Azaz Christmas, inkább. Az jön. Karácsony, de nagyon.
Az utolsó pár napban olyan lusta voltam, amennyire csak lehet. Megígértem a főnökömnek, hogy semmi értelmeset nem csinálok itthon. Ő azt javasolta, hogy nézzek egész nap tévét, és zsibbasszam le az agyam. Azt hiszem, a zsibbasztásnak nagyrészt eleget tettem... bár még így is több agyi tevékenységet végeztem, mint a legtöbb ember általában. Elég sokat játszottam, lazítottam... néztünk Kittivel filmeket, játszottunk együtt... kereskedni (azaz még csak gyakorolni) sajnos nem tudtam (természetesen az egyetlen egész hetes szabadságomnak pont az amerikai hálaadás hetére kell esnie, amikor az amerikai kereskedők pulykatúladagolástól ájultan fetrengenek otthon, úgyhogy piaci tevékenységnek még akkor sincs nyoma se a héten, amikor véletlenül nyitva van a piac) úgyhogy ez mostmár januárra marad.
Kínaizni sikerült... ahányszor megyek valahová, mindig meghallgatok egy leckét, itthon meg úgy látom, reggel megy a legjobban. Amikor még csend van, és mindenki alszik, bevonulok a kis tanuló szobámba, és kiírkálom leckénként az írásjegyeket, gyakorlom kicsit a hangsúlyokat, és így tovább... jó lesz ez, nem sietek sehová.
Tegnap bementem a munkahelyemre a beosztásomért - megkaptam egész decemberre, és január első hetére. Az egyik kedvenc munkatársam így fogadott: "Rohanj, fuss, menekülj amíg tudsz, menj innen és vissza se gyere" Csak hogy a helyzetet illusztráljam. Karácsonyi hangulat, égők, fények, (szinte) minden nap élő zene, amikor igen, akkor napi kétszer, számítások szerint napi 1000+ vendég... hétfőn is nyitva leszünk, a legkorábbi műszak nem tízkor, hanem kilenckor kezdődik, és valószinűleg sokkal később is végzünk, mint általában. Az első héten 2, a többi csak heti 1 szabadnap. Ahogy számoltam, laza becsléssel 60+ órásra jön ki minden hét... (az első csak 50+ra), és lesz egy két hetes periódus, ahol 11 napot fogok dolgozni zsinórban, és ebbe a 24-25-26 is beleesik. Aztán meg lesz három szabadnapom, utána szilveszter, és még egy szabadnap. Az lesz a végső hajrá, amit izomból és idegből kell majd végigtolni. Egyébként örülök neki, mert ebben a szakmában a december a pénzkeresésről szól. Ettől függetlenül bőven karácsonytúladagolásom lesz, munkahelyen kívül szerintem az ünnep bármilyen jelére agresszívan fogok reagálni, és karácsonyi díszeket, pásztorbotokat és egyéb giccses cuccokat fogok mindenkinek a fejéhez vágni, aki csak emlékeztetni is próbál a karácsony létére, amikor nem muszáj. Alapvetően allergiás vagyok a karácsonyra, de ez rá fog tenni egy lapáttal. Itthon azt hiszem, inkább csendes tagadásba fogok temetkezni, a munkahelyen meg vigyorgok, mint a tejbetök. Azt hiszem szerezni fogok egy műsorlistát a melóhelyről, és úgy fogom kihuzigálni karácsonyig, mint egy adventi naptárat.
Kitti szerint már csak azért is kemény lesz, mert náluk már kezdenek előbújni az alsóbb, kevésbé intelligens rétegek is (kapucnis, tréninggatyás, leginkább állami juttatásból élő, kicsit nehezen érthető akcentusú figurák), a kevésbé intelligens, de annál hajmeresztőbb rendeléseikkel... ilyenkorra ők is összeszedik a pénzüket, és beülnek egy karácsonyi bulira az olcsó szórakozóhelyek helyett. Átlalában a minőségi dolgok helyett a mennyiségre mennek, és Kittit már tegnap őrületbe kergették (sztori: kér valami alja cuccot, aminek minőségi helyen a nevét sem ismerik, kiakad, rendel 20 shotot, aminek a nagyfőnöknél lealkudja 1/3-al az árát, mert az neki drága, és huszan vannak, a végén pedig leveteti az autómatikus szervízdíjat, mert ő a kiszolgálásért nem fizet... és szerintem a főnök hülye, hogy ilyennek engedményeket ad). Szóval vicces lesz, ebben majdnem biztos vagyok. Ezért jó egyébként a shaker többek közt... ha kicsit jobban felidegesítnek a kelleténél, akkor azonnal le tudom adni a fölös dühöt és energiát egy kicsit aggresszívabb rázással. Olyankor általában nem mernek hozzám szólni.
Ma még megnézzük a szünet előtti utolsó walking dead részt, lazítok este egy kicsit, holnaptól pedig karácsonyi zombie üzemmód. Januártól pedig visszatérek a normális emberek sorába, és megint csinálok valami kreatívat. Van már jó néhány tervem, de azokról majd akkor. Remélem, tudok majd azért egy kicsit új sztorikkal helyzetjelenteni decemberben - ha nem, akkor bocs. Mára megint ennyi, sziasztok!
2013. december 2., hétfő
2013. november 27., szerda
... (megint, jah)
Jólvanna, bocsi. Bocsánat, elnézést, sorry, ごめんなさい、lo siento, 对不起, mi dispiace... több nyelven nem tudom. Szóval már megint nem írtam, nah. De nézzétek a jó oldalát. Nem írtam június óta... ez személyes rekord, és még mindig visszajövök írni. Na jó, a jövök túlzás, Kitti úgy rúgdosott ide, hogy írjak már blogot végre. Már nem is merek visszamenni magyarországra, mert megesznek reggelire. Vagy ebédre, vagy vacsorára, napszaktól függően. Szóval itt vagyok, nah. És miről írjak? Fene tudja. Kitti szerint egyszerű, hónapok óta nem írtam, csak történt valami. Jah. Túl sok minden, azt már nehéz leírni. Blogolni rendszeresen jó, vagy sehogy. Lehet, hogy megint egy kisebb regényt kell írnom magunkról.
Szóval megvagyunk, jól vagyunk, éljük az életünk. Pont... Pont. Pont.
Najó, bővebben. Most éppen szabadságon vagyok... a főnök elzavart szabira, mert január végére az összeset el kell használnom, vagy elveszik. Ki nem fizetik egyébként, úgyhogy ki kell vennem. A másik felét januárban fogom kivenni szerintem... állítólag dögunalom lesz, úgyhogy nem is bánom. Valahova el is megyünk majd januárban... valószinűleg Londonba, mert fél napnál többet még nem töltöttünk ott. Azaz én múltkor majdnem töltöttem egy napot. Nagykövetségen (igazából Konzulátusan, de félig a nagykövetség is igaz) jártam, és bár viszonylag rendesek voltak, egy ideje megint elég Magyarországból, még a külképviseletén keresztül is. A sztori lényege, hogy lejárt az útlevelem, és el kellett mennem a konzulátusra, megújítani egy kisebb vagyonért. Az érzelmeim vegyesek - sajnálom az emlékbe eltett alig használt japán vízumom, és alig vártam már, hogy megszabaduljak életem _komolyan_ legrosszabb igazolványfényképétől... sajnos a kettő együtt jár. Lehet, hogy csak kitépem és elteszem a vízumot, a maradékot pedig rituálisan elégetem. Fene tudja. Most már van új útlevelem, még ha kalandosan is. Egy hónapos várólista volt, kértem időpontot, hétfőre... hétfőn sose dolgozom, zárva van az étterem, úgyhogy nyilvánvaló volt. Aha, persze. Egész évben soha nincs nyitva hétfőn az étterem, kivéve azon az egy napon - beszerveztek oda egy kötelező tréning napot, ahova mindenkinek mennie kellett. Puff. Kellemetlen. A főnök végül rábólintott, hogy menjek... elég hülye helyzet, és nem tehetek róla, aztán ők se szeretnének illegálisan foglalkoztatni senkit. Úgyhogy a papír az kellett. Elengedtek. 11:45-re volt időpontom Londonba (késés nem tolerált, ami fair - én se szeretem), és busszal indultam, hajnali fenetudja hánykor... és természetesen késett a busz, legalább egy órát. Még jó, hogy mindig bekalkulálom a késést (utállok késni, nem is szoktam)... de ennyit nem számoltam rá. 11:40-kor szálltam le. Victoria station, magyar konzulátus táv, Londonban, 5 perc alatt? Bitch please. Kezemben a GPS-el lefutottam, és alig másfél perc késéssel és egy ajtó tévesztéssel ott voltam. Marhanagy mázlim volt, hogy oda építették a nagykövetséget, nem valahová a külvárosba. Aztán már nyugi volt, körbesétáltam a belvárost, dögönyöztem mókust, megnéztem a Big Ben-t, Hyde-Parkot, és természetesen a kék kakast is (valamelyik lökött kitett egy marhanagy kék kakasszobrot a Trafalgar téri hiány zó lovasszobor helyére - szerintem nagyon vicces látvány), meg volt egy kis London hangulatom. Mindegy, ez már hónapokkal ezelőtt volt. Asszem valamikor októberben. Azóta már postán meg is érkezett az új útlevél... feltehetően az utolsó, a következő útlevelem a tervek szerint már brit lesz, nem magyar. Azzal egy kicsit könnyebb lesz utazgatni a nagyvilágban. Arra keleten is sokkal könnyebben adnak vízumot.
Szóval. Továbbra is Leeds, jó kis hely. Már jól ismerjük, megszoktuk... meg (még) nem untuk, jól elvagyunk. Szabadnapokon mászkálunk (nehezen viselem a bezártságot - ha két nap egymás után itthon vagyok, már el kell mennem sétálni valahová), sorban próbáljuk ki a helyi éttermeket (különös tekintettel a Thai étteremekre, a thai kajára nagyon rákattantunk), néha egy-egy mozi... már Kitti is érti a filmeket, úgyhogy tudunk menni, ha akarunk. Elég sok mindent beterveztünk. Szeretnénk az országon belül, és kívül is utazgatni (van egy fali térképünk, ahol csillagozgatjuk, hol jártunk - mert utazgatni jó), megnézni jó pár helyet... és életemben először ez már annyira nem is pénz, inkább szabadidő és szabadság kérdése. Erre kell majd még valamit kitalálni. Januártól Kitti jógázni szeretne, én meg kinéztem egy Wing Chun kung-fu klubot a közelben, azt már nagyon régen ki szerettem volna próbálni, és egy kis plusz mozgás is rám fér (bár melóban mozgok eleget). Arra is csak időt kell szakítanom valahogy, ez még megoldásra vár. Meg egyébként is.... annyi érdekes dolog van itt, amit ki akarunk próbálni, meg megtapasztalni... lesz mit csinálnunk, csak győzzük idővel. Ez általában a nehezebb.
Vendéglátásban dolgozva a szabadnapok nem egyszerűek... bőven van előnye és hátránya is a dolognak. A munkaidő nem 9-től 5-ig, hanem bármikortól bármeddig tart (bár éjjel egy után ritkán végzünk) és bármelyik nap... nekünk is van hétvégénk, csak az esetek 98,5%-ában ez nem szombat-vasárnapra esik. Nekem mondjuk jó a rendszer - hétfőn az étterem zárva, így ez fix szabadnap, és ezen kívül még vagy kapok egy véletlenszerű plusz napot, vagy egy-két hétre előre kérhetem , hogy melyiket szeretném. Ez marhajó, lenne, ha Kittinél is így működne. Így én csak egyszerűen ki szoktam kérni vagy a vasárnapot, vagy a hétfőt, hogy kettő legyen egymás után, és reménykedünk, hogy legalább egy egybe fog esni. De ettől függetlenül szerencsére a délelőttök nagy részén együtt vagyunk, sokszor együtt tudunk hazajönni, és az életritmusunk is teljesen más mint a normál munkaidőben dolgozóknak. Annak meg, hogy nincs hétköznapi értelemben vett hétvégénk (uhh, ez milyen egy elcseszett szerkezet lett, atyaég... csak azért is megtartom) kifejezetten örülök. Ha elmegyünk valahová, jobban szeretjük a békét is nyugalmat, és azt, ha nem lógnak a csilláron is emberek - az idegbajos tömegeket jobban szeretem a bárpult viccesebb oldaláról figyelni. Egy hétköznapi nyugodt, gyertyafényes vacsit jobban tudok értékelni... a városban hömpölygő hétvégi tömeggel meg sajnos nem tudok mit kezdeni - olyankor még a zárt tereket is kerülöm.
Hogy az agyam kicsit karban tartsam, elkezdtem megint nyelvet tanulni - a munkahelyemből fakadóan először az olaszt, de mivel nem volt elég kihívás, és annyira nagyon nem is érdekel, váltottam a kínaira. Úgyhogy most újrakezdtem a mandarint... és most, hogy érdekel, még megy is. Teljesen magamtól tanulom, ügyesen kihasználva a kevés szabadidőm - podcastokat hallgatok. ChinesePod, ha valaki ismeri... Shanghaiból készíti néhány amerikai srác és kínai lány, havi tagsági díjért cserébe korlát nélkül lehet letölteni a kb 15 perces, tematikus audió-leckéket, szószedettel, flashcardokkal, feladatokkal. Az adott szinteken belül (kezdő, alap, középhaladó, stb...) kötetlenül, sorrend nélkül lehet haladni, és eddig elég hatékonynak tűnik. A leckék viccesek, egy biciklút alatt (munkába menet) meg tudok hallgatni egy-két leckét ismétléssel együtt, és megjegyezhető mennyiség. Annyira nem hangos, hogy zavarjon a forgalomban, viszont az utcán száguldozva senkit nem zavar, hogy a biciklin ülve, fennhangon kínaiul karattyolva gyakorlom a hangsúlyokat. Kivéve ha kínai csoport mellett megyek el, mert akkor vagy abbahagyom, vagy viccesen néznek. A kezdő szinttel már jóban vagyok, most megyek tovább az alapra - az még nehéz, de a következő két-három napban, ha Kitti dolgozik, tartok egy pár intenzív tanulós-ismétlős napot, hogy könnyebb legyen az átállás, aztán idővel menni fog. Élvezem nagyon, jókat röhögök melóba menet, és valami teljesen újszerűt tanulok. Az, hogy tudok japánul, segít egy kicsit, de egyébként nagyon új, és nagyon más... nem igazán lehet úgy felfogni a tanulását, mint egy európai nyelvét. Nem feltétlenül nehezebb, csak más. De karban tartja az agyam.
A közlekedés mint írtam, továbbra is biciklivel történik - egyelőre. Bár egyre hidegebb az idő (ami nem gond, mert rétegesen öltözködünk =P), de ha leesik a hó, akkor vagy lecseréljük a bringát egy szánra és néhány huskyra, vagy muszáj lesz buszozni. Igazából az se probléma, mert ketten már a taxi is annyiba kerül, mintha buszoznánk, úgyhogy éjjel is könnyen hazajutunk. A biciklizést mondjuk sajnálom. Jól kiszellőzteti a fejem. Vettünk azóta új bicikliket, Kecskét nyugdíjaztuk (egyelőre a városban van lekötve), és fontolóra vettük, hogy örökbeadjuk valakinek, aki hazaviszi, megszereli és vigyáz rá... még kiderül.
A munkahelyek továbbra is viccesek. Kitti szerencsére már régen lelépett az Angelicából (atyaég, ilyen rég írtam? Már majdnem letelt a próbaideje is az új helyen...) helyette egy Brazil étteremben bártenderkedik (és pincérkedik nagyon elvétve)... marhajó hely, voltunk egyszer egy ingyen vacsin. Fix összeget fizetsz, ehetsz a salátabárból (igazi szuper-prémium salátabár - x féle sajt, füstölt lazac, stb... isteni cuccok), és brazil stílusban, nyárson hozzák neked a húst, és addig vágják a tányérodra, amíg beléd fér (ezt egy kis kör alakú kártyával jelzed: zöld oldalával felfelé hozzák a kaját, pirossal felfelé békén hagynak, küzdjél csak azzal, amid van). Nagyon jó étterem... csak nehéz mértékletesenek lenni. Lényeg, hogy ott jó helyen van, jól érzi magát, megbecsülik, stb... rendes csapat, végre.
Én továbbra is a Bibisben rázom a shakert (egyre kifinomultabban). Már nagyon rég óta nem én vagyok az új gyerek... azóta már a sokadik új srácot képezzük ki, és annyian léptek le, hogy már lassan a régiek közé tartozom. Nagyon sokat tanultam (már megint, és még mindig), még jobban belezúgtam a szakmába, és egyre jobban élvezem (még mindig), és még többet akarok tanulni. Munka tekintetében már nagyon jó vagyok, ami magához a szakmához kell... abban már elég nehéz megfogni. A következő lépés már ezek felett lesz. Mert ugye mindig van egy szinttel feljebb... és én el szeretnék jutni odáig. Egy pár hónapja nálunk rendezték meg az északi Diaego World Class workshopot, ahol az egyik legrangosabb világversenyre készülőket képzik - volt szerencsém részt venni, eszméletlenül sokat tanultam (és találkoztam az egyik kedvenc szakmai könyvem írójával is), és rájöttem, hogy az a következő szint, ahol még labdába se tudok rúgni per pillanat. Jövőre viszont szeretném megpróbálni, és legalább megközelíteni azt a szintet. Első lépésként megbeszéltem az új főnökömmel, hogy januártól szeretnék versenyekre is járni - azt mondta, fognak támogatni. Kíváncsi leszek. Karrier szempontból óriási ugrás lenne, csak meg kell szoknom. Állítólag vendégekkel szemben már most is nagyon hasonló stílussal dolgozom, mint egy verseny bártender (játszom az agyam állandóan, és imádom a vendégeim - kivéve a barmokat, de nekik meg vigyorgok), csak ugyanúgy meg kell szoknom a feszültséget, mint anno az egyetemi prezentációkkal. Azok is simán mentek egy idő után, ez is fog.
Jön a karácsony, úgyhogy idegbaj lesz. Előre tudjuk, hogy mostantól csak heti egy szabadnapunk lesz, és általános lesz a heti 50-70 óra munka is - minden nap körülbelül 1000-1500 emberre, és két élőzenés programra számítunk. Minden nap mindenki bent lesz, és minden állás fel lesz készítve. Ez egyrészt rengeteg munkát és stresszt, másrészt brutális pénzt is jelent. Úgyhogy részemről a karácsony idén elmarad, meló lesz helyette. Kittiék meg már most forgalmasabbak mint mi, úgyhogy náluk még durvább lesz a dolog. Csak ők még januárban is tele lesznek. Januártól nálunk meg elég nagy változások lesznek megint. Az egyik nagyfőnök (az eddigi bármanager) lelép és nyit egy új bárt, az öccse megy vele, még egy ember lelép... a mostani kisfőnököm megint előre lép. Kíváncsi leszek, mi lesz belőle. A lehetőségek adottak. Most mindenesetre full gázon meló lesz decemberben, rögtön a szabadságom után.
Nah, most egyelőre ennyi elég a szófo... szófolyamból, mára itt jobb ha megállok, az olvasóim egy része tippem szerint ezt se olvasta végig, mert túl hosszú. Igen, tudom, mindig megigérem, de megpróbálok írni még a decemberi hajtásból is. Jól esik ám írni, csak rászánni magam nem egyszerű. Szóval ennyi voltam, örvendek.
Mentés, közzététel, klikk.... megosztás.
Szóval megvagyunk, jól vagyunk, éljük az életünk. Pont... Pont. Pont.
Najó, bővebben. Most éppen szabadságon vagyok... a főnök elzavart szabira, mert január végére az összeset el kell használnom, vagy elveszik. Ki nem fizetik egyébként, úgyhogy ki kell vennem. A másik felét januárban fogom kivenni szerintem... állítólag dögunalom lesz, úgyhogy nem is bánom. Valahova el is megyünk majd januárban... valószinűleg Londonba, mert fél napnál többet még nem töltöttünk ott. Azaz én múltkor majdnem töltöttem egy napot. Nagykövetségen (igazából Konzulátusan, de félig a nagykövetség is igaz) jártam, és bár viszonylag rendesek voltak, egy ideje megint elég Magyarországból, még a külképviseletén keresztül is. A sztori lényege, hogy lejárt az útlevelem, és el kellett mennem a konzulátusra, megújítani egy kisebb vagyonért. Az érzelmeim vegyesek - sajnálom az emlékbe eltett alig használt japán vízumom, és alig vártam már, hogy megszabaduljak életem _komolyan_ legrosszabb igazolványfényképétől... sajnos a kettő együtt jár. Lehet, hogy csak kitépem és elteszem a vízumot, a maradékot pedig rituálisan elégetem. Fene tudja. Most már van új útlevelem, még ha kalandosan is. Egy hónapos várólista volt, kértem időpontot, hétfőre... hétfőn sose dolgozom, zárva van az étterem, úgyhogy nyilvánvaló volt. Aha, persze. Egész évben soha nincs nyitva hétfőn az étterem, kivéve azon az egy napon - beszerveztek oda egy kötelező tréning napot, ahova mindenkinek mennie kellett. Puff. Kellemetlen. A főnök végül rábólintott, hogy menjek... elég hülye helyzet, és nem tehetek róla, aztán ők se szeretnének illegálisan foglalkoztatni senkit. Úgyhogy a papír az kellett. Elengedtek. 11:45-re volt időpontom Londonba (késés nem tolerált, ami fair - én se szeretem), és busszal indultam, hajnali fenetudja hánykor... és természetesen késett a busz, legalább egy órát. Még jó, hogy mindig bekalkulálom a késést (utállok késni, nem is szoktam)... de ennyit nem számoltam rá. 11:40-kor szálltam le. Victoria station, magyar konzulátus táv, Londonban, 5 perc alatt? Bitch please. Kezemben a GPS-el lefutottam, és alig másfél perc késéssel és egy ajtó tévesztéssel ott voltam. Marhanagy mázlim volt, hogy oda építették a nagykövetséget, nem valahová a külvárosba. Aztán már nyugi volt, körbesétáltam a belvárost, dögönyöztem mókust, megnéztem a Big Ben-t, Hyde-Parkot, és természetesen a kék kakast is (valamelyik lökött kitett egy marhanagy kék kakasszobrot a Trafalgar téri hiány zó lovasszobor helyére - szerintem nagyon vicces látvány), meg volt egy kis London hangulatom. Mindegy, ez már hónapokkal ezelőtt volt. Asszem valamikor októberben. Azóta már postán meg is érkezett az új útlevél... feltehetően az utolsó, a következő útlevelem a tervek szerint már brit lesz, nem magyar. Azzal egy kicsit könnyebb lesz utazgatni a nagyvilágban. Arra keleten is sokkal könnyebben adnak vízumot.
Szóval. Továbbra is Leeds, jó kis hely. Már jól ismerjük, megszoktuk... meg (még) nem untuk, jól elvagyunk. Szabadnapokon mászkálunk (nehezen viselem a bezártságot - ha két nap egymás után itthon vagyok, már el kell mennem sétálni valahová), sorban próbáljuk ki a helyi éttermeket (különös tekintettel a Thai étteremekre, a thai kajára nagyon rákattantunk), néha egy-egy mozi... már Kitti is érti a filmeket, úgyhogy tudunk menni, ha akarunk. Elég sok mindent beterveztünk. Szeretnénk az országon belül, és kívül is utazgatni (van egy fali térképünk, ahol csillagozgatjuk, hol jártunk - mert utazgatni jó), megnézni jó pár helyet... és életemben először ez már annyira nem is pénz, inkább szabadidő és szabadság kérdése. Erre kell majd még valamit kitalálni. Januártól Kitti jógázni szeretne, én meg kinéztem egy Wing Chun kung-fu klubot a közelben, azt már nagyon régen ki szerettem volna próbálni, és egy kis plusz mozgás is rám fér (bár melóban mozgok eleget). Arra is csak időt kell szakítanom valahogy, ez még megoldásra vár. Meg egyébként is.... annyi érdekes dolog van itt, amit ki akarunk próbálni, meg megtapasztalni... lesz mit csinálnunk, csak győzzük idővel. Ez általában a nehezebb.
Vendéglátásban dolgozva a szabadnapok nem egyszerűek... bőven van előnye és hátránya is a dolognak. A munkaidő nem 9-től 5-ig, hanem bármikortól bármeddig tart (bár éjjel egy után ritkán végzünk) és bármelyik nap... nekünk is van hétvégénk, csak az esetek 98,5%-ában ez nem szombat-vasárnapra esik. Nekem mondjuk jó a rendszer - hétfőn az étterem zárva, így ez fix szabadnap, és ezen kívül még vagy kapok egy véletlenszerű plusz napot, vagy egy-két hétre előre kérhetem , hogy melyiket szeretném. Ez marhajó, lenne, ha Kittinél is így működne. Így én csak egyszerűen ki szoktam kérni vagy a vasárnapot, vagy a hétfőt, hogy kettő legyen egymás után, és reménykedünk, hogy legalább egy egybe fog esni. De ettől függetlenül szerencsére a délelőttök nagy részén együtt vagyunk, sokszor együtt tudunk hazajönni, és az életritmusunk is teljesen más mint a normál munkaidőben dolgozóknak. Annak meg, hogy nincs hétköznapi értelemben vett hétvégénk (uhh, ez milyen egy elcseszett szerkezet lett, atyaég... csak azért is megtartom) kifejezetten örülök. Ha elmegyünk valahová, jobban szeretjük a békét is nyugalmat, és azt, ha nem lógnak a csilláron is emberek - az idegbajos tömegeket jobban szeretem a bárpult viccesebb oldaláról figyelni. Egy hétköznapi nyugodt, gyertyafényes vacsit jobban tudok értékelni... a városban hömpölygő hétvégi tömeggel meg sajnos nem tudok mit kezdeni - olyankor még a zárt tereket is kerülöm.
Hogy az agyam kicsit karban tartsam, elkezdtem megint nyelvet tanulni - a munkahelyemből fakadóan először az olaszt, de mivel nem volt elég kihívás, és annyira nagyon nem is érdekel, váltottam a kínaira. Úgyhogy most újrakezdtem a mandarint... és most, hogy érdekel, még megy is. Teljesen magamtól tanulom, ügyesen kihasználva a kevés szabadidőm - podcastokat hallgatok. ChinesePod, ha valaki ismeri... Shanghaiból készíti néhány amerikai srác és kínai lány, havi tagsági díjért cserébe korlát nélkül lehet letölteni a kb 15 perces, tematikus audió-leckéket, szószedettel, flashcardokkal, feladatokkal. Az adott szinteken belül (kezdő, alap, középhaladó, stb...) kötetlenül, sorrend nélkül lehet haladni, és eddig elég hatékonynak tűnik. A leckék viccesek, egy biciklút alatt (munkába menet) meg tudok hallgatni egy-két leckét ismétléssel együtt, és megjegyezhető mennyiség. Annyira nem hangos, hogy zavarjon a forgalomban, viszont az utcán száguldozva senkit nem zavar, hogy a biciklin ülve, fennhangon kínaiul karattyolva gyakorlom a hangsúlyokat. Kivéve ha kínai csoport mellett megyek el, mert akkor vagy abbahagyom, vagy viccesen néznek. A kezdő szinttel már jóban vagyok, most megyek tovább az alapra - az még nehéz, de a következő két-három napban, ha Kitti dolgozik, tartok egy pár intenzív tanulós-ismétlős napot, hogy könnyebb legyen az átállás, aztán idővel menni fog. Élvezem nagyon, jókat röhögök melóba menet, és valami teljesen újszerűt tanulok. Az, hogy tudok japánul, segít egy kicsit, de egyébként nagyon új, és nagyon más... nem igazán lehet úgy felfogni a tanulását, mint egy európai nyelvét. Nem feltétlenül nehezebb, csak más. De karban tartja az agyam.
A közlekedés mint írtam, továbbra is biciklivel történik - egyelőre. Bár egyre hidegebb az idő (ami nem gond, mert rétegesen öltözködünk =P), de ha leesik a hó, akkor vagy lecseréljük a bringát egy szánra és néhány huskyra, vagy muszáj lesz buszozni. Igazából az se probléma, mert ketten már a taxi is annyiba kerül, mintha buszoznánk, úgyhogy éjjel is könnyen hazajutunk. A biciklizést mondjuk sajnálom. Jól kiszellőzteti a fejem. Vettünk azóta új bicikliket, Kecskét nyugdíjaztuk (egyelőre a városban van lekötve), és fontolóra vettük, hogy örökbeadjuk valakinek, aki hazaviszi, megszereli és vigyáz rá... még kiderül.
A munkahelyek továbbra is viccesek. Kitti szerencsére már régen lelépett az Angelicából (atyaég, ilyen rég írtam? Már majdnem letelt a próbaideje is az új helyen...) helyette egy Brazil étteremben bártenderkedik (és pincérkedik nagyon elvétve)... marhajó hely, voltunk egyszer egy ingyen vacsin. Fix összeget fizetsz, ehetsz a salátabárból (igazi szuper-prémium salátabár - x féle sajt, füstölt lazac, stb... isteni cuccok), és brazil stílusban, nyárson hozzák neked a húst, és addig vágják a tányérodra, amíg beléd fér (ezt egy kis kör alakú kártyával jelzed: zöld oldalával felfelé hozzák a kaját, pirossal felfelé békén hagynak, küzdjél csak azzal, amid van). Nagyon jó étterem... csak nehéz mértékletesenek lenni. Lényeg, hogy ott jó helyen van, jól érzi magát, megbecsülik, stb... rendes csapat, végre.
Én továbbra is a Bibisben rázom a shakert (egyre kifinomultabban). Már nagyon rég óta nem én vagyok az új gyerek... azóta már a sokadik új srácot képezzük ki, és annyian léptek le, hogy már lassan a régiek közé tartozom. Nagyon sokat tanultam (már megint, és még mindig), még jobban belezúgtam a szakmába, és egyre jobban élvezem (még mindig), és még többet akarok tanulni. Munka tekintetében már nagyon jó vagyok, ami magához a szakmához kell... abban már elég nehéz megfogni. A következő lépés már ezek felett lesz. Mert ugye mindig van egy szinttel feljebb... és én el szeretnék jutni odáig. Egy pár hónapja nálunk rendezték meg az északi Diaego World Class workshopot, ahol az egyik legrangosabb világversenyre készülőket képzik - volt szerencsém részt venni, eszméletlenül sokat tanultam (és találkoztam az egyik kedvenc szakmai könyvem írójával is), és rájöttem, hogy az a következő szint, ahol még labdába se tudok rúgni per pillanat. Jövőre viszont szeretném megpróbálni, és legalább megközelíteni azt a szintet. Első lépésként megbeszéltem az új főnökömmel, hogy januártól szeretnék versenyekre is járni - azt mondta, fognak támogatni. Kíváncsi leszek. Karrier szempontból óriási ugrás lenne, csak meg kell szoknom. Állítólag vendégekkel szemben már most is nagyon hasonló stílussal dolgozom, mint egy verseny bártender (játszom az agyam állandóan, és imádom a vendégeim - kivéve a barmokat, de nekik meg vigyorgok), csak ugyanúgy meg kell szoknom a feszültséget, mint anno az egyetemi prezentációkkal. Azok is simán mentek egy idő után, ez is fog.
Jön a karácsony, úgyhogy idegbaj lesz. Előre tudjuk, hogy mostantól csak heti egy szabadnapunk lesz, és általános lesz a heti 50-70 óra munka is - minden nap körülbelül 1000-1500 emberre, és két élőzenés programra számítunk. Minden nap mindenki bent lesz, és minden állás fel lesz készítve. Ez egyrészt rengeteg munkát és stresszt, másrészt brutális pénzt is jelent. Úgyhogy részemről a karácsony idén elmarad, meló lesz helyette. Kittiék meg már most forgalmasabbak mint mi, úgyhogy náluk még durvább lesz a dolog. Csak ők még januárban is tele lesznek. Januártól nálunk meg elég nagy változások lesznek megint. Az egyik nagyfőnök (az eddigi bármanager) lelép és nyit egy új bárt, az öccse megy vele, még egy ember lelép... a mostani kisfőnököm megint előre lép. Kíváncsi leszek, mi lesz belőle. A lehetőségek adottak. Most mindenesetre full gázon meló lesz decemberben, rögtön a szabadságom után.
Nah, most egyelőre ennyi elég a szófo... szófolyamból, mára itt jobb ha megállok, az olvasóim egy része tippem szerint ezt se olvasta végig, mert túl hosszú. Igen, tudom, mindig megigérem, de megpróbálok írni még a decemberi hajtásból is. Jól esik ám írni, csak rászánni magam nem egyszerű. Szóval ennyi voltam, örvendek.
Mentés, közzététel, klikk.... megosztás.
2013. június 29., szombat
...
Esedékes volt lassan egy új bejegyzés... Egy jó ideje. Úgyhogy itt is van.
Szóval minden oké. Csak mire leülök bejegyzést írni, addigra el is felejtem, mit akartam írni. Jah, meg ritkán írok, úgyhogy túl sok mindent szeretnék belepréselni egy bejegyzésbe. Aztán persze nem sikerül. Sebaj, megpróbáljuk. Most így két műszak közti szünetben ráérek egy kicsit.
Az élet megy tovább, dolgozgatunk, elvagyunk, meg úgy éljük az életünk. Az idő többnyire jó... érezni, hogy nyár van, de meg azért szerencsére nem döglünk a melegben. Az utóbbi időben azért sikerült szervezünk egy pár szabadtéri programot is, és ha öcsiék jönnek, akkor is simán lehet majd kinn lenni. Legutóbb bagolylesen voltunk. Kitti talált a könyvesboltban egy várostérképet, egy érdekes ötlettel. Leeds címerében két bagoly is van, és valahol a város jelképe is (azt hogy miért, nem tudom), ezért a városban itt-ott el van szórva egy-egy bagolyszobor, kép, freskó, ólomüveg... úgyhogy elmentünk megkeresni őket. Jó kis séta, be lehet járni vele a várost alaposan. Kitti blogjában van is fénykép róluk, lefényképeztük kettő kivételével az összeset. Most már a mókusok is előjöttek, azokat is lehet nézni bőven. Simogatni még nem sikerült, de majd legközelebb.
Apropó jó idő. Lefoglaltuk a nyaralást... augusztus második hetében megyünk Spanyolországba. Valami vicces szigetre gondoltunk először, de végülis elcsábultunk Katalónia felé... én már voltam ott sokszor, úgyhogy nekem tuti befutó, tudom hogy jó, mindig szerettem, és szép emlékeket fog felidézni... Kitti meg még sose volt tengerparton nyaralni, úgyhogy neki is tuti, hogy jól fog kezdődni a dolog. Aztán ennél fancybb helyekre majd akkor megyünk, ha már simán ki tudjuk fizetni. (például jövőre).
Lassan esedékes lesz a lakbér újratárgyalása is. A házinéni írt egyik nap, hogy szeretnénk-e maradni... mert ő nagyon szeret minket, megbízható bérlőknek tart minket, és nagyon szivesen köt velünk civilben szerződést, ügynökség nélkül, ha szeretnénk maradni... ami nagyon jó hír. Ha az ügynökéket kihagyjuk a buliból, sokkal egyszerűbb lesz tárgyalni... ő sok pénzt megtakarít mindenféle jutalékokon és plusz költségeken (lehet hogy még mi is), és sokkal rugalmasabban tudunk majd tárgyalni, és öcsiékkel is sokkal könnyebb lesz. Úgyhogy ez ismételten jó hír.
A melóhelyen kezdek egyre otthonosabban mozogni. Egyre gyorsabban dolgozom, egyre könnyebben mennek az dolgok. A tréningem tekintetében kicsit bekeményítettünk (a legszigorúbb srác tanít, jajj nekem ha valami mellécseppen véletlenül - olyan tisztán fogok dolgozni, hogy csak nah), és úgy körülbelül újratanulok mindent. Most például shakelni tanulok... mert még az se úgy megy, ahogy kéne. Nagyon vicces, hogy azt hittem, és mindenki azt mondta, nagyon jó vagyok... de igazából csak azért voltam kiemelkedően jó, mert rossz súlycsoportban játszottam. Most egy jópár kategóriával feljebb kerültem... itt alaposan fel kell kötnöm a gatyám meg a kötényem, de amint itt jó leszek... akkor tényleg nagyon jó leszek. A kétkezesség alakul, még egy taslit se kaptam (és nem azért mert nem vették észre hogy félkezezek, hanem mert tényleg ügyes voltam), most a balkezes csipeszezésre gyúrok. Mert ugye nagyon puccos helyeken még a lájmot és egyéb díszeket se fogjuk meg kézzel, csak ahogy Daddy mondta volt - Sziggorúúúan csipesszel. Jobb kézzel sima ügy. Éltem egy évet japánban bentón, a lazán pergős japán currys rizst szemenként bepálcikázom hamarabb, mielőtt egy japán kimondja hogy "kanál", de csakis jobb kézzel. Az a fránya bal kéz már megint. Úgyhogy amikor unatkozom, és nincs idő olvasni vagy mást gyakorolni, szépen fémcsipesszel rakosgatom a kockajeget (a nevével ellentétben kerek, úgyhogy nem egyszerű) az egyik jégvödörből a másikba. Mert ugye attól függően, hogy melyik álláson dolgozom, minden eszköz más kézre esik - így bármit, amit meg tudok csinálni, azt meg kell tudnom csinálni tükrözve is, a másik oldalról, lehetőleg ugyanolyan gyorsan (mert különben minek). A kasszázás alakul, a vigyor alakul... az első pár héten a kávégép "nem volt a barátom", de kiderült, hogy csak a kávé és a nyomás volt sz*r, azóta simán megy. Olyan szép tejet habolok, hogy szinte meg tudok fésülködni a csészében, tükör nélkül. Egy-egy rozetta kezdemény már alakul is. Mellékesen, nekünk nem kell kávéval foglalkozni, mi csak magunknak készítjük, szünetben, meg meló előtt.
További érdekes hír: túl vagyok életem első koktélversenyén. A főnököm nevezett be, kötelező jelleggel - a kiképzés része. Cégen belüli, belső verseny volt by Cointreau (francia narancslikőr), minden munkahelyi bártendernek kötelező volt nevezni (kb 6an voltunk), de elsőnek tökjó volt. Sikerült ráéreznem a dolog ízére, és életem első italát is összeraktam. A feladat az volt, hogy egy Cointreau Fizz nevű italt (Cointreau, limelé, szóda) kellett átalakítani, és csinálni belőle egy érdekesebb, nyárias, frissítő italt. Jó buli volt. Az italom jól sikerült, mindenki imádta (Cointreau,gyömbér likőr, falernum szirup, limelé, abszint és kardamom bitter, szóda), a versenyt leginkább a prezentáción buktam - ugyanis életem első versenye révén lövésem se volt, hogy kell az egészet előadni. Ezt mindenki tudta, no para, kapok rá kiképzést majd bőven, csak be akartak dobni a mélyvízbe, hogy mit csinálok. Megdícsértek, azt mondták, nagyon szép kezdet. Történetesen minden munkatársam vagy versenybártender, vagy az volt élete valamelyik szakaszában, ezért alaposan ki fognak kalapálni... aztán meglátjuk. Jó buli volt, nem tartom kizártnak, hogy induljak egy-két komolyabb versenyen is.
A blogbejegyzést hosszabbra terveztem, de mivel közben felhívtak, hogy mennem kéne dolgozni, muszáj így elküldenem - de legalább megvan. Úgyhogy sziasztok, mentem dolgozni!
Szóval minden oké. Csak mire leülök bejegyzést írni, addigra el is felejtem, mit akartam írni. Jah, meg ritkán írok, úgyhogy túl sok mindent szeretnék belepréselni egy bejegyzésbe. Aztán persze nem sikerül. Sebaj, megpróbáljuk. Most így két műszak közti szünetben ráérek egy kicsit.
Az élet megy tovább, dolgozgatunk, elvagyunk, meg úgy éljük az életünk. Az idő többnyire jó... érezni, hogy nyár van, de meg azért szerencsére nem döglünk a melegben. Az utóbbi időben azért sikerült szervezünk egy pár szabadtéri programot is, és ha öcsiék jönnek, akkor is simán lehet majd kinn lenni. Legutóbb bagolylesen voltunk. Kitti talált a könyvesboltban egy várostérképet, egy érdekes ötlettel. Leeds címerében két bagoly is van, és valahol a város jelképe is (azt hogy miért, nem tudom), ezért a városban itt-ott el van szórva egy-egy bagolyszobor, kép, freskó, ólomüveg... úgyhogy elmentünk megkeresni őket. Jó kis séta, be lehet járni vele a várost alaposan. Kitti blogjában van is fénykép róluk, lefényképeztük kettő kivételével az összeset. Most már a mókusok is előjöttek, azokat is lehet nézni bőven. Simogatni még nem sikerült, de majd legközelebb.
Apropó jó idő. Lefoglaltuk a nyaralást... augusztus második hetében megyünk Spanyolországba. Valami vicces szigetre gondoltunk először, de végülis elcsábultunk Katalónia felé... én már voltam ott sokszor, úgyhogy nekem tuti befutó, tudom hogy jó, mindig szerettem, és szép emlékeket fog felidézni... Kitti meg még sose volt tengerparton nyaralni, úgyhogy neki is tuti, hogy jól fog kezdődni a dolog. Aztán ennél fancybb helyekre majd akkor megyünk, ha már simán ki tudjuk fizetni. (például jövőre).
Lassan esedékes lesz a lakbér újratárgyalása is. A házinéni írt egyik nap, hogy szeretnénk-e maradni... mert ő nagyon szeret minket, megbízható bérlőknek tart minket, és nagyon szivesen köt velünk civilben szerződést, ügynökség nélkül, ha szeretnénk maradni... ami nagyon jó hír. Ha az ügynökéket kihagyjuk a buliból, sokkal egyszerűbb lesz tárgyalni... ő sok pénzt megtakarít mindenféle jutalékokon és plusz költségeken (lehet hogy még mi is), és sokkal rugalmasabban tudunk majd tárgyalni, és öcsiékkel is sokkal könnyebb lesz. Úgyhogy ez ismételten jó hír.
A melóhelyen kezdek egyre otthonosabban mozogni. Egyre gyorsabban dolgozom, egyre könnyebben mennek az dolgok. A tréningem tekintetében kicsit bekeményítettünk (a legszigorúbb srác tanít, jajj nekem ha valami mellécseppen véletlenül - olyan tisztán fogok dolgozni, hogy csak nah), és úgy körülbelül újratanulok mindent. Most például shakelni tanulok... mert még az se úgy megy, ahogy kéne. Nagyon vicces, hogy azt hittem, és mindenki azt mondta, nagyon jó vagyok... de igazából csak azért voltam kiemelkedően jó, mert rossz súlycsoportban játszottam. Most egy jópár kategóriával feljebb kerültem... itt alaposan fel kell kötnöm a gatyám meg a kötényem, de amint itt jó leszek... akkor tényleg nagyon jó leszek. A kétkezesség alakul, még egy taslit se kaptam (és nem azért mert nem vették észre hogy félkezezek, hanem mert tényleg ügyes voltam), most a balkezes csipeszezésre gyúrok. Mert ugye nagyon puccos helyeken még a lájmot és egyéb díszeket se fogjuk meg kézzel, csak ahogy Daddy mondta volt - Sziggorúúúan csipesszel. Jobb kézzel sima ügy. Éltem egy évet japánban bentón, a lazán pergős japán currys rizst szemenként bepálcikázom hamarabb, mielőtt egy japán kimondja hogy "kanál", de csakis jobb kézzel. Az a fránya bal kéz már megint. Úgyhogy amikor unatkozom, és nincs idő olvasni vagy mást gyakorolni, szépen fémcsipesszel rakosgatom a kockajeget (a nevével ellentétben kerek, úgyhogy nem egyszerű) az egyik jégvödörből a másikba. Mert ugye attól függően, hogy melyik álláson dolgozom, minden eszköz más kézre esik - így bármit, amit meg tudok csinálni, azt meg kell tudnom csinálni tükrözve is, a másik oldalról, lehetőleg ugyanolyan gyorsan (mert különben minek). A kasszázás alakul, a vigyor alakul... az első pár héten a kávégép "nem volt a barátom", de kiderült, hogy csak a kávé és a nyomás volt sz*r, azóta simán megy. Olyan szép tejet habolok, hogy szinte meg tudok fésülködni a csészében, tükör nélkül. Egy-egy rozetta kezdemény már alakul is. Mellékesen, nekünk nem kell kávéval foglalkozni, mi csak magunknak készítjük, szünetben, meg meló előtt.
További érdekes hír: túl vagyok életem első koktélversenyén. A főnököm nevezett be, kötelező jelleggel - a kiképzés része. Cégen belüli, belső verseny volt by Cointreau (francia narancslikőr), minden munkahelyi bártendernek kötelező volt nevezni (kb 6an voltunk), de elsőnek tökjó volt. Sikerült ráéreznem a dolog ízére, és életem első italát is összeraktam. A feladat az volt, hogy egy Cointreau Fizz nevű italt (Cointreau, limelé, szóda) kellett átalakítani, és csinálni belőle egy érdekesebb, nyárias, frissítő italt. Jó buli volt. Az italom jól sikerült, mindenki imádta (Cointreau,gyömbér likőr, falernum szirup, limelé, abszint és kardamom bitter, szóda), a versenyt leginkább a prezentáción buktam - ugyanis életem első versenye révén lövésem se volt, hogy kell az egészet előadni. Ezt mindenki tudta, no para, kapok rá kiképzést majd bőven, csak be akartak dobni a mélyvízbe, hogy mit csinálok. Megdícsértek, azt mondták, nagyon szép kezdet. Történetesen minden munkatársam vagy versenybártender, vagy az volt élete valamelyik szakaszában, ezért alaposan ki fognak kalapálni... aztán meglátjuk. Jó buli volt, nem tartom kizártnak, hogy induljak egy-két komolyabb versenyen is.
A blogbejegyzést hosszabbra terveztem, de mivel közben felhívtak, hogy mennem kéne dolgozni, muszáj így elküldenem - de legalább megvan. Úgyhogy sziasztok, mentem dolgozni!
2013. június 10., hétfő
Sokadik helyzetjelentés - állatkert, kiképzés, stb...
Sziasztok!
Leeds jó hely. Nagyon jó kis város, most már ki merem jelenteni, hogy szeretem. Kellően érdekes is... és mindig van mit csinálni. Hét elején volt három szabadnapunk, gyönyörű idővel... úgyhogy szerencsére sikerült a szabadban tölteni. A közelben találtunk egy kicsi állatkertet (azaz inkább wildlife park), úgyhogy elmentünk megnézni. Egy Doncaster nevű városban van (ami mellékesen egy bűnronda és unalmas város - a parkon kívül egy órát nem töltenék el benne), szerencsére eléggé kint... és nagyon szép, kis pici. Közel sincs akkora, mint egy állatkert, és nincs is benne annyiféle állat, de nagyon ügyesen meg van csinálva. Vannak tigrisek, oroszlánok... akkora kifutón, hogy öröm nézni. Be lehet sétálni a lemúrokhoz, dél afrikai azonosítatlan rágcsálókhoz, törpekengurukhoz (meg is lehet simogatni őket, nagyon jófejek), vannak szurikáták, meg mindenféle aranyos apróság. Leopárdok a tigrispolcon, egy-két zsiráf... nagyon kellemes kiruccanás volt, és gyönyörű idő volt. Megjegyzem, azóta is hétágra süt a nap, folyamatosan. Nesze nektek angol időjárás. Ha eső van is laza általában, és pár óránál nem tart tovább. Jah, és vannak évszakok.
Link a wildlife parkhoz: http://www.yorkshirewildlifepark.com/
Néztünk parkot is...van a városban egy pár nagyon szép. Roundhay park az egyik, Golden Acre a másik... nagyon kellemes kikapcsolódás elbuszozni oda, és sétálni egyet. Pláne ilyen szép időben. Tavak, erdők... még egyik parkot se sikerült rendesen bejárni, mert elég nagyok és kacskaringósak... simán el lehet fáradni. Egy-egy elszórt golfpálya, amire rá lehet sétálni... szeretem, hogy ebben az országban ilyen közel van a természet, és minden ilyen szép zöld. Nagyon ritka itt a kopár táj. És persze a rengeteg állat. Legelnek a bárányok a mezőn, lovagol a rendőr, ugrálnak a nyulak a golfpályán... Nyugtató.
Úgyhogy az első három napban jól feltőltődtük... aztán szerda óta dolgozom megállás nélkül. Olyan 45-50 órát dolgozom egy héten, elég vicces beosztásokban. Van, hogy 12 órázok, van hogy négy óra, aztán négy óra szünet, és még 6-7 óra... meg van hogy csak egy laza 8 órás műszak. Imádom. Annyira jól érzem magam végre... úgy hiányzott, hogy feltöltsön a munkám, ne lehúzzon. Ha Kitti amúgy is dolgozik, akkor egyáltalán nem zavar,hogy a munkahelyemen vagyok ahelyett, hogy itthon lógnék.. megint úgy érzem, hogy a szakmám a hobbim is. A csapat nagyon jó. A közvetlen munkatársaim a bárban pont olyan idióták, mint én, és még a zúzós időszakokat is végigröhögjük... ami meg a legszebb, hogy még így is profi munkát végez mindenki, és az első sokk után még mindig tartom magam ahhoz, hogy ők a legjobbak akiket eddig személyesen láttam.Szerencsére tanítanak is rendesen. Főleg egy indiai és egy dél-afrikai munkatársammal lettem nagyon jóban. Az éttermi csapat nagy része olasz (majdnem mindenki), és őket is nagyon bírom. Kedvesek, vidámak, meg úgy általában jó velük dolgozni. Az ebéd kollektív, amikor ebéd vagy vacsora van, lezárják az étterem egy részét, és megterítik a személyzetnek. Mi viszünk vizet a bárból, meg poharakat, a séfek megcsinálják a kaját, és amolyan nagycsaládosan egy hosszú asztalnál együtt eszünk. Bemutattak a "keresztapának" is - ő a don, a nagyfőnök, ősz, bajszos olasz bácsi, aki minden hétvégén délelőtt bejön átnézni a könyvelést, és szobahőmérsékletű ásványvizet iszik. Sokkal többet még nem tudok róla. Mindenesetre kellemes hallgatni az olaszt egész nap, ha nagyon ráérek, lehet hogy meg is tanulom majd. Egy barista és egy pincérlány már elkezdtek olaszul tanítani, mert miért ne. Elsőre angolnak néztek, csak amikor bemutatkoztam esett le nekik, hogy nem anyanyelvem az angol. Jejj. Olaszok esetében már tudom magam álcázni. Kittire meg marha büszke vagyok. Eljött velem egyik este a munkatársaimmal pubba beszélgetni... tökjól éreztük magunkat, pár nap múlva meg kiakasztottam angol anyanyelvű munkatársaim a ténnyel, hogy egy éve tanul csak. Nem hitték el, mert szerintük simán beszélte azt a szintet, amit én... és úgy tűnik, meg tad tanulni egy nyelvet egy év alatt. Most meg már ügyes, mert olvas is angolul, és azt mondja, élvezi. Úgyhogy nagyon ügyes
Szépen lassan megkezdődött a kiképzésem is. Minden téren sokat fogok fejlődni, alaposan rágyúrnak rengeteg olyan dologra, amiről azt hittem, rajtam kívül senki nem tart fontosnak. Például a stílusomon, a mozgékonyságon, folyamatosságon sokat kell dolgoznom. Az egyik srác szerint ezt hattyú teóriának hívják. Olyannak kell lenni a pult mögött, mint egy hattyú. Szép, kecses, elegáns, amit öröm nézni, ahogy siklik a tavon. A víz alatt a lábaival persze teper mint állat, de ezt nem látja senki. Úgyhogy külön dolgozunk arra, hogy egyre szebben és higgadtabban dolgozzak, és nagyon rá kell erősítenem a bal kezemre is, hogy ne legyek féloldalas. Megállapodtunk, hogy ha feltűnően nem használom a bal kezem, és észreveszi, kapok egy taslit. Hülyébb úgyse leszek, csak ügyesebb. Kaptam egy ütős szabadtöltés tréninget is... építettek nekem egy várat poharakból, és két kézzel kellett különböző mennyiségekkel teletöltenem az összeset, mérce nélkül, egy füst alatt. Kemény menet, de teher alatt nő a pálma.
Azt mondták, hogy a következő hónapokban a munkahelyen a dél-afrikai srác lesz az "apukám", ő fog megtanítani mindenre, és állandóan a sarkamban lesz. Örülök neki, mert ő az egyik legjobb. Világversenyeken döntős szokott lenni, nagyon profi minden tekintetben, és nagyon elborult agya van a dologhoz. Az én kiképzésem a következő projektje, úgyhogy kíváncsi leszek. Cserébe viszont én is hozzá tudom őt segíteni egyik nagy életcéljához - ami történetesen nem más, mint megtanulni japánul, és eljutni japánba. Micsoda véletlen, ebben pont tudok neki segíteni. Úgyhogy tökjó, rögtön meg is tudom hálálni.
Megkezdődött a whisky tréningem is... az agyam majd eldobtam. Kezdetnek csak 8-10 féle skótwhiskyt kóstoltunk és elemeztünk ki elég behatóan. Nagyon élveztem, és kezdem érteni is. Az ízérzékelésemen és szaglásomon nagyon sokat kell még javítani, a szókincsemen meg pláne. Rengeteg illatot érzek, amit nem is tudok elnevezni. Főleg malátawhiskyket kóstoltam, pár viszonylag alapvető dolgot, meg egy-két nagyon elszállt cuccot is. Az első egy 1907-es whisky rekonstrukciója, amit az antarktisz expedíciót vezető Ernest Shackleton antarktiszi kunyhójában találtak, kivonatoltak, és limitált verziónak újra kikeverték (marhajó)... a másik meg szó szerint "nem evilági", mivel a whisky összetevőit egy kísérlet keretében szó szerint fellőttek az űrbe, és föld körüli pályán érleltek egy évtizedig. Abból se készül több, és asszem úgy 700 font belőle egy üveg. Már ha beszerezhető. Lényeg, hogy még ezt is megkóstolhattam. Mmm.
Ezen kívül mi érdekes volt még...? Fesztivál van a városban, kajákról... úgyhogy az egyik 4 órás szünetemben felmentünk körülnézni egy kicsit. Ettem marhajó hamburgert, ismerkedtem kicsit az emberekkel, lógtam egy jót a munkatársakkal... és találkoztam a régiekkel. A Park Plaza is kirakodott, ők is árulták a sushit... úgyhogy beugrottam dumálni az emberekkel. Örültek nekem, nagyon örültek, hogy jól érzem magam az új helyemen... csak a hotel nagyfőnöke vette személyes sértésnek, hogy kiléptem, de neki meg lóf*... szóval, ha nem tetszik neki, hogy tömegével lépnek le az alkalmazottjai, akkor nem árt, ha átgondolja egy kicsit a hotel HR managementjét.
Ma élvezem a szabadnapom, lógatom a lábam, olvasok egy kicsit... és este megnézzük az utolsó Game of Thrones részt az új lapostévénken. Nagyon remélem, hogy ebben a részben már végre... ooops, nem spoilerezek. Hátha valaki nem olvasta. Jah, igen, meg a könyvet is folytatom majd egy kicsit.
Aki nem jött volna rá a bejegyzésemből, annak végszóként: marhajól érzem magam a bőrömben.
byeeee!
Leeds jó hely. Nagyon jó kis város, most már ki merem jelenteni, hogy szeretem. Kellően érdekes is... és mindig van mit csinálni. Hét elején volt három szabadnapunk, gyönyörű idővel... úgyhogy szerencsére sikerült a szabadban tölteni. A közelben találtunk egy kicsi állatkertet (azaz inkább wildlife park), úgyhogy elmentünk megnézni. Egy Doncaster nevű városban van (ami mellékesen egy bűnronda és unalmas város - a parkon kívül egy órát nem töltenék el benne), szerencsére eléggé kint... és nagyon szép, kis pici. Közel sincs akkora, mint egy állatkert, és nincs is benne annyiféle állat, de nagyon ügyesen meg van csinálva. Vannak tigrisek, oroszlánok... akkora kifutón, hogy öröm nézni. Be lehet sétálni a lemúrokhoz, dél afrikai azonosítatlan rágcsálókhoz, törpekengurukhoz (meg is lehet simogatni őket, nagyon jófejek), vannak szurikáták, meg mindenféle aranyos apróság. Leopárdok a tigrispolcon, egy-két zsiráf... nagyon kellemes kiruccanás volt, és gyönyörű idő volt. Megjegyzem, azóta is hétágra süt a nap, folyamatosan. Nesze nektek angol időjárás. Ha eső van is laza általában, és pár óránál nem tart tovább. Jah, és vannak évszakok.
Link a wildlife parkhoz: http://www.yorkshirewildlifepark.com/
Néztünk parkot is...van a városban egy pár nagyon szép. Roundhay park az egyik, Golden Acre a másik... nagyon kellemes kikapcsolódás elbuszozni oda, és sétálni egyet. Pláne ilyen szép időben. Tavak, erdők... még egyik parkot se sikerült rendesen bejárni, mert elég nagyok és kacskaringósak... simán el lehet fáradni. Egy-egy elszórt golfpálya, amire rá lehet sétálni... szeretem, hogy ebben az országban ilyen közel van a természet, és minden ilyen szép zöld. Nagyon ritka itt a kopár táj. És persze a rengeteg állat. Legelnek a bárányok a mezőn, lovagol a rendőr, ugrálnak a nyulak a golfpályán... Nyugtató.
Úgyhogy az első három napban jól feltőltődtük... aztán szerda óta dolgozom megállás nélkül. Olyan 45-50 órát dolgozom egy héten, elég vicces beosztásokban. Van, hogy 12 órázok, van hogy négy óra, aztán négy óra szünet, és még 6-7 óra... meg van hogy csak egy laza 8 órás műszak. Imádom. Annyira jól érzem magam végre... úgy hiányzott, hogy feltöltsön a munkám, ne lehúzzon. Ha Kitti amúgy is dolgozik, akkor egyáltalán nem zavar,hogy a munkahelyemen vagyok ahelyett, hogy itthon lógnék.. megint úgy érzem, hogy a szakmám a hobbim is. A csapat nagyon jó. A közvetlen munkatársaim a bárban pont olyan idióták, mint én, és még a zúzós időszakokat is végigröhögjük... ami meg a legszebb, hogy még így is profi munkát végez mindenki, és az első sokk után még mindig tartom magam ahhoz, hogy ők a legjobbak akiket eddig személyesen láttam.Szerencsére tanítanak is rendesen. Főleg egy indiai és egy dél-afrikai munkatársammal lettem nagyon jóban. Az éttermi csapat nagy része olasz (majdnem mindenki), és őket is nagyon bírom. Kedvesek, vidámak, meg úgy általában jó velük dolgozni. Az ebéd kollektív, amikor ebéd vagy vacsora van, lezárják az étterem egy részét, és megterítik a személyzetnek. Mi viszünk vizet a bárból, meg poharakat, a séfek megcsinálják a kaját, és amolyan nagycsaládosan egy hosszú asztalnál együtt eszünk. Bemutattak a "keresztapának" is - ő a don, a nagyfőnök, ősz, bajszos olasz bácsi, aki minden hétvégén délelőtt bejön átnézni a könyvelést, és szobahőmérsékletű ásványvizet iszik. Sokkal többet még nem tudok róla. Mindenesetre kellemes hallgatni az olaszt egész nap, ha nagyon ráérek, lehet hogy meg is tanulom majd. Egy barista és egy pincérlány már elkezdtek olaszul tanítani, mert miért ne. Elsőre angolnak néztek, csak amikor bemutatkoztam esett le nekik, hogy nem anyanyelvem az angol. Jejj. Olaszok esetében már tudom magam álcázni. Kittire meg marha büszke vagyok. Eljött velem egyik este a munkatársaimmal pubba beszélgetni... tökjól éreztük magunkat, pár nap múlva meg kiakasztottam angol anyanyelvű munkatársaim a ténnyel, hogy egy éve tanul csak. Nem hitték el, mert szerintük simán beszélte azt a szintet, amit én... és úgy tűnik, meg tad tanulni egy nyelvet egy év alatt. Most meg már ügyes, mert olvas is angolul, és azt mondja, élvezi. Úgyhogy nagyon ügyes
Szépen lassan megkezdődött a kiképzésem is. Minden téren sokat fogok fejlődni, alaposan rágyúrnak rengeteg olyan dologra, amiről azt hittem, rajtam kívül senki nem tart fontosnak. Például a stílusomon, a mozgékonyságon, folyamatosságon sokat kell dolgoznom. Az egyik srác szerint ezt hattyú teóriának hívják. Olyannak kell lenni a pult mögött, mint egy hattyú. Szép, kecses, elegáns, amit öröm nézni, ahogy siklik a tavon. A víz alatt a lábaival persze teper mint állat, de ezt nem látja senki. Úgyhogy külön dolgozunk arra, hogy egyre szebben és higgadtabban dolgozzak, és nagyon rá kell erősítenem a bal kezemre is, hogy ne legyek féloldalas. Megállapodtunk, hogy ha feltűnően nem használom a bal kezem, és észreveszi, kapok egy taslit. Hülyébb úgyse leszek, csak ügyesebb. Kaptam egy ütős szabadtöltés tréninget is... építettek nekem egy várat poharakból, és két kézzel kellett különböző mennyiségekkel teletöltenem az összeset, mérce nélkül, egy füst alatt. Kemény menet, de teher alatt nő a pálma.
Azt mondták, hogy a következő hónapokban a munkahelyen a dél-afrikai srác lesz az "apukám", ő fog megtanítani mindenre, és állandóan a sarkamban lesz. Örülök neki, mert ő az egyik legjobb. Világversenyeken döntős szokott lenni, nagyon profi minden tekintetben, és nagyon elborult agya van a dologhoz. Az én kiképzésem a következő projektje, úgyhogy kíváncsi leszek. Cserébe viszont én is hozzá tudom őt segíteni egyik nagy életcéljához - ami történetesen nem más, mint megtanulni japánul, és eljutni japánba. Micsoda véletlen, ebben pont tudok neki segíteni. Úgyhogy tökjó, rögtön meg is tudom hálálni.
Megkezdődött a whisky tréningem is... az agyam majd eldobtam. Kezdetnek csak 8-10 féle skótwhiskyt kóstoltunk és elemeztünk ki elég behatóan. Nagyon élveztem, és kezdem érteni is. Az ízérzékelésemen és szaglásomon nagyon sokat kell még javítani, a szókincsemen meg pláne. Rengeteg illatot érzek, amit nem is tudok elnevezni. Főleg malátawhiskyket kóstoltam, pár viszonylag alapvető dolgot, meg egy-két nagyon elszállt cuccot is. Az első egy 1907-es whisky rekonstrukciója, amit az antarktisz expedíciót vezető Ernest Shackleton antarktiszi kunyhójában találtak, kivonatoltak, és limitált verziónak újra kikeverték (marhajó)... a másik meg szó szerint "nem evilági", mivel a whisky összetevőit egy kísérlet keretében szó szerint fellőttek az űrbe, és föld körüli pályán érleltek egy évtizedig. Abból se készül több, és asszem úgy 700 font belőle egy üveg. Már ha beszerezhető. Lényeg, hogy még ezt is megkóstolhattam. Mmm.
Ezen kívül mi érdekes volt még...? Fesztivál van a városban, kajákról... úgyhogy az egyik 4 órás szünetemben felmentünk körülnézni egy kicsit. Ettem marhajó hamburgert, ismerkedtem kicsit az emberekkel, lógtam egy jót a munkatársakkal... és találkoztam a régiekkel. A Park Plaza is kirakodott, ők is árulták a sushit... úgyhogy beugrottam dumálni az emberekkel. Örültek nekem, nagyon örültek, hogy jól érzem magam az új helyemen... csak a hotel nagyfőnöke vette személyes sértésnek, hogy kiléptem, de neki meg lóf*... szóval, ha nem tetszik neki, hogy tömegével lépnek le az alkalmazottjai, akkor nem árt, ha átgondolja egy kicsit a hotel HR managementjét.
Ma élvezem a szabadnapom, lógatom a lábam, olvasok egy kicsit... és este megnézzük az utolsó Game of Thrones részt az új lapostévénken. Nagyon remélem, hogy ebben a részben már végre... ooops, nem spoilerezek. Hátha valaki nem olvasta. Jah, igen, meg a könyvet is folytatom majd egy kicsit.
Aki nem jött volna rá a bejegyzésemből, annak végszóként: marhajól érzem magam a bőrömben.
byeeee!
2013. május 26., vasárnap
Próbanap és végeredménye - A legjobb bár, ahol életemben dolgoztam...
Szépjóreggelt mindenkinek, nekem szebb már nem is lehetne. Hogy azonnal kinyírjam a spoilert, fel vagyok véve, szerdán kezdek. Úgyhogy most izgalom és feszültség nélkül elmesélem a történteket.
Ufff. Szóval.. ehhh... szóval.. az a helyzet, hogy tegnap elhagytam az állam valahol munka közben, azóta azt keresem. Ha valaki megtalálja, mindenképpen szóljon... szép az idő, szellőzik az állkapcsom, de azért mégis. Durva volt nagyon, amit láttam tegnap. Még most is próbálom feldolgozni a történteket. Ilyen jól hónapok óta nem éreztem magam munkahelyen.
Jól kipihentem magam, lazítottam egy kicsit, meg felkészültem az esti melóra... sétáltam egy kört a városban, és jelentkeztem a próbanapon fél órával hamarabb, hogy legyen időm felkészülni és megszokni a dolgokat. Megismerkedtem a hellyel, aztán hatkor körülbelül munkába is álltam.
A próbanap nagyon jól sikerült, a főnök teljesen oda volt. Azt mondta, minden tekintetben magasról vertem a többi jelentkezőt, jól vágok mindent, gyors voltam, jó megjelenésű, és kőkeményen dolgozom, úgyhogy bár személy szerint nem ígérhet semmit, mert a végső döntést nem ő hozza, de be fog dumálni. Azóta egyébként már felhívott, a főnök áldását adta, szerdán kezdek. A héten három napot fogok dolgozni, mert már megvan a beosztás, de jövő hét utántól heti öt napom lesz. A hétfő mindig fix szabadnap, mert zárva van a bár, a többi napon variálva lesz.
Először is az étteremről. Bibis Italianissimo étterem és koktél bár, 40 éve működik, és belülről nyilvánvaló volt, hogy miért. Belülről óriási, 350-400 embert játszva kiszolgál, és semmiből se sajnálják a pénzt, az is látszik. Van egy marhanagy étterem rész, egy nagy, szigetszerű bár, amit elvileg körbe lehet járni, a másik oldalán koktélbár résszel. Külön barista szekció van, ahol 2-3 ember nyomja folyamatosan a kávékat és forró italokat, úgyhogy ha kávézni akarunk, csak kérnünk kell. Szinte minden pincér olasz, a dolgok fele eleve olaszul is ki van írva, a konyhában sokan nem is nagyon beszélnek angolul. Még jó, hogy a spanyol után részben az olaszt is értem.. legalábbis van ötletem, hogy miről folyik a társalgás. A pincérek jól nyomják az angolt, úgyhogy nincs gond, kedves volt mindenki.
A bár legszebb álmaimból került elő, azt hiszem... egyszerűen csoda. Bocsánat, de most ki fogok írni magamból mindent, amit láttam, szakmai szempontból is... ez le kell írnom egyszer, hogy fel tudjam dolgozni rendesen. Még mindig nem hiszem el, amit láttam.
Gyönyörű és tiszta, tisztán is van tartva. Mindennek megvan a helye, és ott is tartják... fel is van címkézve minden, hogy minek hol a helye. Minden kézre esik, könnyen használható, viszonylag intuitív, sejthető, hogy hova kell nyúlni.. higiéniai szempontból is top... aminek a hűtőben a helye, azt oda is rakják. Semmi nincs útban, ha többen dolgozunk, egymást sem akadályozzuk, egy álom ott dolgozni. Bár itthon simán kiesnek a kezemből a dolgok, de bárpult mögött rendmániás vagyok. Mindent a helyére, mindent feltakarítani... ha kupi van, harapok. Itt nem kell, mert mindenki mindent rendben tart, zúzdában is. Rendben könnyebb dolgozni.
A felszerelés öt csillagos. Top minőségű japán fém shakerek (plusz néhány igazi klasszikus háromrészes), japán kristály keverőpoharak, mindenből több mint elég... jól kinéző poharak, stílusos cuccok. A bitterekért nem hogy könyörögni nem kell, de a felét házilag csinálják, és üveg bitteresüvegekben tárolják, hogy még pontosabb és szebb legyen. Már szinte ennyi elég lenne, hogy megvegyenek, de a legjobb részek még csak most jönnek. Az italkínálat azonnal fejbevert - olyan cuccokkal dolgozhatok majd, amiről álmodni se mertem soha. Csak whiskyből annyi van nekik, mint más bárokban egyéb italokból összesen (csak skótwhiskyből két sor), és már a belépő kategóriás dolgok is a jobbak közül vannak. Ugyanez elmondható a rumokról, ginekről, érdekesebb likőrökről... az amaretto eredeti, az aperitif és vermut kínálat még az Oki-nami után is fejbevert, pedig kisfőnök aztán imádta az ilyeneket... minden vodka a fagyasztóban. Ez az első hely a városban, ahol ezt látom.
A részletek zseniálisak. Házon belül csinálják a bitterek felét, és az összes szirupot - házi készítésű orgeat (édes és keserű mandulaszirup), falernum (karibi ízvilágú szirup), grenadine (igazi gránátalmából - amilyet sehol nem kapsz italnagykerben se...) házi készítésű, vodka alapú parfümök (például rebarbarás, earl grey-es) az italok plusz illatosítása kedvéért. Óriási spanyol olivabogyók a martinibe, eredeti amarena cseresznye (15 font/üveg), ehető virágok trópusi dísznek, legjobb minőségű gyümölcslevek és mixerek... ehh. A jég külön megér egy misét. Az általuk "sz*r jég"-ként emlegetett is jobb, mint amit eddig életemben fogtam, a jó jegük akkora kocka, hogy már a shaker is más hangot ad, az ütős whiskykhez meg kézzel faragják az öklömnyi jéggömböket, japán módra. Ezt is meg kell tanulnom, többek között. (Akinek a sok japánozásból még nem esett le - a japán bártending a modern szakma egyik nagyon fontos irányzata, és tömény profizmus)
Viszont még mindig a munkatársak ütöttek a legnagyobbat. Nagyon kedves és rendes volt mindenki, de enyhén sokkot kaptam. Najó, nem enyhén. Nagyon sokkot kaptam. Olyan szinten süt róluk a profizmus, hogy még mindig nem tértem magamhoz. Az egy dolog, hogy mindannyian az igazi keményvonalas "gentleman bartender" irányt erősítik, de ennyire jókat még soha nem láttam. Kisfőnököm délen ezt a stílust "over the top"-ként emlegette. A fele japánosan nyomja. Az egyik srác már el is kezdett tanítani a stílusra... huhh. Teljesen kiütött. Azokban a körökben, ahol eddig dolgoztam, én jól nyomtam. Ügyes vagyok, gyors, és viszonylag szépen dolgozom. De itt... komolyan, úgy éreztem magam, mint aki semmit nem tud. Komolyan, lomha mint egy viziló. Az olyan szintű kecsességnek és profizmusnak bennem még legfeljebb csak a halvány szikrája van meg (Még). Kicsit olyan érzésem volt, mintha versenyzőként betoltam volna nagyapám rozsdás kerti talicskáját a Monacoi Forma1-es nagydíjra. Ilyen sokk utóljára akkor ért, amikor a Bols után besétáltam a Boutiq bárba pesten (Na azok a srácok is nyomják ilyen szinten...) Úgyhogy most, hogy túl vagyok az első sokkon, a tanulásra fogok fókuszálni. A Parateo elv szerint minden szakmában a felső 20% viszi a dolgok 80%-át... itt az idő, hogy feltanuljam magam a top 20% közé. A litván srác már fel is ajánlotta, hogy tanít. Csak azt remélem, hogy fogom tudni viszonozni.
Szóval, nagyon jó estém volt. Haza se akartam jönni. A kisfőnök nagyon elégedett volt, külön kiemelt mindent, amit jól csináltam, és mint mondtam, ma reggel már hívott is, hogy megbeszéljük az első műszakjaim, meg hogy szerdán vigyem a bankszámlaszámom, adópapírokat, útlevelet, stb. Úgyhogy most jól is érzem magam.
A délután további részében bemegyek a városba Kittiért - sétálunk egy kicsit a jó időben, keresünk neki cipőt, meg valószínűleg beülünk egy mozira is. Reméljük, elcsípünk egy filmet. (Megj: nagyon szép idő van, jó lesz bebiciklizni...)
A mai írásbeli áradozást berekesztem, de azért a mai napra engedélyezem magamnak a rózsaszín ködöt. Jah, és hivatalosan is beadom a felmondásom a másik helyen. Végre.
Sziasztok!
Ufff. Szóval.. ehhh... szóval.. az a helyzet, hogy tegnap elhagytam az állam valahol munka közben, azóta azt keresem. Ha valaki megtalálja, mindenképpen szóljon... szép az idő, szellőzik az állkapcsom, de azért mégis. Durva volt nagyon, amit láttam tegnap. Még most is próbálom feldolgozni a történteket. Ilyen jól hónapok óta nem éreztem magam munkahelyen.
Jól kipihentem magam, lazítottam egy kicsit, meg felkészültem az esti melóra... sétáltam egy kört a városban, és jelentkeztem a próbanapon fél órával hamarabb, hogy legyen időm felkészülni és megszokni a dolgokat. Megismerkedtem a hellyel, aztán hatkor körülbelül munkába is álltam.
A próbanap nagyon jól sikerült, a főnök teljesen oda volt. Azt mondta, minden tekintetben magasról vertem a többi jelentkezőt, jól vágok mindent, gyors voltam, jó megjelenésű, és kőkeményen dolgozom, úgyhogy bár személy szerint nem ígérhet semmit, mert a végső döntést nem ő hozza, de be fog dumálni. Azóta egyébként már felhívott, a főnök áldását adta, szerdán kezdek. A héten három napot fogok dolgozni, mert már megvan a beosztás, de jövő hét utántól heti öt napom lesz. A hétfő mindig fix szabadnap, mert zárva van a bár, a többi napon variálva lesz.
Először is az étteremről. Bibis Italianissimo étterem és koktél bár, 40 éve működik, és belülről nyilvánvaló volt, hogy miért. Belülről óriási, 350-400 embert játszva kiszolgál, és semmiből se sajnálják a pénzt, az is látszik. Van egy marhanagy étterem rész, egy nagy, szigetszerű bár, amit elvileg körbe lehet járni, a másik oldalán koktélbár résszel. Külön barista szekció van, ahol 2-3 ember nyomja folyamatosan a kávékat és forró italokat, úgyhogy ha kávézni akarunk, csak kérnünk kell. Szinte minden pincér olasz, a dolgok fele eleve olaszul is ki van írva, a konyhában sokan nem is nagyon beszélnek angolul. Még jó, hogy a spanyol után részben az olaszt is értem.. legalábbis van ötletem, hogy miről folyik a társalgás. A pincérek jól nyomják az angolt, úgyhogy nincs gond, kedves volt mindenki.
A bár legszebb álmaimból került elő, azt hiszem... egyszerűen csoda. Bocsánat, de most ki fogok írni magamból mindent, amit láttam, szakmai szempontból is... ez le kell írnom egyszer, hogy fel tudjam dolgozni rendesen. Még mindig nem hiszem el, amit láttam.
Gyönyörű és tiszta, tisztán is van tartva. Mindennek megvan a helye, és ott is tartják... fel is van címkézve minden, hogy minek hol a helye. Minden kézre esik, könnyen használható, viszonylag intuitív, sejthető, hogy hova kell nyúlni.. higiéniai szempontból is top... aminek a hűtőben a helye, azt oda is rakják. Semmi nincs útban, ha többen dolgozunk, egymást sem akadályozzuk, egy álom ott dolgozni. Bár itthon simán kiesnek a kezemből a dolgok, de bárpult mögött rendmániás vagyok. Mindent a helyére, mindent feltakarítani... ha kupi van, harapok. Itt nem kell, mert mindenki mindent rendben tart, zúzdában is. Rendben könnyebb dolgozni.
A felszerelés öt csillagos. Top minőségű japán fém shakerek (plusz néhány igazi klasszikus háromrészes), japán kristály keverőpoharak, mindenből több mint elég... jól kinéző poharak, stílusos cuccok. A bitterekért nem hogy könyörögni nem kell, de a felét házilag csinálják, és üveg bitteresüvegekben tárolják, hogy még pontosabb és szebb legyen. Már szinte ennyi elég lenne, hogy megvegyenek, de a legjobb részek még csak most jönnek. Az italkínálat azonnal fejbevert - olyan cuccokkal dolgozhatok majd, amiről álmodni se mertem soha. Csak whiskyből annyi van nekik, mint más bárokban egyéb italokból összesen (csak skótwhiskyből két sor), és már a belépő kategóriás dolgok is a jobbak közül vannak. Ugyanez elmondható a rumokról, ginekről, érdekesebb likőrökről... az amaretto eredeti, az aperitif és vermut kínálat még az Oki-nami után is fejbevert, pedig kisfőnök aztán imádta az ilyeneket... minden vodka a fagyasztóban. Ez az első hely a városban, ahol ezt látom.
A részletek zseniálisak. Házon belül csinálják a bitterek felét, és az összes szirupot - házi készítésű orgeat (édes és keserű mandulaszirup), falernum (karibi ízvilágú szirup), grenadine (igazi gránátalmából - amilyet sehol nem kapsz italnagykerben se...) házi készítésű, vodka alapú parfümök (például rebarbarás, earl grey-es) az italok plusz illatosítása kedvéért. Óriási spanyol olivabogyók a martinibe, eredeti amarena cseresznye (15 font/üveg), ehető virágok trópusi dísznek, legjobb minőségű gyümölcslevek és mixerek... ehh. A jég külön megér egy misét. Az általuk "sz*r jég"-ként emlegetett is jobb, mint amit eddig életemben fogtam, a jó jegük akkora kocka, hogy már a shaker is más hangot ad, az ütős whiskykhez meg kézzel faragják az öklömnyi jéggömböket, japán módra. Ezt is meg kell tanulnom, többek között. (Akinek a sok japánozásból még nem esett le - a japán bártending a modern szakma egyik nagyon fontos irányzata, és tömény profizmus)
Viszont még mindig a munkatársak ütöttek a legnagyobbat. Nagyon kedves és rendes volt mindenki, de enyhén sokkot kaptam. Najó, nem enyhén. Nagyon sokkot kaptam. Olyan szinten süt róluk a profizmus, hogy még mindig nem tértem magamhoz. Az egy dolog, hogy mindannyian az igazi keményvonalas "gentleman bartender" irányt erősítik, de ennyire jókat még soha nem láttam. Kisfőnököm délen ezt a stílust "over the top"-ként emlegette. A fele japánosan nyomja. Az egyik srác már el is kezdett tanítani a stílusra... huhh. Teljesen kiütött. Azokban a körökben, ahol eddig dolgoztam, én jól nyomtam. Ügyes vagyok, gyors, és viszonylag szépen dolgozom. De itt... komolyan, úgy éreztem magam, mint aki semmit nem tud. Komolyan, lomha mint egy viziló. Az olyan szintű kecsességnek és profizmusnak bennem még legfeljebb csak a halvány szikrája van meg (Még). Kicsit olyan érzésem volt, mintha versenyzőként betoltam volna nagyapám rozsdás kerti talicskáját a Monacoi Forma1-es nagydíjra. Ilyen sokk utóljára akkor ért, amikor a Bols után besétáltam a Boutiq bárba pesten (Na azok a srácok is nyomják ilyen szinten...) Úgyhogy most, hogy túl vagyok az első sokkon, a tanulásra fogok fókuszálni. A Parateo elv szerint minden szakmában a felső 20% viszi a dolgok 80%-át... itt az idő, hogy feltanuljam magam a top 20% közé. A litván srác már fel is ajánlotta, hogy tanít. Csak azt remélem, hogy fogom tudni viszonozni.
Szóval, nagyon jó estém volt. Haza se akartam jönni. A kisfőnök nagyon elégedett volt, külön kiemelt mindent, amit jól csináltam, és mint mondtam, ma reggel már hívott is, hogy megbeszéljük az első műszakjaim, meg hogy szerdán vigyem a bankszámlaszámom, adópapírokat, útlevelet, stb. Úgyhogy most jól is érzem magam.
A délután további részében bemegyek a városba Kittiért - sétálunk egy kicsit a jó időben, keresünk neki cipőt, meg valószínűleg beülünk egy mozira is. Reméljük, elcsípünk egy filmet. (Megj: nagyon szép idő van, jó lesz bebiciklizni...)
A mai írásbeli áradozást berekesztem, de azért a mai napra engedélyezem magamnak a rózsaszín ködöt. Jah, és hivatalosan is beadom a felmondásom a másik helyen. Végre.
Sziasztok!
2013. május 22., szerda
Bréking plusz képek...
Szi... -dirr-
*Megérkezik az első eldobott kő a késlekedő és/vagy elmaradt bejegyzések miatt, és kobakon kólintja hősünket*
Szóval sziasztok, jelentem élek, és új blogbejegyzéssel jelentkezem, mert van megint mit írni. -kopp- és igen, tudom, hogy soká tartott mint írtam, és -durr- tudom hogy sok embert az is érdekli, ha nem történik sem.. -bamm- ..mi, és hogy az is ér-puff-dekes... Nade most tényleg van miről írni, talán túl sok is. A bejegyzésem első fele az új fejleményekről és azok magyarázatáról szól, a második fele meg egy kis kikapcsolódás, és egy pár kép rólunk, már ha megtalálom. Papa is hiányolta a bejegyzéseim, úgyhogy tényleg esedékes már.
Nos, a hirtelen fejlemény: sikeresen kirúgattam magam a munkahelyemről. Elméletileg. Technikai K.O, a helyzet nem ilyen egyszerű... gyakorlatban én mondtam fel. Egyesek szerint bátor vagyok, anya szerint hülye, szerintem meg csak egyszerűen én. A saját elveimnek és értékeimnek megfelelően cselekedtem, amiért nagyon büszke vagyok magamra, és kifejezetten jól érzem magam.
Szóval igazából nincs kirúgás, felmondás van. Írásbeli, a részemről. Még nem adtam le, csak kérték. Először pontosan elmagyarázom a helyzetet, úgy érthető lesz.
Épp Yorkban sétálgattunk, és néztük a libákat (igen, libákat. Meg kislibákat. Majd nézzetek fényképeket. Aki tudja, milyen madár, az mondja meg, amíg nem, addig meg liba marad), és az ebédre hozott szendvicseinket majszoltuk (szalámis-sajtot, barna kenyér, egy kis paprikával - a részletek kedvelőinek, és a mamáknak, hogy tudják, igenis eszünk zöldséget), amikor felhívtak egy Leedsi koktélbárból, hogy be kéne menni interjúra, mert tetszik az önéletrajzom. Oké, sima ügy, kaptam időpontot két nap múlvára. Kicsit utánanéztem a bárnak - elég puccos Art Deco olasz étterem, 20-30-as évek hangulatából, elég profi koktélbárral. Pont úgy néz ki, mint ami az én stílusom, a menü is teljesen korrekt, egyszerű, de kellően érdekes. Elég forgamas, és gyakorlattól függően jó fizetést ígérnek.
El is mentem interjúra - a bármanager elég elborult figura. Igazi hipster pofaszakáll, teljesen úgy néz ki mint Jerry Thomas. (a szakma atyja, az ezernyolcszázas évek végéről) Elbeszélgettünk egy kicsit, előadta, hogy mit érdemes tudni a bárról, aztán körbevezetett. Netes hasonlattal élve tíz percen keresztül szivárványt hánytam, olyan a hely. Nagyon durva, hogy mit össze nem gyűjtöttek ott... minden van, amiért bártender lettem. Iszonyúan sokat tudnék ott tanulni. Az, hogy kézzel faragják a japán jéggömböket, az egy dolog, de marhanagy pénz is van az egész mögött. Mondhatni, nem sz*rral gurigáznak. Ha vannak ennyire jók is, mint látszik, és még kellek is nekik, akkor ez nekem szakmailag maga a mennyország.
Tetszettem nekik, szombaton megyek próbanapra. A probléma itt volt: szombaton a másik helyen is dolgoznom kellett volna (= én vagyok az egyetlen bártender jelenleg a hotelben, aki ért a koktélokhoz), úgyhogy meg kellett oldanom valahogy, hogy elmehessek. Jelenthettem volna beteget, vagy behazudhattam volna valami halaszthatatlan programot... de úgy döntöttem, csakis a szín tiszta igazat. Ilyen vagyok és kész. 24 és háromnegyed évet leéltem komolyabb hazugságok nélkül, és akármennyien, akármennyire is néznek hülyének emiatt a döntésem miatt, nem most fogom elkezdeni a hazudozást, és pláne nem azoknak, akik eddig segítettek nekem. Odamentem a főnökömhöz, és megmondtam neki, hogy szombaton próbanapra umegyek máshová, és ez el van döntve, és a következményeket meg vállalom. Megköszönte az őszinteségem, szólt a felettesünknek, úgyhogy péntek az utolsó napom. El vagyok engedve, de csak írott felmondás után. Úgyhogy péntekre jövök nekik egy felmondó levéllel, az lesz az utolsó napom. Próbanap szombaton hattól, aztán utánam a vízözön. Megnézzük, mi lesz belőle. Tudom, merész húzás, talán hülyeség is, de kismillió indokom van az előző hely ellen... az egyetlen mellette pedig az, hogy addig legalább keresek egy minimálbért. Ez túl jó lehetőség, hogy kihagyjam, és ehhez kockázatot kell vállalni... ha meg nem jön be, akkor áldozatot hozni, és lenyelni a bukót. Eshetek pofára, valóban, de legalább van tétje a dolognak. Nagyon jónak kell lennem szombaton. Rajtam kívül még körülbelül négyen-öten indulnak a pozícióért, úgyhogy egyszerű azért nem lesz - de innen szép nyerni, vagy pofára esni. Ha összejön, akkor értelmet nyert az utóbbi pár hónapom... ha meg nem, akkor önéletrajz leporol, és vissza az utcára tovább keresni egy olyan helyet, ahol semmi olyanra nem kényszerítenek munka címén, amiért legszivesebben leköpném magam. Nagyon csúnya dolgokat tudnék mesélni a hotelről, és már egyébként is kezdett sok lenni. Amit kellett, azt megtanultam ott, ami hiányosságom volt, azt bepótoltam, és most irány tovább. Ugrottam már egy párszor ejtőernyő nélkül, aztán még mindig élek. Majd kiderül.
És igen, tudom. Tényleg jelenthettem volna beteget, de az nem én lettem volna. Így legalább (volt) főnököm is kapott egy esélyt, hogy felvegyen valakit gyorsan a helyemre. Tompítottam az ő pofára esését is... így már nem koppan akkorát. Ha meg a hirtelen "betegségem" másnapján beadom a felmondásom, az kicsit átlátszó lett volna. Az hogy tükörbe nézni nem tudtam volna, az egy dolog, de a városon belül simán elvágtam volna magam szakmailag, mint megbízható ember. Úgyhogy ne haragudj anya, ez muszáj volt.
Szombaton tessék nekem drukkolni egy kicsit. Tudom hogy jó vagyok, csak ahhoz drukkoljatok, hogy a többinél is jobb legyek. És bármi is fog történni, tudom hogy jó vége lesz.
Oké, az újdonságokról ennyit. Voltunk kirándulni. Találtunk egy nagyon szép közeli parkot (Roundhay Park), ahová még egy párszor tuti visszamegyünk (pontos bejegyzés majd akkor lesz róla), a múlt héten meg Yorkba mentünk kirándulni. Gyönyörű egy város, érdemes volt megnézni. Részleteket majd erről is. Addig meg küldök egy kis anya által szerkesztett videót arról, amilyen képeket csináltunk. Zene nincs, de szép. Kommentár legközelebb. Asszem ez a lélektani határom blogbejegyzések hosszánál. Enjoy!
*Megérkezik az első eldobott kő a késlekedő és/vagy elmaradt bejegyzések miatt, és kobakon kólintja hősünket*
Szóval sziasztok, jelentem élek, és új blogbejegyzéssel jelentkezem, mert van megint mit írni. -kopp- és igen, tudom, hogy soká tartott mint írtam, és -durr- tudom hogy sok embert az is érdekli, ha nem történik sem.. -bamm- ..mi, és hogy az is ér-puff-dekes... Nade most tényleg van miről írni, talán túl sok is. A bejegyzésem első fele az új fejleményekről és azok magyarázatáról szól, a második fele meg egy kis kikapcsolódás, és egy pár kép rólunk, már ha megtalálom. Papa is hiányolta a bejegyzéseim, úgyhogy tényleg esedékes már.
Nos, a hirtelen fejlemény: sikeresen kirúgattam magam a munkahelyemről. Elméletileg. Technikai K.O, a helyzet nem ilyen egyszerű... gyakorlatban én mondtam fel. Egyesek szerint bátor vagyok, anya szerint hülye, szerintem meg csak egyszerűen én. A saját elveimnek és értékeimnek megfelelően cselekedtem, amiért nagyon büszke vagyok magamra, és kifejezetten jól érzem magam.
Szóval igazából nincs kirúgás, felmondás van. Írásbeli, a részemről. Még nem adtam le, csak kérték. Először pontosan elmagyarázom a helyzetet, úgy érthető lesz.
Épp Yorkban sétálgattunk, és néztük a libákat (igen, libákat. Meg kislibákat. Majd nézzetek fényképeket. Aki tudja, milyen madár, az mondja meg, amíg nem, addig meg liba marad), és az ebédre hozott szendvicseinket majszoltuk (szalámis-sajtot, barna kenyér, egy kis paprikával - a részletek kedvelőinek, és a mamáknak, hogy tudják, igenis eszünk zöldséget), amikor felhívtak egy Leedsi koktélbárból, hogy be kéne menni interjúra, mert tetszik az önéletrajzom. Oké, sima ügy, kaptam időpontot két nap múlvára. Kicsit utánanéztem a bárnak - elég puccos Art Deco olasz étterem, 20-30-as évek hangulatából, elég profi koktélbárral. Pont úgy néz ki, mint ami az én stílusom, a menü is teljesen korrekt, egyszerű, de kellően érdekes. Elég forgamas, és gyakorlattól függően jó fizetést ígérnek.
El is mentem interjúra - a bármanager elég elborult figura. Igazi hipster pofaszakáll, teljesen úgy néz ki mint Jerry Thomas. (a szakma atyja, az ezernyolcszázas évek végéről) Elbeszélgettünk egy kicsit, előadta, hogy mit érdemes tudni a bárról, aztán körbevezetett. Netes hasonlattal élve tíz percen keresztül szivárványt hánytam, olyan a hely. Nagyon durva, hogy mit össze nem gyűjtöttek ott... minden van, amiért bártender lettem. Iszonyúan sokat tudnék ott tanulni. Az, hogy kézzel faragják a japán jéggömböket, az egy dolog, de marhanagy pénz is van az egész mögött. Mondhatni, nem sz*rral gurigáznak. Ha vannak ennyire jók is, mint látszik, és még kellek is nekik, akkor ez nekem szakmailag maga a mennyország.
Tetszettem nekik, szombaton megyek próbanapra. A probléma itt volt: szombaton a másik helyen is dolgoznom kellett volna (= én vagyok az egyetlen bártender jelenleg a hotelben, aki ért a koktélokhoz), úgyhogy meg kellett oldanom valahogy, hogy elmehessek. Jelenthettem volna beteget, vagy behazudhattam volna valami halaszthatatlan programot... de úgy döntöttem, csakis a szín tiszta igazat. Ilyen vagyok és kész. 24 és háromnegyed évet leéltem komolyabb hazugságok nélkül, és akármennyien, akármennyire is néznek hülyének emiatt a döntésem miatt, nem most fogom elkezdeni a hazudozást, és pláne nem azoknak, akik eddig segítettek nekem. Odamentem a főnökömhöz, és megmondtam neki, hogy szombaton próbanapra umegyek máshová, és ez el van döntve, és a következményeket meg vállalom. Megköszönte az őszinteségem, szólt a felettesünknek, úgyhogy péntek az utolsó napom. El vagyok engedve, de csak írott felmondás után. Úgyhogy péntekre jövök nekik egy felmondó levéllel, az lesz az utolsó napom. Próbanap szombaton hattól, aztán utánam a vízözön. Megnézzük, mi lesz belőle. Tudom, merész húzás, talán hülyeség is, de kismillió indokom van az előző hely ellen... az egyetlen mellette pedig az, hogy addig legalább keresek egy minimálbért. Ez túl jó lehetőség, hogy kihagyjam, és ehhez kockázatot kell vállalni... ha meg nem jön be, akkor áldozatot hozni, és lenyelni a bukót. Eshetek pofára, valóban, de legalább van tétje a dolognak. Nagyon jónak kell lennem szombaton. Rajtam kívül még körülbelül négyen-öten indulnak a pozícióért, úgyhogy egyszerű azért nem lesz - de innen szép nyerni, vagy pofára esni. Ha összejön, akkor értelmet nyert az utóbbi pár hónapom... ha meg nem, akkor önéletrajz leporol, és vissza az utcára tovább keresni egy olyan helyet, ahol semmi olyanra nem kényszerítenek munka címén, amiért legszivesebben leköpném magam. Nagyon csúnya dolgokat tudnék mesélni a hotelről, és már egyébként is kezdett sok lenni. Amit kellett, azt megtanultam ott, ami hiányosságom volt, azt bepótoltam, és most irány tovább. Ugrottam már egy párszor ejtőernyő nélkül, aztán még mindig élek. Majd kiderül.
És igen, tudom. Tényleg jelenthettem volna beteget, de az nem én lettem volna. Így legalább (volt) főnököm is kapott egy esélyt, hogy felvegyen valakit gyorsan a helyemre. Tompítottam az ő pofára esését is... így már nem koppan akkorát. Ha meg a hirtelen "betegségem" másnapján beadom a felmondásom, az kicsit átlátszó lett volna. Az hogy tükörbe nézni nem tudtam volna, az egy dolog, de a városon belül simán elvágtam volna magam szakmailag, mint megbízható ember. Úgyhogy ne haragudj anya, ez muszáj volt.
Szombaton tessék nekem drukkolni egy kicsit. Tudom hogy jó vagyok, csak ahhoz drukkoljatok, hogy a többinél is jobb legyek. És bármi is fog történni, tudom hogy jó vége lesz.
Oké, az újdonságokról ennyit. Voltunk kirándulni. Találtunk egy nagyon szép közeli parkot (Roundhay Park), ahová még egy párszor tuti visszamegyünk (pontos bejegyzés majd akkor lesz róla), a múlt héten meg Yorkba mentünk kirándulni. Gyönyörű egy város, érdemes volt megnézni. Részleteket majd erről is. Addig meg küldök egy kis anya által szerkesztett videót arról, amilyen képeket csináltunk. Zene nincs, de szép. Kommentár legközelebb. Asszem ez a lélektani határom blogbejegyzések hosszánál. Enjoy!
2013. április 18., csütörtök
Tegyük produktívabbá napjainkat! - egy hasznos kis eszköz, amit a héten találtam...
Az utóbbi hónapom tételmondata is lehetne: az, hogy az ember állandóan elfoglalt, nem jelenti azt, hogy értelmes dolgokat is csinál. Kötelező motivációs bejegyzésünk következik. Jah, és szeretnék ajánlani mindenkinek egy jó kis ingyenes szoftvert, hátha segít legalább annyit, mint nekem.
Mint mondtam, most úgy döntöttem, minden téren megregulázom magam, és fegyelmezetten fogom folytatni bokros teendőim. Mindezt persze azzal kell kezdeni, hogy betáblázzam magam bokros teendőkkel, és véghez is vigyem őket. Ehhez amihez leginkább szükségem van, azok a fegyelmezett, folyamatos célkitűzések, és a régről ismert állandó listázás, hogy az egész a kijelölt mederben haladjon, halogatás nélkül. És erre még egy kicsit rá tudok segíteni, ha jobban odafigyelek a pozitív gondolkodásra is.
Apropó pozitív gondolkodás: A munkahelyemmel igazából marha nagy szerencsém van. Ahogy higgadtan végigvettem az előnyeit és hátrányait, rájöttem, hogy ahogy Kitti is rámutatott, engem konkrétan probléma nélkül, minden erőfeszítést nélkülöző munkáért fizetnek, hogy körülbelül semmi megterhelőt nem csinálok. Emellett az alvásigényem kicsi (6 óra bőven elég általában), és eszméletlenül sok időm van tanulni, és a jövőben értelmes dolgokkal foglalkozni.
Amiről most írok, azok mind egyszerű dolgok. Egyszerű, de nagyon nem könnyű. Semmi bonyolult nincs bennük, de sok fegyelem kell hozzá, és végig kell csinálni. Az első a célkitűzés. A dolog pofon egyszerű: tudd, mit akarsz, és mikor. Írd le, mit akarsz elérni, mik a céljaid, rendszerezd magadban, aztán meg ne ülj ölbe tett kézzel, hanem találd ki, mit kell megtenni hozzá, hogy elérd. A dolgok sajnos viszonylag ritkán pottyannak az ember ölébe, tenni kell értük. Továbbá határidőkre is szükség van, hogy a dolgok tényleg el legyenek végezve.
Mint mondtam, nekem néha túl sok minden van a szemem előtt, és annyi mindenhez akarok kezdeni, hogy a végén nem csinálok semmit. Ezért nekem általában a listázás módszere nagyon jól működik. A módszert az időmenedzsment egy klasszikusából tanultam (Brian Tracy, Personal Effectiveness/Személyes hatékonyság), és marha egyszerű rendszer. ABCDE módszernek hívják. A dolog arról szól, hogy minden reggel vedd sorra, mit kell megtenned, írj róla egy listát, tedd őket fontossági sorrendbe, és a legfontosabbal kezdve haladj, és addig ne kezdj újba, amíg nem végeztél. Ez nekem elég jól működött, pici részekre bontja az előttünk álló nagy feladatokat, ami egészben ijesztő lenne, és lehet lépésenként haladni. Egy papír kell hozzá, meg ceruza. Viszont egy barátom erre ajánlott egy nagyon jó eszközt még hónapokkal ezelőtt, ami akkor úgy eltűnt valahol a linkek között, most viszont nagy eltökéltségemben előástam. Nagyon hatékony egy ketyere (Köszi Réka!).
Egy webes alkalmazásról van szó: www.todoist.com . Működik böngészőből, letölthető szoftverként, tabletről és okostelefonról... és annyira egyszerű kezelni, hogy egyáltalán nem zavar. Sok célkitűzéses progival az a baj, hogy olyan bonyolult, hogy a végén az ember nem látja a fától az erdőt - itt a dolog nagyon egyszerű.
Regisztrálsz, belépsz, és azonnal indíthatsz új projekteket - a projektek alá pedig konkrét feladatokat írhatsz be, csoportosítva, határidővel, fontossági sorrendben. Meg tudod nézni a napi teendőidet, és ahogy dolgozol rajta, egy klikkel ki lehet őket pipálni, amint elvégezted. A program szinkronizálja az összes cuccot, amiről használod... így bárhol vagy, legalább mobilon kéznél van a napi, esetleg holnapi checklist. Ha valaki tudja, hogy hajlamos elfeledkezni róla, még e-mail emlékeztetőt is kérhet reggelente a lista elemeiről.
A héten tesztelgettem kicsit a cuccot - _nagyon_ hatékony. Az utóbbi három napban több mindent csináltam, mint az előtte levő hónapban. Sokkal jobban haladtam a tanulásban, minden határidőt betartottam, és elkezdtem egy pár olyan dolgot, aminek már nagyon régen ideje volt. Ez volt az első benyomás a cuccról, megnézzük, egy hónap múlva mi lesz a véleményem, és marad-e a kezdeti lelkesedés. Addig viszont ajánlom mindenkinek tiszta szívvel, nagyon hasznos a fejetlenség és halogatás ellen. Főleg az olyanoknak mint én, akinek néha nem árt egy alapos fenéken billentés valakitől, hogy végre csináljon valamit. Ez egy nagyon jó, folyamatos, mesterséges fenékenbillentő gép.
Egy kis kétsoros gyorsjelentés, mielőtt lelépek munkába: túl vagyunk az első ellopott biciklinken Leedsben (emlékét megőrizzük), a lakásunk hátsó kertjét pedig pávatámadás érte. Még mindig jobb mint a velociraptor. Részleteket később. Sziasztok!
Mint mondtam, most úgy döntöttem, minden téren megregulázom magam, és fegyelmezetten fogom folytatni bokros teendőim. Mindezt persze azzal kell kezdeni, hogy betáblázzam magam bokros teendőkkel, és véghez is vigyem őket. Ehhez amihez leginkább szükségem van, azok a fegyelmezett, folyamatos célkitűzések, és a régről ismert állandó listázás, hogy az egész a kijelölt mederben haladjon, halogatás nélkül. És erre még egy kicsit rá tudok segíteni, ha jobban odafigyelek a pozitív gondolkodásra is.
Apropó pozitív gondolkodás: A munkahelyemmel igazából marha nagy szerencsém van. Ahogy higgadtan végigvettem az előnyeit és hátrányait, rájöttem, hogy ahogy Kitti is rámutatott, engem konkrétan probléma nélkül, minden erőfeszítést nélkülöző munkáért fizetnek, hogy körülbelül semmi megterhelőt nem csinálok. Emellett az alvásigényem kicsi (6 óra bőven elég általában), és eszméletlenül sok időm van tanulni, és a jövőben értelmes dolgokkal foglalkozni.
Amiről most írok, azok mind egyszerű dolgok. Egyszerű, de nagyon nem könnyű. Semmi bonyolult nincs bennük, de sok fegyelem kell hozzá, és végig kell csinálni. Az első a célkitűzés. A dolog pofon egyszerű: tudd, mit akarsz, és mikor. Írd le, mit akarsz elérni, mik a céljaid, rendszerezd magadban, aztán meg ne ülj ölbe tett kézzel, hanem találd ki, mit kell megtenni hozzá, hogy elérd. A dolgok sajnos viszonylag ritkán pottyannak az ember ölébe, tenni kell értük. Továbbá határidőkre is szükség van, hogy a dolgok tényleg el legyenek végezve.
Mint mondtam, nekem néha túl sok minden van a szemem előtt, és annyi mindenhez akarok kezdeni, hogy a végén nem csinálok semmit. Ezért nekem általában a listázás módszere nagyon jól működik. A módszert az időmenedzsment egy klasszikusából tanultam (Brian Tracy, Personal Effectiveness/Személyes hatékonyság), és marha egyszerű rendszer. ABCDE módszernek hívják. A dolog arról szól, hogy minden reggel vedd sorra, mit kell megtenned, írj róla egy listát, tedd őket fontossági sorrendbe, és a legfontosabbal kezdve haladj, és addig ne kezdj újba, amíg nem végeztél. Ez nekem elég jól működött, pici részekre bontja az előttünk álló nagy feladatokat, ami egészben ijesztő lenne, és lehet lépésenként haladni. Egy papír kell hozzá, meg ceruza. Viszont egy barátom erre ajánlott egy nagyon jó eszközt még hónapokkal ezelőtt, ami akkor úgy eltűnt valahol a linkek között, most viszont nagy eltökéltségemben előástam. Nagyon hatékony egy ketyere (Köszi Réka!).
Egy webes alkalmazásról van szó: www.todoist.com . Működik böngészőből, letölthető szoftverként, tabletről és okostelefonról... és annyira egyszerű kezelni, hogy egyáltalán nem zavar. Sok célkitűzéses progival az a baj, hogy olyan bonyolult, hogy a végén az ember nem látja a fától az erdőt - itt a dolog nagyon egyszerű.
Regisztrálsz, belépsz, és azonnal indíthatsz új projekteket - a projektek alá pedig konkrét feladatokat írhatsz be, csoportosítva, határidővel, fontossági sorrendben. Meg tudod nézni a napi teendőidet, és ahogy dolgozol rajta, egy klikkel ki lehet őket pipálni, amint elvégezted. A program szinkronizálja az összes cuccot, amiről használod... így bárhol vagy, legalább mobilon kéznél van a napi, esetleg holnapi checklist. Ha valaki tudja, hogy hajlamos elfeledkezni róla, még e-mail emlékeztetőt is kérhet reggelente a lista elemeiről.
A héten tesztelgettem kicsit a cuccot - _nagyon_ hatékony. Az utóbbi három napban több mindent csináltam, mint az előtte levő hónapban. Sokkal jobban haladtam a tanulásban, minden határidőt betartottam, és elkezdtem egy pár olyan dolgot, aminek már nagyon régen ideje volt. Ez volt az első benyomás a cuccról, megnézzük, egy hónap múlva mi lesz a véleményem, és marad-e a kezdeti lelkesedés. Addig viszont ajánlom mindenkinek tiszta szívvel, nagyon hasznos a fejetlenség és halogatás ellen. Főleg az olyanoknak mint én, akinek néha nem árt egy alapos fenéken billentés valakitől, hogy végre csináljon valamit. Ez egy nagyon jó, folyamatos, mesterséges fenékenbillentő gép.
Egy kis kétsoros gyorsjelentés, mielőtt lelépek munkába: túl vagyunk az első ellopott biciklinken Leedsben (emlékét megőrizzük), a lakásunk hátsó kertjét pedig pávatámadás érte. Még mindig jobb mint a velociraptor. Részleteket később. Sziasztok!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)