagyon_ hatékony. Az utóbbi három napban több mindent csináltam, mint az előtte levő hónapban. Sokkal jobban haladtam a tanulásban, minden határidőt betartottam, és elkezdtem egy pár olyan dolgot, aminek már nagyon régen ideje volt. Ez volt az első benyomás a cuccról, megnézzük, egy hónap múlva mi lesz a véleményem, és marad-e a kezdeti lelkesedés. Addig viszont ajánlom mindenkinek tiszta szívvel, nagyon hasznos a fejetlenség és halogatás ellen. Főleg az olyanoknak mint én, akinek néha nem árt egy alapos fenéken billentés valakitől, hogy végre csináljon valamit. Ez egy nagyon jó, folyamatos, mesterséges fenékenbillentő gép.
Egy kis kétsoros gyorsjelentés, mielőtt lelépek munkába: túl vagyunk az első ellopott biciklinken Leedsben (emlékét megőrizzük), a lakásunk hátsó kertjét pedig pávatámadás érte. Még mindig jobb mint a velociraptor. Részleteket később. Sziasztok!
2013. április 13., szombat
Rendezzük sorainkat!
Egy pár napja úgy döntöttem, rendbe rakom magam egy kicsit, és már egész jól alakulok.
Be kell valljam, az utóbbi két hónap káoszában elvesztettem az irányítást egy kissé. Kihívások mindig is voltak, és lesznek is, a felelősség meg csak az enyém. Most úgy tűnik, hagytam magam ideiglenesen kispadra küldeni, és nagyon sokat lazítottam... és a dolgokhoz való hozzáállásom se volt mindig a legjobb. Pár napja egy baráti beszélgetés után (azaz csak elmondtam a magamét, és megfogalmaztam, ami bennem volt kösz Csoki!!) erőt vettem magamon, és elkezdtem visszaállítani a rendszert az életembe. Az utóbbi pár évben elég sokat változtam, nagyon gyorsan... és van néhány szokásom, ami még úgy tűnik nem vert bennem gyökeret elég mélyen ahhoz, hogy az igazán stresszes időszakokban is kitartson - aztán egy-két balegyenes az élettől, és már is szét vagyok szórva. Ideje dolgozni azon, hogy nyomás alatt is maximális hatékonysággal intézzem az ügyeim. Ezeket a szokásokat pedig nem ártana hosszú távra is megerősíteni. Eddigi észrevételeim szerint hullámokban tanulok. Megtanulok valamit, egy darabig jól megy, aztán egy kis visszaesés. Alacsonyabb szinten folytatom, és amikor legközelebb ráhúzok, már jobban megy. Visszaesik megint, de egy magasabb szintre. Mire nekimegyek harmadszorra, már jól szokott menni, viszonylag készségszinten, és nem is kell rá figyelni annyira.
Úgyhogy, a héten visszaültem az íróasztalomhoz, és újraterveztem a dolgaim, hogy egy kis rendszert vigyek az életembe. Tisztáztam papíron a rövidtávú céljaim, és dolgozom a konkrét akcióterven... az eredmény jól alakul, bár még bőven van mit csinálni rajta. A lényeg, hogy már most sokkal tisztábban látok, és kategóriákkal jobban érzem magam, mint egy hete. Visszaálltam a reggeli-esti teendőlista írására és használatára... több hasznos dolgot sikerült ma délelőtt megcsinálnom, mint az előtte levő két hét alatt összesen... és még blogot írni is maradt időm. Elkezdtem feltölteni az eddig haszontalan üresjárataimat tanulással (mint a munkába vezető utat, sétát hazafelé, stb), és megterveztem azt is, hogy fogom leghasznosabban eltölteni azt az időt, amit a kevesebb munkaórával nyertem. Ne vesszen már kárba az a sok ki nem fizetett pénz, legyen jó legalább időnek.
Ahogy azt az említett nagyon jó barátomnak meséltem, ez egy nagyon komoly hibám - túl sok minden érdekel, túl sok mindent élvezek és rengeteg mindennel foglalkoznék... így ha csinálok valamit, azt nagyon fókuszáltan kell tennem, különben kicsúszik a kezemből. Ha nincsenek pontos céljaim, és nincsen ütemtervem az oda vezető útról, akkor hajlamos vagyok összeroppanni a munkatömegtől, és nem csinálni semmit. Most megpróbálkozom szokássá tenni, hogy kisebb részekre bontva, kezelhetővé teszem a céljaim. Egyszerűen annyi mindent csinálok, hogy azt csak szisztematikusan lehet győzni, rendszer nélkül esélyem sincs.
A másik, amiről viszont NAGYON le kéne szoknom, az a halogatás. Mindenkinek hússzor kell kérnie mindent, ami nem jelent közvetlen veszélyt. Most egyébként, hogy ezt leírtam, biztos vagyok benne, hogy hallgatni is fogom eleget, de ez van. Meg kell szoknom, hogy mindent azonnal megcsinálok, amikor eljött az ideje. Ma ezen felbuzdulva (és mert a teendőlistám azt mondta) megcsináltam a bicikliket (azaz egy kis dolog még maradt, amihez egyedül fizikailag gyenge vagyok), feltettem pár kérdést az ingatlanügynöknek, ami már nagyon esedékes volt, és tettem egy érdekes kísérletet is, amit már meg akartam tenni rég. Megnézzük,mi sül ki belőle.
Vissza szeretném szerezni a tanulásidőm is - ez így már könnyebben fog menni. Van időm bőven, amikor be tudok zárkózni a szobába, és csinálni, de akkor csak erre kell figyelnem. Bőven van időm, úgyhogy nem gond. Ha Kitti itthon van, úgyis vele foglalkozok, de sajnos nagyon sok szabadidőm van nélküle is - ezt meg akkor már hasznosan töltöm el. Úgyhogy bocsi Anya, viszonylag gyakran fogok mostantól bezárkózni. Van mit csinálnom, bőven. Sajnos némelyik pénzfüggő is, így időbe telik amíg összejön, de ha az meglesz, legalább rajtam ne múljon. Még jó, hogy egyébként kifejezetten élvezem a tanulást... és nem külünösebben megerőltető, ha a téma érdekes. Van egy nagyon kritikus pontom, de erről majd egy másik bejegyzésben írok... legalább egy bejegyzést érdemes szánni rá.
A munkahelyemmel egyelőre békét kötöttem. Kihozom belőle a maximumot, tanulok amennyit tudok, és megyek, ha lesz jobb. A többit meglátjuk.
Egyelőre ennyi, ez nem egy két napos folyamat. Ha fél év múlva vannak eredményeim, és marad az elszántság, majd szólok. Mindenesetre sokkal jobban érzem magam, hogy csinálok valami értelmeset.
Megyek vissza teázni, aztán folytatom, ahol abbahagytam.
Be kell valljam, az utóbbi két hónap káoszában elvesztettem az irányítást egy kissé. Kihívások mindig is voltak, és lesznek is, a felelősség meg csak az enyém. Most úgy tűnik, hagytam magam ideiglenesen kispadra küldeni, és nagyon sokat lazítottam... és a dolgokhoz való hozzáállásom se volt mindig a legjobb. Pár napja egy baráti beszélgetés után (azaz csak elmondtam a magamét, és megfogalmaztam, ami bennem volt kösz Csoki!!) erőt vettem magamon, és elkezdtem visszaállítani a rendszert az életembe. Az utóbbi pár évben elég sokat változtam, nagyon gyorsan... és van néhány szokásom, ami még úgy tűnik nem vert bennem gyökeret elég mélyen ahhoz, hogy az igazán stresszes időszakokban is kitartson - aztán egy-két balegyenes az élettől, és már is szét vagyok szórva. Ideje dolgozni azon, hogy nyomás alatt is maximális hatékonysággal intézzem az ügyeim. Ezeket a szokásokat pedig nem ártana hosszú távra is megerősíteni. Eddigi észrevételeim szerint hullámokban tanulok. Megtanulok valamit, egy darabig jól megy, aztán egy kis visszaesés. Alacsonyabb szinten folytatom, és amikor legközelebb ráhúzok, már jobban megy. Visszaesik megint, de egy magasabb szintre. Mire nekimegyek harmadszorra, már jól szokott menni, viszonylag készségszinten, és nem is kell rá figyelni annyira.
Úgyhogy, a héten visszaültem az íróasztalomhoz, és újraterveztem a dolgaim, hogy egy kis rendszert vigyek az életembe. Tisztáztam papíron a rövidtávú céljaim, és dolgozom a konkrét akcióterven... az eredmény jól alakul, bár még bőven van mit csinálni rajta. A lényeg, hogy már most sokkal tisztábban látok, és kategóriákkal jobban érzem magam, mint egy hete. Visszaálltam a reggeli-esti teendőlista írására és használatára... több hasznos dolgot sikerült ma délelőtt megcsinálnom, mint az előtte levő két hét alatt összesen... és még blogot írni is maradt időm. Elkezdtem feltölteni az eddig haszontalan üresjárataimat tanulással (mint a munkába vezető utat, sétát hazafelé, stb), és megterveztem azt is, hogy fogom leghasznosabban eltölteni azt az időt, amit a kevesebb munkaórával nyertem. Ne vesszen már kárba az a sok ki nem fizetett pénz, legyen jó legalább időnek.
Ahogy azt az említett nagyon jó barátomnak meséltem, ez egy nagyon komoly hibám - túl sok minden érdekel, túl sok mindent élvezek és rengeteg mindennel foglalkoznék... így ha csinálok valamit, azt nagyon fókuszáltan kell tennem, különben kicsúszik a kezemből. Ha nincsenek pontos céljaim, és nincsen ütemtervem az oda vezető útról, akkor hajlamos vagyok összeroppanni a munkatömegtől, és nem csinálni semmit. Most megpróbálkozom szokássá tenni, hogy kisebb részekre bontva, kezelhetővé teszem a céljaim. Egyszerűen annyi mindent csinálok, hogy azt csak szisztematikusan lehet győzni, rendszer nélkül esélyem sincs.
A másik, amiről viszont NAGYON le kéne szoknom, az a halogatás. Mindenkinek hússzor kell kérnie mindent, ami nem jelent közvetlen veszélyt. Most egyébként, hogy ezt leírtam, biztos vagyok benne, hogy hallgatni is fogom eleget, de ez van. Meg kell szoknom, hogy mindent azonnal megcsinálok, amikor eljött az ideje. Ma ezen felbuzdulva (és mert a teendőlistám azt mondta) megcsináltam a bicikliket (azaz egy kis dolog még maradt, amihez egyedül fizikailag gyenge vagyok), feltettem pár kérdést az ingatlanügynöknek, ami már nagyon esedékes volt, és tettem egy érdekes kísérletet is, amit már meg akartam tenni rég. Megnézzük,mi sül ki belőle.
Vissza szeretném szerezni a tanulásidőm is - ez így már könnyebben fog menni. Van időm bőven, amikor be tudok zárkózni a szobába, és csinálni, de akkor csak erre kell figyelnem. Bőven van időm, úgyhogy nem gond. Ha Kitti itthon van, úgyis vele foglalkozok, de sajnos nagyon sok szabadidőm van nélküle is - ezt meg akkor már hasznosan töltöm el. Úgyhogy bocsi Anya, viszonylag gyakran fogok mostantól bezárkózni. Van mit csinálnom, bőven. Sajnos némelyik pénzfüggő is, így időbe telik amíg összejön, de ha az meglesz, legalább rajtam ne múljon. Még jó, hogy egyébként kifejezetten élvezem a tanulást... és nem külünösebben megerőltető, ha a téma érdekes. Van egy nagyon kritikus pontom, de erről majd egy másik bejegyzésben írok... legalább egy bejegyzést érdemes szánni rá.
A munkahelyemmel egyelőre békét kötöttem. Kihozom belőle a maximumot, tanulok amennyit tudok, és megyek, ha lesz jobb. A többit meglátjuk.
Egyelőre ennyi, ez nem egy két napos folyamat. Ha fél év múlva vannak eredményeim, és marad az elszántság, majd szólok. Mindenesetre sokkal jobban érzem magam, hogy csinálok valami értelmeset.
Megyek vissza teázni, aztán folytatom, ahol abbahagytam.
2013. április 5., péntek
Nincs címötletem, úgyhogy csak egy bejegyzés.
Menetrendszerű blogbejegyzés - amolyan magyar típusú menetrend, semmi rendszer nincs benne.Kicsit személyes lesz megint, de sebaj. Aki még mindig olvas, annak valószínűleg tetszik ez is.
Szóval, lerendeztük az állatorvost végre, bemutattuk a kutyát, beregisztráltuk, minden oké. Kapott egy rózsaszín pillangós bilétát is, hogy ha véletlenül elkolbászolna a kis lüke, valaki csak hazahozza. Ha meglátja mennyit eszik, akkor tuti. Már csak biztosítást kell kötni rá, hogy megvédjük a családi vagyont. Már csak azért, mert ha valami történik vele, akkor a gatyánk rámegy.
Következő napirendi pontként szerezni kéne egy bicikliláncot, és összerakni a bringákat - így ki lehet küszöbölni a buszozást, és az utolsó busz utáni hazasétát. Jah, meg kéne helyet találni, ahová le lehet tenni, amíg dolgozunk. Nem mintha nem szeretnék hazagyalogolni, de azért van egy időpont, ami után már minél hamarabb itthon lennék. Az alvásigényem nagyon sokat esett, amiért hálás vagyok.. több időm marad értelmes dolgokra. Pihenni majd ráérek.
Továbbra is megy a munka... már most tele van a... bakancsom az egésszel. Igazából csak a hellyel. A ciki tényleg az, hogy engem érdekel, milyen munkát végzek, és imádom csinálni, úgyhogy ennyivel nem vagyok hajlandó kiegyezni. Továbbra is állást keresek, valami olyan helyen, ahol jól csinálhatom, amit csinálok, és megbecsülnek. Most a hotel két bárja között ugrálok - a földszintiben egy nyamvadt shaker sincs, úgyhogy szinte beledöglök az unalomba... valószínűleg ott tanulni és olvasni fogok. A legrosszabb az egészben az, hogy el se magyarázták, mi hogy működik pontosan, mit tartanak, úgyhogy egész nap mást se csináltam, mint magyarázkodtam a vendégeknek. És alapból gyűlölök magyarázkodni, pláne más hülyesége miatt. Viszont elértem, hogy valaki jöjjön holnap, és elmagyarázza, hogy működik az a... Addig meg lesz*romgomb aktiválva.
Tegnap azért szerencsére a fenti koktélbárban voltam, egyedül. Úgy sokkal jobb volt. Minden ott volt, ahol letettem, rendet tudtam tartani, senki nem kavarta össze a speedrackem, és senki nem próbált rávenni, hogy rövidítsek, és leengedjem a minőséget. Nagyon rendes, kedves vendégeim voltak, rengeteget beszélgettem, és jól is éreztem magam. Kihoztam a maximumot a rendelkezésre álló alapanyagból. Ezzel úgy ellennék egy darabig, főleg, hogy a vendégekkel való beszélgetéshez szeretnék hozzászokni. A kasszát már szépen átlátom (micros, fúj attól függetlenül), és már az elszámolást is én csinálom. Pláne, hogy mindenki lelépett a francba, és egyedül kellett megcsinálnom mindent a végén.
Az hiszem már írtam, de lett egy tanítványom. Egy indiai srác a szobaszervízről, aki Srí-Lankán szeretne egy koktélbárt a nagybátyjával. Azt mondta, nagyon gyorsan leesett neki, hogy ami itt megy, az köszönőviszonyban sincs a normális bartendinggel, úgyhogy ha nem baj, inkább tőlem tanulna. Mondtam, hogy simán, úgyhogy fogta szépen a szobaszervíz mobilját, és átjött hozzám a bárba tanulni. Magyaráztam, meséltem neki, megtanítottam neki pár alapot, megtanítottam shakelni, meg ilyenek... nem sok idő volt, neki is csinálnia kellett a dolgát. Elég sz*r órákat kapok, úgyhogy nem is találkozunk sokat, de már most nagyon hálás. Én meg szívesen segítek, és jól is érzem magam közben. Imádok tanítani, mint az sokan tudjátok.
Ma ismét vissza a földszínti unalmas bárba - bár lehet hogy sokan lesznek, és meg sem állok este. Az a baj, hogy az is unalmas. Sebaj, túlélem amíg nem találok mást.
Lassan ebéd, úgyhogy léptem is. Sziasztok...
Szóval, lerendeztük az állatorvost végre, bemutattuk a kutyát, beregisztráltuk, minden oké. Kapott egy rózsaszín pillangós bilétát is, hogy ha véletlenül elkolbászolna a kis lüke, valaki csak hazahozza. Ha meglátja mennyit eszik, akkor tuti. Már csak biztosítást kell kötni rá, hogy megvédjük a családi vagyont. Már csak azért, mert ha valami történik vele, akkor a gatyánk rámegy.
Következő napirendi pontként szerezni kéne egy bicikliláncot, és összerakni a bringákat - így ki lehet küszöbölni a buszozást, és az utolsó busz utáni hazasétát. Jah, meg kéne helyet találni, ahová le lehet tenni, amíg dolgozunk. Nem mintha nem szeretnék hazagyalogolni, de azért van egy időpont, ami után már minél hamarabb itthon lennék. Az alvásigényem nagyon sokat esett, amiért hálás vagyok.. több időm marad értelmes dolgokra. Pihenni majd ráérek.
Továbbra is megy a munka... már most tele van a... bakancsom az egésszel. Igazából csak a hellyel. A ciki tényleg az, hogy engem érdekel, milyen munkát végzek, és imádom csinálni, úgyhogy ennyivel nem vagyok hajlandó kiegyezni. Továbbra is állást keresek, valami olyan helyen, ahol jól csinálhatom, amit csinálok, és megbecsülnek. Most a hotel két bárja között ugrálok - a földszintiben egy nyamvadt shaker sincs, úgyhogy szinte beledöglök az unalomba... valószínűleg ott tanulni és olvasni fogok. A legrosszabb az egészben az, hogy el se magyarázták, mi hogy működik pontosan, mit tartanak, úgyhogy egész nap mást se csináltam, mint magyarázkodtam a vendégeknek. És alapból gyűlölök magyarázkodni, pláne más hülyesége miatt. Viszont elértem, hogy valaki jöjjön holnap, és elmagyarázza, hogy működik az a... Addig meg lesz*romgomb aktiválva.
Tegnap azért szerencsére a fenti koktélbárban voltam, egyedül. Úgy sokkal jobb volt. Minden ott volt, ahol letettem, rendet tudtam tartani, senki nem kavarta össze a speedrackem, és senki nem próbált rávenni, hogy rövidítsek, és leengedjem a minőséget. Nagyon rendes, kedves vendégeim voltak, rengeteget beszélgettem, és jól is éreztem magam. Kihoztam a maximumot a rendelkezésre álló alapanyagból. Ezzel úgy ellennék egy darabig, főleg, hogy a vendégekkel való beszélgetéshez szeretnék hozzászokni. A kasszát már szépen átlátom (micros, fúj attól függetlenül), és már az elszámolást is én csinálom. Pláne, hogy mindenki lelépett a francba, és egyedül kellett megcsinálnom mindent a végén.
Az hiszem már írtam, de lett egy tanítványom. Egy indiai srác a szobaszervízről, aki Srí-Lankán szeretne egy koktélbárt a nagybátyjával. Azt mondta, nagyon gyorsan leesett neki, hogy ami itt megy, az köszönőviszonyban sincs a normális bartendinggel, úgyhogy ha nem baj, inkább tőlem tanulna. Mondtam, hogy simán, úgyhogy fogta szépen a szobaszervíz mobilját, és átjött hozzám a bárba tanulni. Magyaráztam, meséltem neki, megtanítottam neki pár alapot, megtanítottam shakelni, meg ilyenek... nem sok idő volt, neki is csinálnia kellett a dolgát. Elég sz*r órákat kapok, úgyhogy nem is találkozunk sokat, de már most nagyon hálás. Én meg szívesen segítek, és jól is érzem magam közben. Imádok tanítani, mint az sokan tudjátok.
Ma ismét vissza a földszínti unalmas bárba - bár lehet hogy sokan lesznek, és meg sem állok este. Az a baj, hogy az is unalmas. Sebaj, túlélem amíg nem találok mást.
Lassan ebéd, úgyhogy léptem is. Sziasztok...
2013. március 28., csütörtök
Helyzetjelentés - nyuszi ül a hóban ideát is
Sziasztok!
Ned Stark megmondta. Itt a tél. A gáz, hogy már a tavasznak kéne jönnie. A nyúl befagyott az üregébe (itt élnek szabadon nyulak egyébként a nagyobb parkokban, de tuti beléjük fagy a nyúlbogyó is), a mókusoknak ha van egy kis esze, akkor visszabújnak még egy körre, meghosszabbítani a téli álmot. Tudja valaki, hogy a mókusok alszanak-e téli álmot? Oké, a google biztos tudja, majd megnézem. Anyával filóztunk rajta egyik nap. Ha alszanak, akkor valószinűleg vekkerórára ébrednek, nem időjárásra, mert már kint rohangálnak a parkban. Anya továbbra is felfedezi a környéket... állítólag talált egy arab boltot végre. Jövő héten megnézem, kíváncsi vagyok rá. Egy jó arab élelmiszerbolt már hiányzik. Imádok mászkálni meg nézelődni bennük, nagyon sok érdekes dolgot árulnak Nagyon jók a gyümölcseik, sok érdekes kaja, meg legalább annyi érdekességet találok a munkához is. A tavasz közeledtével (ha lenne szíves közeledni) belevetném magam egy kicsit a szezonális mixológiába is (évszakhoz kötődő alapanyagok, szezonális gyümölcsök, fűszerek, ízek használata), de ez sokfelé határterület... úgyhogy alaposan fel kell fedeznem. Lényeg, hogy az arab boltok ebből a szempontból kincset érnek.
Ha jön már végre a normális idő, akkor lassan összeszerelem a bicikliket is - egy kisebb vagyont spórolunk a buszjegyeken, egészségesebben élünk (plusz mozgás 8-10 óra állás után, felbecsülhetetlen), és még haza is jutunk. A busz odafelé marha kényelmes, azzal nincs is gond, de általában az utolsó busz után végzünk... és biciklizni mégiscsak gyorsabb, mint sétálni. Mint említettem, a város egyetlen töksík bicikliútja tőlünk a belvárosig vezet, úgyhogy jó lesz. Brightonban ez nem működött volna sajnos... ott túl sz*r az idő ehhez.
A következő napirendi pont a TV beszerelése lesz. Nem emlékszem, leírtam-e, hogy jártunk.. de lényeg, hogy ránkverték a TV adót, mert volt egy tv készülék az épületben. Ez egy érdekes képződmény ideát... egy fix, kb 160 font körüli éves adó, amit akkor kell fizetni, ha bármiféle TV élő megjelenítésére vagy felvételére alkalmas eszköz van a házban (beleértve a laptopokat, számítógépeket, videó, tv, stb...), és ebből tartják fenn a BBC-t. A vicc a dologban az egészben, hogy ezt alapértelmezetten fizetni kell, és nekünk kell bizonyítani, ha nincs semmi ilyenünk. Egyszerűen senki sem feltételezi, hogy nem akarunk tévét nézni, és nem érdekel az intézményesített népbutítás. Nagyon rég óta nem nézek tévét... bár ideát annyira nem gáz, a magyar tévénél még így is sokkal jobb a minőség... normális műsorok is vannak, még főműsoridőben, és alapvetően nem érzem úgy, hogy a bekötött csatorna alatt szennyvízelvezetőt ért a szolgáltató, annyi mocsok folyik belőle. Végül úgy beszéltük, hogy beköttetjük a kábeltévét, ha már egy kisebb vagyont fizettünk ki arra, mert egy légtérben tartózkodunk egy zajládával (a garázsba nem vihetjük ki, mert ha bejelentjük, hogy nem akarunk fizetni, házkutatást tartanak, és megtalálják ott is - laptop meg van és kész), és egyébként sem árt, ha angolul beszélnek a háttérben, ha anya alapzajt akar. Felirat is van a tévén, jó nyelvgyakorlás. Úgyhogy a kompromisszum úgy szól, hogy szerzünk tévét, viszont ha magyar csatornát látok bekötve, én magam húzom ki a falból és hajítom ki. Aki még a magyar tévétől se tud elszakadni, az általában a büdös életben nem tanul meg angolul, de beilleszkedni tuti nem fog.
Viszont a beszerelés folyamata annyira nem egyszerű. Bementem a szolgáltatóhoz, akiknél internetünk is van, hogy megkérdezzem, milyen ajánlataik vannak. A kiváló ügyfélszolgálatáról híres cég helyi embere olyan hangnemet ütött meg, hogy fogtam magam, és kisétáltam az üzletből, hagytam a francba. Még én éreztem magam hülyén, hogy zavarom a kora délutáni sziesztájában. Tisztán látszott, hogy a háta közepére nem hiányzom. Interneten is megnéztem, és sokkal jobb ajánlatokat kaptam (ugyanattól a cégtől, csak online, mert adatbázis van és nem lusta értékesítő, aki rámverné az ár dupláját, mert lusta utánanézni, hogy meglévő ügyfél vagyok), bár egy ötven fontos beszerelési díjra még így is rá kéne vennem magam. Nem egyszerű rádumálni magam, ha a televízió intézményét alapvetően feleslegesnek tartom. Bár meg tudom győzni magam, hogy vannak előnyei, legalább a nyelvtanulásban. Passzív nyelvtudás, nah. A legkisebb kábeltévé csomagot rendejük (az értelmesebb csatornák, mint az ezerféle NatGeo és Discovery úgyis csak a legdrágább csomagban vannak, de az alapvető normálisak mint a BBC már a legolcsóbban is), és megpróbálom elintézni, hogy ne sózzanak a nyakamba egy felvevős boxot, amivel nemhogy a régi műsorokba, de tuti még a jövőbe is belelátok. =P Úgyhogy erőt kell vennem magamon, nah.
A meló kezd normalizálódni. Szerződés aláírva, az óráim eddig normálisak (kopp-kopp-kopp), a fizetésem felér egy sértéssel, de jobb perpill nincs, a meló kicsit unalmas, de arra a fél évre pont tökéletes, amíg elérem a következő céljaim, és könnyebben lelépjek valami normális helyre. Tanulni tudok rengeteget, és van egy pár plusz készség, amit ki tudok fejleszteni, amíg itt vagyok, viszonylag kevés nyomással. Arról nem is beszélve, hogy óriási szabadságom van, és olyan szerződésem, hogy akkor pattanok meg, amikor nem szégyellek. Elszórakoztatom magam addig latte arttal, és gyúrok kicsit a freepourra is. Ha meg unatkozom, mobilról végigolvasom a Feast of Crowst és a Dance of Dragonst végre (együtt olvasom a kettőt - Kindle yeey.)
Bejelentkeztem egy online teaklubba, hogy mindenféle finomságokat kóstolhassak... heti 5 font, cserébe minden héten kapunk postán kóstolót egy-egy kínai (néha indiai) teából, készítési útmutatóval, történettel, tasting notes, meg ilyenekkel... elvileg ma érkezik az első, már nagyon várom. Öcsi felhívta rá a figyelmem, hogy a gaiwan szettje is nálam van, meg is találtam a szekrényben. Ez Kittivel hétvégi program lesz. Kész felüdülés lesz a filteres tea után.
Nah, irány fürdeni szép lassan... ha lesz mit, majd írok. Byeee!
Ned Stark megmondta. Itt a tél. A gáz, hogy már a tavasznak kéne jönnie. A nyúl befagyott az üregébe (itt élnek szabadon nyulak egyébként a nagyobb parkokban, de tuti beléjük fagy a nyúlbogyó is), a mókusoknak ha van egy kis esze, akkor visszabújnak még egy körre, meghosszabbítani a téli álmot. Tudja valaki, hogy a mókusok alszanak-e téli álmot? Oké, a google biztos tudja, majd megnézem. Anyával filóztunk rajta egyik nap. Ha alszanak, akkor valószinűleg vekkerórára ébrednek, nem időjárásra, mert már kint rohangálnak a parkban. Anya továbbra is felfedezi a környéket... állítólag talált egy arab boltot végre. Jövő héten megnézem, kíváncsi vagyok rá. Egy jó arab élelmiszerbolt már hiányzik. Imádok mászkálni meg nézelődni bennük, nagyon sok érdekes dolgot árulnak Nagyon jók a gyümölcseik, sok érdekes kaja, meg legalább annyi érdekességet találok a munkához is. A tavasz közeledtével (ha lenne szíves közeledni) belevetném magam egy kicsit a szezonális mixológiába is (évszakhoz kötődő alapanyagok, szezonális gyümölcsök, fűszerek, ízek használata), de ez sokfelé határterület... úgyhogy alaposan fel kell fedeznem. Lényeg, hogy az arab boltok ebből a szempontból kincset érnek.
Ha jön már végre a normális idő, akkor lassan összeszerelem a bicikliket is - egy kisebb vagyont spórolunk a buszjegyeken, egészségesebben élünk (plusz mozgás 8-10 óra állás után, felbecsülhetetlen), és még haza is jutunk. A busz odafelé marha kényelmes, azzal nincs is gond, de általában az utolsó busz után végzünk... és biciklizni mégiscsak gyorsabb, mint sétálni. Mint említettem, a város egyetlen töksík bicikliútja tőlünk a belvárosig vezet, úgyhogy jó lesz. Brightonban ez nem működött volna sajnos... ott túl sz*r az idő ehhez.
A következő napirendi pont a TV beszerelése lesz. Nem emlékszem, leírtam-e, hogy jártunk.. de lényeg, hogy ránkverték a TV adót, mert volt egy tv készülék az épületben. Ez egy érdekes képződmény ideát... egy fix, kb 160 font körüli éves adó, amit akkor kell fizetni, ha bármiféle TV élő megjelenítésére vagy felvételére alkalmas eszköz van a házban (beleértve a laptopokat, számítógépeket, videó, tv, stb...), és ebből tartják fenn a BBC-t. A vicc a dologban az egészben, hogy ezt alapértelmezetten fizetni kell, és nekünk kell bizonyítani, ha nincs semmi ilyenünk. Egyszerűen senki sem feltételezi, hogy nem akarunk tévét nézni, és nem érdekel az intézményesített népbutítás. Nagyon rég óta nem nézek tévét... bár ideát annyira nem gáz, a magyar tévénél még így is sokkal jobb a minőség... normális műsorok is vannak, még főműsoridőben, és alapvetően nem érzem úgy, hogy a bekötött csatorna alatt szennyvízelvezetőt ért a szolgáltató, annyi mocsok folyik belőle. Végül úgy beszéltük, hogy beköttetjük a kábeltévét, ha már egy kisebb vagyont fizettünk ki arra, mert egy légtérben tartózkodunk egy zajládával (a garázsba nem vihetjük ki, mert ha bejelentjük, hogy nem akarunk fizetni, házkutatást tartanak, és megtalálják ott is - laptop meg van és kész), és egyébként sem árt, ha angolul beszélnek a háttérben, ha anya alapzajt akar. Felirat is van a tévén, jó nyelvgyakorlás. Úgyhogy a kompromisszum úgy szól, hogy szerzünk tévét, viszont ha magyar csatornát látok bekötve, én magam húzom ki a falból és hajítom ki. Aki még a magyar tévétől se tud elszakadni, az általában a büdös életben nem tanul meg angolul, de beilleszkedni tuti nem fog.
Viszont a beszerelés folyamata annyira nem egyszerű. Bementem a szolgáltatóhoz, akiknél internetünk is van, hogy megkérdezzem, milyen ajánlataik vannak. A kiváló ügyfélszolgálatáról híres cég helyi embere olyan hangnemet ütött meg, hogy fogtam magam, és kisétáltam az üzletből, hagytam a francba. Még én éreztem magam hülyén, hogy zavarom a kora délutáni sziesztájában. Tisztán látszott, hogy a háta közepére nem hiányzom. Interneten is megnéztem, és sokkal jobb ajánlatokat kaptam (ugyanattól a cégtől, csak online, mert adatbázis van és nem lusta értékesítő, aki rámverné az ár dupláját, mert lusta utánanézni, hogy meglévő ügyfél vagyok), bár egy ötven fontos beszerelési díjra még így is rá kéne vennem magam. Nem egyszerű rádumálni magam, ha a televízió intézményét alapvetően feleslegesnek tartom. Bár meg tudom győzni magam, hogy vannak előnyei, legalább a nyelvtanulásban. Passzív nyelvtudás, nah. A legkisebb kábeltévé csomagot rendejük (az értelmesebb csatornák, mint az ezerféle NatGeo és Discovery úgyis csak a legdrágább csomagban vannak, de az alapvető normálisak mint a BBC már a legolcsóbban is), és megpróbálom elintézni, hogy ne sózzanak a nyakamba egy felvevős boxot, amivel nemhogy a régi műsorokba, de tuti még a jövőbe is belelátok. =P Úgyhogy erőt kell vennem magamon, nah.
A meló kezd normalizálódni. Szerződés aláírva, az óráim eddig normálisak (kopp-kopp-kopp), a fizetésem felér egy sértéssel, de jobb perpill nincs, a meló kicsit unalmas, de arra a fél évre pont tökéletes, amíg elérem a következő céljaim, és könnyebben lelépjek valami normális helyre. Tanulni tudok rengeteget, és van egy pár plusz készség, amit ki tudok fejleszteni, amíg itt vagyok, viszonylag kevés nyomással. Arról nem is beszélve, hogy óriási szabadságom van, és olyan szerződésem, hogy akkor pattanok meg, amikor nem szégyellek. Elszórakoztatom magam addig latte arttal, és gyúrok kicsit a freepourra is. Ha meg unatkozom, mobilról végigolvasom a Feast of Crowst és a Dance of Dragonst végre (együtt olvasom a kettőt - Kindle yeey.)
Bejelentkeztem egy online teaklubba, hogy mindenféle finomságokat kóstolhassak... heti 5 font, cserébe minden héten kapunk postán kóstolót egy-egy kínai (néha indiai) teából, készítési útmutatóval, történettel, tasting notes, meg ilyenekkel... elvileg ma érkezik az első, már nagyon várom. Öcsi felhívta rá a figyelmem, hogy a gaiwan szettje is nálam van, meg is találtam a szekrényben. Ez Kittivel hétvégi program lesz. Kész felüdülés lesz a filteres tea után.
Nah, irány fürdeni szép lassan... ha lesz mit, majd írok. Byeee!
2013. március 22., péntek
Filozofáljunk egy kicsit - így kora délután...
Sziasztok! Mivel jövő hétre ígérték a szerződést, és az első műszakjaim, így most még marhára ráérek. Írok egy kicsit a tegnapról, aztán azt hiszem, átcsapok egy kicsit filozofálásba, mert miért ne.
Sétáltunk egy jót tegnap... anyát körberángattam a fél világon, kutyával együtt. Átmentünk a szomszéd városrészbe, Armleyba... örülök, hogy inkább bevállaltuk azt a kb 100-150 fontot havonta, amennyivel drágább errefelé a lakhatás. Nem mondanám, hogy kifejezetten rossz, de lényegesen putrisabb, több a ronda épület (panelek és régi sorházak), több a szemét... ott is vannak jobb környékek, de azért nem igazán tetszik. Régi munkásnegyed, ahová az alacsonyabb árak miatt javarészt a bevándorlók lakják... bár Leedsben sokkal több az angol még arányaiban, de ebben a városrészben rengeteg a külföldi. Hírneve szerint tele van kelet európaiakkal, főleg lengyelekkel. Ami engem igazából nem zavar, nekem inkább a lepukkant környék nem tetszik.
A lényeg, amiért átmentünk, mert van egy nagyon szép parkja (igen, volt mókus), és meg akartuk nézni, hogy vannak-e külföldi boltok... nagyon hiányoznak az arab-indiai boltok Brightonból... meg úgy általában a World Food. Organic cuccok vannak, de abból se annyi. Még bőven fel kell fedeznünk a környéket... hátha itt is van valami. Chapel Allertonban van például, azt tudom (ott él a város afro-karibi és muszlim populációjának elég jó része), és Holbecket, Beestont is érdemes lenne átnézni (soksok ázsiai), de odáig még nem jutottunk el. Ha végre kitavaszodik, van egy pár park északon, amit mindenképp megnéznék.
Apropó tavasz. Itt is szakad a hó. Lehet, hogy lassan borul a bili... fura dolog ez a klímaváltozás. Nem lehet, hogy már elkezdtek eltolódni az évszakok? Pár év ilyen, és szerintem kijelenthetjük, hogy december még ősz, március meg még téli hónap lesz. Még jó, hogy itt viszonylag nehezen fogunk elsüllyedni, ha megemelkedne a vízszint. Ez sajnos nem vicc, és most látszik, hogy kezd reális lenni. Egyébként meg fene tudja... lehet hogy csak nem ismertük még ki az időjárást. De az,hogy Magyarországon is ez megy... elgondolkodtató. Amerikában meg már bepereltek egy mormotát, hogy rosszul jelezte a tavaszt. Szerencsétlen állat előbújik, és pert kap a nyakába, hogy nem ilyedt meg a saját árnyékától. ( http://index.hu/kulfold/2013/03/22/halalbuntetest_kertek_az_idojos_mormotara/ ) Szegény pára...
Most meg asszem filózok egy kicsit. Egy barátommal beszélgettünk, azt hiszem múlt héten... az ihlette a témát, és komolyan elgondolkodtam rajta. Relevánsnak tartom, mert manapság elég sokat írok a munkámról: ez sokaknak furcsa lehet. Az oka egyszerű... nagyon szeretem csinálni, és hobbi lett belőle amellett, hogy jelenleg ez a fő bevételi forrásom. Sokan szerintem elképzelni se tudják, hogy miért hoz lázba ez az egész, mások meg egyenesen azt hiszik, a mai világban már nincs élet diploma nélkül. Azt meg végképp senki nem tudja elképzelni, hogy magamtól, nem kényszerből választottam ezt a pályát, és hogy tényleg szívesen csinálom. Aki meg mégis elhiszi, az meghatódik.
Szerintem ennek az egésznek igazából a másik oldala nagyon szomorú. A legtöbb ember nem hogy nem szeret beszélni a munkájáról, de egyenesen gyűlöli. Manapság a munkára a legtöbben úgy néznek, mint valami kötelező rossz, amit meg kell tenni azért, hogy ne dögöljünk éhen, és azért dolgozzuk le a napunk harmadát (jobb esetben - rosszabb esetben a felét), hogy a maradékban szabadok legyünk, és azt csináljuk, amit akarunk. Ezt társadalmilag elfogadottan az ember öregkoráig csinálja, ahol aztán megkapja a kiérdemelt szabadságát - körülbelül annyi pénzzel, amennyiből nem fog éhen halni. De mindenképp a szegénységre készül. Már ha nem omlik össze a francba a nyugdíjrendszer a demográfiai folyamatok miatt (nagyon esélyes - én nem is számolok nyugdíjjal, szerintem tíz éven belül nem fog létezni ez az intézmény). Mert akkor aztán hiába szívtunk egész életünkön keresztül, pont a megérdemelt pihenést húzhatjuk le a klotyón. Ez mondjuk egy más téma. A lényeg az, hogy szerintem ehhez az egészhez az emberi élet nagyon rövid, és jelenlegi tudásunk szerint (vallási spekulációkat kifelejtve a képből) csak egy van belőle... így szerintem egyenesen baromság így leélni, és az emberi faj szegénységi bizonyítványa, hogy ez társadalmilag elfogadott, sőt, elvárt. Amikor azt mondom, hogy nem akarok életem végéig dolgozni, se nyugdíjba menni, se pedig egyáltalán nyugdíjat kapni, mindenki úgy néz rám, mint aki káromkodik. És ezek után az egészet még azzal is össze kell egyeztetni, hogy szeretem a munkám. Na mindegy, a végére kitisztul.
Szóval, az élet rövid, ezt tudjuk... ahhoz meg, hogy az ember teljes munkaidőben azt csinálja, amit útáll, pláne. Oké, valahogy meg kell élni, de a legtöbb emberben még a törekvés sincs meg arra, hogy tovább jusson, és valami jobbat építsen maga körül. Sokan nem is jók abban, amit csinálnak... nem hogy a maximumot, a minimumot se teszik le az asztalra, csak kiülik az órabérüket, és megteszik azt, amire szükség van, hogy ne rúgják ki őket. Ahogy egy magyar előadásán Brian Tracy fogalmazott, sokan még felnőttként is azt hiszik, iskolában vannak - bemennek időre, és ott játszanak a barátaikkal. Ez a probléma gyakran a rossz pályaválasztással kezdődik szerintem - és beletörődéssel folytatódik. Magyarországon a "közgazdás" egy tipikus példája volt ennek pár évvel ezelőtt. Az érettségizőnek lövése sincs, mit akar, csak úgy hallotta, hogy a közgazdászok jól keresnek. Ikszeljük be. Hogy dunsztja sincs, mit csinál egy közgazdász? Nembaj, jól keres. Itt Angliában a design szakok nagyon menők. A diák meglátja, hogy nincsenek jó jegyei, csak rajzból... úgyhogy megy graphic design szakra.
Vegyük például a japán szakot, nekem. Felvételiztem, felvettek. Egy vagyont fizettem érte, és még jó is voltam benne. Megtanultam egy olyan nyelvet, amibe sokan belegondolni se mernek, és bár nem beszélem olyan szinten, mint szerettem volna, de nem vagyok rossz. Élveztem, szerettem tanulni, és örülök hogy eljutottam Japánba - de mint pályaválasztás, totális kudarc, és véget kellett vetni neki. Én, irodában, vagy autógyárban fordítsak használati utasításokat? Vagy ha kicsit izgalmasabb, kövessek embereket, és ismételgessem őket egy másik nyelven? Kizárt, ez nem én vagyok, utálnám minden percét, és feleslegesnek érezném magam. Benyalhattam volna magam a külügyhöz... de túl sok gerincem van a politikához. Japánban esélyem sincs, mert nem tudok nekik mit adni. Bár viszonylag tudok japánul, de japánban élnek 125 millióan, akik sokkal jobban beszélnek nálam, és még szakmájuk is van, amit fel tudnak ajánlani. Nem hiszem, hogy sok hasznom vennék odakinn. Tanítani szerettem, sőt, kifejezetten imádtam. Nagyon jól éreztem magam közben, de arra is rájöttem, hogy ez nem a japán nyelv iránti elkötelezettségemből fakad. Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, élveztem az időt, amit a tanítványaimmal tölthettem, foglalkozhattam a személyiségükkel, megismerhettem őket, segíthettem, és adhattam nekik valamit. A munka technikai részében meg azt szerettem, hogy taníthattam fantáziából, kreatívan... de a lényeg az emberek között volt, és tudtam, hogy emberekkel kell foglalkoznom.
Ideát, a munkaadók általában azzal kezdik az álláshirdetéseket, hogy "passionate" emberkéket keresnek, akik szeretik, amit csinálnak. És tökéletesen megértem őket, amint én leszek munkaadó egyszer, ugyanígy fogok tenni. Ahogy mindenhol, a munkaerő piacon is hatalmas a verseny... rengeteg ember jut minden területre, és úgy érzem, a középszerűeknek nem igazán van jövője. Egyszerűen minden téren akadnak olyanok, akik imádják, amit csinálnak, és éppen ezért verhetetlenek a területükön. Az is lehet, hogy csak valami apróságban jók, de abban annyira, hogy ez emeli ki őket a tömegből. Szerintem nem éri meg középszerűnek lenni, és ez egy jó választással kezdődik. Valami olyat kell csinálni, amit az ember tud igazán szeretni, szívesen foglalkozik vele, és el tudja kötelezni magát, hogy a tőle telhető legjobb lesz benne. Ez sokszor nem is elkötelezettség kérdése, mivel ha szereti, magától csinálja. Nem is tudom, kitől hallottam, de ide vág: nagy szerencse, ha valaki megtalálja azt, amit szeret, mert többet nem kell dolgoznia. Nem tűnik munkának. Én például kifejezetten nehezen viseltem, hogy kizártak a pult mögül, és nincs hol dolgoznom. Nem azért, mert munkanélküli vagyok, vagy mert nincs pénzem... hanem mer kérem vissza a shakerem és a mellényem meg a nyakkendőm, meg a vendégeim. Most már van munkám, lesz szerződésem, és pénzt fogok kapni azért, amit csinálok... de engem még idegesít, hogy nem tökéletes a jég, amit a jéggép dobál ki, hát hogy a fenébe fogok én így normális Martinit keverni, ha valaki kérni fog? Sz*rt nem adunk ki. És többek között ez is jelzi, hogy szeretem, amit csinálok, hogy ez egyáltalán érdekel. Senki nem kérné rajtam számon, de engem érdekel. Mert mint írtam, szeretem az embereket, és adni akarok nekik valamit. Összeönthetem én a vermutot és a gint, felhigíthatom a legjobb forrásvízzel, és lefagyaszthatom -4 fokra és ezt egy gép is megcsinálhatja helyettem, de az akkor se lesz olyan, mintha normálisan csinálnám. Én nem azért megyek be a munkahelyemre, hogy túléljem a műszakot, és kihúzhassak még egy munkanapot a szabadnap előtt... hanem mert szeretem csinálni. És akkor is fogom csinálni, amikor már nem kell, és nem feltétlenül fizetnek érte.
Éppen ezért, szerintem ez a kulcs ahhoz, hogy az ember ne érezze úgy, hogy feleslegesen ment el a fél élete. Olyat találni, amit szeret csinálni, és jó lehet benne. Így nem utolsó lesz valamiben, amit még utál is, hanem jó abban, amivel szívesen foglalkozik. Ideiglenesen persze, szükség lehet átmeneti megoldásokra - elvégre manapság pénzből élünk, vagy mi. De ez nem jelenti azt, hogy le kell ragadni valahol, ahol az ember nem elégedett, és hogy nem próbálkozhat mással. Én a jelenlegi szakmámra saját magam gyűjtöttem össze a pénzt, és japántanítás közben tanultam meg... aztán nulláról elkezdtem, amikor az első munkahelyemre bedumáltam magam. Még most se volt könnyű új melót találni, és még mindig sehol sem vagyok az igazán jókhoz képest. Ez sem a legjobb, de ebben is megtalálom azt, ahol fejlődni tudok, és közelebb jutni a hosszú távú célomhoz. Bőven elég lehetőségem van. És biztosan tudom, hogy ezzel az elszántsággal, kitartással és lelkesedéssel a legjobbak között leszek, ha eljön az ideje. Csak meg kell csinálnom a házi feladatot előbb, és nem tehetek kerülutakat.
Ezzel szerintem mindenki így van. Bárki,bármennyire is nem szereti azt, amit csinál, biztos talál olyat, amivel szívesen foglalkozik. Mindenki más, és lehet ez bármi. Meg kell fizetni az árát, de szerintem meg lehet találni. Ha érték van benne, meg is fogja azt valaki fizetni. Ezt se tudom már, ki mondta: Isten nem teremt szemetet. Valamire mindenki jó, és mindenkiben van valamilyen tehetség (Távol álljon tőlem a vallásosság, de a lényeggel nagyon is egyetértek).
Ezek után a végső találós kérdés: ezek után, ha ennyire szeretem a munkám, miért is akarok mégis vállalkozó lenni hosszú távon, és miért akarom abbahagyni a munkát még harmincéves korom előtt?
Egyszerűen azért, mert érzem, hogy ennél is többre vagyok még képes. Képes vagyok még egy szinttel feljebb lépni, és vállalkozóként képes leszek még több értéket adni, még több embernek... ezzel kiválthatom saját, személyes munkaerőm. Segíthetek másoknak, olyan munkát adhatok az embereknek, amit szívesen csinálnak, úgy érzik magukat majd benne, mint én az enyémben most, taníthatok valamit. Mutathatok példát, adhatok lehetőséget, és csinálhatok valami értékeset, ami addig nem létezett. És ha szerencsém lesz, akkor is létezni fog, ha mi már nem. Amit most csinálok kicsiben, azt egyszer csinálhatom majd nagyban. Többet adhatok, és a megtérülése is nagyobb lesz. Aminek aztán újabb értelmes célokat lehet kitűzni.
Remélem, ezzel a kis betekintéssel megint jobban látható lett, hogy is gondolkodom a dolgokról, hogy jár az agyam ebben a témában. Talán lesz is értelme egyeseknek. Végül, bár ez már specifikusan szakmai dolog, de civilek számára is nagyon érdekes lehet... linkelek néhány videót, igazi profiktól. Ezeket megnézve azt hiszem az is látható lesz, hogy mennyire más dolgokkal foglalkozom a munkámban, mint az emberek hiszik. Mennyivel több szépség van benne, mennyi apróságra lehet odafigyelni. Néhány ember, akik igazán jól csinálják, amit csinálnak. (A videók egy Moszkvai koktélbárból vannak, ahová meghívnak embereket előadni, dolgozni... ott csinálták ezeket, promóvideónak)
Némelyik elég elborult, a stílusuk elég különböző néhol, de mivel igazából pont ez a lényeg, szórakoztató, és van benne munka, meg kreativitás bőven Akit érdekel, az nézze meg ;)
Régivágású ital, de ismét divatos - a blazerek családjába tartozik, látható okokból...
Egy kis látványos füstölés - a legnagyobb zúzásban ilyenre nincs idő, de ha ezt eljátszod meló közben, az nem semmi...
Ázsiai bártender ázsiai koktélja. Szerintem kreatív, és minden érzéket megmozgat... =)
Sétáltunk egy jót tegnap... anyát körberángattam a fél világon, kutyával együtt. Átmentünk a szomszéd városrészbe, Armleyba... örülök, hogy inkább bevállaltuk azt a kb 100-150 fontot havonta, amennyivel drágább errefelé a lakhatás. Nem mondanám, hogy kifejezetten rossz, de lényegesen putrisabb, több a ronda épület (panelek és régi sorházak), több a szemét... ott is vannak jobb környékek, de azért nem igazán tetszik. Régi munkásnegyed, ahová az alacsonyabb árak miatt javarészt a bevándorlók lakják... bár Leedsben sokkal több az angol még arányaiban, de ebben a városrészben rengeteg a külföldi. Hírneve szerint tele van kelet európaiakkal, főleg lengyelekkel. Ami engem igazából nem zavar, nekem inkább a lepukkant környék nem tetszik.
A lényeg, amiért átmentünk, mert van egy nagyon szép parkja (igen, volt mókus), és meg akartuk nézni, hogy vannak-e külföldi boltok... nagyon hiányoznak az arab-indiai boltok Brightonból... meg úgy általában a World Food. Organic cuccok vannak, de abból se annyi. Még bőven fel kell fedeznünk a környéket... hátha itt is van valami. Chapel Allertonban van például, azt tudom (ott él a város afro-karibi és muszlim populációjának elég jó része), és Holbecket, Beestont is érdemes lenne átnézni (soksok ázsiai), de odáig még nem jutottunk el. Ha végre kitavaszodik, van egy pár park északon, amit mindenképp megnéznék.
Apropó tavasz. Itt is szakad a hó. Lehet, hogy lassan borul a bili... fura dolog ez a klímaváltozás. Nem lehet, hogy már elkezdtek eltolódni az évszakok? Pár év ilyen, és szerintem kijelenthetjük, hogy december még ősz, március meg még téli hónap lesz. Még jó, hogy itt viszonylag nehezen fogunk elsüllyedni, ha megemelkedne a vízszint. Ez sajnos nem vicc, és most látszik, hogy kezd reális lenni. Egyébként meg fene tudja... lehet hogy csak nem ismertük még ki az időjárást. De az,hogy Magyarországon is ez megy... elgondolkodtató. Amerikában meg már bepereltek egy mormotát, hogy rosszul jelezte a tavaszt. Szerencsétlen állat előbújik, és pert kap a nyakába, hogy nem ilyedt meg a saját árnyékától. ( http://index.hu/kulfold/2013/03/22/halalbuntetest_kertek_az_idojos_mormotara/ ) Szegény pára...
Most meg asszem filózok egy kicsit. Egy barátommal beszélgettünk, azt hiszem múlt héten... az ihlette a témát, és komolyan elgondolkodtam rajta. Relevánsnak tartom, mert manapság elég sokat írok a munkámról: ez sokaknak furcsa lehet. Az oka egyszerű... nagyon szeretem csinálni, és hobbi lett belőle amellett, hogy jelenleg ez a fő bevételi forrásom. Sokan szerintem elképzelni se tudják, hogy miért hoz lázba ez az egész, mások meg egyenesen azt hiszik, a mai világban már nincs élet diploma nélkül. Azt meg végképp senki nem tudja elképzelni, hogy magamtól, nem kényszerből választottam ezt a pályát, és hogy tényleg szívesen csinálom. Aki meg mégis elhiszi, az meghatódik.
Szerintem ennek az egésznek igazából a másik oldala nagyon szomorú. A legtöbb ember nem hogy nem szeret beszélni a munkájáról, de egyenesen gyűlöli. Manapság a munkára a legtöbben úgy néznek, mint valami kötelező rossz, amit meg kell tenni azért, hogy ne dögöljünk éhen, és azért dolgozzuk le a napunk harmadát (jobb esetben - rosszabb esetben a felét), hogy a maradékban szabadok legyünk, és azt csináljuk, amit akarunk. Ezt társadalmilag elfogadottan az ember öregkoráig csinálja, ahol aztán megkapja a kiérdemelt szabadságát - körülbelül annyi pénzzel, amennyiből nem fog éhen halni. De mindenképp a szegénységre készül. Már ha nem omlik össze a francba a nyugdíjrendszer a demográfiai folyamatok miatt (nagyon esélyes - én nem is számolok nyugdíjjal, szerintem tíz éven belül nem fog létezni ez az intézmény). Mert akkor aztán hiába szívtunk egész életünkön keresztül, pont a megérdemelt pihenést húzhatjuk le a klotyón. Ez mondjuk egy más téma. A lényeg az, hogy szerintem ehhez az egészhez az emberi élet nagyon rövid, és jelenlegi tudásunk szerint (vallási spekulációkat kifelejtve a képből) csak egy van belőle... így szerintem egyenesen baromság így leélni, és az emberi faj szegénységi bizonyítványa, hogy ez társadalmilag elfogadott, sőt, elvárt. Amikor azt mondom, hogy nem akarok életem végéig dolgozni, se nyugdíjba menni, se pedig egyáltalán nyugdíjat kapni, mindenki úgy néz rám, mint aki káromkodik. És ezek után az egészet még azzal is össze kell egyeztetni, hogy szeretem a munkám. Na mindegy, a végére kitisztul.
Szóval, az élet rövid, ezt tudjuk... ahhoz meg, hogy az ember teljes munkaidőben azt csinálja, amit útáll, pláne. Oké, valahogy meg kell élni, de a legtöbb emberben még a törekvés sincs meg arra, hogy tovább jusson, és valami jobbat építsen maga körül. Sokan nem is jók abban, amit csinálnak... nem hogy a maximumot, a minimumot se teszik le az asztalra, csak kiülik az órabérüket, és megteszik azt, amire szükség van, hogy ne rúgják ki őket. Ahogy egy magyar előadásán Brian Tracy fogalmazott, sokan még felnőttként is azt hiszik, iskolában vannak - bemennek időre, és ott játszanak a barátaikkal. Ez a probléma gyakran a rossz pályaválasztással kezdődik szerintem - és beletörődéssel folytatódik. Magyarországon a "közgazdás" egy tipikus példája volt ennek pár évvel ezelőtt. Az érettségizőnek lövése sincs, mit akar, csak úgy hallotta, hogy a közgazdászok jól keresnek. Ikszeljük be. Hogy dunsztja sincs, mit csinál egy közgazdász? Nembaj, jól keres. Itt Angliában a design szakok nagyon menők. A diák meglátja, hogy nincsenek jó jegyei, csak rajzból... úgyhogy megy graphic design szakra.
Vegyük például a japán szakot, nekem. Felvételiztem, felvettek. Egy vagyont fizettem érte, és még jó is voltam benne. Megtanultam egy olyan nyelvet, amibe sokan belegondolni se mernek, és bár nem beszélem olyan szinten, mint szerettem volna, de nem vagyok rossz. Élveztem, szerettem tanulni, és örülök hogy eljutottam Japánba - de mint pályaválasztás, totális kudarc, és véget kellett vetni neki. Én, irodában, vagy autógyárban fordítsak használati utasításokat? Vagy ha kicsit izgalmasabb, kövessek embereket, és ismételgessem őket egy másik nyelven? Kizárt, ez nem én vagyok, utálnám minden percét, és feleslegesnek érezném magam. Benyalhattam volna magam a külügyhöz... de túl sok gerincem van a politikához. Japánban esélyem sincs, mert nem tudok nekik mit adni. Bár viszonylag tudok japánul, de japánban élnek 125 millióan, akik sokkal jobban beszélnek nálam, és még szakmájuk is van, amit fel tudnak ajánlani. Nem hiszem, hogy sok hasznom vennék odakinn. Tanítani szerettem, sőt, kifejezetten imádtam. Nagyon jól éreztem magam közben, de arra is rájöttem, hogy ez nem a japán nyelv iránti elkötelezettségemből fakad. Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, élveztem az időt, amit a tanítványaimmal tölthettem, foglalkozhattam a személyiségükkel, megismerhettem őket, segíthettem, és adhattam nekik valamit. A munka technikai részében meg azt szerettem, hogy taníthattam fantáziából, kreatívan... de a lényeg az emberek között volt, és tudtam, hogy emberekkel kell foglalkoznom.
Ideát, a munkaadók általában azzal kezdik az álláshirdetéseket, hogy "passionate" emberkéket keresnek, akik szeretik, amit csinálnak. És tökéletesen megértem őket, amint én leszek munkaadó egyszer, ugyanígy fogok tenni. Ahogy mindenhol, a munkaerő piacon is hatalmas a verseny... rengeteg ember jut minden területre, és úgy érzem, a középszerűeknek nem igazán van jövője. Egyszerűen minden téren akadnak olyanok, akik imádják, amit csinálnak, és éppen ezért verhetetlenek a területükön. Az is lehet, hogy csak valami apróságban jók, de abban annyira, hogy ez emeli ki őket a tömegből. Szerintem nem éri meg középszerűnek lenni, és ez egy jó választással kezdődik. Valami olyat kell csinálni, amit az ember tud igazán szeretni, szívesen foglalkozik vele, és el tudja kötelezni magát, hogy a tőle telhető legjobb lesz benne. Ez sokszor nem is elkötelezettség kérdése, mivel ha szereti, magától csinálja. Nem is tudom, kitől hallottam, de ide vág: nagy szerencse, ha valaki megtalálja azt, amit szeret, mert többet nem kell dolgoznia. Nem tűnik munkának. Én például kifejezetten nehezen viseltem, hogy kizártak a pult mögül, és nincs hol dolgoznom. Nem azért, mert munkanélküli vagyok, vagy mert nincs pénzem... hanem mer kérem vissza a shakerem és a mellényem meg a nyakkendőm, meg a vendégeim. Most már van munkám, lesz szerződésem, és pénzt fogok kapni azért, amit csinálok... de engem még idegesít, hogy nem tökéletes a jég, amit a jéggép dobál ki, hát hogy a fenébe fogok én így normális Martinit keverni, ha valaki kérni fog? Sz*rt nem adunk ki. És többek között ez is jelzi, hogy szeretem, amit csinálok, hogy ez egyáltalán érdekel. Senki nem kérné rajtam számon, de engem érdekel. Mert mint írtam, szeretem az embereket, és adni akarok nekik valamit. Összeönthetem én a vermutot és a gint, felhigíthatom a legjobb forrásvízzel, és lefagyaszthatom -4 fokra és ezt egy gép is megcsinálhatja helyettem, de az akkor se lesz olyan, mintha normálisan csinálnám. Én nem azért megyek be a munkahelyemre, hogy túléljem a műszakot, és kihúzhassak még egy munkanapot a szabadnap előtt... hanem mert szeretem csinálni. És akkor is fogom csinálni, amikor már nem kell, és nem feltétlenül fizetnek érte.
Éppen ezért, szerintem ez a kulcs ahhoz, hogy az ember ne érezze úgy, hogy feleslegesen ment el a fél élete. Olyat találni, amit szeret csinálni, és jó lehet benne. Így nem utolsó lesz valamiben, amit még utál is, hanem jó abban, amivel szívesen foglalkozik. Ideiglenesen persze, szükség lehet átmeneti megoldásokra - elvégre manapság pénzből élünk, vagy mi. De ez nem jelenti azt, hogy le kell ragadni valahol, ahol az ember nem elégedett, és hogy nem próbálkozhat mással. Én a jelenlegi szakmámra saját magam gyűjtöttem össze a pénzt, és japántanítás közben tanultam meg... aztán nulláról elkezdtem, amikor az első munkahelyemre bedumáltam magam. Még most se volt könnyű új melót találni, és még mindig sehol sem vagyok az igazán jókhoz képest. Ez sem a legjobb, de ebben is megtalálom azt, ahol fejlődni tudok, és közelebb jutni a hosszú távú célomhoz. Bőven elég lehetőségem van. És biztosan tudom, hogy ezzel az elszántsággal, kitartással és lelkesedéssel a legjobbak között leszek, ha eljön az ideje. Csak meg kell csinálnom a házi feladatot előbb, és nem tehetek kerülutakat.
Ezzel szerintem mindenki így van. Bárki,bármennyire is nem szereti azt, amit csinál, biztos talál olyat, amivel szívesen foglalkozik. Mindenki más, és lehet ez bármi. Meg kell fizetni az árát, de szerintem meg lehet találni. Ha érték van benne, meg is fogja azt valaki fizetni. Ezt se tudom már, ki mondta: Isten nem teremt szemetet. Valamire mindenki jó, és mindenkiben van valamilyen tehetség (Távol álljon tőlem a vallásosság, de a lényeggel nagyon is egyetértek).
Ezek után a végső találós kérdés: ezek után, ha ennyire szeretem a munkám, miért is akarok mégis vállalkozó lenni hosszú távon, és miért akarom abbahagyni a munkát még harmincéves korom előtt?
Egyszerűen azért, mert érzem, hogy ennél is többre vagyok még képes. Képes vagyok még egy szinttel feljebb lépni, és vállalkozóként képes leszek még több értéket adni, még több embernek... ezzel kiválthatom saját, személyes munkaerőm. Segíthetek másoknak, olyan munkát adhatok az embereknek, amit szívesen csinálnak, úgy érzik magukat majd benne, mint én az enyémben most, taníthatok valamit. Mutathatok példát, adhatok lehetőséget, és csinálhatok valami értékeset, ami addig nem létezett. És ha szerencsém lesz, akkor is létezni fog, ha mi már nem. Amit most csinálok kicsiben, azt egyszer csinálhatom majd nagyban. Többet adhatok, és a megtérülése is nagyobb lesz. Aminek aztán újabb értelmes célokat lehet kitűzni.
Remélem, ezzel a kis betekintéssel megint jobban látható lett, hogy is gondolkodom a dolgokról, hogy jár az agyam ebben a témában. Talán lesz is értelme egyeseknek. Végül, bár ez már specifikusan szakmai dolog, de civilek számára is nagyon érdekes lehet... linkelek néhány videót, igazi profiktól. Ezeket megnézve azt hiszem az is látható lesz, hogy mennyire más dolgokkal foglalkozom a munkámban, mint az emberek hiszik. Mennyivel több szépség van benne, mennyi apróságra lehet odafigyelni. Néhány ember, akik igazán jól csinálják, amit csinálnak. (A videók egy Moszkvai koktélbárból vannak, ahová meghívnak embereket előadni, dolgozni... ott csinálták ezeket, promóvideónak)
Némelyik elég elborult, a stílusuk elég különböző néhol, de mivel igazából pont ez a lényeg, szórakoztató, és van benne munka, meg kreativitás bőven Akit érdekel, az nézze meg ;)
Régivágású ital, de ismét divatos - a blazerek családjába tartozik, látható okokból...
Egy kis látványos füstölés - a legnagyobb zúzásban ilyenre nincs idő, de ha ezt eljátszod meló közben, az nem semmi...
Ázsiai bártender ázsiai koktélja. Szerintem kreatív, és minden érzéket megmozgat... =)
2013. március 21., csütörtök
Még egy próbanap... új kihívások
Sziasztok!
Megvolt a próbanapom az új helyen, jövő héten a papírjaimmal, meg szerződést aláírni, ilyenek. A kisfőnök elégedett volt, állítólag jó voltam. Vicces tapasztalat volt, mesélek is. A számításaim picit át kell kalibrálni, de egyelőre simán jól fogok járni ezzel a hellyel.
Rég nem dolgoztam hotelben, úgyhogy elszoktam a hangulattól... de jó volt. Négyre mentem be, elvileg készülődni, megcsinálni az előkészületeket, meg ilyenek...úgyhogy időre ott voltam, mellény, nyakkendő. Már hiányzott. Alapfelszerelés, barblade, öngyújtó... igazából nem tudtam, mire számítsak. Azt mondták, halálra fogjuk unni magunkat, mert senki sem lesz... de ahhoz képest, mivel ma nyílik az új bevásárlóközpont, mégis sokan voltak.
A kisfőnököm hatalmas arc itt is, jó buli vele dolgozni. Laza, nyugodt, segítőkész... nagyon jól és profin bánik a vendégekkel, és szakmailag is ügyes. A színvonal tekintetében nem teszi olyan magasra a lécet, mint én (remélem velem se tetteti lejjebb), de más területeken (például mérce nélküli töltés) simán jobb mint én... úgyhogy van mit tanulnom is tőle. Ami a probléma vele, hogy iszonyúan szétszórt és rendetlen... úgyhogy a feladatom nagy része az lesz, hogy őt összeszedjem egy kicsit, és valamiféle rendet varázsoljak abból a totális káoszból, ami az ottani bárpult mögött uralkodik.
A bárt illetően az alapanyag nem rossz - a pult berendezésén lenne mit csiszolni, hogy minden kézre essen, és folyamatosan rend legyen, de igazából csak néhány otthonos apróságra lenne szükség, és tartható is lenne. A takarítási feladatokat is komolyabban kéne venni egy kicsit, és akkor valószínűleg senki sem ragadna oda sehová. Amikor a főnök elindult megkeresni a kulcsát, amit elhagyott valahol, én el is kezdtem kitakarítani egy kicsit a pultot... találtam ott mindent, eldobott blokkoktól kezdve a széthagyott poharakon át mumufikálódott kardfogú tigrisig... azt hiszem volt valahol egy döglött velociraptor is. Igazából csak ránézésre gáz annyira, mint mondom, egyébként körülbelül 20 font befektetéssel rendbetehető az egész, és mindjárt nem lenne káosz, ha kicsit több a vendég.
A backbar (italkínálat) oké, minőségi alapanyagok, érdekes dolgok.. amit nagyon hiányolok, azok egyes klasszikus hozzávalók, amiket megszoktam (maraschino, Old Tom gin, megnyugtató mennyiségű bitter, keserűlikőrök, olasz-francia aperitifek, érdekesebb vermutok), más területeken (brandyk, whiskey, stb) viszont elég erős a bár. Juice és trópusi gyümölcs is annyi van, mint egy karib-tengeri szigeten, friss passion fruittól a mangón át az egyszerű erdei gyümölcsökig minden van. A jéggel majd valamit csinálnom kell, mert botrányos a minősége - amihez használják, ahhoz tökjó, de az elegánsabb italokhoz teljesen alkalmatlan, ha az ember profin akarja csinálni.
Megismerkedtem a Micros rendszerrel - a dolog nem teljesen új. Már az Okiban is volt érintőképernyős kassza, meg belső rendszer, simán jó volt... a Mavenben teljesen más rendszer volt, de ott el se magyarázták... öt perc alatt rájöttem, hogy működik, és nem volt gond. Itt kicsit bonyolultabb, mert ugye a rendszer egy egész hotelt kezel... de legalább kaptam időt rendesen, a végére már egész jól ment. Már csak az kell, hogy kényelmes is legyen.
Elég nagy rohanás volt, úgyhogy koktélokkal nem igazán foglalkoztam... de egyébként jól éreztem magam. A munkatársak rendesek, a csapat egész jól működik, a kisfőnök meg mint mondtam, nagyon jófej - nem lesz vele gáz. A régi fizetésem meg fogom kapni itt is (ahhoz képest hogy minimálbérrel vesznek fel mindenkit, egész szép eredmény), és ha a lenti bárban is kapok órákat, akkor simán fogok keresni eleget. A terveim is megvannak, hogy mit és hogy fogok tanulni. A főnököm nagyon béketűrő és tök laza, simán tolerálja, ha játszom az agyam, és gyakorlok, tanulgatok. A terv pedig a következő:
- Borokból alaposan ki tudom művelni magam, és végre be tudom foltozni ezt a hiányt. Terveim szerint mire tovább megyek, már a papírom is meglesz róla, és biztonsággal mozgok majd ezen a téren is. Még tanfolyamra is lesz pénzem... itt meg bőven foglalkozhatok is vele.
- További termékismeret, és néhány olyan dolog, ami eddig kimaradt az életemből - sörcsap, hordócsere, soda-gun, ilyesmik. Azok a dolgok, amiket elvileg már az előtt meg kellett volna tanulnom, hogy megcsináltam életem első Manhattenjét.
- Az itteni koktélok igazából nem erőltetnek meg (ejtsd: egyszerűek, mint egy faék), úgyhogy tudok koncentrálni egy kicsit a halálpontos mérce nélküli töltésre, stílusra, ilyenekre. Sok helyen kérik, úgyhogy nem árt alaposan felkészülni rá. Emellett alkalmam lesz kreatívnak is lenni: a receptúrák itt irányelvek, azt csinálok az italokkal, amit akarok, amíg a vendég örül. A készletkezelés marha rugalmas.
- Customer service! Hogy kell bánni a vendégekkel. Ezt nagyon el fogom tanulni.
- Hogy kell rendet tartani. Úgy tűnik, ebben a bárban rajtam kívül erre senki sem képes, úgyhogy nekem kell aktivizálni magam. Nem fogom hagyni előző főnököm örökségét, a színvonalat csak felfelé hagyom menni. Kérdés, hogy csak én fogok-e rendet rakni, vagy a főnököt is meg tudom nevelni - majd szép lassan.
- A másik bárban játszhatom a baristát, szórakozhatok a kávékkal, és állítólag nagyon jól jattolnak odalenn. Mert azért végül mégiscsak pénzt kéne keresni, ugye.
És mindemellett meg kell őriznem az eddigi színvonalat. Ez egy nagyon jól hely arra, hogy büntetlenül befoltozzam a lyukakat, hiányosságokat, amit eddig nem sikerült... kíváncsi leszek, mi lesz a vége, és meddig fogom bírni ép ésszel. Alapvetően egyébként NAGYON laza, mindenki nyugodt, nem túl stresszes... kellemes hangulat van. Ha még fizetnek is érte, akkor teljesen jó. Ha meg lesz jobb, akkor majd lesz jobb. Az idő most nekem dolgozik... van itt bőven jó hely, ahová lehet majd menni később.
További tervek mára: anyával átsétálunk a szomszédba, megnézzük, mi van a folyó másik oldalán, aztán jövök haza tanulni egy kicsit. Akartam filozofálni is egy kicsit, ami által ez a bejegyzésem érthetőbb lett volna... de azt hiszem, ezt megejtem később. Mára ennyi voltam, azt hiszem. Bocsánat a sok szakmázásért, dehát imádom, nah. Sziasztok!
Megvolt a próbanapom az új helyen, jövő héten a papírjaimmal, meg szerződést aláírni, ilyenek. A kisfőnök elégedett volt, állítólag jó voltam. Vicces tapasztalat volt, mesélek is. A számításaim picit át kell kalibrálni, de egyelőre simán jól fogok járni ezzel a hellyel.
Rég nem dolgoztam hotelben, úgyhogy elszoktam a hangulattól... de jó volt. Négyre mentem be, elvileg készülődni, megcsinálni az előkészületeket, meg ilyenek...úgyhogy időre ott voltam, mellény, nyakkendő. Már hiányzott. Alapfelszerelés, barblade, öngyújtó... igazából nem tudtam, mire számítsak. Azt mondták, halálra fogjuk unni magunkat, mert senki sem lesz... de ahhoz képest, mivel ma nyílik az új bevásárlóközpont, mégis sokan voltak.
A kisfőnököm hatalmas arc itt is, jó buli vele dolgozni. Laza, nyugodt, segítőkész... nagyon jól és profin bánik a vendégekkel, és szakmailag is ügyes. A színvonal tekintetében nem teszi olyan magasra a lécet, mint én (remélem velem se tetteti lejjebb), de más területeken (például mérce nélküli töltés) simán jobb mint én... úgyhogy van mit tanulnom is tőle. Ami a probléma vele, hogy iszonyúan szétszórt és rendetlen... úgyhogy a feladatom nagy része az lesz, hogy őt összeszedjem egy kicsit, és valamiféle rendet varázsoljak abból a totális káoszból, ami az ottani bárpult mögött uralkodik.
A bárt illetően az alapanyag nem rossz - a pult berendezésén lenne mit csiszolni, hogy minden kézre essen, és folyamatosan rend legyen, de igazából csak néhány otthonos apróságra lenne szükség, és tartható is lenne. A takarítási feladatokat is komolyabban kéne venni egy kicsit, és akkor valószínűleg senki sem ragadna oda sehová. Amikor a főnök elindult megkeresni a kulcsát, amit elhagyott valahol, én el is kezdtem kitakarítani egy kicsit a pultot... találtam ott mindent, eldobott blokkoktól kezdve a széthagyott poharakon át mumufikálódott kardfogú tigrisig... azt hiszem volt valahol egy döglött velociraptor is. Igazából csak ránézésre gáz annyira, mint mondom, egyébként körülbelül 20 font befektetéssel rendbetehető az egész, és mindjárt nem lenne káosz, ha kicsit több a vendég.
A backbar (italkínálat) oké, minőségi alapanyagok, érdekes dolgok.. amit nagyon hiányolok, azok egyes klasszikus hozzávalók, amiket megszoktam (maraschino, Old Tom gin, megnyugtató mennyiségű bitter, keserűlikőrök, olasz-francia aperitifek, érdekesebb vermutok), más területeken (brandyk, whiskey, stb) viszont elég erős a bár. Juice és trópusi gyümölcs is annyi van, mint egy karib-tengeri szigeten, friss passion fruittól a mangón át az egyszerű erdei gyümölcsökig minden van. A jéggel majd valamit csinálnom kell, mert botrányos a minősége - amihez használják, ahhoz tökjó, de az elegánsabb italokhoz teljesen alkalmatlan, ha az ember profin akarja csinálni.
Megismerkedtem a Micros rendszerrel - a dolog nem teljesen új. Már az Okiban is volt érintőképernyős kassza, meg belső rendszer, simán jó volt... a Mavenben teljesen más rendszer volt, de ott el se magyarázták... öt perc alatt rájöttem, hogy működik, és nem volt gond. Itt kicsit bonyolultabb, mert ugye a rendszer egy egész hotelt kezel... de legalább kaptam időt rendesen, a végére már egész jól ment. Már csak az kell, hogy kényelmes is legyen.
Elég nagy rohanás volt, úgyhogy koktélokkal nem igazán foglalkoztam... de egyébként jól éreztem magam. A munkatársak rendesek, a csapat egész jól működik, a kisfőnök meg mint mondtam, nagyon jófej - nem lesz vele gáz. A régi fizetésem meg fogom kapni itt is (ahhoz képest hogy minimálbérrel vesznek fel mindenkit, egész szép eredmény), és ha a lenti bárban is kapok órákat, akkor simán fogok keresni eleget. A terveim is megvannak, hogy mit és hogy fogok tanulni. A főnököm nagyon béketűrő és tök laza, simán tolerálja, ha játszom az agyam, és gyakorlok, tanulgatok. A terv pedig a következő:
- Borokból alaposan ki tudom művelni magam, és végre be tudom foltozni ezt a hiányt. Terveim szerint mire tovább megyek, már a papírom is meglesz róla, és biztonsággal mozgok majd ezen a téren is. Még tanfolyamra is lesz pénzem... itt meg bőven foglalkozhatok is vele.
- További termékismeret, és néhány olyan dolog, ami eddig kimaradt az életemből - sörcsap, hordócsere, soda-gun, ilyesmik. Azok a dolgok, amiket elvileg már az előtt meg kellett volna tanulnom, hogy megcsináltam életem első Manhattenjét.
- Az itteni koktélok igazából nem erőltetnek meg (ejtsd: egyszerűek, mint egy faék), úgyhogy tudok koncentrálni egy kicsit a halálpontos mérce nélküli töltésre, stílusra, ilyenekre. Sok helyen kérik, úgyhogy nem árt alaposan felkészülni rá. Emellett alkalmam lesz kreatívnak is lenni: a receptúrák itt irányelvek, azt csinálok az italokkal, amit akarok, amíg a vendég örül. A készletkezelés marha rugalmas.
- Customer service! Hogy kell bánni a vendégekkel. Ezt nagyon el fogom tanulni.
- Hogy kell rendet tartani. Úgy tűnik, ebben a bárban rajtam kívül erre senki sem képes, úgyhogy nekem kell aktivizálni magam. Nem fogom hagyni előző főnököm örökségét, a színvonalat csak felfelé hagyom menni. Kérdés, hogy csak én fogok-e rendet rakni, vagy a főnököt is meg tudom nevelni - majd szép lassan.
- A másik bárban játszhatom a baristát, szórakozhatok a kávékkal, és állítólag nagyon jól jattolnak odalenn. Mert azért végül mégiscsak pénzt kéne keresni, ugye.
És mindemellett meg kell őriznem az eddigi színvonalat. Ez egy nagyon jól hely arra, hogy büntetlenül befoltozzam a lyukakat, hiányosságokat, amit eddig nem sikerült... kíváncsi leszek, mi lesz a vége, és meddig fogom bírni ép ésszel. Alapvetően egyébként NAGYON laza, mindenki nyugodt, nem túl stresszes... kellemes hangulat van. Ha még fizetnek is érte, akkor teljesen jó. Ha meg lesz jobb, akkor majd lesz jobb. Az idő most nekem dolgozik... van itt bőven jó hely, ahová lehet majd menni később.
További tervek mára: anyával átsétálunk a szomszédba, megnézzük, mi van a folyó másik oldalán, aztán jövök haza tanulni egy kicsit. Akartam filozofálni is egy kicsit, ami által ez a bejegyzésem érthetőbb lett volna... de azt hiszem, ezt megejtem később. Mára ennyi voltam, azt hiszem. Bocsánat a sok szakmázásért, dehát imádom, nah. Sziasztok!
2013. március 18., hétfő
Csontkovács - csak hogy ne unatkozzunk hétfőn se...
Ma tevékeny napunk volt. Kitti ügyes volt munkahelyén múlt héten - a nagy bárépítésben megemelte a derekát, és valami úgy kikattant neki, hogy nem igazán tudott csinálni semmit... úgy döntöttünk, el kéne menni orvoshoz. Aztán belegondoltunk az orvosi hatékonyságba az országban, utánanéztem egy kicsit a dolognak... állítólag itt csak fájdalomcsillapítót adnak, és elküldik pihenni. Igazából érezhető volt, hogy kiugrott valami... úgyhogy inkább valami hatékonyabb segítség utánnéztünk.
Így a mai program a csontkovács volt. Most már tudjuk angolul is: osteopath. A szót nem ismertem, úgyhogy neten rákerestem, mit lehet csinálni vele... aztán ott ajánlotta. Kicsit utánaolvasva kb ugyanazt jelenti... a szótár meg megerősítette. Kerestem egyet neten, aki már húsz éve a városban praktizál... rossz akkor már tuti nem lehet. Reggel nyitásra ott voltunk - nem volt benn. Később, amikor fél óra múlva visszamentünk, kiderült hogy, késett a csontkovácsnéni vonata... és még az áram is elment. De azért, mivel a dolog sürgős volt, azt mondta, négy körülre vissza tudunk menni, megoldja.
Hazamentünk, aztán elszaladtam anyával bankkártyát intézni - most már neki is van. Az első bankkártya egyike az ide költözők mumusainak... mivel külföldinek elég nehezen szoktak adni elsőre. Itt nincs személyi igazolvány, nincs lakcímkártya, úgyhogy egy meglevő ügyfélnek kell bemutatnia, és igazolni a lakcímét. Ezzel nem volt gáz, vagy három éve náluk bankolok, úgyhogy anya simán kapott számlát. Jövő hétre kártyája is lesz.
Aztán délután csontkovács - egy nagyon aranyos, kb 150 centis néni volt, max 50 éves... kedves, aranyos, és érti a dolgát. Alaposan megvizsgálta a hátát, jól kikérdezte... gyorsan rájött a problémára, és még azt is meg tudta mondani, mikor történt a baj. Valószinűleg amikor az okosok kitalálták, hogy a borokat láncban kéne egymásnak adogatni, akkor kattintotta ki. Lényeg, hogy még ma el lett intézve, és szépen visszakattintották neki. Kis masszírozás, izomlazítás, ilyenek.. egy kicsi nyújtogatás, aztán orvul visszakattintotta, de úgy, hogy visszhangzott a roppanás. Kitti már vigyorogva jött ki, és már jól is van. Még egy pár napig vigyáznia kell magára, de úgy néz ki, hogy rendben lesz.
Ezen kívül plusz hír nincs. Elvileg a héten lesz próbanapom, többet nem tudok. Majd meglátjuk, ténylegesen mi lesz, és mikor. Mára csak ennyi voltam. Majd jövök.
Így a mai program a csontkovács volt. Most már tudjuk angolul is: osteopath. A szót nem ismertem, úgyhogy neten rákerestem, mit lehet csinálni vele... aztán ott ajánlotta. Kicsit utánaolvasva kb ugyanazt jelenti... a szótár meg megerősítette. Kerestem egyet neten, aki már húsz éve a városban praktizál... rossz akkor már tuti nem lehet. Reggel nyitásra ott voltunk - nem volt benn. Később, amikor fél óra múlva visszamentünk, kiderült hogy, késett a csontkovácsnéni vonata... és még az áram is elment. De azért, mivel a dolog sürgős volt, azt mondta, négy körülre vissza tudunk menni, megoldja.
Hazamentünk, aztán elszaladtam anyával bankkártyát intézni - most már neki is van. Az első bankkártya egyike az ide költözők mumusainak... mivel külföldinek elég nehezen szoktak adni elsőre. Itt nincs személyi igazolvány, nincs lakcímkártya, úgyhogy egy meglevő ügyfélnek kell bemutatnia, és igazolni a lakcímét. Ezzel nem volt gáz, vagy három éve náluk bankolok, úgyhogy anya simán kapott számlát. Jövő hétre kártyája is lesz.
Aztán délután csontkovács - egy nagyon aranyos, kb 150 centis néni volt, max 50 éves... kedves, aranyos, és érti a dolgát. Alaposan megvizsgálta a hátát, jól kikérdezte... gyorsan rájött a problémára, és még azt is meg tudta mondani, mikor történt a baj. Valószinűleg amikor az okosok kitalálták, hogy a borokat láncban kéne egymásnak adogatni, akkor kattintotta ki. Lényeg, hogy még ma el lett intézve, és szépen visszakattintották neki. Kis masszírozás, izomlazítás, ilyenek.. egy kicsi nyújtogatás, aztán orvul visszakattintotta, de úgy, hogy visszhangzott a roppanás. Kitti már vigyorogva jött ki, és már jól is van. Még egy pár napig vigyáznia kell magára, de úgy néz ki, hogy rendben lesz.
Ezen kívül plusz hír nincs. Elvileg a héten lesz próbanapom, többet nem tudok. Majd meglátjuk, ténylegesen mi lesz, és mikor. Mára csak ennyi voltam. Majd jövök.
2013. március 16., szombat
Már megint új munka - és a hülye véletlenek.
Szépjóreggelt mindenkinek, így délben.
Most nem teszek megjegyzést a blogom várható hosszára... majd kiderül, mennyi lesz belőle. Az utóbbi időszak tevékenyen telt, de írni azt megint nem tudtam. Najó, tudtam volna, csak győzött a lustaság, és persze nem is ide figyeltem. Úgyhogy ismét egy kis összefoglaló következik.
Az utóbbi hetek tételmondata: lakberendezés és álláskeresés, ismételten. A berendezkedés megvolt, az összes bútor megérkezett, és otthonosak is vagyunk... köszönjük szépen, a lakás nagyon jó. Az életritmus eddig még nem állt be, mert tuti, hogy nem úgy fog kinézni, mint eddig... Kitti délelőtt van melóban, holott főleg este lesz (meg azért lesz délelőtti shift is, bőven), én meg egyelőre itthon... úgyhogy végeredményében itt még sehol sem tartunk. Az időm nagy része olvasással és tanulással telt nap közben (amíg nem lehet állást keresni, mert minden zárva van)... és nagyjából készen van a terv a továbbiakra, hogy merre és hogyan fejlődök tovább.
Mint azt a Boutiq-os srácoktól anno megtanultam, a báros szakma nagyon komplex. Az oké, hogy tudok koktélokat rázni meg keverni, de ez egy nagyon kis része csak a szakmának. Egy bártendernek egyszemélyben kell lennie vendéglátónak, mixológusnak(koktélos, a jobbik fajtából, túl a mojito-n), baristának (kávés szakember), sommeliernek (borszakértő), pincérnek és pszichológusnak... úgyhogy bőven van még mire gyúrni. A koktél bártendingben már nagyon jó irányba haladok, gyorsan tanulok, tudom mit nem tudok, tudom mi érdekel, és ügyes vagyok, meg viszonylag gyors és tiszta... most már lesz belőlem valami előbb-utóbb. De a többi oldalt is meg kell erősítenem, és a neheze még csak most jön. Következő körben jön a barista tréning, újra... leporolom rejtett képességeim, elő a kötényt, és nézzük, mi lesz belőle. Bízom benne, hogy jelenleg is képes vagyok lehúzni egy majdnem normális espressot, és kis gyakorlás után tudok egy közel fogyasztható tejkrémet gőzölni, és még mindig csikorognak a fogaim, ha meglátok valakit tejhabot kanalazni... de még a hónapban beütemeztem egy alapszintű barista tréninget a közeli városban, és rögtön ráhúzok egy latte-art tanfolyamot is. Aki ismer, tudja, hogy szeretek biztosra menni, kitökölni a részleteket, és aprólékosan tökéletesre törekszem. Megnézzük, ez hogy fog menni. Most úgy tűnik, gyakorolni is lesz lehetőségem, bőven, és nem fog úgy kiesni, mint eddig. Aki még nem látott ilyet, annak egy kis rozettaöntés itt oldalt. Ez egy klasszikus forma a sokból.
A következő irány, amerre kicsit tovább kell mennem, az a bor. Most már jóval beljebb vagyok, mint anno voltam... bár az embereket ha meg akarom röhögtetni a bárban, csak simán elmesélem, hogy papának szőlőskertje és borospincéje van, de nekem személy szerint lövésem sincs a borokról. Mindig hatékony. Sztorizgatni tudtam a dologról, de azért ha valaki azt mondta, Cabernet Sauvignon, én tényleg azt hittem, franciául káromkodik. Mint mondtam, ennél már sokkal jobban állok, és az alapvető műveltség alakul.. de már kinéztem magamnak egy profi, nemzetközi szintű boros tanfolyamot (WSET level 2), ahol ki tudom művelni magam a témából. Sommelier nem leszek tőle, de bárhol is dolgozom, a borászok nem fognak komplett hülyének nézni, és elmondhatom majd, kb kóstoltam mindent, amiről érdemes beszélni. Az ízlelőbimbóimra és a szaglásomra is ráfér egy nagyon alapos tréning. A többi már csak gyakorlat, meg egy jópár év. Ide tartozik egyébként, hogy Kittit is borokból képzik most tovább a munkahelyén... neki annyira nem jön be. Végigkóstoltatták vele az egész éttermet... és nem jött be. Továbbra is úgy tűnik, az erjesztett szőlőlé minden formáját utálja. A lényeg, hogy a vendégnek kell innia, nem nekünk.
Ugyanez a helyzet a sörökkel - ott is egyre érdekesebb a téma. Halvány lila dunsztom se volt róla, hogy mekkora felfedezetlen terület... de pont jó országban vagyok, hogy ezt ha nem is intézményesen, de majd Kittivel civilben felfedezzük egy kicsit. A sima üveges és csapolt lagerek továbbra is tökugyanolyanok nekem, de a craft beer és ale kérdés egyre érdekesebbnek tűnik. Asszem egy esélyt adok neki így is.
Egyébként nem tudom, látjátok-e a dologban az iróniát... elég mélyen beleástam magam a témába, de az alkoholhoz való hozzáállásom csak kicsit változott. Részeg továbbra se voltam még soha, és ez az oldala továbbra sem izgat a dolognak... de mint szakma, szerintem marhaérdekes, és elképesztő hagyománya, kultúrája van az egésznek. És a szép dolog az egészben, hogy ezzel párhuzamosan üzletileg is alaposan ki kell képeznem magam, mert amíg nem teszem... addig bármilyen jó is vagyok az egészben, másnak csinálom a pénzt. Ami rendben is van, amíg kiképeznek érte. Majd eljön annak is az ideje, hogy saját zsebre játszunk majd.
Egyelőre most munka. Úgy tűnik, találtam egyébként helyet... egy belvárosi hotel keres bártendert, lehetőleg koktélra fókuszálva... jövő héten megyek próbanapra. A kisfőnököt és a HRest is sikerült teljesen elvarázsolnom... Úgy néz ki, hogy a cég minimálbér policy-je ellenére még az előző fizetésem is megpróbálják kibulizni a nagyfőnöknél, hogy náluk dolgozzak. A hely teljesen kapóra jön egyébként... az időm egy részében egy pánázsiai koktélbárban leszünk (igen, már megint japán és kínai kaja... ki vél felfedezni egy érdekes motívumot az életemben?), és a latin fusionnak hála fél tonna friss gyümölcsből készül majd minden... A jelenlegi stílusomtól ez kicsit távol áll, de azt mondták, ne aggódjak, bőven lesz ott a klasszikus irányból is. Éjfélnél sose fogok később végezni állítólag, a vendégek kultúrált népek (itt sem a költséghatékony lerészegedés, hanem a minőség a lényeg)... délelőtt meg a lobby bárban kapok majd munkát, ahol kvázi játszhatom a part time baristát. Simán ki tudom gyakorolni a latte artot is, mert még a kávéházlánc rohanás sem jellemző a helyre. A HR-es szerint ha jó vagyok, akkor ők nagy cég, van esélyem a későbbiekben továbblépni is... és kezdetben minden oké lesz. Vannak még helyek, ahová mennék... bár a helynek jó neve van az országban, benne van az ország top10 pánázsiai éttermében, úgy a normál top50ben-is, kapott fél tonna díjat innen meg onnan, úgyhogy hírneve az van... és mostmár nem ártana az önéletrajzomnak, ha egy munkahelyen túlmennék az 9 hónap munkaviszonyon is.
A sztori legviccesebb része az, hogy hogy vettek fel. Na az szenzációs volt. Mentem hazafelé a belvárosból, épp szálltam volna fel a buszra a megállóban... erre csörög a telefon, ismeretlen szám. Hm. Meló lesz. Felvettem, egy fiatalnak tűnő srác beszélt... hogy szeretne behívni a Park Plaza-ba, interjúra. Mondtom tökjó, még mindig állást keresek, simán. Kérdi, mikor érnék rá? Hm. Intuitív rávágtam: öt perc múlva? A srác asszem nagyot nézett (telefonon keresztül nem láttam), azt mondta, hogy igazából... pont ráér, ha tényleg itt vagyok a sarkon, nyugodtan ugorjak be egy informális beszélgetésre. Így is tettem, természetesen. Mint tudjátok, nálam az alapvető öltözet olyan, mint amikor más kiöltözik, úgyhogy még megfelelően is voltam öltözve egy interjúhoz... (továbbra se szeretem a pulóvereket, és a zakó egyébként is kényelmes) itt meg aztán ha már ing van rajtad is azt hiszik, esküvőre mész.
Szóval benéztem, felmentem az emeletre (marhajól néz ki az étterem, de tényleg), találkoztam a sráccal - olyan igazi kisfőnök. Nem hiszem, hogy nálam igazán sokkal idősebb lenne, max pár évvel... ránézésre meg lehet mondani, hogy bártender volt (basszus, de hiányzik nekem is a mellényem... mellényt és nyakkendőt akarok! - meg megtanulni nyakkendőt kötni. A mostani kettőt Kitti kötötte meg, a kék csíkosat meg még nagyapám, a szalagavatóm előtt.). Azonnal lepacsiztunk, és dumáltunk egy informálisat... azt mondta, ez nem lehet interjú, mert a HRes néni nem ért rá, úgyhogy majd vissza kell jönnöm, de azért beszélgessünk. Kérdezte, hol dolgoztam, mit csináltam... milyen koktélokat készítettünk? Itt bejött a képbe én meg a felkészültségem... kezébe nyomtam az Okinamis menüt. Oda volt meg vissza. Aztán beszélgettünk.
A dolog itt kezdett félelmetes lenni. Hobbik, zenei ízlés, minden egyezik... Nézte, hogy gitároztam, imádja a progresszív metalt, és amikor mondtam, hogy banjoval is próbálkoztam, már a fejét fogta. Ő bluegrasst játszik. A kaput az tette be, hogy a barátnője a szomszéd koktélbárban dolgozik - és Kitti kisfőnöke. Puff. Mindjárt megvolt az összhang, alaposan. Ő itt főnök, a barátnője meg az Angelicában. Imádom az ilyen véletleneket. A HR-es csak kerek szemekkel nézett, ő erre már csak annyit mondott, hogy Spooky. Az külön vicces interjú volt. A HRes néni teljesen oda volt az önképzési mániámért, mindketten imádták az eddigi élettörténetem, felfogásom... és bevallom, sokkal viccesebb volt egy interjún az Opethről és a száraz gin martini - személyiség összefüggéseiről dumálni, mint végighadarni az összes sablonkérdést, amit egy ötven feletti HRmanager ki tud találni. A legviccesebb momentum mégis az volt, hogy mindketten felkészültünk:
- És, hogy van Kitty?
- Jól, köszi!És Lucy?
- Ő is... (mi vigyorogtunk, a HR manager meg hallgatott, mint sz*r a gazban)
Mindenesetre már most látom, hogy nagyon rendes emberek, és szívesen dolgozom velük. Mint mondtam, mindig a lehető legváratlanabb helyről szoktak jönni a munkalehetőségek, és ennél nagyobb meglepetésekkel nem is jöhettek volna.
Küldök egy gyors linket a helyről, hogy meg tudjátok nézni. Érdekes hely, kíváncsi leszek. Első ránézésre nem tetszett egyébként az ázsiai-latin fusion, de belülről úgy tűnik, pont működik. Kíváncsi leszek, fura koncepció.
http://www.chinolatino.eu/leeds
Az italok nem tűnnek túl komplexnek, bár a backbar korrekt és érdekes... a minőség jó, bár a húszezerféle trópusi gyümölcsöt hirtelenjében nem tudom hova tenni. De asszem hagyni fognak kibontakozni, ha ki akarok, egyrészt... másrészt meg nem nekem kell kibontakozni, hanem a vendégnek jól érezni magát. Egy neten talált kisvideó tanulsága szerint meg elképzelhető, hogy egy pici Flair is lesz a dologban. Nem vagyok híve az eszelős dobálózásnak, de egy-egy rejtett, flashy mozdulatban még benne vagyok.
Mára egyelőre ennyi... igen, majd jelentkezem. Örültem!
Most nem teszek megjegyzést a blogom várható hosszára... majd kiderül, mennyi lesz belőle. Az utóbbi időszak tevékenyen telt, de írni azt megint nem tudtam. Najó, tudtam volna, csak győzött a lustaság, és persze nem is ide figyeltem. Úgyhogy ismét egy kis összefoglaló következik.
Az utóbbi hetek tételmondata: lakberendezés és álláskeresés, ismételten. A berendezkedés megvolt, az összes bútor megérkezett, és otthonosak is vagyunk... köszönjük szépen, a lakás nagyon jó. Az életritmus eddig még nem állt be, mert tuti, hogy nem úgy fog kinézni, mint eddig... Kitti délelőtt van melóban, holott főleg este lesz (meg azért lesz délelőtti shift is, bőven), én meg egyelőre itthon... úgyhogy végeredményében itt még sehol sem tartunk. Az időm nagy része olvasással és tanulással telt nap közben (amíg nem lehet állást keresni, mert minden zárva van)... és nagyjából készen van a terv a továbbiakra, hogy merre és hogyan fejlődök tovább.
Mint azt a Boutiq-os srácoktól anno megtanultam, a báros szakma nagyon komplex. Az oké, hogy tudok koktélokat rázni meg keverni, de ez egy nagyon kis része csak a szakmának. Egy bártendernek egyszemélyben kell lennie vendéglátónak, mixológusnak(koktélos, a jobbik fajtából, túl a mojito-n), baristának (kávés szakember), sommeliernek (borszakértő), pincérnek és pszichológusnak... úgyhogy bőven van még mire gyúrni. A koktél bártendingben már nagyon jó irányba haladok, gyorsan tanulok, tudom mit nem tudok, tudom mi érdekel, és ügyes vagyok, meg viszonylag gyors és tiszta... most már lesz belőlem valami előbb-utóbb. De a többi oldalt is meg kell erősítenem, és a neheze még csak most jön. Következő körben jön a barista tréning, újra... leporolom rejtett képességeim, elő a kötényt, és nézzük, mi lesz belőle. Bízom benne, hogy jelenleg is képes vagyok lehúzni egy majdnem normális espressot, és kis gyakorlás után tudok egy közel fogyasztható tejkrémet gőzölni, és még mindig csikorognak a fogaim, ha meglátok valakit tejhabot kanalazni... de még a hónapban beütemeztem egy alapszintű barista tréninget a közeli városban, és rögtön ráhúzok egy latte-art tanfolyamot is. Aki ismer, tudja, hogy szeretek biztosra menni, kitökölni a részleteket, és aprólékosan tökéletesre törekszem. Megnézzük, ez hogy fog menni. Most úgy tűnik, gyakorolni is lesz lehetőségem, bőven, és nem fog úgy kiesni, mint eddig. Aki még nem látott ilyet, annak egy kis rozettaöntés itt oldalt. Ez egy klasszikus forma a sokból.
A következő irány, amerre kicsit tovább kell mennem, az a bor. Most már jóval beljebb vagyok, mint anno voltam... bár az embereket ha meg akarom röhögtetni a bárban, csak simán elmesélem, hogy papának szőlőskertje és borospincéje van, de nekem személy szerint lövésem sincs a borokról. Mindig hatékony. Sztorizgatni tudtam a dologról, de azért ha valaki azt mondta, Cabernet Sauvignon, én tényleg azt hittem, franciául káromkodik. Mint mondtam, ennél már sokkal jobban állok, és az alapvető műveltség alakul.. de már kinéztem magamnak egy profi, nemzetközi szintű boros tanfolyamot (WSET level 2), ahol ki tudom művelni magam a témából. Sommelier nem leszek tőle, de bárhol is dolgozom, a borászok nem fognak komplett hülyének nézni, és elmondhatom majd, kb kóstoltam mindent, amiről érdemes beszélni. Az ízlelőbimbóimra és a szaglásomra is ráfér egy nagyon alapos tréning. A többi már csak gyakorlat, meg egy jópár év. Ide tartozik egyébként, hogy Kittit is borokból képzik most tovább a munkahelyén... neki annyira nem jön be. Végigkóstoltatták vele az egész éttermet... és nem jött be. Továbbra is úgy tűnik, az erjesztett szőlőlé minden formáját utálja. A lényeg, hogy a vendégnek kell innia, nem nekünk.
Ugyanez a helyzet a sörökkel - ott is egyre érdekesebb a téma. Halvány lila dunsztom se volt róla, hogy mekkora felfedezetlen terület... de pont jó országban vagyok, hogy ezt ha nem is intézményesen, de majd Kittivel civilben felfedezzük egy kicsit. A sima üveges és csapolt lagerek továbbra is tökugyanolyanok nekem, de a craft beer és ale kérdés egyre érdekesebbnek tűnik. Asszem egy esélyt adok neki így is.
Egyébként nem tudom, látjátok-e a dologban az iróniát... elég mélyen beleástam magam a témába, de az alkoholhoz való hozzáállásom csak kicsit változott. Részeg továbbra se voltam még soha, és ez az oldala továbbra sem izgat a dolognak... de mint szakma, szerintem marhaérdekes, és elképesztő hagyománya, kultúrája van az egésznek. És a szép dolog az egészben, hogy ezzel párhuzamosan üzletileg is alaposan ki kell képeznem magam, mert amíg nem teszem... addig bármilyen jó is vagyok az egészben, másnak csinálom a pénzt. Ami rendben is van, amíg kiképeznek érte. Majd eljön annak is az ideje, hogy saját zsebre játszunk majd.
Egyelőre most munka. Úgy tűnik, találtam egyébként helyet... egy belvárosi hotel keres bártendert, lehetőleg koktélra fókuszálva... jövő héten megyek próbanapra. A kisfőnököt és a HRest is sikerült teljesen elvarázsolnom... Úgy néz ki, hogy a cég minimálbér policy-je ellenére még az előző fizetésem is megpróbálják kibulizni a nagyfőnöknél, hogy náluk dolgozzak. A hely teljesen kapóra jön egyébként... az időm egy részében egy pánázsiai koktélbárban leszünk (igen, már megint japán és kínai kaja... ki vél felfedezni egy érdekes motívumot az életemben?), és a latin fusionnak hála fél tonna friss gyümölcsből készül majd minden... A jelenlegi stílusomtól ez kicsit távol áll, de azt mondták, ne aggódjak, bőven lesz ott a klasszikus irányból is. Éjfélnél sose fogok később végezni állítólag, a vendégek kultúrált népek (itt sem a költséghatékony lerészegedés, hanem a minőség a lényeg)... délelőtt meg a lobby bárban kapok majd munkát, ahol kvázi játszhatom a part time baristát. Simán ki tudom gyakorolni a latte artot is, mert még a kávéházlánc rohanás sem jellemző a helyre. A HR-es szerint ha jó vagyok, akkor ők nagy cég, van esélyem a későbbiekben továbblépni is... és kezdetben minden oké lesz. Vannak még helyek, ahová mennék... bár a helynek jó neve van az országban, benne van az ország top10 pánázsiai éttermében, úgy a normál top50ben-is, kapott fél tonna díjat innen meg onnan, úgyhogy hírneve az van... és mostmár nem ártana az önéletrajzomnak, ha egy munkahelyen túlmennék az 9 hónap munkaviszonyon is.
A sztori legviccesebb része az, hogy hogy vettek fel. Na az szenzációs volt. Mentem hazafelé a belvárosból, épp szálltam volna fel a buszra a megállóban... erre csörög a telefon, ismeretlen szám. Hm. Meló lesz. Felvettem, egy fiatalnak tűnő srác beszélt... hogy szeretne behívni a Park Plaza-ba, interjúra. Mondtom tökjó, még mindig állást keresek, simán. Kérdi, mikor érnék rá? Hm. Intuitív rávágtam: öt perc múlva? A srác asszem nagyot nézett (telefonon keresztül nem láttam), azt mondta, hogy igazából... pont ráér, ha tényleg itt vagyok a sarkon, nyugodtan ugorjak be egy informális beszélgetésre. Így is tettem, természetesen. Mint tudjátok, nálam az alapvető öltözet olyan, mint amikor más kiöltözik, úgyhogy még megfelelően is voltam öltözve egy interjúhoz... (továbbra se szeretem a pulóvereket, és a zakó egyébként is kényelmes) itt meg aztán ha már ing van rajtad is azt hiszik, esküvőre mész.
Szóval benéztem, felmentem az emeletre (marhajól néz ki az étterem, de tényleg), találkoztam a sráccal - olyan igazi kisfőnök. Nem hiszem, hogy nálam igazán sokkal idősebb lenne, max pár évvel... ránézésre meg lehet mondani, hogy bártender volt (basszus, de hiányzik nekem is a mellényem... mellényt és nyakkendőt akarok! - meg megtanulni nyakkendőt kötni. A mostani kettőt Kitti kötötte meg, a kék csíkosat meg még nagyapám, a szalagavatóm előtt.). Azonnal lepacsiztunk, és dumáltunk egy informálisat... azt mondta, ez nem lehet interjú, mert a HRes néni nem ért rá, úgyhogy majd vissza kell jönnöm, de azért beszélgessünk. Kérdezte, hol dolgoztam, mit csináltam... milyen koktélokat készítettünk? Itt bejött a képbe én meg a felkészültségem... kezébe nyomtam az Okinamis menüt. Oda volt meg vissza. Aztán beszélgettünk.
A dolog itt kezdett félelmetes lenni. Hobbik, zenei ízlés, minden egyezik... Nézte, hogy gitároztam, imádja a progresszív metalt, és amikor mondtam, hogy banjoval is próbálkoztam, már a fejét fogta. Ő bluegrasst játszik. A kaput az tette be, hogy a barátnője a szomszéd koktélbárban dolgozik - és Kitti kisfőnöke. Puff. Mindjárt megvolt az összhang, alaposan. Ő itt főnök, a barátnője meg az Angelicában. Imádom az ilyen véletleneket. A HR-es csak kerek szemekkel nézett, ő erre már csak annyit mondott, hogy Spooky. Az külön vicces interjú volt. A HRes néni teljesen oda volt az önképzési mániámért, mindketten imádták az eddigi élettörténetem, felfogásom... és bevallom, sokkal viccesebb volt egy interjún az Opethről és a száraz gin martini - személyiség összefüggéseiről dumálni, mint végighadarni az összes sablonkérdést, amit egy ötven feletti HRmanager ki tud találni. A legviccesebb momentum mégis az volt, hogy mindketten felkészültünk:
- És, hogy van Kitty?
- Jól, köszi!És Lucy?
- Ő is... (mi vigyorogtunk, a HR manager meg hallgatott, mint sz*r a gazban)
Mindenesetre már most látom, hogy nagyon rendes emberek, és szívesen dolgozom velük. Mint mondtam, mindig a lehető legváratlanabb helyről szoktak jönni a munkalehetőségek, és ennél nagyobb meglepetésekkel nem is jöhettek volna.
Küldök egy gyors linket a helyről, hogy meg tudjátok nézni. Érdekes hely, kíváncsi leszek. Első ránézésre nem tetszett egyébként az ázsiai-latin fusion, de belülről úgy tűnik, pont működik. Kíváncsi leszek, fura koncepció.
http://www.chinolatino.eu/leeds
Az italok nem tűnnek túl komplexnek, bár a backbar korrekt és érdekes... a minőség jó, bár a húszezerféle trópusi gyümölcsöt hirtelenjében nem tudom hova tenni. De asszem hagyni fognak kibontakozni, ha ki akarok, egyrészt... másrészt meg nem nekem kell kibontakozni, hanem a vendégnek jól érezni magát. Egy neten talált kisvideó tanulsága szerint meg elképzelhető, hogy egy pici Flair is lesz a dologban. Nem vagyok híve az eszelős dobálózásnak, de egy-egy rejtett, flashy mozdulatban még benne vagyok.
Mára egyelőre ennyi... igen, majd jelentkezem. Örültem!
2013. március 7., csütörtök
Új lakás, új bárpult
Tekintve, hogy mikor írtam utóljára... ez egy kilométeres bejegyzés lesz. Viszont a köztes idő legalább tevékenyen telt... már a vadonatúj kis tanulós/dolgozószobámban ülök a mi kis íróasztalunknál, amit én magam legóztam össze. Csavarbehajtó gép híján kissé vízhólyagosan (tudom Apa, te megmondtad, de nem volt gáz, és egész jó poén volt így is.), de minden kész. A bejegyzésben terveim szerint lesz minden, anyától a házépítésen és a kutyán keresztül egészen a szakmázgatásig, aztán akinek lesz energiája, majd elolvassa.
Szóval, ötletem sincs, mi volt az utolsó bejegyzésem, visszanézni meg lusta vagyok... úgyhogy kezdem ahol érem. Szóval az Alchemist egyelőre füstbe ment: jó sok szárazjég és egyéb füstbe... meg mindenbe, amit ott használnak. Az interjú tök jól ment, nagyon jól éreztem magam, és nagyon korrekt volt, csak egyszerűen kétszázból nem könnyű benne lenni a hat legjobban, alig egy éves szakmai gyakorlattal. Lehetek bármilyen jó személyiség, ennyiből mindig van valaki, aki van ilyen jó, csak mondjuk ötször ennyi tapasztalattal. Az Angelica ügyében is megnyugodtam... Kitti már ismeri a bártendereket ott, harminc alatt ott senki sincs, csak a barbackek. Ott meg azért 5-6 évig még nem tartok. Sebaj, leszek én profi máshol is. Kimászom én a huszonkettes csapdájából, mint ahogy már nagyon sokszor megtettem.
Az új ház megvan... nagyon szép, nagyon jó, nagyon élvezzük. Közben anya is megérkezett: eddig nagyon élvezi az egészet. Ez a kultúrsokk görbének még csak a legeleje (a sokat emlegetett nászút periódus), úgyhogy néhány hétig még pár centivel a föld fölött lebeg... aztán majd jön a sokk szépen lassan. Azon is túl lesz, aztán rend lesz. A kutya kezdi kiheverni az utazást... csak azt bírja nehezen, ha anya elmegy valahová nélküle. Szegény ebnek per pillanat ő az egyetlen biztos pont az életében... de amikor tegnap elment a boltba nélküle, már csak várta, nem vonyított. Rendes tőle.
A szomszédok rendesek... jobbra egy arab, balra egy indiai, következő ajtónál meg így kínai család él... megvan azért a kulturális sokszínűség azért itt is, de a bevándorlók aránya még így is töredékének látszik a Brightonihoz képest. Sokkal több az angol. Komolyan, de itt még egy McDonaldsban is többségében angolok dolgoznak. Ez Londonban, vagy valahol délen teljesen elképzelhetetlen lehet. Indiaiak és arabok vannak, jórészt már elbritesedve, északon viszonylag sok az afrokaribi, délen állítólag van kínai negyed, és keleten megvan a kötelező lengyel, kelet-európai kolónia is... de lényegesen kevesebb a külföldi, mint délen. Hogy ez jó-e, vagy nem, majd kb fél év múlva látni fogjuk. Lehet, hogy itt még nincs tele az emberek töke a sok bevándorlóval, de lehet, hogy kevésbé is tolerálják őket. Fene tudja, majd meglátjuk.
Szóval, vissza a lakáshoz. Szinte teljesen üres volt, amikor jöttünk.. hűtő volt, de úgy körülbelül annyi. Meg egy kanapé, és kávézóasztal, és néhány beépített szekrény. Úgyhogy felmentünk szépen egy naaagy, online cuccrendelős áruházba (Argos - van neki boltja is, de ott is csak érintőképernyőket lát az ember... aztán megrendel mindent, és átveheti), és kiszállíttattuk magunknak a fél házat. Rendeltünk két fiókos szekrényt, egy nagy kétajtós szekrényt anyának, egy ebédlőasztalt (hétvégén jön), egy mosógépet... takarító kütyüket, hiányzó konyhai cuccokat, mikrót... könyvespolcot, ilyeneket. Úgyhogy napok óta mást se csinálok, csak bútorokat szerelek össze, vicces, majdnem IKEA-s leírásokból. Soook-soook csavarozás. A végeredmény kezd egész jól kinézni. Lassan már rendet is lehet rakni. A nappali és anya szobája szép, kész van, a könyha szintén. A mi szobánkban már csak rendet kell rakni... amint Kittinek is van ideje, megcsináljuk. De mostmár bőven van hely legalább tanulni. Mióta Brightonba értem, azóta várok egy íróasztalra, hogy tanulni tudjak... én sajnos nem vagyok képes ágyon, vagy földön tanulni, nekem szükségem van a normális testtartásra, ha oda is akarok figyelni arra, amit csinálok. A következő kérdés már csak az, hogy hogy kerülnek majd a parafa táblák a falra anélkül, hogy összeszögelnék mindent... azt itt bérlakásokban nem szeretik. Mondjuk a házinénit már megismertük, nagyon rendes. Jött kerítést festegetni, és kimentem bemutatkozni neki. Egy kb anya korú német nő, nagyon rendes. Valahol az egyetemen dolgozik. Nagyon kedves és segítőkész, legalábbis elsőre úgy tűnik. Pénteken elvileg jön vissza befejezni, majd akkor beszélek vele még egy kicsit. A kutyát imádta. Ja, a kutyát még a szomszéd indiai kislány is imádja. Egyik nap átjött megdögönyözni, aztán el is kérte anyától, hogy elvihesse sétálni. Én nem voltam itthon, de állítólag teljesen ki lett ütve a kutya, annyit játszottak. Anya meg egész jól megérti, amit mond... lehet, hogy a szomszéd kislánytól fog megtanulni angolul?
A melókeresés projektet szerintem ma fogom újraindítani... most bőven kitöltötte a napjaim a sok pakolászás. Rengeteg önéletrajzot szórtam ki, mindenhol van már, ahová megérné elmennem dolgozni... amelyik a legjobban bejön, az körülbelül jövő hónap elején lesz esedékes... ott már barátkozom a főnökkel. Nagyon jó kis hely, érdekes menüvel, tetszik. Pont az én stílusom. Ezen kívül beugró emberként dolgoztam egy hétvégét a Mavenben is... ( http://www.themavenbar.com/index2.php ) az első bár, ahol ebben a városban voltam. Hétvégi, bulis műszak volt, nem vagyok teljesen hozzászokva a dologhoz... de jól ment. Tetszett. Nagyon jó kis hely, dolgoznék azért ott is hosszú távon... bár nem tartom valószínűnek, hogy ténylegesen szükségük van plusz emberre, szerintem csak poénból hívtak be. Mindenesetre, már nagyon hiányzott. Iszonyúan hiányzik a bárpult, meg hogy dolgozhassak. Komolyan úgy éreztem magam az utóbbi pár hétben, mint szegény Mollykutya érezheti, amikor lezavarják a kanapéról. De egy kis munka meg pörgés helyretette a lelkivilágom. Kaptam egy menüt, meg öt percet, hogy tanuljam meg a koktélokat róla... aztán irány a mélyvíz. Elég kaotikus volt a pultjuk, nem volt túl sok rendszer... és amiben rendszer volt, azt is ki kellett tapasztalni. Azért a legnagyobb rohanás nem a legjobb alkalom erre, de úgy kb sikerült kiismernem a bárpultjuk főbb defektjeit, és sikerült normálisan dolgozni. Rengeteg minden hiányzik (kezdve a fémshakerektől, de még olyan apróságok is, mint egy rongy, vagy kéztörlő...), de azért kezelhető. Ha hosszú távon kéne ott dolgoznom, lehet hogy megpróbálnék valami rendszert vinni a dologba... vagy gyorsan becsavarodnék. A munkatárs srácok jó fejek voltak, még barbackünk is volt... először dolgoztam barback-el életemben. A free-pourtól (mérce nélküli töltés) teljesen elszoktam, de majd kigyakorlom újra. Érdekes felfedezés volt, de ebben a városban szinte mindenki mérce nélkül nyomja. Eddig két helyet láttam, akik nem, abból egyben már dolgoztam, a másikban csak szeretnék. De az utóbbiban opcionális, töltenek sokat mérce nélkül is. Az a hely mondjuk kissé jobban vonz, de meglátjuk, hogy hol kötök ki. Ha most hétvégén is lenne egy kis beurgás, jól esne... főleg, hogy mostmár tudom a koktéljaik nagy részét, és nem lennék annyira elveszve a pult mögött, mint múltkor az első 15 percben voltam. Most talán még jobban élvezném.
A többit majd meglátjuk. A bejegyzés talán nem lett olyan hosszú, mint vártam... remélem, emészthet mennyiség. Ma még azt hiszem, beszaladok kicsit a városba, talán Kittit is megvárom, és jöhetünk együtt haza. Annyira ügyes, és olyan büszke vagyok rá.
Oké, ennyi, tényleg vége. Sziasztok!
Szóval, ötletem sincs, mi volt az utolsó bejegyzésem, visszanézni meg lusta vagyok... úgyhogy kezdem ahol érem. Szóval az Alchemist egyelőre füstbe ment: jó sok szárazjég és egyéb füstbe... meg mindenbe, amit ott használnak. Az interjú tök jól ment, nagyon jól éreztem magam, és nagyon korrekt volt, csak egyszerűen kétszázból nem könnyű benne lenni a hat legjobban, alig egy éves szakmai gyakorlattal. Lehetek bármilyen jó személyiség, ennyiből mindig van valaki, aki van ilyen jó, csak mondjuk ötször ennyi tapasztalattal. Az Angelica ügyében is megnyugodtam... Kitti már ismeri a bártendereket ott, harminc alatt ott senki sincs, csak a barbackek. Ott meg azért 5-6 évig még nem tartok. Sebaj, leszek én profi máshol is. Kimászom én a huszonkettes csapdájából, mint ahogy már nagyon sokszor megtettem.
Az új ház megvan... nagyon szép, nagyon jó, nagyon élvezzük. Közben anya is megérkezett: eddig nagyon élvezi az egészet. Ez a kultúrsokk görbének még csak a legeleje (a sokat emlegetett nászút periódus), úgyhogy néhány hétig még pár centivel a föld fölött lebeg... aztán majd jön a sokk szépen lassan. Azon is túl lesz, aztán rend lesz. A kutya kezdi kiheverni az utazást... csak azt bírja nehezen, ha anya elmegy valahová nélküle. Szegény ebnek per pillanat ő az egyetlen biztos pont az életében... de amikor tegnap elment a boltba nélküle, már csak várta, nem vonyított. Rendes tőle.
A szomszédok rendesek... jobbra egy arab, balra egy indiai, következő ajtónál meg így kínai család él... megvan azért a kulturális sokszínűség azért itt is, de a bevándorlók aránya még így is töredékének látszik a Brightonihoz képest. Sokkal több az angol. Komolyan, de itt még egy McDonaldsban is többségében angolok dolgoznak. Ez Londonban, vagy valahol délen teljesen elképzelhetetlen lehet. Indiaiak és arabok vannak, jórészt már elbritesedve, északon viszonylag sok az afrokaribi, délen állítólag van kínai negyed, és keleten megvan a kötelező lengyel, kelet-európai kolónia is... de lényegesen kevesebb a külföldi, mint délen. Hogy ez jó-e, vagy nem, majd kb fél év múlva látni fogjuk. Lehet, hogy itt még nincs tele az emberek töke a sok bevándorlóval, de lehet, hogy kevésbé is tolerálják őket. Fene tudja, majd meglátjuk.
Szóval, vissza a lakáshoz. Szinte teljesen üres volt, amikor jöttünk.. hűtő volt, de úgy körülbelül annyi. Meg egy kanapé, és kávézóasztal, és néhány beépített szekrény. Úgyhogy felmentünk szépen egy naaagy, online cuccrendelős áruházba (Argos - van neki boltja is, de ott is csak érintőképernyőket lát az ember... aztán megrendel mindent, és átveheti), és kiszállíttattuk magunknak a fél házat. Rendeltünk két fiókos szekrényt, egy nagy kétajtós szekrényt anyának, egy ebédlőasztalt (hétvégén jön), egy mosógépet... takarító kütyüket, hiányzó konyhai cuccokat, mikrót... könyvespolcot, ilyeneket. Úgyhogy napok óta mást se csinálok, csak bútorokat szerelek össze, vicces, majdnem IKEA-s leírásokból. Soook-soook csavarozás. A végeredmény kezd egész jól kinézni. Lassan már rendet is lehet rakni. A nappali és anya szobája szép, kész van, a könyha szintén. A mi szobánkban már csak rendet kell rakni... amint Kittinek is van ideje, megcsináljuk. De mostmár bőven van hely legalább tanulni. Mióta Brightonba értem, azóta várok egy íróasztalra, hogy tanulni tudjak... én sajnos nem vagyok képes ágyon, vagy földön tanulni, nekem szükségem van a normális testtartásra, ha oda is akarok figyelni arra, amit csinálok. A következő kérdés már csak az, hogy hogy kerülnek majd a parafa táblák a falra anélkül, hogy összeszögelnék mindent... azt itt bérlakásokban nem szeretik. Mondjuk a házinénit már megismertük, nagyon rendes. Jött kerítést festegetni, és kimentem bemutatkozni neki. Egy kb anya korú német nő, nagyon rendes. Valahol az egyetemen dolgozik. Nagyon kedves és segítőkész, legalábbis elsőre úgy tűnik. Pénteken elvileg jön vissza befejezni, majd akkor beszélek vele még egy kicsit. A kutyát imádta. Ja, a kutyát még a szomszéd indiai kislány is imádja. Egyik nap átjött megdögönyözni, aztán el is kérte anyától, hogy elvihesse sétálni. Én nem voltam itthon, de állítólag teljesen ki lett ütve a kutya, annyit játszottak. Anya meg egész jól megérti, amit mond... lehet, hogy a szomszéd kislánytól fog megtanulni angolul?
A melókeresés projektet szerintem ma fogom újraindítani... most bőven kitöltötte a napjaim a sok pakolászás. Rengeteg önéletrajzot szórtam ki, mindenhol van már, ahová megérné elmennem dolgozni... amelyik a legjobban bejön, az körülbelül jövő hónap elején lesz esedékes... ott már barátkozom a főnökkel. Nagyon jó kis hely, érdekes menüvel, tetszik. Pont az én stílusom. Ezen kívül beugró emberként dolgoztam egy hétvégét a Mavenben is... ( http://www.themavenbar.com/index2.php ) az első bár, ahol ebben a városban voltam. Hétvégi, bulis műszak volt, nem vagyok teljesen hozzászokva a dologhoz... de jól ment. Tetszett. Nagyon jó kis hely, dolgoznék azért ott is hosszú távon... bár nem tartom valószínűnek, hogy ténylegesen szükségük van plusz emberre, szerintem csak poénból hívtak be. Mindenesetre, már nagyon hiányzott. Iszonyúan hiányzik a bárpult, meg hogy dolgozhassak. Komolyan úgy éreztem magam az utóbbi pár hétben, mint szegény Mollykutya érezheti, amikor lezavarják a kanapéról. De egy kis munka meg pörgés helyretette a lelkivilágom. Kaptam egy menüt, meg öt percet, hogy tanuljam meg a koktélokat róla... aztán irány a mélyvíz. Elég kaotikus volt a pultjuk, nem volt túl sok rendszer... és amiben rendszer volt, azt is ki kellett tapasztalni. Azért a legnagyobb rohanás nem a legjobb alkalom erre, de úgy kb sikerült kiismernem a bárpultjuk főbb defektjeit, és sikerült normálisan dolgozni. Rengeteg minden hiányzik (kezdve a fémshakerektől, de még olyan apróságok is, mint egy rongy, vagy kéztörlő...), de azért kezelhető. Ha hosszú távon kéne ott dolgoznom, lehet hogy megpróbálnék valami rendszert vinni a dologba... vagy gyorsan becsavarodnék. A munkatárs srácok jó fejek voltak, még barbackünk is volt... először dolgoztam barback-el életemben. A free-pourtól (mérce nélküli töltés) teljesen elszoktam, de majd kigyakorlom újra. Érdekes felfedezés volt, de ebben a városban szinte mindenki mérce nélkül nyomja. Eddig két helyet láttam, akik nem, abból egyben már dolgoztam, a másikban csak szeretnék. De az utóbbiban opcionális, töltenek sokat mérce nélkül is. Az a hely mondjuk kissé jobban vonz, de meglátjuk, hogy hol kötök ki. Ha most hétvégén is lenne egy kis beurgás, jól esne... főleg, hogy mostmár tudom a koktéljaik nagy részét, és nem lennék annyira elveszve a pult mögött, mint múltkor az első 15 percben voltam. Most talán még jobban élvezném.
A többit majd meglátjuk. A bejegyzés talán nem lett olyan hosszú, mint vártam... remélem, emészthet mennyiség. Ma még azt hiszem, beszaladok kicsit a városba, talán Kittit is megvárom, és jöhetünk együtt haza. Annyira ügyes, és olyan büszke vagyok rá.
Oké, ennyi, tényleg vége. Sziasztok!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)